HTML

Vezetői coaching

Szilágyi Miklós - teveatufokan@gmail.com - @preisocrates (Skype)

Friss topikok

Linkblog

Coaching ars poetica… kölcsönbe…

isocrates_coaching 2013.01.31. 10:41

Tibeti mandala.jpgEgy nagyon kedves coach-ismerősömtől, barátomtól idézek ide egy ars poeticát, egy hitvallást (ő maga sosem nevezné ennek, nem szereti a FB-t, stb. és nem vagyok felhatalmazva, hogy a nevét ideírjam, mert mindenkinek nem nyilna meg ilyen könnyen, de olyan szép, amit írt, hogy szeretném megörökíteni). A megoldásközpontú megközelítésről írta valahol, hogy az, amit adott neki (a lényeg az övé, de persze én írom, részben mert angolból teszem át és részben ez, nos, ez az én blogom...):

1. vannak erőforrásaim

2. már sok nehézséget legyőztem az életemben (ha kicsinyíteném ezeket a nehézségeket, kicsinyíteném a tettet is, amivel legyőztem őket...)

3. vannak működő stratégiáim, amelyek OK-knak bizonyultak a számomra

4. akármilyen szörnyű helyzetek nem tarthatnak örökké, ezért reménykedhetek benne, hogy túl leszek rajtuk, akár még nagyokos "megoldások" nélkül is

5. utoljára, de nem utolsó sorban, ha őszinte vagyok magammal, és képes vagyok a csoda reggelének hangjaival, látványával, illatával, szellőjével játszani, akkor realizálhatom, hogy gyermekien optimista vagyok és reménytelenül álmodozó, ami mindig kisegít, amikor kell.

6. Szilágyi Miklós (az én vagyok) féle kiegészítés: bármit újat szeretnék csinálni, amit még soha nem csináltam, a megoldásközpontú megközelítés birtokában mindig sikerül valami olyan kis (vagy pici, mikro, mili) előjelet találni a jelenlegi tevékenységemben, ami előrevetíti a lehetőségét, hogy ha abból fogok majd sokkal többet csinálni, az új képesség, tevékenység, dolog is meglepően gyorsan válik valósággá.

Szilágyi Miklós - coaching.szm@gmail.com

Szólj hozzá!

Coaching… marketing, sales…

isocrates_coaching 2013.01.29. 13:25

e-mail marketing.jpgEgyszerre szól ez coachoknak és jövendő ügyfeleknek… 

Ide Christian Mickelsen-nek,  egy Twitteren megismert úrnak, (www.CoachesWithCliens.com) mailjét fordítom le 1:1-ben, nem véletlenül nem akarok hozzátenni sokat, azt is csak a végén (nem ritka az ilyen csoportos – opt-in típusú - mailküldés, feliratkoztam erre a hírlevélre is, majd a végén még erről is valamit…). 

“Hi Miklós, 

Sok coach beszél nekem arról, hogy a potenciális ügyfeleknek ninc s pénzük a coachingra. 

Hallottad már ezeket a dolgokat várományos ügyfelektől: 

“Nem engedhetem meg magamnak” vagy 

”Nincs pénzem a coachingra” 

Habár sokan lehetnek, akik azt mondják, hogy nem engedhetik maguknak a coachingot, ez sokszor nem igaz.

Ami viszont TÉNYLEG igaz, hogy nem képesek meglátni, hogy a coaching miért érhetné meg nekik a befektetést. Elmondom neked hogyan értetheted meg velük (SZM: persze, ez egy marketing levél, amivel el akar adni nekem valamit, de ezzel nincs baj, a lényegre figyeljetek…), hogy miért éri meg nekik és nem fogsz többet hallani a pénz-témáról és több (fizetős) ügyfeled lesz. Előszöris… 

Elmondok neked egy történetet egy évekkel ezelőtti ügyfelemről. James-nek hívták és egy magándetektív cége volt. 

8 emberrel dolgozott és éppen a csőd szélén állt. Számláit nem tudta már mind kifizetni. A céges telefonokat már kikapcsolta a szolgáltató. Félt, hogy a vállalati autókat is visszaveszi a leasing cég, stb. SZÖRNYŰ pénzügyi helyzetben volt! 

Gondolod, hogy valaki az ő helyzetében megengedheti magának a coachingot? Gondolod, hogy valaki az ő helyzetében akar fizetni a coachingért, amikor már más fontos számlákkal el van maradva? 

Igen! Megkért hogy dolgozzak vele az akkori legmagasabb havi áramon (USD 595, kb. 130 000 Ft  a mai árfolyamon) 6 hónapra és együtt visszafordítottuk a dolgokat (SZM: Amerikában gyakori az ilyen típusú átalányfizetéses modell... nem említi , de ez csak néhány alkalmat jelent havonta…). Ez közel USD 3 600 költséget jelent egy cégnek, amelynek láthatóan nem volt pénze. 

Hogyan találkozhatsz egy fickóval, mint James, és hogyan lehetséges az, hogy fizessen neked a coachingért? És ha sikerül valakinél hasonló nehéz helyzetben elérned, hogy kérje a szolgáltatásodat, nem valószínűbb-e, hogy képes vagy ezt elérni ennél kevésbé nehéz körülmények között lévő valakiknél is? 

A lecke az a történetből, hogy az emberek hajlandóak fizetni azért, amit akkor, éppen fontosnak tartanak. Ezért van az, hogy mindenkinek van kábel-televízió előfizetése és Starbucks kávét iszik, még akkor is, ha a hitelkértyájukon már USD 7 000 tartozásuk van, megtakarításuk meg szinte semmi. 

Egy másik lecke az, hogy sok coach abból indul ki eleve, hogy az emberek nem engedhetik maguknak a coachingot. Ha te is ezt hiszed, eleve halott az ügy! 

Teresa, a barátnőm mondta nekem ezt, amit már be is építettem a gondolkodásomba: 

“Korlátlan mennyiségű pénz van a világon, az egyetlen dolog, ami az utadban áll, az a kreativitásod, a tudásod és az elkötelezettséged, hogy te is hozzáférj” 

Hoppá! (Wow) 

A Gazdag papa, szegény papa szerzője mondja, hogy hagyd abba azt gondolni, hogy “Vajon megengedhetem-e ezt magamanak?” és kezdjél úgy gondolkodni, hogy “Hogyan tudom ezt megengedni magamnak?” 

Az az igazság, hogy a legtöbb ember megengedheti magának a coaching költségeit… 

Miért van mégis az, hogy a legtöbb ember (aki (még) így gondolja…) nem fordul coachhoz vagy az első coaching alkalommal “finanszírozási problémákat” emleget, mert például: 

  1. Nem igazán látják, hogyan fog a coaching igazi, jelentős (pozitív) különbséget jelenteni az életükben, mert a coach nem képes megmutatni, megjeleníteni számukra pontosan, mit fog jelenteni nekik a coaching.
  2. Azt gondolják, hogy a coaching egy “kedves” dolog és akár hasznos  is lehet majd “egy szép napon”, de semmiképpen se ma, mert a coach nem inspirálja  őket a hasznos változásra vagy nem segít nekik felfedezni azokat a kihívásokat, amelyek  változásuk momentumát fent tudják tartani.
  3. Érzelmileg nem igazán érintettek. A coach nem segít neki felfedezni annak a hosszú-távú hatását, ha az ügyfél nem fog megváltozni. Mi történik 5 év múlva, ha semmi sem változik? 

Íme, mi az, amire szükséged van, hogy a pénz-téma  ne merüljön fel akadályként a coachingra való felkérésnél: 

  1. Segíts abban, hogy mi az, amit a potenciális ügyfél meg szeretne változtatni, vagy amiben változni szeretne. Mit akar? Mi az, ami nem működik?
  2. Segíts abban, hogy miért fontos, hogy a változás most történjen. Miért most? Mi az, ami ma különbözik?
  3. Segíts azonosítani azokat az akadályokat, amelyek megakadályozzák, hogy saját magától sikerüljön végigvinni a változás folyamatát.
  4. Segíts felfedezni, annak a hosszú-távú hatását, ha nem változik meg. Ha semmi nem változik, mit fog az jelenteni a számára?
  5. Segíts “összekötni a pontokat”… abban, amit te csinálsz a coachingban és abban, amit ő meg akar változtatni. Segítsd abban, hogy meglássa, hogyan fogja őt segíteni az, amit te tudsz hozzáadni a coaching-folyamathoz, az, hogy veled dolgozik, az akadályok legyőzésében és abban, hogy eljusson oda, ahová szeretne. 

Ha ezt fogod tenni, sokkal több ember fog coachingra felkérni téged… 

Coachod és barátod (?) 

Christian…” 

Több oka van annak, hogy ezt idefordítottam: 

  1. Az, hogy ilyen marketing-levelet küldhess valakinek, rendszerint úgy kezdődik, hogy főleg Twitteren, de máshol a neten is találkozol valami érdekes “free” pdf-fel, amit le lehet tölteni… ja, ha először megadod a nevedet és a mail-címedet, és onnantól kapod a rendszeres maileket. Ezek a free anyagok néha nagyon gyengék, semmik, de találkoztam elég sok figyelemreméltóval is… hát így kerültem én Christian listájára… ezzel fizetek a free anyagért… meg persze, ha már nagyon únom, lemondhatom…
  2. A legérdekesebb talán az, hogy – ha már a mail-cím megvan - hogyan adjál hírt magadról (marketing…), úgy, hogy esélyed legyen rá, hogy nem simán törlik a leveled. Ez a levél az egyik legjobb példája annak, hogy ma már adnod kell hasznos, érdekes, történetekkel megtűzdelt információt is, nem elég az olyan nagyhangú levélke, ahol csak utalgatsz arra, hogy milyen k. jó anyagokat, skype-coachingot, on-line conference-t kaphatsz ennyi meg annyi dollárért… nem elég, azokat már ki se nyitom…
  3. Az előző pontot erősítendő (kell adni vonzó ingyenes dolgokat is, előre, ingyen, hátha megtetszik neki valami a fizetős tartalmakból is, meg egyáltalán, hogy jöjjön a traffic a site-ra, bővüljön a kör, a nagyobb körből nagyobb esélyed van a fizetős on-line ügyféllé “konvertálásra”)… 

Ideteszek egy nem coachingos site-ot is, a most nagy nemzetközi sikert elért magyar angol-nyelvet tanító 5 perc angol –t. Feliratkozol és azt hiszem, naponta kapsz egy 5-percnyi, egy “bájtnyi” feladatot arra a napra és szépen, ahogy mennek a napok, hetek, hónapok, apró lépésekkel haladsz az utadon. Full ingyen… Remek… azután ha kedved támad, vásárolhatsz a kiadványaikból, ilyenek… ha meg elég a napi 5 perces mail, akkor is viszel neki egy kis traffikot, magad… meg az is lehet, hogy elmondod a barátaidnak, mert tetszik… ahogy én most (mondjuk én rádióban hallottam, róla és nem is vagyok célcsoport, de ez mindegy is…) …és így tovább…

