isocrates_coaching:
Jaja… összecsúsztak a dolgok… a liberálisok szétszakadtak a közösségi, multikultúrális, identitásp... (2022.08.10. 10:54)2x2=5? Mi van?!
Rácz Nimród:
ez klassz! Írtam egy cikket a témában olvassátok!
pallascommunication.hu/linkedin-marketing-kampa... (2021.06.28. 12:52)“Cheers” a Linkedin-…ben
Suszter András:
Miklós le a kalappal, jól adtad vissza a lényegét annak, amiről hosszasan beszélgettünk. Egy dolog... (2020.04.04. 13:55)Dolgozni karantén idején...
Például két dolog, ami néha eszembe jut, ami úton-útfélen szembe jön, és ha nem is tudok megváltoztatni egy kialakult véleményt (mint Socrates-től idéztem a múltkor a Facebokon: "Nem tanítok senkit, csak elgondolkoztatom őket..."), egy könyvet és egy idézetet találtam, amely mindkettőhöz hozzátesz valamit...
1. az első dolog a viszonyunk az intuíciónkkal... a két szélsőség: (a) megcsalt minket és már egyáltalán nem hiszünk neki, (b) csak neki hiszünk, mindig bejött, nekem beszélhetnek... nos, a közgáz Nobel-díjas Daniel Kahnemann híres könyve a Gyors és lassú gondolkodás az pont lényegében ennek a témának szentelődött, hogy az intuíció a jó barátunk, de megcsalhat bennünket, ezért oda kell rá figyelnünk, kontroll alatt érdemes tartanunk... az arányok, mindig mondom...:-))) (ez a Daniel, ez egy haver...:-)))
2. a másik téma, hogy van-e egyáltalán véletlen, (bal-, vagy sima) szerencse, vagy nincs. Az hogy valaki miért gondolja, hogy nincs véletlen, így szerencse sem, itt ugye elágazhat, bizonyos vallások szerint minden előre meg van írva, de a mindennapi, "nyugatos" gondolkodás is könnyen eljuthat oda, hogy szabad akaratunkban minden tőlünk függ. Nos, ehhez a fenti könyvből egy idézet, amit én is írhattam volna (:-))): "...A könyvnek visszatérő témája, hogy a szerencsének komoly szerepe van minder sikertörténetben; majdnem mindig könnyen azonosítható egy kis változtatás a történeten, ami egy jelentős sikert közepes teljesítménnyé redukálhatott volna..." Mégegyszer, itt se akarok meggyőzni ezzel senkit, csak gyűjtöm a harcostársakat, a team-et... Daniel megteszi...:-)))
A szerencse persze (szerintem, ez már nem Daniel...) nem semleges, szereti azokat részleltetni jóságaiban, akik eléje mennek, nyitottak, készülnek, fejlesztik magukat, akár rövid-távon nem pénzre váltható dolgokban is... olyanban, ami érdekli őket... és egy ponton (jó mélyen már...) ez lehet, hogy kölcsönössé válik, nem csak Téged érdekel a téma, de a téma is elkezd irántad érdeklődni... észre fogod venni...:-)))
Szerintem túl gyakran "dobálózunk" a BOLDOGSÁG szóval... kívánjuk egymásnak, arra vágyunk, kb. olyan megfogható valaminek gondoljuk, mint egy tölcsér csokoládé fagylaltot... csak helyükön kell lenni a dolgoknak, oda kell figyelni rájuk, és kész (optimálisan legyen meleg, legyen pénzem és legyen a közelben egy állati finom fagylaltos...). Tőlünk függ, csak még ez kell hozzá, meg az és hopp, itt van... és ami fő, itt is marad...
Azután meglesz ez, meglesz az (ha nem, nincs probléma, ez meg az kell hozzá, ha nincs meg, hát...), és azon kapjuk magunkat, hogy arra gondolunk, hogy akkor leszek boldog, ha meglesz emez, meg amaz...
Az hogy megvan ez meg az (az ez meg az lehet diploma, állás, kocsi, lakás, ház, Juli feleségnek, Ádám férjnek, you name it...), az most már természetes, az életem része, ez a "normál", a normál meg nem a boldogság, a boldogság, az valami több... ha majd emez, meg amaz meglesz...
C. Molnár Emmától olvasom a frissen megjelent Anyátlan nemzedékben: "Én azt nem tudom, mi a boldogság. Megélhető, de nem megcélozható - szerintem..." Agree... Azt' mi van? Szinte mindenki ezt célozza meg...
Azért hogy ne hagyjam ezt így befejezetlenül, azt szoktam mondani, hogy arra lehet törekedni, hogy rendben legyenek a dolgaim, legyen egy olyan elfoglaltságom, munkám, amit legalább néha, de jobb, ha sokszor, szeretek és tudok csinálni (semmilyen tevékenység sem csak tejfel, de legyen neki jó része, ez fontos), legyenek olyan emberek, legalább egy pár az összes fontos helyen, ahol rendszerint jelen vagyunk, akikkel egyszerűen szeretünk együtt lenni, mindegy miért… van akivel összebújni jó, van akivel együtt kitalálni valamit, és van, akivel, meg vitatkozni jó, mert kihozza a legjobbat belőled…
Otthon persze lehetőleg mindenki ilyen legyen. Naná, egy részüket nem válogathatjuk, ott alkalmazkodni is kell (kicsit (?) többet, de főleg másként, mint ahol OK), de van akiket mi választunk… vigyázzunk a válogatással... ha hosszú időre tervezünk kapcsolatokat, egyrészt megfontoltan (is) válasszunk és azután legyünk olyanok, hogy velünk is jó legyen együtt lenni.
Röviden, mindenben, mindenkiben és mindenkivel keressük az egyensúlyt és a harmóniát. Hozzá szoktam tenni, hogy tudjunk róla, hogy ilyen állandó, csak jó, csak magas intenzitású harmónia, vagy állandóan optimális kiegyensúlyozottság nincs a világon, mindig lesz fent és lent, de ha az előbbi szabályokra végig figyeltünk, akkor a lentek se lesznek olyan mélyek és kivédhetetlenek...
És tudjátok mit? A dinamikus harmónia és kiegyensúlyozottság erőterében majd a fenteket nem fogjátok tudni megkülönböztetni az úgynevezett boldogságtól, amit annak idején olyan direktben próbáltatok és az istennek nem sikerült... ez azért van, mert ez az, ez a megfoghatatlan, tervezhetetlen, eltárolhatatlan, illanó valami, izé, ez a boldogság...
Amit ha el akarsz kapni, szétporlad a kezedben (és tök az az érzésed, hogy ott se volt, csak egy délibábot láttál a távolban…)...
Elég lesz (ez a legtöbb egyébként amit tehetsz, jó, ha mielőbb rájössz), ha ez a boldogság cucc időnként átjár (ne kapkodj, ne nyüzsögj, élvezd…) és feltölt a következő nehezebb periódus átvészelésére...
A kreativitás egyik felfogása szerint a kreativitás egyik fő forrása a teljesen különböző területek/szférák/stb. sajátos működési jellegzetességeinek az egymásra hattatásából származik. Lesz itt minden, mi szem-szájnak ingere, a szerelemetől a filozófián keresztül a management tudományig…:-)))
Hoppá, érdekes... "Existentialism and romantic love" címmel könyv jelent meg a témáról, megvizsgálva néhány híres egziszitencialista nézeteit, köztük Soren Kierkegaard-ét, Friedrich Nietzsché-ét, Jean-Paul Sartre-ét, és Simone de Beauvoir-ét...
Hogy hogyan jön ez a Vezetői coachinghoz? Nos, kiderül a továbbiakban… talán…:-)))
“…romantic loving is, for Simone de Beauvoir, existentially dangerous. Romantic relationships can be such intoxicating experiences that lovers get lost in euphoria. Passionately they sink together into the muck and mire of couple-centered selfishness and attempt to merge in ecstatic harmony. The problem is that this eventually leads either to boredom or to games of submission, domination, and possession.”
(…A romantikus szerelem Beauvoir szerint egzisztenciálisan veszélyes. A romantikus kapcsolat lehet olyan mérgező tapasztalat, amelyben a szerelmesek elvesznek az eufóriában. Szenvedéylesen süllyednek el a pár-központú önzés iszapjában, mocsarában és egy exsztatikus harmóniában próbálnak meg egyesülni. A probléma ezzel az, hogy ez az egész előbb-utóbb unalomhoz, vagy alávetettségi, dominációs és birtoklási játszmákhoz vezet…)
Ezzel szembe Beauvoir az autentikus szerelmet helyezi, amelyben
“…authentic loving eeds to overcome such traps… The first step in loving authentically is for lovers to believe and recognize each other as free and equal and act accordingly. This means that both partners are autonomous, generous, cooperate, and overcome petty power games…”
(…Az autentikus szerelemre van szükség, hogy elkerüljük ezeket a csapdákat. Az első lépés az autentikus szerelemhez az, hogy egymást szabadnak és egyenlőnek kell hinni és elfogadni és aszerint kell cselekedni. Ez azt jelenti, hogy mindkét partner autonóm, nagylelkű, együttműködő és felülkerekedik a kicsinyes játszmákon…)
Na most én nem mondom, hogy ez mindenkinek a jó recept… Az autonómia például… vannak, jól látjuk, akik félnek az autonómiától, és életük többi területén is megelégszenek maximum autonómia pótlékokkal, vagy még arra sincs szükségük, nekik mondják meg az okosok, mit tegyenek, hogyan éljenek… ezek a cuccok nem hozzájuk szólnak… vagy határesetben pont hozzájuk leginkább?! ...:-)))
Sőt, még azt se mondom, hogy a romantikus szerelmet el kellene kerülni (úgyse lehet, amikor az jön, az a cunami…). De azt mondom – és végül a blog szerzője is ide lyukad ki olvasva a könyvet - eszerint a két kis idézet szerint, hogy ha nem is lehet elkerülni az érzékek első lépcsős csapdáját, ha tényleg jót és tartósat akarunk belőle csinálni, akkor “első lépésként” el kell indulni, el kell kezdeni “színezni” a dolgot ezekkel – az egyébként egyéb területeken is “remekül használható”, hasznos dolgokkal, mint “…hogy egymást szabadnak és egyenlőnek kell hinni és elfogadni és aszerint kell cselekedni. Ez azt jelenti, hogy mindkét partner autonomy, nagylelkű, együttműködő és felülkerekedik a kicsinyes játszmákon…”
…és itt lesz ez a szerelemről szóló könyv sokkal általánosabb tanulságú, általánosan az emberi kapcsolatokra is igaz…. Nincs-e mindegyikünk fejében meg a “romantikus” vezetési modell? A karizmatikus vezető, a jó herceg, aki majd elvezet minket a Kánaánba, aki mindig tudja a tuttit, és nekünk ez olyan nagy biztonságot ad, hogy kicsit egyénieskedünk azért, kakaskodunk, de lényegében életünket és vérünket (…sőt a búzát is…)? És nem az-e a helyzet, hogy minden valamirevaló management könyv az “autentikus” vezetés modelljét rajzolja elénk (hívják bárhogy az éppen érvényes divat-paradigma szerint…)? Amelyben “…egymást szabadnak és egyenlőnek kell hinni és elfogadni és aszerint kell cselekedni. Ez azt jelenti, hogy mindkét partner autonomy, nagylelkű, együttműködő és felülkerekedik a kicsinyes játszmákon…” – semmit nem kellett megváltoztatni a szövegben…:-)))
Vissza a könyvhöz, ami azért mégiscsak a (proprement dite) szerelem és az egzisztencializmus kapcsolatáról… érdekes a szerzője, Skye Cleary. A fiatal hölgy (megállapíthatatlan a kora a képből a könyv sample-adatlapján a New yourky City University-n, a Coulumbián és a New York Public Library-ben tanít (könyvátrban tanít?), társalapítója a Manhattan Love Salon-nak (ez meg mi lehet?), és tagja filozófusként az amerikai Filozófusok Társaságának. Filozofálás (a bölcsesség szeretete…) előtt international equity arbitrageur (nemzetközi méltányossági mediátor – azt hiszem…) és menedzsment konzultáns volt. Taekwando fekete öves (?!!!), szereti a jógát (jó, azt én is…) és a scuba divingot…
Még “érdekesebb”, hogy a könyv az Amazonon szinte prohibitíven drága, a Kindle ára USD 82.28… A print pedig: USD 95 helyett 66!!! – disznóság… - ez mutatja az e-book előretörését… azért hajlandók megfizetni a vevők a magasabb árat… ma reggel rámentem az Amazon-com site-ra, sistergett… A Kindle – szintén ma reggel még az USD 95-öt mutatta, a számítógép pedig már az USD 66-ot (a hard coverért!!!!)… és az is jelezve volt, hogy rendelj gyorsan, mert “már csak 13 példány van” – nyilván a hard coverből… kapkodják, mint a cukrot… hogy is mondta Boris Vian: “Két dolog számít, a szerelem és a new orleans-i jazz (esetleg még Duke Ellington…)…”. Mindezt 220 oldalért (Kindle-n - mert ha hozzászámítom a szállítási költségét a hard covernek, az már 100-on felül less -, ez kb. 100 Ft/oldal, nem mondom…). Sajnos, engem kb. egyenlő intenzitással (??) érdekel mind a 3 – szerelem, filozófia és a manemegment (ja igen, és Duke Ellington, pl. a Chloé hangszerelésével...:-)))
Az "Entrepreneur" site-ról (http://www.entrepreneur.com/article/249090) fordítottam ide integralitásában ezt a tegnapi (2015.08.3.) bejegyzést:
(A feliratok: "Amit a névjegykártyád mond: 'Alapító; Ügyvezető; Én Cégem' - Amit mindania kell: A majom, aki körbe-körbe szaladgál, hogy biztosítsa, hogy semmi nem robban le...")
"Lehet-e egy vállalkozót segíteni az útján? Ahogy egy kliensem mondta egyszer: "Nekem nincs szükségem pszichológusra. Mi, A-típusú vállalkozók nem beszélünk ezekről a dolgokról. Mi megoldjuk a problémákat és megyünk előre." Amikor arra kerül a sor, hogy egy vállalkozó fontolgatja az executive/vezetői coachingot, a nyilvánvaló kérdés az, hogy "képes lesz-e ez jobbá tenni a teljesítményét?". Az executive/vezetői coaching valamennyire amorf/alaktalan, formátlan szakmának tűnik, mert az executive/vezetői coachok nem terapeuták, akik a múltat vizsgálják a jelen problémáinak megoldása édekében, nem is menedzsment tanácsadók, akiknek az a dolguk, hogy oldják meg a cég egy részének problémáját. Ők inkább olyan emberek - gyakran gazdag tapasztalattal az ügyfél speciális területén -, akik elnyerik a bizalmat tapasztalatuk, vagy reputációjuk alapján, és akik támogatják az ügyfelet, hogy elérjék a megállapodott üzleti célokat, karriert és életet.
Biztos, hogy a vállalkozóknak nincs szükségük coachingra, miközben természetes hajlandóságból, vagy vágyból ők azok, akik coacholnak és vezetnek másokat? A jelenlegi helyzet az, hogy a coaching egy önálló szakmává vált és a coachok számos szakmai egyesületbe tömörültek, mint az Association of Coaching, The International Coaching Federation és a European Coaching and Mentoring Council (vagy, teszem hozzá - SZM - itthon a Magyarországi Coach-Szervezetek Szövetségét alkotó, jelenleg 8 magyarországi coach-egyesület). Ezek a szerveződések segítettek kialakítani training sztenderdeket azok számára, akik az executive/vezetői coachingot szakmaként kívánják űzni. A koncepció, hogy a coachok támogatják a személyt az útján, hogy eljussanak oda, ahová akarnak, egy gyakran idézett referencia az executive/vezetői coaching gyakorlatában.
Szerencsés vagyok, hogy mindenféle iparágban és ágazatban tudtam dolgozni ügyfelekkel, akik nagyon sikeresek voltak és maradtak, így a hozzáadott érték, amelyet a coaching segítségével elértek, gyakran abban jelentkezett, hogyan csinálják a dolgaikat és nem abban, hogy miért. Az egyik kliensem azt kérdezte tőlem: "Ugye, nem fogja megváltoztatni a személyiségemet, Martin?" A válaszom az volt, hogy ha ilyen tehetségem lenne, akkor világkörüli úton lennék éppen David Copperfielddel. Nem, a valóság az, hogy kis viselkedésbeli változások gyakran korábban el nem ért magasságokba tudják segíteni a klienst.
Sikeres vállalkozók coacholásához valami extra is szükséges. Az executive/vezetői coachnak partnerré kell tudnia válni, akinek a befektetése a kliens (vagy coachee, bár ezt a szót személyesen nem szeretem!) kihívásainak megértésébe megfelelő szintűnek kell legyen. Megfelelő szintűnek a coach képességét és felkészültségét illetően, hogy megértse, szembe tudjon nézni és kihívások elé legyen képes állítani az ügyfél gondolkodását és módszereit, különösen a legnehezebb pillanatban és képes legyen integritással és becsületesen kommunikálni.
Ez az, ahol a bizalom jön a képbe. A coaching kapcsolat bizalomra kell épüljön. Ez nem egy opcionális extra, ez alapvető feltétel, hogy az ügyfél megbízzon a coachában és vice versa. Mint minden kapcsolatban, a bizalom hídjának felépítése időbe kerúl és ki kell érdemelni. Mindazonáltal, minél gyorsabban lehet megteremteni a bizalmi légkört, annál könnyebb lesz a valódi témákat érinteni és annál több értéket tud az ügyfél a coaching programból kinyerni.
Honnan fogja megtudni az ügyfél, hogy értéket kapott a coaching programtól? Amikor tudni fogják, hogy a coaching segített neki a kihívásoknak megfelelni, ami lehetővé tette számára, hogy transzformálja a tanulását kézzelfogható eredményekbe az üzleti életében. Röviden ez összefglalható azzal, hogy a coaching tud segíteni és segít embereknek elérni azt, amit el akarnak érni, és persze, a coaching kiábrándító tapasztalat is tud lenni, ha rossz coachot választasz." - Martin Braddock, 2015. aug. 3.
Tegnap a Kundun című film a kiválasztott kiválasztási jelenetéről jutott eszembe az okos Hans esete… Megvan az okos Hans esete? 1891-ben mutatták be okos Hans-ot a nyilvánosságnak, aki a patájának dobbantásával megadta az eredményét például egyszerű számtani összeadáspéldáknak… nagy szanzáció volt a számoló ló… azután rájöttek, hogy ha a ló közelében nincs olyan valaki, aki tudja a megoldást, akkor a ló sem tudta “megmondani” és innentől elég hamar rájöttek, hogy a ló egyszerűen érzékelte az ember számára nehezen érzékelhető metakommunikációs testi rezdüléseket és amikor a jó eredményhez ért, érzékelvén a jelenlévők megváltozott öntudatlan metakommunikációs állapotát, abbahagyta a dobbantásokat pont a jó megoldásnál… - http://www.szabadgondolkodo.hu/szkeptikus/szotar/okoshans.php
A Martin Scorsese Kundun című filmjében az elején van az a jelenet, amikor a potenciális (egyéb jelek alapján kiválasztott) kisfiúkat tesztelik (0:29-től https://youtu.be/WiHrro9zymc), hogy melyik ismeri fel a megfelelő, az utolsó Dalai Lámához tartozó tárgyakat, mert ez a jele a végső kiválasztottságának a következő Dalai Láma szerepére. Nos, a kisfiú nagyon figyel, amikor például a “rossz” botot ragadja meg és a főtesztelő szerzetes arcáról világosan leolvasható, hogy nem az a jó választás. A kisfiú játszik a bottal, vidám, figyel és leteszi a botot és megfogja a másik botot… a szerzetes arca felderül és a kisfiú elég hamar elkezd örülni és kiabálni kezdi, “Ez az enyém, ez az enyém…”. Ez még nem is nehezen felismerhető reakció volt…
Rengeteg jelet adunk és veszünk működésünk, kommunikációnk közben. Ha azt hisszük, hogy sikeresen el tudjuk rejteni (mert el akarjuk rejteni…) az érzelmeinket, akkor tévedünk (OK, vannak a póker arcúak… de mibe kerül az nekik…)… Ettől azután inautentikusnak látszhatunk, egymásnak ellentmondó információs jeleket kibocsátva környezetünknek, megnehezítjük a saját helyzetünket… nem fognak hinni nekünk…
Akár furán is hangozhat, de a legpraktikusabb és leghatékonyabb kommunikációs stratégia, ha – megfelelő önismeret alapján – hitelesek és autentikusak vagyunk… Nem mondom, hogy ennek megfelelően magas szintjét könnyű elérni, de nem is lehetetlen… Mondjuk a legegyszerűbb módszer, ha azt gondoljuk (jó, nagyjából…), amit mondunk, teszünk… ennyi…
Persze, van a másik oldal is, a jelek, amiket mi kapunk… érdemes tudatosan is odafigyelni rájuk (tudattalanul nem tudunk nem…)
Például két dolog, ami néha eszembe jut, ami úton-útfélen szembe jön, és ha nem is tudok megváltoztatni egy kialakult véleményt (mint Socrates-től idéztem a múltkor a Facebokon: "Nem tanítok senkit, csak elgondolkoztatom őket..."), egy könyvet és egy idézetet találtam, amely mindkettőhöz hozzátesz valamit...
Szerintem túl gyakran "dobálózunk" a BOLDOGSÁG szóval... kívánjuk egymásnak, arra vágyunk, kb. olyan megfogható valaminek gondoljuk, mint egy tölcsér csokoládé fagylaltot... csak helyükön kell lenni a dolgoknak, oda kell figyelni rájuk, és kész (optimálisan legyen meleg, legyen pénzem és legyen a közelben egy állati finom fagylaltos...). Tőlünk függ, csak még ez kell hozzá, meg az és hopp, itt van... és ami fő, itt is marad... 
A kreativitás egyik felfogása szerint a kreativitás egyik fő forrása a teljesen különböző területek/szférák/stb. sajátos működési jellegzetességeinek az egymásra hattatásából származik. Lesz itt minden, mi szem-szájnak ingere, a szerelemetől a filozófián keresztül a management tudományig…:-))) 
