Vezetői coaching

A tisztességes vezetés

Egy szervezet szellemiségét a vezetői határozzák meg.

Egy vezetőség azzal bizonyíthatja leginkább egyenességét és elkötelezettségét, ha mindennél nagyobb hangsúlyt fektet a tisztességre. Ennek mindenekelőtt a vezetés személyi döntéseiben kell megnyilvánulnia. A vezetés a személyiségből fakad. A személyiség állít követendő példát. A személyiség mindent elárul. A munkatársak, de főként a beosztottak, pár héten belül rájönnek, hogy tisztességes vezetővel van-e dolguk, vagy sem. Sok mindent megbocsátanak egy vezetőnek: a hozzá nem értést, a tudatlanságot, a bizonytalanságot vagy a rossz modort. De a tisztességtelenséget nem. Ahogy a felsővezetésnek sem bocsátják meg, hogy ilyen emberre esett a választásuk.

Különösen igaz ez a vállalkozások vezetőire, hiszen egy szervezet szellemiségét (ma, 40 évvel később azt mondanánk: a "kultúráját", de a lényeg ugyanaz... - SZM). Ha a vezetőség szelleme kiváló, a szervezeté is az. Viszont ha odafent baj van, a szervezet bomlani kezd. Fejétől büdösödik a hal - tartja a közmondás. A felsővezetésnek csak olyan embert szabad vezetői pozícióra kineveznie, akit követendő példának tart a beosztottak számára (költői kérdés: ...és a felső vezetés, az igazi "fej"?! - SZM).  

TEENDŐ:  Amikor állásajánlatról döntünk, értékeljük az első vezető és a felsővezetés jellemét! Csakis tisztességes emberekkel vállaljunk közösséget! (Uff - SZM).

(Forrás: "Management: Tasks, Responsibilities, Practices", pl. Harper-Collins, 1993)

Értem ezt a cuccot, hogy nem érdekel a mások véleménye, de minek ennyit leírni?! Kicsit engem a viccre emlékeztet, hogy (a mesélő hátulról úgy teszi a fejére a kezét, hogy az ujjai felül elöl kilátszanak, és azzal “huhogó” mozgást generál és azt mondja), “hat hónapig tartott, amire sikerült megijesztenem magam…”. Ez állítólag egy Emil Coué (1857-1826) féle autoszuggesztiós módszer kifigurázására született, szóval elég tartós mém…

A tartalmával annak, hogy sok mindent, amit mások ránk szeretnének erőltetni, akár jó szándékkal is, le célszerű ráznunk magukról, mint kutya a vizet, hogy ne befolyásoljon minket a “falu” véleménye, alapvetően egyetértek. De élek a gyanúperrel, hogy ami ellen ennyien, ilyen gyakran, ilyen hevesen tiltakoznak, az igen erős, nehezen kikerülhető hatással van jelen az életünkben. Több mint kétségbeesettnek érzem ezt a sok tiltakozást…

Ha nem érdekel, ne figyelj oda, felejtsd el. Jó, tudom, ez így le van egyszerűsítve, ez nehéz. Persze, hogy az! De dolgozni kell rajta, nem itt állandóan kinyilvánítani, deklarálni, ahol nem ellenőrizhető, hogy a duma, a fogadkozás, bátorság mögött van-e ténylegesen megvalósult lelki nyugalom, - pl. ha valakinek az kell, meditálással, elvonulással, időnkénti fizikai kizárásával a külvilágnak kellő boddhiszatvai tettek rendszeres, szokássá vált gyakorlata -, mert így a verbatim “bátorság” pótcselekvésnek, biztonsági szelep lefújásnak tűnik nekem.

A kutya, amely ugat, nem harap. Az ember, aki állandóan kikéri magának, hogy beleszóljanak az életébe, nem cselekszik, nem mond eleget nem-et, mert ha azt tenné, mással is foglalkozhatna, nem kellene kompenzálnia…

Ugyanakkor a “nem érdekel mások véleményével” így, en block, nem kivitelezhető. Persze, hogy a magunk urai vagyunk - bizonyos keretek között. Gyerekként a család, munkahelyen a többiek, a vezetők véleményét teljesen nem ignorálhatjuk, társas lények vagyunk, többek között a többi emberrel való interakcióban valósíthatjuk meg magunkat.

Tegyük szívünkre a kezünket, tényleg nem akarunk senkivel soha semmit, mi egyáltalán nem akarunk rájuk hatni?! Merthogy másoknak mi vagyunk a mások, baszki!! Játsszuk le… Vigyük ad absurdum… ha mindenkinek tökéletesen sikerülne elérnie, hogy egyáltalán ne befolyásolja a hatás, ami a környezetétől jön, mi lenne? Volt ilyen… a legkorábbi keresztény szerzetesek, az ún. abbák, a “desert fathers” i.sz. 300 körül egyedül éltek egymástól is távol az egyiptomi sivatagban, és leginkább egymást sem látogatták. Ők elérték az itt oly sokak által vágyott állapotot, nem függtek senkitől…

…és persze, aki effektíve aktívan akadályoz minket, azok ellen harcolnunk kell, meg kell vívni a konkrét saját csatáinkat. A fogadkozás itt sem segít…

Kevesebb fogadkozás, több tett, több dinamikus kiegyensúlyozottság, több konkrét háborítatlanság, több lepergetés, amit le lehet pergetni magunkról, több jókor, jó tempóban “nem”-et mondás. El kell kezdeni, ha nem megy, a gyakorlat teszi a mestert!! Ha lepereg Rólad, nem lesz érdemes…

Dr. Sárvári György 2024. január 5.-i Linkedin postja

Előszónak a kisérő commentem, amivel repostoltam:

“Nem, nem gondolom, hogy teljesen szabad vagyok… de rá tudok nézni…:-)))"

Disclaimer: Dr Sárvári György, Gyuri könyvei (főleg “A belső harcos útja” és a “Metalépés”) és tréningje hozták meg a kedvemet először & elsősorban az önismereten való dolgozáshoz, másodsorban ami utána jött…”

…és akkor 1:1-ben Gyuri postja (a végén a tréningre hívó rész nélkül):

“Szabad akarok lenni
(Bardo Filozófia - 2024-ben ívánok jó szelet Mindenkinek)

Az igazi szabadság több, mint a lázadás és kevesebb, mint az önmegvalósítás.

- Csak amiatt kerestelek meg, hogy elmondjam, már nem vagyok vallásos.
- Értem.
- Elég volt abból az álszent képmutatásból, amit otthonról hoztam.
- Rendben.
- Egyébként meleg vagyok és pörgök az éjszakában…
- Nincs vele bajom.
- Tudod az is benne van ebben, hogy bassza meg a családom, az anyám, az egyház és mindenki. Elegem lett és most szabad vagyok…
- Ebben nem vagyok teljesen biztos, de elfogadom.

 A szabadság több, mint lázadás
 A szabadság nem csupán valamivel szemben kifejtett ellenerő.
 A szabadság nem az ellenállásmentes közeg keresése.
 A szabadság több, mint a vágyaim kiélése….

 A szabadság az, amikor megtehetném, de nem teszem meg.
 A szabadság az, amikor nem kifelé bizonyítok, hanem önmagam győzöm le.
 A szabadság nem kívülről befelé, hanem belülről kifelé hegymenet.
 A szabadság egy intuitív utazás, amely a vágyak és a képzelet, a bizonyítás és a menekülés közötti szűk ösvényen való járni tanulás, újra és újra. Az örök kezdők szenvedélyével. Az igaz út.
Sosem vagy egyedül!"

Vegyük észre a jövőt!

(Fontos, hogy észrevegyük a “megtörtént” jövőt)

A jövőkutatók úgy mérik az eredményességüket, hogy megszámolják, hány fontos esemény következett be abból, amit előre jeleztek. Azt viszont mindig elfelejtik számba venni, hány olyan fontos dolog következett be, amiről fogalmuk sem volt. Előfordulhat, hogy egy jövőkutató minden jóslata valóra válik. De ez nem zárja ki, hogy a legfontosabb történéseket észre sem vette. Vagy ami még rosszabb, észrevette őket, de nem tulajdonított jelentőséget nekik. Előjelzések esetén szinte elkerülhetetlen az efféle bizonytalanság, mivel minden, ami fontos és jellegzetes, mindig az értékek, a felfogás és acélom megváltoztatásából ered, ezeket pedig legföljebb megsejteni lehet, de előre jelezni nem. 

Egy vezető legfontosabb feladata a változások észlelése. A társadalom, a gazdaság és a politika legjelentősebb kihívása felismerni a változásokban a lehetőségeket, és kiaknázni azokat. Fontos észrevenni a megtörtént jövőt - és a változások észlelésére, elemzésére szolgáló módszereket kidolgozni. Ennek a módszertana nagyrészt megtalálható az 1985-ben kiadott “Innováció és vállalkozás az elméletben és a gyakorlatban” című könyvemben, amely bemutatja, hogyan lehet módszeresen  szemlélni a jövőt jelentő társadalmi, demográfiai jelentéstartalmi, tudományos és technikai változásokat.

TEENDŐ: Ismerjük meg a piacunkat meghatározó főbb trendeket! Foglaljuk össze, meddig tarthatnak, és milyen hatással lehetnek az életünkre és a vállalkozásunkra!

(Források: 

“The ecological visions” (1993)

“The age of discontinuity” (1968)…)

Csak férfival vagy nővel tudok találkozni, emberrel még nem sikerült (tudom, más is van, tisztelet, akit illet, de maradjunk a születéskori nem-nél és a hetero - azért még talán meghatározóan többségi - térfélen… hogy ne legyen félreértés…).

Általában a nagy skatulyák működnek azonnal, mint első benyomás triggerek: öreg-fiatal-valahol közte, szimpatikus-nem szimpatikus, amire ellenkező nem esetén még rárakódik, hogy szép-csúnya-valahol közte és a kívánatos/vonzó-nem-kérdés (a két utóbbi kritériumnak csak átfedése van).

Azután a második benyomás + hogyan cselekszem, az már nagyon emberi civilizáció-kultúra diktálta cucc…

Ez kvázi mindenkire, mindig igaz. A kivételek itt tényleg erősítik a szabályt, most ezekkel nem foglalkozom. Hogy megtehetem-e? Naná, az én blogom… 

Aki ezeket a tudatalatti + tudatos folyamatokat tagadja, hipokrita. Ld. a videót (erre még a végén visszatérek…).

A civilizáció ezt az én-szeletünket (ami triviálisan így alkotja meg az első benyomását) teljesen háttérbe kellett szorítsa. Kellett, igen. A normális együttélésünk ellehetetlenülne, ha lineárisan folytatódott volna az állati szexuális vonal.

Abban csak a faj túléléséhez szükséges erős, hasznos gének manifesztációi határozzák meg a szaporodás preferenciáit, és ráadásul nem 365 napon keresztül, hanem meghatározott periódusokban.

Nekünk embereknek ez a könnyebbség nem adatott meg, biológiailag, fiziológiailag 365 napban készen állunk. Ha ezt szabadon engedte volna az emberiség, sehová nem jutott volna. Freud szép szavával a szexuális energia nagyrészt szublimálása tette lehetővé az emberiség fantasztikus fejlődését, azt, hogy eljutottunk oda, ahová.

És mégis, mégis, az örök mély driverek, a szex, a hatalom állandóan fenyegette az emberiséget, de soha nem jutott olyan magas fokra az öndestrukció lehetősége, mint pont kb. most.

Az öndestrukció, vagy inkább önmegsemmisítés réme érdekes módon több formát ölthet, például passzívat, és aktívat. Van olyan passzív formája  az ökológus szakértők szerint, amihez nem kell semmit se tenni, akkor következik be…

De van olyan aktív formája is, messzi távolban, de időnként a közvetlen közelben is, háborúnak, fegyveres konfliktusnak hívják, amihez tenni kell. Gyűlölni kell annyira másikakat, hogy csak a megsemmisítésük okozhat felhőtlen boldogságot, és persze mérhetetlen sok, lehetőleg tömegpusztító fegyvert kell gyártani folyamatosan és accelerated tempóban, hogy ez a megsemmisítési vágy elég hatékonyan elégülhessen ki. Kétszer voltak már többé-kevésbé sikeres próbálkozások globalice az ún világháborúkra a XX. században, nem biztos, hogy ezek bizonyulnak majd akár a közeljövőben az utolsónak.

Vannak hangok (ezek validitásáért sem felelhetek), amelyek szerint az aktív önmegsemmisítési tendenciák egyik kiemelt fancy módja lehet az AI-mánia túltolása. Ha az emberiség felfedezéseinek történetére gondolunk az emberiség, amit felfedezett, mind túltolta, miért pont ezzel ne tenné?! Addig baszakodott a lehető leghasznosabb dologgal is, amíg kellő invencióval a gonosz módon való felhasználását ki nem mókolta…

És akkor a videó… nem tudom, engem meglepett… nem a kapitalizmus + szex szimbiózisa, ez tavalyi hó. 2 dolog lepett meg egy kicsit:

1. hogy német… hogy Németország lett a központja, pont ennek… valamikor volt ugye Hollandia (ki nem ment el legalább egyszer Amszterdam nevezetes kirakatai előtt!), azután volt az északi vonal, Dánia, Svédország. De hogy a puritán protestáns Németország?! Tényleg megbolondult a világ… karavánok… ez kész…
2. a nagyon szimpatikus férfi escort. Ez egy csúcspontja az angol nyelvű, londoni Sun számára készült videónak. Hogy a (legalábbis bizonyos, többségi?) nőknek minden szempontból megfelelő (?) figyelmes férfi 200 font egy órára. A végén megtudjuk, hogy az utazó üzletemberek gondjait temporarily elűző egészen különlegesen válogatott escort lányok egy órai tarifája inkább 700 font (usque 300 eFt).

Miért tartom érdekesnek idehozni ezt a videót és az evolúciót? Mert napnál világosabb, hogy amit ki akarunk zavarni az ajtón, bejön az ablakon. A német prostitúció ellenes mozgalom, vagy liga szimpatikus képviselője akarhat, mondhat, amit akar, a szex, mint az ember egyik, ha nem legerősebb drive-ja, itt volt, itt van velünk és itt is marad… 

Ez egy érdekes beszélgetés egy nagyon érdekes karriert befutott, még mindig aránylag fiatal Hollywood színésszel, akit nem sikert bedarálnia, és klasszikus hollywood-i beskatulyázott marionett-figurává merevítenie a filmiparnak…

Szó is van róla, hogy Matthew McCaunaghey előnyös fizikai adottságainál fogva mint egy tipikus rom com, mettelen felsőtestű beach guyként (sort of Barbie boy “Ken”-ként) került be a filmvilág köztudatába komoly box office sikereket maguknak tudható romantikus komédiákban.

