HTML

Vezetői coaching

Szilágyi Miklós - teveatufokan@gmail.com - @preisocrates (Skype)

Friss topikok

Linkblog

“10-et letagadhatnál!”, “50 az új 30”, “70 az új 50”...

isocrates_coaching 2020.07.21. 13:19

1cd2173b-eca5-4c15-8993-6c9183953a3c.jpegNézzünk egy kicsit ezek mögé... “a letagadhatnál X évet”, ezt én magam is hallottam néha, kb. 60 fölött... (semmi értelme egy 30 évesnek azt mondani, hogy alig nézel ki 20-nak, mert akár még meg is sértheted...). Az 50 meg még polgári, rendben-van kor, bár állást keresni csak úgy utcáról már nem olyan frankó, de társadalmilag abszolút elmegy...

Amúgy figyeld meg (én megfigyeltem...), azt nem szokták mondani, hogy “20-at letagadhatnál”, nem, mindig csak 10-et mondanak... Na most ha egy 60-asnak mondják, az OK, azzal kvázi visszaminősítik még embernek... (ja igen, és hogy ki mondja, hogy mondja, az paramount... csak relatíve, vagy nagyon idegen számít, legyen hozzá őszinte megrökönyödött arc és definitely ne akarjon Tőled semmit... minden más renonce, nem ér...)

Azután van a második kategória, “az 50 az új 30”. Ezt meg kizárólag önmagukkal kapcsolatban mondják emberek, különösen ominózus kerek, 0-val végződő évszámok környékén (ezt a formulát nem használom, a végén kiderül, miért...). És, persze, nem magukról mondják, dehogy... hanem mondjuk minden 50-esről (vagy legalábbis a jobbakról, az “elit”-ről...), akik közé ők nem is olyan diszkréten természetesen beszámítják magukat.

Egy kis közbevetés, használati utasítás, mikor érdemes használnod (ha úgy is érzed! merthogy ezekben a kényes ügyekben a hitelességen múlik minden...) az “akár le is tagadhatsz X évet” (általában X = 10...):

20 évesnek mondani = sértés

30 évesnek = lehet sértés, de lehet, hogy hízik a mája

40 és 50 évesnek = meg fogja puszilni még a lábad nyomát is...:-)))

60 évesnek = mondjuk kaphatsz egy kis boldog mosolyt

70 évesnek = semmi, inkább ne (mit mondtál, hogy alig néz ki 60-nak?!)

Felhívom a figyelmet a jelentős különbségre. Azaz, amikor Rólad mondja valaki (istenáldjamegaléptétis), hogy jobban nézel ki, mint a korod, nem mond soha többet 10 évnél, amikor Te próbálod viszonylag kevéssé ravasz módon visszaratchetelni a saját korodat, inkább 20 évet mondasz, ha már lúd, legyen kövér alapon...

Na most az elsővel (kvázi idegen Rólad) kapcsolatban felmerülhet, kiket ismer Nálad 10 évvel fiatalabbakat. Lehet, ha  Te is megismernéd őket, köszi, köszi, de köszi, velük nem szeretnél így utólag se együtt disznót őrizni, azaz a kijelentése egyáltalán nem biztos, hogy annyira hízelgő, hiszen nem ismered az ő medián kor-standardját.

A másikkal, ezzel a tódítással (az 50 az új 30) meg, gondolj bele, Te is rájössz, csakis csak a Te korodbeliek fognak egyetérteni, a többiek meg tisztesség ne essék szólván kiröhögnek a hátad mögött... Itt más baj van. 

Milyen baj? Hogy szerintem nem az a perspektíva, hogy esetleg a többi hamarabb amortizálódó embertársadnál egy leheletnyivel jobban tartod magad a bőrödben, hanem hol tartasz ahhoz képest, hogy 120-130-ra van elvileg hitelesítve az emberi szervezet (ha mindent jól csináltál volna, és ma is mindent jól csinálnál), hol tartasz. Mindjárt más a mese... mert lehet, hogy egy cseppet előbbre vagy néhány pechesebb embertársadnál, de mondjuk 70 évesen van-e még a szerkezetben egy azért még élhető és nem csupán növényként vegetáló 50 (ötven) év?! Ez az igazi kérdés. És ha innen nézem, hajjaj... A másik nagy (al-) kérdés lehet az, mi a fenét jelenthet az: “mindent jól csinálni”?! Ja... nem tudhatok mindent...:-))) Egy kicsit dolgoztasd Te is az agyadat.

Szólj hozzá!

A “flow” és a Gestalt terápia... és némi tanulság...

isocrates_coaching 2020.07.21. 08:41

06525026-43b9-4122-a3d3-0f82d1def990.jpegEz egy viszonylag hosszú (kevesebb, 877 szó, kb. 1,5 oldal  hosszú) blogbejegyzés, azoknak szól, akik hallottak már a “flow”-ról és a Gestalt terápiáról. Merthogy itt csak használom ezeket a fogalmakat, egyfajta hidat keresek köztük, itt az elmagyarázásukra sem idő, sem hely nincs. Végül elkapott a hév és némi élettapasztalati izé is bekerült a végére, ami azért valamennyire következik a hídkeresésből...

Minap valamelyik szakmai FB-csoportban volt szó arról, hogy hogyan lehetne “megfogni” a Csíkszentmihályi-féle “flow” fogalmat, pl. hogy van-e olyan fiziológiai jellemző, vagy jellemző-csoport, amelynek bizonyos tól-ig tartománya minimum kovariál a flow-állapottal.

No, egy klasszikus Gestalt terápia könyvet olvasgatva ha sokkal közelebb nem is kerültem a válaszhoz (az említett kvantifikálható óhajt kielégítendő), mindenesetre egy itt mindjárt idézett passzus szerint egy érdekes megvilágításba került számomra az adott állapot, vagy úgy is mondhatnám, egy másik vetületben jelenik meg, ami egyúttal meg is erősíti szerintem a fogalom létezőségét és talán egy csöppet konkrétabbá is teszi az amúgy - érthetősége, plasztikussága ellenére is - meglehetősen absztrakt fogalmat...

A Gestalt terápia alapvetése, hogy az ember állandó “kontaktusban” van a világgal, azaz

“...The world of Gestalt therapy is a busy world fairly humming with constant action and transaction, a place in continual flux...” (a Gestalt terápia világa egy állandóan zümmögő, folyamatos akciókkal és tranzakciókkal teli világ, egy világ, amely folyamatos áramlásban van...)

...és az, hogy ez a folyamatos áramlás mikor mutatja a Csíkszentmihályi-féle flow jellegzetességeit, és mikor van azon kívül, az a Gestalt terápia szerint attól függ, hogy a “self” (önmagunk, egyéni, személyes egónk) szerepe mekkora ezekben az áramlás által állandóan változóan meghatározott helyzetekben/állapotokban (fontos az áramlás folyamatos, ugyanakkor változó karaktere...):

“...Within this flux, the experience of the “self” changes in size and scope depending on what’s going on. It may be very small, almost negligible, when one is lost in contemplation of a work of art or absorbed in love; it can take over the entire foreground of awareness, however, when one is in pain, for example, during which time the self, in effect, becomes the pain...” (Ezen az áramláson belül, a “self”-érzékelés/-megtapasztalás változik jelentőségben/nagyságban és kiterjedésben attól függően, hogy mi történik (az egyén és a világ találkozási pontján/felületén - SZM). Lehet nagyon jelentéktelen/kicsi, amikor az ember belefelejtkezik (“kiesik az időből”) egy művészeti alkotás szemléletében (vagy egy tevékenységben, teszem hozzá - SZM), vagy feloldódik a szerelemben; ez a lét-érzés betöltheti a tudatos tapasztalat teljes előterét, ugyanakkor, ha például az embernek fájdalma van, akkor a “self” maga válik fájdalommá.)

Szóval, amikor elfelejtkezünk magunkról, a “self”-ünkről, amikor mintegy eggyé válunk a világgal (a fogalmazással nem véletlenül próbálom a keleti filozófia egy alap-gondolatát is becsempészni...), akkor vagyunk “flow”-ban, amikor a lineáris idő-érzékelés helyett egy, a helyzet saját idejébe lépünk be, és amikor elönt minket a “self” megtapasztalása, akkor vagyunk magunk, kivetve a világ, az univerzum dernesztően hideg semmijébe, akkor a “self” = pain (fájdalom).

Persze, itt is, mindenütt az arányok. Szinte soha nem érzékeljük egyiket se e két szélsőségből, mindig valahol vagyunk a kettő közötti kontinuumban. Minél közelebb a flow állapothoz, annál kevésbé köti le energiáinkat a “self”, mert a dolog, a feladat, a cél az, ami betölti gondolatainkat, és irányítja cselekvésünket. És minél közelebb vagyunk ahhoz, hogy szinte kizárólag a belsőnk, a “self”-ünk, az egónk kösse le az energiáinkat (magas entrópia szint), annál fájdalmasabb a lét, annál inkább be vagyunk zárva partikuláris létünkbe, annál felszínesebb, tartalmatlanabb, erőltetettebb, virtuálisabb a kapcsolódásunk a környezetünkhöz, a világhoz...

A flow állapot felé közeledés, a világban való feloldódás, talán helyesebben a világgal/környezeteddel (és ezen keresztül önmagaddal!!) való kiegyensúlyozott, dinamikus harmónia megtalálása NEM egyenlő az önfeladással, és NEM egyenlő egy csoporthoz való kompromisszumokkal teli, megalázkodó szellemi/fizikai/pszichikai behódolással. 

Az ÉN (és nem ez EGÓ!!) igazi kiteljesedéséről van itt szó, amikor megtaláltál egy küldetést, egy kreclit, egy feladatot, egy tevékenységet (vagy ha bírod tönkremenetel nélkül többet is...), amiben viszonylag a legjobb vagy, és ami mindenkinek, Neked is, a környezetednek is a leghasznosabb, hogy pont Te csináld.

Mi a teendő, ha úgy érzed, túl távol vagy az ideális feloldódástól a világban, ettől a világgal való dinamikus harmóniában levéstől? Nincs recept. Valahol, az egyik élet-keresztútnál nem a leghasznosabban döntöttél. Akkor jó ötletnek látszott!! Mindegyikünkkel egyszer-kétszer megtörténik. Nem lehet visszamenni, de - bármennyire közhelynek hallatszik is - holnap lesz a következő életszakaszod első napja. Tényleg. 

Tudom, vannak köröttségeid, mindenkinek vannak. Van batyu, van hátizsák. De Te döntesz, mit csinálsz vele, mire használod, mit használsz belőle, mit hagysz ott egy padon belőle, hátha valakinek még jó lesz, de Neked már csak teher. És azt is Te döntöd el, holnaptól mit gyűjtesz bele és merre indulsz. Vagy mit kezdesz előkészíteni, hogy holnaptól, vagy holnaputántól más legyen. Ha minimum egy dolgot nem teszel meg holnap, akkor biztosan tovább fogsz sodródni a káosz, önmagad elvesztése felé. Ha minimum nem kezdesz el akció tervet készíteni határidőkkel (!!), hogy majd mikor mit.  Mert - talán paradoxan hangzik elsőre - minél többet foglalkozol a “self”-fel, az egóddal, annál biztosabban veszíted el, kerülsz távolabb az igazi ÉN-edtől...

Az említett Gestalt terápiai könyv: 

Frederick S. Perls, Ralph Hefferline & Paul Goodman: Gestalt therapy - Excitement and growth in the human personality - The Gestalt Journal Press 1994. (az 1951-es kiadás új előszóval és a két (elméleti és praktikus) kötetének felcserelésével készült kiadás)

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása