A biológiában, idegélettanban forradalom zajlik. Az emberi genomtérkép egyre tisztább „képe” előrevetíti sok-sok betegség gyógyításának egy egészen új dimenzióba emelését, nem utolsósorban a betegségre való hajlamok időben, előre való felfedezésén keresztül. Már ma is, 1-2 millió forintért meg lehet csináltatni az ember géntérképét (azért devizahitelt ne vegyél fel hozzá :-((), amelynek az elemzése már most segítséget tud nyújtani az életvezetéshez, hogy legalább a már ismert jeleket beépíthesse az ember. Nyilván, ez olcsóbb, tömeges lesz 5-10 év múlva (persze, hogy mikor, az eminensen fog függeni az egy főre eső GDP-től is...) és az elemzés is pontosabb és főleg kiterjedtebb, teljesebb lesz, az egyre több genetikai rendellenesség felfedezésén keresztül. A genetikai kutatás mellett a neurobiológia, különösen az agykutatás az az orvosi kutatási terület, ami éppen a nagy robbanását, Big Bang-jét „éli”.
Egy német blogbejegyzés ezzel az utóbbi fejlődéssel kapcsolatban pont betalált abba, amin én most már egy ideje gondolkozom: hová fog ez a trend vezetni, mire is használható igazán. Érzem én is, hogy elképzelhető, hogy ez megint egy bias-t (egy félreértelmezést) fog eredményezni bizonyos szempontból. Gerd Altman (pixelio.de) cikke (http://www.newsgrape.com/a/reduktionistisches-denken-kann-das-ganze-nicht-erfassen/ ) remekül exponálja a témát. Nem a cikket fordítom le, bár merítek belőle. Ő is – bár kicsit részletesebben – lényegében az itt exponált értelmezési keret-problémát vázolja fel, és igazi kutatási részletekbe nem megy bele. Ez „csak” egy blogbejegyzés, quoi! (ezt a „...quoi!”-t nem tudtam kihagyni – oly mértékben a számra jött -, ez franciául olyasmit jelent, hog „Nna!”). Érdemes megnézni azt a cikket is, ha érdekel .
Az agykutatás fejlődése nagyonis spektakuláris, technikai eszközökben igen gazdag fejlődése, amelynek során egyre több és komplexebb emberi működésnek egyre jobban ismerjük meg a lenyomatát (vagy a kiváltóját? éppen ez a kérdés...) az emberi agyban. Egyre könnyebben kezelhető, drót-nélküli eszközöket („sisakokat”) fejlesztenek ki, amelyek régebben ilyen típusú vizsgálatok szempontjából elképzelhetetlenül megközelíthetetlen tevékenységek közben is regisztrálni tudják az agy működésének komplex jel-csomagját, a receptorok működésének valóságos térbeli képét/filmjét.
Egyre több dologról tudjuk, hogy az adott tevékenységnél az agynak pontosan mely területein jelenik meg élénkebb, vagy kevésbé élénk agytevékenység és ezeknek a lerása egyre több könyvet, tanulmányt tölt meg. Szinte epidermikusan, a bőrünkön érezhetjük a sebességet, ahogy egy új felvilágosodás felé közeledünk (ezer más okból persze ugyanott érezhetjük azt is, hogy dehogy...), amikor meg tudunk majd szabadulni ettől a sok ellentmondó működési modelltől, a szabad akarat dogmájától, és szépen, csendesen levezethető lesz az emberi viselkedés a biológiából, az idegélettanból.
Tudjuk (mármint a kisérletező tudósok...) számos esetben, hogy melyik agyterület aktíválódik egy adott érzés, vagy gondolkodási tevékenység során, sőt, provokálni tudunk bizonyos érzéseket, gondolatokat.
Vannak idegkutatók, akik meg vannak győződve róla kísérleteik alapján, hogy az agyműködés 100%-ban meghatározza az akaratunkat, és a szabad akaratról nem is érdemes többé beszélni már csak ezért sem.
Eltekintve attól, hogy ez egyelőre inkább interpretáció/értelmezés, mint tény (*), úgy tekintenek az emberi szervezet egyéni és társadalmi működésére, és az azt szerintük abszolút mártékben meghatározó agyi, biológiai folyamatokra, mintha a tudattalanról szóló kutatások, elméletek, és az annak a működésének megismerésére és befolyásolására született tudományterületek meg se születtek volna; ez utóbbiak, létét, működésüket ezzel mintegy annulálják, semmisnek veszik.
