“Globális könyvtár” néven jósolta meg az internetet Arthur C. Clarke író, tudós 1962-es “Profiles of the Future” című könyvében (magyarul 1968-ban adták ki “A jövő körvonalai” címmel…). Történetesen a könyv végén található táblázatban a 2000-es év környékére tette (nem rossz kb. 40 év távlatából…).
Sir Arthur Charles Clarke-ot (1917-2008) egyébként krimijeiből és film forgatókönyveiből is ismerni lehet (legismertebb a Stanley Kubrick által megrendezett, mára klasszikus 2001. Űrodisszeia, és sok kedvenc sci-fi könyvemet is ő írta), egyébként pedig például ő volt az, aki 1945-ben felvázolta az Egyenlítő felett lebegő geostacionárius pálya alkalmazását (a későbbi kommunikációs műholdak pályája) a távközlésben…
Jó, hát nem mindent talált el, például 2000-re jósolta a bolygók gyarmatosítását is… és mondjuk 2010-ben sem tudjuk még szabályozni az időjárást…
Ilyeneket ír: “Nem túlzás, ha azt mondjuk, hogy a hírközlő műhold létesítésében való elsőbbség döntheti el, hogy ötven év múlva (2012-ben – SZM) melyik lesz az emberiség legelterjedtebb nyelve…”
Vagy: “A leginkább magától értetődő a személyhívó (1962-ben megjelent könyvben!!), amely olyan kicsi és kompakt lesz, hogy minden ember magánál hordhatja, és nem okoz több kellemetlenséget, mint egy karóra… lesz idő, amikor lehetővé válik, hogy bárhol a Földön felhívjunk valakit, csupán egy szám letárcsázásával. A készülék automatikusan megállapítj a ahelyet, akár az ocean közepén, egy nagy város szívében, vagy a Szaharában tartózkodjék is… Senkinek sem kellene ezután eltévednie, mert egyszerű heéyzet- és irányjelző készülék lenne beépítve a vevőbe, amely a mai (1962!!!) navigációs radarkészülék elven működne”
Vagy a globális könyvtár (telitalálat…): “És ha valaki a napilapját akarj alátni, rááll a megfelelő csatornára, megnyomja a megfelelő gombot – és megkapja a legfrissebb kiadást, úgy, ahogy az éppen a nyomdát elhagyja. Lehet, hogy ez csak egyoldalas újságlap lesz, a szerkesztői üzeneteket – a sportot, könyvismertetést, drámákat és hirdetéseket más és más csatornákon találjuk. Kiválasztjuk, amire kíváncsiak vagyunk, a többivel nem törődve, ily módon egész erdőket takarítva meg az utókornak. Az űrújságnak a nevétől eltekintve nem sok köze lesz a mai újsághoz… És a dolog itt nem ér véget. Ugyanezen áramkörök segítségével központi könyvtárakból és információbankokból minden dokumentum másolatát elővarázsolhatjuk a Magna Chartától a Föld-Hold utasjegyzékig. Még a könyvterjesztést is meg lehet így oldani egyszer, bár a könyvek mai formátumát erősen meg kell változtatni, hogy ez lehetővé váljék…” (nem hiszem el… még az Amazon.com-ot is kitalálta…)
És (ez kapitális, tényleg…): “Hogy az emberiség hogyan birkózik meg az égből leszálló információ és szórakozás eme áradatával, azt majd a jövő mutatja meg. A tudomány szokásos vidám felelőtlenségével megint egy ordító csecsemőt hagy a civilizáció küsuzöbén. Akkora problémagyerekké nőheti ki magát, mint az, amelyik a kattogó Geiger-számlálók között a Chicagói Egyetem fedett pályáján született 1942-be. (Itt építette meg Fermi az első atommáglyát… Lehet idő bármiféle munka elvégzésére olyan bolygón, amely sarktól-sarkig telítve van remek szórakozásokkal. Kitűnő muzsikával, ragyogó beszélgetésekkel, pompásan űzött atletikával és hírszolgálat minden elképzelhető formájával? Azt mondják, még így is gyermekeink ébren töltött életük egyhatodát (4 órát – SZM) a katódsugarak elé ragadva töltik. Tevékeny emberből néző emberré kezdünk válni. Az ezután jövendő csodás teljesítmények nagyobbnak bizonyulhatnak, mint aminek önfegyelmünk ellenállni képes. Ha ez így van, ez lesz fajunk sírfelirata gyorsan kialvó fluoreszcens betűkkel írva: ‘Akit az istenek el akarnak veszíteni, először tv-vel ajándékozzák meg…’”
Egyébként Clarke a Bevezetést így kezdi: “A jövőt megjósolni nem lehet, és minden, akármilyen részletre vonatkozó efféle kísérlet néhány even belül nevetségességbe fullad…”
Ez az a pont, amire rátaláltam, és amire a gondolatmenetem vázát felépítem: azok a nagy gondolkodók (3-at választottam ki Clarke-on kívül, akiket röviden megemlítek, Hegelt (akit, ugye, mint tanultuk, Marx “állított a talpára…), Francis Fukuyama amerikai professzort és László Ervint, a magyar tudományfilozófust, a Római Klub, stb. tagját).
Említett Georg Wilhelm Friedrich Hegel (1770-1831) korában és később is igen tisztelt német filozófus volt és miután igen sok érdekes, fontos és nehezen olvasható filozófiai munkában tárgyalta a logikát, az esztétikát és a történelem filozófiai aspektusait, annyira megtetszett neki annak a kornak a berendezkedése, hogy a maga módján úgy döntött, hogy ez (mármint az…) nyilvánvalóan minden világok legjobbika, és bejelentette (először a világtörténelemben a “történelem végét” (úgy értve, hogy a “világszellem” (ez egy ilyen zsizsikja volt neki, hogy a történelem nem más (ez volt a szellemtörténet alapvetése, amelynek szellemi hatása azután messzire terjedt térben és időben a nyugati világban), mint ennek az úgynevezett világszellemnek a magára ismerése… A legjobb állam – Hegel szerint – a monarchikus, trónöröklésen alapuló alkotmányos állam… nesze neked, fogd meg jól, bakker, ez nem jött be… (vagy csak várni kell egy kicsit, és esetleg még igaza is lesz ennek a Hegel-gyereknek?!).
Egy bizonyos Francis Fukuyama Ámerikában sokat hivatkozik erre a Hegelre, meg a másik német kicsit később létezett pernahajderre, erre a (nekem kedvenc) fránya Friedrich Wilhelm Nietzschére (1844-1900, szegény, nem ment jól neki, meg meg is őrült kicsit, 56 éves korában ment el…). Ez a Fukuyama arról híres és nevezetes, hogy a hidegháború után közvetlenül (1992) megjelentetett egy provokatív című könyvet: The End of History and the Last Man (A Történelem vége és az Utolsó Ember). Persze, nem úgy érti, hogy már nem fog történni semmi, csak arra gondolt, hogy a nyugati típusú liberális parlamentáris demokrácia az emberiség csoportba szerveződési fejlődési láncának a csúcsa, a csimborasszója, az innen-már-ne-továbbja, és ha még nem is hódított meg minden földrészt, ami késik, nem múlik… no, ahogy mondani szokták: “the jury is out there” (az esküdtszék még kint tanácskozik, nem döntött, a mondás egy 1940-es évekbeli észak-amerikai gyilkossági eset tárgyalásához kapcsolódik, ahol nagyon sokáig, évekig elhúzódott az ügy és az újságcímekben gyakran jelent meg ez a kitétel), tehát nem lehet tudni véglegesen, hogy igaz-e ez, mindenesetre sok ettől a rendszertől eltérő nagyon nagy ország prosperál és köszöni szépen jól van, nem kér az amerikai importált parlamentáris liberális demokráciából (és még ahol ez a deklarált államforma, ott is lehetnek nagy eltérések az eredeti modelltől…). Mindenesetre, nem úgy tűnik, hogy vége lenne a Történelemnek abban az értelemben, hogy egyetlen működési modell akár perspektivikusan is eluralni látszana a globális színteret.
Na ez az egész tegnap kezdett összeállni a fejemben egy gondolati ívvé, amikor egy másik könyvet keresve kezembe akadt egy érdekes könyv.
No, ez egy ábra egy László Ervin (81) nevű zongoraművészből tudományfilozófussá és futurológussá avanzsált Akadémiai (külső) tag számos könyve közül a "Káoszpont - Válaszút előtt a világ" (2006) címűből származik, mégpedig az utolsó fejezetből, aholis 10 ábrával magyarázza a jelenlegi civilizációnk esélyeit...
A 10 ábrából ez az utolsó... az abszcissza/vízszintes tengely az idő, az ordináta/függőleges tengely pedig nagyon qualitatíven több jellemzőt is reprezentál (fel is vannak sorolva az ábrán): információk felhasználásának hatékonysága, szabad energiák felhasználásának hatékonysága, rugalmasság és alkotókészség szintje, (a rendszerek) szervezettségi szintje...
A könyvet 2006-ban írta, és az ábrán látható időintervallumokhoz a következő évszámokat rendeli a szerző:
Felhalmozási szakasz (1960-2006)
Döntési szakasz (2006-2012)
Káoszpont (2012)
OK, káosznak most is nagy a káosz, de az emberiség-szintű döntési szakaszban a döntés meghozatala nem sikerült még 2012-ben...
Végülis nem is az az érdekes, hogy a káoszpont (amikor rohamos változás, kitörés, letörés, vagy feltörés következhet be) pontosan mikor is lesz...
Az érdekesek azok a lehetőségek/alternatívák, amelyeket - nagyon kvalitatíven, hiszen épelméjű ember ilyen távoságra számszerűen definiált előjelzést nem tesz - László Ervin felvázol...
Az egyik alternatíva pozitív, az említett jellemzők alapszintje - ami körül az idő függvényében az aktuális értékek oszcillálni/változni fognak - megemelkedik...
Az összeomlási útvonalakra 3 verziót is mutat az ábra, amelyeknél végül mindegyik jellemző rohamosan csökkenni fog (rohamosan romlik az információk és a szabad energiák felhasználásának hatékonysága, zuhan a rugalmasság és az alkotókészség, a kreativitás és természetesen zuhan a rendszerek szervezettségi szintje (tudjátok: Mad Max világ)...
Na és kin múlik, hogy - valamikor, mert a 2012-es "káoszpont" már nem jött be (vagy bejött, csak még nem vettük észre?!) - az optimista vagy a pesszimista verziók egyike valósul meg? Rajtunk mind...
Néhány alapkifejezés rövid (könyvbeli) magyarázata:
“A káosz a modern rendszerelméletben egy rendszernek az az állapota, ahol az állandó ciklusok és folyamatok teret engednek egy bonyolult, látszólag rendezetlen viselkedésnek, amelyet úgynevezett különös vagy kaotikus attraktorok (ha valaki bekattan, hogy “mi a fene ez az egész?!”, akkor magyarul pl. ezen: http://kaosz.lap.hu, konkréten az attraktoroknak (hogy eszik-e őket, vagy isszák, pl. ezen: http://fraktal.lap.hu/attraktorok/23770289 tudsz utánanézni…) vezérelnek. Ilyen állapotában a rendszer már parányi, akár mérhetetlenül kicsiny hatásokra is megváltozik…
A kaotikus állapot – emberi vonatkozásban: döntési szakasz – egy rendszer fejlődésének olyan átmeneti periódusa, ahol bármilyen piciny hatás “robbanásszerűen” megváltoztathatja a létező irányzatokat, és új irányzatokat, illetve olyamatokat juttathat érvényre…
A káoszpont ezzel ellentétben egy rendszer fejlődésében az a kaotikus állapot, ahol a rendszer állandó állapotához vezető korábbi folyamatok összeomlanak, éd s rendszere nem képes visszatérni előző állapotaiba, illetve működési formáiba, visszafordíthatatlanul elindul egy új pályán, amely vagy a rendszer összeomlásához, vagy egy újabb szerkezeti állapot és működési forma kialakulásához vezet…”
Néhány további idézet a könyvből:
“A viszonylagos állandóság időszakában az egyének tudata nem játszik meghatározó szerepet a társadalom működésében, mivel az állandó (stabil) társadalmi rendszer tompítja a kilengéseket és elszigeteli a “különcöket” (deviánsokat). Amikor azonban a társadalom eléri állandóságának határait és kaotikussá válik, vagyis egyúttal “túlérzékeny” lesz, vagyis még a legkisebb eltérésekre is válaszol, legyen az egyes tagjai értékrendszerének, hitének, világnézetének, vagy céljainak megváltozása…
Kicsit később (mi, hogyan történik, ha az optimista forgatókönyv felé alakul a káoszpont elérése után a rendszer állapota):
Az emberek kritikus tömegének gondolkodása az idő során fejlődik, és a társadalom alkalmazkodóbbá válik. Amint ezek a változások érvényre jutnak, meggyökeresedik a tökéletesebb rend, amelyet a változásoknak jobban megfelelő értékszemlélet, világnézet és erkölcs jellemez. A következő időszakban a társadalom gazdasági, politikai és ökológiai dimenzióiban megszirlárdul a konfliktusmentes és fenntartható életforma…
Hmmm… miért, hogy ennek az utolsó résszel annyival nehezebb (kaotikusan :-))) együttrezegni? Na majd a law of attraction… ebben lehet gyakorolni…
Még egy gondolat, azon az ágon, hogy írtó okos palik, persze hogy zsenik, hogyan is ugranak be a saját eszüknek (az ész bosszúja?), amikor az előrejelzés (vagy valamelyik eleme) visszarúg? Nem hagyott nyugodni ez a 6 év... erről még valamit...
László professzor először 160 évről fest egy elképesztően érdekes, tömör, magávalragadó, emlékezésre érdemes képet (1800-1960), azután hasonló elmeéllel 46-ról (1960-2006)… itt álljunk meg egy pillanatra… ugye, a könyv 2006-ban jelent meg, elképzelhető, hogy a kézirat utolsó retust vagy még 2005-ben, vagy 2006 folyamán kapott. Tehát minden, ami 2006-on túl van, az neki a jövő, minden arra az időszakra tett előrejelzése bizony futurológia…
Te milyen időtávokat vennél figyelembe az előrejelzéseidnél, ha nagy léptékben szeretnél gondolkodni, tehát nem mondjuk ilyen földhözragadt, lineáris 5 éves tervben? Segítek, nem 2005-ben, hanem ma 2013 elején?
Nézzük meg Sir Arthurt (Arthur C. Clarke-ot), ő hogyan csinálta? Az említett urak közül neki jött be a legtöbb jóslata, egyébként a távközlés területén, nemhiába röviden már említett tudományos munkássága is ehhez a területhez fűződik (emlékeztek? 1945 körül a geostacionárius földkörüli pályák gondolata…). Ő “vigyázott”, nem a társadalmi berendezkedések éppen az ő alkotó periódusukban számukra szimpatikus társadalmi formációkat örökítették meg, mint (a neves és híresen hirhedt Candide-ban (Voltaire) megörökített Pangloss professzor leibnizi optimizmust idéző mondása szerinti) létező “…világ, amely legjobb minden elképzelhető világ közt” (Hegel és Fukuyama), hanem szerényen csak a technikai felfedezések, fejlődés megjósolására vállalkozott (“Némely kivételtől eltekintve, a jövőnek egyetlen vonására, a technikára szorítkozom…”). Clarke számára a jövő 1970-es években kezdődött (a könyvet a ’60-as évek elején írta). Fogta és egyszerűen 10 éves lépcsőkben jósolta meg, szerinte mi fog történni a technikában 1970-től 2100-ig. 130 évet nézett előre 1962-ben.
Hogyan fogott a dologhoz László professzor (most kifejezetten az előrenézés időintervallumjára gondolok)? Az ő könyve 2006-ban jelent meg, tehát neki a jövő 2006-ban kezdődött. Mennyit látott előre? Ő úgy döntött, 6 évre meg tudja mondani, mi fog történni és nem kissebb dolgot jósolt meg 2012-re, minthogy ez az év lesz a “káoszpont”, amelyben egy bármilyen kis esemény is nagyon-nagyon kibillentheti az egész rendszert és azután megnézhetjük magunkat (ha a szétesés irányában indulnak el gyorsuló irányban a dolgok), vagy megorrinthatjuk a Kánaán-t, ha az áttörés felé lendül a rendszer.
Mi is volt 2005-ben? Emlékszik még valaki? Mindenesetre túl voltunk egy – a maihoz képest mindenképpen – mini válságon, az IT-ipar válságán (ugye a ’90-es évek végére nagyon nagy profit várakozás gyűlt fel (egy igazi, reál-gazdasági, de párhuzamosan tőzsdei luftballon) az informatikai áttörésre számítva, ami nem következett be, legalábbis nem találták meg a business modellt és a rengeteg nagy beruházás, iszonyú méretű internet hálózat-kapacitás (mélytengeri, szárazföldi, stb.) kiépülése nem akarta hozni a hasznot, a hitelek lejártak, nagyon nagy cégek dőltek be az ezredfordulóra…
Részben ma is azért működik még az időközben combosan (nem utolsó sorban az akkor még gyerekcipőben járó videómegosztás lábrakapásával) megerősödött forgalmú, egyre inkább internet alapokra helyezkedő gazdaság, mert akkor a túl nagy étvágyú vállalkozások nyakló nélkül fektettek be rengeteget az akkor még előre nem látható kihasználtságú áteresztő kapacitású hálózatok kiépítésébe.
De 2005 más volt. A prosperitás maga. Az utóbbi évtizedek leghosszabb emelkedő gazdasági szakaszának delén jártunk, “miénk volt a világ”… jó, nem egészen pontosan Magyarországon, a világ gazdaságáról beszélek… pont 2005 márciusában jött a hazai híres kiigazítás, de Magyarország gazdaságának meglepően gyors lábraállása a kiigazítás kifejezetten hasznos hatásán kívül a világgazdaság dübörgésének is volt köszönhető… ekkor kezdtek el elsősorban az amerikai közgazdászok egy olyan közgazdaságoi makro modellen gondolkodni, ami leírja majd azt a világot, ahol nem lesz már visszaesés, válság, hanem a világ már csak lassabban, vagy gyorsabban, de állandóan csak egyre előre, felfelé halad, vége a válságok korszakának (vége a válságok történelmének?).
Ez az a hatter, amiben László professzor a könyvét írta. De őt nem zavarta meg a hurráoptimizmus, ő látta, hogy az emberiség egy paradigmaváltás küszöbére ért és ez egy nagyon éredekes gondolat és nagyon át tudom magam is érezni. Amit kvalitatívan erről László professzor ír, egyszerűen brilliáns… de…
De… ez a nagy ember, ez a nagy gondolkodó az idő dimenzióval, legalábbis előrefelé hadilábon állt 2005-ben. Érzett, átlátott valamit, amit szavakba, (ami az ordinátákat, a függőleges tengelyt illeti) kvalitatív tapusú diagrammokba öntötte. Káoszpont felé közeledünk… elgondolkodott és valamilyen kósza gondolattal a káoszpontot behúzta 2012-re… (te jó Isten, csak nem a maya calendar miatt??)
6 évre előre… és ez nagyon nem jött be… időpontilag… és nekem ez olyan szépség kérdés… tök mindegy, ha a kvalitatív leírás tetszik, nem mindegy mikor, most, vagy 10 év múlva? De ha egy konstrukció, egy szellemi modell – legyen majd érvényes, vagy nem, mindegy -, ami ennyire kerek, nagyratörő és szép, igen, egy gondolati konstrukciónak van esztétikai dimenziója, akkor abba ne legyen ilyen szarvashiba…
Kérdezheted, honnan tudom, hogy nem jó a 2012-es tipp a káoszpontra? Hátha akkor volt, már rajta is vagyunk valamelyik trajektórián, lefele, vagy felfele…
Onnan, hogy 2006 óta talán a 2012-es a legszürkébb év a világgazdaság szempontjából… sokkal érdekesebb volt a 2007-es (akkor kezdődtek a hírek szállingózni, ősszel a sub-prime (kis kamatú AAA-minősítésű, tömegesen kétessé váló) hitelekről, de akkor ez még nagyon csak amerikai kiterjedésű problémának látszott…
2008 már sokkal inkább egy jó jelentkező a “káoszpont év” címére… az őszi Lehman Brothers csőd lehetne az a “kis” esemény, ami beborítja az egész rendszert, amikor bekövetkezett, egy rövid ideig nem volt egyértelmű, hogy egy ennyire elhúzódó, ennyire mély, ennyire globális pénzügyi, bank és egyúttal gazdasági válság lesz belőle…
Azután jött 2009, 2010, 2011, 2012, csak lessük évről évre az EUR-ót, amit pont tavaly megerősített az Únió a központi bank segedelmével, jött az ír válság, a portugál válság, majd a görög válság, majd a spanyol válság, majd az olasz válság, majd megint jött a görög válság… az Olimposz összes istenének pénze nem elég… ezt azután a német polgár egyre kevésbé szereti, hogy a nemesebbik szervével verik a csalánt, Sarkozy repült, mert a franciáknak se megy annyira jól és ha így megy tovább, Merkel is repülhet, ki tudja, hol áll meg a nagy kő…
Ami a különböző zöld világ-egyezményeket illeti, történik valami, de az egész Kyotoi protokoll csak írott malaszt maradt, szóval szétesőben egy kicsit a világ, de azért ez a hanyatlás, vagy sokszor inkább csalk stagnálás valamennyire lineárisnak tűnik, az exponencialitásnak nem sok nyoma van…
Úgyhogy remek könyv, szépséghibája, hogy 2006-ban nagyon konkrétan 2008-ig se látott el… amivel nem azt mondom, hogy – most eltekintve az időtengely ügyetlen kis számszerüsítési kísérletétől – a könyv maga nem lenne zseniális, brilliáns és igen, viszonylag könnyen olvasható… lehet, hogy ennél a cikknél könnyebben…:-))))
Szilágyi Miklós - coaching.szm@gmail.com
