- Min tűnődöl?
- Azon a pesztonkán, aki magára öltötte úrnője fémszálas zekéjét, selyemharisnyáját, kígyóbőr cipőjét, száját kipirosította asszonya pirosítójával, fejébe csapta kis harangkalapját, aztán boával a nyakán elindult sétálni, mint valódi nagysága.
- Egy szolgáló mennyországa. Szegény nyilván be akarta csapni az embereket.
- Önmagát akarta becsapni.
- Hogyhogy?
- A kalauznak nagy borravalót adott, amiből a kalauz rögtön megtudta, hogy nem úriasszony. Leült egy utcapadra, de előbb megkérdezte az ott levőktől, hogy szabad-e. Diákok szólították meg, s oly finoman utasította vissza őket, a kacérság minden fölénye nélkül, hogy azok az arcába nevettek. Más szeretett volna lenni, mint ami, legalább néhány órára. Nem sikerült neki. Otthon le kellett vetkőznie. Erre azt gondolta, hogy a pompás ruhával együtt leveti az életét is, a hús-vér ruháját, a sorsát, melybe végzetesen be van börtönözve. Kinyitotta a gázcsapot, Végül azt üzente, hogy nem érdemes élni.
- Csacsi volt.
- Bölcs volt, barátom, bölcs. Teljesen igaza volt. Csak egy hibája volt.
- Az, hogy nagyon sok képzelete volt.
- Az, hogy semmi képzelete se volt. Mert amit elgondolt, nem tudta átfinomítani, hanem nyomban megvalósíttotta. Mi mindnyájan ilyen álarcosbálban forgunk. Lehetetlen volna lélegeznünk egy pillanatig is abban a tudatban, hogy örökké merevek vagyunk, és nem élhetjük az összes lehetőségeket, egyszerre száz és száz ember életét, aki mind bennünk lakozik. Valójában ezt is tesszük, de csak képzeletben. Nézd, a gyermek nem bírja megvárni, míg felnő, a nagyokat utánozza, katona vagy boltos, a felnőtt visszavágyakozik a gyermekkorba. bélyegeket gyűjt vagy kártyázik, a milliomos a szegénység édességét is kiélvezi, fukarkodik, kapadohányt szív, felesége pedig farsangkor kölcsönkéri szobalányától a kartonruháját, abban megy el a bálba, hogy kiszellőztesse unalmas életét.
- Te mivel szórakozol?
- Kéziratpapírból varrok magamnak ruhát. Felöltözködöm mások letébe. Voltam már orvos, szélhámos, apostol, gonosztevő, vénlány, tanár, cseléd, véres, tébolyult uralkodó is.
- Ez az író élete. Azok olvasnak. Ha olvasol, azonnal magadat képzeled az alakokba, a helyzetekbe, egyébként nem érdekelne, nem tudnád követni a szöveget. Te vagy a rabló és a detektív is. Folyton szerepet vállalunk.
- Most például milyen szerepet vállaltál?
- Azt, hogy mindenkit megértsek. De ez is játék, önáltatás. Voltaképp mindig csak magunkat szeretnők megérteni.”
Kosztolányi Dezső, Pesti Hírlap, 1928. április 1.
Azt írja Kosztolányi (mégegyszer), hogy:
„Mi mindnyájan ilyen álarcosbálban forgunk. Lehetetlen volna lélegeznünk egy pillanatig is abban a tudatban, hogy örökké merevek vagyunk, és nem élhetjük az összes lehetőségeket, egyszerre száz és száz ember életét, aki mind bennünk lakozik. Valójában ezt is tesszük, de csak képzeletben.”
Te milyen szerepet kaptál szereztél, tiportál ki magadnak (vagy kaptál a lassan már induló teherautó platójáról leesve/megszerezve a „futottak még”-ek között)?
Ha
- jól érzed magad a munkádban, a helyeden, kiteljesedhetsz, magával ragad és meg is tudsz belőle élni, vagy ha
- annyira ugyan nem élvezed azt, amit csinálsz, de jó társaságban vagy, megbecsülnek, talán nem jobban, mint teljesítményed megérdemelné, de mégis „a csapat” tagjának érezheted magad, akkor
- tegyél meg mindent, ott ahol vagy, legyél aktív, készülj, mi következik, segítsd a többieket, a főnökeidet abban is, ami az ő dolguk, amennyire lehet és amennyire képes vagy formális pozícióid keretein túl is.
De ha
- már nem is szeretsz a benti helyzetre gondolni, ha
- befelé menet már előre aggódsz, mi lesz már megint, ha
- nem tudtál megfelelő kapcsolatokat kialakítani magad körül, ha
- nem tudtál egy megfelelő teret „körülpisilni”, megszerezni és megvédeni magad körül, ami a tiéd, amin te vagy az úr, aminek a határát megsértik, hatékonyan meg tudod védeni minden körülmények között, ha
- nem tudod a hozzád rendelt embereket, azok területét és hatáskörét hatékonyan megvédeni, ha nem vagy képes számukra megfelelő erőforrás-allokációt biztosítani, ha
- a beosztottjaid nem tudják benned a főnököt látni, akkor
- baj lesz veled. Az ellenállóképességeddel, az egészségeddel, a kapcsolataiddal, „el fogsz fogyni”, és ha nem fogod meg ezt a lefelé húzó spirál-folyamatot időben, megfordíthatatlanná válik és egyre nehezebb lesz visszaszerezni egykori erődet, „harci” képességedet, túlélő-képességedet, ellenállóképességedet, hatékonyságodat.
Ez utóbbi esetben el kell gondolkoznod, hogy mi a nagyobb veszély gyakorlatilag a léted egészére:
a) kitartani (végülis jó kis állásom van, ma nagyon nehéz újra elhelyezkedni, már egy éve egy fejvadász se hívott fel, míg korábban legalább 2-3 minden félévben, hát hogyan is tehetném, családom van, gyerekem van, hitelem van) és behúzni a nyakad és menni össze egyre kisebbé vagy
b) eldönteni, hogy nem ez a jövőd és villámgyorsan körülnézni, a network-ödben, a szélesebb családban, ismerősök között, a neten és dolgozni a váltáson. De, határidőt szabni és semmiképpen sem hosszabbat, mint mondjuk maximum 2 hónapot a döntéstől számítva.
Lehet, hogy nem fogsz tudni ugyanannyit keresni, azon kívül, hogy mit fogsz csinálni, javaslom, hogy nézz körül, hogy hogyan tudod költéseidben erre a nehéz időszakra összehúzni magad. És ne csak „állásban” gondolkozz, ne hagyd ki a vállalkozást, akármilyet, amilyen tevékenységhez kedved van és valamenyni képességed, tehetséged.
Többet kevesebbel.
