Vezetői coaching

Kizárólag étkezési kék mák imádók számára, gasztronómiai különkiadás… 

Kis történet a mákos beigliről nagy tanulság nélkül (kb. “Ülök és mesélek”…). Mákos beiglit idén sem csinál saját kezüleg a család, a klasszikus nem-maradhat-el desszert “csak” kiadós mákos rétes lesz sok mákkal. Én csinálom. Egyrészt lusta vagyok a tészta gyúráshoz, másrészt a mákos desszertek ügyében legnagyobb kritikusom, a nagyobbik fiam (felnőtt, lassan meglett ember) szerint “a rétesnek jobb a mák-kihozatala jobb, mint a beiglié…”. Ebben azután ezért meg is nyugszom. 

Külön mese, hogy mák jószerivel már csak “elég jó” grade van (aminek beszerzésében egyébként mondott fiam segít), mert “igazán jó” mák grade-del kb. 10 év óta nem találkoztam, az is speciális, személyes ismeretség alapján, kéz alatti volt, déli jó kis máktermelő vidékről. Az a forrás befagyott, elkezdtünk kutatni, “elég jó” forrás néha akad… csak támpontul, net hirdetésben az eladandó étkezési kék mák leírásához - talán nem véletlenül - hozzáteszik ezt a toldalékot: “A termék búzacsírát, dióbelet, szezámmagot és szóját is előállító üzemben készült.“  Nos, ezek után mit várhatunk?! 

…és az árból nem mondanád meg, melyik melyik, régen drága mindegyik, és valahogy a szar is elfogy, talán nem emlékeznek már rá az emberek, milyen az igazi mák íze, talán csak kevésszer esznek, nem érdemes a munkás tisztítási, szárítási fázisokat vissza iktatni a kiszerelési folyamatba, nem fizeti meg a piac… 

Talán ott is lehet valami baj, a source-nál, az elültetett mag típusánál, a konkrét raw terméknél, ezt nem tudom, de, ahogy megtudtam “kutatásaim” közben, a mák tisztitásának, kiszerelésének (számunkra…) megengedhetetlen leegyszerűsítése miatt van az, hogy a bolti/piaci mák a lehetetlen/szemét grade-től (rögtön kuka…) az “elég jó”-ig terjed, amely utóbbiból végülis a réteshez való főzéssel viszonylag jó, az eredeti valamikori mákos süteményhez majdnem méltó házi rétes készíthető. 

Mellékvágány, de persze (?!)  a réteslap kereskedelmi, nem saját készítmény, de aki ebben keresné a hibát, teljesen tévúton jár szerintünk, mert a rétes minőségének lényege, legalábbis a családi hagyomány szerint,  a töltelék minőségén áll vagy bukik - persze, ez lehet egyéni preferencia… Egy “elég jó” mákból készült rétes maximum elég jó lehet csak… 

És most érkeztünk el a beiglihoz… A családi gyomor-archívumokban vannak archeológiai nyomai a házi készítésű beiglinak, érdekes módon a nagymamákhoz fűződően. 

Az egyik az én nagymamám, aki az idők előtti “igazi” beigli ősével megismertetett. Hja, és az ő mákos buktái! …amelyek oldalán felsejlett/átütött a gazdag töltelék (hogyan csinálta?!). Puha volt, friss (az estét soha nem érte meg…), isteni a tészta, utánozhatatlan… egyszer bizisten megpróbáltam, de vagy kevés volt a mák-töltelék, amit kezelhető módon be tudtam tuszkolni, vastag a tészta, vagy vékony lett,  kezelhetetlen, szakadt… Tudni kell feladni is…  Az a bukta volt a definitív  mákos sütemény  GOAT, a Greatest of All Time… itt nincs vita, hogy Federer, Nadal, vagy Djokovic… ez egyértelmű!! 

Vissza a beiglihoz. A másik nagymama, aki még igazi beiglit tudott csinálni,  a gyerekeimé, anyai ágon. Sőt, amikor mákos-desszert felelőssé avanzsáltam a családban, én is megpróbálkoztam vele, de a befektetett energia (tészta gyúrás, miegyéb, jó kis gépet is vettem hozzá, ő jó is teljesített…) nem állt arányban a sikerrel.

Akkor kaptam meg a Molnár-Gál-Péteri keménységű kritikát, hogy “a rétesnek jobb a mák-kihozatala”… na mondok, ez el is döntötte a dolgot (a tészta-keverő gép azóta is kihasználatlanul árválkodik…).

A bolti, vett beigli hatványozottan “veszélyes”. Eleve a mák - fent kitárgyalt - alapvető nehézsége (az igazi jó minőség már alig ismert, árban nem érvényesíthető), és akkor még a tészta is, általában csontszáraz. A töltelék (ritkán lehet érdemes egyáltalán máknak nevezni…) a legkülönbözőbb, a csomagoláson felsorolt és nem felsorolt határozottan olcsóbb adalék-anyagokkal van “gazdagítva”.  

Gondolom, szakács-iskolák féltve őrzött tudománya lehet, hogy mi mindennel próbálják feljavítani a kis rész-hányadú valódi mákot, ami eleve csak “elég-jó” grade-ű lehet a fenti analízis szerint (ami, reménykedjünk benne, nyomokban azért ezekben is feltalálható).

Az általam ismert beigli adalék-anyagok anyagok közül kettő (el)ismert családilag, a (házi!) baracklekvár vékony rétegben a mák alatt (anyósom utólagos bevallása szerint ezzel próbàlkozott), én magam egy kis citrom-lével dolgozom. Ez utóbbi transzparens a család hallgatólagos hozzájárulásával (a család nem fröccsözik, purista az uralkodó tendencia…).

Évek telnek el, hogy a kereskedelemben óhatatlanul ilyenkor megjelenő beigli-áradatból mintát vásároljak, idén 3 félét is ki fogok próbálni, illetve részben ki is próbáltam. Az általam egyik preferált láncban, az Aldiban 3-féle volt, a 3000 Ft-ról már 2500-ra csökkentett árú Gerbaud-márkanevű (gondolom, eredet a hason-nevű establishment cukrászata… vagy nem… és még így se megy, mondta a készséges alkalmazott…), egy kvázi névtelen, szintén csomagolt, 1000 Ft-ért (ez a két fajta kvázi hasonló méretű), és egy csomagolatlan házi készítésű, kisebb 700-ért. Ismeretlen okból, talán kiváncsiságból, kirúgtam a hámból és vettem a Gerbaud-ból es a háziból ketőt-kettőt, talán az ár-differenciától is felizgatva. 

A házi kettő az első falat után megtalálta az utat a szemétbe, a mák íze még csak nem is hasonlított (sietek hozzátenni, az Aldi péksége általában abszolút ehető minőséget produkál, több termékének is  időnként visszatérő elégedett vásárlója vagyok, ezt egyszeri kisiklásnak tekintem!), az egyik Gerbaud-t, ami egyébként szintén száraz, kemény, 2 nap alatt elkóstolgattam, abszolút ehető minőség, bár az én rétesem “elég jó” grade-jétől elmarad.

Tegnap családi látogatásként megjártam egy Bécs melletti szerintem bukólikus, monarchia-beli nosztalgiákat idéző, jómódú, üdülőhely grade-ű kisvárost, és egy forgalmas Billa-plus-ban szokásomtól eltérően egy mákos beiglit is vettem. Sehol nem szokásom kereskedelmi beiglit venni, pláne nem külföldön, kemény valutáért (így hívtuk…), de most talán a hazai szemlézés után vérszemet kaptam, éljünk néha veszélyesen és egy Magellánként megkerültem a viharos Jóreménység fokot, és 6,25 euróért vettem egy szál beiglit (Gerbaud árban). Mindenesetre fogásra nem olyan száraz, és meglátjuk a sógoroknál milyen tisztelete van a máknak. Ez meglepi lesz a rétesem mellé a karácsonyi ebéden… meglátjuk…:-)))

Az úgy volt, hogy egy roppant érdekes, potenciálisan fontos postra bukkantam a Linkedin-en, 12 órával a post felkerülése után, nyilván azért, mert csak úgy juthattam hozzá, hogy egy közvetlen ismerősöm reagált rá, mert a szerzője "2nd", azaz nem közvetlen kontaktom. Nem értek egyet a posttal, vitám van vele (amiben vagy van valami igazam, vagy nincs...), de olyan témát pendít meg, ami gondolatébresztő és egy post ennél sokkal többet nem is kívánhat. De talán mégis...

Ezen a témán szerintem (az eddig 17 db...) like-on kívül minimum beszélni, vitatkozni kellene mellette, ellene. Megérdemli azt, hogy foglaljanak állást a téma szakmai jó ismerősei, de mások is, akiket érinthet, esetleg vonják le gyakorlatban a tanulságot is...

Ez a post, mint a szerző sok más postja is (amelyek szintén esetlegesen, de gyakran eljutnak hozzám), okosan, szellemesen, kreatívan provokálóak, és láthatóan a világ megváltoztatásának igényével lépnek fel, ami szememben egy pozitív attitűd, még ha nála talán jóval szkeptikusabb is vagyok a lehetőségeket illetően (de, persze, ezt se tudhatom biztosan, már hogy szkeptikusabb vagyok-e...:-)))

Mivel commentben nem fértem ki (előfordul...), ideidézem a postot is a maga integralitásában, mint tézist, s utána következik az én anti-tézisem... A célom nem az, hogy igazam legyen (bár néha jól tud esni...:-))), hanem hogy az eddig hamvába holt (vagy olyannak kinéző... ki tudja, PM_ek stb. háttér tevékenységek okán milyen nagy diszkrét sikerre tarthatott számot...)  post életre keljen, és megjelenjenek genuine érvek pro és kontra és győzzön a jobbik...:-))) 

__________________________________________________

Péter Ungvári postja - Onlife Managing Partner

“Érdekesnek találom, hogy miközben a pszichológia előző 50 éve a rövidterápiák, a megoldásfókuszú, viselkedés alapú módszerek terjedéséről szólt, az üzleti életben a „változtasd meg a hozzáállásodat, attitűdödet, fejleszd a személyiséged, változtass a gondolkodásmódodon” tanácsok uralkodnak.

Még az üzleti életen kívül is messze hatékonyabb, ha a probléma („rossz attitűd”) helyett a megoldásokra (jócselekedetek), a hozzáállás, gondolkodásmód helyett a viselkedésre fókuszálunk.

Ha ez így van a legnehezebb élethelyzetekben (súlyos depresszió, gyász, szörnyű családi körülmények) is, akkor miért gondoljuk, hogy az üzleti problémáinkra az „attitűd és gondolkodásmód fejlesztése” a megoldás, és nem az apró viselkedésváltozások?”

___________________________________________________

Érdekes, hogy egy ilyen érdekes felvetésre,  postra 12 órája egyetlen szakember (pszichológus, terapeuta) nem reagál… lehet, rangon aluli nekik ez az esszé stílus, ugyanakkor szerintem nagyon hatékony problémák felvetésére…

Egy amatőr, aki “csak” a business coachinggal, fejlesztéssel próbálkozott, hadd próbáljon ezen az esszé szinten ha nem is válaszolni, de legalább hozzászólni…

Amennyit olvasmányaimból, egyéb tréning-/előadás tapasztalataimból véltem megérteni (mégha nem is mernék annak definiálására vállalkozni, hogy tulajdonképpen mi a terápia általános célja), abból nem következik az a tétel, hogy a tényleg kb. 50-60 éve kialakult röviden kognitív és/vagy brief terapiai módszerek csak a viselkedés megváltoztatást tűzték volna ki célul, de igaz, hogy bizony praktikus (financiális, felgyorsult, türelmetlenebb világ) okokból is az eredeti terápiai célok (bármi legyen is az, de biztosan több, mint  csupán a viselkedés megváltoztatása…) elérését más, gyorsabb, hatékonyabb módszerek kikisérletezésével kiséreljék meg elérni. El kellett hagyni a múlt, a gyerekkor részletekbe menő elemzését, mert nem volt rá idő. Az itt es most-ból kellett kiindulni, abból, amit a páciens “hoz”, és abból próbáltak különböző módszerekkel “főzni”…

2 disclaimer:

1. csak hozzászólok, hangsúlyozottan az amatőr érdeklődő szintjén (megdöbbenve, hogy szakmai reagálás nuku…), és minden állítás mellett, amely mellett szorosan nincs ott a “szerintem”, vagy “IMHO”, kérem odagondolni. 
2. Csak az általam olvasmányaimból ismert, a postban meghivatkozott “rövid” terápiákat említem (s azokból is csak kiemelek párat, példaképpen), mert a postban azokról esik szó. Az említés nem lehet teljes a keretek miatt sem… Élő, alkalmazott pszichológiai, terápiai módszerek, megközelítések ezeken kívül igen számosan léteznek, amelyek nem-említése természetesen nem jelenti ignorálásukat. 

Három jelentős iskolát (iskola-"fát") ismerek, hogy konkrétum is legyen, amelyeknek már keletkezésük idején is voltak párhuzamos ágai és amelyekre talán, ha nem lövök nagyon mellé - a post elején a szerzője utal. 

A kognitív terápiák különböző ágai (CT, CBT, REBT, és spin-off-jai, vagy off-shoot-jai) állnak talán legközelebb a post megfogalmazásához, de ezek  sem csak a viselkedés szintjén működnek, hanem a gondolkodásmód is abszolút a célkeresztben van.

A szintén említett “rövid”-terápiáknak minimum 2 ága volt, a palo alto-i és a milwaukee-i. Mind a kettő, más-más alapon, de visszavezethetően bizonyos mértékben Milton H.  Erickson hatására is, dolgozta ki saját módszerét (Erickson hatása még közvetlenebbül érvényesült az NLP egészen sajátos módszerének kidolgozóinak munkásságában is például…).

A Brief Therapy Center (Palo Alto) megalapítói (Fisch, Weakland, Watzlawick) a “brief therapy” módszereinek kidolgozásában teljesen más módszert, megközelítést alkalmaztak, mint a Steve de Shazer és Insoo Kim Berg által alapított Brief Family Therapy Center Milwaukee-ban, ahol az ún. Solution Focused Brief Therapy megközelítését kísérletezték ki. Egyik sem csak a viselkedés megváltoztatását tűzte ki célul…

A post fogalmazásával “Még az üzleti életen kívül is messze hatékonyabb, ha a probléma (“rossz attitűd”)  helyett a megoldásokra (jócselekedetek), a hozzáállás,  gondolkodás  helyett a viselkedésre koncentrálunk.” Az előbbiekben azt próbáltam levezetni, hogy nem, ott sem elég… 

Az pedig, hogy a jó cselekedetekre ösztönözzünk, és a viselkedésen próbáljunk reszelni meggyőződés nélkül, az a marketing tanácsadás - szerintem hiábavaló - próbálkozása lehet csak az üzleti életben. A "fake it till you make it" (szerintem) hosszú, de már közép távon is hiú igyekezet…

“andrea luthar � reflective supporter - confidante A motiváció érdekes téma de egyúttal félelmetes is tud lenni. Gyakran olyan motivátorok dolgoznak bennünk amikről fogalmunk sincs. És ezzel szembesítve lenni és felfedni létüket és kilétüket akár traumatizálható is lehet. Mit gondolsz?”

