Mi is a siker, ki a sikeres? És ki az, aki meg fogja keresni azt a munkát (nem hagyja magát elposhadni valamiben, amit útál), amiben jól fogja érezni magát, amit a magáénak is tud érezni? Erre mind, csak így, hipp-hopp?! Bruno Bettelheim, amikor az elég jó szülői működésről, az elég jó nevelkedésről ír, neki ugrott egy bekezdésben ezeknek a kérdéseknek és érdekes, ahová jutott:"...my lifelong effort to discover and test what is involved and required for successful child-rearing - that is, the raising of a child who may not necessarily become a success in the eyes of the world, but who on reflection would be well pleased with the way he wa raised, and who decide that, by and large, he is satisfied with himself, despite the shortcomings to which all of us are prey. I believe that another indication of having been raised well is a person's ability to cope reasonably well with the endless vissicitudes, the many hardships, and teh serious difficulties he is likely to encounter in life, and to do so mainly because he feels secure in himself. Although not always free of self doubt - since only arrogant fools are entirely free of that - whatever happens in his external life, such a person who has been well raised possesses an inner life which is rich and rewarding, and with which he is hence satisfied. Last but certainly not least, to grow up in a family where good, intimate relationships between the parents and between them and their children are at all times maintained makes an individual capable of forming lasting, satisfying, intimate relations to others, which give meaning to his and to their lives. He will also be able to find meaning and satisfaction in his work, finding it worth the efforts he puts into it, because he will not be satisfied with doing work thet is devoid of intrensic meaning..."
(...egész életemben azt kutattam és próbálgattam, hogy mi minden is kell a sikeres gyerek-neveléshez - azaz, hogy hogyan neveljünk fel egy gyereket úgy, hogy (még akkor is, ha nem is szükségszerűen lesz sikeres a világ szemében) amikor majd visszagondolva elmélázik ezen, ő maga örül majd annak, ahogy nevelték/segítették gyerekkorában és aki úgy dönt, hogy nagyban és egészében elégedett önmagával minden hiányosság ellenére, amelyeket egyikünk sem tud teljesen kiküszöbölni az életéből. Hiszek benne, hogy egy következő jele annak, hogy valakivel jól bántak gyerekkorában az az, hogy képes meglehetősen jól kezelni/helyére tenni azokat a nehézségeket, hányattatásokat, és komoly válságokat, amelyekkel valószínüleg találkozni fog életében és mindezt főleg azért, mert biztos önmagában. Habár nem lesz mindig kétségek híján - mert csak arrogáns bolondok nem kételkednek soha önmagukban -, akármi történik is az életében, akinek megfelelő szülői környezetben volt része, gazdag és elfogadó belső élettel rendelkezik, amely minden körülmények között biztosítja számára a belső dinamikus (változó, de jól megalapozott - SZM) harmóniát. Utoljára, de semmiképpen sem utolsó sorban az is kell ahhoz, hogy egy ember később képes legyen olyan tartós, kielégítő és intim kapcsolatot kialakítani másokkal, amely értelmet tud adni az ő és a többiek életének, hogy egy olyan családban nőjön fel, ahol jó, intim kapcsolat van a szülők és a szülők és a gyermek között. A munkában is meg fogja találni az értelmet és a kielégülést, érdemesnek érezvén az erőfeszítést, amit beletesz, mert nem lesz elégedett azzal, hogy olyan munkát végezzen (nem fogja abbahagyni a keresést), amely nem nyújt belső motivációt számára..."
OK, ez az ideális eset, amikor valaki belülről vezérelve sikeres (1988-as a szöveg, két évvel utána Bettelheim meghalt), és motivált arra, hogy megtalálja a helyét a munka világában is. Tudod, "A boldog családok mind hasonlók egymáshoz, minden boldogtalan család a maga módján az", de mi legyen a többivel?! Mi legyen azokkal, akiknek ez a gyerekkora nem volt elég jó? Örökre doomed-ok?! Nem gondolom... de nehéz az út, az biztos... Az első lépés biztosan az, hogy felismerik, "anyám, ez az egész, vagy legalábbis nagy része onnan jön, én már nem az a kis gyerek vagyok, ezen dolgoznom kell..."
...és innentől persze nem akarom elbagatellizálni, nehezebb esetekben, de akár könnyebben is az egyedüli út, a könyveket olvasok és megoldom kb. annyira lehet sikeres, mint Münchhausen báró, amikor a saját üstökénél fogva kihúzta magát a mocsárból (helyesebben nem úgy, mert ott ő a meséje szerint sikeres volt, de éppen ez a lényeg, hogy hazudott, mert ez volt lényege - nyilván ez nem sikerülhetett)...
Az utolsó mondat a belső motivációról szól, ami ott kezdődik, hogy nem adom meg magam ("...amíg egy darabban látsz..."), nem hagyom magam örökre eltemetni egy job-ban, ami nem az enyém, ami nem érdekel, mert nincs annyi időm, csak ez az egy életem van, azt meg jó lenne hasznosan tölteni...
De az az 1988-as gondolat se semmi, hogy ("...(még akkor is, ha nem is szükségszerűen lesz sikeres a világ szemében)...")... Aha... már 1988-ban (és valószínüleg akár 2500 évveé ezelőtt is) ezt oda kellett írni, hogy nem az a sikeres feltétlenül, akit a világ annak tart... és, please, nem leegyszerüsíteni arra, hogy " a pénz nem boldogít", ez ennél komplexebb, OK? Soha a világtörténelemben nem számított annyira a világ ítélete abban, hogy siekresek vagyunk-e, soha nem volt ennyire live dokumentálva, hogy per pillanat ki az, és ki nem... nehéz ennek ellenállni, azért érdekesek Bettelheim részletes & alapos gondolatai erről...
Hogy mi a vörös farok, a hollywoodi happy end? Állj le egy csöppet, szakíts ki egy kis időtömböt az életedből és csinálj számadást, hol tartasz most: önmagaddal, kapcsolataidban, munkádban, ha van, hobbidban, egyáltalán az életedben, és amire jutsz, gondold meg, hogy mi az, amit tehetsz... Ja igen, és a legfontosabb: ha egy kis csöppség számára a közeledben Te jelented a legfontosabb környezet egyik elemét, akkor nagyon figyelj rá, hogy (legalább?) neki jó legyen...