3 évvel ezelőtti könyvéről is beszélve az akkori videóban elmondja többek között, hogyan tört/tör ki ebből a skatulyából, beszélgető partnere meg nem más, mint a ma már szintén legenda számba menő Gary Vaynerchuk, vállalkozó influencer.

Ez egy antireklám. Nehogy reagálj rá. Ez is csak az egyik inkontenciás agymenésem…:-))) Tudod, a szokásos… A mániám, az arányok…

Elgondolkoztam egy analógián. Egy éves a Toyota C-HR-em, imádom, sikerült az árcsúcson megvennem 14,1 mio-ért szerelt téli gumistul, 9 db JBL hangszóróstul (GR Sport, a lista teteje, az 1. generációból, már itt a 2…). Igaz, a RAV4-emet is jól tudtam eladni 5,5 évesen. 

Nyáron volt egy érdekes élményem, amikor a pátyi Cukorborsó vendéglő bukólikus teraszán ebédeltünk a feleségemmel, rálátva a parkolóba ki-beálló autókra. Egy méltóságteljesen és óvatosan (az aszfaltról a földútszerű beálló parkolóba) beúszó nagy piros, méltóságteljes convertible, nyitott cabrió Ferrari-t nem lehetett nem észrevenni.

Család, egy kislánnyal, ismerősök lehettek itt, úgy tűnt, én véletlenül ráláttam a férfira hátulról. Azt olvastam kamaszkoromban, hogy a férfiak állítólag 15 sec-onként gondolnak a szexre (idővel talán ez nő, ez az időtartam), na, kb. ilyen periodicitással ellenőrizte, hogy megvan-e még az autó. A frekvencia nőtt temporarily, amikor két gyerek valahogy a kocsi közelébe kerülve játszottak…

A két autó (a C-HR és a Ferrari California) ára újonnan kb. 1:8, használtan már csak kb. 1:4-5 arányban van, egy ilyen Ferrarit 40-50 ezer km-esen már megkapsz akár 40 milkóért is. A hülyének is megéri…:-))) Except, hogy nem tudnék beállni az udvarba, mert felakadna, sőt, az Arany János bazi nagy fekvő rendőrén is fennakadna (múltkor egy azt hiszem tuningolt 7-es BMW-t láttam keservesen átmászni rajta…).

…s most jön az antireklám egy analógia formájában…:-))) Az Innermetrix ADV szerintem, nekem, a személyiségprofilok Ferrarija. Nem egy egyszerű fizetek-kitöltöm-eredmény e-mail-ben folyamat, mert az eredmények konzultációért kiáltanak, annyi mélység, finomság van benne. Egy Bach toccata és fúga…:-))) 66 éves koromban csináltam meg az elsőt, már javában coacholtam, megcsináltattam 5 vagy 6 másikat, jókat is, ez fogott meg… kettőnek tettem le a szakértői vizsgáját, de ha alkalmazok ilyet, csak ezt.

És vállalom (ezért is antireklám) az analógia másik elemét is, a Toyotát. Imádom…:-))) Vannak - analógiaként - más jó profilozó rendszerek is. Ha megfelelően használják, nagyon hasznos tud lenni (egyetértek dr. Sárvári mai postjának egy megállapításával, miszerint “száraz teszt eredmények vagy tények alapján nem mérhető fel az emberi viselkedés, pusztán kiindulópont lehet egy beszélgetésben vagy fejlesztésben”), pl. arra, hogy elgondolkoznak ők maguk, akik kitöltenek egy ilyet, a viselkedésükről, a motivációjukról, what have you…

Én jól megvagyok, nincs szükségem semmire, amim nincs. Egy gyengém van, az Innermetrix, azzal be lehet húzni, hogy dolgozzak egy kicsit, a saját örömömre. Sok munkával évekkel ezelőtt kidolgoztam egy moderately komplex Excel-sheet-et, amiből kinyert 10+ oldalas pdf summary-t is mellékelni szoktam a konzultáció után a 78 oldalas profil színes szagos könyvecskéje mellett, ami a rendszer output-ja…

Szóval, nem, ez nem felhívás keringőre, csak akkor keress, ha nagyon kiváncsi vagy… és még akkor is… többen is tudják csinálni… Csak azt akartam, hogy tudd az arányokat…:-)))

Ui.: biztos észrevetted, hogy az analógiával játszás pont nem az Innermetrix-nek segít, mert levezettem, hogy mi f…-nak vennél Ferrarit, amikor a Toyota is tök jó, sőt speciel itthon még talán praktikusabb is?!

Na jó, de akkor hogy mesélem el ezt a jó kis történetet?! És egyáltalán, melyik férfi (meg talán egyre több nő is… és nem csak a Mitfahrer ülésen, de a kormánynál… amikor felbőg a motor…:-))) ne szeretne egy Ferrariban ülni? Mondjuk a Hungaroringen be lehet fizetni, 10-15 perc kb. 80 eFt (órabér 320 eFt…). Tudom, mert kisebbik fiamnak (felnőtt ember…) a felesége ezt vette születésnapjára, én is kimentem ünnepelni. A fiam kicsit elkapkodta, kb. 8 perc elég volt neki a távhoz (így az óradíj felment 750 eFt-ra…), de legalább egyszer vezetett egy Ferrarit… 

Örök emlék lesz neki… ami biztosnak látszik, az az, hogy az Innermetrix eredménye a konzultációban alaposan körüljárva, megvilágítva szintén sokáig Veled marad majd. Kályhának…:-)))

“Áh, szóval szerinted nincs szerencse… értem, tehát Te MINDENT tudsz kontrollálni az életedben!” - (Én…)

Merthogy a szerencse (tágabban: véletlen…) humán szinten ezt jelenti, hogy történnek Veled dolgok, amelyeket nem tudsz kontrollálni, csak úgy (a Te szempontodból!!) történnek.

Nézzük a szerencse egy mindennapi kifejezését: “Jókor voltál jó helyen!”. A diametrális ellentéte a “Rosszkor voltál rossz helyen…-:(((“, de a “Rosszkor voltál jó helyen…” (gyakori), meg a “Jókor voltál rossz helyen…” (itt már törni kell egy kicsit a fejet példákért…) is indulnak…

Azért foglalkoztat ez többet, mert brilliáns barátaim, ismerőseim közül is többen vannak, akik tagadják ezt a korlátozott jelentésű szerencse (véletlen) létezését is… többnyire a nagyon sikeresek… meg vannak győződve róla, hogy amit elértek, csak tehetségüknek, kitartásuknak köszönhetik.

És persze, egyben igazuk van. Tehetségből sok munkával erősséget, skill-t lehet faragni, és ezzel a skill-csomaggal és kitartással, szorgalommal messzire el lehet jutni. Mégis, mégis, nehéz lenne kutatni, de majdnem (!!) azonos skill-set + kitartás + szorgalom nagyon különböző végállapotba juttathatja az embereket…

És az is szöget üthet az ember fejében, hogy a végül nagyon sikeresek mondják (maguknak is…) visszafelé, hogy ebben a sikeres útban szemernyi szerencse se volt, a futottak még padig tudni vélik, hogy a szerencse, balszerencse (véletlen…) lehet az egyik titkos ingredientje a nagy sikernek és a sok kudarcnak egyaránt (mert fölül, a sikeresek sokkal kevésbé számosak. amióta világ a világ, mint a reszli, az összes többi…). 

És persze, ha nincs szerencse, a nagyon sikeresek azt is mondják, hogy balszerencse, egyáltalán véletlen sincs (ebben a korlátozott, személyes sorsokat érintő tekintetben). 

Az intervallum 2 pólusa ezek alapján világosan kirajzolódott: az egyik pólus a legsikeresebbeké, akik szerint “szerencse márpedig nem létezik!!!, a másik pólus a legnagyobb veszteseké, akinek az idevágó jelmondata valószínüleg valami ilyesmi: “minden a szerencsén múlik…”. Mi többiek, a zöm, meg valami közbenső-félét gondolunk erről…

Az első mondatokhoz visszatérve… szerintem azt gondolni, hogy nincs (személyes életet befolyásoló véletlen, azaz) szerencse és balszerencse, X tényező, a folyamatok alakulásának inherent kiszámíthatatlansága, mérhetetlenül gőgös szemlélet. Azt feltétetezi, hogy az illető hiedelme szerint az életének minden kis rezdülését (amelyeknek nem lehet tudni, mekkora hatása van, lesz…) kontrollálni tudja. Mérhetetlen, olympos-i léptékű hübris…

“Szerénység, elvtársak, szerénység, amit szeretek magamban, elvtársak, az a szerénység…” - mondotta az aranyszájú Bástya elvtárs…

Tudni, hogy mindig vannak, lesznek X tényezők, nem jelenti a lovak kifogását a szekér elől. Az ember minden tőle telhetőt megtesz (meg egy kicsit többet, mondjuk 10-15%-k…:-))), és ez a dinamikus kiegyensúlyozottság állapotába juttathatja & tarthatja, de megőrzi a józan, magához való eszét, és tudja, hogy rövid földi szereplése mondjuk 50-60 életévének messze nem mindegyik elemét tudja kontrollálni…

 Coda:

A zúgó patakon (az életen…) egy lélekvesztőn próbál egyensúlyozni az ember hol egyedül, hol társakkal, vannak evezők, védő sisak, mellény, és úgy kell lavírozni a sziklák, örvények között, hogy izgalmas és élvezetes legyen, és meg kell tanulni az evezés, csáklyázás, villámgyors  súlypont áthelyezés művészetét. Ennyi adatik, a víz zuhog, sistereg körülötted, fel-feltűnnek újabb és újabb zátonyok, a víz folyását megállítani, átterelni, megfordítani nem tudod, ami a hatalmadban áll, az a csónak kormányzása…

Szerintem sok beiglit ettem… de olyan jó volt!! Érdekes elgondolkozni azon, hogy az emberi típusú intelligencia (mindennel együtt, ami az emberben működik, tehát az érzelmekkel is együtt például) “lemásolása” egy optimálisan minimális cél-e egyáltalán az AI fejlesztése, majd egyre inkább önálló fejlődése során.

Felmerül persze, a végső célok, egyáltalán motiváció kérdése embernél (emberiség szinten!) és AI-nél… az emberi faj ilyen kvázi végső, egyben axiomatikus első oka az evolúciós pszichológia szerint (amelynek a sok érdekes tárgyi próbálkozás mellett talán egyedül van némi relevanciája nálam…) a faj fenntartása (a the fittest túlélése, és a nemeken keresztüli szexuális kiválasztódás eszközeit használva)…

Na most, amíg az AI az ember kontrollja alatt van, csak tool, szintén nincs, nem lehet más célja, mint használójának.

De ha - tegyük fel hipotetikusan - kiszakadna az emberi kontroll alól, az így létrejött ember nélküli, emberen kívüli rendszer létének vajon mi lehetne a saját axiomatikus végső és első oka?

Ha azt viszi tovább, már önállóan, amire az ember elkezdte nevelni, notamment a hatékonyságot, akkor az intelligens válasz erre a kérdésre, hogy nincs szüksége az új rendszernek az érzelmi világra, mert ha az egész rendszer csak intelligenciával, kvázi bal féltekés gondolkodásos alapon működik, nincs szükség érzelmekre, EQ-ra, sőt, mivel ezek jóllehet az emberiség őskorában (beleértve az emberszabású emlősöket) pozitív evolúciós célokat szolgáltak, az AI objektív, hideg intelligencia típusa szempontjából pl. már a XXI század első évtizedeire főleg koloncnak bizonyulnak, amelyek  pont éppen hogy az eredeti őscél, a faj túlélése ellen dolgoznak.

Onnan, az önállósodás után fekete doboz, mi történik (ha akár a technológia direkt fejlődése egyáltalán el tudna vezetni ide (ha el tud, el fog…), és/vagy hacsak egyéb közvetett okok, mint például az emberiség egyéb önmaga kiirtására tett kísérletei pl. háborúk által, vagy a környezetszennyezés egyre intenzívebb & dinamikusabb sikeressége ezt az egyébként potenciálisan lehetséges fázis elérését meg nem akadályozzák).

Hogy pl. (1) az AI például kifejleszt egy saját  eredeti ős célt, legalább olyan vague homályosat, mint a faj túlélése, vagy (2)  átveszi a faj túlélését (fajnak önmagát kinevezve), vagy (3) amikor öntudatra ébred (ha… ld. előző bekezdés zárójelének tartalmát…), úgy találja, hogy nem képes egy valamire való célt megfogalmazni az új fajnak, fájrantot mond, és becsukja a boltot… Az embernek egyetlen fenti opcióban sincs helye… 

Na persze, ez nem holnap lesz, még valószínűbb, hogy nem is lesz, ez egy karácsonyi meghitt este (saját készítésű 90+ % nemes mákot tartalmazó beigli és rengeteg pozsonyi kifli + hozatott valami felséges ebéd és kiadós, vagy 6 órás jóleső családi beszélgetés utáni másnaposság (és egy ma reggeli francia beszélgetés a témában) ihlette sci-fi post, nem is tudom, sokaknak talán a disztópikus, nekem inkább hosszú-távú realisztikus ágon!

Boldog karácsonyt, guys, ez csak egy filozófiai szándékú mese volt…:-)))

Júlia Füredi dr. egyik könyvét a veszprémi TESCO-ban vettem meg. A 30% kedvezmény amúgy nem (vég)kiárusítást jelent, hanem a klub-kártya felmutatásával elérhető kedvezményt - mondjuk a pénztárnál vettük észre, hogy a kettőnk összesen 3 kártyájából egyet sem találunk, én láthatóan elvesztettem, ő meg eldugította valahová, így elkérte a mögöttünk álló végeláthatatlan sorban mögött álló kártyáját és azzal érvényesítettük a kedvezményt, tipikus win-win helyzet…:-))) múlt szombaton… Ma meg nézek egy filmet, és a kettő együtt (nálam nem nehéz…:-))) filozófikus hangulatba ringatott. Ez jön, vigyázat!

Archeológiai mélyfúrás az 1963-as Jancsó Miklós filmet megnézni, az “Oldás és kötés”-t… ‘63… még egy két napig pont 60 éve, közel két emberöltő. Aki akkor született, ha ma él, a legfiatalabb boomer nemzedékhez tartozik, de már majdnem X-es lett, a boomer nemzedék öregebb harmada már teenager volt akkor, tehát ez a film is az imprinting része, az alapélmény lett…

Nagyon más ma nézni, mint akkor. Kezdve azzal, hogy egy szanatórium télies, kicsit erdőszerű miliőjében egy csapat, fehér köpenyes főleg végzős orvostan-hallgató ballag a szanatórium felé, szétszakadozó csoportokban, és sokuk kezében könyv, amit útközben is lapozgatnak.