Ez volt a trigger ennek a postnak a megírásához…

Azután… “karakter (szóközökkel): 4464. Sok… Linkedin-re ez bizony nem megy fel még postnak se… A korlátok azok, amiket nem szeretek… Ez persze a korlátokat marhára nem érdekli… nekik sok, nekem meg ennyi… impassznak látszik, ha nem lenne blogom… de van…:-)))

Az úgy volt, hogy tegnap kicsit hijack-eltem a Linkedin-en egy kommunikációs expert postját… A post a kérdezés három szintjét taglalta, mellesleg szellemesen (a “miért”,  “hogyan”, “mi” kérdéseket megidézve), ellenállhatatlan vágyat éreztem, és a következő, felszínesen analóg, valójában off-topic commentre ragadtassam magam:

“Pont erre a három kérdésre adja meg a választ az Innermetrix (IMX) személyiségprofil 3 modulja a kitöltő motivációjára (miért?), viselkedésére (hogyan?) és tehetségére (mi?)…:-))) 

Bocs a hijacking-ért, de nagyon adta magát… a post eredeti értelmezésében is remek!”

Azaz, kvázi, nem kvázi, a magam portékáját tettem egy másik árus pultjának a szélére… ormótlan, de poénos… (szerintem…). 

Amúgyis, kakukk, illetve kakukktojás vagyok errefelé, mert merészelek egymástól wild messzeségben lévő, amúgy elég érdekes témákról posztolni állandóan, ami - az általam is belátott street-smart - marketing gondolkodástól jeruzsálemnyi távolságban áll… 

Mindenki maradjon a kaptafánál, én pl. ha már kikötöttem az általános business coach-ság  (ami a fenti okosság mellékága szerint egy nagy hülyeség… The niche, stupid!!! …egyetértek!) után a kizárólag az Innermetrix profilra épülő fejlesztésnél, arról írhatok k@rva színesen és basta… hát én nem…:-))) mert úri kedvem máshogy tartja…

Ott jött a baj, hogy Andrea se a posthoz szólt hozzá, hanem az én eltérítő commentemre kérdezett rá… el is kezdtem írni a szigorúan 1250 karakteres szöveget… nem is volt könnyű, már a másodikat írtam, amikor elszégyeltem magam (ld. fent, miért), töröltem a friss commenteket, és röviden írtam, hogy majd külön írok… ez az!

Andrea (már felütésnek idézett) commentje:

“andrea luthar � reflective supporter - confidante A motiváció érdekes téma de egyúttal félelmetes is tud lenni. Gyakran olyan motivátorok dolgoznak bennünk amikről fogalmunk sincs. És ezzel szembesítve lenni és felfedni létüket és kilétüket akár traumatizálható is lehet. Mit gondolsz?”

És akkor a tulajdonképpeni post, amit részben onnan töröltem (eddig tartott az előjáték…)

“Andrea, ilyesmit még senkinél se tapasztaltam. Nem az árnyékodat, azaz a jungi shadow-dat mutatja meg a rendszer, hanem a motivációs profilod színét. Az pedig pozitív megismerési élmény értékű. Mint a másik két modulról, erről is elmondható, hogy nincs rosszabb, jobb profil. Inkább az életed puzzle darabkái, amelyek önmagukban nem adnak teljes képet. 

Mert Te sem állsz önmagadban, inkább mindig valamilyen kontextusban létezel, a környezetedbe abszolút beintegrálódva, tehát van másik oldal (aki azt hiszi, hogy nincs beintegrálódva, az pont azon keresztül van beintegrálódva, hogy állandóan kapálódzik, hogy “…én nem! én nem!…)…

A rész-profilok, amelyek egy nagy egésszé állnak össze a végén em jók, rosszak önmagukban. Az adott helyzetbe, tevékenység puzzle darabkáival kirakva mutathatnak adekvátságot, vagy inadekvátságot. Megmutatják, hogy milyen vagy, és hogy mit választasz, vagy választottál kontextusodnak/környezetidnek, nos, olyan állítás már megreszkírozható, hogy ahhoz/azokhoz többé-kevésbé passzolnak-e ezek a jellemzők, vagy nem. A két forrásból származó puzzle darabok eszerint adhatnak egy harmonikus, szép képet együtt, vagy esetleg egy kicsit zavarosat…

A motivációs modulról… a konkrét kérdésedre… Ugyanúgy, mint a DISC típusú, “hogyan látnak Téged viselkedni, működni különböző helyzetekben a többiek” profilt nem határoz meg teljesen egy összetevő, valaki nem csak D (piros), ott van a többi összetevő is, színezik a képet, mindenkinél egyedi kombinációban, két “piros” (értsd, a 4 összetevő közül a D (piros) a legnagyobb számértékű) nem ugyanaz, az értèk/motivációs modul 7 összetevője sem  áll egyedül (persze különböznek, van legnagyobb, legkisebb…), belesimul egy motivációs profilba, ahol az egyes összetevők az egyénre specifikus kombinációjában jelenítődnek meg… 

…ebben az Innermetrix komplex profilban, az érték/motivációs profil 7 alapvető, mély (mindig kisebb nagyobb, de ráismerő, inkább pozitív, előfordul, hogy aha-élményt okozó rá-/felismerést generálva kitöltőnél) összetevő-mátrix-szal dolgozik: 

• esztétika (tágabban balance, egyensúly keresés, az én második legerősebb motivációm), 
• gazdasági (tágabban fogható eredményre törekvés), 
• individualista (az egyéni út fontossága, az én harmadik legerősebb motivációm), 
• politikai (tágabban a befolyásra, hatás elérésére törekvés), 
• szabályozási (rend, összefüggések iránti motiváció), 
• altruista (motiváltság foka mások segítésére)  és az  
• elméleti (tudás iránti ellenállhatatkan vàgy, az én legerôsebb motivációm).

Mi is lehetne ebben félelmetes?

Írtam már valahol itt is, hogy a harmadik modul, a tehetségek/mindset (érzékelési & döntési preferenciák) Hartmann-i axológia alapjain álló modul kicsit különbözik az első kettőtől. Ha nem is félelmetes, viszont fontos gerincét adja a profilnak és a másik kettőtől eltérően akkor is megtartjuk személyesnek, ha egyébként egy együtt dolgozó munkacsapatnak egyszerre használjuk fel fejlesztési alapnak az Innermetrix egyéni felmérések összevetéséből származó szinergiát. 

Köszönöm, Andrea, hogy megkérdezted!

Sok minden érdekel, sok “projektem” van, írok róluk, miközben vannak, akik meg azt mondják, vagy a szakmát nyomd itt, vagy az érdekeset, a kettő nem megy…

Szerintem meg van harmadik út. Van egy vezérfonál, ami fel-felbukkan a postok/commentek között (a commentek sokkal fontosabbak szerintem, mint egyesek gondolják, néha fontosabbak a postoknál is…), hogy Te mit csinálsz, mi a fő tevékenységed… De amúgy - és ez a lényeg - hitelesen vagy itt a gondolataiddal.

…senki sem a szakmájával kel és fekszik (aki igen, annak gratulálok, remélem megéri…), és hozzászólsz, postolsz, ha van éppen időd, abban, ami éppen érdekel, így friss vagy, genuine és hiteles…

Valószínüleg (szerintem biztos… persze, ez lehet véleményes), hogy dolgozni is azzal jobb, akinek színes érdeklődési köre van, és nem unalmas…

Látok itt olyan virtuózokat, nem is egyet, aki szigorúan egy kis körben a szakmáját járja körül, és mégis (?) annyira kreatív, hogy mindig érdekes. Azután van, akinél a harmadik postig megtudom, mit csinál, mit ajánl, de vagy írok neki, vagy elteszem a címet későbbre, de a postjai nem fognak érdekelni, mert unalmasak.

Írtam mostanában, mint mindig, sok mindenről, de néha azért haza is jövök az Innermetrix személyiségprofilhoz, ami remek fejlesztési alap egyének és csapatok számára is.

Egy commentre ma reggel írt válaszom magamat is meglepett, ezért kiemelem ide.
Ez eredetileg Linkedin postnak készült, amely egy aznap reggeli comment-váltásból indult ki...

A post a motivációról szólt, a comment meg ezt írta: “…Mielőtt kognitív szinten motiválni kezdünk fontos hogy érzelmileg legyenek a kollégák olyan szinten, hogy befogadják.”

Ez megindította a fantáziámat, és ezt írtam rá, és az IMX megnevezése nélkül körülírtam tömören, mi mindenre lehet használni:

“Hoppá, érdekes szempont, az idő, a bemelegítés, az “előjáték”. A bizalom építés, hogy legyen szabad vegyértékük, kapacitásuk.

Azután meg nem egyformák a motivációs levier-éik, “emelőik”. Kiismerni, ki miban jobb, olyan job-ot feladatot adni, oda szervezni.

Aki erősebb praktikus, őt végrahajtani, aki erősebben szisztemikus, őt tervezni, dispatch-elni, aki erősebben empátiás, őt kapcsolat-erősítésre, aki jó szakmai intuícióval képes dönteni új helyzetekben, istenments micromanagelni, aki jó új helyzetekben kapcsolatot teremteni, kliensekkel, interface helyzetekbe helyezni, aki alapos adatokban, információkban, őt elemezni, akinek fontos a működéséhez az állandóság, külön segíteni a változáskor.

És még nem beszéltünk az értékek által meghatározott motiváció pontenciálról, még nem motiváltunk kognitíven, nem dumáltunk, csak a csapat munkáját szerveztük meg úgy, hogy a természetes erősségek működésbe jöhessenek, ezt pozicionálási motivációnak nevezném…

…és az alkalmasan megválasztott kognitív motiváció az egyéni motivációs vektorok mentén, kinek mi az erős (pl. ezek a “vektorok” lehetnek: esztétikai/harmónia, gazdasági/eredmény-orientáltság, individualista, politikai/hatás-/befolyás-keresés, altruista/segítő, elmélet/tudás…)”

Ez utóbbi bekezdéshez illusztráció a saját értékek/motivációs profilom:

Ez a post két közvetlenül egymás után született közvetlen Linkedin post összeforrasztása, a nagyon gazdag commentekből is beemelve egy-két lényeges infót. Ez a „hívó”, kicsit provokatív illusztráció, ami jól működött a Linkedin-en a sikeresebb „autós” postnál...:-))) A tartalom azután jóval árnyaltabb, és semiképpen sem szimplán az e-autóról szól (amit ez a provokatív illusztráció sejtethetne), amivel önmagában semmi bajom... 

Let’s begin with the beginning... Egy combo volt két post, az egyikből született a másik, kezdjük tehát az „anya”-posttal... 

„Azoknak, akiket tényleg érdekel a hosszú táv, és nem azoknak, akik valamelyik mítoszba belekapaszkodva nyugtatgatják magukat, hogy ok, 1-2 év, vírus se lesz, háború se lesz, de újra lesz business as usual, mintha semmi se történt volna…

Sok anyagot nézek végig, olvasok el, főleg franciául (ott nagyon jók vannak, reálisak), de ez a szokásos rövidségű TED videó az (angol nyelven), amelyik a lehetséges problémákat és megoldásokat komplexen & legkönnyebben emészthető módon közelíti meg. Igen, ez nem egy kollapszológiai jelentés, hanem hogy milyen élet- és business környezetre kell hosszú távon felkészülni!

Guys, ami volt, volt, a “tudomány majd megoldja”, a “zöld energia majd megoldja”, pláne “35-től már nincs se diesel se benzin autó kitéve a szalonban”, és gondolhotod, a benzinkutaknak is ha lesz mondjuk még plusz kb. 10 évük… Ezek - ebben a primitív formában - felejtősek, amennyit megoldanak, annyi, vagy több gondot okoznak (ez a videóban remekül ki van poentírozva…).

Érdekesek hangzanak el a végén. Pl. vége a növekedésnek, ha akarjuk egyébként, ha nem (a fosszilis energia - amire még mindig alapvetően támaszkodik az emberiség - túl van kitermelési maximumán, és mivel a növekedés az energiával majdnem teljesen lineárisan arányos, ha csökken az energia, csökken a növekedés… jobb lenne, ha elébe mennénk, hozzá szoknánk…).

A zöld energia nem szabályozható és nem tárolható. Ha nagyon fúj a szél, süt a nap, maximum, máskor meg nem. A fogyasztás meg szabályozást igényel. Ezért hiába építettek sok-sok milliárd euróért a németek pl. zöld energia forrásokat, párhuzamosan nem építették le a fosszilis üzemanyagú erőműveket (csak az atom meghajtásúakat, most azután meg is szívták, mint a torkos borz…).

Plusz, a zöld energiához rengeteg részben nehezen beszerezhető nyersanyag, fém, stb. kell, ami jelentős vízmennyiséget igényel, és maga is környezetszennyező. Ez jól ki van fejtve a videóban, a zöld energia szabályozhatósági hiányossága és a növekedés lassan törvényszerűen csökkenésbe válása (ha akarjuk, ha nem, és akkor már jobb, ha “akarjuk”, azaz felkészülünk rá) máshol főleg francia anyagokban van kifejtve…”

A mindjárt jövő második posthoz linkeltem ugyan, de idevaló egy francia energiagazdálkodási szakértő angol nyelvű előadása, ami igazából ehhez a posthoz kiegészítés (aki bírja a franciát, és tetszett neki ez, az előadónak rengeteg francia nyelvű videója is van a youtube-on).

Az egyik commentből emelem ki a válaszom egy részét, ami szintén ennek az első postnak a témájához passzol: 

„Ez az említett 3-as satu, amiből az emberiség próbál kitörni (energia-válság, környezetvédelmi katasztrófa veszélye, többrétegű nyersanyag-kitermelési, & -hozzáférés probléma) szorosan összefügg, ez az új nekem a jobb elemzésekben. ...Egyikhez sem lehet már hozzányúlni, hogy a másik kettőt ne érintené alapvetően. Minden jelentős politikai/hatalmi szintre elérő (tehát nagy volumenben finanszírozni képes) megoldás-keresés ezt még nem veszi figyelembe… nem overall megoldások… valamit (néha látszanak…) megoldanak, miközben előfordul, hogy máshol akár egyenszilárdságú kárt okoznak. Láttál már vízágyat? Olyan ez… itt le, ott fel…”

_________________________________________________________

A fenti kiemelt bekezdésből született még aznap az EU 2035-ös belsőégésű motor forgalombahozatali tiltás lehetséges - intuitív alapon megfogalmazott – következményei néhány pontban zanzásítva. Azután a commentekkel együtt a tartalom vagy 10-szeresére nőtt, amelynek a legfontosabb megjegyzendő elemeit emelem ide be.... 

