“A lágy legyőzi a keményet, a gyenge az erőset,
a hajlékony felette áll a hajlíthatatlannak.
ha uralni vágyod a dolgok rendjét,
eggyé kell válnod vele.
Hagyd, hogy az úr vezessen,
s célod majd rád talál.” Lao-ce - Kedvenc mottóm a könyvből…
Ez a Szókratész nem “az” a Szókratész, itt ő csak a nevét adta, de nem véletlenül. Két könyvről van itt szó. Dan Millman könyvei közül az 1984-ben írt "A Békés harcos útja" a legismertebb, film is készült belőle... mint sok esetben, a film, még hogy ha csak illusztrációképpen, vagy emlékeztetőnek nézzük is meg a könyv mellé, számomra sok kívánnivalót hagy maga után... sokrétegű a könyv és a film lényegében csak a felszínt kapargatja...
A békés harcos útját most olvasom éppen, de nem azzal kezdtem, hanem kb. másfél héttel ezelőtt a "Szókratész utazásai"-val, amelyet ha igaz, 2005-ben jelentetett meg Millman. Egy bizonyos Szókratész tulajdonképpen a mellék-főszereplője "A békés harcos útjá"-nak, az ő életének egy meghatározó korábbi szakaszát mutatja be a címbeli könyv... Szókratész, ezt a nevet adja titokzatos barátjának, mentorának A békés harcos útja főszereplője, aki többé-kevésbé a szerzővel azonosítható (vagy legalábbis erős életrajzi szál szövi át a könyvet).
No, ennek a Szókratésznek a történetét mesélte el Millman 20 évvel az első, világsikert hozó könyv megjelenése után… Ez tulajdonképpen, filmes szóval egy "prequel"... (tudjátok, ahogy a Star Wars 1-3 az eredeti Star Wars 4-6 prequelje...).
Varázslatos könyv, nehéz, majdnem lehetetlen volt letenni... Oroszországban játszódik, a XIX. század végén, a XX. század elején, mert Dan Millman ősei onnan vándoroltak be, az ő történetüket meséli el... Egy fantasztikus, nagyon kemény világot mutat be nagyon olvasmányosan, a kozákokat, az orosz kolostrorok világát, és az egészen áthúzódik valami egészen sajátságos elemeltség, a lehetséges valóság és a még éppen elhihető csodavilág peremén egyensúlyozva. Fejlődéstörténet, önismereti út, néha elképzelhetetlenül kegyetlen körülmények között...
Azt gondolom, hogy a két könyv hasznosságának az optimuma akkor érhető el, ha együtt kezeljük/olvassuk őket, sőt, direkt örülök, hogy bár A békés harcos útját már régen megvettem és ott várakozott a polcon, ezzel a Szókratész utazásait/életének egy fontos szakaszát elbeszélő könyvvel kezdtem és utána fogtam bele az alapkönyvbe.
Kemény önismereti fejlődési utat ír le mindkét könyv, rendkívül olvasmányosak, valahol a tényregény és a motivációs irodalom peremvidékén.
Számomra volt ennek a szókratészes könyvnek egy nagyon személyes vonatkozása is... feleségem egy hónappal ezelőtti halála óta még mindig a ház belakása a feladat.. eközben találtam ezt a könyvet egy olyan polcon, amire én soha nem tettem könyvet, és ami a napi rutin "útvonalaimból" is kiesett... Egyáltalán, nem emlékszem, hogy ezt a könyvet én valaha is megvettem volna, márpedig a házba beérkező könyvek nagyon csekély kivétellel rajtam keresztül jöttek/jönnek be... Annál is inkább furcsa a dolog (hogy egy ilyen című könyv észrevétlen tudott maradni...), mert Szókratész (vagy Socrates) nekem heppem, vesszőparipám, idolom, sok könyvem van róla, a nickname-jeim, site-neveim majdnem mind valahogyan utalnak rá, és például – hogy a gyűjtőszenvedély egy szélsőséges példájára utaljak - a 2004-es athéni olimpiáról egy ugyan nem különösen nagy méretű, ám jó nehéz Socrates mellszobrot hoztam haza a repülőn (!!)… Szóval a házban gyakorlatilag kizárt volt eddig, hogy akármi Szókratész néven megjelenhessen a tudomásom nélkül... Ha ki akarom zárni az ezoterikus magyarázatokat (hajlok rá), akkor talán az lehet, hogy Éva ezt ajándéknak szánta nekem... Köszönöm…