Persze, világos, innen most el lehetne ágazni a vallásos hitek felé is, de én nem fogok.
Mert persze, hogy abban a felvilágosodás-kori értelemben tényleg nincs szabad akarat(**), ezt mind a vallásos hit, mind a pszichológia megerősíti, de az – és én most inkább ezen az ágon megyek tovább – mindenesetre ma már alap pszichológiai tétel, hogy az ember, mint személyiség, sokkal több, mint a tudatos én.
Nagyon fontos ezért, hogy a neuróbiológia, a „hard” természettudomány Gulliver lépéseinek értékelése közben ne veszítsük el az arányérzékünket az interpretáció során. Hogy mi az, amihez ez a fejlődés dinamikusan és nagyratörően valóban hozzájárul és mi az, ami tévesen, önmaga értelmezhetőségi határain hibásan túlnyúlva is értelmezhető és mint ilyen, mindenképpen belehelyezendő a megfelelő kontextusba (értelmezési keretbe).
Én egyik sem vagyok. Se neurobiológus, se végzett pszichológus, bár ez utóbbival néhány évtizeddel ezelőtt már amatőr, tiszta érdeklődési alapon már foglalkoztam (a mai, egész jó kis könyvtáram fele jó része abból az időből származik) és most mint business/vezetői coach, sokkal intenzívebben ásom bele magam a hozzám közelálló, engem érdeklő irányzatok irodalmába. Mint ilyen, kicsi vagyok én ahhoz, hogy ezt a témát igazi tudományos szinten kifejtsem.
De az intuícióm azt mondja, hogy „there are more things in heaven and earth, Horatio, than are dreamt of in your...” neurobiology (az eredetiben: [philosophy]). (Több dolgok vannak égen és Földön, Horatio, mint azt „neurobiológiátok” [eredetiben: „bölcselmetek”] álmodni képes).
Hmmm...itt a több több. Kevesebbel - mondjuk csak a (neuro-) biológiával - a több - az ember és működése a legtágabb éretelemben véve – nem elérhető. Ide kell a „több”, a pszichológia és leágazásai. A redukcionizmus (ami annyi területen, aspektusban igenis működik, lásd: „többet kevesebbel”) itt félrevisz, olyan jelenséget egyszerüsít le, amely így kezelve igazából inkább „elszökik” előlünk...
Lábjegyzetek:
* úgy tűnnek, hogy ok-okozati összefüggésben állnak egymással, pedig csak együttes megjelenésüket regisztrálták és erről már, hogy csak néhány kedvencemet említsem, David Hume-nak is megvolt a véleménye, hát még Karl Popper-nek... - de jó lenne őket is részben újra-, részben továbbolvasni – (sóhajtás – félre)
**a felvilágosodás tudott (le-)számolni a vallásos hitekkel (hát, hatása nem sokáig tartott...- kb. 150-180 évig? - , ma a felvilágosodásnak tágabb értelemben annyi, shortolják is rendesen...), de a tudattalanról még nem volt fogalma, arra még vagy 100 évet várni kellett...
Sokan hallhattatok, akik ezt a bejegyzést olvassátok, már a elevator speech-ről. A nem angolosok számára: elevator = felvonó, lift; speech = beszéd (néha pitch, de ne variáljunk...). Tehát együtt lift-beszéd. Hülyén hangzik, ezért maradok az elevator speechnél. Én még csak angolul találkoztam vele, biztos lefordította valaki ennél jobban is, de azt most nem fogom megkeresni. Lényeg, hogy értsd, miről van szó.
Olyanok kapnak valamit itt most, akik elhatározták, hogy coach-ok lesznek és olyanok is, akik egy marha jó coach-ot keresnek éppen (nem azt fogom mondani, hogy engem –persze, nem tilos - , ennél azért komplikáltabb).
Na most jön a farba: a coach tulajdonképpen magyar szóból származik, a kocsiból (mint tudjuk, minden magyar volt valamikor, csak összementünk egy kicsit). Kocs helység nevét viseli (Mirriam-Webster értelmező szótár: coach (első jelentés): „ ...from Hungarian kocsi...”).
Carl Gustav Jungot olvasva jutott eszembe a fenti gondolatmenet ebben a formában. Egy 1956-ban megjelent könyvéről van szó, “Az alkímiai konjunkció”-ról (Mysterium coniunctions) – a magyar kiadás 1994-ből való. A megjelenéskor 81 éves volt.