A kritikai gondolkodás, ha nincs is kiveszőben, ritka... az nem kritikai gondolkodás, ha senkinek nem hiszünk el semmit, meg az se az, ha egy baromsággal egy másik baromságot szegezünk szembe automatikusan, attól függően pl. hogy ki mondta... Egyiknél se indul be igazából a homloklebeny, csak takarékon pörgetjük a standard lemezeinket, szubrutint triggerelünk, igazából oda se figyelünk.
Van a másik véglet, amire nekem kell vigyáznom, aki képes vagyok az élőfába is belekötni akkor is, amikor nem kéne... Mindezt kritika gondolkodás címén (homloklebeny szinte állandó extázisban...:-))). Egyetlen, ha nem is mentségem, de legalább magyarázatom, hogy az Innermetrix ADV személyiségprofil harmadik AI moduljában a 78 érzékelési/döntési tehetség közül majdnem az összes “probléma”-val kezdődő karakterisztika ott van az elsők között nálam, némelyik 10/10 pontos értékeléssel...
Ezt most kicsit kibontom, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy titokban, orvul felkeltsem az érdeklődést az IMX iránt...:-)))
Tehát a 78 tehetségből (amiben én speciel jó vagyok) az első 15-öt futottam át egy 2015-ös felmérés alapján, és ezt kaptam:
Az első 10 karakterisztika 6 db 10/10 pontosa közül 3 (!!) közvetlenül a probléma-kontextushoz tartozik, mint a
“Probléma- és helyzetelemzés”
“Potenciális problémák meglátása”
“Elméleti problémamegoldás”
és 9,7/10-es a “Mások kijavítása” is... (elsőre vonzó egy profil, nem mondom...:-)))
A 10. helyen, 9,5/10-es pontszámmal “Az előítéletektől való mentesség”, meg a 12-14. helyen lévő “Mások iránti érzékenység”, “Motivációs szükségletek megértése” és a 9,4/10-es pontszámú “A józan ész használata” valamit javít a képen, de a 15. helyen található 9,3/10-es “Problémamegoldás” pozíciója a 6. helyen lévő “Elméleti problémamegoldás” (10/10!!) helyezési kontrasztja azért elmond valamit arról, hogy a remekül (elméletileg!) megoldott probléma végrehajtása már kicsit kevésbé van fókuszban...:-)))
Az egész egy kis poénnak szánt anekdóta nyomán jutott eszembe, amit felütésnek szánt Louis Ferrante a Maffialeckék című könyvében. A szerintem a kritikai gondolkodást illusztráló az anekdótát majd utána szétcincáló érvelésem az attitűdöt kívánja bemutatni, ha valaki nem ért egyet velem, nagyon nem szeretnék vele ezen a konkrét kis történet igazságán vitatkozni, ő se lehetett ott, én se, fene tudja, hogy volt. Csak azt szeretném bemutatni, hogy egy jól hangzó történetnek se kell feltétlenül 100%-ban “beugrani”, mindig érdemes egy kört futni, hogy vajon mennyire plauzibilis, életszerű, hogy valóban megtörtént. Tehát nem a történet igazsága a lényeg, hanem a feldolgozás attitűdje...
A kis történet a történelmi Spártába visz vissza minket, ahol a 12 éves fiúkat egy érdekes, elég vad szertartásnak vetették alá (nem, ez nem a Tajgetosz történet...), kitették őket a városállam körüli dombokra, és nem kaptak ételt. Egy idő után visszajöhettek a városba és az ügyességüket, a kemény világban való túlélőképességüket bizonyítandó lopniuk kellett kaját, úgy persze, hogy ne kapják őket rajta. A Maffialeckék című könyv szerzője szerint aki lopni megtanul, az megállja majd a helyét az életben.
Most nem folytattam ehhez a posthoz mély Spárta kutatást, egyszer mintha olvastam volna, hogy a fiú gyerekeket nem családban nevelték, hanem együtt, eleve a katonalétre. Ahogy ezt írom, már nem is annyira triviális, hogy ez nem lehetett így...
Mégis, studírozzunk el egy kicsit, kvázi kritikai gondolkodásilag. Hányan élhettek Spártában? Csak a neten néztem meg (van egy csomó könyvem is, de most nem disszertációt írok, esszének is rövid ez...), nem lehet igazán tudni (meg persze, hogy mikor mennyi...). Vannak számok, próbálnak a kiállított hadsereg létszámából következtetni, mondjuk valahol Érd és Székesfehérvár lakosságára tehető, több tízezer.
Azaz egy kicsit nagyobb közepes magyar város lakosságát képzeljük el, annak is a fele rabszolga, és valakin azonnal látszott, hogy polgár, vagy rabszolga, szóval annak is a fele. Oda akarok kilyukadni, hogy (1) majdnem mindenki ismert mindenkit, (2) a gyerekek, akárhol nevelték őket, 11 évig a városlakók szeme előtt nőttek fel, őket pláne ismerték. Gondolom, egyszer egy évben volt ez a kirajzás, valószínüleg tavasszal, mondjuk márciusban, vagy ápriliban.
Mennyi lehetett 12 éves egy adott évi cohorsban, csoportban, talán tizen, esetleg huszan? Őrizték őket vajon ott kint, hogy ne szökjenek rögtön vissza? Meddig? Egy hétig, két hétig? A leírás alapján 10 napnál tovább nem valószínű. És ezalatt az idő alatt is vajon milyen kemények voltak az erkölcsök, a törvények? Esetleg lehettek kivételezett gyerekek? Vagy anyák, akik megsajnálták őket? Vagy sógorok, komák az őrök között, akik megsajnálták egyik-másik öcsköst?
Amikor meg bementek a városba, hivatalból lopni a gyerekek, akiket az emberek általában ismertek, akikről pontosan lehetett tudni, hogy őket zavarták ki mondjuk 10 napja, és most kurv@ éhesek. Vajon az árusok, meg a lakosok biztosan nem néztek egyszer-egyszer félre az árú dézsmálásakor? Vagy ez csak az én elpuhult 21. századi nyugati társadalomban ápolt bizalmatlanságomon alapszik, ez az elemzés? Akkor még kemények, etikusak voltak az emberek? Mind? Talán igen, talán nem...
