Ebben a blogban tavaly november óta folytatásokban jelenik meg egy könyvnek egy egyszeri nagy lélegzettel, egy-huzattal “áttett” és megjegyzéseimmel ellátott magyarba ültetése (fordításnak erős lenne nevezni, mert nem törekedtem a formai, inkább a tartalmi, gondolati pontosságra…).
Ezzel a könyvvel az Amazon Kindle könyvek között találkoztam, amikor egy coaching folyamatban ezzel a problémával találkoztam és rákerestem a “self-esteem” kifejezésre. Mivel egy ilyen folyamat néhány hónapig tart (hetenként egy ülésből 10 és néha ki-kimarad egy-egy hét, különösen nyáron, akkor több is). Nem az első könyv volt, amit letöltöttem, de az első 100-ban biztosan benne volt.
Sok-sok könyv jelent meg már akkor is erre a keresési kifejezésre (akkor kb. 800 ezer elérhető, letölthető, főleg angolszász könyvben tallózhattunk, ma ez a szám már majdnem másfél millió…).
Nem bántam meg, hogy egy coaching folyamat kedvéért belevágtam, ott is segített és azóta is sokszor bele-belelapozok, megnézek egy-egy passzust benne.
Érdekes à propos-ja van annak, hogy ezt a lábjegyzetet hozzáillesztem a folytatás-sorozathoz, mégpedig az, hogy egy friss tréningen előkerült az önbecsülés kifejezés, érdekes összefüggésben. Akik ezt olvassátok, sokan, talán mindenki, hallottatok a Maslow piramisról, ami a szükségletek hierarchiáját egy piramis-szerű ábrában mutatja meg, kezdve az alapvető igényektől (evés, ivás, alvás), egészen a csúcsig, az önmegvalósításig. Egy kiegészítő, részletesebb ábra az igényesen elkészített munkafüzetben a legfelső csúcs jellemzői közül az önbecsülést említi, mint a legelsőt, a legfontosabbat.
És… amikor ezt láttam, elakadt a lélegzetem, mert egy kiegészítő szóbeli magyarázat pedig úgy szólt, hogy – természetesen – a piramis csúcsáig nem mindenkinek sikerül eljutnia életében, mert addig, amíg az odavezető “lépcsők” igényei nem elégítődnek ki, addig nehéz (ha nem lehetetlen) elkezdeni a következő fokozat igényszintjével foglalkozni. Úgy is nevezik néha a legfelső szintet, az önmegvalósítás szintjét – hangzott a további szóbeli magyarázat -, mint a hősök szintjét, mondjuk, ahová például Teréz anyának sikerül eljutnia.
Miért is akadt el a lélegzetem egy pillanatra? Mert ez így együtt mintha azt jelentené (biztos vagyok benne, hogy ezt még tovább fogjuk elaborálni/finomítani, mégis lejegyzem a lehetséges félreértésnek ezt a sarokpontját, hogy ne sikkadjon el), hogy az önbecsülés csak a hősöknek járna…
Mivel azt a szöveget, amelynek az imént töltöttem fel ide a 4. Folytatását (és van még…), lesznek, akik nem olvassák végig (kár, mert megéri a fáradtságot), hadd emeljek ki egy rövid 5-pontos felsorolást, ami kifejezi a lényegét a könyv mondandójának, hogy ugyanis a feltétlen emberi érték az, amiben mindannyiunknak osztozni kellene, és az önbecsülés az ennek az átérzése, megélése (tehát mindannyiunknak és nemcsak a “hősöknek”), mert:
“A feltétlen emberi értéket Claudia A. Howard a következő 5 pontban világította meg:
- Mindannyian végtelen, belső, örök és feltétlen értékességet képviselünk.
- Mindannyian ugyanannyit érünk, mint emberi lények. Ez az érték nem összehasonlítható és ebben nem lehet versenyezni. Akármelyikünk kiemelkedhet valamiben (sportban, politikában), de mint emberi lények, egyikünk sem különb.
- Külső dolgok nem tudják megváltoztatni ezt a feltétlen emberi értéket, sem elvenni, sem hozzátenni nem tudnak. Külső dolgok lehetnek például a pénz, fizikai megjelenés, teljesítmény, elért eredmények. Az emberi alap-érték végtelen és változhatalan.
- A belső emberi érték stabil és nem veszélyezteti semmi (még az sem, ha valaki elutasít Téged),
A belső emberi értéket nem kell megszolgálni és nem kell bizonyítani. Csak felismerni, elfogadni és értékelni.”
Azt gondolom, ez megéri a fáradtságot, hogy kicsit foglalkozzatok vele, mert az önbecsülés az ennek az emberi értéknek a felismerése és átérzése. A könyv arról szól, hol csúszhatunk el, hol billenhetünk meg abban, hogy ezt az emberi értékünket, ami mindannyiunkban közös, igazán átéljük. És… mindannyian megbillenhetünk egyszer-egyszer az életünkben, amikor beborul az ég… olyankor jó lenne elővenni valami ilyesmit mementónak, hogy emlékeztessen, hogy hoppá, ne hagyd magad… ebben is segít a könyv, hogy hogyan csináljuk…
Szilágyi Miklós - coaching.szm@gmail.com
