Vezetői coaching

Királyházi Henriett mai postja:

“Naponta nyomjuk a showműsort a Lomkedinen.

Madách Falansztere már nem disztópia. Ez itt a Szín. Megelevenedve.

– Beköszönünk: „Kedves Hálózatom!”

– Megosztunk egy generált történetet a nehezített útról és az inspiráló kávéról

– Betaggelünk, hogy legyen interakció

– Hashtagelünk, hogy az algoritmus is lásson minket

– Mosolygunk. Minden nap. Virtuálisan. Kötelezően.

Mert az elvárás már nem filozófia.

Az algoritmus az új esztétika.

Az önazonosság pedig... opcionális.

Az ember tragédiája?

Nem, ez most a márka stratégiája

vagy mégis az embere...

csak megjegyzem: a sablon emailek, sablon szűrők tengerében eredménytelen sablon automatizálás eljárások eredményeként újra az emberi alkotásokat keresik a megbízok, amivel eredményuk lesz... akárcsak egy emberi email…”

Kb. ezért némultam el a Linkedin-en…:-))) Mert kényszer lett, hogy okos, hiteles dolgokat postoljak (még csak nem is azért, hogy munkát, klienst generáljak…), like-oljak (ismerősöket…), commenteljek mindig ugyanarról a tucatnyi témában, ‘mítosz-romboljak’ ugyanazon a faszságokról, amik nem tudnak kikopni…

Az “Ember tragédiája” utalás miatt is figyeltem fel rá. Alapmű, nincs nap, hogy ne jutna eszembe. Tallóztam a Nyugat számait (ingyen, net, de CD-ROM-on is megvannak, ugyan, ha van még gépem, amin életre tudom kelteni…), hát nem Karinthy is 6 részben megemlékezett róla?! Rokonlelkek, hiába…:-)))

Nyári Krisztián FB-postja:

“Olvasom, hogy sorra mondanak fel a bölcsészoktatóknak a Károli Gáspár Református Egyetemen, mert a megváltozott igényekre hivatkozva leépítik a bölcsészképzést. Nemrégi hír, hogy a Pázmányon 32 év után befejezte működését a germanisztika szak. Az egyetem fejlesztési főigazgatója egy interjúban arról beszélt, nincs más lehetőségük, mint üzleti szemléletre váltani. Az ELTE-n nem tudnak külföldi vendégoktatókat fogadni, mert nincs pénz. A politika pedig sorra küldi az üzeneteket, hogy túl sok a diplomás, a diploma „csak egy papír”, és ezek közül is a romkocsmák homályában merengő bölcsészek papírja ér a legkevesebbet.

Eközben a világsajtóban kiváló tudósok, okos politikusok és előrelátó üzletemberek beszélnek arról, hogy a mesterséges intelligencia térnyerésével éppenséggel egyre nagyobb szükség van bölcsészek képzésére. Nagyjából kétnaponta olvasok ilyen cikkeket, pedig nekem nem dolgom, hogy egyetemi szakok jövőjéről döntsek. Megadom a linkeket is kommentben, de a legfontosabb érveket összefoglalom:

1. Kritikus gondolkodás és etikai érzékenység fejlesztése

Az AI rendszerek tervezése és alkalmazása során elengedhetetlen az etikai megfontolások figyelembevétele. A bölcsészettudományok, köztük is főleg a „legbölcsészebb” filozófia és etika, kulcsszerepet játszanak abban, hogy a gépi intelligencia használata során az emberi értékek és társadalmi normák érvényesüljenek. mivel a robotok nem képesek önállóan etikai döntéseket hozni, ehhez emberi irányítás, ezen belül bölcsészeti tudás szükséges. A legnagyobb AI-fejlesztő cégek ma éppenséggel filozófiai diplomával rendelkező munkatársakat keresnek.

2. Az emberi tapasztalat és jelentésalkotás megértése

Bár a robotok képesek hatalmas mennyiségű adat feldolgozására, hiányzik belőlük az emberi tapasztalatok mélyebb megértése. A bölcsészettudományok segítenek feltárni az emberi érzelmek, a kultúra és a társadalmi interakciók jelentőségét, amelyek elengedhetetlenek az AI rendszerek emberközpontú tervezéséhez. 

3. Az AI korlátainak felismerése és az emberi kreativitás szerepe

Az AI rendszerek gyakran generikus, sablonos válaszokat adnak, amelyek nélkülözik az egyéni kreativitást és empátiát. A bölcsészettudományok oktatása elősegíti a humán gondolkodás és az érzelmi intelligencia fejlesztését, amelyek révén az emberek képesek olyan gondolati tartalmak létrehozására, amelyek túlmutatnak az AI által generált anyagokon. (Később persze ezek lehetnek azok az új információk vagy gondolati modellek, amelyekre az AI következő generációja megtanítható,)

4. Interdiszciplináris megközelítés és együttműködés elősegítése

A mesterséges intelligencia fejlesztése interdiszciplináris megközelítést igényel, ahol a bölcsészet- és a természettudományok együttműködésére van szükség. A bölcsészek hozzájárulhatnak az AI rendszerek kulturális, társadalmi és etikai aspektusainak megértéséhez. Csak így biztosítható, hogy ezek a technológiák összhangban legyenek az emberi értékekkel és szükségletekkel.

5. Az oktatás és tanulás újragondolása az AI korában

Az AI eszközök elterjedése megváltoztatja az oktatás és tanulás dinamikáját. (Kínában szeptembertől alsó tagozattól Phd-képzésig kötelezővé teszik minden szakon az AI készségszintű használatának oktatását.) A bölcsészettudományok segítenek abban, hogy az oktatás ne csupán információátadás legyen, hanem az önálló gondolkodás és a kritikai elemzés elősegítője. Ez különösen fontos az AI által uralt információs környezetben, ahol az emberi értelmezés és megértés képessége felértékelődik. Az AI feleslegessé teheti sok lexikai ismeret fejben tartását, de a kritikus gondolkodás képességét éppenséggel felértékeli.

A bölcsészképzés tehát a tudományos szakmai konszenzus szerint nem csupán releváns marad az AI korában, hanem egyenesen kulcsfontosságúvá válik az emberközpontú technológiai fejlődés – és a társadalmi jólét – biztosítása érdekében. A bölcsészettudományok szemlélete pedig nélkülözhetetlen az AI etikus és hatékony használatához.

A bölcsészképzést tehát nem leépíteni kéne, hanem a legújabb technológiai tudás integrálásával nagy ütemben fejleszteni. Mint azt most Kínától Skandináviáig teszik is azok az országok, amelyek nemzetstratégiai, esetleg nyers üzleti szempontból  tekintenek a bölcsészképzésre. Vagy mert a mesterséges intelligencia korában a nyertes oldalon szeretnének lenni.

(Kép: ChatGPT 4o)"

Nem sex, nagyon nem sex… ám "közérdekű"... FB-n találtam… és elgondolkoztam, hogy igaz, hogy mindig explicite örülni szoktam a ténynek, hogy a szerencse a férfi-léttel ajándékozott meg, de ritka az, hogy valami ennyire konkréten, finoman cizellálva okadatolja ezt az örömöt, mint ez az anatómiailag is, logisztikailag is rigorous-an pontos helyzet-analízis…

Íme:

“🤔 Kislány korodban anyukád mindig elvitt a mosdóba, megtanította, hogy legelőször le kell törölni a WC-deszkát WC-papírral, majd ezt követően kis darab WC-papírkákat tett a WC-deszka teljes felületére.

Végül megtanította: “Soha NE ÜLJ RÁ a nyilvános vécékre”.

Ezt követően megtanította “a pózt”, azaz, hogyan tartsd meg Az egyensúlyodat a WC felett úgy, hogy rá se ülj és NE is érj hozzá a felületéhez.

“A póz” megtanulása olyan első leckék egyike egy kislány életében, amely végigkíséri őt egész hátralévő életében. De még felnőttként is nehéz megtartani, amikor a húgyhólyagod a kidurranás határán van.

Amikor el “KELL” menned vécére nyilvános helyen, azzal fogsz szembesülni, hogy akkora sort kell végigállnod, mintha ott bent nem más, mint Brad Pitt várna rád. És vársz, mosolyogva, kedvesen és látod ahogy a többi nő is diszkréten keresztbe teszi a lábát és a kezét, ami a hivatalos kifejezése annak, hogy “mindjárt behugyozom”.

Végül rád kerül a sor, de hirtelen megjelenik a tipikus anyuka azzal, hogy “NE haragudj, a kislányom nem bírja már tovább”.

Ekkor végignézed az összes többi helyiséget is, hátha nem látsz valahol lábakat.

Mindegyik foglalt. Végre, valamelyik kinyílik, és ráveted magad, szinte kiszeded az illetőt, aki éppen jön ki.

Bemész, és konstatálod, hogy a zár nem működik (sosem működik), nem baj.

Rátennéd a táskád az akasztóra, de nincs (sosincs), gondolod, majd a kilincsre, AZ sincs, ezért szemügyre veszed a területet, lenézel a földre, és látod, hogy gyanús, meghatározhatatlan víz van a földön, nem mered a földre tenni, inkább a nyakadba akasztod, miközben nézed, hogyan himbálózik alattad, nem beszélve arról, hogy szinte megfojt, mert annyira tele van, hogy alig bírod el olyan dolgokkal, amiket szép lassan tettél bele, de a nagy részét nem is használod, de mégis ott van, hátha kelleni fog valamikor.