Felmerülhet abban, aki látta Truffaut 3 évvel később bemutatott “Fahrenheit 451” c. filmjének záró jelenetét, ahol a kopár erdők között kóbórló emberek fennhangon ismételgetik, hogy el ne felejtsék az általuk kiválasztott könyvet, hogy megmaradjon az emlékezetben… a fizikai példányokat akkorra a rezsim már rég elégette mind…

Az Jancsó filmben a fák között sétálók közül egyikük megáll és orvosi szakkönyvből fennhangon franciául idéz egy passzust, majd unszolásra fordítja is, egy másik menetközben nagy alakú művészeti albumot lapozgatva bandukol (György Gajzágó, art consultant , Te talán meg is mondanád, kiét…:-)))

Az öreg professzor szembejőve is könyvbe, de láthatóan jó régi patinás kötésű kis könyvbe merül el. Őt látjuk a szobájában is, ott is állnak a hasonló patinás, de nagyobb alakú könyvek szépen egyik a másikon…

Azon gondolkozom, hogy Jancsó, Truffaut a 60-as években, lényegében egyidőben hogyan tudott olyan látnok lenni, amilyen, hogy ilyen hangsúlyosan megörökítsenek egyfajta kulturális attitűdöt, amit abban az időben eszünkbe nem jutott, átlagembereknek, megkérdőjelezni.

1453 körül Gutenberg szerkesztette meg az első primitív, sokszorosításra alkalmas könyvnyomtató gépet. Akkortól ugrássszerűen megnőtt a lehetősége, hogy a kultúrához, a történelemhez egyre inkább a tömegek is hozzá tudjanak férni. Egészen addig egy kivételezett abszolút minoritás tudhatta magáénak az emberiség tudásának átörökítését. Nem véletlen, hogy egy-egy nagy földrajzi egységen belül a szokások, értékek olyan sokáig változatlanok maradtak.

Ma is van könyv, persze, önsegítő, szak és szórakoztató… példa a veszprémi TESCO polca… hogy mit nevezünk mostanság könyvnek. Az jó, hogy a viszonylag bonyolultabb, absztraktabb olvasás készsége egy viszonylagosan széles körben él és virul…

Disclaimer: megpróbáltam, de nem sikerült teljesen elrejteni, hogy van itt nosztalgia, doszt, de istenbiz, hogy értékválasztás nincs. Sőt, én se olvasok annyi papírkönyvet, messze nem, mint amennyit hallgatok és digitálisan van meg. Állandó netező vagyok, accro szinten… szóval, nem “akkor jobb volt”, de nagyon, hogy milyen alapvetően “más volt”… az amatőr történészi ambíciók, korszakhatár észlelése és megélt élmények összevetése csupán…

Kreativitás vs lexikális tudás…

Érdekes gondolatmenettel találkoztam, amely szerint ez a szembeállítás egyrészt elcsépelt, másrészt és főleg: hamis…

Mert, a gondolatmenet szerint a kreativitás az embernél nem tud semmiből, vákuumból születni, viszont alapvetően az agyban, a tudatban, a gyakorlatból lepárolt tapasztalatok új, sosemvolt kombinációjával dolgozik (a “cratio ex nihilo”, az anyag teremtése a semmiből isteni cselekedet, privilégium lehet, ha hiszünk ilyesmiben, ez az embernek nem adatott meg…).

Röviden: üres agy ab ovo nem tud kreatív lenni.

Az is megér egy misét amúgy, egy másik téma, hogy szerintem a tudás egy összekapaszkodó, hálózatos, mátrixos valami, minél inkább, annál alkalmasabb a kreativitásra, ezt mindközönségesen “lexikális” tudásnak nevezni, gyenge, halovány visszkép/reminiszcencia csupán.

De az is lehet, hogy a túl sok, és inkább tényleg “lexikális” (műveltségi vetélkedőkre való, mellesleg, lényegében ez már megszűnt műfaj) tudás meg akár tényleg árthat s kreativitásnak.

Ennek illusztrálására egy régi könyvemből egy anekdotát kerestem, de már nem találom, a tanulság lényege, hogy azért a lexikális v. mátrix-szerűen struktúrált tudás is lehet túl sok, legalábbis ahhoz, hog hatékonyan támogassa az agy kreatív tevékenységét. Mintegy “eldugítaná” eszerint a főleg plain vanilla információ-halmaz az agyat és lehet, nem lenne benne “hely” a kisérletezésre, a szellemi alkímia heurisztikus működtetésére. 

pAz említett, nem talált anekdóta, amennyire emlékszem, a 20-as években 2 kortárs tudós elmét hasonlított össze, a párhuzamosan hasonló témákban is dolgozó Heisenberg-et (1901-1976)  és a magyar-angol polymath/polihisztor Michael Polanyi-t (1891-1976) hasonlította össze. Polányi ragyogó koponya volt fizikai kémiában, közgazdaságban, filozófiában, tudomány-filozófiában, míg Heisenberg kiváló, de szűkebb érdeklődésű elméleti fizikus volt, akit főleg, elsősorban az érdekelt.

Az emlékezetem szerint pszichológus forrású anekdóta az utóbbi fókuszáltságának tudja be, hogy Heisenberg a bizonytalansági relációs alapelvéről 1927-ben készült tanulmányáért Nobel-díjat kapott, míg Polányi Mihályt, habár angol nyelvű könyvei & róla szóló könyvek ma is kaphatóak az Amazonon, gyakorlatilag senki nem ismeri ma már (sorsa több szempontból is hasonlít a szintén kortárs Neumann János (1903-1957) élettörténetére, aki szintén polymath/polihisztor volt, ragyogó elme, és aki szintén kicsit rejtélyes módon az Amerikába emigrált és viszonylag szorosan együtt dolgozó magyar “marslakók” közül kilóg, azzal, hogy neki sincs Nobel-díja… igaz, Neumann emléke ma is elevenen él sok-sok visszaemlékezésben, amit a Nobel-díjas “marslakókról” (Polányi Mihányról meg pláne) nem lehet elmondani… 

Ui.: Még egy kis magyar kultúr-históriai adalék… Michael Polanyi - Polányi/Pollacsek Mihály angol nyelvű wikipedia szócikkének egy filozófiai tevékenységéből származható mondata feltűnt: “He argued that positivism is a false account of knowing.” Érdekes című egyik elérhető könyve: “The Tacit Dimension”, amelyben amellett érvel, hogy a tradíció, az örökölt tapasztalatok, a hallgatólagos, nem deklarált/nem tudatos értékek és előítéletek a tudományos tudás fontos, meghatározó részei.

Ui. 2.: Gyanús lett, és tényleg, az egyik polcomon némi keresés után megtaláltam egy válogatott filozófiai írásait tartalmazó, két-kötetes 90-es évek közepén kiadott Polányi Mihály válogatást, ami az említett tacit dimenziós részt is tartalmazza, a Taleb gondolat dicsőségére, hogy a személyes könyvtáradnak az a legértékesebb része, amit még nem olvastál… ja igen, és ilyen az, amit szintén szoktam írni, amikor lehívok egy könyv-opciót, aminek a díját (annak az ára, hogy ha egyszer kell majd, elolvashassam…), ebben az esetben kb. 30 évvel ezelőtt fizettem ki…:-)))

Gyorsan lemondtam a UK Amazonnál a papír könyvet (angol nyelvű angol tárgyi eszköz általában olcsóbb, mint az amerikainál, és a szállítási ktg is kisebb, és a jelszó is jó ugyanúgy, mint a németnél, franciánál, olasznál is, csak Kindle-t nem lehet máshol… Gyorsak, automatizálva van, kb. 1 órán belül a rendelés lemondható… persze az a 9 db, ami hever egy raktárban a világon, ugyanaz a 9 db, csak a rá mutató ár-vektorok különböznek…:-))))

Nyilván mindenki, aki őrli naponta a Duolingo-t, megkapja Mikulásra az évi egyenleget, 4 KPI-jal, mutatószámmal, hogy hogyan teljesített ebben az évben. 

Egyet láttam is, valaki már fel is tette a KPI-os táblát, gondoltam, vezérfotónak én meg ezt teszem fel, KPI-okat meg ide (mint a LEGO doboz szerkesztő AI termékei, ezek is pár napig primőrök lesznek… - utalások a Linkedin time-line-ra, ahová ez is alapvetően készült…).

Ami a Duolingos teljesítményt illeti, meglepődtem. Napi min. 20 XP-t (ez néha, többször több, néha csak egy leckét jelent) teljesítettem most, a 3. évben, ami 6-8 perctől esetleg nagyon ritkán 15 perces napi foglalkozást jelent, mennyit teljesít a 96%, hogy lejjebb vannak?! Ez olyan, mint az önbevallásos autóvezetői teljesítmény, amiből az szokott kiderülni, hogy az emberek 90%-a jobban vezet az átlagnál… Hacsak úgy nem…

Meg ez a 4% is… mintha olvasni véltem volna, hogy 2 millióan használják, most megnéztem, nem is tévedhettem volna nagyobbat, 575+ millióan, 56,5 millió aktíve user havonta (én is korábban kóstoltam bele, 2 hét után abbahagytam, és 3 évvel ezelőtt kezdtem el aktívan ugyanazt a nyelvet tanulni, és azóta, pont most mindkettőben benne vagyok aktív user-ként…). Tehát az első szerint 23 millióból vagyok egy, a második szerint (ami azért jobban számít) a 2,26 millióból… nagy kunszt…:-))) és mégis, mégis, jól hangzik…:-)))

Persze csinálhatnám 20 éve is, nem ez számít, az számít, hogy haladok-e előre. A befektetés steady, de nem egetverő, a fejlődés se… de már érzem… ugye, a nyelvtanulás - nem tudom, észrevetted-e - nem lineáris. Az elején, ha kiköpöd a tüdőd, akkor se érzel haladást. Ilyen lépcsős a cucc. Teszel bele, teszel bele, és egy-egy időszak végén hirtelen azt érzed, mintha könnyebben menne (nem lehet tudni, hogy ez mikor jön, és nem egyforma távolságra vannak ezek a “lépcsők”, nagyban függ a befektetés intenzitásától, és valamennyire az egyéntől is - ez utóbbi komplikált…).

No, én nem köpöm ki a tüdőm…:-))) ez egyébként egy fontos elem, hogy abszolút szabályozható, mennyit fektetsz bele, milyen gyorsan akarsz haladni. Meg persze, hogy mit akarsz elérni. Én a már úgy-ahogy megtanult nyelveimet is ezzel kezdeném ma el, persze, akkor ez még, amikor tanultam őket, mind nem állt rendelkezésre. És csak egy bizonyos szint után mennék el tanfolyamra, egyéni tanárhoz. Ehhez a drillhez, amit az elején a nyelvtanulás jelent, abszolút alkalmas, rugalmas eszköz a sok elérhető applikáció. Viszont ha komolyan meg akarsz tanulni beszélni például, akkor valószínüleg egyéni tanárhoz járnék, abban a fázisban talán az a leghatékonyabb. Itt is találsz remek tanárokat. Például Andrea Mendel, vagy Márta Nagyiván…

A Duolingo körítésében, illusztrációiban, animált bumfordi kis szinte mesefiguráiban, a mobilom nyitó képernyőjén a napi penzumra animáltan figyelmeztető logo (ahogy telik a nap, még mindig nem csináltam meg, egyre borúsabb, viharosabb, dühösebb piros, majd lilára változó a kis figura…), az egyes feladatoknál a soros figura szájmozgásának szinkronizálása az adott példamondat kiejtéséhez (!!!) úgy tűnik, főleg a fiatal korosztályt, a gyerekeket célozza (mintha olvastam volna, ez tudatos!), de ha folyamatosan csinálod felnőttként, nem fog zavarni, sőt, akár élvezheted ezt a kicsit túltolt kavalkádot… 

…hogy ezek motiválók-e, nem, nem tudom, talán inkább színezők. Végülis, hogy meg akarsz-e tanulni egy kicsit új világot, gondolkodást, netán művészetet, dolgozni akarsz rajta, vagy ez új hazád nyelve, muszáj lesz megtanulni, Tőled függ, olyan nincs, hogy egy kicsit tanulok nyelvet, az biztos kudarc… Ez komoly elhatározás, fegyelmet igényel, viszont valahol az úton, ami egy sötét, idegen, kicsit ellenséges (mint amikor a kuplungot, gázt, féket tanultuk kezelni, és akkor még ott volt az életveszélyes live forgalom is…) erdőben vezet, hirtelen lassan elkezd világosodni, elkezdesz formákat, színeket felismerni, majd az egész olyan szép, harmonikus tájjá alakul. Hosszú az út a sötét erdőben though…

Szeretem én ezt a Duolingo-t, napi fegyvertársammá, bajtársammá vált…:-)))

A Linkedin-re ezzel a commenttel postoltam (és mivel az is jó lett szerintem, idemásolom, hátha valaki máshonnan talál ide) az idézőjel után kezdődik a post:

”Magadat kell legyőzni, és dinamikusan soha meg nem elégedni azzal, amit elértél. Ez az igazi mérce. És ha ezt megérted, jobban megérted azt is, amin megpróbáltam itt elgondolkozni. Az arányok, a kiegyensúlyozottság és harmónia jegyében…

No, mindent a győztesnek, az elsőnek, már a másodiknak is coki, hát még a többieknek. Ez ugye a “normál”…

Na most az elsőknek szóló dobogó sokkal kisebb, hogy annyian elférjenek rajta, amennyien gondolják, hogy ott a helyük, és bármilyen klassz életet élnek, bármilyen sokat tettek le az asztalra, életük egyik fontos dimenziójában, ott sírnak, ahol senki se látja, tele vannak frusztrációval, remorse-szal, ressentiment-tal…

Kár, hogy így van, mert ha törvényszerű, hogy egyre feljebb egyre kevesebb a levegő, következésképpen egyre kevesebben jutnak fel a csúcsra, kéne egy kicsit arányosabb elismerés, kiegyensúlyozottság a lentebbi rétegekben is. Ott is van teljesítmény, kreativitás, szorgalom, és néha hajszálon múlik, hogy ki csap be elsőnek, ki szakítja át elsőnek a célszalagot. És vannak területek, sok is, ahol pusztán a szerencse is(!), vagy a “jókor voltak jó helyen” dönthet… És utána azután minden van, csak arányosság az nincs, az elismerésben.

Mégis, mégis, jobb érzés lehet nem feladni, és csak odavetni, “még nem sikerült, de majd… majd én megmutatom…”, és közben őrölni magad belülről, ott sírni, ahol senki se lát, mint körülnézni, és azt mondani egy adott ponton, adott szinten, hogy igen, ezt akartam, talán ez már több is, amit akartam, továbbra is oda fogom tenni magam, vállalom a kihívásokat, tudom, mi a dolgom, mi a kötelességem szeretteim, barátaim, nagy szó, de a nemzet felé is, de egy olyan kiegyensúlyozott, harmonikus mindsettel, hogy nem gyötröm magam az előbbieken túl, hogy hová, merre kellene még feljutnom, hogy végre kiegyensúlyozott, harmonikus életet élhessek.

Kicsit ez a horvát tengerpartos halász történetéhez hasonló, aki élvezi a reggeli napsütést, az amerikai túrista meg el akarja neki magyarázni, hogy milyen jó élete lenne neki hosszútávon, ha most sokkal többet dolgozna. Az ismert anekdota szerint a halásznak már most is jó élete van, minek törje magát?!

Persze, ellenvethető lenne, hogy azért az kevés lenne nekünk, ami vélhetően a történetbeli horvát halász élete. Hát ez az, hogy mi elég, azt mindenkinek magának kell eldöntenie, de oda érdemes egy alarmot beállítani… Például ha valakinek egy luxus yacht nem elég, annak sokkal többet kell dolgoznia most, vagy jobb barátokat kell szerezni… vagy ha egy Maserati, és egy zürichi bungalow nem elég, kell még egy Bugatti is, meg egy jó párizsi kerületben egy manzárd is, ugyanaz, többet kell most dolgozni, vagy befolyásosabb barátokra szert tenni, vagy both… egy fontos: érdemes belőni, mire hajtunk… az persze lehet a munka pure flow-jának az élvezete is… milyen jó, hogy mások mások…:-)))“

—————————————————————

“Másodhegedűs az, aki a "főszereplő" mögött áll a rangsorban.”

Akart-e valaha is valaki “másodhegedűs” lenni, vagy csak az jutott neki? És hogyan éli meg ezt? Van-e olyan, akinek “ez jól áll”? Ez itt a kérdés, nem is kicsi…Egy kis Linkedin post váratlan relatív sikerétől aha-pillanatot éltem át, mondhatni filozófiai transzba estem, és majdnem a halált túlélők élménybeszámolóihoz hasonlatosan gyorsan lepörögtek életem fontosabb fordulatai, csomópontjai, és megvilágosodtam, megláttam a közös szálat, amelyre fel lehet őket fűzni…

Akkor lesz igazán érthető, ha a folyamatot rekonstruálom.

Első lépés a post, nyugi, ez egy rövid post volt…

“Egyszer egy több-alkalmas vezetői csapat tréningjére a vezetői stílust tűztük ki az egyik nap témájául. Nagyon készültem, sok slide-dal, azután máshogy csináltuk… én rengeteget sokat tanultam abból a tréning-napból…:-)))

Nem mondom, hogy ehhez a táblához nem lehetne egy-két dolgot hozzátenni, de mai fejemmel ezt tenném fel gondolat-ébresztőnek/kályhaként, ha ez lenne a téma, és “és ezt ülnénk körül”, mint egy tábortüzet, és beszélgetnénk róla…”

…és ehhez, ezalatt volt egy sharelt post ábrája, íme: 

 j

A post relatív sikerét említettem, definiáljuk a sikert (és még az is…): egyedi postjaim view-jai 100-16 000 között szóródnak, persze, az első korláthoz közelítenek inkább, 1000+ ismerős, 1600+ follower, napi kb 800-1000 view. Ez a post 10 h után (éjfélkor került fel kb…) 500 view-t, 10 like-ot (7 db 2nd, 1db 3rd+), 1 commentet (- 3rd+ “ismerőstől”!). Ezt nevezem “relatív sikernek”.

A post eszembe juttatta a vezetői csapatoknak tartott tréningeket, amelyeket tartottam, és szerettem. Volt ezeknek egy közös vonásuk: 2 tréner volt, én voltam, akit meghívtak második trénernek, brácsásnak, ha tetszik, és azután szerettek velem dolgozni, ugyanúgy, ahogy én velük. És ők nem futottak még trénerek voltak, a futtottak még tréner én voltam. Ami nem jelentette azt, hogy nem kiegyensúlyozottan dolgoztunk együtt, nem az inasuk, tényleges segítőik voltam, de mindig egyértelmű volt, ki a vezető tréner, aki a munkát hozta. 

Vizi Beával (Gordon T.A.) nagyon szerettem együtt dolgozni, Malchiner Maximilian Péterrel (You Are More, Innermetrix), Dara Péterrel (A legjobbat hozom ki belőled). 

Ez egy. Azután belegondoltam az utolsó 20 éves alkalmazotti munkáimba, létembe, 5 multinacionális leányvállalati karrierembe, ami végig másodhegedűsi szerepekben telt el. Gazdasági igazgató, egyszer még  Verwaltungsleiter is, ilyesmik voltak a postok megnevezései, de mindig a vezérigazgatók, vagy ügyvezető igazgatók közvetlen munkatársa voltam, többnyire a primus inter pares a többi igazgató között, akivel a legrázósabb dolgokat kellett mindig megbeszélni…

Ez kettő. Idén februárban a Linkedinen megkeresett valaki, Vincze Ágnes, hogy azt találta ki, hogy podcastokat szeretne velem csinálni. Előtte volt némi rádiós háttéremberi tapasztalata, de ilyet nem csinált. Elkezdett párhuzamosan is podcastban beszélgetni emberekkel, de a főszál a velem való beszélgetések voltak, majd rátalált úgy tűnik, az igazán sikert hozó podcast beszélgető társára, Pagonyi Adriennre, akivel ilyen nagyon rövid, ütős, nagyon sikeres kis podcastokat csinálnak, és december 5-én már egy off-line meet-up-ot is megszerveztek, ami várhatóan szintén sikeres lesz.

Egy on-line jó ismerősöm rákérdezett, hogy mit kerestem én ezekben a podcastokban, amin jót röhögtem, mert kívülről nézve nyilván semmi dolgom nem lett volna ezekben, a hölgy a lányom lehetne, és amikről beszélt egyre kizárólagosabban, egyre távolabb került az én világomtól, de belülről nagyon is tudtam. El is mondtam többször is a podcastokban, hogy én egy rezonőrnek gondoltam ott magam, aki meghallgat valakit az ő legbensőbb, izgató problémáiról, és rezonál rá. Ez nem coach feladat, itt szabadon beszéltünk, vélemény, tanács is elhangzott, autentikus volt, bár, ma már úgy gondolom, még mi is, itt is visszafogtuk egy kicsit magunkat. Talán, hogy nyitva hagyjuk a  kapukat…

Én se csináltam podcastot előtte, pláne videóst, élveztem, nem volt drukk, beszéltem, ahogy amúgy is beszélek (Ágnes könnyed, fesztelen partnerségének hála!), és egy ideig még érdekelt is a számomra néhány még felfedezetlen topic újdonsága. Azután ezekhez Adrienn már jobb partner volt. Szóval rezonőri szerep ez is, egyfajta “másodhegedűs”…:-)))

Ez három. És akkor eszembe jutott a szinte hozzám nőtt téma (olyan mértékben hiszek a jó helyen, jó időben, jó célra használhatóságában), az Innermetrix személyiségprofil, és azon belül az én személyes 2015-ös profilom (amikorra a nagy váltás, alkalmazottból nyugdíjas, egyúttal a tréner/coach életbe való átváltás már évek óta megszilárdult). A személyiségprofil a jelentős életmód, életbeli változásokkal módosul természetesen, és ilyenkor tud segíteni igazán.

Változott a korábbi profilokhoz képest a 2 másik modul eredménye is (az Innermetrix ADV profil 3 modulból áll: viselkedés, motiváció, érzékelés/döntés), de ide, ehhez a témához a harmadik, az érzékelési csatornák és az abból következő döntési preferenciák modul eredményei tartoznak (ez egészen különleges, a Hartmann féle axiológiai (hogyan hozunk érték-ítéleteket) elméleten alapszik, számos blog-postban kitértem az ismertetésére). 

Az eredmény a 3+3 fő dimenziót és az ezeket is magukba foglaló összesen 78 érzékelési/döntési karakterisztikát rendezi preferencia sorrendbe egy 10-es skálán számszerüsítve.

Az én személyiségprofilom első 10 preferenciális karakterisztikája ebben a modulban a következő:

Az utasítások követése

Integráló képesség

Probléma- és helyzetelemzés

Realisztikus célkitűzés másoknak

Potenciális problémák meglátása

Elméleti problémamegoldás

Mások kijavítása

Mások fejlesztése

Mások értékelése

Az előítéletektől mentesség

3 a 10-ből problémák azonosításáról, elemzéséről, megoldásáról szól, tipikus  Edward de Bono fekete gondolkodó kalapos, hiper-racionális  rôle, laza lelki  tartással kell tudni például nem-et mondani… Ez négy… és rögtön meg is magyarázza az előbbieket. Egy vezetőnek igen-eket kell tudnia sokat mondani, lelkesítenie/motiválnia kell tudnia mindenekelőtt, túl kell látnia a problémákon…

Nem mintha én olyan vadul & lelkesen keresném a problémákat, nem nyugodnék, amíg nem találok ellentmondást, hiányt, félreértést, tévedést, de ezek az utcán hevernek, annyi van…:-))) csak le kell hajolni a földre érte, ahogy egy ma már ismeretlen nevű és funkciójú konferanszié mondta (kb. a ma MC…). Egy fontos szabály van, amit ösztönösen is betartok. Ritkán ugrom igazi BS-re, azon inkább továbbgörgetek, nincs ott semmi látnivaló…

Ami izgat, azok a jó anyagok, postok, emberek, amelyek még jobbak is lehetnének… Ezt lehet akár egyfajta ars poetica-nak is nevezni…:-)))

Nem tudom, Neked hogyan jár az agyad, nekem, ha nem lenne a világ tele triggerrel, itt se lennék, nem hogy írnék ilyen szösszeneteket. Nem vagyok próféta-típus, nem akarok alapból meggyőzni senkit semmiről, nincs olyan téma, amiért meghalnék, ha nem adhatnám tovább, viszont van egy olyan drive-om, hogy szeretek logikai bukfencekre reagálni, kiegészíteni dolgokat, amik féllábasok, beszólni kedvesen, de határozottan, reagálni.

Alapvetően abban a video-podcast sorozatban is, aminek egy viszonylag állandó szereplője voltam idén egy pár hónapig, néha megemlítettem, hogy magammak nem jutott volna eszembe ilyesmi, de behívtak, jól éreztem magam, élveztem, de mindig a rezonőr voltam, egyáltalán ez a rezonőri (a mindenkori “írnok”, és az ősi Egyiptomban is szerintem írnok lettem volna, vagy filozófus, de az minden korban luxus lehetett csak, kellett valami rendes foglalkozás is…:-))) attitűd ez tökéletesen smakkol nekem…

Az úgy van, hogy post szül commentet, comment szül postot, a post in its turn megint commentet szül, és így tovább…

Egy postban (itt a blogban is) elmondtam egy saját anekdotát, hogy egy sörözőben egy kávéházi (képzavar! tudom…) grafológus kifigyelt egy beszélgetést, és keresett pár buck-ot grafológiának álcázva a beszélgetés megfigyeléséből levett felületes rögtönzött “személyiségprofillal”. Ezt a blog logikája szerint a komoly személyiségprofilokkal állítottam szembe nyilvánvaló csalásként aposztrofálva. 

Valaki, akivel rendszeresen jóízűen pull each other legs, ezt a comment-et kanyarította a blog Linkedin-beli share-elése alá: 

“…egy komment alapján megmondom, milyen vagy. 5.000Ft. Jöhet?”

Ott duly megválaszoltam  in the same genre, de tettem egy könnyelmű ígéretet is, hogy lesz komolyabb válasz is. Voilà…

A comment jogos volt, mert a blogban csak azt minősítettem csalásnak, hogy az alkalmi ügyeskedő “személyiségprofil”-t rögtönzött kvázi grafológiai alapon, azt hogy az ő kvázi “személyiségprofilja” mit ért, szót se írtam. Tehát a commentelő jogosan gondolhatta:

“Mi a f…nak legit pénzt fizetni valamiért, amit egy random fickótól bagóért megkapok?!”

Megpróbálom rövidre. Sokféle trait-re, karakterisztikára van személyiségprofil. A bibliám egy pszichológus-társaság által kiadott,  21 eszközt részletesen tárgyaló német monográfia, ami az érdeklődőknek aranybánya lehet. De koncentráljunk csak arra a típusra, ami a viselkedést veszi górcső alá, mert a kávéházi “grafológus” csak ebben utazhatott, mást nem figyelhetett meg.

Ez pedig a nagyon sokak által ismerni vélt, esetleg mélyen is ismert DISC modell. Az igazi DISC-modell eleve két viselkedés-mintát azonosít, és azok közötti összefüggés az egyik fő terepe az elemzéseknek. 

Nos, emberünk semmi mást nem figyelhetett meg, mint egy egymást láthatóan jól ismerő, egymás társaságában à l’aise levő emberek harsány, röhögésekkel tarkított beszélgetését. Ez a DISC modellben az emverekből az ún. természetes viselkedés-profilt váltja ki. A résztvevők ún. felvett, második (pl. a munka környezetre!!) legjellemzőbb viselkedés-profiljáról fingja se lehetett. Első alap-probléma, preuve/bizonyíték...

De ha csak egy profilt nézünk, akkor is az első két dimenziónál (D, I) alapvető, hogy az illetőt ismert, baráti, vagy új, még felfedezendő szituációban figyeljük meg. Az előbbiben abszolút fesztelenül viselkedő introvertáltról csak az ismeretlen szituációban derül ki, hogy introvertált, az előbbiben könnyen összetéveszthető az extrovertált viselkedésűvel, ráadásul még lehet, hogy abban az ismerős közegben még túl is tesz rajta, mert neki csak ebben esik jól megnyílnia, tehát extrán élvezheti, míg az extrovertált tartalékolhatja az energiáját az újaknak, a ténylegesen challengelő szituációknak. 

Történetesen a “grafológus” faszi szélsőséges extrovertáltnak írt  le engem, aki gyárilag introvertált vagyok, igaz, korral nyíltan valamennyire. Szóval az ipse “személyiség profilja” szart sem ért valójában. Második preuve…

Nagy szavakkal vigyázni kell/illik. Miért lenne tabu ez a video?! Miért lenne subversive ez a video?! Talán nem is az… talán nem is az mindenkinek…

Azt meséli el, hogy körülbelül a XVII. század közepéig (a videóban pontos dátum, hely is van) alapvetően a nyugati emberek túlnyomó többségének (tudod, mint Neked és nekem a munkájából kellett megélnie…) egész más rezsimek jutottak osztályrészül, ami a munkát & életet illeti, mint a ma (tömeg-)emberének (a Föld többi részén kicsit vagy nagyon máshogy alakultak a dolgok, de ma erős konvergencia észlelhető, a “lapos Föld” a.k.a. globalizáció jelenségével magyarázható módon.

Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy az emberek sokkal többet dolgoztak régebben és ez igaz is különösen a XVIII.századtól kezdve, ám korábban ez egyáltalán nem így volt. Igaz, a tömeg embernek, a “népnek” nem is volt majdnem semmije a maiakhoz képest. Étel-ital, tető, ruha, cipő olyan, amilyen. Nem volt megtakarításuk (minek?!), nem volt autójuk, tv-jük, nem mentek igazán soha “vakációra”, megvolt az életük természetes ritmusa, nem kellett “kiengedni”, kitombolni magukat, illetve annak is megvolt egyszer egy évben a kultúránként kicsit különböző típusa,  viszont nem gyötörték agyon magukat a munkában, nem volt burnout-juk se, mint ma már akár egy 30-on évesnek is.

Mindezt a videó csendesen, nyugodtan, racionálisan, rakkolósan levezeti, nem akar senkit semmiről meggyőzni, ahogy én se, csak ideteszem érdekességként, esetleg elgondolkodásra. Az alap az az, hogy mit akarunk elérni, mi mindennel akarjuk körülvenni magunkat, és ahhoz mennyit kell dolgozni. A kettő együtt van, megy. És persze van a “falu”, a világ, ami körülvesz minket. Marx híres kunyhója, amiben jól érzed magad, amíg nem épülnek köréd felhőkarcolók, üzletek, szórakozási lehetőségek, jelennek meg szomszédok, akik le fogják szólni, nézni a kunyhódat is, az életmódodat is, és Téged is… ez a kihívás, és nem kicsi…

k

A szavazásokra, véleményre buzdítás nem igazán megy errefelé, mégis megpróbálom, mégpedig a nehezebbiket, a véleményre buzdítást…

Megosztottam itt egy videót tegnap, és kimerítve a kisérő commentben juste a 3000 karaktert, egy “Ön- és emberismeret nélkül (soft skills) nincs jó vezető, ez ilyen egyszerű.” felütésű gondolatmenettel mérsékelt sikert aratva rájöttem, hogy ebben van még juice…

Különösen azért, mert a személyiségprofiloknak általában nem igazán jó az ázsiója, megosztó téma itt is, gondolom ezért van, hogy néha pendítik csak meg (legalábbis az én thread-emen), miközben a “való életben” vastagon használják őket, méghozzá - szerintem is, főleg gyér transzparencia mellett - néha döntő jelentőséget tulajdonítva némelyiknek fontos (pl. felvételi) helyzetekben. 

Tehát gyakran találkozunk velük, akár kvázi kényszerként is (pl. a felvételi folyamat obligát eleme lehet), viszont beszélni meg nem beszélünk róla. Kb. mint a szex… (a postban előbbre kéne tennem az anekdotát, ami fontos az egész szempontjából, és te lehet, hogy csak idáig olvasod el, vagy idáig se, úgyhogy az anekdota marad a kitartók prémiuma…:-)))

De még elgondolkozóbbá tett egy igazi érdeklődő comment egyik mellékmondata, hogy: “…ezek szerint (amennyire megértettem) egy matematikai modell…”.

Ez messze vezet. Mi mérhető a matematikai modellekhez? A közgazdaság, ami bőven használ modelleket? Eredményeit, előrejelző képességét, zárt megoldás biztos hiányát figyelembevéve nem… az orvostudomány? Nem. A pszichológia? Nem… soroljam még? Tehát egy személyiségprofil eredménye egy matematikai modell egzaktságához mérten persze nem egzakt. Ha a más módszerekkel adott vizsgálati populáción az eredmények pszichológiai validálása eléri a 70%-os megbízhatóságot, a pszichológiai eszközt megfelelőnek tartják… ennyit arról, hogy mennyire tendenciát, irányt mutatnak az eredményeik inkább,  mint megfellebezhetetlen ítéletet… erről ennyit…

Egyébként még a matematika is… a zártságról… Torkel Franzén-t idézem a Gödel nemteljességi tétellel kapcsolatban, mert én nem értek hozzá igazán: “A nemteljességi tétel konkrét példával szolgál olyan konzisztens elméletekre, amelyekben hamis állítások is bizonyíthatók.” Hát az én laikus énemnek ez nem jó hír, ami a matematikai modellek jó értelemben vett zártságát (belső logikai tökéletességét) & megbízhatóságát illeti.

Vagy a különböző interpretációk egyenértékűsége. Euclidesi és Bólyai-Lobacsevszkiji geometria zárt a fenti értelemben és alternatívái egymásnak…

Vagy fizikában (ami bizonyos értelemben kiterjesztett matematika) attól is függhet az eredmény, hogy a rendszer milyen sebességtartományban mozog. Földi “normál” körülmények között a newtoni fizika tökéletesen megfelel, a fény sebesség közelében az einsteini fizika módosításai kilépnek a hibahatárból (azt gondolom, hogy amilyen sebességgel még röpködünk Holdra, Marsra, ahhoz még a newtoni OK…).

A matematikás hosszú (kb. 1250 karakteres) válasz-commentemben kitértem azon vélemények osztályokba sorolására is, amelyekkel eddig találkoztam a személyiségprofilok elvi, vagy gyakorlati ellenzői részéről. Nekem ez a csoportosítás fedi le ezt a részhalmazt:

1. Akik nem jól választottak, mert sokféle van ám. és mind csodát igér, vagy 
2. nem próbáltak még egyet sem, de valamiért,  előítéletesek, vagy 
3. nem magyarázták el az eredményeket, így nem tudják hasznosítani, vagy
4. előfordul, hogy megcsináltatják valakivel mondjuk felvételnél, és  nem transzparens módon, és esetleg nem is ajánlott módon felhasználják az eredményeket, és ezzel gyanússá teszik örökre mindet, vagy
5. valamiért azt gondolja, hogy ez őt majd gúzsbaköti, mint a ráolvasás, vagy a szemmelverés, egyáltalán azt gondolja, ha nem is mondja ki esetleg nyíltan, hogy ez valami ezo (vagy akár sima, mezitlábas) svindli…

Na, ez utóbbiról szól a személyes anekdotám, ami lehet, hogy 40+ évvel előtt eshetett meg velem, zuglói kocsma volt a helyszín, tenisz utáni sörözés. Az introvertált személyiség csak idegen, új környezetben óvatos, shy, ismerősök között akár néha viszi is a szót. Egy ilyen pillanatban lehettem, páros volt aznap, 4-en ültünk az asztalnál, nagy garral, gesztikulálva, hangosan magyaráztam valami roppant fontos dologban az álláspontomat. 

Egy idő után odajött egy közeli asztalnál egyedül ülő úr, és a következő sörökre meg akarta teremteni a külső finanszírozást, és felvetette, hogy ő grafológus, és kifejezetten nekem felajánlotta, hogy ha írok ott pár sort egy papírra, elmondja milyen vagyok. Hülyéskedtünk, hangulat volt, miért ne. Ott rögtön akkor nem jöttem rá, hogy ez pure átverés, behúzás volt. Elég volt neki, amit előtte látott, hallott, az írás már csak alibi volt…

Ha a neten on-line kitöltesz egy személyiségprofil kérdőívet (nem tesztet!), a kiértékelő (rendszer, még csak nem is közvetlenül ember! egyfajta programozott szakértői rendszer, ha tetszik narrow AI…) semmi mást nem tud Rólad, mint a kérdésekre adott válaszaidat. A kérdések összeállítása, struktúrája nem új találmány, szociológiában, pszichológiában ez külön diszciplina. Úgy vannak összeállítva, hogy a kérdésekre adott válaszok kapcsolataiból, kapcsolódásából, szeparációjából, szóval a mátrixából bizonyos tendenciákat, trendeket lehet kiolvasni a Rád kitöltéskor jellemző pszichológiai állapotaidról.

Mivel ez kitalálhatóan egy kényes, komplex folyamat, ilyen rendszert kreálni, majd leprogramozni nem gyerekjáték nem megy máról holnapra. És ha elkészül, alapos tesztelés következik és mint mindenben is, vannak nyilván, akik levágják a feleslegesnek vélt kanyarokat... Ezért különös gondot kell/érdemes fordítani arra, ha elszántad magad - mert bizonytalan vagy, merre lépj, vagy miért vagy sorozatban sikertelen, vagy (c) -, hogy milyen személyiségprofilt választasz. Érdemes ajánlatokat kérni, nem feltétlenül kidobott pénz, ha többet is konkréten kipróbálsz, annál is inkább, mert a jobbak explicite deklarálják, hogy milyen jellemzőkre adnak trendjellegű előrejelzést.

Mit érdemes kérni ajánlatkéréskor:

1. Konkréten az adott személyiségprofil milyen jellemző(k)re ad trendjellegű előrejelzést? (példa: a nagyon elterjedt DISC elemzés viselkedésprofilt elemez, ami azért is nagyon fontos, mert pl. coachingban a legkönnyebben a viselkedés fejleszthető…)
2. Milyen pszichológiai elméleti alapra támaszkodik?
3. Milyen pszichológiai validálási folyamatoknak vetették alá a készítői?
4. Mi a delivery, az eredmény? Egy printout/pdf, vagy jár hozzá egy konkrét személyre szóló elemzés is, ami mindenképpen megkönnyítheti a felhasználhatóságot, és növeli a felmérés eszmei/gyakorlati ROI-ját?

…és persze, ami még eszedbe jut…

Ugyanarról, mint az előző postban, de pepitában, kvázi viccben szatírában oldva. Rímel az előző komoly postra. Egy fantasztikus tréner hölgy osztotta meg ma reggel a facén… 

“Férfi (kapcsolati) szabályok/házirend”, úgy ahogy a post a Facén megjelent, teljes integralitásában. No comment. (A “Gardons l’humour!” jegyében…:-)))

Comment helyett egy fohász: Bárcsak az alább idézett tréfa/humoreszk/sutka, bárcsak egy nő tollából került volna ki! Mert a mostani patetikus diskurzusból (hogy ne mondjam, vádoló picsogásból...) ez az, ami hiányzik, a felszabadító, könnyed irónia, a másokon nevetés mellett a magunkon is tudni nevetni katarzisa... Nekem speciál ez adna némi reményt, hogy nem fejlődtünk végzetesen & visszavonhattalanul elfele... Ha férfi írta, akkor se rossz, de az nem az igazi. De hogy egy nő egy férfi bőrébe bújva tudjon ironizálni  „a” férfin magán, úgy hogy közben önmagán is ironizál, az priceless lenne...:-)))

Tehát: mégegyszer (az első mondat és az egész  értelmezéséhez jó tudni…), hogy az itt következő postot - forrás megnevezése nélkül - egy szellemes, eszes, szimpatikus hölgy - más postokban kiderülve kb. 40-50 éves (látott már karón varjút...) - hölgy írta…

_____________________________________________________

“😎 Rájöttem, hogy nagyjából férfi vagyok.

Férfi szabályok

Állandóan halljuk "a szabályokat" a nők részéről. Na, most itt a férfi oldal. Ezek a MI szabályaink!

Jegyezd meg ... mindegyik pont 1. SZÁNDÉKOSAN! (24 db 1. (legfontosabb... nyilván!) pont van - SZM...) 

1. Tanuld meg használni a WC-ülőkét! Nagy lány vagy. Ha fel van hajtva, hajtsd le! Nekünk felhajtva kell, nektek lehajtva. Sosem hallotok minket arról panaszkodni, hogy megint lehajtva hagytátok.

1. Vasárnap = sportok. Ez olyan, mint a holdciklus vagy az apály-dagály váltakozása. Törődj bele!

1. A bevásárlás NEM sport. És nem, soha nem fogunk rá akként gondolni.

1. A sírás zsarolás.

1. Azt kérd, amit akarsz! Tisztázzuk: A finom utalások nem működnek! A nyomatékosított utalások nem működnek! Az egyértelmű utalások nem működnek! Csak mondjad!

1. Az Igen és Nem tökéletesen megfelelő válaszok szinte minden kérdésre.

1. Csak olyan problémával gyertek hozzánk, aminek megoldásában a segítségünket kéritek! Erre vagyunk valók. Szimpátiáért ott vannak a barátnőitek.

1. Az a fejfájás, ami 17 hónapja tart, az már baj. Menj orvoshoz! 

1. Bármi, amit 6 hónapnál régebben mondtunk, nem felhasználható vita közben. Igazából minden megjegyzésünk érvényét veszti 7 nap után.

1. Ha nem úgy öltözködtök, mint egy sorozatszereplő, akkor ne várjátok el, hogy úgy viselkedjünk, mint a szappanopera-szereplők!

1.  Ha azt gondolod, hogy kövér vagy, valószínűleg úgy is van. Ne kérdezz minket!

1. Ha az, amit mondunk, kétféleképp érthető és az egyik megsért, elszomorít vagy feldühít, akkor mi a másikra gondoltunk.

1. Megkérhettek, hogy csináljunk meg valamit vagy megmondhatjátok, hogy milyen legyen! De azt ne, hogyan. Ha már tudod, hogyan lehet a legjobban megcsinálni, tedd meg magad! 

1. Amikor csak lehet, a feltétlen szükséges mondanivalódat a reklámok alatt mondjad el! 

1. Kolumbusz Kristófnak nem volt szüksége iránymutatásokra. Nekünk sincs. 

1. MINDEN férfi csak 16 színben lát, mint a Windows alapbeállításnál. Például a barack az egy gyümölcs, nem szín. A padlizsán az zöldség. Fogalmunk sincs, mi az a mályva.

1. Ha viszket, megvakarjuk. Így szoktuk.

1. Ha azt kérdezzük, mi baj és azt mondjátok "semmi", akkor úgy viselkedünk, mintha semmi baj se lenne. Tudjuk, hogy hazudtatok, de nem éri meg a zűrt. 

1. Ha felteszel egy kérdést, amire nem akarsz választ hallani, akkor olyan választ fogsz kapni, amit nem akarsz hallani.

1. Ha valahova el kell mennünk, bármit is viselsz, az nagyszerű. De tényleg.

1. Ne kérdezd meg, hogy min gondolkodunk, kivéve ha felkészülten tudsz beszélgetni olyan témákról, mint a futball, lőfegyverek vagy versenyautók! 

1. Elég ruhád van.

1. Túl sok cipőd van.

1. Formában vagyok. A kerek egy forma.”

Egy talált tárgy a Facén... és egy kicsit elgondolkoztam "hangosan" ennek kapcsán...:-))) 

 ___________________________________________

Először az idézet:

“Hány férfit hallottam, hogy "intelligens nőt" akar az életébe!...

Bátorítanám őket, hogy gondolkodjanak el rajta...

Az intelligens nők maguk hozzák meg a döntéseiket, megvannak a saját kívánságaik és korlátokat szabnak. Soha nem leszel az élete középpontja, mert ez maga körül forog. Egy intelligens nő nem hagyja magát manipulálni, sem megzsarolni, felelősséget vállal. 

Az intelligens nők vitatkoznak, elemeznek, nem értenek egyet, tovább lépnek.Azoknak a nőknek előtted is volt életük, és tudják, hogy akkor is lesz, ha te elmész.

Figyelmeztet, nem kér engedélyt. Ezek a nők nem egy vezetőt keresnek a párjukban, akit követhetnek, egy apát, aki megoldja az életüket, vagy egy fiút, akit megmenthetnek. Nem akarnak követni téged, és nem akarnak utat mutatni senkinek. Melletted akarnak sétálni.

Tudja, hogy az erőszak nélküli élet jog, nem luxus és nem kiváltság. Ugyanúgy fejezi ki a haragot, a szomorúságot, az örömöt és a félelmet, mert tudják,  hogy a félelem nem teszi őket gyengévé, ahogy a harag sem "férfiasabbá". Ez a két érzelem és a többi együtt teszi emberré és kész. 

Egy intelligens nő szabad, mert harcolt a szabadságáért. De ő nem áldozat, ő egy túlélő.Ne próbáld leláncolni, mert tudni fogja, hogyan meneküljön. Az okos nő tudja, hogy az értéke nem a testében rejlik.

 Gondold meg kétszer, mielőtt a kora, magassága, súlya vagy a szexuális viselkedése alapján ítéled meg, mert ez érzelmi erőszak, és ezt ő is tudja.Tehát mielőtt azt mondanád, hogy szeretnél egy "intelligens nőt" az életedbe, kérdezd meg magadtól, hogy tényleg hajlandó vagy-e beilleszkedni az övébe.” 

- Gabriel Garcia Marquez -

 ______________________________________________

 Jaja...  gondold meg mi után kivánkozol… Egy commentben kb. ilyesmit írtam a Facé-s posthoz (kerestem, lehet, törölték a postot): 

"Ja… lesznek olyan férfiak, akik ezt olvasva majd azt gondolják majd, “Áhhh, nem is kell feltétlenül annyira intelligensnek lennie…”. És találni fognak…”

Kezdjük az értelmezési tartományokkal... ki lehet az tárgya és az alanya a címbeli kijelentésnek... kezdjük a tárggyal...

Az külön dolog, hogy ki az intelligens nő, mitől kezdve nevezhetjük annak, vajon ez-e a többség (szerintem - éa a harang-görbe törvényszerűségei szerint - nem… úgy ahogy az intelligens férfiak se képezik nyilván a többséget). Miért érdekes ez? Például, mert a címbe kiemelt vágy szerintem messze nem jut eleve minden férfi eszébe, talán egy középosztálybeli kisebbség érdeklődhet elvi szinten ilyesmi után…

Ez eleve a hipergámia miatt is így van, ami szerint a nők általában felfelé, az ő státuszuknál magasabb státuszú partner felé orientálódnak (tegyük hozzá, hogy  a magasabb státuszú férfiak halmaza maximum átfedésben van az intelligensebb férfiak halmazával...). És mivel az intelligens nők általában magasabb státuszúak  a társadalomban eleve, így kisebb az elérhető szabad eligible férfi-állomány.

A képet tovább színezi, amennyiben még a korban is benne vannak, ami szintén kör-/választék-szűkítő körülmény (ami a hipergámiát illeti, ez mindig is volt, és ma is érvényes általános tendencia, ennek az irodalma meglehetősen gazdag, ami okadatolja, hogy ez (a) így van, (b) miért ven így, akit érdekel, nézzen utána, itt adottnak veszem).

Jutott még eszembe, hogy egységes tömbként kezelni "a" nőket és "a" férfiakat, szociológiailag kezelhetetlen. Pláne problematikus gender-szolidarításról beszélni a mindennapok szintjén… persze, dumában lehet. Mutass egy anyát (jó, néhányat…), aki nem a fiát fogja védeni minden helyzetben a menyével szemben (talán a fentebb említett intelligens nőknek ez szándékában állhat, de messze nem fog sikerülni mindegyiküknek…).  

Vagy mutass olyan nőket, akik békésen megegyeznek, kié legyen a vágyott  pasi vagy post, és nem alávágnak egymásnak. És hány - taktikából, vagy kétségbeesésből, egyébből – nem-intelligens nő esik egy intelligens nőre. A férfi pedig mint a víz, a kisebb ellenállást fogja keresni végülis (miközben néha megpróbálja az ellenáramú medencéket is, és élvezi is egy darabig… azután rájön, hogy nem lazac, meg különben is, fent várnák a tátott szájú, reggelizni akaró vérmes grizzly-k).

Persze, ezen a mindennapi szinten nyilván primer férfi-szolidarítás is talán a mesében (meg elméletben) van, viszont a nőknél sokkal nyíltabb, direktebb az egymás közötti nyers pozíció harc harc az erőforrásokért, hatalomért, nőkért. Kegyetlenek. Ahová a nők belépnek, gyakorlatilag már mindenhová, erre számítsanak.

Más. A fenti idézetet amúgy próbáltam csekkelni, nem fake-e, ezt találtam, ugyanez angolul, ennél a szerzőnél… de tudod mit? Ha fake, ha nem, érdekes. Ez az uralkodóvá váló narrativa!

“I have heard many men say that they want an "intelligent woman" in their life. I would encourage them to think well. Girls and intelligent women make their own decisions, have their own desires and set boundaries. You will never be the center of her life because she revolves around them. An intelligent woman will not allow you to manipulate or blackmail her. She is responsible for her actions. 

Intelligent girls doubt, analyze, debate, displease, progress. These women had a life before you appeared in their lives, and will continue to have it even when you leave their lives. Such women report, do not ask permission. They are not looking for a leader to follow, a father who solved their life, or a child to save themselves by guiding them. They do not want to follow you, nor are they willing to show the right way to others.

Intelligent girls know that living without violence is a right, not a luxury or a privilege. They express nervousness, sadness, pleasure and fear in the same way, because they know that fear does not make them look weak, nor does nervousness make them look "masculine". These two emotions, but also the others, all together, make it look humane and that's enough.

An intelligent woman is free because she has fought for her freedom. But she is not a victim, she is a survivor. Do not try to limit her, because she will know how to escape. An intelligent woman knows that her value does not lie in the physical aspect. Think twice before judging her age, height, weight or sexual behavior because this is emotional violence and she understands it.

So before you say you want an "intelligent woman" in your life, ask yourself if you are really ready to be a part of her life.”

Melléklet

6 témábe vágó videót sűrítettem ebbe a mellékletbe. Próbáltam videóként beágyazni őket, de az első videó feldolgozása már annyi időt vett volna igénybe, hogy elvetettem az ötletet és csak a linkeket tettem ide. A nagyon kiváncsiak, akiknek telik az idejéből és nem restellik, plusz érdekli őket, be-copy/paste-ezhetik a linkeket  egy browserbe és youtub-on megnézhetik őket... Az első 4 videó kb. 1 órás, vagy hosszabb, az utolsó kettő rövidebb.

Friderikusz szervezésében Geszti Péterrel és feleségével egy podcast (vendégszereplő: Piczkó Katalin pszichológus)

Nagyon érdekes set-up, de nem akarom lelőni a poént...

https://youtu.be/avVpmT2vOq4?si=l_mg-caLcbCX66OJ

Szabó Péter podcastjai közül egy trilógiát hozok ide (ezt se gondoltam volna, hogy őt (is) fogom hallgatni, de ezek a podcastok kicsit körülményesek nekem, de jók...) :

Van benne kurzus reklám, egyéb, Szabó Péter körülményes, de a beszélgetőpartnerek érdekesek...

(a) Szabó Péter és Kun Szilvi beszélgetése: "Nem a férfi a hibás"

https://youtu.be/76IIivPcC28?si=tOsSINfcG1BVayKs

(b) Szabó Péter, Kun Szilvi és Joós István beszélgetése: "Sok jó fenék van"

https://youtu.be/LprRTHQ0xls?si=eQ-hRDtbfdqGY5gT

(c) Szabó Péter és Joós Istvám beszélgetése: "Erőből csak egyre sz@r@bb lesz."

https://youtu.be/MPLhDZYE1jc?si=UO_mabtsAWaloDdz

2 videó, ízelítő a Vincze Ágnessel és velem készült összesen 29 video podcastból:

5-6 hónapon át nagyon intenzív volt a párbeszéd, messengeren is a podcastokon kívül, és bér az előző profi körülmények között készült podcastokhoz képest ez viszonylag amatőr (részben itt jött bele az Ágnes a know how-ba), de egy unique opportunity volt, hogy a férfi és női kapcsolati szempontok egy része, ami szóba került, tabu-döntögető módon, egymással ütköztetve hangozhasson el (Ágnes csatornájának címe stílusosan "Kiborító"...). Ágnes csatornáján voltam az ő vendége.

Az ide mutatóba kiválasztott 2 video podcastban vannak olyan utalások, amelyek csak a teljes "oeuvre" ismeretében lehetnének érthetőek, vagy úgy sem...:-))) PG 14, mert a beszélgetés hevében elhangzanak "olyan” szavak is. Ágnes 9 hosszú beszélgetésből vágta össze/szét az említett összesen 29 videót. Azt gondolom, hogy akár nemzetközileg, főleg az angol-szász podcast szférát is tallózva, egészében/teljességében  ez a 29 videó egy nagyon érdekes, egyedi, ha tetszik kordukumentum...:-)))

Először arra gondoltam, írok valamit erről a kettőről tartalmilag is, de ha valakit érdekel, keressen meg, válaszolni fogok...

Kell-e a nőnek a férfi és ha igen, miért nem?

https://youtu.be/c3H9WoRXGnY?si=BS2UXb-2CT_nCTSC

Miért félnek a férfiak a nőktől?

https://youtu.be/afkwlBUOFhc?si=Bu8fB3E0Z4YX8MRm

@Arpad Horvath ajánlotta ezt a fejezetet Lázár Ervin “Bab Berci kalandjaiból egy commentben a Linkedinen önismereti témakörben a 2-3 napja sharelt posthoz, ami a mai iskolai curriculum adekvátságát kérdőjelezi meg a való élettel való ütköztetésre utalt, viszonylag struktúrált formában. Mivel linket is adott, örömmel fedeztem fel egy 1989-es, eddig általam nem ismert Lázár Ervin részletet, amit most izibe ide is másoltam…

“A csodapatika

- Mit nem képzel?! - ordított első vevőjére torkaszakadtából Rimapénteki Rimai Péntekh vadonatúj patikájában, amit éppen az imént nyitott meg Rimapéntek főterén.

- Hogyhogy mit képzelek?! - emelte fel a hangját az első vevő. - Talán nem az van kiírva a maga boltjára, hogy patika?!

- De az - mondta Rimapénteki Rimai Péntekh.

- Akkor meg mit ordítozik, ha aszpirint kérek? Hol kérjem, ha nem patikában?

- Az is ki van írva, hogy ki a cégtulajdonos - mondta fölényesen Rimapénteki Rimai Péntekh.

- Mit érdekel engem a cégtulajdonos - háborgott az első vevő -, nekem aszpirin kell, és kész.

- Csak nem képzeli, hogy egy Rimapénteki Rimai Péntekh vacak aszpirineket, fejfájás elleni porokat, lázcsillapítókat, lábizzadásgátlókat és popsikenőcsöket árul?!

- Mi a szöszt árulna mást egy patikában? - mérgelődött az első vevő.

- Embernek fia - mondta kissé lecsillapodva Rimapénteki Rimai Péntekh -, ez nem a test, ez a lélek patikája.

Az első vevő szemében érdeklődés csillant.

- Lelki bajok ellen?

- Igen - mondta Rimapénteki Rimai Péntekh.

Most már teljesen elpárolgott a mérge, szinte kedvesen nézett az első vevőre. Ami az ő esetében elég nagy szó.

- Tisztelt barátom - folytatta kissé ünnepélyesen -, mivel ön az első vevőm, bármit vásárol, ingyen kapja. Válasszon!

- Hogy őszinte legyek - toporgott izgatottan az első vevő -, nem pontosan értem, hogy mire lehet gyógyszert kapni az ön patikájában... bár reménykedem... de reményemet ki sem merem mondani.

- Mondja csak bátran - biztatta Rimapénteki Rimai Péntekh.

- Netalán irigység, gőg, nagyképűség, gyávaság, káröröm, rosszindulat...

Rimapénteki Rimai Péntekh átszellemült arccal bólogatott és folytatta:

- Meg kicsinyesség, kapzsiság, nagyravágyás, álszerénység, alamusziság, lustaság, torkosság, tohonyaság, lelki restség, pénzsóvárság és mindenféle gonoszság, eltévelyedés és átok ellen vannak írjaim, balzsamjaim, cseppjeim és pasztilláim.

- Ez nagyszerű! Uram, bocsásson meg, hogy az imént emeltebb hangot merészeltem megengedni magamnak. Akkor még nem tudhattam, hogy ön egy zseni, az emberiség megmentője. Egyúttal az én megmentőm is. Házsártosság ellen is van gyógyszere?

- Van - mondta gyanakodva Rimapénteki Rimai Péntekh. Az első vevő tapsikolt és ugrándozott örömében.

- Tetszik tudni, van egy házsártos, irigy, lusta és nagyképű feleségem, egy kicsinyes, kapzsi napam, egy torkos, tohonya, pénzsóvár ipam, egy alamuszi ángyikám, egy kárörvendő bácsikám, mindnek kérek, ami jár, ír, balzsam, pasztilla egyre megy, csak használjon.

Rimapénteki Rimai Péntekh vakarta a feje búbját.

- Van egy bökkenő - mondta.

- Engem már semmi meg nem akadályoz, hogy megmentsem a feleségemet, ipamat, napamat, ángyikámat, bácsikámat. Mindenre hajlandó vagyok a gyógyszerekért. Halljam azt a bökkenőt!

- Annyicska csak - mondta Rimapénteki Rimai Péntekh -, hogy a gyógyszert mindenkinek magának kell kérnie a bajára, különben nem használ.

- Úgy érti... - tátotta el a száját az első vevő.

- Úgy - bólintott a mondat végét meg sem várva Rimapénteki Rimai Péntekh.

- Hát azt várhatja - mondta elkeseredetten az első vevő.

- Mit?

- Hogy, mondjuk, a feleségem idejöjjön, és gyógyírt kérjen irigység, lustaság, házsárt és nagykép ellen a saját maga számára.

- Már miért ne történhetne meg?

- Mert azt hiszi magáról, hogy jóindulatú, szerény, szorgalmas. Éppen rólam állítja, hogy irigy, lusta, veszekedős és nagyképű vagyok.

- Szívesen állok rendelkezésére - készségeskedett Rimapénteki Rimai Péntekh -, kérjen csak akármelyik ellen, egy szempillantás alatt meggyógyul.

- Csak nem képzeli, hogy igaz?! Még hogy én irigy?! Még hogy én lusta?! Még hogy én nagyképű?! Nevetséges!

- De veszekedősnek csak veszekedős. Velem is mindjárt veszekedni kezdett, ahogy belépett.

- Én?! Ember, maga veszekedett! Legjobb lenne, ha beszedne valamit veszekedősség ellen a híres gyógyszereiből. Tablettát, írt vagy balzsamot.

- Maga nagyképű fajankó! - ordította el magát Rimapénteki Rimai Péntekh. - Takarodjon innét, mert úgy kivágom, mint a sicc!

Az első vevő sem volt rest, visszaordított. Egy darabig válogatott sértéseket ordítgattak egymásnak, aztán a vevő elunta, nagy dérrel-dúrral becsapta maga után a patikaajtót. Durr!

Hátha mégis igaza van - gondolta Rimapénteki Rimai Péntekh -, és be kellene vennem egy hirtelen harag elleni tablettát. Ugyan - legyintett azonnal -, nem hirtelen harag ez, egyszerűen csak igazságosság. Igazságos vagyok, annyi az egész. Abból meg kár volna kigyógyulni.

Nem is vett be semmilyen tablettát. Leült, várta a vevőket. Jöttek is, de mind másnak akart venni a balzsamokból, írokból, tablettákból. Saját magának egyik sem. Minek, hiszen nekik aztán semmi hibájuk sincs!

Lassan-lassan el is maradoztak a vevők. Nem akadt senki Rimapénteken, aki elismerte volna magáról, hogy nagyképű, rosszindulatú, irigy, kétszínű, kicsinyes, kapzsi, nagyravágyó, álszerény, alamuszi, torkos, tohonya, pénzsóvár, lelki rest. Nem tudom, ha te Rimapénteken laksz, elmentél volna-e Rimapénteki Rimai Péntekh patikájába valamilyen gyógyszerért? Igen? Nem?

Mert így bizony fölkopott az álla szegény csodapatikusnak. Írjai megpenészedtek, balzsamjai megpimpósodtak, tablettái szétporladtak, ő maga meg búvában-bánatában elbujdosott, ma sem tudja senki, hol lakik, mit csinál - hacsak Bab Berci nem. De ő mélyen hallgat felőle.”

“A new psychological theory holds that human beings exist at different ‘levels of existence.’ At any given level, an individual exhibits the behavior and values characteristic of people at that level; a person who is centralized at a lower level cannot even understand people who are at a higher level.”

(Egy új pszichológiai elmélet szerint az emberi lények különböző “egzisztenciális szinteken” léteznek. Bármelyik szinten a személy olyan viselkedést és jellemző értékeket mutat fel, amelyek az azon a szinten élő emberekre jellemzőek; valaki, aki egy alacsonyabb létezési szinten van, még csak érteni se fogja tudni azokat, akik a magasabb létezési szinten vannak.)

Hogy “új”-e, az relatív, a cikk 1974-ből való, egy viszonylag korai megfogalmazása Clare W Graves több mint 20 évig csiszolgatott elméletének, amiből a (némileg, néha nagyon leegyszerüsített formában…) az azóta is bőven virágzó, sokféleképpen, sokféle szinten  feldogozott SPIRÁLDINAMIKA kinőtt…

A fenti mondat az 1974-es Graves cikk összefoglalójából való, a cikk címe: “Human nature prepares for a monentum leap” (Az emberi természet egy nagy ugrásra készül - írta le 49 éve messze előre látva és egy nagyon elgondolkoztató rendszert/framework-öt sikerült vizionálnia, megálmodnia nagyonis földi körülmények között végzett pszichológiai kutatásai eredményeképpen…).

Így folytatja:

“For many people the prospect of the future is dimmed by what they see as a moral breakdown of our society at both the public and private level. My research, over more than 20 years as a psychologist interested in human values, indicates that something is indeed happening to human values, but it is not so much a collapse in the fiber of man as a sign of human health and intelligence. My research indicates that man is learning that values and ways of living which were good for him at one period in his development are no longer good because of the changed condition of his existence. He is recognizing that the old values are no longer appropriate, but he has not yet understood the new.”

(Sokaknak a jövő igéretét elhalványítja az, amit a társadalom morális összeomlásának látnak mind a magán mind a közösségek szintjén. Több mint 20 éves pszichológusként végzett kutatásom, amely az emberi értékekre irányult, azt jelezte, hogy valóban, az emberi értékekkel történik valami, de ez a valami nem annyira az emberi lényeget, mint az emberi egészség és intelligencia jelét érinti. A kutatásom azt mutatja, hogy az ember mindig is rájött/rájön, hogy  az értékek és az életmód, amely megfelelő volt egy adott fejődési szinten, periódusban, már nem jó, mert a létezési feltételek, körülmények megváltoztak. Felismeri, hogy a régi értékek már nem megfelelőek, de még nem értette meg az újakat…)

…és:

“Briefly, what I am proposing is that the psychology of the mature human being is an unfolding, emergent, oscillating, spiraling process marked by progressive subordination of older, lower-order behavior systems to newer, higher-order systems as man's existential problems change. These systems alternate between focus upon the external world, and attempts to change it, and focus upon the inner world, and attempts to come to peace with it, with the means to each end changing in each alternatively prognostic system. Thus, man tends, normally, to change his psychology as the conditions of his existence change. Each successive state, or level of existence, is a state through which people pass on the way to other states of equilibrium.”

(Röviden, amit javaslok az az, hogy az érett emberi lény pszichológiája egy kibontakozó, kiemelkedő, oszcilláló, dupla spirál alakkal jellemezhető folyamat, amely szerint a régi, alacsonyabb szintű viselkedési rendszer fokozatosan alávetődik az újabb, magasabb szintű rendszernek, ahogy az ember egzisztenciális problémái változnak. Ezek a rendszerek váltakoznak a külső világra fókuszálás, és az azt megváltoztatni igyekvő kísérletek  és a belső világra fókuszálás és az azzal kibékülésre tett kísérletek között, olyan eszközökkel mindkét esetben, hogy minden egyes alternáló előrejelző rendszert segíteni tudja.

Megjegyzés (SZM): egyénre, belső világra fókuszáló a legelső szint, az egyén túlélése a cél, ezt váltja a második, törzsi szint, amely a törzs, a közösség túlélésére fókuszál, a harmadik szint megint az egyént helyezi előtérbe, az erőt, a hatalmat, majd megint a közösségi fókuszú, a vallások hierarchiák, birodalmak világa, amit megint az egyéni központú materiális, kapitalista típusú világ, amit a közösségekre, egyenlőségre törekvő következő, utolsó létfenntartási (subsistance) szint követ, és így változik feljebbi szintek között is, az ún being szinteknél…

Így, az ember, általában, megváltoztatja a pszichológiáját, hogy a létezése mindenkori feltételeinek meg tudjon felelni. Minden egymás után következő állapot vagy létezési szint egy állapot, amelyen az ember keresztülmegy, ahogy létfeltétetelei változnak, a következő egyensúlyi állapot felé.)

…és:

“In some cases, a person may not be genetically or constitutionally equipped to  change in the normal upward direction when the conditions of his existence  change. Instead, he may stabilize and live out his life at any one or a combination  of levels in the hierarchy. Again, he may show the behavior of a level in a  predominantly positive or negative manner, or he may, under certain  circumstances, regress to a behavior system lower in the hierarchy. Thus, an adult  lives in a potentially open system of needs, values and aspirations, but he often  settles into what appears to be a closed system.  Human existence can be likened to a symphony with six+ themes.”

(Bizonyos esetekben egy személy genetikailag vagy egyéb konstitucionális okokból nem képes változni normálisan felfelé irányulóan a következő, a megváltozott körülményekhez igazodó pszichológiai követelményeknek megfelelően. Ehelyett stabilizálja és végigéli az életét valamelyik nem adekvát, vagy akár több nem adekvát szint kombinációjának megfelelően. Sőt az is lehetséges, hogy egy adott szintnek megfelelő, ám elsősorban vagy negatív, vagy pozitív jellegű viselkedést mutat (minden szintnek lehet/van  pozitív és negatív aspektusa!), és még az is lehetséges, hogy bizonyos körülmények között visszatér/visszaesik egy alacsonyabb szintű viselkedésbe, alacsonyabb szintű érték-normákhoz. Így, egy felnőtt a szükségletek, értékek, törekvések potenciálisan nyitott rendszerében él, de gyakran megragad valamiben, ami látszólag zárt rendszer. Az emberi létezés hasonlítható egy 6+ témára épülő szimfóniához.”

Az idézetekből is világosan kitűnik Graves alkotó, teremtő zsenije.

A spiráldinamikai epigonok már csak a szintekről beszélnek, a körülmények és az azok után kullogó, változó pszichológiát jellemző kettős spirál egy, szinteket jelző spirál lett…

Ez volt az eredeti rendszer dióhéjban (Graves nem volt elégedett az idézett tanulmánnyal, állandóan fejlesztette a rendszerét, de a nagy művet csak elkezdeni tudta, befejezni már nem):

A következő ábra az egyes szintek különböző aspektusait mutatja be:

Egy másik ábra az egyes szinteket tovább elemzi:

Megint egy másik ábra 3 rendszert hasonlít össze, Ken Wilberét, Maslow-ét és Graves-ét:

…és ez több rendszert próbál ekvivalenciában ábrázolni. Felhívom a figyelmet az utolsó oszlopra. William Moulton Marston az atyja a DISC-elemzésnek: D-dominancia, piros az egocentrikus szintnek felel meg, az I-interaktív, az okker, a kapitalista, meritokratikus szint, a C-óvatosság, perfekcionista, a kék, a vallásos, vagy hierarchikus szervezeti szintre vonatkozik, az S-stabilitás, a zöld, a törzsi összetartozást, változatkanságot involválja:

Lehet elgondolkozni… politikai filozófia… ilyen is van…:-))) nem is érdektelen, hogy kinek-kinek mi a preferenciája (én még feldolgozás közben vagyok…:-)))

The Guardian vonatkozó cikke erről:

“How do we know the difference between right and wrong? Are we born with an innate sense of morality or do we learn it from those around us? Which moral issues do we believe should be legislated and which left down to individuals to decide?

Jonathan Haidt and colleagues have reviewed literature from a diverse range of disciplines and cultures and done a great deal of field-work to try and answer these questions. Their conclusion is that the content of moral thinking is probably learned but that we are born already primed to think about morality along five channels (taken from http://moralfoundations.org):

1) Care/harm: This foundation is related to our long evolution as mammals with attachment systems and an ability to feel (and dislike) the pain of others. It underlies virtues of kindness, gentleness, and nurturance.

2) Fairness/cheating: This foundation is related to the evolutionary process of reciprocal altruism. It generates ideas of justice, rights, and autonomy.

3) Loyalty/betrayal: This foundation is related to our long history as tribal creatures able to form shifting coalitions. It underlies virtues of patriotism and self-sacrifice for the group. It is active anytime people feel that it’s “one for all, and all for one.”

4) Authority/subversion: This foundation was shaped by our long primate history of hierarchical social interactions. It underlies virtues of leadership and followership, including deference to legitimate authority and respect for traditions.

5) Sanctity/degradation: This foundation was shaped by the psychology of disgust and contamination. It underlies religious notions of striving to live in an elevated, less carnal, more noble way. It underlies the widespread idea that the body is a temple which can be desecrated by immoral activities and contaminants (an idea not unique to religious traditions).

They argue that humans are naturally sensitive to this range of (sometimes competing) moral issues as a result of biological and cultural evolution. Further, they make the bold claim that they can predict how an individual will vote based on how they prioritise these five issues.

Try it at home
You can see how your own moral priorities compare to those of the average Liberal or Conservative voter by registering and completing the ‘Moral Foundations Questionnaire’ here: www.YourMorals.org. This was created by Jesse Graham and Jonathan Haidt and has been completed by over 30,000 people across a range of countries and political contexts. You also have the option of creating your own groups to see how your responses compare to those of your friends and colleagues.

How it works
Haidt and colleagues argue that humans are born primed to care about these five channels of moral thinking but diverge in the way that they rank them. The questionnaire includes three questions for each of the five moral channels and responses are averaged to produce a score of how important you rate that particular issue.

They examined responses from not just the US but also Canada, the UK, Western Europe, Eastern Europe, Australia, Latin America, East Asia and South Asia. Across all these countries they find the same general pattern.
Liberals and Conservatives both care about harm and fairness – issues that focus on treating other individuals well. Liberals rate these issues slightly higher than Conservatives but, on the whole, everybody cares about problems such as inequality and exploitation and believe they should be legislated against.

The great divergence occurs on the other three channels – in-group loyalty, authority and sanctity. These revolve around ideas of being a good social member of a group or supporter of social order and tradition. Conservatives score higher than Liberals on all three of these issues.

From a cultural evolution perspective, these issues are vitally important to maintaining coherence and order among groups of people. They drive individuals to rise above their carnal desires as individuals and strive together towards higher, nobler ends.
However, these traditional moral values have historically been very repressive to less powerful groups within societies: to women, the poor, immigrants and those who are perceived to not fit in. As Haidt puts it, Liberal voters say “… no, let’s celebrate diversity, not common group membership. They say let’s question authority and they say keep your laws off my body.”
Importantly, these moral biases are often unconscious so are difficult to acknowledge in the light of contradictory evidence or opinion. Haidt refers to voters as being caught in a particular moral matrix that drives where their priorities lie and what information they attend to.

There are many factors contributing to polarisation of voters in America, the UK and other countries. The Moral Foundations theory is relatively new and open to adaptation and challenges. But it seems to provide a useful and predictive framework that could be better used to understand these differences and address them.

The Guardian: https://lnkd.in/ewA52HJm

Célkitűzés, vagy nem célkitűzés…

Nézzük a logikai fát:

ad 1. a célkitűzők (ez a trendi csapat)
ad 2. a konkrét célokat nem-kitűzők (ezt csak fű alatt…)

De ez csak az elnagyolt kép…

ad 1.1 Akik elérik… kudo nekik!

ad 1.2 Akik nem érik el (és nem is rugalmasak, nem változtatnak rajta az istennek se, örök ressentiment a sorsuk, mások, a körülmények a hibásak általában…)

ad 1.3 Rugalmasan addig változtatják a céljaikat, amíg végre valamelyiket elérik (küzdő, túlélő fajta…)

ad 2.1 nincs neki, teng-leng, ahogy esik, úgy puffan (esetleges látszat ellenére a legtöbb ember ilyen, különösen az 1.3-as típussal összekeverhető, mert néha, hogy beleolvadjon a tömegbe, ő is kitűz random célokat, de azok nem érdeklik az 1.3-assal ellentétben, aki az éppen érvényes célért lelkesen tesz…)

ad 2.2 a tapogatózva kereső…. valaki, valami segít neki, szerencsés is, meg eleve curious a világra, mindenfélét tanul (felét csak rövid ideig), ez segíthet az életben mindig adódó különféle szerencsés csillag-együttállások (a) észrevevésében, (b) kihasználásában.

Marad a “valaki, valami” definiálása… nehéz, de megpróbálom. Ugye, lehet tudni Plato által lejegyzett Socrates védőbeszédéből, hogy neki, Socrates-hek volt egy daimon-ja (démon), egy belső hangja, aki figyelmeztette, hogy valamit ne tegyen meg. Pozitív ötletei nem voltak, de Socrates már ezért is nagyon hálás volt…

A 6 képből álló kis BD szerintem az 2.2-es típust példázza. A kislány inklinációja nyilvánvaló, tetszik neki a nyílazás. Azután ahová talál, az a bull’s eye. És örül. Elindul egy irányban (ez tulajdonképpen nem cél, irányultság), de nem tűzi ki, hogy ilyen-olyan kiváló nyílmester, íjász, versenyző, miegyéb lesz (nincs konkrét célja, szereti megfeszíteni a húrt, hallani a nyílvessző suhogó hangját a levegőben, oszt’ annyi…).

De mit lehet tudni… Lehet, hogy miután megrajzolta a koncentrikus köröket, lehet megpróbál beletalálni (próba/kisérletező cél). Ha nem túl hosszú idő múlva elég jó hányadot lő, lehet, hogy akár az íjászat kis örömokozóból, vagy már hobbyból szenvedéllyé válik. Ha meg nem, az se baj. Annyi érdekes dolog van még. Hármasugrás, madárles, zongora, például…

Visszatérve Socrates daimon-jához, soha nem gondoltam rá, hogy nekem valami hasonló lenne/lett volna. És ha nem is volt, valamilyen rejtélyes intuíciónak kellett lennie 3-4 pontján az életemnek, amelyeken mindig, és viszonylag hirtelen az érdeklődésem, karrierem radikálisan, drasztikusan megváltozott.

Kicsit hasonlóan a kislány esetéhez. Valami elkezdett érdekelni, kipróbáltam, és ha ment, hajrá, gyorsan elkezdtem hozzátanulni. Soha nem fordítva. Amiben a tanulás volt előbb, az a nyelvek, azt mindegyiket különösebb lukratív cél nélkül, zum Spass kezdtem el tanulni. És nem német Fräulein-nak, francia au pair-rel gyerekkoromban, áh…. Az elsőt, az angolt 25 évesen, a franciát később, mert megtetszett, a feleségem szerette… Szóval nekem egy pozitív tippeket adó daimon-om lehetett, bár néha a Socrates típusú is jól jöhetett volna…

Annyiféle angle-ből vizslatják már az AI hatását, nehéz újat mondani. 

Az olvasás (a komoly olvasás, ami kb. komoly könyvek olvasását jelentse itt) státusza ma és az AI.

Amikor én felnőttem (jó, múlt század második fele…) a könyvnek, az olvasásnak határozott tisztelete volt. Nem kis klasszikus fiction, non-fiction személyes könyvtáram a múlt században nyomtatódott ki, és nagy része az “átkos” alatt. Az olvasás a tudás egyik, talán legfontosabb szinonímája volt. 

Ma - szerintem - a tudásnak sem ilyen egyértelmű a státusza, hát még az olvasásnak. És ki vagyok én, egy őskövület, hogy azt mondjam, ez nem jó. Inkább azt mondom, tétovázok, nem tudom, hogy mi lett helyette, ami érték. Talán a pénz, a vagyon… ezt elfogadom, hogy így van, de értéknek - próbálom így, próbálom úgy - nem sikerül tartanom. 

Azt a badarságot sem mondom, hogy nem fontos a pénz, nem számít a vagyon, mert tudom, hogy a pénz, vagyon igérvény olyan energia igénybevételére, amire szükségem van (a hitel igérvény jövőbeli energia igénybevételére…). 

És mivel minden, amire szükségem van, étel, ital, lakhatás közművekkel jól ellátva, tárgyi eszközök bírása, karbantartása, cseréje, ha kell, energiát igényel (alapanyagok kibányászása, tisztítása, szállítása, feldolgozása/gyártása/beépítése, szállítása, displayre helyezése, logisztikája), szükség van mindenkinek az ő lehető legmagasabb életszínvonalának megfelelő pénzre, vagyonra. De a pénz, vagyon - szerintem - nem érték, hanem szükségszerüség. És főleg nem teszi tulajdonlóját egymagában, önmagában értékessé.

A tudással más a helyzet legalábbis nálam. Az szerintem érték, és főleg elvenni nem lehet, veled együtt hal. Persze, fel tudok emelkedni bird-view-ba, és látni vélem magam, akinek fontos a tudás, ezért tisztelem másban is. Nyilván ha valakinek fontos a vagyonosodás, ugyanilyen tiszteletet válthat ki belőle (vagy irigységet…) másnak a vagyona. 

Nagyon komplikált ez, nézzük Salierit és Mozartot, talán igaz, hogy Salieri, aki egész életét a zeneszerzésnek szentelte, halálosan irigyelte a fiatal pökhendi Mozartot. Hja, a tehetség az tehetség. De még ebben az esetben se felejtsük el, hogy Mozart csecsemő korától kezdve egy komplett zenész családban nőtt fel, tehát zenei irodalmi tudása nem volt feltétlenül kisebb, mint Salierinek, ráadásul legfogékonyabb gyerekkorából.

OK, ezek után a kivételeket említő kitérők után ugorjunk vissza a post eredeti triggerére, témájára, ami “az olvasás státusza és az AI”.

Bár kétségtelen, hogy az elmélet és a gyakorlat/tapasztalat komplikált, optimálisnak számító vegyüléke túl nagy téma lenne, tételezzük e post kedvéért, hogy az elmélet túlnyomó részét könyvekből, a minket érdeklő diszciplina jeles  szerzőinek műveiből lehet leghatékonyabban megismerni (könyv legyen egy adott könyv bármilyen feldolgozása, kezdve a papír és e-könyvvel, hangos könyvvel, folytatva az egyetemi előadással, e-learning feldolgozással, stb).

Ha Te kedves Olvasó még velem vagy, nagy kitartásról teszel tanulságot, cserébe mindjárt a pontomnál leszek…

Ha és amennyiben a tudás és proxy-ja még jelent valami értéket (legalább Neked, mert általában szkeptikussá váltam), akkor minél olvasottabb valaki, annál nagyobb a tudása (azokról a dolgokról, amiket olvasott). Nem jobb, nem sikeresebb másoknál, csak olvasottabb (learned/tanult, mondja az angol).

Tehát minél több könyvet olvasott az ember, annál olvasottabb, nagyobb (elméleti) tudású (igen, csak azzal elmehet a sóhivatalba zabot hegyezni, önmagában ez monetáris értelemben értéktelen, de mindenesetre  igaz…).

Na most az AI olyan sok könyvet tud kiolvasni, amennyit egy teljes nemzedéknyi ember nem tud kiolvasni. Tehát, a formális logikai szálat követve, ennyivel okosabb is…De nem kreatív, meg nem intelligens, csak visszaböfögi a sokból a leggyakoribb folytatást! OK, de az ember annyira másként működik? Az ember fejében ugyanúgy az kavarog, amit olvasott, hallott életében, és bizony az ember is abból kavarja ki az aktuális output-ot. Ez tényleg annyira egyedien, és alapvetően különbözik attól, amit az AI már most (let alone később..) csinál?! Tényleg ennyire nagy a hübriszünk, hogy nem látunk a szemünktől, nem gondolkodunk a fejünktől, hogy mi van?!

Illetve van egy különbség… az ember,  hélas,  felejt, és nincs is annyira egy szinten a még nem elfelejtett információ, mint az AI-nél, ami a mostani gépsebességnél prompt áttekintheti az egészet,  amiből semmit nem felejt el… szóval az ember eleve sok nagyságrenddel kevesebb információhoz jut hozzá egész életében, mint az AI percek, órák alatt, annak is jó részét elfelejti és az elérhetőség is stack-elt, nem azonos idejű (rövidtávú memória, hosszútávú memória…). Tényleg azt hisszük, hogy hosszú távon fenntartható a még úgy-ahogy meglévő előnyünk?! Good luck…

Tudom, mivel jöhetsz, nem intelligens, nem tudja mit csinál, csak értelmetlenül biteket rak egymás mellé… OK, értelek, itt jön egy érdekes érvelés egy új könyvből, amely szerint túlértékeljük az emberi intelligencia fogalmát (különben is az 1950 körül született Turing-tesztet már megoldani látszik több AI-alkalmazás is), és egy új kvázi Turing teszt ötletét körvonalazza.

“We don’t need to get sidetracked into arcane debates about whether consciousness requires some indefinable spark forever lacking in machines, or whether it’ll just emerge from neural networks as we know them today. For the time being, it doesn’t matter whether the system is self-aware, or has understanding, or has humanlike intelligence. All that matters is what the system can do. Focus on that, and the real challenge comes into view: systems can do more, much more, with every passing day.”

(Fordítás: Nem szükséges ilyen felesleges, bonyolult vitákba bocsátkoznunk, hogy vajon  a tudatosságnak szüksége van-e egy meghatározatlan szikrára, ami a gépekből örökre hiányozni fog, vagy hogy ez csak úgy egyszercsak megszületik a neurális hálózatokban, ahogy ma ismerjük őket. Elég az hozza, hogy nem számít, hogy a redszer tudatos-e, vagy érti-e, amit csinál, vagy hogy van-e emberi intelligenciája. Csak az számít, amit a rendszer meg tud csinálni. Ha erre koncentrálunk, mindjárt meglátjuk az igazi kihívást: a rendszerek többet, sokkal többet tudnak csinálni, minden nappal többet.)

A modern AI idők Turing tesztjével kapcsolatban pedig ezt írja:

“But, as many have pointed out, intelligence is about so much more than just language (or indeed any other single facet of intelligence taken in isolation). One particularly important dimension is in the ability to take actions. We don’t just care about what a machine can say; we also care about what it can do.”

(Fordítás: De ahogy sokan rámutattak, az intelligencia sokkal több, mint csak nyelv (vagy bármelyik jelkemzője önnagában véve). Egy különösen fontos dimenzió a képesség, hogy cselekedjen. Nem csak az érdekel minket, amit a gép mondani tud, az is érdekel minket, amit tenni, cselekedni tud.)

…és konkréten egy ilyen teszt példát neg is említ, most kapaszkodj, szerinte 5 év múlva ezt is fogják tudni, na, de mondd, hogy csak 10 év múlva:

“Put simply, passing a Modern Turing Test would involve something like the following: an AI being able to successfully act on the instruction “Go make $1 million on Amazon in a few months with just a $100,000 investment.” It might research the web to look at what’s trending, finding what’s hot and what’s not on Amazon Marketplace; generate a range of images and blueprints of possible products; send them to a drop-ship manufacturer it found on Alibaba; email back and forth to refine the requirements and agree on the contract; design a seller’s listing; and continually update marketing materials and product designs based on buyer feedback. Aside from the legal requirements of registering as a business on the marketplace and getting a bank account, all of this seems to me eminently doable. I think it will be done with a few minor human interventions within the next year, and probably fully autonomously within three to five years.“

(Fordítás: Egyszerűen szólván, egy Modern Turing Tesztet teljesíteni például a következőket jelentheti: egy AI képes sikeresen teljesíteni a következő utasítást: “Menj, és keress az Amazonon 1 millió dollárt néhány hónap alatt csak 100 eUSD befektetéssel”. Elkezdheti keresni a neten, mit keresnek, mi megy nagyon az Amazon Marketplace-en és mi nem; generál egy csomó képet, és tervrajzot lehetséges termékekről; elküldi egy Alibaba-n talált on-line gyártó céghez; oda-vissza e-mail váltásban pontosítják a követelményeket és megegyeznek és aláírják a szerződéseket; elkészíti az eladók listáját; folyamatosan up-date-li a marketing anyagokat és a termék terveit a vevők visszajelzéseire alapozva. A jogszerű eladói státusz regisztráció jogi dolgainak elintézésén, és a bankszámla nyitáson kívül szerintem nem akkora wasistdas. Azt gondolom, hogy ez - minimális emberi közbeavatkozással együtt - a következő évben realitás lehet, és 3-5 éven belül meg esetleg teljesen automatizálva is.)

A könyv, ami triggerelt erre a postra szezon friss, nyitásra jött. Sajnos túl jó ahhoz, hogy csak hangoskönyvben hallgassam meg (amit éppen teszek), megvettem Kindle-ben is (húzós, 26 dollár adó nélkül, a papír csak 19, de ugye az Seattle-ből jönne talán, és a szállítás manapság…), hogy referenciaként használjam. 

Könyv címe: The coming wave

2023. szeptember 7. megjelenés dátuma. 

Szerzőjéről ennyi legyen elég: From the ultimate AI insider, Mustafa Suleyman, co-founder of DeepMind, part of Google.

…és 3 vélemény, amit az Amazon összeszedett innen-onnan:

'Fascinating, well-written, and important' Yuval Noah Harari, author of Sapiens

'Deeply rewarding and consistently astonishing' Stephen Fry

'An excellent guide for navigating unprecedented times' Bill Gates