Vad asszociációk... Ma egy postban megint az került elém, amivel tulajdonképpen a tököm tele van, de nincs mit tenni, majdnem mindig ez a fő irány, az uralkodó gondolkodásmód. Egyszerű: van egy komplikált működésű rendszer (kevés az olyan, ami nem ilyen...), megörülünk egy tényezőnek, ami valóban játszik, kis nüansz igaz, hogy kalákában az összes többivel (a közgazdaság-"tudomány" legtöbb levezetése is ilyen, "...miközben az összes többi változó változatlan'" (azaz soha!!), mit várunk a "néptől"...), kitaláljuk, hogy azt hogyan lehetne (szerintünk) a rendszer egész működésére nézve meghatározóan pozitívan megváltoztatni, és örülünk, hogy megoldottuk a dolgot...
Legtöbbször úgy oldottuk meg, mint Karinthy Frigyes humoreszkjében az egyszeri anya, aki kicsit nehéz felfogású gyermeke miatt szégyenkezve, végre eléri, hogy percekig tartó könyörgés után a kisfiú felszalad a kis domb tetejére, mire a nő diadalmasan ránézett az íróra, jelezve, hogy "no lám, mégse olyan buta ez a gyerek!". Erre a kis srác visszanézve az anyjára megáll és megkérdezi: "Aaaanyaaa! Most fent vagyok?!"
Beugrott Swift Gulliverjének egy kevéssé ismert fejezete, amit én magam se olvastam még (csak a gyerekkönyvet, meg valamelyik filmet...), de tudtam róla valahonnan, hogy van... Az angol Kindle Swift összesből (ezek jó olcsók) összesből nem volt érkezésem megkeresni, nem is tudtam a Gulliver által meglátogatott illető ország nevét, a leggyorsabbnak a Copilot tűnt, nem is tévedtem. Angolul kérdeztem, majd kértem egy summary-t és lefordítattam vele, íme a summary. Példa arra, hogy az örök élet, a halhatatlanság keresése nem tud jó megoldás lenni.
Az egészség minél további megőrzése a szükségszerűen idővel menthetetlenül végzetesen elsorvadó porhüvelyünkben viszont nagyonis lehet egy valid cél! Hol itt az asszociáció, mi ebben a parabola, ebben a Swift summary-ben? Az emberi szervezet is egy rendszer, mégpedig a legkomplikáltabb rendszer, amit el tudunk képzelni, romlandó, véges határidejű sorvadó alap-anyagokból összeszerkesztve. Nem lehet a határidejét végtelenbe meghosszabbítani, legfeljebb a nettó egészsége hányadot lehet növelni...
Sőt, mondok egy erősebbet! Az életben az a különleges, hogy megismételhetetlen, véges. Ez adja minden izgalmát érdekességét, ez a végesség!
“Gulliver megérkezik a Luggnagg királyságába, ahol kezdetben fogva tartják és kikérdezik az illetékesek. Miután meggyőzi őket arról, hogy nem jelent veszélyt, megengedik neki, hogy a fővárosba utazzon. Amikor megérkezik, audienciát kap a luggnaggi király előtt. A király kíváncsi Gulliver utazásaira, és nagy érdeklődéssel hallgatja történeteit.
A Luggnagg egyik legjelentősebb aspektusa a Struldbrugok jelenléte, egy olyan embercsoport, akik homlokukon egy kis piros kör alakú folttal születnek, ami azt jelzi, hogy halhatatlanok. Gulliver kezdetben elbűvölve érzi magát a halhatatlanság gondolatától, és elképzeli, hogy a Struldbrugok bölcs és boldog lények. Hamarosan azonban rájön, hogy halhatatlanságuk inkább átok, mint áldás.
A Struldbrugok végtelenül öregszenek, és bár nem halhatnak meg, folyamatosan romlanak fizikailag és mentálisan. Amikor elérik a nyolcvanéves kort, jogilag halottnak tekintik őket, elveszítik vagyonukat és polgári jogaikat. Ahogy tovább öregszenek, állapotuk tovább romlik, egyre gyengébbek, szenilisebbek és képtelenek élvezni az életet. A Struldbrugok a halhatatlanság lehetséges hátrányairól szólnak, kiemelve az élet és halál természetes ciklusának fontosságát.
Luggnagg-i tartózkodása során Gulliver megfigyeli a luggnaggiak különféle szokásait és gyakorlatait. Megjegyzi például sajátos módszerüket a bűnözők kivégzésére, amely során az elítélteknek le kell nyalniuk a padlót, amely mérgező anyaggal van bevonva. Emellett betekintést nyer a királyság társadalmi és politikai felépítésébe is, megismerve a luggnaggiak kormányzásának módjait.
Végül Gulliver engedélyt kér a királytól, hogy elhagyhassa Luggnaggot és folytathassa utazásait. A király megadja neki az engedélyt, és egy biztonsági levelet is ad neki. Ezután Gulliver Japán felé hajózik, ahol vissza akar térni Európába.”