A szabadság a szabad választásban van, hogy képes vagyok irányítani magam és nem ejt rabul a helyzet, és/vagy a saját előítéletem, "szűrőm", beidegzett "így szoktam csinálni"-m...
Talán Covey, hogy az inger és a válasz közötti rés a szabad akarat pillanata... nem kell azt válaszolnom, amit szoktam, amit illik... módom van megválasztani a válaszomat... ez a szabad akarat pillanata.... (olyan jó ismételni...)))
Márton Mónikától hallottam és tetszett, hogy az asszertív kommunikációt nem azért tanuljuk, hogy mindig asszertívek legyünk (vannak helyzetek, amikor a passzív és van amikor igenis az agresszív kommunikáció az adekvát...)... azért tanuljuk, hogy azt is tudjuk, bővüljön az eszköztárunk...
F. Várkonyi Zsuzsától hallottam, hogy nem azért kell jól értenünk az Adult/Felnőtt én-állapot lényegét, hogy azután mindig abban legyünk (egy frászt....), hanem hogy többször legyünk ebben az én-állapotban, amikor (sokszor) az a hatékony...
Jelzem, ha hívő lennék, a buddhizmus azért lenne a legmegfelelőbb számomra, mert részben majdnem nem vallás (:-))), és részben mert encompassing, nem kizárólagosságot hirdet, hanem unification-t, nyitott, magához ölelő... ott Jézus és Mohamed nagy jógiknak számítanak... nem édi? ...:-)))
A Provocative therapy című könyvben olvasom, hogyan lett Frank Farrella számára relatív a Rogers féle client-centered therapy olyan értelemben, hogy ahol működik, ott nagyon hasznos, ahol meg nem, ott érdemes keresgélni más megközelítés után... A szabadságot orrintotta meg, amikor erre rájött (ő személyesen is dolgozott Carl R. Rogers-szel, aki azért marad első számú "bálvány", persze...:-)))...