Nos, akkor a fenti kiemelt bekezdés kicsit kibontva, ahogy eredetileg a Linkedin-en megjelent... leszögezem, mert nem volt világos többek számára, (1) ez nem az e-autózás ellen szól, (2) viszont az autót vásárlók szempontjait próbálja figyelembevenni, ha ez nem is triviális elsőre. Már enélkül is elég jelentős infó-hegyet érdemes megmászni ahhoz, hogy jó döntést hozzunk, ehhez a pack-hoz tettem hozzá néhány szempontot. Később utalok rá konkréten, hogy személyesen nekem hogyan befolyásolta ez is a legújabb autóm vásárlási kondícióit.  

„Ez mire lesz jó, ez a baromság, hogy 13 év múlva nem lehet - tudtommal csak Európában - fosszilis energia meghajtotta gépkocsit forgalomba hozni?!

Elmondom, ami eszembe jut, mire lesz “jó”:

1. 13 év nem nagy idő, Elemér, a (már csak) benzines/hibrid autók fejlesztése leáll, ha már nem állt le. És a választék is csökkenhet, akinek Európa csak egy niche, úgy ahogy van, kivonulhat, azután találj majd szervízt és alkatrészt a még meglévőkhöz…

2. Európa egyik legeredményesebb és legnagyobb margin-ú export cikke az autó, de a belső forgalma is jelentős, főleg a luxus kategóriában. Ezzel az intézkedéssel lábon lőttük magunkat (igen, “mi”, ld. Audi, Mercedes…)

3. Energiánk most sincs elég, az atomerőművek vita tárgya, a zöld energia túlnyomó része szeszélyes, nem tervezhető teljesítményű, és erre engedjük rá a teljes autóparkot, kb. 23 év múlva (13 fix + kb. 10 év kifutás), de lehet, előbb, mert elzárják majd a nagyobb városokat, nem lehet egyszerűen behajtani a fosszilis meghajtású autókkal.

4. OK, de a meglévő autókat nem kell beszolgáltatni 13 év múlva… de mit gondolsz, meddig fogja megérni fenntartani ezt a szintű benzinkút hálózatot?! A végén majd olyan nehéz lesz benzinhez jutni, mint ma áramhoz az elektromos autóba…

5. A sokemeletes bérházakban, lakótelepeken lakók hol fogják tölteni az e-autóikat? Egyáltalán, az elosztó hálózat az hogy lesz (most nem a sheer mennyiség, hanem az elosztás…)? Tudom, addigra lesz olyan akkumulátor… és hány kiló lesz a személyautó? Ma 2 tonna, holnap 3-4?

6. És a kamionok. Nem olvastam, arra mit találtak ki… úgy értem szabályozástechnikailag… ők se vajon? na mindegy…

Tudtad, hogy pl. a norvégok, a brazilok az áramot majdnem teljes egészében vízenergiából termelik? Úgy könnyű elektrifikálni… és úgy tényleg zöld az e-autó, legalábbis a működtetése…”

_____________________________________________________

Na ez nagyot ment, talán eddigi legnagyobbat, nem emlékszem pontosan, ez a második post. Amikor ezt írom, 4 nappal később: 6600 impressions (és még növekszik...), 27 like és 52 comment. 

Alapvetően ehhez a másodikhoz jött viszonylag sok comment, inkább szkeptikus, vagy egyenesen ellentmondó, de náhány szimpatizáló, kiegészítő comment is, sőt néhány szkeptikussal is (akár majdnem teljes egyetértésre is sikerül jutnom a comment-váltások eredményeképpen). Voltak érdekes gazdagító, kiegészítő, új szempontokat behozó megjegyzések és a commentek alapján én is finomítottam, bővítettem, vagy akár kicsit rektifikáltam is az érveléseimet. 

Elsőnek egy kétrészes magyar nyelvű videó autó szakértőktől az autózás jövőjérők. Bár kétéves, de abszolút érvényes. Az egyik commentelő linkelte a posthoz. Ezt a konkrét videót nem ismertem előtte, bár mindkét szakértővel láttam már videókat. Egyrészt ahhoz képest és érdeklődő amatőr vagyok csak, a szakértők véleménye a jelenlegi helyzetről meglepő párhuzamosságokat mutat (bár az én hevenyészett pontjaim kicsit nagyobbbat markolnak), a videó viszont érdekes megoldási opciókat is felvázol, ami az én postomba nem is fért volna bele (nem is gondoltam, hogy bele kellene férjen...)...

 ...és a második rész:

János Szűcs commentje teljes egészében:

„Én is ostobaságnak tartom előre eldönteni, hogy ne legyen benzines autó. Majd amikor megoldódik az összes probléma az elektromos autókkal, akkor lehet váltani. De addig:
- hogyan töltsünk (amiket írtál, teljesen jogosak)
- az akkumulátor csere gyakorlatilag egy új alváz felépítésével jár (nem minden típusnál)
- LÍTIUM (az egyik legritkább elem az Univerzumban)
- ha valaki hosszabb útra megy, mondjuk autóval Párizsba, hányszor kell megállnia és mennyi időt veszt el a töltéssel
- az elektromos rollerek akkumulátor (lítium) igénye versenyhelyzetet és hiányt is teremthet
- az akkumulátorgyártás energiaigénye és természetszennyezése nem elhanyagolható
- TŰZVESZÉLY

Én inkább erre szavazok:
- tegyenek át minden szárazföldi szállítást (kamionok) vasútra, amit szél-, és napenergiából előállított árammal táplálnak: 0 szennyezés
- hidrogén motorok, a hidrogént szintén szél-, és napenergiával elő lehet állítani (tudom vannak súlyos problémák a hidrogénnel is, de ezen dolgozni kell)
- ingyenes elektromos hajtású tömegközlekedés
- bérelhető, kis méretű városi elektromos autók városon belülre, városon kívüli közösségi parkolók a saját járművekhez, ezeket csak akkor vesszük elő, ha tényleg kell, amúgy utazni is vasúton utazunk.” 

Még egy comment integrálisan ugyancsak tőle:

„Igen, a hidrogén nehezen tárolható, és kicsi a fajlagosan kinyerhető energia. Én úgy remélem, kitalálnak valamilyen fraktál szerkezetű szénszálas anyagot, aminek hatalmas lesz a felületete, és ott lesz megköthető a hidrogén. A másik járható út, ha sikerülne nagyobb energiatartalmú szénhidrogént előállítani a hidrogénből, zöld energiával, természetszennyezés nélkül. Addig én mindenképpen átpakolnék mindent, amit lehet vasútra.

És ami különösen irritál, a SUV és városi terepjáró mánia. Én kitiltanám őket a városokból, és extra adóval terhelném a használatukat. Állami támogatást adnék a kisautó vásárlóknak. És elkezdenék magyar kisautókat gyártani, nem tudom a kezdeti lelkesedés miért maradt abba.” 

...amire ezt válaszoltam (szintén teljes comment):

„Reménykedjünk…:-))) de ugye nem csak a tárolása nehéz, de a folyamatos (nem egyszeri!) előállítása is eleve energiát igényel, ezért a totál energia-mérlegében nagyobb problémát látok. De mondom, Neked legyen igazad! És a tárolási ötlet érdekes, erről nem hallottam…

A franciáknál már egy kongresszusi bizottsági meghallgatásban is elhangzott (youtube videóból), hogy például védővámokkal biztosított módon el kellene kezdeni kis fogyasztású “népautók” (Volkswagen, ismerős…) gyártását. Egy másik ötlet pl. arrafelé is mutatott ugyanott, amit említettél előbb, a bérlet felé eltolódás elősegítésére, hogy aki ragaszkodna a saját gépkocsihoz, éves vignettát kéne vásárolnia (a dugódíj általánosítása), ami akár az autó árának a feléig is emelkedhetne…

…tudom, egyelőre nekünk még abszurdnak hangozhat, de ha például most egy igazi kemény télnek néznénk elébe, szerintem az ilyen gondolatok talán majd kevésbé tűnhetnek abszurdnak… Még nem vesszük szerintem igazán komolyan, milyen az, amikor nem csak olajválság van, mint a 70-es évek végén, hanem totális energiaválság…”

Valakinek válaszul egy érdekes diesel vs elektromos kamion összehasonlításról is beszámoltam, amire nemrégen a youtube-on bukkantam:

„Egy Diesel Cummins MV vs iMV Electric Truck teherautó összehasonlítása (Winkler Robi is említi a témát…). Még abszurdabb tényleg, mint a személygépkocsinál. A Diesel alap ára 80-90 ezer dollár (függ a választott motortól, az EV 250 ezer...). De, ahogy mondják, a karbantartási költségek az EV-nél kisebbek, állítólag az évek alatt a költségek kiegyenlítődnek.

Driving range:
Diesel MV 400+ miles (kb. 640 km)
iMV 135 miles (216 km)… a gyárilag ígért…

Fogyasztás:
Diesel MV 6-7 mpg - miles per gallon (34-39 l/100km)

Tankolás/feltöltés ideje:
Diesel MV kb. 10 perc (5,5 USD/gallon - 1 gallon= 3,8 l, tehát kb 1,5 USD/l, 400 Ft-jával 600 Ft/l) 70 gallon = kb. 270 l üzemanyagtartály megtankolása 385 dollár, 154 ezer Ft)
iMV 210 kW Lithium battery package, normál töltőzsinórral 8 óra, gyorstöltővel 90 perc (azt hiszem, 80%-ig)

Gyorsulás:
kb. megegyezik, mert az elektro motort úgy állították be, hogy diesel érzése legyen a sofőrnek, ne ugrabugráljon a teherautó.)” 

A vonatkozó video:

Egy érdekes új szempontot hozott be valaki (a comment teljes egészében):

„Egy jó cél egyszerre kell, hogy lelkesítő és rémisztő legyen, mert a komfortzóna határán túl van. Lehet, hogy nem érjük el ezt az idilli állapotot, de törekedni kell rá. Mert ha mindent beleadunk, hogy ezt elérjük ilyen rövid idő alatt, valószínűleg közelebb jutunk ehhez, mintha egyáltalán meg sem próbálnánk.

Igen, lesznek nehézségek. Lesznek megszűnő munkahelyek (ezzel biztosan lehet rémisztgetni sok embert), de biztosan lesznek olyanok új munkahelyek, amiket ma még el sem tudunk képzelni.(Akkumulátor újrahasznosítási manager, elektromos töltőhálózat karbantartó, stb)

Az egész biztosan olyan energiahálózati átalakítással jár, aminek ma még senki sem látja a részleteit, főleg hogy mit jelent ez az egyes lakótelepek vonatkozásában. De akkor meg se próbáljuk?”

...amire az én commentem: 

„Köszönöm! A stretched cél hasznossága új elem itt, és figyelemreméltó. Nehéz ellene érvelni, mert pl. a management szempontjából egyet is értek vele, volt is egy érdekes, korai (lehet, vagy 40 éves) management/motivációs könyv, aminek egyszerű címe volt “110%”, és erre a rugóra járt.

Hogy hogyan kell valamit megváltoztatni hatékonyan, nagy kérdés marad mindig. Az intuíciómat próbáltam dolgoztatni, hogy így, ahogy kitalálták, talán nem fog menni, és nagyobb bajt okoznak szerintem már, mint amennyi a stretched cél hasznából keletkezni fog, és még egy káosz-elemet visznek a nagy rendszerbe. Más comment-válaszban is írtam, hogy nem tartom magam tévedhetetlennek, és várakozásomon felül érdekes dolgok merültek fel, pl. ez is.

Azt is gondolom, hogy a pars pro toto jelensége lehetne (és talán lesz is…) a válasz erre az érvelésre, ti. ami igaz lehet a részre, kicsiben, az nem biztos, hogy igaz tud lenni az egészre. A lépték néha döntő.

Még azt is gondolom ide, hogy mi lenne, ha azt folytatnánk, ami most történik már? Ilyen mesterséges kényszer nélkül is jó tempóban elektrofikálódik az autópark. A diesel kifutott, a benzinesek meg egyre kisebb fogyasztásúak. Már az 1 l/100 km a cél. Jövőre megint csomó új e-autó lesz. A trend bíztató…”

 ______________________________________________________

A mai autóválasztás/-vásárlás nehézségei – némi saját történettel (válasz-commentemből): 

Általánosabban: 

„ Azok az elemzések fogják meg a lába közt a tőgyét és nem a szarvát, akik abba mennek bele, hogy mire akarod használni, attól függ, milyen lenne Neked az ideális autó (amíg lesz saját magánhasználatú autó egyáltalán…).

Kezdjük mindjárt az e-autóval. Ideális városi autó. Működése kevésbé szennyez (nehezebbek még a fosszilis üzemenyagúaknàl, nagyobb a gumikopás, az útkopás, az ebből származó porterhelés általában nagyobb az e-autóknál). Persze az ideális a garázs, vagy a kerti töltés.

Hosszú távra kockázatos vele menni a jelenlegi ellátottság mellett és a nem otthoni töltés egész Európában drágább is tudomásom szerint, mint otthon.

Gyakori városi, rendszeres nagy távolság használat mellett a plug-in hibrid lehet optimális (de csak akkor éri meg, ha tényleg mind a kettő funkcióra rendszeresen kihasználják), a fosszilis, hibrid használata meg hasonló vegyes.” 

...és akkor a személyes szempont, amit ígértem beágyazva egy válasz-commentbe (amiben részben az eredeti második, autós post (1) pontjára is utalok és egy vidóra (idéz: 

„...Pl. ha megnézel ilyen autós videókat, a fosszilis/robbanómotoros autók hatásfokára összehasonlítás céljára általában 30 %-ot találsz, az elektromos autóra 70 %-ot. Az új hibrid szívómotorjának a hatásfoka 41 %. Nem mindegy, 37%-kal jobb a kvázi átlag robbanómotor hatásfokánál! There is a room for improvement..:-)))

És hogy hogyan veszik el a szakértelem, arra jó recent példa a francia atomenergia ipar. 60-as években a francia állam letette a garast az atomerőművek mellett, és fantasztikus befektetéssel az elektromos energia termelés 60 %-a ilyen alapú - papíron. Ám beindult a zöld mozgalom 10-15 éve, François Holland már előírta az 50-50%-os célt a megújuló energiával.

Az agyelszívás megtörtént, ma 56 erőműből fele áll, és importálják az áramot, amíg helyre nem hozzák mindet.

Az emberek, cégek 10-15 évben gondolkoznak, egy 13 évre tervezett dolog már ma is hat. Ma még top technológiával gyártják az autókat. Én ezért cserélem le most a tökéletesen funkcionáló “régi” hibridemet, „még most kell autót venni“…:-))) de… már sajnálom…” 

...és amikor a körülírásból az egyik commentelő kitalálta, milyen lehet a mostani: 

„4x4 hibrid = rav4” 

Ezt válaszoltam: 

„Talált, süllyedt… és ráadásul 2017-es, a 2016-18-as legjobb RAV4 souche-ból… A feleségem már mondja, hogy csak akkor fogom igazán sajnálni, amikor tényleg eladom…:-)))”

“…Mindenesetre Bacon azt javasolja, hogy aki nagyságát nyíltan és gondtalanul megmutatja, az kevesebb irigységet von magára, mint aki mesterkélten és álszenten, alattomos módon teszi ezt. Olyan irigységkerülés, amely esetében  észreveszik a szándékot, veszélyesebb, mintha egyáltalán nem próbálják meg: aki saját nagyságát (szerencséjét, tekintélyét, stb.) csak ügyetlenül, félsikerrel próbálja elrejteni, vagy leértékelni, olyannak látszik, mintha azt mondaná anélkül, hogy valóban elhinné, hogy a sorsnak voltaképpen szemrehányást kellenne tennie, mert jobban bánt vele, mint megérdemelné. Az ilyen ember azt a látszatot kelti, mintha tudatában lenne saját értéktelenségének, és másokat éppen ezzel ingerel arra, hogy irigyeljék őt. Bacon egy másik helyen utal arra, hogy az irigykedők ellenszenvét különösen az lobbantja fel, ha észreveszik, hogy az irigyelt személy irigységük révén bizonytalanná vált, és felemás gesztusokkal próbál elébe menni negatív érzéseiknek.”

Amikor először gondolkoztam el, hogy a diesel autóm után milyenbe is akarok ülni, egy szalonban beültem egybe (nem mentem vele…), kb. 7 évvel ezelőtt, egy SUV-ba, és fura volt. Magas volt, fura volt az a televízió középen, és megkérdeztem, hogy a hibrid miért nem zöld rendszámos (az ingyen parkolás, meg a buszsáv nagyon megtetszett). Ott voltak már körülöttem, de csak ilyen sound-bite-ok jutottak el hozzám, nem tudtam, melyiket kell az elektromos hálózatból tölteni, mi az a hibrid (most meg már lágy hibrid is van…), mi az, hogy újra tölti magát?! Mivel? Azután ezen a partikuláris területen kiképeztem magam, és 5 éve megvettem az első hibridet… Szerintem mindennel így vagyok, talán így vagyunk… ahol a fókusz, ott a figyelem, ahol a figyelem, ott a fókusz. És annyi minden van, nem lehet mindenütt ott a fókusz…

Rohan az élet, infókkal szőnyegbombáznak minket, nem mellettünk rohan, hanem elragad bennünket, és alig van időnk, energiánk, hogy a rohanásban épphogy, ha sikerül, elkerüljük az éles sziklákat, és ne boruljunk fel a kis lélekvesztőnkkel. Igen, a rafting a kedvenc metafórám erre az egészre, régóta ízlelgetem, forgatom, “ki akarom rakni”, mint egy Rubik-kockát, de nincs rá idő…

Elragad a flow, és már meg is ideologizálták, hogy ez a frankó, a flow-ban, a sodrásban lenni (az út a lényeg, nem a cél… micsoda baromság ez is, ha egyszer tényleg belegondolnál… miközben amikor elkezdték használni, még volt értelme, de azt mi közben kilúgoztuk, papagáj-ismétléssé, tartalom-nélkülivé vált). Sőt, annak már lelkifurdalása is legyen, aki nem a komfort-zónáján kívül van (azaz a komfort zónájában “lustálkodik”, lopja a napot…), mert a téma apostolai szerint komfort-zónában (értsd a parton, a sátorban, rafting előtt/után) nem lehet tanulni… tanulni… mintha általában ez lenne az emberek titkos leghőbb vágya…

Az új fétis is, a permanens tanulás… miközben az egyetemeken is, emlékszem, a kis kettesért imádkoztak sokan, azaz már ott sem tanultak rendesen, és a diplomával a kézben?! Miközben amikor kilép az egyetem kapuján, az is félig elavult már (vagy ma már háromnegyedig…), amit nem tanult meg rendesen, ott, ahol elvileg “hivatalból” tanulnak az emberek, azt hiszi, egy bon-t kapott, hogy soha a büdös életben ne kelljen többet tanulnia… élet-hosszig tanulás  (miközben tudom, ez lenne a normál), most komolyan, járt már az életben, a sűrűjében az, aki azt hiszi, hogy ez hajtaná az embereket, úgy általában?!

Flow és sztázis/megállás, pihenő dinamikája meghatározó már a biológiában is… Valamikor (volt ilyen?) volt egy fekete doboz bennünk, ami az inputokat feldolgozta, megemésztette, és outputok lettek belőle. Ez egy komoly szerkezet volt, génjeinkből, tapasztalatainkból, tanulásunkból épült fel, gazdagodott ez a feldolgozó mechanizmus, amely biztosította, hogy a döntéseink (outputjaink) megfontoltabbak, átgondoltabbak, megrágottabbak voltak. 

Kevesebb volt az input, volt idő, energia a feldolgozásra. A fekete doboz megmaradt, és főleg az illúziója, hogy ugyanúgy működik, működünk. De az input-/output-kontroll damaged lett, főleg az output-kontroll. Nem bírja ez a megrongálódott, szedett-vedett fekete doboz a terhelést, de persze, még mindig úgy csinálunk, mint ha ez a fekete doboz még mindig az a fekete doboz, a kritikai, egyáltalán a saját gondolkozás generátora lenne…

És az elit a flow extázisának vallását vallja, nem veszi észre, hogy egyre nagyobb a szakadék és a nép, az istenadta nép már régen nem követi…

…csináljunk egy ellenpróbát… ha mindenki kizárólag szórakozás céljára fog olvasni (ha egyáltalán…) a “figyelemhiányos társadalmak korszakában” (esetleg még a kötelező minimumot, hogy papírt szerezzen az iskolákban, tehát könnyű gyönyörért & kényszerből), és senki a genuine többlet tudásért, hogy építhessen az őt megelőzők, egyáltalán akár kortárs “mások”  munkásságára, élettapasztalatára, tudományokban az addig kumulálódott szakmai ismeretekre/tudásra, hogyan lesz tovább? Mi lesz akkor?

Akkor bizony menthetetlenül stagnálni kezd majd az emberiség, és rendre “újrakezdi” generációnként & egyénenként az élet mélyebb rétegeinek felfedezését, nem jut kettőről a háromra (nem fogja ismerni az egyet és a kettőt, mindent mindig nulláról, “tiszta lappal” fog kezdeni), azonos, és nagyon hasonló hibákat fog mindig újra es újra elkövetni, és mind az IQ, mind az EQ kapacitása csökkenő tendenciát mutat majd (az EQ kialakulásában, fenntartásában a klasszikus irodalomnak főleg irodalom formában magunkhoz véve, hozzátéve még a filmművészet határozottan nem mondjuk “Dumb and Dumber”-rel jellemezhető vonulatát, komoly szerepe van…).

Már láthatóak ezen jelenségek tömeges jelei, de még generációnként megjelenik egy egyre kisebbedő kisebbség, akit megcsíp gyerekkorában a múlt minden szempontú megismerésének cece-legye, és nem elégszik meg az iskolai “tankönyv-kivonatolás” íztelen-szagtalan-menthetetlenül unalmas világával, vagy a felvizezett ún. ismeretterjesztő csatornák villogó mesterséges csillogású ruhába öltöztetett limonádéjával, hanem kifejlődik benne egy ellenállhatatlan vágy megismerni a tudást az eredeti formájában, aminek még mindig egyetlen hiteles formája a könyv (ha esetleg e-könyv, vagy hangos-könyv formában is…) és az eredeti, nem-zanzásított/-kivonatolt tanulmány. 

És ez a kis része lesz minden generációnak, aki továbbviszi a tudás fáklyáját, amely (Isaac Newton (1643-1727) kifejezésével) “óriások vállán állva”, továbbviszi, megújítja, hozzátesz a szélesebb értelemben vett emberi kultúrához,  tudományhoz, irodalomhoz, művészethez. Ez a kis hányad írja meg a generáció legfontosabb dokumentumait (legyen az regény, filozófiai esszé vagy tudományos tanulmány, vagy képzőművészeti alkotás), amely elhelyezi a generációt az emberiség generációs tudásfáján, ez a kis hányad fogja mind technikai/technológiai, mind politikai, mind természet- és társadalomtudományi értelemben megújítani, továbbvinni az emberiség tudását...

Ezen a kis hányadon múlik, hogy megáll-e az időben szellemileg az emberiség, hogy minden generáció a saját bőrén újrakezdje majd megtapasztalni az élet M.O.-ját, vagy a generációk tudása, életismerete, bölcsessége generációról generációról gazdagodni fog, ezáltal az emberiség mint emberiség egyre bölcsebben fog élni, egyre bölcsebb döntéseket fog hozni, tanul abból az immense tapasztalatból, amit az előtte ittjártak hátrahagytak.

Mindössze ennyi múlik az olvasáson…

Csak kis adagokban. Nem akarom túltólni, de akit érdekel, bizonyos fokig meg akarom könnyíteni a dolgát az alapoktól elindulva. Ezt a táblázatot az összegyűjtött terjedelmes irodalom egyik eleméből emeltem ki, és fordítottam le.

Clare W. Graves eredeti kutatásainak eredménye csak cikkekben jelent meg, amelyek közül a legjelentősebb 1974-ben. Ha tetszik, ez a kályha. A spiráldinamika elnevezést az elméletre és Richard Dawkins mém elméletének a felhasználását, sőt, az azóta standard-ként használt színeket 2 tanítványának köszönhetjük, Don Edward Beck-nek és Christopher Cowan-nek.

Graves-nek igazi marketing érzéke nem nagyon lehetett, mert előadásaiban a rendszert ezzel a pofon egyszerű, transzparens, azonnal érthető/megjegyezhető névvel illette: "The Emergent, Cyclical, Double-Helix Model of the Adult Human Biopsychosocial Systems". Ezzel nehezen tudott volna oda eljutni, ahová a Spiráldinamika eljutott…

A definícióban érdekes elem a double helix (dupla spirál, mint a DNS-é…), mert a szinteket ő még két betűvel jelölte, az egyik betű az adott szint élet feltételeit a másik betű az adott élet-feltételeknek megfelelő, azokkal adekvát M.O.-it jelölte. A táblázat fejlécébe a Túlélési módok jelölik ezt a Modus Operandi-t.

Graves 48 évre papírra vetett gondolatait, rendszerét azért érdemes megismerni, legalább egy kicsit, mert azóta csak mindenki egyszerűsített rajta, ami nem feltétlenül volt hasznos. Például a 2 betű helyettesítése egy színnel már rögtön egy figyelemreméltó egyszerűsítés, mert bár ebben az irányban tett keresgélésem még nem vezetett eredményre, de nem kizárható, hogy pl. az emberiség fejlődése nem lineáris, és az egy-egy szinthez tartozó, látszólag összenőtt betűk nincsenek is annyira összenőve?!

Még jövök…:-))) ebben vannak még érdekes dolgok…

https://sdtest.me

A “C. Northcote Parkinson-tól a holacracy-ig” post folytatása…

Annak a postnak az Appendix 1-e. Úgy “általában”…

A címben felsorolt management paradigma változatok mind a hierarchia nélküli hierarchikus szervezeti paradigmával kapcsolatosak. Amikor a korábbi kinevezett vezetői gárda feladatait amőba-szerűen változó, önszerveződő módon temporary “vezetők” (a szó maga tabu, nem használják), funkcionális aktorok a “népből”, a dolgozók közül időlegesen kiemelkedve azután visszasüllyedve végzik el - az alap-munkájuk, feladataik mellett. Ahogy sokszor megfogalmazódik, az egyes feladatokra legalkalmasabbak időbeni, időszakos  megjelenésének ez a legeredményesebb kiválasztási mechanizmusa.

A klasszikus, meghatározó, kvázi hatalom-letéteményes, par excellence vezetői feladatok megszervezésére, mint a felvétel, elbocsátás, fizetés megállapítása - filozófiai alapelvét tekintve - a klasszikus görög, periklészi demokrácia transzparens alapelveit alkalmazó cserép-szavazás mechanizmusának különböző variációit alkalmazzák (aminek mint tudjuk, alapvetően nem tökéletes óraműként működését a 70 éves  Socrates halálos ítélete szimbolizálja örök időkre…).

A címben megadott elnevezések kiragadott példák a következő könyvek által reprezentálva: 

• Robert Greenleaf: Servant leadership (1977)
• Tom Peters: Liberation management (1992)
• Frederic Laloux: reinventing organizations (2014)
• Brian J. Robertson: Holacracy: The new management system for a rapidly changing world (2015)
• Isaac Getz: L’entreprise libérée - Comment devenir un leader libérateur et se désintoxiquer des vieux modèles (2017)

A korábbi post Appendix 2-je. Egy konkrét részhez…

Írtam pár napja egy ilyet… vagy ezren nézték meg pl. a Linkedin-en, talán nem is olyan érdekes… mindegy, egy fontos megfontolandó érv még eszembe jutott, és ha az eredeti bloghoz írom hozzá, a kutya se fogja észrevenni… persze lehet így se… mindegy, én leírtam, dokument jeszty… érdemes hozzá el-/újraolvasni a blogot is, nem olyan hosszú az sem, mert annak szerves része…

Szóval, az addicionális érv:

 Jaja… és azt még ki is felejtettem a jó közép-vezetőkért szóló plaidoyer-ből (védőbeszéd…), hogy általában kiből lesznek a középvezetők, kulcsemberek?! Nos, legtöbbször (vagy csak ahol én jártam?!) belső kinevezéssel a legjobban dolgozó közkatonákból, akik a cég tacit, implicit tudásának, legacy-jának fő hordozói (!!!). 

A hálózatkutatási projektekben érdemes utánanézni, a csomóponti emberek java közülük kerül ki (akiknek “kimetszése” tragikus lehet a szervezet smooth működése & jövője szempontjából…), nem a felső vezetők közül (ha az alapító az éceszgéber, akkor valószínüleg ő is csomóponti ember,  de ő egyedül ritkán tesz ki egy hálózatot, és ha többen vannak, a post elvei alapján amúgy, egymást úgyis kinyírják, ld. mi lett Jobs haverjával, Wozniak-kal, aki igazán értett a hardware-hez, de pl. kalligráfiában  viszont feltűnően gyenge volt…).

Miért is általában a legszorgalmasabb, leglojálisabb, legkreatívabb dolgozókból lesz, főleg belső kinevezéssel, középvezető, különösen nálunk? Mert úgy tudják megfizetni, magasabb középvezetői szinten úgy juthat company car-hoz, stb. A prestigious felső vezetői posztokra meg gyakran kívülről kerül, drága közvetítői díj ellenében hónapok, esetleg évek múlva valaki, aki alapból (még) nem lojális, és hogy mennyire kreatív, hatékony, stb, az évek alatt fog kiderülni…

No, ha ez az alapállás (nem mindenütt ez, de sok helyen), Neked nem remegne meg a kezed, ha - a vadi újnak számító (mondjuk vagy 50 éve próbálgatják különböző kódnevek alatt…) management paradigma jegyében - fűnyíró elv alapján huss, ki kellene nyírni az így generálódott középvezetői gárdát? Vagy nem kinyírod őket, hanem mondjuk “csak” felajánlod  nekik, hogy mehetnek vissza a régi helyükre, esetleg szívjóságból megcsinálni plusz azt a munkát IS, amit eddig csináltak?

Biztos, hogy  ha az igen mellett döntenél, belül ülnél a levágni szándékolt faágon? Hogy majd a basic stáb, az “emberek”, akik közül hosszú évek következetes személyi munkájával kiemelted a legjobbakat, el fogják vinni, amit eddig, a munkájukat, plusz minden más szervezési, dispatcher-i, funkcionális feladatot noch dazu? 

Miközben meg a cég tacit tudását is hordozó volt középvezetőknek, ha jól érthető okokból taktikailag egyelőre a vissza-minősítést is választják, elvetted a kedvét az egésztől… Tényleg? Van itt gondolkozni való, rendesen…

…és akkor i tak dalse a post, amihez ezt appendix-ként írtam…:-)))

https://vezetoi-coaching.blog.hu/2022/08/19/c_northcote_parkinson-tol_a_holacracy-ig

Tulajdonképpen vitatémának is jó. A bürokrácia, a “red tape” magának termel munkát. “A” hogy jelentősége legyen (esetleg mert már kicsit több a munkája), lobby-zik 2 beosztottért, “B”-ért és “C”-ért (egy ember sem mellette, sem alatta nem lenne optimális a jövőjét tekintve, mert potenciális versenytársak lennének). 

Egy idő után “B” is soknak érzi a munkáját, hasonló logika szerint “D” és “E” beosztottakra tesz szet, és “A” - vigyázva az egyensúlyra, “C” alá is szervez 2 beosztottat, “F”-et és “G”-t. Ezek azután éppen elég munkát fognak egymásnak adni, hogy tartósan exisztáljanak… további részletek C.Northcote Parkinson szeminális könyvében találhatók.

Talán nem ilyen “viccesen” alakul ki a felsővezetés és az aktuális konkrét dolgozók közötti középvezető réteg, de tendenciájában van benne valami (Parkinson is - mint maga is magasrangú állami alkalmazott - a brit gyarmatügyi minisztérium létszámának alakulásából következtette ki ezt a szabályt, amely minisztérium csúcs-létszámát abban az időben érte el, amikorra praktikusan megszűnt a brit birodalom, a Commonwealth).

Na most, az újmódi az (bár már évtizedekkel ezelőtt pedzegette a témát pl. Tom Peters a Liberation managemment-ben, vagy a SAS vezér magyarul is megjelent könyvében, a Lapítsd le a piramist-ban), hogy a hierarchiát kiiktatjuk, marad a legfelső vezetés/vezető, az egész középvezetést, még a szakértő funkciókat is, majd az “emberek” mellék-állásban megcsinálják. 

OK, és akkor itt jöhetne a vitatéma, ha valakit érdekelne. Azt értem, hogy miért jó kinyírni az összes középső szintet. Gazdaságilag. A felső és középvezetés bérköltsége általában az amúgy is nagyon jelentős élőmunka költség jelentős hányadàt teszi ki, akár a felét is. Ebből kioperálni a teljes középvezetői réteg bérköltségét komoly költségcsökkentést jelent a tulajdonosnak, részvényesnek. Ezt azért fontos megemlíteni, mert senki sem említi meg. Azt hogy milyen jó lesz az embereknek általában, felszabadulnak, egyéb, az meg rendesen tupírozva  van (20 éves felsővezetői tapasztalatom szerint ha a stáb egy-negyede ilyen ember, aki ennek örül, már jó közegben, cégnél vagyunk…).

Ugyanakkor mindenhol hangsúlyozódik, hogy a tulajdonosnak akarni kell a piramis laposítását, különben nem lesz a dologból semmi. Ezt a motivációs faktort pedig a tulajdonosok azonnal átlátják (ahogy mondani szokták “kockás papíron asztalos ceruzával” is kijön…), de beszélni róla nem illik.

Na most, egy kis plaidoyer/védőbeszéd nem a parkinsoni bürokrácia, de a hasznos & kellően hatékony/karcsú áttétel/közép-vezetői réteg és funkciós egységek hasznossága mellett. Előszöris közelebb vannak a munkához, a dolgozókhoz, effektíve értenek hozzá, és általában ők még kvázi dolgoznak is (ezeket ritkán és jóakarattal lehet elmondani a tulajdonos vezetőkről - minél nagyobb a cég, annál kevésbé). Ráadásul, coach-ok, pszichológusok egybehangzó tapasztalata, hogy a di-stressből a javát kapják… (mondjuk ez érv lehetne a megszüntetésük ellen, de az a furcsaság, hogy amíg nincsenek benne, a beosztottak egyik vágya, hogy kiemelkedhessenek a tömegből…). Mást is akartam, de talán ez elég is…:-))) 

De, tényleg nagyon nehéz tartósan kontroll alatt tartani a közép-vezetői réteg nagyságát, és hatékonyságát. Dehát pont ez lenne többek között a dolga a felső vezetésnek! Valamikor sok helyen párhuzamosan megállapították, hogy 7 egységet, 7 vezetőt, 7 embert lehet hatékonyan irányítani (2 pizzányi ebédelők, 7 ló elérhetősége az ostorral, stb.)

Szóval mi legyen a verdikt, a középvezetők úgy általában seprű, és majd az emberek ügyesen elirányítgatják a mindennapokban magukat, mellesleg a szükséges kiegészítő támogató funkciókat is kirázzák a kisujjukból, vagy (nem a túlburjánzott, de a hatékony) hierarchia, amely állítólag minden biológiai élet alapja egy tévedés/kisiklás volt, és most jön az igazi agilis, holakratikus jövő?

Utóirat előiratként.

Ezt a postot eredetileg a Linkedin-re írtam közvetlenül. Idementem az örökkévalóságnak. Talán itt a kb. 600 saját post közül könnyebben kikereshető, ha valaki (mondjuk pl. én…) majd egyszer keresné…

1 nap alatt kb. 1200-an kóstoltak kint a Linkedin-en bele legalább egy kicsit, 3-an like-olták, comment zéró… ez azért érdekes egy picit, mert a téma nagyon controversial, különböző elég autentikusnak látszó vélemények, adatok jelennek meg pro és contre, én is tudnék ellentétes véleményt írni azok alapján (pl. hogy a “well to wheel” hatékonysága az EV autóknak sokkal jobb, mint a hagyományos meghajtásúaknak…), de hát így alakult. Még a szokásos kedves, értelmes kötekedők se látták érdemesnek, hogy vitába száljanak…:-)))

…és akkor a post:

Nézek ilyen EV-autó teszteket. Franciául történetesen, és mind a kettőben a Leaf szerepelt (le). Egyszerűen az egyik tesztelő el akart jutni 200 km-re (oda-vissza), a másik Paris-ból Marseille-be (750 km) tervezett 2 gyorstöltéssel.

Ne tudd meg. A km nem annyi, kevesebb, még ha minden mást lekapcsolsz is… Nincs töltő, ha van, ahhoz nincs kártyád (merthogy sok cég van, és a töltő-kapacitás, de még a csatlakozók sem feltétlenül egyeznek meg), ha van, nem ismeri fel, ha van telefonszám, nem érvényes. Egy álom, egy rossz álom. Hosszútávra.

Miközben városi (második/harmadik) családi/egyéni autónak, ha van dedikált saját töltőd, netán garázsod, vagy városi bicikli alternatíva kis ide-odavisz autónak ideális. Meg kéne találni a végleges helyét.

A mikro-hazugságok vele kapcsolatban a végfelhasználónak szólnak. A gyári megadott biztosított távot felejtsd el, különösen sztrádán tartósan. De télen is, vagy ha netán megszoktad, hogy használod a fűtést, hűtést, akkor drasztikusan felejtsd el (ha tél van & fűtesz, akkor drasztikusan a négyzeten felejtsd el)…

Ezen megint felvillanyozódva (imádok autós videókat nézni), kerestem angol, német anyagokat is, nemcsak contre, de pro is (mondjuk a túl-pro-s sales pitch-eken ugrottam), azután pásztáztam egy kicsit a magyar felhozatalt is. Eléggé kitágult így a világképem EV-autók ügyében…

Már éppen mondjuk a felénél tartottam valami szellemesnek és mélynek szánt esszé-postnak a makro-hazugságokról is, hogy pl. kevésbé környezetszennyező, vagy hogy ha az arányuk megnő (ahogy az EU tervezi) az autók között, az isten energiája nem lesz elég nekünk, két helyen fogunk folyamatosan többet állni, mint haladni, az utak közepén 0% energiával, és a töltő helyek előtti sorban, majd a töltés alatt, ha működik, van kártyánk, stb. Jaja mondod az ultragyors (30-50 perc töltés 80 %-ra), az viszonylag kibírható (mondjuk ez is 10-15-ször hosszabb, mint benzint tankolni…). És ha sokszor töltöd ultragyorsan, az csökkenti az akkumulátorok élettartamát… melyik ujjad harapd, ez lesz a feladvány…

…és akkor rátaláltam Winkler Róbert kellemes csevegő stílusban elmondott szövegére, amit (a család második autójaként tartott 4 éves) EV Fiat 500-ast vezetve mond el.

Lemondtam a blogról, hallgassátok inkább Robit…

Egy saját pót comment:

Csak egy pici plusz információ. 3 héttel ezelőtti angol nyelvű, tele a pohár type videó egy Diesel Cummins MV vs iMV Electric Truck teherautó összehasonlítása (Winkler Robi is említi általában a témát…).

Még abszurdabb tényleg, mint a személygépkocsinál. A Diesel alap ára 80-90 ezer dollár (függ a választott motortól, az EV 250 ezer... De, ahogy mondják, a karbantartási költségek az EV-nél kisebbek, állítólag az évek alatt a költségek kiegyenlítődnek.

Driving range:
Diesel MV 400+ miles (kb. 640 km)
iMV 135 miles (216 km)… a gyárilag ígért…

Fogyasztás:
Diesel MV 6-7 mpg - miles per gallok (34-39 l/100km)

Tankolás/feltöltés ideje:
Diesel MV kb. 10 perc (5,5 USD/gallon - 1 gallon= 3,8 l, tehát kb 1,5 USD/l, 400 Ft-jával 600 Ft/l) 70 gallon = kb. 270 l üzemanyagtartály megtankolása 385 dollár, 154 ezer Ft)
iMV 210 kW Lithium battery package, normál töltőzsinórral 8 óra, gyorstöltővel 90 perc (azt hiszem, 80%-ig)

Gyorsulás:
kb. megegyezik, mert az elektro motort úgy állították be, hogy diesel érzése legyen a sofőrnek, ne ugrabugráljon a teherautó

https://youtu.be/GW58t5nitBg

A spirál dinamika egy világszellem magyarázat a sok közül. Ragadós, ha egyszer megismered - hasonlóan egyébként a Maslow piramis metafórájához -, a keretrendszer valahogy beül a világlátásodba, eszedbe jut időnként, hogy “…aha, ez is talán az lehet…”. Jellemzően vissza-visszatérsz az alap-könyveihez is, mindig egy kicsit mélyebben megérted, mondhatni talán egy megismerési spirálon nehéz megállni, ha egyszer felfedezted magadnak, mindig egy kicsit beljebb, feljebb visz a spirál…:-))) 

Ezzel a metafórával bele is kerültünk az örvénybe, mert pont erről szól a spiráldinamika, hogy az emberiség története során mindig újabb, komplexebb  kihívásokkal került szembe, és ezek a kihívások az emberiséget egyre fejlettebb, komplexebb kultúrális, túlélési paradigmák kifejlesztésére késztették.

Ebben a fejlődési folyamatban a spiráldinamika rendszere néhány diszkrét, jól megkülönböztethető stációt különböztet meg, amely fokozatok, állomások, tudatossági szintek sok oldalról megvilágítva, úgynevezett value-memes (érték-mémek)  mátrixával leírhatók, jellemezhetők, és megkülönböztethetőek egymástól, miközben egymást követik, egymásból következnek, jellemzően egy meghatározott sorrendben.

Kis közbevető szótár-cikkek:

Spirál dinamika = ezt a  lelki, szellemi, pszichológiai fejlődési folyamatot egy vizuális metafórába rendező, és magyarázó, alapvető elmélet (egyik találó megnevezése szerint Theory of Levels of Existence - Létezési szintek elmélete)

Meme, mém = egy Richard Dawkins által kitalált/coin-olt fogalom a biológiai gének mintájára. “Az önző gén” című 1974-ben kiadott könyvében alkotta a miména (utánzás, görög eredetű) szóból. Gondolat, viselkedés, stílus, ami utánzás-alapon terjed emberek, embercsoportok között pl. az interneten (internetes mém…).

vMEME, Value meme, érték mém = a Spiráldinamika (Don Edward Beck és Christopher C. Cowan által írt) alapműben a mém-nek egy speciális esete,  amelyek egy-egy meghatározott csokra, mátrixa jellemzi a spirál dinamikai fejlődési folyamat egyes stációit, diszkrét csomópontjait.

Nézzük a ma spirál dinamikának nevezett elmélet genealogiáját, eredet-történetét. 

Az elmélet magja egy - csendesnek, szorgalmasnak, nagyon okosnak és kreatívnak gondolom - pszichológus, Clare W. Graves kutatásaiból indult ki az egész, aki többek között Maslow kollégája, barátja is volt. Nem írt sokat, könyvet egyet sem, a spirál dinamika egyetlen cikkére vezethető vissza, ami 1974-ben, a The Futurist-ben megjelent “Human nature prepares for a momentous leap” (Az emberi természet egy jelentős ugrásra készül).

Korabeli kutatásai közben érdekes visszetérő pattern-eket, mintákat kezdett észrevenni különböző emberek gondolkodása, értékei, viselkedése között, amelyeket sikerült cluster-okba rendezni és történelmi háttérbe helyezni, és különböző  szellem-/öntudat-fejlődési paradigmák kezdtek a szeme előtt kialakulni, amelyeknek utánament, elemezte őket, és egy érdekes, sokoldalúan használható elmélet bontakozott ki előtte. 

Még nem nevezte spirál dinamikának, memekkel sem dolgozott még, színekkel sem jelezte még a fejlődési folyamatokat. Ezekkel mind az elméletét fokozódó mértékben vulgarizáló, egyszerüsítő követői gazdagították a gondolati rendszert.

Mivel a legtöbb ember, aki ismeri, a Beck-Cowan könyvből, és Ken Wilber integrál evrything könyveiből ismeri (Wilber bele van szereteve az “all quadrant all level” kifejezésbe, ez a könyveiben a pont, és a sorminta helyett van, amúgy okos & érdekes krapek, de erről majd talán máskor), viszont Graves nevét, aki az egészet eredetileg kitalálta, keretbe foglalta, megszerkesztette, alig ismerik, ebbe a bevezető postba az ő elméletének az 5 kulcs pontját teszem be:

1. Az emberi természet nem statikus és nem is véges. Az emberi természet változik, ahogy a létezés feltételei változnak, új rendszereket kovácsolva. Miközben a régi rendszer is velünk marad.
2. Amikor egy új rendszer, vagy szint aktiválódik, megváltozik a pszichológiánk és az élet szabályai, hogy adaptálódhassunk az új feltételekhez.
3. Potenciálisan nyitott érték rendszerben élünk, végtelen sok életmód elérhető számunkra. Nincs végleges állapot, amire aspirálhatnánk (sok ilyen gondolkodó volt, aki azt gondolta, hogy van ilyen legfőbb végleges állapot, csak egy párat említve: Hegel, Fukuyama, vagy pont Maslow… - SZM megjegyzése).
4. Egy személy, egy cég, vagy egy egész társadalom csak azokra a management alapelvekre, tanulási formulákra és jogi vagy etikai kódokra tud pozitívan reagálni, amelyek megfelelnek az emberi létezés ott és akkor uralkodó szintjének.
5. A spirál tölcsér/vortex (nem dinamika!) írja le legjobban az emberi rendszerek fejlődését, ahogy a fokozódó komplexitás szintjein keresztül kialakulnak egymás után. Minden felfelé tett egy fordulat a spirálon a meglévő egy komplexebb változatához vezet. Az emberi spirál tehát érték rendszerek, világképek (Weltanschauungen) és tudatállapotok rugó formájú spirál fokozataiból áll, amelyek mind az adott idő és feltételek termékei. Más szavakkal: új idők új gondolkodást szülnek.

Egy következő postban részletesebben a spirálon található állomásokról lesz szó, meg arról, hogy mi tulajdonképpen hol is vagyunk ezen a spirálon…:-)))

Persze, van itt még dolog to unpack még az eredeti spirál dinamikával kapcsolatban is, hát még az utána következő dolgok, emberek, akik épitkeztek belőle. Ken Wilber-t már enlítettem, de itt van a nagyon népszerű Frédérick Laloux könyve is, meg pl. a holakrácia, és hogy mit lehet az utóbbiból tanulni a régi típusú managementről… de mostanra legyen elég ennyi…

Akár külföldön, akár itthon, valami radikálisan mást keresel szenvedélyként, jövedelem-forrásként, mint amit most csinálsz, hasznos lehet ennél a keresztútnál is (ahol éppen meglehetősen sokan toporognak) felmérni, hol tartasz értékekben, miben vagy erős, mi motivál alapból, hogyan gondolkodsz, melyik a preferenciális érzékelési csatornád, amin gyorsan haladhatsz…

Ez megint egy kis emlékeztető (most tervezek egy post-sorozatot erről) a személyiségprofilok kiemelt jelentőségére pont most, pont itt.

Tágabban mindegyik jó személyiségprofil rendszerre gondolok, sok hasznos modell van (kicsit sok is, hogy könnyen kehessen választani…), mindegyik hozzáad az önismeretedhez, ami direkt hozzájárulhat, hogy mihez fogsz kezdeni, miben érdemes gondolkodnod (vagy milyen inkompatibilitásban vagy éppen azzal a tevékenységgel, amit most csinálsz…).

Emberekkel szeretek/tudok jobban foglalkozni, vagy szeretem beleásni magam szakértőként valamibe, ne zavarjanak? A harmónia/esztétikai értékek, amelyek mentén motiválható vagyok, vagy az altruizmus, vagy pont az individualizmus, a tudás, és hogy legyen fogható eredménye annak, amit csinálok, esetleg hatni az emberekre? Ha egy projekt felmerül, mi jut eszembe először, hogy mindegy mit, csak csináljuk már, vagy terv nélkül egy tapodtat se, vagy már azon gondolkodsz, kivel tudod majd megcsinálni, elegen vagytok-e, és nem hiányzik-e egy képesség, ami ehhez majd nagyon kell? Mert nem mindegy…

A múltkori postomban (a blogomon megtalálod) 3 szempontot ajánlottam a megfelelő modell kiválasztásához, de szinte mindegyik komoly hozzájárul, hogy segítsen az önismereti utadon, akár csak elkezdted, vagy már valahová jutottál rajta.

Nyomom ezt az önismeretet, tudom, a könyöködön jön ki…:-))) Van egy kedves szakmai könyvem, ami egy nagyszabású, jelentős merítésű kutatásban arra volt kiváncsi, hogy a széles körben felmért sikeres emberek viselkedésében, motivációjában, gondolkodásában takáljon valami közöset.

Kettő közöst találtak, a könyv olvasásakor, évekkel ezelőtt, én is meglepődtem először, melyek ezek… Azután később, ezt használva sorvezetőként, rájöttem én is, hogy plauzibilisebb mind a kettő, mint elsőre látszik…

Melyik ez a kettő szerinted? A commentbe fog érkezni két óra múlva a válasz…

Egy tegnapi Linkedin postból:

“…This could upset some people, but successful founders don’t have work-life balance.

Well, not in the early days of getting a company off the ground anyway. It just doesn’t work like that. 

For your business to be successful, you need to: 

- Work stupidly long hours 
- Be thinking about your business all the time - you need to be obsessed 
- Deal with extremely high stress levels…”

(“…Ettől pipák lesznek néhányan, de a sikeres alapítóknak nincs rendben a munka-magánélet egyensúlya.

Nos, legalábbis az első időben, amikor elindítják azokat. Ez egyszerűen nem így működik.

…hogy a vállalkozásod sikeres legyen, akkor

- dolgozz eszement sokat,
- mindig ez jár majd az eszedben - megszállott kell legyél,
- extrém di-stress-re szamíthatsz…”)

…és a commentek inkább nem értenek egyet, a post írója meg próbálta magyarázni, hogy nem úgy értette, stb. Dehogynem úgy értette!! És egy bizonyos típusú gondolkodásnak szüksége is lehet ilyen “hideg zuhanyra”…

Nem azt írta, hogy mindig, de hogy főleg az elején (már ha abból akarsz megélni…).

Kiváncsi vagyok, magyar közegben, ahol sokan gondolkoztak/-nak önálló business-en, mert tele a hócipő a főnökökkel (de ne vessz össze velük, mert lehet, hogy ők is lehetnek a potenciális megbízód!), ezekkel a gondolatokkal érdemes megismerkedni.

…és ha a válaszod fanyalgás, lehet, hogy jobb, ha maradsz… az ülőgumódon…

Persze, ha már megy a business-ed enélkül is, lapozz!

Itt az idő… amikor nem csak az ár fog számítani, hanem at ár/teljesítmény, & az ár/minőség. És itt az idő az újrakezdésekre, amikor jó, ha tudom (mit jó, elengedhetetlen…), hogy most hol vagyok, melyek az erősségeim, mire támaszkodhatok.

Normál időkben, amikor nem vérre megy, ha egyáltalán eszébe jut valakinek, hogy az önismeret szerves része lehet, ha egy személyiségprofilt megcsináltat, a fő szempont az ára volt/lesz… Hiszen mindegyik érdekes valamilyen szempontból, viszonylag felületesen megnézve mindegyik hasonló. Színes diagramokkal megmutatja, a saját válaszaim alapján, hogy hogyan reagálok, hogyan látnak a többiek, milyen vagyok. Jó távolról nézve tulajdonképpen az asztrológia is indulhat a versenyben, a numerológia is, a tarot is, a tenyérjóslás is, talán még a kétes hírnévre szert tett aura-hegesztés is (ha van ilyen…), szinte  minden.

És bármelyiket is csinálják meg Neked, faszcinálva, megérintve jössz majd el, legalább az első sarokig tart is majd a varázs (mint annak idején, mint kamasz korodban, amikor a kalandfilm után kijöttél a moziból… még a járásod is más volt…:-))). Ezt nevezik placebo-hatásnak is. Gyógyszerekre szokták hivatalosan vizsgálni vakteszt alapon, és a frankó gyógyszer hatásának akár 30%-át is elérheti a fake gyógyszer hatása, egyszerűen azért, mert hiszel benne. Meg egyben megegyezik mondjuk az aura-hegesztés és a legkomolyabb személyiségprofil kérdőíve: mind Rólad szól, végre Te vagy a középpontban, hát hogy a csudába ne varázsolna el valamennyire akármelyik is!

De most - lehet, hogy hátralévő életedre - nem normál idők vannak, most különleges idők fognak járni. Fel kell készülnöd. És nem csak az ex-KATA-soknak, akiknek 2 nap az élet még a régi rendszerben, de mindenkinek, a kft-knek, a Bt-knek, de még a nagy Zrt-knek is. Drasztikusan meg fog változni a B2B & a B2C piac szerkezete is. Egyáltalán: megváltozik a magán és köz költségszerkezet… másképpen fognak az emberek tevékenységet, a leendő potenciális munkáltatók munkatársat is keresni. Nem tudom, talán az fejezi ki ezt a helyzetet legjobban, hogy ha eddig azt hitted, komolyan veszed, amit csinálsz, lesz meglepetés. Az eddigi komolyságod semmi nem volt ahhoz képest, amire szükséged lesz…

Az állításom az: jobban szüksége lesz az embereknek a megbízható személyiségprofilra, mint a megelőző évtizedekben.  Talán az 1990-es évek elején lett volna ekkora szükség (kb. akkor volt ekkora földrengés…), igen, több mint 30 éve, majdnem egy emberöltőnyi idő, ha akkor lettek volna ilyen személyiségprofilok…

Na most meg sok  is van, javaslatom, alaposan vizsgáld meg őket. Szempontok? Próbáljuk meg…

1. Milyen dokumentált elméleti alapja van az alkalmazott módszernek?

2. Milyen dokumentált pszichológiai tesztekkel tesztelték, és hogyan szerepelt ezeken a teszteken a módszer?

3. és talán elsősorban milyen személyiség-dimenziókra igér bepillantást?

Én, ha ma kezdenék ezzel a területtel ismerkedni, ezeket a kérdéseket tenném fel az adott jelentkező szolgáltatóknak, és az ezekre adott válaszok összevetésével kezdeném a kiválasztási folyamatot…

 Ui.: ha Neked van még jó kérdésed a kiválasztási folyamathoz, hozzáírom, nem akarok ahhoz az egyszeri tendereztetőhöz  hasonlítani, aki a tender-kiírást kiadja gebinbe annak a szállítónak, akivel már tulajdonképpen meg is egyezett, de kamuból ki kell írnia a tendert, amit a szállító pontosan a már meglévő termékére/szolgáltatására fog megfogalmazni, persze e tény említése nélkül…

Mit lehet tanulni a HO/remote/hibrid munkavégzés gyakorlatából? Egy vezetőtől olvastam egy szösszenetet erről, megosztani hosszú lett volna, meg tovább is akarom fűzni a gondolatot…

Zanzásítva azt írta, hogy amikor remote-ra kellett váltani, elég hamar érezte, hogy ez nem ugyanaz, mint élőben. Elhatározta, és végig is vitte, hogy egy év alatt mind a 90 munkatársával 1:1-es meetingeket is szervezett a szokásos team-meetingek mellé. Azok egy része is remote volt, de amikor már lehetett, bizony egy kávé mellett is elbeszélgetett velük.

A lényeg, hogy ezek a beszélgetések nem tranzakcionálisak voltak, nem szorosan a business-ről szóltak (bár biztos, olyan témák is beköszöntek, de nem a szokásos drillben, hanem kicsit más perspektívában), hanem alapvetően annak a kapcsolatnak az ápolásáról, ami korábban természetes volt, és aminek egy része a zoom-os scheduled meetingek között valahol elveszett…

Volt korábban az ilyen one-on-one meetingeknek kultúrája, és lehet, hogy nyitott kapukat döngetek (mert már annyira mindenütt beépült a mindennapokba, hogy nincs mit róla beszélni), amikor bármilyen legyen is a regime, HO/remote, hibrid, vagy mindenki együtt fizikailag a munkahelyen, ilyen élő kapcsolat tudott lenni a munkatársak és vezetők között… ennek az általános hasznosságát, fontosságát szeretném ezzel a post-tal újra kiemelni.

Mindegy, ha nyitott ez a kapu, és ez egy jó hagyomány már mindenütt, akkor maradjon is így, mert a vezetők így kevésbé érzik majd elefántcsont toronyban magukat az egyszemélyes irodájukban, mint az a vezető is, aki ezt az 1:1 meetinget a munkatársakkal újra fel-/kitalálta a pandémia nyomása alatt…

Panem et circenses… az augusztus 20 kiváló egy circenses lesz. A panem-et hagyjuk is már… az egy-éves gas forward kötések az európai tőzsdén úgy 20%-os árnövekedést mutatnak. Ennyit azokról, akik megijednek a forgó augusztus 1.-i áraktól. Panem? Legalább addig együnk kétszer annyit… hogy emlékezzünk az ízére…

2x2=5. Meghülyültem? Lehet… lehet, hogy én vagyok az egyetlen (egyik…), aki szembe halad az autópályán az ősszes többivel, aki jó irányban halad… tényleg lehet, hogy meghülyültem…

Hónapokkal ezelőtt volt itt is, máshol is, interjú is, gut und kader egy magyar fiatalemberről, akit felvettek egy elit nyugati egyetemre… azon okból, hogy felvették, ezrekkel szemben a világ minden tájáról, akiket viszont nem…

Már akkor is szembe mentem a forgalommal (ezt többen jelezték is felém akkoriban…), amikor szordínósan ugyan, de felvetettem, hogy talán a nagyságrendje az örvendezésnek túltóltnak tűnik. Nagy dolog, neki, főleg a családjának, gratulálok is, de azért római hadvezéreknek is akkor rendeztek diadalmenetet, ha győztesen tértek meg a háborúból. Jó, amikor indultak, akkor is volt egy kis szerény valami, de diadalmenet?!

Ez jutott eszembe, amikor mostanában elég sokat olvasok, nézek beszélgetéseket, stb. a nyugati egyetemek általános szellemi állapotáról (főleg amerikai, kanadai, de a fertőző mém már Európába is elért, elsősorban a ködös Albionba is, az Oxford és a Cambridge egyetemekre is…). 

Nekem még a közelmúltig is az Ivy League fellegvárai, de megmondom  őszintén, Oxford és Cambridge főleg (részben a Monty Python örökség, de Newton, Russel és társaik nyomán) a nyugati legmagasabb tudás, tudomány, racionalitás fellegvárai (Rejtővel “főlegvárai”, hogy értelme is legyen…) voltak. És nem is tudtam nagyobb intellektuális gyönyört elképzelni, mint falaik között  magába szívni az embernek a szinte már éteri tudást…  

No, ez változóban… és főként ezeken a nagy presztizsű fakultásokon… egy új szellemi vírus ütötte fel a fejét az ódon falak között, a social justice, az equity elérésének imperatívusza output szinten. Miután a nyugati világ a XIX. században önmaga legyőzte a rabszolgaság intézményét, a XX. század közepére a gyarmatosító hatalmak maguktól vagy kényszerítve visszavonultak gyarmataikról, a XX.  század harmadik negyedére a polgári mozgalmak áldásos tevékenységének hatására megszűnt a szegregáció, a nőmozgalmak elérték a törvény előtti egyenlőséget, a homoszexualitás megszűnt bűncselekményi tétel lenni, az input jogegyenlőség megteremtődött.

A világ ma sem tökéletes, ebből a szempontból sem, de mit számít, hogy ilyen input jogegyenlőség azért soha nem volt még a világban, az output egyenlőségre törekvés az új módi. Kvótákkal, alapvetően, de nem csak. Gyakorlatilag már ott tart ez a nagyon jól szervezett, “elméleti” irodalommal, scholarship-pel is alaposan megtámogatott kultúrális háború (főként az akadémiai intézményekben, egyetemeken, főiskolákon, de természetesen terjed az adminisztrációkban, és gazdasági életben is), hogy a már úgy ahogy térdre kényszerített humanoid tárgyak, mint a történelem, irodalom, nyelv, szociológia, filozófia (mint halott fehér emberek rasszista, homofób és nőgyűlölő hagyatéka) után, már a nyugati tudomány alapköveinek számító logika, racionalitás, és ezen az alapon a matematika (!!!) és a mérnöki tudomány tanszékek sincsenek szélárnyékban, és pont a nyugati legfejlettebb  tudomány  templomaiban sem.

Ennek bizonyítékaként ez a 2x2=5 egy tweet-ben jelent meg 2021-ben (Kareem Carr, a biostatistics Ph.D. student (?!!!) at Harvard University, ignited a “Does 2+2 ever equal 5?”). És a választ is; “…he wrote, “I don’t know who needs to hear this, but if someone says 2+2=5, the correct response is, ‘What are your definitions and axioms?’ not a rant about the decline of Western civilization.”) Ez a post egy “rant about the decline of Western civilization”… a mi civilizációnkról, ne tévedjünk, ahol  azt gondoljuk például, hogy mennyi 2x2, nem lehet vita tárgya, legfeljebb a sárga házban… Az új intellektuális szabadság alapján, meg akármennyi, csak ne az egyetlen megoldásként eddig (!!) ránk, emberiségre kényszerített 4…

https://www.popularmechanics.com/science/math/a33547137/why-some-people-think-2-plus-2-equals-5/ 

És mit tesz isten (ez csak egy mondás, szófordulat, ne gondolj bele többet…), a könyvnek a szerzője, aminek kapcsán ezt a cikket megtaláltam, talált egy vonatkozó részt Orwell 1984-ében (a könyv címe: Douglas Murray -  The war on the west):  

“…in the end the Party would announce that two and two made five, and you would have to believe it. It was inevitable that they should make that claim sooner or later: the logic of their position demanded it. Not merely the validity of experience, but the very existence of external reality was tacitly denied by their philosophy…”

…amikor a valóság tudattalanul (a Ph.D. nem tudott róla, később szembesítették vele…) találkozik a disztópiával…

Még mindig olyan cool dolog bejutni ezekre az egyetemekre? Mondjuk fehér fiatal férfiként?

Bizalom/Trust… elég sokan ide lyukadnak ki, mint egy nélkülözhetetlen ingredient-hez, egy valódi condition sine qua non- hoz (egy feltétel, ami nélkül nem megy…)…

Hogy mihez elengedhetetlen? A harmonikus együttéléshez, együttdolgozáshoz. Az úgynevezett pszichológiai biztonsághoz…

Ha valakit tényleg érdekelnek a mélyrétegei a kérdésnek, annak a mellékletben található 16 oldalas tanulmánynak a 2 idézett könyvét ajánlhatom livre de chevet-nek, éjszakai elalvás előtti olvasmánynak például…:-)))

Mind a kettő a bizalom és demokrácia, a munkateljesítmény/-szervezés és a szűk, és tágabb környezet integrálódott bizalmi kultúrájának az összefüggésével foglalkozik, és mindkettő, különböző tapasztalatok alapján lényegében ugyanarra a következtetésre jut: a bizalom a meghatározó tényező valójában minden területen, így a professzionális együttműködés sikerességében is. Hogy a bizalom mitől függ? A helyi/regionális kultúrától, ami a tradíciókban gyökerezik, és idővel változik ugyan, de a tradicionális gyökerek felismerhetőek a működésükben.

Az egyik könyv “hátránya” a szerzője…:-))) Nagyon sokan ismerik a nevét, de kevesen olvasták az ominózus könyvét, mégis egyértelműnek látszik az ítélet: bűnös, azaz tévedett, és egy scholar-nál ez az elképzelhető legnagyobb bűn. Francis Fukuyama-nak hívják… 

Őt állítólag Huntington mester ütötte ki a nyeregből K.O.-val… ami igaz az igaz, naponta egyre több helyről értesülhetünk, hogy - spiráldinamikailag parlant - a modern kapitalizmus orange-ából egyre kevésbé a post-modern zöld-je (nem beszélve a teal-ről…) felé, hanem a tribal rőtvörös felé kacsingat egyre több társadalom…

Az ominózus bűnjelnek a címe:  “The end of History and the Last Man” (1993), és az a könyv, amiről itt szó van (további súlyosbító körülmény) az előbbinek a folytatása: “Trust: The Social virtues and the Creation of prosperity” (1996). Mind kettő megjelent magyarul is, az elsőt nem olvastam még, a másodikba kezdtem belelapozni, és ott ragadott el a hév, hogy hopp, itt van valami…

Általánosabb érdeklődéseim egyik fókusza Kína rejtélyes világa, és ezzel kapcsolatban kaptam fel ezt a másodikat, magyarul “Bizalom” címűt és nem csalódtam, roppant érdekes betekintésre nyújtott alkalmat már néhány oldal. Annak idején, amikor megvettem, az elején kezdtem el, de nem kötött le bekerült a többi (néha hiába) várakozó könyvek sorába a polcra…

De most Kína centrikusan vettem elő, és növekvő érdeklődéssel tapasztaltam, hogy az elejének (amennyire emlekszem) unalmas általánosságaival ellentétben belül, a vastagjában egy komoly erudite scholar kincstárába tekinthetek bele, aki a bizalom-keresés szemüvegén keresztül elemzi fontos népek/társadalmak értékeit, kultúráját, és ennek befolyását az adott társadalom sikerességére és jellemzőire. m

Csak szemezgetve, hallottál a “Buddenbrock-hatásról”? Ezt a kínai, alapvetően családi/rokoni alapokra helyezett gazdasági berendezkedéssel kapcsolatban említi, de valamennyire minden vállalkozásra érvényes lehet: amelyik családi típusú vállalkozás ragaszkodik ehhez a paradigmához, általában a harmadik generációra szétmállik, vagy jobb esetben szétaprozódik…

Vagy hogy melyek a magas bizalmú társadalmak: a német és a japán. Stb, stb. Pár mondattal, nem bőbeszédűen, sok mindent helyre tehet a fejünkben. Magyarul érdemes keresni, Kindle-ben, Audible-ben jelenleg nincs. 

A másik könyv, amit a tanulmány elemez és összevet az előzővel, 1994-es kiadású, Kindle is van, kicsit drága, a keménykötés olcsóbb, de Amerikából számítva csak egy hajszállal olcsóbb a Kindle-nél, igaz, az amerikai Amazon-nak most éppen csak 1 példánya maradt…

Ez Robert D. Putnam et alii 286 oldalas könyve, a “Making democracy work - Civic traditions in Modern Italy”.  Itt a címben is benne van, amit mind a kettő mű hangsúlyoz, hogy a társadalmi bizalom építőkövei a dinamikus civil szerveződések lehetnek. Lehet benne szerepe az államnak is, alkalmasint az előbbiek működésének elősegítésében… 

Továbbiakat esetleg a tanulmányban. Hogy hogyan lehet a bizalmi légkört fejleszteni? Nos, a kultúrával babrálni mindig a legmunkásabb dolog, de ez ne törje le a kedvünket, minden kis lépés, minden kis sziget, ahol a bizalom megvetheti a lábát számít az egész szempontjából is!

https://ciaotest.cc.columbia.edu/journals/scs/v1i1/f_0026836_22565.pdf 

Szerintem megfejtettem a woke kultúrális forradalom gyökerét az emberi lélekben… legalábbis a magam számára, és ideírom, hogy el ne felejtsem…

Tiszteketkör… A pokolba vezető út ezúttal is az adekvát metafóra. A ‘60-as, ‘70-es évek nőket, színesbőrűeket, homoszexuálisokat sikeresen (!) felszabadító mozgalmai abszolút jogosak voltak, talán egy kicsit elkéstek. Ma nyíltan homofóbnak, rasszistának, nőgyűlölőnek számít azonnal, aki ki merne állni ilyen gondolatok hangoztatásával. Tehát ezek a mozgalmak nem csak a jog előtti egyenlőséget vívták ki, hanem azt is, hogy a kultúra milyen gondolatokat tart elfogadhatónak és elfogadhatatlannak, és ez utóbbi nem kisebb dolog, mint az előbbi… Még valami, ezek a kultúrális felszabadító mozgalmak a free speech, a szólásszabadság zászlóját is magasra emelték!

A ‘80-as, ‘90-es évek politikailag korrekt beszéd/szóhasználat iránti igénye még mindig tartalmazott határozottan pozitív elemeket. Amikor ez néhány évtizedes lappangás után teljes fegyverzetben a woke kultúrális forradalom ruháját öltötte fel, sokan megrökönyödtek, hogy “mi van?!”. Én is… erre próbálok majd utalni, hogy szerintem hol lehet a gyökere ennek a túltólt változatnak, amin nem kevés eredeti “forradalmár” is meglepődne (hogy “nem ilyen lovat akartunk”).

Még egy érdekes premissza a konklúziómhoz: a spiritualitás iránti emberi igény alapvető, legtöbbször vallási ruhába öltözik a kielégítése, de lehet más megjelenési formája is (a nagy kérdésekre, mint az élet értelme, való rákérdezés és válasz-keresés). Mi errefelé leginkább a keresztény ideológia hátterében nőttünk fel, annak is a római katolikus verziója szerint. 

Bármit is vallunk, gondolunk a spirituális dimenziót illetően felnőttként, az Ótestamentum, és az Újtestamentum történetei sokszínűen rakódtak le emlékezetünkben gyerekkorunkból, olvasmányainkból, film-élmenyeinkből. Itt van mindjárt az eredendő bűn, amivel minden embergyerek születik, de már előre, pausáléban meg van váltva… ennél nagyobb marhaság (már bocsánat…) talán csak a Szentháromság dogmája…

Ugye, a woke nevében (meglehetős olvasottság, stb. alapján jöttem erre a konklúzióra):

• az eredeti free speech movement-ből kinőtt új paradigma pont az ellenkezőjére változott: vannak témák (sok…), amiről nem csak beszélni nem illik, de egyáltalán szóbahozni, pláne vitatni se… és
• eredendő bűnnek számít hovatovább számos születési adottság (bőrszín, szex, szexuális irányultság), amitől ráadásul még a keresztény vallás által nyújtott pótkötél, az eleve megváltottság is megtagadtatik, amiért egész életében mostantól vezekelnie kéne annak, akit ezekkel az adottságokkal vert meg a sors. Majdnem nevetségesen paradox módon az rasszizmus ellen küzdők rasszistákká válnak, a gyűlölet ellen sikeresen küzdők gyülölőkké avanzsálnak. Aki fehér, eleve szégyellje magát a rabszolgatartás miatt ezrediziglen, feloldozás nincs, a férfi eleve elnyomja a nőket, stb. Nem akarják és nem fogják soha észrevenni, hogy ez diametrális pendantja annak a téves általánosításnak, ami ellen oly sok éven át és sikeresen (!) küzdöttek.

Ahogy én csinálom, mert persze az emberek különféleképpen gondolkodnak, és ha elég markáns, amit írsz, nem mindenki fog egyetérteni… 

Ezek a comment-váltások a legérdekesebbek egyébként, mert aki mer itt önálló gondolatot kifejteni, vitázni, annak van miből merítenie, amiből majdnen mindig lehet tanulni… 

1. Ha tárgyi igaza van: javítom, megköszönöm. 

2. Komolyan mérlegelem, amit írtak. Ha úgy érzem, érdemes árnyalni, amit írtam (értsd: akár bizonyos élt lekerekíteni, vagy részben módosítani a véleményemet, módosítok), commentben (vagy akár a postban is, de akkor is megemlítem commentben a változtatást) leírom. 

3. Ha másként látjuk, de vélemény-szintű a dolog, és nem látok okot, hogy az enyém megváltoztassam, ezt megírom, esetleg kihangsúlyozva, hogy ez a szubjektív álláspontom. 

4. Nem bocsátkozom vitába, amikor már nincs új (rész)érvem, valami érdekesség még (de mindenképpen a “de igen, de nem…” fázis előtt…), udvariasan elköszönök, lezárok. 

5. Ha hátsó szándék van, ad hominem szól a nóta, nem a labdára próbálnak menni, hanem a babára, törlöm az illetőt, de előtte az én commentjeimet is annál a konkrét, incriminált postnál, amelynél összeakadtunk...

A postoknak sokféle hatékonyság lehet, és nem is ez a legfontosabb. Nyilván pl. a networking, a lead-generálás hatékonysága sokkal-sokkal fontosabb a címben jelzettnél, de mivel ez is szóba került, elgondolkoztam rajta... a többi hatékonyságot ha valaki akarja, szerintem kiválóan lehet mérni, ez az "értelmes vita" nem is biztos, hogy mindenkinek fontos. Egy kicsit mégis elgondolkodtam rajta....:-)))

Linkedinről vadásztam (és továbbgondoltam...). Egy commentre válaszoltam (nem kérték, kedvem támadt…). Egy eleve sok figyelmet kiváltó post már eleve 10+ comment mellékszálat generáló thread-jéhez írta valaki:

“Az én tapasztalatom az, hogy az ember ír valamit, vagy segítséget kér, vagy tapasztalat megosztást, de az olvasók/kommentelők mintha nem értenék miről írok. Mintha az emberek szövegértése egyenlő lenne a nullával. Sokszor ebből is parttalan vita, vagy egy végtelenül degradáló hozzászólás folyam alakul ki, mert ha egy ember elkezdi a fikázást (bocs), akkor a többiek felbátorodnak…

Tegnap volt is egy ilyen szituációm a Facebookon. 10 hozzászólásból egy sem volt releváns, mindegyik zsákutcába vitt. A maradék 5 hozzászólás köztem és egy másik hölgy között folyt, aki ugyan szintén nem a kérdésre válaszolt, de legalább értelmes, értékes volt amit írt. Ilyenkor van az, hogy megbántam hogy bármit is kiírtam.” 

Mire én egy a comment-terjedelmet max kihasználva (1246 karakter…) ezt írtam: 

“Gyorsolvasunk, türelmetlenek vagyunk… ritkán olvasunk végig egyenletes figyelemmel egy szöveget… szavaknál, mondatoknál megakadunk (benyomnak egy gombot) és sokszor nem a lényegnél, hanem a perifériás megjegyzéseknél. Abba azután beleakaszkodunk, és máris megbillen a dolog, ha nem a lényegi rész “fogott meg” minket. 

Aki azután a mi eleve a posthoz, előző comment súlypontjához képest félrehúzó commentünket olvassa, azt is lehet nem is félreérteni, de a saját térképünk érzékenységei szerint kipécézett részletbe belekapaszkodni, az eltérés az eredeti gondolati lényeg-morzsához képest hatványozódik… 

…és akár egy commenthez is, ha elég gazdag “nyomógombokban”, akár 10 újabb comment kapcsolódik, és a Gangesz helyett már régen a gang-ról (régi pl. körúti körfolyosó) van szó, és a post írója csak néz ki a fejéből, hogy most akkor mi is van?! 

De hisz’ a beszélgetéseink is sokszor ilyenek, a meetingjeink is, ha nincsenek valakik (kellő, legalább pozicionális tekintéllyel…), akik a szerkezetre, a fő témára figyelnek, és mindig visszaterelik a beszélgetést, mint a terelőkutyák a birkákat a mezőre… 

Szerintem a pszichikai állapotunkkal van baj, nincs türelem, nyugodt figyelem még kevésbé, és mindenki a saját mókuskerekét hajtja…:-)))” 

És még eszembe jutott egy kis folytatás… (hogy hogyan lehetne egy post hatékony comment-generáló képességét meghatározni, és más postokhoz összehasonlítani...

Kellő türelemmel (amivel én nem rendelkezem) meg lehetne vizsgálni egy-egy ilyen nagy érdeklődést, nagyszámú commentet kiváltó post esetében, hogy mennyire relevánsak a commentek a post fő üzenetéhez képest (ha van neki… legyen!!).

Valahogy (persze szubjektív elem maradna benne) számszerűsíteni kellene a kutatást. Ötlet:

• Vannak azok a commentek, amelyek nem tesznek hozzá semmit a posthoz, nem is vitatkoznak vele, örülnek neki, hogy megírta valaki, “köszönöm!”, “pont jókor jött”, ilyenek. Ezeket a commenteket kiszelektálnám, mintha ott se lennének.
• Vannak azok a commentek, amelyek egyetértve a post-tal, gazdagítják, hozzátesznek. És persze azok a commentek is idetartoznak, akik abszolút a post fő üzenetével foglalkoznak, de nem értenek vele egészben, vagy bizonyos részleteiben egyet. Ezek mind 100%-os relevanciájú commentek közé számítanának. (A nem érvelő, csak szájaló commentek szintén mennek a levesbe, mintha nem is lennének, nem vesszük számba őket.)
• Ezután - nyilvánvalóan szubjektív ítélet alapján - még 4 csoportot képeznék (75, 50, 25 és 0%-os relevanciájú commentek toujours a post message-éhez viszonyítva), és megszámolnám az egyes csoportokba tartozó commenteket (összesen 5 csoport, a 100%-os relevanciájúakkal együtt.
• Érdekes lehet az egyes csoportok totálját az 5 csoport totáljához hasonlítani (ezek 1-nél kisebb számok lévén könnyen %-os formában is kifejezhetők, így alkalmas lehet különböző postokat (postokat gyártók) bizonyos szempontú hatékonysági (?) összehasonlítasához).
• Még egy arányszámot lehet képezni: az 5 csoportba sorolt commentek összege osztva az összes comment számával szintén 1-nél kisebb számot fog eredményezni (így könnyen százalékká alakítható), ebből is lehet a post valamennyire releváns, értelmes comment-generáló képességére következtetni. (Pici finomítás lehetne, hogy a 0% relevanciájú, de amúgy értelmes, de posthoz-köze-nincs commentek számát a nevezőhöz lehetne inkább hozzáadni, valósabb eredményt kapnánk…)

Ezt „Az IKEA effektust” egy FB bejegyzésben találtam. Hogy lenne egy ilyen kognitív elfogultságunk (zavarunk?), hogy jobban becsüljük, amit magunk (is) csinálunk, és ezt a gaz kapitalisták ki is használnák az ő javukra... Szerintem az mindennek a teteje, hogy a gondolatmenetébe még az origamit, de pedig hogy főleg a Lego-t is beemelte. Most arról a kis pótlólagos előnyről ne is tegyek említést, hogy a lapra szerelt bútor szállítása, logisztikája a vásárlónak is milyen előnyös, vegyük csak azt, hogy ez egy zavar lenne. Hogy vannak elfogultságaink. Hát nem. És erről még sok minden eszembe jutott, amiből ezt-azt ebbe a kis blogba sűrítettem... 

Ez a dolog, hogy mi deviancia, torzítás, zavar, jó messzire is vezethet. Kérek venni egy nagy levegőt, nagyot dobbantunk az IKEA-ról...Pl. kamaszkori és azóta is kedvenc könyveimről jó nevű szakemberek érdekes írásokban vezették le, hogy milyen devianciák vezettek a megírásukra, és milyeneket fejeznek ki. 

A kis herceget soha nem leszel képes ugyanolyan naív ártatlansággal olvasni, ha elolvastad Eugen Drewermann nagyon szuggesztív könyvét, “A lényeg láthatatlan. A kis herceg mélylélektani elemzése.” 

Nem ilyen nagy lélegzetű, talán ezért nem is annyira hatékony a 3 folyóirat oldalas tanulmány a “Pathology in the Hundred Acre Wood: a neurodevelopmental perspective on A.A.Milne” címmel  Winnie-the-Pooh/Micimackóról és kis barátairól, beleértve Christopher Robin/Róbert Gidát. 

A cikk tudós szerzői hangsúlyozzák, hogy megállapításaik szkeccsek, teljesen biztosat nyilván vizsgálat nélkül nem tudnak mondani, de ehhez képest táblázatba szedve (!) elég alaposan kielemeznek mindenkit. A szakma szigorú szabályait megtestesítő DSM-IV biblia szerint (ezt 1994-ben adták ki, van újabb…) (DSM = Diagnostic and Statistical Manual of Mental Disorders) 

Micimackó, az kész, nála 3-4 dolgot is találnak, ADHD figyelmetlen altípus, OCD - Obsessive Compulsive Disorder (ideiglenes diagnózis - teszik hozzá…), Borderline intellectual functioning (“Very little brain…”), poor diet, obesity, binge eating…

Nyuszi megússza narcissistic personality disorder-rel, a Bagoly reading disorder-rel, a Tigris ADHD-vel, hiperaktív-impulzív altípussal. 

Malacka már nem jár ilyen jól, ő generalized anxiety disorder-ben szenved minden valószínűség szerint, és “failure to thrive”-ban.

Füles dysthimic disorder-ben szenved (enyhe (?) depresszió, szomorúság, lehangoltság) + ugye, a traumatikus farok-amputáció (esetleg van Gogh altípussal? …ezt már én teszem hozzá, megihletődtem... elkapja az embert a hév…:-))) 

De Róbert Gida se ússza meg, hogy minimum enyhe elmebajjal ne elégítse ki a szigorú DSM-IV valamelyik kritériumát, ő nála provizorikusan az 5 szerző (?! 3 oldalhoz?!) gender identity disorder-t vél diagnosztizálni.

No, nem is merek belegondolni, hogy egy lelkiismeretes terapeuta (ha a kezébe adnám magam…) belőlem hány oldal tanulmányt írna… 

De hisz’ ez a lényeg! “Therapism” a mindennapi élet elmebajosítása, ami önmagában is, nem is olyan veszélytelen elmabaj! 

Már csak 3 órányi anyag van hátra egy érdekes, audio könyvben is kiadott, 2007-ben (!!!) megjelent műben, amely már 15 évvel ezelőtt felhívta a figyelmet a terápiás gondolkodás túlterjeszkedésére mindennapi életünkben, elsősorban az USA-ban az iskolákban, de nem csak. A mű szerzői Christiana Hoff Sommers és Sally Satel M.D. és címe “One nation under therapy. How the helping culture eroding self-reliance”. 

Amire néha felkapjuk a fejünket manapság, a “PC”-vel indult a '80-as években, jelenleg legátfogóbban “wokism”-nak elnevezett egyre szélesebben hömpölygő gondolat-/mém-áramlás ilyen messzire vezet vissza az időben. Érdekes ennek a speciális “Golf-áramnak” a történelmi útja is. A francia dekonstruvisták (Jacques Derrida, Foucault és társaik) eszméi utat találtak az amerikai egyetemi campusok felé, ott megértek, aprópénzre váltódtak, és most ellenkező irányban kezdtek el terjedni főleg egyetemi, intellektuális körökben Európa, nem utolsó sorban Franciaország felé, és a ragadós, szuggesztív mémek bőven csörgedeznek már alá a szélesebb tömegek felé is.

Mint annyi mindennek, ennek a ma már laza, mégis összefüggő gondolattendszernek a kiinduló céljai, eredeti hivatása pozitív, de nevében túltólták/túltólják a biciklit…

A változásról szól az egyik legzseniálisabb karcsú kis könyv (aminek a címe, nomen est omen “Change”…), amely 3 ma már legendás szerző együttműködésből született (Watzlawick, Weakland, Fisch). 

Sikeres terápiás gyakorlatukat Palo Alto-ban folytatták, egy idő után a “Brief Therapy Center of the Mental Research Institute in Palo Alto“ nevű intézményben. 

A “Brief Therapy” nem összetévesztendő a Magyarországon sikeresen ismert nevű “Solution Focused Brief Therapy”-val, amelyet eredetileg a Milwaukee SFBT (Solution Focused Brief Therapy) intézetben Steve de Shazer és Insoo Kim Berg vezetése alatt kisérleteztek ki és alkottak egy sajátos terápiás elméletté formált megközelítést (Magyarországon és a világon is tudtommal az ezen az utóbbi elven alapuló SF Brief Coaching megközelítés terjedt el jobban). 

Ez a két elnevezés 2 lényegesen, alapvetően különböző elvet, eljárásmódot, protokollt jelent. Ezt azért érdemes hangsúlyozni, mert gyakori a Solution Focused (Megoldásközpontú) Brief Coaching-ot egyszerüsítve Brief Coachingként emlegetni…

Vissza az “eredeti” Brief Coachinghoz. Úgy került sor erre a módszer elvi alapjait lefektetni hivatott mű, a “Change” megírására, hogy sokan a módszer gyakorlati ismerői közül nyaggatták a későbbi szerzőket, hogy írják meg, fogalmazzák meg már a sikeresen alkalmazott módszer elméleti kereteit. 

Itt egy gondolatot emelek csak ki a könyv első negyedéből.  Azt, hogy bizonyos esetekben a “more of the same” (ugyanazt, csak többet) típusú megoldás nagyobb problémát generál, mint amekkorát az eredeti probléma jelent(ett), aminek a megoldására alkalmazták. 

A könyv karcsú, de nem adja könnyen meg magát. Amikor lekaptam a könyvespolcról, nem emlékeztem, hogy már egyszer olvastam, pedig a jellegzetes behajtott szamárfülek elszórva a könyvben, az akkor (nem is olyan régen lehetett, valamikor 5-6 éve) érdekesnek, megjegyzendő részeket jelezve, árulkodóak. 

Mégis, alig emlékeztem rá, talán egy-két példára, de pont az alapelvek, a gondolatmenet szerkezetének matematikai eredete teljesen kiesett (eszembe jutott a Pierre Bayard fura című könyve, a “Hogyan beszélgessünk olyan könyvekről, amelyeket nem olvastunk”, amely viszont könnyű olvasmány, és meg is maradt a lényeg, hogy azért nem kell tartani a címben jelzett helyzettől, mert egy idő után már azokra a könyvekre sem emlékszünk igazán, amelyeket ténylegesen olvastunk…:-))) 

Talán mostanra értem meg rá, hogy igazán megfogjon… mindegy, mindenesetre itt és most sem fogom leírni részletesen, hogy egy terápiás módszer miképpen alapozható (inkább vezethető vissza struktúrálisan) a halmazelméletre és a logikai szintek elméletre, és végre a címben vázolt dologra térek ki (de az rövidebb ész, mint a kedvcsináló, mert vagy így lehet, vagy egy másik könyv...:-))).

Na most nem parányi problémákról lesz itt szó, amelyeknél a “more of the same” megoldás (jóval) nagyobb problémát generál, mint az eredeti megoldandó (?) probléma. De ezeken jól lehet prezentálni a szindrómát.

Az alkoholizmus, a pornográfia (és csatolt elemei), a generációk közötti ellentét eleve, mind a három, az emberiség létezésének ősinek is nevezhető kisérő szimptómái. Problémák? Egyéni szinten mindenképpen, emberiség szinten is persze hogy, de talán azért nem igazán, mert kiírtathatlanok, mindig lesz a populációnak egy bizonyos, relatíve kis hányada mindig érintve lesz általuk (a harmadik, a generációs gap érzékelése kicsit más jellegű, de szintén örök…). 

Mindegy is, hogy az egyéni, vagy társadalmi szintet nézzük, a “more of the same”, az egyre erőteljesebb tiltás (mindenáron megoldani akarás) nem elég, hogy hatástalan, de fokozza, eszkalálja a probléma hatását, és egyre nagyobb területen ható probléma-sereget generál. A drive olyan erős ezekben az esetekben, hogy a kíméletlen harc ellenük egyre erősebb ellenhatást ébreszt. 

A legegyszerűbb, legártatlanabb és egyben talán legősibb a három közül a generációs ellentét. “Today’s youth is rotten to the core, it is evil, godless, and lazy. It will never be what youth used to be, and it will never be able to preserve our culture.“ (A mai fiatalság velejéig romlott, gonosz, istentelen és lusta. Soha nem lesz, ami a fiatalság valaha volt, és soha nem lesz képes arra, hogy megőrizze a kultúránkat). 

…ez vajon honnan, mikorról van?! Babiloni agyagtábla, kb. 3000 éve… Valahogy mindig sikerült megoldani ezt a természetes feszültséget, ami ebből adódott. Minél jobban meg akarjuk oldani, minél lelkesebben “kezeljük”, annál jobban előtérbe kerül és válik igazi problémává. Pedig a 3 közül ez a legtermészetesebb, legmagátólértetődőbb, és az egyetlen, aminek mindkét pólusát minden egyes ember megtapasztalja életében, mindenki volt egyszer fiatal, és mindenki (jó, a szerencsések…) lesz egyszer idős…

Másik példa az amerikai alkohol-ellenes törvények, a  szesztilalom, a prohibíció  (1920-33) kudarca. Titkos ipar jön létre, az árak az égbe szöknek, a titokban készült/fogyasztott alkohol gyenge minősége miatt az egészségügyi probléma/kockázat megnő, speciális addicionális rendőri erőket hívtak életre, akiket egy részét le tudták fizetni, ami a korrupció melegágya. Mi is volt az eredmény? Az alkohol fogyasztó populáció nagyságrendje viszonylag állandó maradt, és hozzájött a csempészés, a korrupció és a maffia-világ megerősödése.

És hogy hogyan lehet ez az egész egy átfogóbb terápiai megközelítés alapja? Az Einstennek tulajdonított, naponta az újoncok által újra és újra sharelt és elkoptatott mondása is dióhéjban erre utal (legalábbis a “verseskönyvben keresi” - fiatalabbaknak Hofi Géza utalás a Keressük Petőfit szkeccsből…):

"The significant problems we face cannot be solved at the same level of thinking we were at when we created them." (A jelentős problémákat, amelyekkel találkozunk, nem lehet megoldani azon a szinten gondolkozva, amelyen voltunk, amikor létrehoztuk őket). 

Ha én olvasnám ezt a postot, lenne egy jogos  kérdésem, hogy akkor mit kell csinálni az ilyen problémákkal? Nos, ez egy problémafeltáró post olvasás közben, ha tetszik, egy “szamárfül”…:-))) De például: elolvasni az egész könyvet, és elgondolkozni rajta… olyan elgondolkozós könyv…