  1. Ami a coaching-filozófiát, - megközelítést tartalmat illeti, nem mondom, hogy mindennel egyetértek a levélben írottakkal de érdekes az is… én ma már sokkal kevésbé intervencionista megközelítést tartok hatásosnak:
    1. minél inkább az ügyfél dolgozzon, az ő témája, az ő útja, minden, amit be próbálok dumálni neki, akár csak a kérdéseimmel, csak megzavarja a belső munkát, amit nekem  -
    2. kicsit mellette, féllépéssel mögötte, úgy valahogy, ahogy André Louf a spirituális kisérésben leírja – segíteni kell és nem meg- megakasztani a saját okoskodásommal…
    3. nem az én agendám, hanem az övé…
    4. persze, a folyamat, a keretek, a fókusz tartása az én dolgom, de pont ennyi és nem több…
    5. nem egyszer fogom leírni, mert talán a legfontosabb: úgy segíteni, hogy szép lassan feleslegessé váljunk, “leave no footprint” – ne hagyjunk lábnyomot… (Chris Iveson et alii…)
    6. Még valami… múlt héten volt egy előadás pénteken, Horváth Tünde tartotta a vakfoltokról és tabukról a coachingban. Az első feléről lemaradtam, mert összetévesztettem a helyszínt, de hála istennek, a tabuknál végig ott voltam. Ez a második alkalom, téma, ahol alkalmam van meghallgatni Tündét, és már “beleszerettem” (ne legyél rossz: szakmailag…). Szóval, azokról a tabukról beszélt, amelyekről nehezen, vagy nem tudunk beszélni, mert aki megtöri a tabut, megszólják, kigúnyolják, bántják. Ilyen például a szex/erotika, a hatalom és a pénz (úgy mélyen, az, hogy mi magunk hogy vagyunk vele, nem csak úgy általában… úgy általában megy…). No, ez itt most megjelenik pőrén, részint szikár dollár összegekben, meg egyáltalán, hogy a coach ebből él és gondolkoznia kell azon, hogy hogyan lesz (több) ügyfele, stb… mind tabu téma… 

No, remélem, mindenki haza tud vinni valami hasznosat ezekből… 

Szilágyi Miklós - coaching.szm@gmail.com

Szólj hozzá!

A változás, amit Ganésa segít elindítani…

isocrates_coaching 2013.01.29. 07:33

Ganesa 3.jpg“…Semmi garancia nincs rá – egyetlen pillanatban sem – hogy nem követünk el baklövést, vagy nem kerülünk halálos veszélybe. Az ember talán úgy véli, akad biztos út. Ez azonban a halottak útja volna. Akkor már nem történik semmi, vagy semmiképpen nem a megfelelő történik. Aki biztos úton jár, halott…” 

Mindenki fél a változástól. Aki azt mondja, nem, ő is. A változásban benne van a megszüntetés (halál) és az újjá-születés motívuma. Az újban  pedig – ami a változásban születik/létrejön, ami szintén nem lesz örök - létrejöttében, életciklusában, halálában a klasszikus 3-as jelenik meg: születés-fenntartás-halál… viszonylag korlátozott a száma azoknak a dolgoknak, amelyek öröknek mondottatnak, és azokban általában nem hiszek… hacsak nem az állandó változásban… 

Ez a szent, mágikus hármas… ugye, nagyon szekulárisan, ennyi bullet-point/francia bekezdés ajánlott a PPT prezentációkban, a szóbeli prezentáció alkotó elemeinek (a befoglaló keretnél és a részletezőknél egyaránt, szó szerint minden egyes slide-on…) ajánlott számossága (na, mennyi?): három… meg mondjuk, például nagyon látványos a 3-as megjelenése a hinduizmus 3-as istenségében (Brahmá, a teremtő, Visnu, a megtartó, és Siva, a pusztító)… ezt a hármast, hogy hogyan függnek össze (meg persze Krisnával, aki Visnu egyik avatárja…), legalább annyira nem értem, mint a Szentháromság tanát… még jó, hogy nem kötelező érteni, hinni meg vagy hiszem, vagy nem… 

Steve de Shazer, a megoldásközpontú brief terápiai megközelítés egyik kikisérletezője, megfogalmazója (később ebből fejlődött ki a coaching ág, de azt már nem ő csinálta…) írta valahol (legalábbis valami hasonlót azzal kapcsolatban, hogy a folyamatokban gyakran megjelenik az ellenállás a változással szemben), hogy a változás állandó, és egyszerűen ebből az állandó folyamatból azt érdemes megfigyelni, kiválasztani, ami hasznos… 

