HTML

Vezetői coaching

Szilágyi Miklós - teveatufokan@gmail.com - @preisocrates (Skype)

Naptár

2025
<< 
jan feb már ápr
máj jún júl aug
sze okt nov dec

Friss topikok

Linkblog

Jelentés Lomkedin-ből... (Gulliver utazásainak újabb fejezete,,,)

isocrates_coaching 2025.04.29. 09:14

lomkedin.jpeg

Királyházi Henriett mai postja:

“Naponta nyomjuk a showműsort a Lomkedinen.

Madách Falansztere már nem disztópia. Ez itt a Szín. Megelevenedve.

– Beköszönünk: „Kedves Hálózatom!”

– Megosztunk egy generált történetet a nehezített útról és az inspiráló kávéról

– Betaggelünk, hogy legyen interakció

– Hashtagelünk, hogy az algoritmus is lásson minket

– Mosolygunk. Minden nap. Virtuálisan. Kötelezően.

 

Mert az elvárás már nem filozófia.

Az algoritmus az új esztétika.

Az önazonosság pedig... opcionális.

Az ember tragédiája?

Nem, ez most a márka stratégiája

vagy mégis az embere...

csak megjegyzem: a sablon emailek, sablon szűrők tengerében eredménytelen sablon automatizálás eljárások eredményeként újra az emberi alkotásokat keresik a megbízok, amivel eredményuk lesz... akárcsak egy emberi email…”

Kb. ezért némultam el a Linkedin-en…:-))) Mert kényszer lett, hogy okos, hiteles dolgokat postoljak (még csak nem is azért, hogy munkát, klienst generáljak…), like-oljak (ismerősöket…), commenteljek mindig ugyanarról a tucatnyi témában, ‘mítosz-romboljak’ ugyanazon a faszságokról, amik nem tudnak kikopni…

Az “Ember tragédiája” utalás miatt is figyeltem fel rá. Alapmű, nincs nap, hogy ne jutna eszembe. Tallóztam a Nyugat számait (ingyen, net, de CD-ROM-on is megvannak, ugyan, ha van még gépem, amin életre tudom kelteni…), hát nem Karinthy is 6 részben megemlékezett róla?! Rokonlelkek, hiába…:-)))

Szólj hozzá!

A bölcsész szakok járvány-szerű megszűnésének margójára...

isocrates_coaching 2025.04.29. 09:08

nyari.jpeg

Nyári Krisztián FB-postja:

“Olvasom, hogy sorra mondanak fel a bölcsészoktatóknak a Károli Gáspár Református Egyetemen, mert a megváltozott igényekre hivatkozva leépítik a bölcsészképzést. Nemrégi hír, hogy a Pázmányon 32 év után befejezte működését a germanisztika szak. Az egyetem fejlesztési főigazgatója egy interjúban arról beszélt, nincs más lehetőségük, mint üzleti szemléletre váltani. Az ELTE-n nem tudnak külföldi vendégoktatókat fogadni, mert nincs pénz. A politika pedig sorra küldi az üzeneteket, hogy túl sok a diplomás, a diploma „csak egy papír”, és ezek közül is a romkocsmák homályában merengő bölcsészek papírja ér a legkevesebbet.

Eközben a világsajtóban kiváló tudósok, okos politikusok és előrelátó üzletemberek beszélnek arról, hogy a mesterséges intelligencia térnyerésével éppenséggel egyre nagyobb szükség van bölcsészek képzésére. Nagyjából kétnaponta olvasok ilyen cikkeket, pedig nekem nem dolgom, hogy egyetemi szakok jövőjéről döntsek. Megadom a linkeket is kommentben, de a legfontosabb érveket összefoglalom:

1. Kritikus gondolkodás és etikai érzékenység fejlesztése

Az AI rendszerek tervezése és alkalmazása során elengedhetetlen az etikai megfontolások figyelembevétele. A bölcsészettudományok, köztük is főleg a „legbölcsészebb” filozófia és etika, kulcsszerepet játszanak abban, hogy a gépi intelligencia használata során az emberi értékek és társadalmi normák érvényesüljenek. mivel a robotok nem képesek önállóan etikai döntéseket hozni, ehhez emberi irányítás, ezen belül bölcsészeti tudás szükséges. A legnagyobb AI-fejlesztő cégek ma éppenséggel filozófiai diplomával rendelkező munkatársakat keresnek.

2. Az emberi tapasztalat és jelentésalkotás megértése

Bár a robotok képesek hatalmas mennyiségű adat feldolgozására, hiányzik belőlük az emberi tapasztalatok mélyebb megértése. A bölcsészettudományok segítenek feltárni az emberi érzelmek, a kultúra és a társadalmi interakciók jelentőségét, amelyek elengedhetetlenek az AI rendszerek emberközpontú tervezéséhez. 

3. Az AI korlátainak felismerése és az emberi kreativitás szerepe

Az AI rendszerek gyakran generikus, sablonos válaszokat adnak, amelyek nélkülözik az egyéni kreativitást és empátiát. A bölcsészettudományok oktatása elősegíti a humán gondolkodás és az érzelmi intelligencia fejlesztését, amelyek révén az emberek képesek olyan gondolati tartalmak létrehozására, amelyek túlmutatnak az AI által generált anyagokon. (Később persze ezek lehetnek azok az új információk vagy gondolati modellek, amelyekre az AI következő generációja megtanítható,)

4. Interdiszciplináris megközelítés és együttműködés elősegítése

A mesterséges intelligencia fejlesztése interdiszciplináris megközelítést igényel, ahol a bölcsészet- és a természettudományok együttműködésére van szükség. A bölcsészek hozzájárulhatnak az AI rendszerek kulturális, társadalmi és etikai aspektusainak megértéséhez. Csak így biztosítható, hogy ezek a technológiák összhangban legyenek az emberi értékekkel és szükségletekkel.

5. Az oktatás és tanulás újragondolása az AI korában

Az AI eszközök elterjedése megváltoztatja az oktatás és tanulás dinamikáját. (Kínában szeptembertől alsó tagozattól Phd-képzésig kötelezővé teszik minden szakon az AI készségszintű használatának oktatását.) A bölcsészettudományok segítenek abban, hogy az oktatás ne csupán információátadás legyen, hanem az önálló gondolkodás és a kritikai elemzés elősegítője. Ez különösen fontos az AI által uralt információs környezetben, ahol az emberi értelmezés és megértés képessége felértékelődik. Az AI feleslegessé teheti sok lexikai ismeret fejben tartását, de a kritikus gondolkodás képességét éppenséggel felértékeli.

A bölcsészképzés tehát a tudományos szakmai konszenzus szerint nem csupán releváns marad az AI korában, hanem egyenesen kulcsfontosságúvá válik az emberközpontú technológiai fejlődés – és a társadalmi jólét – biztosítása érdekében. A bölcsészettudományok szemlélete pedig nélkülözhetetlen az AI etikus és hatékony használatához.

A bölcsészképzést tehát nem leépíteni kéne, hanem a legújabb technológiai tudás integrálásával nagy ütemben fejleszteni. Mint azt most Kínától Skandináviáig teszik is azok az országok, amelyek nemzetstratégiai, esetleg nyers üzleti szempontból  tekintenek a bölcsészképzésre. Vagy mert a mesterséges intelligencia korában a nyertes oldalon szeretnének lenni.

(Kép: ChatGPT 4o)"

Szólj hozzá!

Ebben sincs egyenlőség…

isocrates_coaching 2025.04.29. 09:04

nok.jpeg

Nem sex, nagyon nem sex… ám "közérdekű"... FB-n találtam… és elgondolkoztam, hogy igaz, hogy mindig explicite örülni szoktam a ténynek, hogy a szerencse a férfi-léttel ajándékozott meg, de ritka az, hogy valami ennyire konkréten, finoman cizellálva okadatolja ezt az örömöt, mint ez az anatómiailag is, logisztikailag is rigorous-an pontos helyzet-analízis…

Íme:

🤔 Kislány korodban anyukád mindig elvitt a mosdóba, megtanította, hogy legelőször le kell törölni a WC-deszkát WC-papírral, majd ezt követően kis darab WC-papírkákat tett a WC-deszka teljes felületére.

Végül megtanította: “Soha NE ÜLJ RÁ a nyilvános vécékre”.

Ezt követően megtanította “a pózt”, azaz, hogyan tartsd meg Az egyensúlyodat a WC felett úgy, hogy rá se ülj és NE is érj hozzá a felületéhez.

“A póz” megtanulása olyan első leckék egyike egy kislány életében, amely végigkíséri őt egész hátralévő életében. De még felnőttként is nehéz megtartani, amikor a húgyhólyagod a kidurranás határán van.

Amikor el “KELL” menned vécére nyilvános helyen, azzal fogsz szembesülni, hogy akkora sort kell végigállnod, mintha ott bent nem más, mint Brad Pitt várna rád. És vársz, mosolyogva, kedvesen és látod ahogy a többi nő is diszkréten keresztbe teszi a lábát és a kezét, ami a hivatalos kifejezése annak, hogy “mindjárt behugyozom”.

Végül rád kerül a sor, de hirtelen megjelenik a tipikus anyuka azzal, hogy “NE haragudj, a kislányom nem bírja már tovább”.

Ekkor végignézed az összes többi helyiséget is, hátha nem látsz valahol lábakat.

Mindegyik foglalt. Végre, valamelyik kinyílik, és ráveted magad, szinte kiszeded az illetőt, aki éppen jön ki.

Bemész, és konstatálod, hogy a zár nem működik (sosem működik), nem baj.

Rátennéd a táskád az akasztóra, de nincs (sosincs), gondolod, majd a kilincsre, AZ sincs, ezért szemügyre veszed a területet, lenézel a földre, és látod, hogy gyanús, meghatározhatatlan víz van a földön, nem mered a földre tenni, inkább a nyakadba akasztod, miközben nézed, hogyan himbálózik alattad, nem beszélve arról, hogy szinte megfojt, mert annyira tele van, hogy alig bírod el olyan dolgokkal, amiket szép lassan tettél bele, de a nagy részét nem is használod, de mégis ott van, hátha kelleni fog valamikor.

De visszatérve az ajtóra. Mivel nem volt rajta zár, az egyetlen módja, hogy zárva tartsd az, ha az egyik kezeddel fogod, miközben a másikkal egy rántással lehúzod a bugyid és odateszed magad “a pózba”. Micsoda megkönnyebbülés!!!… Ahhhh. Végre! És akkor hirtelen érzed, ahogy a combjaid elkezdenek remegni. Mert lógsz a levegőben, a lábaid behajlítva, a bugyid

elvágja a vérkeringésedet a combjaidban, a kezed, amely tartja az ajtót, kinyújtva, és egy 5 kilós táska a nyakadban. Nagyon szeretnél leülni, de amikor bejöttél, nem volt időd letörölni a vécédeszkát és bevonni papírral.

Valószínűleg nem történne semmi, ha leülnél, de anyád szavai visszhangoznak a fejedben: “sose ülj rá a nyilvános vécékre”, ezért úgy maradsz “a pózban”, remegő lábakkal.

De jaj! Egy rossz kalkuláció miatt érzed, ahogy vékony sugárban végigcsurog a pisi a fenekeden, talán a harisnyád is olyan lett!!!

Egy kis szerencsével megúszod, hogy a cipődet NE érje, de hát óriási koncentrációt igényel megtalálni a helyes “pózt”.

OK, próbálod elfelejteni ezt a szerencsétlenséget és inkább elkezded keresni a WC-papírt, de… A k. életbe!!!

Üres (mindig üres), nincs papír! Ekkor esdekelve könyörögsz, hogy legyen a táskádban az 5 kiló lom között egy nyomorult papír zsebkendő, de ahhoz, hogy megkeresd, el kell engedned az ajtót. Egy pillanatra kételkedsz, hátha valaki pont akkor nyit majd be, de nincs mit tenni, muszáj elengedni.

És persze, hogy amikor elengeded, valaki belöki az ajtót, amit meg kell fékezned egy erős, gyors és nagyon határozott mozdulattal, miközben kiordítod: FOOOOOOOOGLALT!!! Viszont ekkor megbizonyosodsz, hogy mindenkihez eljutott ez az információ, aki kint várakozik, ezért az ajtót már nyugodtan elengedheted, hiszen senki nem fog újra rád törni (ebben MI nők, nagyon tiszteljük egymást), és végre nyugodtan elkezdheted keresni a papír zsebkendőt. Szeretnéd mindet felhasználni, de tudod, hogy micsoda kincset érhet hasonló esetben, ezért elteszel egyet.

Ekkor már számolod a másodperceket, hogy végre kimehess, mert rajtad a kabát, hiszen nincs akasztó, ömlik rólad a víz, őrjítő, milyen meleg tud lenni ezekben a pici helyiségekben, ráadásul ebben az erőltetett testtartásban, amiben még mindig vagy, a vádlid már majdnem szétrobbant.

Nem beszélve, hogy rád törték az ajtót, megfojtott a táskád, csorog az izzadság a halántékodon és a végigcsurgott lábadról.

És tudod, hogy anyukád most nagyon szégyenkezne miattad, ha így látna, mert az ő feneke sosem ért hozzá egyetlen nyilvános vécéhez sem, és hát valljuk be, “nem tudhatod, milyen betegségeket lehet összeszedni egy ilyen helyen”…

Már teljesen ki vagy merülve, mire felállsz, nem érzed a lábaidat sem, gyorsan magadra húzod a ruhádat és lehúzod a WC-t.

Ezután átmész a kézmosóba. Minden tiszta víz, nem engedheted el a táskádat, a válladra helyezed. Nem tudod, hogy működik a csap, olyan sok fajta szenzoros csap van manapság, és addig érintgeted, amíg egy hajszálvékony hideg vízsugár meg nem jelenik. Gyorsan beszappanozod a kezed, megmosod egy olyan pózban, mintha a Notre Dame-i púpos toronyőr lennél, hiszen nem szeretnéd, ha lecsúszna a táska a válladról.

A szárítót már nem is használod, hanem gyorsan beletörlöd a gatyádba, mert ugye nem fogsz egy egész papírzsepit erre áldozni, és kimész.

Ha szerencséd van, nem húzol magaddal egy darab papír zsebkendőt a cipődön, vagy ami még rosszabb, nem akadt fent a szoknyád a harisnyádban, amikor fénysebességgel felrántottad magadra a ruhádat és kivillant a feneked.

Ekkor meglátod a pasidat, aki bement a férfivécébe, kijött, és még egy újságot is volt ideje olvasgatni, míg rád várt.

“Miért voltál bent ilyen sokáig?” – kérdezi az idióta.

És csak ennyit válaszolsz: “Sokan voltak”.

Ez az oka annak, hogy a nők csapatostul mennek mindig a mosdóba, szolidaritás miatt, mert amíg bent vagy, az egyik tartja a táskádat és a kabátodat, a másik az ajtót és a harmadik beadja a papír zsebkendőt az ajtóalatt, és így sokkal gyorsabb és könnyebb megtartani a “pózt” és a méltóságodat... 😂

Szólj hozzá!

Egy igazi tragikomédia - "A nép szolgája"

isocrates_coaching 2025.04.29. 08:55

a_nep_szolgaja_22.jpeg

Kerékpáron biciklizett be Kievben a történelmi felfordulásban a középiskolai történelem-tanárból lett botcsinálta köztársasági elnök az elnöki rezidenciára 2015-2019 között. Ő írta, rendezte, és játszotta a főszerepet. Szatíra a javából. Színésznek remek, a mondjuk Gálvölgyi János-típus, egyszerre tud komoly és komikus is lenni, profi.

Az első évad 7. részében van egy jelenet, amikor válogatni próbálja a kabinetjét (csak másodszorra sikerül, hilarious...), az egyik CV-t forgatja, mérlegeli, egyszer csak ránéz a képre, Yanikovich... (Ukrajna elnöke is volt, 2014 óta Oroszországban él...). "Hát ő?" - kérdezi - "Ukrajnában van?" - már ott is bele merte emelni a jelen hivatkozást...

Ha azt hiszed, egy apológia, nagyon nem. Maró szatíra a korrupcióról, a politikai valóságukról, ha nem látod, el se hiszed, mennyire penge. Netflix, eredeti nyelven, magyar felirattal, 3 évad. Hideglelős nevetéseel nézed, milyen volt Kievben élni pár évvel a kataklizma előtt... 

Szólj hozzá!

Kezdd ezzel a beszélgetést egy prospektív coaching-klienssel!

isocrates_coaching 2025.04.28. 21:09

coching_styles.png

(az illusztráció ebből a postból származik: https://www.evercoach.com/coaching-guides/coaching-styles/ - kapcsolódik ennek a postnak a témájához, de én máshogy osztanám fel  területet, pl. az alábbi postban hangsúlyosan megjelenő SF (megoldás főkuszú/központú) megközelítés meg sem jelenik abban a cikkben... ezzel együtt illusztrációnak a témához remek és érdemes belenézni abba a postba is, jól összeszedett, részletes! Nem link, copy/paste!)

Egy régvolt SF (megoldás fókusz) megközelítésű coach ismerős egy nagyon érdekes, inkább elhanyagolt coaching tárgyú szempontra hívta fel a figyelmet a minap a Linkedinen.

Hogy nincs olyan, hogy ‘coaching’, valamilyen megközelítésű, módszerű, sőt filozófiájú coaching-OK vannak. Általános, generatív coaching nincs. Pedig legtöbbször így kerül szóba… mintha lenne… ez nagyon messze vezet, és alapvetően fontos, ha coach-ot választunk. És a coachok lehetnek sokoldalúak, de csak azokra a folyamatokra érdemes, lenne szabad vállalkozniuk, amely(ek)ben felkészültek…

A jó hír: ez a dolog. mint előremutató téma, egy prospektív coach-csal, vagy ügyféllel való első beszélgetésnek egy nagyon hasznos, egyben érdekes, ki nem hagyható témája lehet.

Már mindenki, aki fizetőképes kereslet lehet, legalább hallott “a” coachingról, de talán már ki is próbálta. Ha újra szükségét érzi, a legegyszerűbb, ha a prospektív coach beszélgetést kezdeményez, számára mit jelent a coaching szó. Mit hallott, tapasztalt vele kapcsolatban és azok között mi volt, ami hasznos volt neki, mi volt, ami kevésbé.

A coach pedig elmondhatja, hogy ő miben képzett, mi az, ahogy, ami szerint szokott dolgozni, és máris a kompatibilitás megbeszéléséhez értetek. Érték-megállapításokat egyik részről sem hasznos tenni, egyik módszer sem jobb a másiknál, csak más. Annyit tehet a coach talán, ha nincs egyezés, hogy puhatolózik egy kicsit, hogy a leendő ügyfélben van-e nyitottság, új módszert kipróbálni, ha nem tetszik, mindig ki lehet lépni a folyamatból.

Nem célszerű belemenni egy olyan utcába, hogy a mi módszerünk/megközelítésünk ‘miért jobb’… De fair lehet utalni röviden, hogy mit szerettünk meg benne, és hogyan szokott, tud az ügyfelek hasznára válni…

Amiről ezek eszembe jutottak így, az az ismerős német SF coach hölgy alábbi Linkedin postja:

“Our friend Mariann raised a very interesting question and asked me via LinkedIn: “Kirsten, do you happen to have any blogpost/ writing about the situation where a client is a manager, who has taken some coaching course for managers (not too comprehensive), has sparkling eyes when you approach her as a coach (because she has been trained and "knows" exactly what the coaching is about) and where you have to put quite an effort to create space for different approach? Certainly, one doesn't have to go through that kind of a training to have fixed ideas about coaching, but since I have recently encountered these kinds of cases, I felt like reading some piece about it. :)”

This conundrum is typical for the mess the coaching world is in. Somehow, we have tricked ourselves into thinking that there is one activity called “coaching” and that this can be learned in a 2-day course. No one in their right mind would say the same thing about psychotherapy. Coaching comes in different forms, with various theories of change and distinct foundational axiologies (what is valued), ontologies (what is believed to exist) and epistemologies (how things are known). But associations, the media, and increasingly coaching institutes reduce the diversity of the landscape to one general “coaching” the quality of which can be measured by competences etc.

But let me not get sidetracked by my gripe about the coachosphere. The situation that Mariann describes is a consequence of the conundrum described above, and knowing where the problem comes from does not bring us one step further to a solution. So, what can you do if you meet a client who has a different view of “coaching” than you and is not aware of the limitations of their view. You probably know the fable of the blind men and the elephant: They all feel the elephant and start arguing about whether it is more like a tree (coming from the man feeling the leg) or more like a leaf (coming from the man feeling the ear). If you don’t have a view of the whole elephant, you will continue arguing until the elephants come home.

I’ll try and structure how I would approach Mariann’s situation:

When in doubt, be curious.

I would try and find out what the client appreciated about their coach training. What was it that they perceived as helpful? What difference did that make to them and their lives?

Decide if this is a coaching style I can offer.

Most coaches are flexible enough to accommodate different methodologies. For me, there are limits: I would have a hard time coaching someone who would like me to tell them what to do all the time. Also, I would not want to dive into where problems came from and analyses or classifications of personality types. Another consideration is whether I am educated in the style of coaching that the client wants. In my view, it would not be ethical to attempt to coach in a way that I have not been trained.

Be transparent with the client.

Of course, I would not enter a “yes, but” game with the client around who is right about what “coaching” is. As stated above, “coaching” is more diverse than a herd of elephants. I would describe what my understanding of coaching is and would try and invite the client to test it. In my experience, people who have “sparkling eyes” when they hear the word “coach” are often interested in gaining more knowledge. It’s like inviting the blind man from the leg of the elephant to the trunk to get a fuller picture. This invitation can have very interesting effects on both parties: The client can reflect on what kind of coaching is right for them and the coach can get some valuable feedback on what works for this client. Since the methodology and its fit for the client has been surfaced in the discussion, it may be easier to evaluate fit and to tailor the coaching approach to the client (within the limits of the coach’s capabilities, of course).

Say no.

If the client would really like to be coached in a way that you cannot or will not offer, don’t coach the client. There are probably other coaches that can be of more help.

I think what does help is if we do not assume that there is any “right” way of coaching and stay aware of the diversity of coaching approaches. If we want to “teach” the client what coaching “really” is, we will insist, and the client will resist. If we accept the client’s perception (even if we disagree) and invite the client to try something else or to expand their horizon and accept the client’s judgement on how helpful our coaching is to them, we have a chance to build a good relationship, and both learn from the experience.

If you would like to “ask us anything” drop us a message via email (info@solutionsacademy.com) or LinkedIn. Or come to our free meetup and exchange sessions to discuss conundrums, learn about our courses and hang out with cool and generous colleagues.”

Kirsten Dierolf postja, adott esetben, ha szimpatikus, amit ír, a mail-en lehet felvenni vele a kapcsolatot.

Én nem rendelek…:-)))

 

 

Szólj hozzá!

Örök körforgás...

isocrates_coaching 2025.04.28. 20:58

kerdojelek.jpeg

“A magyarázat ugyanis igen egyszerű. A gondolat azért haldoklik ebben a világban, azért nem gondolkodnak az emberek, mert ma nem érdemes gondolkodni, mert a gondolat eredményét nem lehet úgyse valóra váltani, nem lehet következményeit levonni, nem lehet élni a gondolat szerint, nem lehet, egyszerűen azért, mert a világot nem a gondolat kormányozza, hanem egészen más valami, - vagy inkább semmi se kormányozza, alakul magától, indulatok és vágyak viharában. S ha valaki mégis immel-ámmal hozzányúl a lomtár rozsdás Eszméihez, ijesztő módon magára marad, segítség, támogatás nélkül fúrhat és faraghat titkos műhelyében, mint a középkor alkimistája, tévelygő, boldogtalan úttörője annak az Exakt Tudománynak, ami mégis csak megszületett belőle.”

Kérdés: ki írhatta és mikor?

Megoldás:

forditott_kf.jpeg

Ezt csak azért, mert annyit olvasom (most!), hogy nem gondolkodnak az emberek (úgy általában én is így gondolom…), hogy meg akartam mutatni, hogy a gap mindig is baromi nagy volt a kultúrális elit hatóköre és a whole population között, és nem a mobil, meg az AI okozza ezt. Ez kb. invariáns, konstans, ez az arány… Ez bizony mindig is így volt. A kritikus gondolkodás ritka és rare between, nem adják ingyen, meg kell érte dolgozni, és nem, ehhez nem kell zsenialitás, csak szorgalom, némi engine (agy…) és discipline…

Szólj hozzá!

Emlékezés egy láthatatlan emberre, aki nagyon fontos volt...

isocrates_coaching 2025.04.28. 20:48

osvat.jpeg

Osvát Ernő (1877-1929) - Rippl-Rónai József festménye

Disclaimer: OK, értem, ki a f@sz ez?! Nos, a magyar irodalom egyik legtermékenyebb korszakának emblematikus kohójának, a Nyugat folyóiratnak (1908-1944) volt kiemelkedő motorja, inspirátora, szerkesztője, szürke eminenciása. Ettől még persze Téged nem kell érdekeljen, nem is kell róla tudni, nyugi… csak érdekes, és kicsit megható is… Nincs évfordulója… az à popos az, hogy a neten fent van ingyenesen elérhetően az összes (sok…) szám, legalábbis 1941-ig (1944-ig már fizetős egy másik site-on), és azokból lapozgattam egy kicsit a napokban, úgy találtam rá erre az őt ünneplő dupla számra…

A nyugat 1923. évének 11-12. száma többek között Osvát Ernőt (mondjuk majdnem a teljes dupla szám…), a par excellence szerkesztőt köszöntötte (talán a Nyugat elindításának 25 évfordulóján). Sokan írtak ebben a számban hozzá, róla, neki. Természetesen Ignotus, a főszerkesztő (egy rövidet és egy hosszút is), dehát a felfedezettek leghíresebbjei is, mint Ady, Karinthy, Móricz, Gellért Oszkár, Tersánszky és mind a többi, Molnár Ferenc, Krúdy Gyula, Tóth Árpád, Füst Milán, Szabó Lőrinc, Kosztolányi… és még a felénél se vagyok…:-)))

Kettőt választottam ki a szintén Osvát által felfedezett Réti Ödön rövid írásait:

Réti Ödön: A Vilmos császár-úton

A Fasoron mentünk a villamoson. A Vilmos Császár-úton leszálltunk, ő balra ment, én jobbra. Velünk együtt leszállt egy úriember, megböki a vállamat. - Jó napot! Ki volt az a pap, akivel beszélgetett?

Ránézek, látom, hogy egy régi, vidéki ismerősöm.

- Az a pap Osvát Ernő, a Nyugat szerkesztője.

Kinyitotta a szemét. - Osvát? Ismerem.

Visszafordult s utána nézett, én is megfordultam, pár pillanatig még láttuk fekete ruhás, komoly alakját.

- Akkor mégis pap - szólt az emberem, - a magyar irodalom felkent papja, apostol - tette hozzá s szemével a szemembe intett.

- Nem apostol - feleltem, - az apostolok: akik köréje sereglettek - s felsoroltam egy csomó nevet, a nyugat munkatársait, azt hiszem hirtelenjében tízen kettőnek a neve jutott eszembe.

Az emberem mosolygott. - Szép dolog, de nem szeretnék a bőrükben lenni az apostolokat ütni szokták s olajba főzni, rá sem merek gondolni, mi vár szegény Osvátra?

——————————-

Réti Ödön: A Vilmos császár-úton
A kávéházban.

Benn ültünk a kávéházban délelőtt féltizenkettőkor, úgy gondolom Seemannak hívják azt a helyet. Osvát, Gellért, később Karinthy is odajött, de csakhamar távozott avval, hogy az ő ideje drága...

Szegedről beszélgettünk, Juhász gyuláról, Móráról, Tonelliről, aztán a nagyváradiakról szomorúan. Tízenkettőkor Osvát, Gellérttel felment a Nyugat szerkesztőségébe. Magam maradtam, de nem sokáig, mert úgyszólván nyomban sűrű engedelem kéréssel mellém telepedett egy úr. Idős, kopasz, szomorú, szemüveg volt a szemén, tanári ábrázat az arcán. - Ki volt az a két úr, aki elment?

- Az egyik Gellért - mondtam.

- A költő? Ismerem. Ah igen, ugye ő írta az Ádámot?

- Igen, - feleltem s megszerettem a bácsit, mint ahogy rég megszerettem az Ádámot.

- Hát az a másik, az a színész?

- Az: Osvát Ernő volt, a Nyugat szerkesztője.

- Ismerem: De szeretném egyszer a színpadon is látni, Hamletben, Learban, vagy egyébben.

- Azokban nem játszik - mondtam, - Neki csak egy kedves szerepe van, a Láthatatlan Ember.

- Aki mindenütt jelen van - fűzte hozzá elgondolkozva a bácsika.

- Igen, - feleltem - mindenütt jelen van, ahol valakinek használhat s magának árthat.

Fizettem és búcsúztam.

—————————-

harom_nyugatos.jpeg

Juhász Gyula, Móra Ferenc és Réti Ödön magyar író & festő

Szólj hozzá!

Hát, a HLM-en én megbuxnék…:-))) (pdf-ben a post végén)…

isocrates_coaching 2025.04.28. 20:26

hle.jpeg

Tibor Tivadar Akácosi Linkedin postja:

“Egy év alatt a mesterséges intelligencia IQ-ja 96-ról 136-ra ugrott és ezzel már az emberek 99%-át maga mögé utasította.

De!

Ma már tudjuk, hogy az IQ önmagában nem minden és a valódi áttörés sem az IQ-teszten született, hanem a Humanity’s Last Exam-en.

Mi is ez?

Ez a világ legkomplexebb AI-tesztje. Megmutatja, hogy az adott rendszer képes-e komplex, emberi szintű gondolkodásra. Nem csupán adatok visszamondására, hanem valódi megértésre, kreatív alkalmazásra és magas szintű problémamegoldásra.

Nem ilyen kérdések szerepelnek benne:

„Mi a második világháború lezárásának dátuma?”

Hanem ilyenek:

„Hogyan formálta a világháború utáni békerendszer a nemzetközi jog fejlődését, és milyen párhuzamokat látsz a mai geopolitikai helyzettel?”

Ez nem arról szól, hogy jól tudod a választ, hanem arról, hogy:

- Megérted a lényeget.

- Tudod alkalmazni, amit tudsz.

- Képes vagy valami újat létrehozni.

És az OpenAI 9 hónap alatt ezen a teszten 3%-ról 20%-ra lépett.

(Az AGI, vagyis az általános mesterséges intelligencia szintjét a Humanity’s Last Exam 85–90%-os teljesítményénél húzzák meg.)

Ez nem egyszerű fejlődés, hanem az első jele egy új korszaknak.

Egy világ felé tartunk, ahol az intelligencia már nem csak eszköz, hanem önálló erő.

Ahol az AI nemcsak válaszol, hanem kérdez. Nemcsak tanul, hanem tanít. Nemcsak követ, hanem alakít.

A jövőt nem mi fogjuk irányítani egyedül.

A jövőt már együtt írjuk egy nálunk is gyorsabban fejlődő elmével.

Ez a folyamat már elkezdődött.

Ha az AI egyszer önállóan kezd gondolkodni, vajon mi marad az ember egyedi erénye?”

Ui.: A HLE (Humanity Last Exam) egy része (?)  pdf-ben:

https://arxiv.org/pdf/2501.14249

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása