Az egyik cégnél - mondja egy értékesítő -, úgy dolgoztunk, mint egy jól felkészült/felkészített íjász. Az íjunk a legmodernebb számszeríj volt, látcsővel, mindennel felszerelve, belőve, karbantartva. Csak bementünk az öltözőbe, felvettük az íjász munkaruhánkat, elővettük az íjkarbantartók által kiválóan karbantartott íjunkat, a hozzávaló tökéletes nyílvesszőket a megfelelő hátra erősíthető íjtokban és elindultunk vadászni – a vevőkre…
Mindent tudtunk a termékről/szolgáltatásról, mert akik ezzel foglalkoztak, gondoskodtak erről. Ha kérdeztük őket (és kérdeztük őket…), mindig készségesek voltak abban, hogy naprakészek legyünk. Meg: a termékek/szolgáltatások eleve kíválóak voltak… akiknek ez volt a dolguk, gondoskodtak erről… amikor az illetékes munkatársaink megkérdeztek minket (és megkérdeztek…), hogy a vevőknek mi a véleménye, mit szeretnének, akkor mi készségesen megosztottunk mindent, amit az útjaink során hallottunk és ők ezeket az információkat mindig valahogyan felhasználták, beépítették a következő generációjú termékekbe/szolgáltatásokba…
…és amikor mentünk a vevőhöz, mindig megvolt a jó érzésünk, mert kezdésnek azonnal visszajelezték, hogy mennyire elégedettek azzal, hogy ha a megvásárolt termékkel/szolgáltatással valami probléma volt, azt a cégünk mennyire rugalmasan kezelte, oldotta meg… Mert akik ezzel foglalkoznak a cégünknél, figyelnek erre, allokálnak rá megfelelő időt, eszközt, erőforrást…
Mindig azt halljuk vissza a visszetérő vevőktől, hogy azért öröm velünk dolgozni, üzletet kötni, mert A-tól Z-ig kompletten képesek vagyunk végigkísérni a termék/szolgáltatás útját náluk, és mindig érzik a gondoskodást, ahogyan a full/komplett szervíz, vevői élmény adására rendezkedett be a szervezetünk. A problémákat, hibákat is (amelyek azért a mi termékeinknél, szolgáltatásainknál is előfordulnak, hiszen mi is csak emberek vagyunk, és az hibázik, aki dolgozik (mi pedig dolgozunk serényen…)) egészen máshogy kezelik, máshogy tekintenek rájuk, mert ott érzik a mindig cselekvésben is megnyilvánuló akaratot, hogy mindig arra törekszünk, hogy még jobbak, még eredményesebbek, még hatékonyabbak, még vevő-/felhasználó-barátabbak legyünk…
Amikor ott vagyunk a terepen és «lőni kell», annyi a dolgunk, hogy előkapjuk a tökéletes számszeríjunkat (látcsővel, mindennel), hátranyúlunk az íjtokba és előkapjuk a következő tökéletesen megformált, elkészített nyílvesszőt, célzunk és eltaláljuk a «vadat», majd visszük haza a zsákmányt - a jó kis szerződést…
Ja igen – folytatja az értékesítő -, egy dolgot nem mondtam… mi meg, értékesítők, tudunk célozni… erősek vagyunk, biztosan meg tudjuk tartani azt a számszeríjat (mert azért a látcsővel, meg mindennel megvan ám annak a súlya…), képesek vagyunk egy pillanat alatt felhúzni (jó, van azért «szervó» itt is, de mégse mindegy, hogyan, bizony, ahhoz is érteni kell…) és nem teszefoszáskodunk sokat a célzással se (gyorsak, határozottak, pengék vagyunk, naná) és puff, már megis van a «vad»… így valahogy… egyszerűen mindenki teszi a dolgát… jól…
A másik cégnél meg nem egészen így van… már a szerszámíj is (vagy se…)… nos előszöris, nem a legújabb példány, kicsit lelakott, nincs is igazán karbantartva, például a látcső egyik lencséje karcos, repedt lehet, vagy mi, nem lehet tisztán látni a célt… a « szervó » is, hát, nem tökéletesen működik, sokkal nagyobb erő kell a felhúzáshoz… azután az íjtok… látom ám, hogy ezekkel a nyílvesszőkkel nem fog menni, eleve nem olyan fából készült, meg görbe is, amit akarsz, szóval shit… OK, valamikor emlékszem, csináltam magam is jó kis nyílvesszőket, hát a hétvégén nyakamba szedtem az erdőt, kerestem alkalmas fát, lemetszettem a megfelelő ágakat, szóval elkezdtem magamnak nyílvesszőket gyártani… ugyanezt a szerszámíjjal, nekem magamnak kell rendesen karbantartanom… láttam, hogy akiknek ez lenne a dolguk, azoknak a legkisebb gondjuk is nagyobb annál, hogy nekem jó kis nyílvesszőket fabrikáljanak, vagy annyit babráljanak a számszeríjammal, amit a jó célzóképesség megkövetel…
…és ez volt szinte mindennel, a termékkel, a szolgáltatással, a vevőreklamációk kezelésével, a vevői igények proaktív szondázásával és felhasználásával, mindennel… minden széttartott, semmi nem illeszkedett semmibe, senkit nem érdekelt a másik tapasztalata, véleménye, és – ez volt a csúcs – mindenki meg volt győződve arról, hogy ő a legjobb a szakmájában és neki ne mondja meg senki okos, hogy mit hogyan csináljon…
Tudom, ez két véglet… de az íjász metafóra hozott anyag, tegnap hallottam másodkézből, egy igazi értékesítő használta…
Ha belegondolsz, nemcsak értékesítőként, hanem a szervezet, a folyamat bármelyik részén dolgozva, mennyire érzed azt, hogy egy olajozott mechanizmus része vagy, amelyben mindenki tudja a dolgát és ezek a « dolgok » úgy illeszkednek egymásba, hogy egymást alkotó, szinergikus módon segítsék, mennyire vagytok közel a metafóra először említett változatához, ahol az íjász-értékesítőnek csak hátra kell nyúlnia az íjért és már lövésre kész, vagy mennyire a másik véglethez vagytok közel, amikor az íjász-értékesítőnek először meg kell faragnia a nyílvesszőt, hogy használni tudja?
…és melyik szervezetben szeretnél dolgozni ? …és mit teszel Te személy szerint, hogy a Te szervezeted közelítsen az első példához?