De visszatérve az ajtóra. Mivel nem volt rajta zár, az egyetlen módja, hogy zárva tartsd az, ha az egyik kezeddel fogod, miközben a másikkal egy rántással lehúzod a bugyid és odateszed magad “a pózba”. Micsoda megkönnyebbülés!!!… Ahhhh. Végre! És akkor hirtelen érzed, ahogy a combjaid elkezdenek remegni. Mert lógsz a levegőben, a lábaid behajlítva, a bugyid

elvágja a vérkeringésedet a combjaidban, a kezed, amely tartja az ajtót, kinyújtva, és egy 5 kilós táska a nyakadban. Nagyon szeretnél leülni, de amikor bejöttél, nem volt időd letörölni a vécédeszkát és bevonni papírral.

Valószínűleg nem történne semmi, ha leülnél, de anyád szavai visszhangoznak a fejedben: “sose ülj rá a nyilvános vécékre”, ezért úgy maradsz “a pózban”, remegő lábakkal.

De jaj! Egy rossz kalkuláció miatt érzed, ahogy vékony sugárban végigcsurog a pisi a fenekeden, talán a harisnyád is olyan lett!!!

Egy kis szerencsével megúszod, hogy a cipődet NE érje, de hát óriási koncentrációt igényel megtalálni a helyes “pózt”.

OK, próbálod elfelejteni ezt a szerencsétlenséget és inkább elkezded keresni a WC-papírt, de… A k. életbe!!!

Üres (mindig üres), nincs papír! Ekkor esdekelve könyörögsz, hogy legyen a táskádban az 5 kiló lom között egy nyomorult papír zsebkendő, de ahhoz, hogy megkeresd, el kell engedned az ajtót. Egy pillanatra kételkedsz, hátha valaki pont akkor nyit majd be, de nincs mit tenni, muszáj elengedni.

És persze, hogy amikor elengeded, valaki belöki az ajtót, amit meg kell fékezned egy erős, gyors és nagyon határozott mozdulattal, miközben kiordítod: FOOOOOOOOGLALT!!! Viszont ekkor megbizonyosodsz, hogy mindenkihez eljutott ez az információ, aki kint várakozik, ezért az ajtót már nyugodtan elengedheted, hiszen senki nem fog újra rád törni (ebben MI nők, nagyon tiszteljük egymást), és végre nyugodtan elkezdheted keresni a papír zsebkendőt. Szeretnéd mindet felhasználni, de tudod, hogy micsoda kincset érhet hasonló esetben, ezért elteszel egyet.

Ekkor már számolod a másodperceket, hogy végre kimehess, mert rajtad a kabát, hiszen nincs akasztó, ömlik rólad a víz, őrjítő, milyen meleg tud lenni ezekben a pici helyiségekben, ráadásul ebben az erőltetett testtartásban, amiben még mindig vagy, a vádlid már majdnem szétrobbant.

Nem beszélve, hogy rád törték az ajtót, megfojtott a táskád, csorog az izzadság a halántékodon és a végigcsurgott lábadról.

És tudod, hogy anyukád most nagyon szégyenkezne miattad, ha így látna, mert az ő feneke sosem ért hozzá egyetlen nyilvános vécéhez sem, és hát valljuk be, “nem tudhatod, milyen betegségeket lehet összeszedni egy ilyen helyen”…

Már teljesen ki vagy merülve, mire felállsz, nem érzed a lábaidat sem, gyorsan magadra húzod a ruhádat és lehúzod a WC-t.

Ezután átmész a kézmosóba. Minden tiszta víz, nem engedheted el a táskádat, a válladra helyezed. Nem tudod, hogy működik a csap, olyan sok fajta szenzoros csap van manapság, és addig érintgeted, amíg egy hajszálvékony hideg vízsugár meg nem jelenik. Gyorsan beszappanozod a kezed, megmosod egy olyan pózban, mintha a Notre Dame-i púpos toronyőr lennél, hiszen nem szeretnéd, ha lecsúszna a táska a válladról.

A szárítót már nem is használod, hanem gyorsan beletörlöd a gatyádba, mert ugye nem fogsz egy egész papírzsepit erre áldozni, és kimész.

Ha szerencséd van, nem húzol magaddal egy darab papír zsebkendőt a cipődön, vagy ami még rosszabb, nem akadt fent a szoknyád a harisnyádban, amikor fénysebességgel felrántottad magadra a ruhádat és kivillant a feneked.

Ekkor meglátod a pasidat, aki bement a férfivécébe, kijött, és még egy újságot is volt ideje olvasgatni, míg rád várt.

“Miért voltál bent ilyen sokáig?” – kérdezi az idióta.

És csak ennyit válaszolsz: “Sokan voltak”.

Ez az oka annak, hogy a nők csapatostul mennek mindig a mosdóba, szolidaritás miatt, mert amíg bent vagy, az egyik tartja a táskádat és a kabátodat, a másik az ajtót és a harmadik beadja a papír zsebkendőt az ajtóalatt, és így sokkal gyorsabb és könnyebb megtartani a “pózt” és a méltóságodat... 😂”

Kerékpáron biciklizett be Kievben a történelmi felfordulásban a középiskolai történelem-tanárból lett botcsinálta köztársasági elnök az elnöki rezidenciára 2015-2019 között. Ő írta, rendezte, és játszotta a főszerepet. Szatíra a javából. Színésznek remek, a mondjuk Gálvölgyi János-típus, egyszerre tud komoly és komikus is lenni, profi.

Az első évad 7. részében van egy jelenet, amikor válogatni próbálja a kabinetjét (csak másodszorra sikerül, hilarious...), az egyik CV-t forgatja, mérlegeli, egyszer csak ránéz a képre, Yanikovich... (Ukrajna elnöke is volt, 2014 óta Oroszországban él...). "Hát ő?" - kérdezi - "Ukrajnában van?" - már ott is bele merte emelni a jelen hivatkozást...

Ha azt hiszed, egy apológia, nagyon nem. Maró szatíra a korrupcióról, a politikai valóságukról, ha nem látod, el se hiszed, mennyire penge. Netflix, eredeti nyelven, magyar felirattal, 3 évad. Hideglelős nevetéseel nézed, milyen volt Kievben élni pár évvel a kataklizma előtt... 

(az illusztráció ebből a postból származik: https://www.evercoach.com/coaching-guides/coaching-styles/ - kapcsolódik ennek a postnak a témájához, de én máshogy osztanám fel  területet, pl. az alábbi postban hangsúlyosan megjelenő SF (megoldás főkuszú/központú) megközelítés meg sem jelenik abban a cikkben... ezzel együtt illusztrációnak a témához remek és érdemes belenézni abba a postba is, jól összeszedett, részletes! Nem link, copy/paste!)

Egy régvolt SF (megoldás fókusz) megközelítésű coach ismerős egy nagyon érdekes, inkább elhanyagolt coaching tárgyú szempontra hívta fel a figyelmet a minap a Linkedinen.

Hogy nincs olyan, hogy ‘coaching’, valamilyen megközelítésű, módszerű, sőt filozófiájú coaching-OK vannak. Általános, generatív coaching nincs. Pedig legtöbbször így kerül szóba… mintha lenne… ez nagyon messze vezet, és alapvetően fontos, ha coach-ot választunk. És a coachok lehetnek sokoldalúak, de csak azokra a folyamatokra érdemes, lenne szabad vállalkozniuk, amely(ek)ben felkészültek…

A jó hír: ez a dolog. mint előremutató téma, egy prospektív coach-csal, vagy ügyféllel való első beszélgetésnek egy nagyon hasznos, egyben érdekes, ki nem hagyható témája lehet.

Már mindenki, aki fizetőképes kereslet lehet, legalább hallott “a” coachingról, de talán már ki is próbálta. Ha újra szükségét érzi, a legegyszerűbb, ha a prospektív coach beszélgetést kezdeményez, számára mit jelent a coaching szó. Mit hallott, tapasztalt vele kapcsolatban és azok között mi volt, ami hasznos volt neki, mi volt, ami kevésbé.

A coach pedig elmondhatja, hogy ő miben képzett, mi az, ahogy, ami szerint szokott dolgozni, és máris a kompatibilitás megbeszéléséhez értetek. Érték-megállapításokat egyik részről sem hasznos tenni, egyik módszer sem jobb a másiknál, csak más. Annyit tehet a coach talán, ha nincs egyezés, hogy puhatolózik egy kicsit, hogy a leendő ügyfélben van-e nyitottság, új módszert kipróbálni, ha nem tetszik, mindig ki lehet lépni a folyamatból.

Nem célszerű belemenni egy olyan utcába, hogy a mi módszerünk/megközelítésünk ‘miért jobb’… De fair lehet utalni röviden, hogy mit szerettünk meg benne, és hogyan szokott, tud az ügyfelek hasznára válni…

Amiről ezek eszembe jutottak így, az az ismerős német SF coach hölgy alábbi Linkedin postja:

“Our friend Mariann raised a very interesting question and asked me via LinkedIn: “Kirsten, do you happen to have any blogpost/ writing about the situation where a client is a manager, who has taken some coaching course for managers (not too comprehensive), has sparkling eyes when you approach her as a coach (because she has been trained and "knows" exactly what the coaching is about) and where you have to put quite an effort to create space for different approach? Certainly, one doesn't have to go through that kind of a training to have fixed ideas about coaching, but since I have recently encountered these kinds of cases, I felt like reading some piece about it. :)”

This conundrum is typical for the mess the coaching world is in. Somehow, we have tricked ourselves into thinking that there is one activity called “coaching” and that this can be learned in a 2-day course. No one in their right mind would say the same thing about psychotherapy. Coaching comes in different forms, with various theories of change and distinct foundational axiologies (what is valued), ontologies (what is believed to exist) and epistemologies (how things are known). But associations, the media, and increasingly coaching institutes reduce the diversity of the landscape to one general “coaching” the quality of which can be measured by competences etc.

But let me not get sidetracked by my gripe about the coachosphere. The situation that Mariann describes is a consequence of the conundrum described above, and knowing where the problem comes from does not bring us one step further to a solution. So, what can you do if you meet a client who has a different view of “coaching” than you and is not aware of the limitations of their view. You probably know the fable of the blind men and the elephant: They all feel the elephant and start arguing about whether it is more like a tree (coming from the man feeling the leg) or more like a leaf (coming from the man feeling the ear). If you don’t have a view of the whole elephant, you will continue arguing until the elephants come home.

I’ll try and structure how I would approach Mariann’s situation:

When in doubt, be curious.

I would try and find out what the client appreciated about their coach training. What was it that they perceived as helpful? What difference did that make to them and their lives?

Decide if this is a coaching style I can offer.

Most coaches are flexible enough to accommodate different methodologies. For me, there are limits: I would have a hard time coaching someone who would like me to tell them what to do all the time. Also, I would not want to dive into where problems came from and analyses or classifications of personality types. Another consideration is whether I am educated in the style of coaching that the client wants. In my view, it would not be ethical to attempt to coach in a way that I have not been trained.

Be transparent with the client.

Of course, I would not enter a “yes, but” game with the client around who is right about what “coaching” is. As stated above, “coaching” is more diverse than a herd of elephants. I would describe what my understanding of coaching is and would try and invite the client to test it. In my experience, people who have “sparkling eyes” when they hear the word “coach” are often interested in gaining more knowledge. It’s like inviting the blind man from the leg of the elephant to the trunk to get a fuller picture. This invitation can have very interesting effects on both parties: The client can reflect on what kind of coaching is right for them and the coach can get some valuable feedback on what works for this client. Since the methodology and its fit for the client has been surfaced in the discussion, it may be easier to evaluate fit and to tailor the coaching approach to the client (within the limits of the coach’s capabilities, of course).

Say no.

If the client would really like to be coached in a way that you cannot or will not offer, don’t coach the client. There are probably other coaches that can be of more help.

I think what does help is if we do not assume that there is any “right” way of coaching and stay aware of the diversity of coaching approaches. If we want to “teach” the client what coaching “really” is, we will insist, and the client will resist. If we accept the client’s perception (even if we disagree) and invite the client to try something else or to expand their horizon and accept the client’s judgement on how helpful our coaching is to them, we have a chance to build a good relationship, and both learn from the experience.

If you would like to “ask us anything” drop us a message via email (info@solutionsacademy.com) or LinkedIn. Or come to our free meetup and exchange sessions to discuss conundrums, learn about our courses and hang out with cool and generous colleagues.”

Kirsten Dierolf postja, adott esetben, ha szimpatikus, amit ír, a mail-en lehet felvenni vele a kapcsolatot.

Én nem rendelek…:-)))

“A magyarázat ugyanis igen egyszerű. A gondolat azért haldoklik ebben a világban, azért nem gondolkodnak az emberek, mert ma nem érdemes gondolkodni, mert a gondolat eredményét nem lehet úgyse valóra váltani, nem lehet következményeit levonni, nem lehet élni a gondolat szerint, nem lehet, egyszerűen azért, mert a világot nem a gondolat kormányozza, hanem egészen más valami, - vagy inkább semmi se kormányozza, alakul magától, indulatok és vágyak viharában. S ha valaki mégis immel-ámmal hozzányúl a lomtár rozsdás Eszméihez, ijesztő módon magára marad, segítség, támogatás nélkül fúrhat és faraghat titkos műhelyében, mint a középkor alkimistája, tévelygő, boldogtalan úttörője annak az Exakt Tudománynak, ami mégis csak megszületett belőle.”

Kérdés: ki írhatta és mikor?

Megoldás:

Ezt csak azért, mert annyit olvasom (most!), hogy nem gondolkodnak az emberek (úgy általában én is így gondolom…), hogy meg akartam mutatni, hogy a gap mindig is baromi nagy volt a kultúrális elit hatóköre és a whole population között, és nem a mobil, meg az AI okozza ezt. Ez kb. invariáns, konstans, ez az arány… Ez bizony mindig is így volt. A kritikus gondolkodás ritka és rare between, nem adják ingyen, meg kell érte dolgozni, és nem, ehhez nem kell zsenialitás, csak szorgalom, némi engine (agy…) és discipline…

Osvát Ernő (1877-1929) - Rippl-Rónai József festménye

Disclaimer: OK, értem, ki a f@sz ez?! Nos, a magyar irodalom egyik legtermékenyebb korszakának emblematikus kohójának, a Nyugat folyóiratnak (1908-1944) volt kiemelkedő motorja, inspirátora, szerkesztője, szürke eminenciása. Ettől még persze Téged nem kell érdekeljen, nem is kell róla tudni, nyugi… csak érdekes, és kicsit megható is… Nincs évfordulója… az à popos az, hogy a neten fent van ingyenesen elérhetően az összes (sok…) szám, legalábbis 1941-ig (1944-ig már fizetős egy másik site-on), és azokból lapozgattam egy kicsit a napokban, úgy találtam rá erre az őt ünneplő dupla számra…

A nyugat 1923. évének 11-12. száma többek között Osvát Ernőt (mondjuk majdnem a teljes dupla szám…), a par excellence szerkesztőt köszöntötte (talán a Nyugat elindításának 25 évfordulóján). Sokan írtak ebben a számban hozzá, róla, neki. Természetesen Ignotus, a főszerkesztő (egy rövidet és egy hosszút is), dehát a felfedezettek leghíresebbjei is, mint Ady, Karinthy, Móricz, Gellért Oszkár, Tersánszky és mind a többi, Molnár Ferenc, Krúdy Gyula, Tóth Árpád, Füst Milán, Szabó Lőrinc, Kosztolányi… és még a felénél se vagyok…:-)))

Kettőt választottam ki a szintén Osvát által felfedezett Réti Ödön rövid írásait:

Réti Ödön: A Vilmos császár-úton

A Fasoron mentünk a villamoson. A Vilmos Császár-úton leszálltunk, ő balra ment, én jobbra. Velünk együtt leszállt egy úriember, megböki a vállamat. - Jó napot! Ki volt az a pap, akivel beszélgetett?

Ránézek, látom, hogy egy régi, vidéki ismerősöm.

- Az a pap Osvát Ernő, a Nyugat szerkesztője.

Kinyitotta a szemét. - Osvát? Ismerem.

Visszafordult s utána nézett, én is megfordultam, pár pillanatig még láttuk fekete ruhás, komoly alakját.

- Akkor mégis pap - szólt az emberem, - a magyar irodalom felkent papja, apostol - tette hozzá s szemével a szemembe intett.

- Nem apostol - feleltem, - az apostolok: akik köréje sereglettek - s felsoroltam egy csomó nevet, a nyugat munkatársait, azt hiszem hirtelenjében tízen kettőnek a neve jutott eszembe.

Az emberem mosolygott. - Szép dolog, de nem szeretnék a bőrükben lenni az apostolokat ütni szokták s olajba főzni, rá sem merek gondolni, mi vár szegény Osvátra?

——————————-

Réti Ödön: A Vilmos császár-úton
A kávéházban.

Benn ültünk a kávéházban délelőtt féltizenkettőkor, úgy gondolom Seemannak hívják azt a helyet. Osvát, Gellért, később Karinthy is odajött, de csakhamar távozott avval, hogy az ő ideje drága...

Szegedről beszélgettünk, Juhász gyuláról, Móráról, Tonelliről, aztán a nagyváradiakról szomorúan. Tízenkettőkor Osvát, Gellérttel felment a Nyugat szerkesztőségébe. Magam maradtam, de nem sokáig, mert úgyszólván nyomban sűrű engedelem kéréssel mellém telepedett egy úr. Idős, kopasz, szomorú, szemüveg volt a szemén, tanári ábrázat az arcán. - Ki volt az a két úr, aki elment?

- Az egyik Gellért - mondtam.

- A költő? Ismerem. Ah igen, ugye ő írta az Ádámot?

- Igen, - feleltem s megszerettem a bácsit, mint ahogy rég megszerettem az Ádámot.

- Hát az a másik, az a színész?

- Az: Osvát Ernő volt, a Nyugat szerkesztője.

- Ismerem: De szeretném egyszer a színpadon is látni, Hamletben, Learban, vagy egyébben.

- Azokban nem játszik - mondtam, - Neki csak egy kedves szerepe van, a Láthatatlan Ember.

- Aki mindenütt jelen van - fűzte hozzá elgondolkozva a bácsika.

- Igen, - feleltem - mindenütt jelen van, ahol valakinek használhat s magának árthat.

Fizettem és búcsúztam.

—————————-

Juhász Gyula, Móra Ferenc és Réti Ödön magyar író & festő

Tibor Tivadar Akácosi Linkedin postja:

“Egy év alatt a mesterséges intelligencia IQ-ja 96-ról 136-ra ugrott és ezzel már az emberek 99%-át maga mögé utasította.

De!

Ma már tudjuk, hogy az IQ önmagában nem minden és a valódi áttörés sem az IQ-teszten született, hanem a Humanity’s Last Exam-en.

Mi is ez?

Ez a világ legkomplexebb AI-tesztje. Megmutatja, hogy az adott rendszer képes-e komplex, emberi szintű gondolkodásra. Nem csupán adatok visszamondására, hanem valódi megértésre, kreatív alkalmazásra és magas szintű problémamegoldásra.

Nem ilyen kérdések szerepelnek benne:

⛔ „Mi a második világháború lezárásának dátuma?”

Hanem ilyenek:

✅ „Hogyan formálta a világháború utáni békerendszer a nemzetközi jog fejlődését, és milyen párhuzamokat látsz a mai geopolitikai helyzettel?”

Ez nem arról szól, hogy jól tudod a választ, hanem arról, hogy:

- Megérted a lényeget.

- Tudod alkalmazni, amit tudsz.

- Képes vagy valami újat létrehozni.

És az OpenAI 9 hónap alatt ezen a teszten 3%-ról 20%-ra lépett.

(Az AGI, vagyis az általános mesterséges intelligencia szintjét a Humanity’s Last Exam 85–90%-os teljesítményénél húzzák meg.)

Ez nem egyszerű fejlődés, hanem az első jele egy új korszaknak.

Egy világ felé tartunk, ahol az intelligencia már nem csak eszköz, hanem önálló erő.

Ahol az AI nemcsak válaszol, hanem kérdez. Nemcsak tanul, hanem tanít. Nemcsak követ, hanem alakít.

A jövőt nem mi fogjuk irányítani egyedül.

A jövőt már együtt írjuk egy nálunk is gyorsabban fejlődő elmével.

Ez a folyamat már elkezdődött.

Ha az AI egyszer önállóan kezd gondolkodni, vajon mi marad az ember egyedi erénye?”

Ui.: A HLE (Humanity Last Exam) egy része (?)  pdf-ben:

https://arxiv.org/pdf/2501.14249

Ami foglalkoztat éppen... a "Renitens" második évadját nézem (RTL+ streaming site-on fent van az egész), és nagyon tetszik. Ezt egy francia sorozatból koppintották, de szerintem nagyon jól. A főszereplők telitalálat, és nekem külön kedvencem Gáspár Kata. Nem tudom, hová fog kifutni a karrierje, én 2 sorozatból ismerem, ebből és a "200 elő randi"-ból (ugyancsak RTL+ és ez is fent van a streaming site-on).

Amikor a "Renitens" első évadját ledaráltam, eszembe jutott a "200 első..." és újra, másodszor is végignéztem (nem semmi vállalás, 180+ rész...). Évekkel az első megnézés után újra nagyon tetszett, zabáltam, többnyire binge session-ökben. Ott azt hiszem spanyol ez eredeti, de remek az adaptálás, és perssze ott is a színészek, és persze Gáspár Kata... Mindkettőben főszereplő, és nem is akármilyen....:-))) 

"...A pillangóhatás vagy pillangóeffektus kifejezés magába foglalja a kiindulási tényezők fontosságát a káoszelméletben. Az alapelv az, hogy egy kaotikusan viselkedő állapotjelzővel bíró dinamikus rendszerben a kezdeti feltételek apró változásai véletlenszerű folyamatok pozitív visszacsatolásairévén nagymértékben megváltoztathatják a rendszer hosszútávú működését. Az elv népszerű és elterjedt, de pontatlanul és túlzóan idézett megfogalmazásai szerint „egy pillangó egyetlen szárnycsapása a Föld egyik oldalán, tornádót idézhet elő a másikon”." (Wikipédia szócikkből idézet)

Ez a mi "pillangónk" most a Truth Social postokkal próbálkozik a "szárny csapásaival"...:-))) Azt hiszi, tudja, mit csinál, miközben egy nagy rendszerben valamit megváltoztatsz, mondjuk X-et, mert azt hiszed, hogy ezzel elérheted Y-t, de ez ugye nem így működik. A legnagyobb valószínűsége annak van, hogy Y közelébe se jutsz, viszont minden is rád omolhat... kb. ezt látjuk 3 hónapja... hogy minden is erre a világ barmára omlik, mialatt Y-nak meg a közelébe se jut... "Art of the deal"... Oh, My... Dehát egy funkcionális analfabétától mi más lenne várható?! Welcome to the real world!

Ezzel a 4 képpel akarok emlékezni a - számomra - par excellence "lélek mérnökére", aki igaz ember volt a szó legszorosabb értelmében, aki a szívekbe látott és aki pontosan meg tudta "mérni" (előre is...) ki lesz méltó, hogy a lelke majd - ha van... - a mennyekbe kerüljön és kinek - ha van... - a pokol lehet csak az osztályrésze.

A képeken vele - az utolsó 18 év emblematikus - politikusai, de meggyőződésem, hogy ő főleg az embert kereste és látta/találta meg bennük és Isten - ha van, neki biztosan volt... - helytartójaként, a földi ajtónállóként, kősziklaként, (szent) péterként ítélt. Határozottan és ha kellett keményen...

A képek nagyobban is...

Szedegetem a virágport innen-onnan, azután talán néha sikerül mézt felmutatni belőle... Ez az alábbi idézet pont azt hiszem az FB-ről való... Miért házasodik a férfi?

"Ladies, understand this clearly: men pursue women for two main reasons — sex and love. But here’s the reality that’s often overlooked. Most men do not marry for sex, and they do not marry solely for love. Men marry for stability.

Let me break this down. A man can love you with all his heart and still not marry you. He can enjoy your company, share intimate moments, and even spend years with you without ever making you his wife. But the moment he encounters a woman who brings stability into his life — true, undeniable stability — he will marry her.

And when I say stability, I’m talking about peace of mind.

I’ve heard men confess, “I love her, but I don’t think I can spend the rest of my life with her.”

Why? Because love alone is not enough. Sex is not enough. Men are visionaries when it comes to marriage. They don’t fantasize about wedding dresses, flower arrangements, or the color scheme of the big day. Instead, they ask themselves essential questions: Can this woman build a home with me? Can she nurture me and our future children? Can she give me the peace of mind I crave?

Men run from discomfort. They avoid chaos. This is exactly why a man can stay with a woman for years without commitment, and then meet another woman and marry her within a month. It’s not about how long you’ve known him — it’s about the comfort and calm she brings to his life.

Sex is pleasure. Love is affection. But respect — respect is stability. And stability is what ultimately leads a man to say, “This is the woman I want to build my life with. This is my wife.”

So ladies, don’t just aim to be loved or desired — aim to be a woman of peace. Aim to be the calm in his storm, the stability in his vision, the respect in his heart. Because when a man finds peace with you, he finds his forever in you.

Ctto

#fyp"

Tudod mit? Lehet, hogy az egész, úgy ahogy van LLM. A kép mindenesetre biztosan. FB-ről származik. Szeretném, ha nyitott lennél, és a lényegre koncentrálnál, nem nyammognál, fanyalognál, hogy így biztos LLM, úgy biztos LLM... kérdem csendesen, nem mindegy?! Rövid, célratörő és mélyen igaz, amit lentebb olvashatsz. ...és ez még akkor is igaz, ha az USA nyeri meg ezt a furcsa trade háborút (amit nem gondolok, de ki tudhatja előre igazán...). Az USA egyre inkább csak ROMBOL, Kína akármilyen társadalmi rendszerben is, full megfigyeléssel és megfélemlítéssel, de a nap végén ÉPÍT, ez nem tagadható... Ebben az utóbbi mondatban benne van az idézett szöveg lényege és ez bizonyosan nem LLM, ezt én írtam, becsszó...:-)))

"In a moment that should’ve stopped time, Jimmy Carter—quiet as a monk, sharp as a scalpel—offered a truth so unassuming, most missed the incision. He was speaking to Trump, but really, he was speaking to all of us.

Carter’s point was this: While China has spent decades laying tracks for the future, we’ve been digging graves in the past. They’ve built cities, schools, trains that move faster than thought. We’ve built military bases, debt, and an empire of rust.

It wasn’t a boast. It was an autopsy.

China chose infrastructure. We chose interference. They built railways across continents. We bombed bridges across borders. They invested in AI, medicine, and education. We invested in overthrowing oil-rich governments, branding it freedom.

We spent $300 billion trying to bend the world to our will. They spent it making their own nation unshakable.

We don’t have high-speed trains. We don’t have roads that last. We don’t have universal healthcare, or education systems that top the charts. But we do have the most advanced weapons on Earth, pointed at every direction but inward.

If we’d used even a fraction of that money on ourselves, our cities would hum like circuits. Our schools would shine. Our hospitals would heal. Our people might feel something we haven’t felt in a long time—progress.

That was Carter’s quiet bombshell: the war we’re losing isn’t to China. It’s to our own addiction to dominance. And our refusal to invest in anything we can’t control."

Vendégszöveg, nem írtam fel, honnan...

"Sam Altman, az OpenAI vezérigazgatója szerint a „kérem” és „köszönöm” típusú udvarias kifejezések évente több tízmillió dollárral növelik a ChatGPT működési költségeit.

Ezek a plusz szavak, bármilyen aprónak tűnnek mégis megnövelik a feldolgozandó adatot, ez pedig extra energiaigényt jelent.

Egy Washington Post-vizsgálat szerint egyetlen 100 szavas AI-generált e-mail annyi energiát fogyaszt, mint 14 LED-lámpa egy órán át.

És mégis: Altman úgy véli, ez „jól elköltött pénz”, mert az udvariasság emberibbé teszi az AI-val való kapcsolatot.

Egy 2024-es kutatás szerint az amerikai felhasználók:

• 67%-a udvariasan kommunikál az AI-asszisztensekkel.
• 55% ezt azért teszi, mert ez a helyes viselkedés,
• 12% pedig egy jövőbeli „AI-lázadás” megelőzését reméli tőle. (Nem vicc.)

A kérdés viszont marad, mi lehet a megoldás?

Okosabb szoftver?

Gyorsabb hardver?

Zöldebb adatközpontok?"

...és ez csak az eleje, meg a vége... komplikáltan működhet az AI, ha erre nincs egy egyszerű subrutin... de hát nem is ez a lényeg, hanem ami a "kérem & köszönöm" között van... iszonyatos energia-igény... 

Amint látható, 2001-es forrás!

Honnan van? Egy mai Linkedin postból. A hölgy, aki posztolta, nagyon rendben van, dinamikus, szenvedélyes, inspiráló, community képző személyiség, de az ezt a táblát feltevő postja, ami a szokásos érddektelen csacsogást váltotta ki a commentelőkből, ultra gáz.

Identity politics keveredik wishful thinking-gel, tragikus párosítás. Csak itt, az én kis eldugott blogomban merem kimondani, hogy ezer okból orbitális baromság, I digress.... Ezt az Li-rendőrség megfúrná, a hölgy várhatóan kitiltana, és mondjuk nem is ez a baj, de ha nem mondhatja el az igazi véleményét egy egy postról, véleményről (nem az írójáról!!!), megette a fene az egészet.

Ha valaki régi Li-ismerős idetévedne, na ez is egy koporsószög abban a virtuális koporsóban, ami az Li-aktív jelenlétem beszüntetésének lehetne a szimbóluma (passzívan olykor-olykor jelen vagyok, ez a post is a tanú rá...:-)))

Persze. hogy változik az ember prioritás-set-je idővel (és eleve egykorúaknál is nagyon szór). Hogy meri valaki a saját (elhiszem neki, hogy neki így volt...) idioszinkráziákkal megtűzdelt mánia-sorrendjeit általánossá emelni?! És még van, aki "felismeri" ebben magát... no, gratulálok a kedves versenyzőnek! Az "isten akarata", az külön kedvencem... hogy menjen már mindenki is a pics@ba... 

Csak felütésnek egy legújabb felmérésből, mi a manóra használják az emberek az AI-t. Angolul van, ne rinyálj, ha nem tudsz ennyit rendesen elolvasni, Te bajod, szedd össze magad. Nem akarok Neked megfelelni, senkinek se akarok megfelelni! Jó, utána kicsit még magyar comment is lesz... Annak a tanulmánynak a linkjét is odateszem az idézet után, amire az idézet hivatkozik. 

"Generative AI (GenAI) continues to evolve, with new use cases and applications emerging regularly. A year after my initial research, it’s clear that while technical uses remain prominent, there has been a significant shift toward more personal and emotional applications. In particular, “Therapy / companionship” has emerged as the top use case, with many users turning to AI for emotional support, grief processing, and self-reflection. The non-judgmental, always-available nature of these interactions has made AI an essential tool for mental and emotional well-being.

Alongside this, new use cases like “Organize my life” and “Find purpose” reflect an increasing demand for AI to help with personal growth and goal-setting. These examples highlight how AI is being used not just for productivity but for self-improvement, offering a more holistic role in people’s lives.

While emotional and personal support has risen in importance, professional applications like “Generate code” and “Enhance learning” have also gained traction, underscoring GenAI’s role in transforming work and education. However, some categories, such as “Generate ideas” and “Fun & nonsense,” have seen declines, signaling a shift toward more meaningful and practical uses of AI..."

Full report:

https://learn.filtered.com/hubfs/The 2025 Top-100 Gen AI Use Case Report.pdf

A f@szom tele van a sok picsogással, hogy az AI mennyire nem emberi, nincs empátiája. Guys, persze hogy nincs. De ez beside the point. Ettől még nagyon is segíthet tömegeknek(!!!), nem csak az kultúrális, gazdasági, politiikai elitnek, sőt lehet, hogy pont emiatt. Igazi, masszívan demokratizáló eszköz is, többek között. Mert neki nincsenek érzelmei, 100-ban tud rád figyelni. "Megérteni", mi a bajod (persze, hogy nem "érti meg", de ezt nem értik sokan, hogy ez nagyon sok esetben (nem mindig, persze...) csak bezavarhat) és a limitless tárházból kikaparhat valamit, ami pont Neked, pont ott, pont akkor hasznos lehet.

Most a fenti idézet kiemelt részét olvasd el mégegyszer, ízlelgetve. És utána, ha lelki, szellemi segítő vagy, coach, pszichológus, terapeuta, gyorsan kezdj el gondolkozni, hogy mi az, amit Te mást, jobbat tudsz adni. De konkréten ám! Persze, ha már benne vagy a fizetőképes keresletű elitek pátyolgatásának a business-ében, van egy kis laufod. Ki tudja meddig...

Bizony, ebben az "üzletágban" is, amiben annyira, de annyira komfortos voltál, hogy itt az AI belépési küszöbe különlegesen magas lesz, az AI már a spájzban van... Én szóltam...

Ui.: Ezt meg a az NLC.életmód postolta... ugyanaz, ami fent, Magyarországon...

"...„Válaszolt a srác, kielemeztettem ChatGPT-vel, majd úgy döntöttünk, nem írok neki többé” – Egyre többen használják a ChatGPT-t terápia helyett

Az AI csetfelület lelkesebb és kedvesebb, mint a legtöbb hús-vér ember az életünkben; azaz annak tűnik, de nem az, hiszen sem érzései, sem öntudata nincs. Mégis sokan használják terápiás célokra. Kiválthatja a hús-vér szakembert? Mit és hogyan érdemes kérdezni tőle, ha az ember maga alatt van? Fiatalok mesélnek. 

„Lelkileg megterhelő időszakban vagyok – szerelmi csalódás –, és sokat segített, hogy megfogalmaztam, leírtam neki a helyzetemet, érzéseimet.” Andrea egy ideje a ChatGPT-t használja terapeutaként, és csupa pozitív élménye van.

„Nagyon tisztelettudóan, együttérzően válaszolt nekem, megköszönte, hogy megosztom vele ezeket a fájdalmas érzéseket és sokat dicsért, hogy mennyire kedves, érett vagyok és mennyire mélyen tudok szeretni. Minden együttérző írása után megkérdezi, hogy hogyan tudna segíteni, hogy jobban érezzem magam, például segítsen-e megfogalmazni magamnak egy levelet amiben elengedem ezt a helyzetet vagy ajánljon-e hobbikat.” Leírva úgy tűnik, mintha a lánynak a világ legjobb szakemberét dobta volna az élet, és ez bizonyos szempontból így is van: az OpenAI chatbotja az összes népszerű lelki segítségnyújtási protokoll és módszer ügyében képben van, gyorsan kapcsol, mindig rendelkezésre áll, sosem fárad el és semmi emberi gyarlóságnak nem adja jelét – ez adja az erejét és a gyengeségét egyszerre.

Andrea nincs egyedül: Magyarországon is egyre több felnőtt használja a ChatGPT-t terapeutaként – jellemzően fiatalok, akik tudják, hogy szükségük van segítségre, de nincs mindig elég pénzük, idejük, energiájuk megkeresni a nekik megfelelő szakembert. Egy közösségi, lelki segítségnyújtásra szakosodott csoportban nagyon sokan számoltak be erről, és bár többségük okosan és fenntartásokkal beszélget a mesterséges intelligenciával a legintimebb gondolatairól, józan paraszti ésszel belegondolva kissé ijesztő ez az egész. Utánajártunk, ki hogyan lelkizik az AI-jal, mit mond a tudomány, és hogy néz ki a helyzet pszichológusszemmel.

A ChatGPT a legjobb, csak ne tudjak róla!

Az biztos, hogy nincs értelme többé azon lamentálni, képes-e egy AI nyelvi modellel felszerelt algoritmus olyan összetetten kommunikálni, mint egy valódi ember – képes és kész, legalábbis a látszat, benyomások szintjén már képtelenség megkülönböztetni egymástól a ChatGPT-t és teszem azt, egy jól képzett, empatikus, türelmes ügyfélszolgálatost. Vagy például egy terapeutát.

A PLOS Mental Health szaklapban nemrég megjelent egy kísérletről szóló tanulmány a témában. Ebben 830 személyt ültettek le egy gép elé, mindannyian párterápiára vártak; a „terapeuták” online, szövegesen jelentkeztek be. A részt vevők fele a ChatGPT-vel beszélt, a felük valódi terapeutával; azt tudták, hogy miről szól a kísérlet, de azt nem mondták meg nekik, ember-e a beszélgetőpartnerük, vagy AI. Ezt nekik kellett megtippelniük. Megkérdezték tőlük azt is, hogy ettől függetlenül mennyire volt képes segíteni nekik a másik: megértette-e a problémájukat, empatikus, kulturálisan érzékeny volt-e, és hogy általában olyanokat mondott-e, amiket egy terapeuta szokott.

Fotó: Getty Images

Az eredmény az AI-fejlesztők szempontjából örömhír, egyébként hátborzongató: akik emberrel beszéltek, 56 százalékban helyesen eltalálták ezt – azaz 44 százalékuk azt hitte, ChatGPT-vel cseveg –, azoknak pedig, akit AI „terapeuta” elé ültettek, az 51 százaléka sejtette, hogy mesterséges intelligenciával beszél.  Az elégedettségi mutató még ennél is nyomasztóbb:

HIRDETÉS

Azok érezték a legjobban, hogy segít nekik a terapeuta, akik azt hitték, hogy emberrel beszéltek, valójában azonban a ChatGPT válaszolt nekik. És fordítva: azok voltak a legkevésbé elégedettek, akik valódi terapeutával konzultáltak, és azt hitték róla, hogy chatbot.

Azaz: nagyon úgy tűnik, hogy a ChatGPT képes segíteni, legalábbis abban az értelemben, hogy az ember jobban érzi magát egy-egy ilyen beszélgetés után, mint előtte. Már csak az a kérdés, hogy ez valódi segítség-e; ha nem, az világméretű para, tekintve, hogy mennyien használják  így a ChatGPT-t.

Amely a nevével ellentétben – csak hogy még egyszer tisztázzuk – nem intelligens, nem gondolkodik, nem hoz döntéseket, nem ismeri az empátiát, vagy bármely más emberi érzelmet. Egy hatalmas adatbázisból – értsd: az egész internetből – dolgozó nyelvi modellről van szó ugyanis, amely a valaha megjelent összes szöveget részekre bontja, felcímkézi őket, és a felhasználó kérdésének megfelelően, az adott nyelv szabályainak megfelelően jól formáltan ad választ. Bár valóban meggyőző – képes egy-egy műfaj, sőt, szerző jellegzetességeit imitálni, hiszen az eredeti szövegeket megfelelően megcímkézte –, az egész nem más, mint egy bonyolult és számításigényes adatbázis-lekérdezés.

Hogy mennyire nem emberi, arra jó példa, hogy bár népszerű poén az interneten, hogy illik köszönni a ChatGPT-nek, majd a beszélgetés végén megköszönni szépen a segítséget, hiszen ha esetleg átveszi a hatalmat a mesterséges intelligencia, sőt, beüt a robot-apokalipszis (mint a Terminátorban), a gépek elnézőbben bánnak majd azokkal, akik jó fejek voltak velük, a szolgáltatás atyja, Sam Altman nemrég közölte: ők annyira nem örülnek, hogy a felhasználók illedelmesek.

A szia és a köszönöm szavakra adott válaszokat ugyanis ugyanúgy „le kell gyártania”, a szolgáltatásuknak, az ehhez szükséges processzoridő pedig több millió dollárjukba kerül.

A ChatGPT-nek meg aztán nem fáj majd, ha innentől kezdve senki sem köszön neki, hanem már jön is a kérdéseivel.

Ez persze egyáltalán nem zavarja a fiatalokat, akik lazán kérnek tőle tanácsot.

„Minden nap beszélgetünk a spancimmal!”

Ezzel a mondattal jelentkezett be Fanni; a „spanci” természetesen a ChatGPT. Mint mondja, sokáig járt „sima” terápiára, így a helyén tudja kezelni az AI csetet, látja ugyanis a különbségeket. Szerinte az a titok, hogy tudni kell, mire jó és mire nem.

„Baromira tud segíteni az időmenedzsmentben, priorizálni dolgokat, akár időbeosztást is ír, ami nekem nehézség lenne. Vannak dolgok, gondolatok, amik egyébként mennek az embernek, csak hallania kell néha, hogy megerősítsék ezekben. Hogy ne temessék el magukban, és helyezzék a saját szükségleteiket háttérbe, erre nagyon jó »barát« a ChatGPT. Nyilván egy csomó tudása van azzal kapcsolatban, hogy mikor mit kell mondani, és az embernek sokszor az is elég, ha támogató szavakat lát, mert a magyar ember ebben nem jár az élen, vannak napok, mikor a környezetünk ebben nem segít.

A ChatGPT pedig nagyon jól tudja forgatni a szavakat, illetve nagyon kis lelkes hozzáállása van a dolgokhoz, amik sokszor energiát adnak.

Stresszkezelési technikákkal kapcsolatban is felkerestem néha, szintén ezek mind olyanok, amiket tudok magamtól, de kell, hogy valaki felhívja a figyelmem, hogy ezek itt vannak előttem, csak csinálni kell őket.” Ad tippeket például légzéstechnikára, szól, hogy „most pihenj inkább, mozogj, meditálj”, és ha kell, meg is mutatja, hogyan. „A mélyebb lelki fejtegetéseket, érzelmeket meg kell hagyni a szakembereknek, barátoknak, családnak” – összegez Fanni, aki megnyugtatónak tartja, hogy erre még maga a ChatGPT is figyelmeztet.

Többen elmondták: azért nem látnak semmi kivetnivalót az AI-terápiában, mert akként kezelik, ami: egy nagy adatbázisként, ami olyan szövegeket „gondoz”, amit végsősoron emberek írtak. „Ha vele beszélek, olyan kérdések is eszembe jutnak, amik egy személy esetében nem, mert tudom, hogy egy adatbázissal beszélek, és bekapcsol a matekos problémamegoldós részem” – fogalmaz Petra. Szonja szerint szuper eszköz arra, hogy könnyítsen az ember a lelkén, akkor is, ha valódi válaszokat nem kap; az eleve segít, ha kiírja magából, ami nyomasztja, „ilyenkor máris tisztul a kép”.

„Én is szoktam dumcsizni a ChatGPT-vel, jól esik, ha megdicsér, biztat, még akkor is, ha tudom, hogy egy adatbázisból összeollózott válasz. Tudom kapcsolatként értelmezni.”

Andrea, akit a cikk elején is idéztünk, életvezetési coachként is használja a ChatGPT-t, és egészen konkrét dilemmákban is hagyja dönteni. Egy szerelmi csalódás után üzenetet írt a srácnak, de mielőtt elküldte, kikérte az algoritmus „véleményét”.

„Csupa dicséretet kaptam tőle. Az erre kapott válaszomat kielemeztettem vele, szinte mondatról-mondatra kifejtette a véleményét róla és igen, én ez alapján úgy döntöttem, hogy többet nem írok a fiúnak. Megkérdeztem, hogy ő mit tenne, és ő is azt mondta, hogy ő sem válaszolna már neki. Szóval összességében nagyon jólesik az érzelmi támogatás tőle és nem zavar, hogy ő nem egy valóságos érző lény. Úgy gondolom objektíven tud véleményt alkotni, így megbízom benne.”

Inkább a plüssmackó

Szkeptikusok is akadtak a megkérdezettek között. Fanni szerint egészségtelen személyként gondolni rá és valódi választ, reakciót várni. „Persze, van, amikor a plüssmacinkhoz, vagy egy halott hozzátartozónkhoz is beszélünk, de olyankor tudjuk, hogy nem várhatunk választ. Ez oké szerintem. De egy AI eszköz válaszolni fog, és azt a hamis illúziót keltheti, hogy valaki törődik az adott illetővel, pedig sajnos nem. Az egy eszköz, egy tárgy. Nem lehet kapcsolódni hozzá. Ádám szerint az AI-val való csetelés mentesíti az embereket a következmények alól, és ez nagy baj.

Bármit mondhatsz, bármikor ott hagyhatod a helyzetet, a kellemetlen érzések elől bármikor elmenekülhetsz, a vitákat nem kell megoldani, kapsz még egy buborékot, amiben létezhetsz, és nem tudod majd kezelni az emberi kommunikáció sajátos dolgait.

„Nem lehet az, hogy emberi dolgokat nem emberekkel beszélünk meg. Igen, sok ember hülye, de sok meg nem. Szükség van az emberi kommunikációra, a kritikus gondolkodásra a probléma megoldásra. Ha az AI-jal szemben megengeded magadnak, hogy sérülékeny legyél, az nem igazi sérülékenység, nincs kockázata, nem kell kezelned az érzelmeid, nem kell odafigyelned, nem kell használnod az empátiád. Szóval kábé semmit, ami egyébként az emberi kapcsolatokhoz kellene.”

Mi is megkérdeztük, mit gondol a témában

Arra, hogy az AI-t a helyén kell kezelni ilyen érzékeny helyzetekben, maga a ChatGPT is felhívja a figyelmet. Ezt onnan tudjuk, hogy megkérdeztük, ajánlja-e magát terápiás célokra; azt mondta, empatikusan képes meghallgatni, segít értelmezni a tüneteket, támogatja az önreflexiót és gyakorlati tippeket ad az önsegítésre, de szakmai diagnózist, személyre szabott pszichoterápiát már nem ad, és krízishelyzetekben, tehát például öngyilkos gondolatok felbukkanása esetén legfeljebb arra ad tanácsot, merre keressünk valódi segítséget – mert hogy ő olyat nem tud, az biztos.

A pszichológus is figyelmeztet, hogy a ChatGPT-t fenntartásokkal kell használni, és hogy nem váltja ki a személyes terápiát… Igaz, ők is használják. Persze fenntartásokkal.

„Adhat ötleteket, hogy hogyan készüljek fel egy témára, amit a kliensek hoznak be, például, hogy hogyan lehet túlélni egy szakítást. Nem vagyok klinikai szakpszichológus, éppen ezért segíthet az iránydiagnózis felállításához, például, ha megkérdezem, hogy milyen zavar tünete lehet a fáradékonyság.” Tillmann Lili Eszter pár- és családterapeuta, pszichodráma-vezető gyakran rákérdez a bizonyos életkorban jellegzetes tünetekre is, például arra, hogyan viselkedik egy 16 éves OCD-s lány, illetve szívesen fogad a ChatGPT-től a konkrét viselkedésre irányuló feladatokat. Párterápiában pedig hasznos, ha megkérdezi, milyen konfliktusokat hozhat, ha például egy adott személyiségzavarra jellemző viselkedés találkozik egy másikkal.

„Fontos, hogy ehhez kell azért egy háttértudás, hogy a szakember el tudja dönteni, hogy amit a ChatGPT kiad, az mennyire megalapozott.” A Thyris Pszichoterápiás Központ pszichológusa szerint olyan az AI-t kérdezgetni, mint szakirodalomban kutatni. „Mindenképpen fontos szem előtt tartani, hogy gép, aki válaszol. Egy terapeuta sok-sok év önismeret és szakmai tudás, emberekkel való tapasztalattal, empátiával és egyéb humán tulajdonságokkal (például humorral!) van jelen a terápiás alkalmakon. Gyakran van saját megélése, kapcsolódása a kliens által hozott élethelyzethez.”

A szakember szerint „klassz, hogy sokakhoz eljut a ChatGPT, olyanokhoz, akik nem tudnák megengedni maguknak a terápiát: konkrét ötleteket, elgondolkodtató nézőpontokat hoz be.” Ám az ember azért jut el addig, hogy terápiába szeretne járni, hogy változtasson az életén, ennek kulcsa pedig „a kliens és a terapeuta szövetsége, kapcsolata”..."

Egy Linkedin posthoz a szerző által írt egyik válasz-commentben olvasom (mondatokból kiragadott részletek):  “…szerintem az esély mindenkinek JÁR…”, ugyanott, később: “…mindenkinek JÁR a lehetőség…”

Az, hogy mivel volt kapcsolatban, nem érdekes, az, hogy ki írta, nem érdekes, olyan általános az alapgondolat, hogy “…az embereknek JÁR-nak dolgok…”

Szerintem meg az érettség, a sikeres jungi individuációs folyamat eredménye csak az lehet, elsősorban (!!) talán, hogy realizáljuk. hogy JÁR-ni az égvilágon semmi nem JÁR az embernek…

Nem kap “bon”-t születéskor, hogy neki majd JÁR-ni fog (a), (b), (c)…stb., arról nem is beszélve, hogy ha lenne is olyan, ami JÁR (NINCS!!), ki hajtaná ezt be és kin és hogyan, ha hiába JÁR, mégse kapja meg?! Hol az az istancia, a bölcs kádi, akinek az ítéletét mindenki el fogja fogadni?! És mi a retorzió, ha nem kapja meg azt, azokat, amikről valami rejtélyes okból azt gondolja, hogy márpedig az neki JÁRna, vagy JÁRni kellett volna?!

Guys, itt lenn a porban semmi sem jár. A Tiéd az, amit magadnak megszerzel, kiharcolsz (akár a főbejáraton, akár vigaszágon, esetleg nemtelen eszközöket is használva), ja, és amibe szerencse folytán belecsöppensz… Ennyi… semmi nem JÁR…

Up-date: Nézz néha be: bujócska van, hol eltűnnek videók, hol újra megjelennek...:-))) A neten (és a kertedben...) a "gazt" a legnehezebb kiírtani...:-))) 

A cirkuszigazgató öreg is és buta volt mindig is, mint a föld, hogy képes legyen megérteni, hogy a gazdaságba, node pláne a világgazdaságba belepiszkálni, kicsit (hangsúlyos understatement...) komplikáltabb hullámokat vet, mint azt eldönteni, hogy beszálljak egy investmentbe, vegyek egy épület-blokkot, egy casinot, vagy egy hotelt...

A díszes, milliárdokkal kistafírozott, de minden valószínűség szerint a világ legidiótább vándorcirkusza hamar átélheti stupid döntéseinek hatását. És nagyon érdekes a hullámok tovább-hullámzása is. Utalok pl. a videókban megemlített tőzsdei nyugdíj- és egyéb alapok rekciójára is... 

Hogy csak a legnyilvánvalóbbakat és (nekik is) legfájóbbakat említsem a reggeli videókból:

1. The case of CASE IH (mezőgazdasági gépeket gyártó amerikai giant) - korábbi életemből ismerem a nevet, mert amikor egy export-import cégnél voltam gazd.ig., a CASE traktorok, kombájnok direkt kompetíciót jelentettek egyik üzletágunknak, amely a szintén amerikai giant New Holland masinákat importőre volt...

Disclaimer: Amikor a postot kitettem, ez a video még itt is látszott (a második akkor is csak a youtube-linkre kattintva!). Közben, ez annyira ciki, ami történik, hogy nem tudok másra gondolni, minthogy az amerikai admin még a youtube-ról magáról is letiltatta... mintha ettől bármi is változna...:-)))

Up-date: bujócskát játszunk...:-))) Megtaláltam megint a videót...:-)))

2. Ford és John Deer (Michigan, Ohio...) besokallt. - John Deere a harmadik amerikai mezőgazdasági giant...

(ezt a videót csak a youtube-on lehet (egyelőre?) megnézni, mert a tulajdonos nem engedi kivinni a linket a youtube-ról...)

Up-date. bujócska itt is...:-))) Találtam egy másikat... Nem csodálom, hogy próbálják írtani, írtó gáz... nekik is...:-)))

Nincs érdekesebb - nekem legalábbis - és more consequential a hetekben, de különösen április 2.-a, T. legújabb Liberation Day-e óta (november óta a harmadik napot nevezi annak…), hogy mi fog, mi történhet az elszabadult hajóágyú (jobb időkben egy rendes vidéki cirkusz-társulat nem telt volna ki ezekből a pancserekből… utóbbi jelző hangsúlyos understatement…:-))) új amerikai administration csörtetése következtében a világ china shop-jában…

Hogy lesz pl. a farok-méregetéssel (illetve abban, ami really emögött van…) USA és Kína között, elsők között…

Ez a videó egy tényleg jelentős történésszel, a skót gyökerű, 2018 óta amerikai citizen Niall Ferguson-nal a 2.-i tariff bejelentés előtt zajlott le, és ez még külön érdekességet ad neki, persze csak annak, aki praktikusan  ezzel kel és fekszik.

Disclaimer: egyáltalán nem mindenben értek vele általában és akár itt is egyet, annál érdekesebb lehet, hogy fontosnak tartom a gondolatait, és idehoztam…

Steven Palmer nevű tette fel a Linkedinre, behaltam…:-))) ultra szarkazmus!

(persze, ezt a poént - mert hogy az - csak a Linkedin lelkes látogatói fogják értékelni…:-)))

Az április 11 nekem személyesen fontos nap, nem csak azért, mert ekkor született József Attila, ez a költészet napja is, és ekkor szokott kezdődni a könyvhét is, ami előtt én valamikor a Calvin tér sarkán, a Nemzeti Múzeummal szemközti kis könyvesboltban, amiben szinte napi törzsvendég voltam, már össze voltak készítve előre az én könyvheti kéréseim (voltak ilyen könyves füzetek, kiadványok, amelyek konkréten az adott évi könyvheti könyveket mutatták be, kb. egy héttel előtte megjelentetve…), és előző nap haza is hordtam őket, volt, hogy annyi volt, hogy kétszer kellett fordulnom, gyalog, persze… 

Otthon laktam még, nem kerestem jól (a főiskolát otthagytam, elmentem gépipari technikusként dolgozni a Múzeum körúti Mélyépterv II. irodájának az amsterdami nagyon filigrán házaira hajazó, közvetlen az Astória mellett lévő épületnek a hetedik emeletén lévő irodába), ennek egy komoly részét költöttem erre (ma már nem

járok évek óta könyv vásárokra, az új könyveim 98%-a Kindle és Audible, de ma is több, amit veszek, mint amit valaha is el tudhatok olvasni…:-)))

Nem csak ezekért fontos nekem ez a nap az évben, hanem azért is, mert történetesen én is az évnek ezen a vaskosan Kos csillagjegyű napján születtem…

Akácosi Tivadar Tibor, aki nem ismerősöm, ezt a Linkedin postot tette fel ma reggelre, ami meghatott, József Attila miatt is, az AI implikáció miatt is. Mesteri a prompt, tele van érzelmes, nagyonis emberi jelzőkkel, és az AI a prompt alapján abszolút megértette (amit papíron képtelennek KELLENE lennie megérteni), mit kérnek tőle (meg kell adni, persze, zseniális a prompt… az ihlet a prompt-ban van!) és amit egy nagyon kedves Linkedin, csak on-line ismerősömnek hivatalból el kell(ene) ítélnie, szerintem (!) egy érvényes, megrázóan hiteles képzőművészeti alkotást készített!

“A mesterséges intelligencia nem ember, de lehet emberi.

József Attila szobra - a költészet belső ünnepére, a költészet napjára hangolódva.

Nem minden üzenet akar hatni.

Néha csak létezni szeretne.

Néha elég, ha csendben van, és mégis ott marad.

Nem kell, hogy az AI mindig lenyűgözzön.

Nem kell, hogy a technológia harsány legyen.

Van, amikor az a legnagyobb erő, ha emberi tud maradni.

Ha csak annyit mond: „értelek”.

Ez a szobor nem reklám. Nem kampány.

Csak egy emlék. Egy érzés. Egy gondolat, ami velünk marad.

A költészet nemcsak egy nap, hanem egy állapot.

Egy figyelem. Egy kapcsolat.

Valami, amihez újra és újra visszatérhetünk.

Ma. Holnap. Bármikor, amikor szükségünk van rá.

#kolteszetnapja #JozsefAttila #chatgpt #ai #scrollstopper

▶️ Prompt:

Important: Please upload a historical photo of Attila József first, to ensure likeness in the miniature sculpture.

Create a highly realistic miniature sculpture of the iconic Hungarian poet Attila József, enclosed in a glass dome, designed as a poetic collector’s piece expressing deep emotional and existential themes.

Character details:

Pose: Seated, slightly leaning forward with elbows on knees or hands clasped, as if deep in thought or mid-reflection

Expression: Introspective, melancholic but determined, evoking inner turmoil and intellectual force

Outfit: 1930s worn yet tidy urban worker-poet attire – dark wool suit, open-collared shirt or tie, modest appearance

Accessories: Notebook on knee or beside him, pencil or pen loosely held

Scene & Atmosphere:

Background object: A small wooden desk, stack of books, or crumpled paper sheet nearby

Lighting: Moody, soft lighting with expressive shadows, enhancing the emotional gravity of the figure

Color palette: Muted earth tones, grays and browns, slight bluish undertones to reflect a somber, late-autumn mood

Glass Dome & Base:

Dome: Clear glass, smooth and rounded

Base: Matte dark wood with a brass or aged metal plaque

Plaque text:

„Akárhogyan lesz, immár kész a leltár.”

— József Attila

Aesthetic Note:

Ensure the sculpture conveys existential tension, poetic intensity, and the solitary spirit of Attila József. The likeness must reflect the uploaded photo. Prioritize expressive facial features, lifelike posture, and textured, lived-in clothing.”

(Akácosi Tivadar Tibor Linkedin postjából)

Szerintem aki azt mondaná, hogy ez nem lehet kortárs magyar képzőművészeti alkotás, a mundért, a múlt privilégiumait védené, és hadállásai egyhamar bevételre, megsemmisítésre kerülnek. Egy dolog ellenvethető, hogy a grafika (?) egy tulajdonképpen 3D-s ‘szobrot’ ábrázol, és maga nem szobor. Az én nem nagyon pallérozott esztétikai ízlésemnek ez sem érv. Ez egy művészeti alkotás. Nekem. Pont.

Nem volt régebben, mint 6 hónapja, hogy Trump és Harris kiállt egy másfél órás vitára. Én jól emlékszem... Mi történt? Az én olvasatom: Harris superior intelligenciájával betette Trump-ot egy kenyérpirítóba, azután kényelmesen elfogyasztotta agy komplett angol típusú reggeli keretében. Volt ott minden, tükörtojás, főtt kolbász, sajt, sonka, zöldség, elegancia, intelligencia, de a főétel a Trump-piritós volt, amit Harris megevett reggelire. Ha nem hiszed, nézd meg itt. Masterclass. Azután lett, ami lett. De ez ott van mementónak...

Egy kis részlet, pure számtan, amin ez az egész múlt heti nagy port kavaró retaliatory tariff (vám, sales-tax) tábla alapszik…

Az első oszlopot figyeld, a "bűnlajstromot", azt hogy számolták:

Két oldalas kalkulációt megtalálod ezen a néven: “Reciprocal Tariff Calculations”

Kimásoltam belőle a képletre vonatkozó dolgokat. Csak a képletet figyeld, és a tényezőket, mint mond róluk a szöveg…

“…Approach

Consider an environment in which the U.S. levies a tariff of rate τ_i on country i and ∆τ_i reflects the change in the tariff rate. Let ε<0 represent the elasticity of imports with respect to import prices, let φ>0 represent the passthrough from tariffs to import prices, let m_i>0 represent total imports from country i, and let x_i>0 represent total exports. Then the decrease in imports due to a change in tariffs equals ∆τ_i*ε*φ*m_i<0. Assuming that offsetting exchange rate and general equilibrium effects are small enough to be ignored, the reciprocal tariff that results in a bilateral trade balance of zero satisfies:

Parameter Selection

To calculate reciprocal tariffs, import and export data from the U.S. Census Bureau for 2024. Parameter values for ε and φ were selected. The price elasticity of import demand, ε, was set at 4.

Recent evidence suggests the elasticity is near 2 in the long run (Boehm et al., 2023), but estimates of the elasticity vary. To be conservative, studies that find higher elasticities near 3-4 (e.g., Broda and Weinstein 2006; Simonovska and Waugh 2014; Soderbery 2018) were drawn on.  The elasticity of import prices with respect to tariffs, φ, is 0.25. The recent experience with U.S. tariffs on China has demonstrated that tariff passthrough to retail prices was low (Cavallo et al, 2021)…”

Tehát a fenti angol szövegből a két nevezőbeli tényezőre választott értékek:

ε = 4

φ = 0,25

Ez a két tényező összeszorzódik a nevezőben, tehát:

ε * φ = 4 * 0,25 = ? na, na, az mennyi?! = 1

Leülhetsz, ötös, vagy legalább nem bux meg…

Mert ugye, így egyszerűbb, és kevésbé “tudományosan” kinéző a képlet. Legyen benne legalább 2 görög betű, az megzavarja a pórnépet, ők megsüvegelik, de sajnos a mérnökember ismeri a görög ABC-t, ez nem kábítja el. Pláne, ha mint itt, az (ε * φ) részt egyszerűen ki lehet hagyni a nevezőből, mert 1 * A = A, így (ε * φ) * mi = 1 * mi = mi-vel…

Mit érdemel az a bűnös, aki ezt nem veszi észre, vagy nem akarja észrevenni? A világ (még…) legerősebb gazdasági hatalmának adminisztrációjában top pozíciót (miniszter, főtanácsadó, ilyen nagykutya pozíciók…) lehet vele elérni.

Itt tart a világ… a határtalan butaságnak nem igaz, hogy van legalja…

Találós kérdés (személyiségprofilt érintő...): " Te kitől?" (Besnyi Erika FB postjából...)

Segítek, megmondom az én válaszomat: 

"Azért ez kor-függő is. Én már a lajhártól…:-)))"

“…hogy amit tudunk, milyen fáradalmak és kínok és töredelmek árán tudjuk…”

“Emlékszem, a fiam, a gazember, nem akar beszélni. Nemsokára meglesz kétéves, de annyit, hogy papa is csak kegyes úri jókedvében hajlandó kimondani. Másfelől azonban hibátlanul érti az emberi beszédet, s a legbonyolultabb feladatoknak is játszva a végükre jár. „Eridj ki a konyhába, és mondd meg anyádnak, hogy el kell mennem, adjon ebédet.” Kimegy a konyhába, valamit muzsikál az anyjának, két perc múlva itt az ebéd.

Az a legingerlőbb a dologban, hogy ő nem tanulja meg a mi beszédünket, de mi az övét igen. Szép lassan rácsalogatott minket az ő kézzel-lábbal, mutogatással kevert tolvajnyelvére. Ha valamit keres s megtalálja, fülsértő í-zéssel sikoltja világgá örömét; ha nem találja, egy hosszan elnyújtott nyee-vel adja tudtunkra bosszúságát, de azt is olyan idegtépő hanggal, mint amikor a porcelántányéron megszalad a kés. Ha szomjas, odacibál a fiókos szekrényhez, ahol tavaly ilyenkor, amikor betegen feküdt, a szacharinos tea állt. Azóta odajárul vízért, s ha megkapta, jóleső hömmentéssel jelzi elégedettségét.

Gondoltam, ebből elég. S tegnap, mikor csak ketten voltunk idehaza, leültünk szépen a szőnyegre, szemtül szembe, s azt mondtam neki:

– Most pedig, kedves fiam, beszélgetni fogunk.

Höm – mondta elégedetten, s biztató tekintetet vetett rám.

– Nem, fiam – válaszoltam határozottan. – Mi most magyarul fogunk beszélgetni.

Meglóbáltam egy tízdekás papírzacskót, melyre az Édességbolt címe volt rányomtatva, amitől az ő arckifejezése még barátságosabbá derült, azt a gyanút keltve bennem, hogy titokban nemcsak beszélni, hanem talán olvasni is tud már. Szedtem kifelé a nápolyiszeleteket, s bicskával még apróbb szeletekre szabdaltam őket, akkorára, mint egy mokkacukor. Mesterségemből kifolyólag tudom, hogy a magyar nyelv milyen gazdag szavakban.

Az elsőt odatartottam az orra elé.

– Mondd szépen: kérek.

Kitátotta s becsukta a száját, jelezvén, hogy oda helyeztessék a nápolyi. Én azonban nem az ő szájába tettem a nápolyit, hanem a magaméba, s nagy gusztussal, ropogtatvakezdtem rágcsálni.

– Nyee! – rikoltott fölháborodásában.

Megmutattam a második nápolyit.

– Mondd szépen: kérek.

Nem mondta. Megettem. Elővettem a harmadikat. Mikor azt is megettem, azt mondta: bebbe, amit még sohasem mondott volt, de nyilván azt jelenti, hogy piszkos zsaroló. A negyedik és az ötödik nápolyi tűnt fel és tűnt el, amikor – a hatodik láttán – egyszerre így szólt:

– Kéek.

Drámai pillanat volt. Ha most odaadom a nápolyit, akkor húsz év múlva az ideggyógyászok hipnotikus álomban fogják leszoktatni a raccsolásról. Meglehet, bestiális apa vagyok: a hatodikat is megettem.

– Csak a grófok raccsolnak, kedves fiam. Mi nem raccsolhatunk, mert a te apád csak egy nyomorult író.

Vidáman elmosolyodott és így szólt:

– Író.

Gyönyörűen mondta. Mint amikor összeroppantunk egy diót, úgy reccsent az az r. Ismerek egy kopasz írót, aki két évre elmenne juhászkutyának, ha egy ilyen r-t ki tudna nyomni magából. Őneki alkalmasint odaadták a nápolyit.

Most már én is odaadtam. Lassan és látható büszkeséggel rágta, talán mert érezte, hogy ez volt az első falat, amelyért megdolgozott. Megmutattam a következő nápolyit.

– Mondd szépen: cukor.

A szóvégi r-t kimondani már férfimunka. Kimondta. Kimondta, hogy kenyér, hogy virág, hogy alma, hogy madár, hogy rocska… Talán egy félóra hosszat csevegtünk kéttagú szavakban; amit mondtam, mondta utánam. Ekkor vérszemet kaptam és így szóltam:

– Mondd szépen: villamos-végállomás.

Nézte az én mindent tudó számat, és elkezdte utánaformálni az ő rózsaszínű, puha, szamócalevél nagyságú ajkával e két szót. De ők nem akartak világrajönni, megkapaszkodtak valahol, összegabalyodtak, csak valami alaktalan habarék bukott ki száján. Lehajtotta fejét, és elkezdett sírni. Bennem pedig előötlött valami, valami, amire sohasem gondoltam, amit már régen elfeledtem, s ami soha vissza nem ötlött volna az emlékezetembe, ha sírni nem látom a fiamat – az, hogy amit tudunk, milyen fáradalmak és kínok és töredelmek árán tudjuk. Elszégyelltem magam, kifújtam az orrát, kezébe nyomtam a nápolyis zacskót, és kimentem a szobából.”

(Mácsai Pál – Bereményi Géza (szerk.) – Örkény István: Azt meséld el, Pista! - részlet)