Hasonló gondolatot, szikárabban, szigorúbban Jung úgy fogalmaz meg – szinte annak válaszolva, aki azért fél a változástól, hogy ne kövessen el hibát (és ezzel paralizálja önmagát): 

“…Semmi garancia nincs rá – egyetlen pillanatban sem – hogy nem követünk el baklövést, vagy nem kerülünk halálos veszélybe. Az ember talán úgy véli, akad biztos út. Ez azonban a halottak útja volna. Akkor már nem történik semmi, vagy semmiképpen nem a megfelelő történik. Aki biztos úton jár, halott…” 

A képről… A mitológia (mint a római, a hindu és sok más) nagyon haszonelvűen rendezi be a világot, a részfeledatokért felelős istenek, félistenek, demiurgoszok, avatárok pantheonjával kiegészítve azt… minden fontos dolognak van valaki segítője (de tényleg, milyen praktikusan gondolkoztak!!)… például a változás elindításának és az akadályok legyőzésének hindu istene a képen látható Ganésa (ismert még mint Ganapati, Vinajaka), az elefántfejű embertestű istenség, az egyik legismertebb alakja a hindu pantheonnak. A vállalkozások isteneként ő az, aki elhárít minden akadályt egy induló üzlet, utazás, próbálkozás elől, mivel a Kezdetek és az Akadályok Urának tartják (de elkelne néha egy-egy – működő - Ganésa itt-ott…) 

Szilágyi Miklós - coaching.szm@gmail.com

Szólj hozzá!

Általános műveltség… visszatekintve… avagy miért érdemes tanulni az iskolában

isocrates_coaching 2013.01.28. 17:07

Zold konyvek.jpgHogy ez miről fog szólni? Hogy mennyi időt, energiát takarítottam volna meg, ha minden témában, ami elkezdett érdekelni, elolvastam volna a vonatkozó "zöld könyve(ke)t"... 

Ha már egyvalakinek beugrik, mi a fenéről is beszélhetek (és valamit felhasznál a konklúzióból, már megérte…) 

Célcsoport (állítólag így kellene blogot írni, hahaha...): 12-18 évesek... hogy ezt meg honnan a fészkesből? Nos, ma olvastam egy (tényleg) fontos újságban, hogy  meghatározó körök felfedeztek még egy rést a kultúrpolitika most már eléggé szétterített canvas-án (tudnám mit jelent... de nagyon dzsesszes, nem?): a 12-18 éveseknek még nincs (kellő ideológiai alátámasztottságú) színháza... gondoltam, akkor nekik még lehet valamennyi befogadó kapacitásuk... 

Van még egy secondary célcsoportom is: a szüleik. Ez meg úgy jutott eszembe, hogy egy nagyon kedves coach-ismerősöm, amikor az egyik érdekes múlt heti coach-olással kapcsolatos napon találkoztunk, megemlítette többek között, hogy nemcsak olvassa néha a blogomat, de egyik-másik bejegyzést az (azt hiszem 14 éves) fiámak is megmutatja... no, ők tényleg az ideális célcsoportot képviselik: apja és fia... Kedves T., megtiszteltél, hogy ezt elmesélted... 

Van egy kedvenc metafórám arra, hogy az ember (főleg az elején) azt hiszi, hogy a tudás végtelen (amúgy az), és ez részben ijesztő, részben cinizmusra ösztönöz (ezt lehetetlen… mi a fenének törjem magam egyáltalán…)… Miközben, ha jól odafigyel időben és nem kapkod, hanem egyszerűen végigtanulja az iskolát, a (jó!!!) tankönyveket, akkor biztos alapot nyer és meglepő magabiztosságra tehet szert későbbi életében. 

A “zöld könyv” metafora a francia nyelv tanulásához kapcsolódik, de tulajdonképpen bármilyen diszciplinára, de különösen a művészeti ágakra kiterjeszthető. Lényegét a következő mondat írja le: “A ‘zöld könyvben’ minden benne van, amire szükséged lehet.” (Jó, mondjuk, a “mindent” értsük a paretói 80/20% értelemben…) 

A “zöld könyv” két kötetes francia nyelvkönyv volt, amiből például a Rigó utcai nyelvtanfolyamon tanították a francia nyelvet. A németet  a “szürke” könyvekből, az angolt (azt hiszem, azt végképp és egyáltalán nem abból tanultam) a “barna” könyvekből tanították. 

Megint valamit el kell magyarázni, a “Rigó utcát”. A Baross utcából nyíló Rigó utcában (közel a József körúti kereszteződéshez) volt az egyetlen nyelvvizsgáztató intézmény/hatóság. A nyelvvizsga részben nem volt olyan fontos, mint ma, részben meg fontosabb volt és főleg: központosított (a “Rigó utcába”). 

Azért nem volt a “népnek” általában olyan fontos, mert sokkal kevesebben tanultak nyelvet, mint ma, minek is. A külkereseken, diplomatákon, egyéb “előkelő” kasztok gyerekein kívül nem volt sok gyakorlati haszna a nyelvtanulásnak, mert nem gyakran jártunk – általában – külföldre, meg a külföldiek se jöttek ide befektetni, üzletet csinálni, legalábbis olyan léptékben, mint az utolsó 20-30 évben megszoktuk (tehát, kb 40 évvel ezelőttről beszélünk, a múlt század 70-es éveiről). És a kultúra, még a zene is csak recsegve-ropogva szökött be a Szabad Európa rádión keresztül, vagy az indiai nagy LP dum-dum lemezeken. 

És azért lehetett például fontos az említett szűk rétegen kívül is, mert az államilag bérszabályozott, gyakorlatilag majdnem kizárólag állami tulajdonú munkahelyeken viszonylag sok skrupulus nélkül fizettek államilag megszabott szintű nyelvpótlékot. Amikor a 80-as évek közepén nekem már három nyelvből volt nyelvvizsgám (és csak néha kellett használni az angolt), viszont külkereskedelmi főosztályon dolgoztam, már mind a 3 nyelv után kaptam nyelvpótlékot (nem emlékszem pontosan, talán összesen plusz 13 %-ot). 

A metafora lényege az, hogy én - ahelyett, hogy a kiadott tananyaggal foglalkoztam volna -, mindig mindent és lehetőleg egyszerre akartam megtanulni, behabzsolni, ezért ha megláttam egy új nyelvkönyvet, nyelvkönyv-sorozatot, azt azonnal megvettem (akkoriban nagyon erősen “dotált”, államilag szubvencionált, azaz olcsó volt a könyv), és belenéztem, valamennyit olvasgattam belőle. Soha semmilyen diszciplinában nem tudtam leragadni egy könyv (vagy szakkönyv-sorozat) mellett, én mindent és egyszerre akartam tudni, és meg voltam győződve, hogy ennek a legbiztosabb módja, ha minden lehetséges forrást ismerek.   

A Rigó utcai tanfolyamok – a vizsgáztatási privilégium miatt – elitnek számítottak. A vizsgáztató nyelvtanárok tanítottak ott és onnan, a tanfolyamról, “belülről” lehetett vizsgázni, vagyis a tanfolyam záróvizsgája megfelelt az állami nyelvvizsga valamelyik fokozatának (akkor 3 fokozat volt, nem volt elválasztva az írásbeli és a szóbeli, a “globális”-nak nevezhető 3 fokozatot alap-, közép- és felső-foknak hívták). 

Az angolt még nem ott tanultam (az volt az első nyelv, amit komolyan vettem, mert a 10 évig tanult orosz átment rajtam, mint a hasmenés… 25 voltam, amikor kedvem támadt megérteni a dalok szövegét, amelyeket fonetikusan tanultunk meg korábban a zenekarunkkal…)… Angolból számos középfokom van, mert többször megpróbáltam a felsőt, de az soha nem sikerült (egy idő után (talán 1990 után), amikor a nyelvvizsga jelentősége a gyakorlati használhatóság mögé szorult jelentőségében – 1991-ben, amikor elbeszélgetett velem egy ír pénzügyi controller, nem a nyelvvizsgámról érdeklődött, hanem az accrual-ről kellett vele beszélgetni, vagy tudtam, mi az, az jó volt, vagy nem, az meg probléma -, már nem adtam meg többé a lehetőséget semmilyen grémiumnak, hogy azzal szívassanak, hogy mit mondok majd a gyógyszertárban…)… 

A franciát már a Rigóban kezdtem el és ott is fejeztem be a felsőfok megszerzéséig, a németet pedig a középfokig jártam ki. Azt hiszem a 3 nyelvért, ha mindből felsőm lett volna, 1986-ban összesen 18% plusz nyelvpótlékot kaphattam volna a fizetésemre… 

A “zöld könyv” metafora akkor ugrott be, amikor egyszer már azután, hogy végleg hazajöttem Algériából, ahol 3 évig mechanikát, vízgépeket, műszaki rajzot, ilyesmiket tanítottam francia nyelven (a végén már tényleg folyékonyan beszéltem), kezembe vettem csak úgy szórakozásból a valamikori hivatalos nyelvkönyveket, a “zöld könyveket” és meglepődéssel vettem tudmásul, hogy azokban szép rendszerezetten, sorban minden benne volt, ami ahhoz kellett volna, hogy már az elején is könnyebben vegyem a nyelvi akadályt… 

Dehát én nem ilyen voltam… a “zöld könyv”  volt a kötelező tananyag (és nem ám olyan színes-szagos, nagy-alakú, képekben gazdag, cd, dvd mellette, mint ma, semmi ilyesmi…) és én mindig útáltam, ami kötelező volt. A dull, very dull matt zöld borító, normál könyvméret, képek alig, azok is bw (black and white), az egész könyv minden, csak nem hívogató… viszont, ahogy elnéztem, jól felépített tananyag, csak meg kellett volna tanulni… nem kapkodni össze-vissza, ezt az egyet, de azt alaposan… mennyi energiát takarítottam volna meg… Istenem… 

Az egész, hogy ebben lehet valami hasznos “üzenet” másoknak, úgy jutott eszembe, hogy kezembe került Szerb Antal Világirodalom története a Révai klasszikus 3-kötetes kiadásában. A 2. Kötetet vettem kézbe és elkezdtem olvasni a barokkról szóló fejezetet. És megütött a “zöld könyv” effektus érzése… Ezt kellett volna elolvasni akkor, végig… mennyi mindent megtakaríthattam volna… 

Persze, ez az egész csak akkor lesz érdekes Neked (különben b…hit), amit beszélek, ha érdekel az, amit az írástudók körülötted beszélnek/írnak (mondjuk, ha itt tartasz az olvasásban, akkor van esély rá, hogy érdekel… nem azért, mintha olyan nagy írástudónak tartanám magam, inkább azért mert engem viszont iszonyúan érdekel… és ha egy kicsit figyelsz rám, akkor valószínüleg téged is…), akkor ez a gondolat elkezdhet erjedni benned és hasznossá válhat... 

Az a flash-em ma már gyakori, hogy a művészet számos területén (zene, képzőművészet, színház, irodalom) az idézett művek, vonatkozások száma, jellege nagyon korlátos. Ugye, a művészet tele van utalással a korábbi időszakok műveire, mert ha valaki, hát a művész építi és ismeri a saját művészeti ágának a történetét. Ha bármikoris kedved lesz valamilyen művészettel egy kicsit, akár csak befogadói oldalon is behatóbban foglalkozni, megteheted, hogy nem ismersz semmilyen előzményt, de így nagy valószínűséggel az élvezeti érték, ami így a tiéd lehet, ebben az esetben töredéke lesz annak, amire akkor tehetnél szert, ha lenne egy áttekintésed az egészről… és hát pont ez az… 

Ehhez az áttekintéshez nem kell olyan nagy anyagot áttekinteni, mert a statisztikailag hivatkozott szerzők, művek számossága nagyon korlátozott… ezt egy darabig az elején nem veszi észre az ember, de ahogy halad előre az életben és egyre többször köszönnek vissza ugyanazok a szerzők, művek, utalások, motívumok, egyre inkább érzi az ember a játékteret. 

Na és itt jön a “trükk”, amiért azt mondom, hogy érdemes tanulni az iskolában… egyszerűen sok energiát megspórolva kényelmesen a (jó!!!) tankönyvírók ízlésének hullámait meglovagolva gyakorlatilag könnyedén már az elején elsajátíthatod, megismerheted azokat az alap-dolgokat, - műveket, -szerzőket, amelyekre támaszkodva “kiművelt” emberfőnek fogsz számítani, új, titkos rétegei nyílnak meg az életnek, a művészetnek és ez kimondhatatlan gyönyörök forrása is lehet… és az a kis (?) önfegyelem százszor megtérül… úgyis ott kell ülni, legalább használd ki… 

Nem kell olyan sok festőt, írót, zenészt megismerni, főbb darabjaiba belehallgatni (a youtube-on), és egyszerűen meg fogsz lepődni, milyen hamar ismerősek lesznek a tájak, a szövegek, a motívumok, dallamok… otthon fogod érezni magad és más, jobb, érdekesebb, tartalmasabb lesz az életed… 

Konkrét példákat fogok mondani, és (részben) vizet prédikálok és bort iszom, mert máig nem tudtam rávenni magam a rendszerességre és csak sok idő múlva, rengeteg ismétlésen keresztül van egy valamennyire átfogó képem néhány területről… Ez hiba, amit Te kerülj el, ha lehet… pont ez a lényege annak, amit mondok, hogy azt, ahol most én tartok, sokkal kevesebb energiával, jóval korábban elérhettem volna, ha fegyelmezettebb lettem volna… Neked próbálok időt és energiát spórolni és ki tudja, talán még érzékenyebbé is válhatsz  sok új és régi érdekes dologra az életben… 

Csalk példák, amelyek így kapásból eszembe jutnak, ez a lista minden, csak nem teljes... Olvasd el például végig értelmesen, értelmezve, odafigyelve, az érdekesebb részekre vissza-visszalapozva a Bibliát (ez lehet hitbéli ügy is, de itt és most nem erre gondolok, hanem a kultúrhistóriai vonatkozásra…). Az Ószövetséget is (az az érdekesebb) és az Újszövetséget is… talán  a leggyakrabban idézett történettár ez az összes művészeti ágban… meg fogsz lepődni, ha kipróbálod, amit mondok, milyen új jelentésrétegeket, utalásokat fogsz megérteni, felismerni képzőművészetben, zenében, irodalomban… olvasd el az Ember tragédiáját, olvass el annyi Rejtő Jenőt, amennyit tudsz… olvass el egy bevezető képzőművészeti könyvet, és – egy ötlet – nézd úgy a képeket, mintha fényképek lennének… lehet, hogy meglepő, de  a legnagyobb művészi fényképészek rengeteget tanultak a klasszikus festőktől… keress egy bevezető előadássorozatot a komolyzenéhez… máshogy fogod hallgatni még a hip-hopot is, lefogadom… 

És olvass Szerb Antalt (nemcsak az irodalomtörténeteit, de egyéb írásait is), Karinthy Frigyest, Mikszáthot (nagyon vicces), Kosztolányit, Móriczot, Mándy Ivánt, Esterházyt, Nádast, Istenem, abbahagyom… de jó lenni azt hinni, hogy nem (teljesen…) a falnak beszélek… 

Olvasd ki a “zöld könyveket” minden “tárgy”-ból, a jó zöld könyvekben (majdnem) minden benne van… 

Sziláygi Miklós - coaching.szm@gmail.com

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása