Azért járok tréningekre, rendezvényekre, üzleti reggelikre, szakmai találkozókra, mert “ember(eket) keresek”… Embereket, akiktől túl a szakmai fortélyokon szakmai hitelességet, emberi tartást, autonómiát, autentikusságot, hitelességet, kongruenciát tanulhatok…
Rendszeresen megjelennek a blogomon azok, akiket megtalálok (több van, nem mindenkire került még sor, meg biztosan bővül is a kör), akikre felnézek, akiktől sokat tanulok és akikkel szívesen beszélgetek, ebédelek, vacsorázok egyet és akikkel alkalomadtán, ha úgy adódik, szívesen dolgozok, kooperálok együtt…
A minap egy exkluzív üzleti reggelire hívott meg megfigyelőnek Dara Péter. Ez a délelőtt volt annyira jelentőségteljes, hogy idevalónak ítélem, biztosan érdekel másokat is... Több minden megmagyarázandó itt…
“Exkluzív” az nemcsak a “venu”-t (‘vönjüt’), a helyszínt, a szervezést, a körítést jelenti, bár önmagában az is kiérdemli a megnevezést: a Várban, a Hilton szálló földszinti konferencia termében, igazán igényes – kontinentális és angol –svédasztalos reggeli, klasszikus amerikai típusú körasztalos elhelyezés… Itt mindazonáltal a forma és a tartalom klasszikus és mély egységével van dolgunk, mert ebben az exkluzív környezetben ténylegesen is egy valóban exkluzív eseménynek lehettem a résztvevője.
“Megfigyelői” státuszom pedig azért hangsúlyozom, mert így igaz, a rendezvény nem nyitott rendezvény, csak Péter meglévő és potenciális ügyfelei hivatalosak rá (és néhány meghívott újságíró), és a másik, segítő oldal (coach, tréner, stb.) pedig nem képviselteti magát általában… talán lehetnek kivételes alkalmak, ez mindenesetre számomra az volt, mert Péter személyesen hívott meg ide. Tiszteletben tartottam a státuszomat és élveztem a show-t a remek társaságban.
A három órából egy kis részt tett ki Péter néhány PPT slide-os - aki őt ismeri, nem lesz meglepő számára, a többieknek meg mondom -, ütős, kemény provokatív, költői kérdésekkel megtűzdelt prezije, amibe az is belefért természetesen, hogy a néhány új embernek (a mag jól ismerte egymást) az életútját is felvázolta, hogyan jutott odáig, ameddig jutott.
A 3 órából meg vagy 2,5 órát egy kerekasztal-beszélgetés tett ki, a hallgatóság kérdéseivel és a kerekasztal résztvevőinek válaszaival kiegészítve (kb. 40-en lehettünk, köztük néhány újságíró).
Ez a kerekasztalbeszélgetés az, ami miatt ez a találkozó olyan különleges, exkluzív volt. Ilyen jót, ilyen mélyet, ilyen hasznosat, a coaching szakma számára is ilyen fontosat egyet hallottam/láttam/éltem meg, tavaly Oxfordban, a Megoldásközpontú rövidcoachinggal foglalkozók társaságának tizedik SOL 2012 konferenciáján, sajnos annak az időtartama mindössze 45 perc volt, míg itt, mint említettem, 2,5 óra…
Mitől volt ez olyan különleges? Kerekasztal-beszélgetést annyit hallunk itt-ott-amott, hogy már a fülünkön jönnek ki (idén egy médiás eventen a Gödörben már én is voltam egy ilyen asztal körül, egy kedves ismerősöm figyelmessége révén, úgyhogy a tűzkeresztség megvolt… nyilván lesz jobb, az a dolog felejthető volt …, egyre meg hívtak Tihanyba nemrég, de annak sajnos az időpontja nem volt jó…). A résztvevők, vagy inkább a szerep, amiben itt kiültek, volt különleges és a mélység, amire ebben a bensőséges közegben lehetőség volt…
Ez a találkozó második volt a sorban a tavalyi után, amelyen Péter ügyfelei szubjektív beszámolóban, egy kerekasztal-beszélgetésben mondják el, hogy miért választották a coachingot személyiség-fejlesztésükhöz, miért pont Pétert coachnak, milyen benyomást szereztek, változásokat éltek meg, mit jelent nekik a coaching a folyamat után, hogyan tekintenek rá ma, ha újra ehhez az eszközhöz fordulnak, miért teszik, és mi az, ami szerint válogatnak az eszközök és a coachok között, amennyiben megint a coachingot fogják választani.
Na most, sok síkon lehet erről beszélni, beszélgetni. Van egy paradoxon ezzel kapcsolatban: minél mélyebbre megy a beszélgetés, minél mélyebben tudnak beszélni a résztvevők életük a coachingban érintett személyes részleteiről, annál plasztikusabban megmutatkozhat, miért, hogyan hat, működik a coaching… és minél mélyebb ez a szint, amin a beszélgetés zajlik, annál intimebb környezetet kíván meg.
Nincs mód rá, hogy ennél sokkal nagyobb legyen a résztvevők száma és különösen, hogy sok teljesen ismeretlen legyen benne… olyan ez, mint a coaching… one stitch at a time… egyenként lehet “megváltani” az embereket az energiafaló kétségeiktől, energiájukat lefoglaló belső feszültségeik egy részétől… a coaching, bizony, intim műfaj… legjobb esetben is csak egy kis csoport vehet részt benne egyszerre…
Péter végig vigyázott, hogy ne ő válaszolgasson, ne ő legyen reflektorfényben, az ügyfelek beszéljenek és ne róla, hanem főleg a coaching hasznosságáról… Egyértelmű, hogy aki egy ilyen beszélgetést végighallgat, és mondjuk még soha nem volt coaching helyzetben, biztos, hogy kedvet kapna…
Nem tudok idevarázsolni ilyen 3 órát… talán néhány szösszenetet mégis:
- Mind a preziben, mind a kérdések között előjött a dilemma: legyen-e valamiben specialista a coach, vagy a coach-ságból következik, hogy ő nem a tartalommal dolgozik, tehát nem kell feltétlenül tartalmilag barátságban lennie a közeggel, a témával, a problémával, nem szükséges, hogy ő is átélje korábban azokat a dolgokat, problémákat, amelyekkel az ügyfelek dolgoznak, vagy igenis, jó ha ismeri a közeget, esetleg a szakmát is, mert akkor hatékonyabban tudja támogatni az ügyfelet.
Péter magabiztosan áll ki amellett a véleménye mellett, hogy ő coach, jelző nélkül… tudjuk, hogy az irodalom és például a branding tréningek egyértelműen a specialitás, vagy legalábbis az erősebb területek hangsúlyozását tartják hasznosnak… az is igaz persze, hogy Péterrel együtt fel tudok sorolni legalább egy tucat coach-ot, akiket személyesen ismerek és már őket keresik, és nem a különböző korábbi tapasztalataik, hanem már a coaching eredményeik alapján…
Ami az érdekes volt, a kerekasztal résztvevői, amikor egy későbbi fázisban megkérdezte őket erről, szintén úgy nyilatkoztak, hogy az ilyenfajta specialitásban nemigen hisznek… valaki jó coach, vagy nem…
- Arról, hogy miből áll, mennyi ideig tart, hány ülésből áll, mennyi idő telik el az ülések között egy klasszikus coaching folyamatban, szintén megoszlik a szakma véleménye… a klasszikus, tréningeken rendszerint oktatott gyakorlat szerint egy folyamat előre leszerződött 5-10 folyamatból áll, 1-1,5 órás ülésekkel.
Természetesen szerződéses feltétel, hogy mindkét fél bármikor megszakíthatja a folyamatot, ha úgy érzi, hogy a továbbiakban nem tűnik már hasznosnak a számára, de tapasztalat szerint általában végigmegy a folyamatok nagy része. Általában szerződésben is rögzítve, a 2. (vagy 3.) ülés körül, van egy előre megtervezett visszajelzés egymásnak, hogy kialakult-e a hatékony együttműködés légköre, tudnak-e egymással dolgozni.
Péter ügyfelei között talán egy volt, aki egyszer nagyjából egy ilyen felépítésű folyamatban vett részt… egy másik egy alkalommal, egy 3 órás ülésen, volt, aki néhány ülésen, de köztük néha félév telt el, szóval “teljes káosz”… Ezt Péter is és résztvevők is hangsúlozták (talán nem pont ezekkel a szavakkal): ez “méretes” coaching-ság, itt az egyetlen szabály, hogy az adott pillanatban mire van szüksége a “vendégnek”, az ügyfélnek… tőlem nem idegen ez a hozzáállás, a megoldásközpontú rövidcoaching ebből a szempontból ugyanígy működik.
- Kérdések, kérdések, kérdések. Ezen a beszélgetésen is, Péter rendületlenül kérdezett. Nyitott és többnyire helicopter-típusúnak nevezhető kérdései voltak (megnézni, kívülről, disszociáltan, hogyan is néz ki a helyzet, ha kilépünk egy kicsit a saját perspektívánkból). És igen, büszkén vállalt jelzőjét nem meghazudtolva, provokáló kérdések is, persze… és a kerekasztalnál ülők is, vissza-visszatértek rá, hogy Péter kérdez, kérdez, kérdez… nem hagyja, hogy ne válaszoljanak, addig kérdez, amíg meg nem születik a válasz…
Adós vagyok még a cím, a “coach-intézmény” megmagyarázásával. Péter sokféle út után ma – néhány éve -, egyedül dolgozik. És amit letesz az asztalra, kutatásokban, kutatási eredmények publikálásában, előadásokban, különféle találkozók, HR-klub, stb. szervezésében, egyéni és team-coachingban, meg egyéb effektív pénzt-termelő segítő tevékenységben, az ha szétnézünk a piacon, általában több, sok ember összehangolt munkája szokott lenni… Persze, neki is vannak nyilván titkai, alkalmi segítői, de az egész, amit letesz az asztalunkra, igen, a közös coaching-asztalunkra is, az példamutató és csak az elismerés hangján tudtam itt szólni róla (pedig amúgy imádok egy kis makulát találni itt-ott, meg egyébként is az irónia gomb sokszor benyomva marad…). Fontosnak tartom, hogy ez terjedjen, ez legyen a coaching híre a “világban”, amit Péter ügyfeleitől hallottunk ezen a reggelen. Megérdemli, mert amikor jól működik a coaching, akkor nagyon hatékony és sikeres tud lenni. Ezért bíztatok mindenkit arra, akinek volt tapasztalata már a coachinggal, és az nem sikeres, ne gondolja, hogy az volt a coaching.
Megjegyzés (általánosabb): A “coaching” egy sok-sok áramlatot magába foglaló támogató módszer (amely áramlatok néhány alapelvben egyeznek csak meg), amely személyes közreműködésen keresztül valósul meg, elkerülhetetlenül a coach személyiségén átszűrődve. Ezért egyrészt igaz, hogy bármilyen támogató folyamatról egyértelműen megállapítható, ha kiragadunk belőle mondjunk 1 órányi “anyagot”, hogy az coaching-e vagy nem, másrészt az is igaz, hogy nagyon szigorúen nézve annyi coaching van, ahány folyamat. Mert minden coaching-folyamat egyedi, még ha a tapasztalat azt mutatja, hogy vannak olyan folyamatelemek, amelyek ismétlődhetnek…
Megint más mese, hogy egyértelműen coaching folyamatok között is lehet ég és föld a különbség. Mondjuk ki, ahogy van jó mérnök, jó orvos, jó könyvelő, jó tréner, jó coach és van közepes és gyenge. Attól, hogy a személyesség, az intimitás miatt nehezebb megállapítani egy-két említett szakmáról az adott teljesítmény minőségét, még ez igaz. Ha nem volot jó tapasztalatod, az sok mindenen múlhatott. Nem csak azon, hogy a coach “nem volt jó”… lehet, hogy egy amúgy számos esetben nagyon sikeres coach-csal Te éppen nem találtad meg a személyes chemistry-t. Ne az egész coachingot “dobd ki a fürdővízzel”, hanem keress tovább, megéri…
Volt egy kombinált, érdekes kérdése a végefelé valakinek a hallgatóságból a kerekasztal résztvevőihez, hogy mennének-e újra coachhoz, ha úgy hozza az élet és ha igen, megint csak Pétert választanák, vagy akár mást is… Elsőre egyértelmű volt a válasz, a kis- (vagy közép?) vállalkozást tulajdonló és vezető hölgy (aki talán a legmélyebb, legszebb vallomást hozta el nekünk), a HR-esek, a műszaki vezető, mind azt mondták, hogy: “persze”… a második kérdésre vegyes válasz született… volt, aki egyértelműen Péter mellett teszi le a voksot a jövőben is, de volt olyan (már nemzetközi szinten) dolgozó HR-es úr, aki kifejtő választ adott: attól függ, milyen jellegű az a téma, amiben a szükség keletkezni fog, lehetséges, hogy más jellegű, hátterű, előéletű coach is szóbajöhet… És ennek a véleménynek is helye volt ezen a Péter által szervezett exkluzív coaching-ünnepen…
“Többet kevesebbel… a coach hozza jóhírt, hogy meg tudod csinálni…”
Szilágyi Miklós - coaching.szm@gmail.com
“A tudás hatalom…”, “Van-e jó és rossz egyáltalán?”… egy zárt Facebook csoportból idézte valaki a mondást, és egy kis csoportos coachok “összejöttek-beszélgettek” találkozóból a másik… és nálam ma ez összefutott, ez a kettő… Nekem van jó és rossz… igen, vigyázni kell, mert néha magam is túl gyorsan mondom rá valamire akár ezt, akár azt és ha visszakérdeznek, elbizonytalanodom… lehet, hogy annál múlt hét végi beszélgetésen valamiről volt szó ebből az utóbbi kategóriából, mert emlékszem, kicsit elbizonytalanodtam… talán éppen ezért maradt bennem, mint “megoldandó” probléma… kellett rá aludnom néhányat…