HTML

Vezetői coaching

Szilágyi Miklós - teveatufokan@gmail.com - @preisocrates (Skype)

Friss topikok

Linkblog

Van itt egy tényleg jó kis program felsővezetőknek... Ha most felsővezető lennék, bizonyisten elmennék...

isocrates_coaching 2014.03.19. 13:06

MBA 2.0.jpgSőt, így is elmennék, de nem lehet, mert azt akarjuk, hogy exkluzív legyen. Ezért kérjük is, hogy olyanok jelentkezzenek csak, fizessenek be rá, akiknek 5 éves vezetői tapasztalata, vagy MBA képzettsége van. Úgy is neveztük el, hogy „Executive MBA 2.0” (felsővezetői akadémia). 

Full disclosure: „akarjuk”, „neveztük”, írtam, többes első személyben,  mert a Business Coach Kft a főszervezője (nem az egyedüli, társszervezők a K&H Bank és a Boston Consulting), amelynek én stratégiai partnere vagyok, tehát ez a reklám helye. Hadd mondjak valamit a program előtt a „reklám helyéről”. 

Van egy érdekes gátlásom (talán fogadok egy coachot...:-))), magamat, a saját lovamat, saját lovainkat viszonylag nehezen dícsérem írásban (szóban, társaságban, az más, ott érzem a helyzetet, tudom, kit érdekelhet, és csak akkor, és csak úgy – bár inkább kevesebbet -, ahogy az ízléses). Dr. Sárvári Gyuriról évekkel később írtam hosszú blogot, minthogy az ő tréningjükre jártam volna, Vizi Beáról ugyancsak, Dara Péterrel meg még viszonylag ismeretségünk elején. Egyiknek sem volt semmilyen önös célja, tetszett, amit láttam, úgy gondoltam, más is tudjon róla. 

Komócsin Lauráról már akkor írtam, amikor elkezdtem vele dolgozni, mert fontosnak tartottam, hogy ha már nevezve volt abban a versenyben, a magam szerény eszközeivel segítsem benne. Aki azt elolvasta (egyszer egy 3-ik fél ügyféltől szóban is megkaptam ezt), tudhatja, nem mondok semmit elvtelenül, ez nekem az alfa és omega, a legfontosabb, hogy: no bullshit. 

Vissza ehhez a tök jól kitalált képzéshez. Miért is mondom, hogy ez talán az idei legjobb képzés a kategóriájában? Előszöris szépen végigmegy a legfontosabb témákon, amelyek a felsővezető mindennapjaiban megjelennek és ezekről, a 12 képzési napon keresztül egy-egy témacsoportról, egy-egy nagyon hiteles sztárelőadóval, majd a nap további részében egy szakavatott (nem feltétlenül Business Coach kft-s, külsős segítők is megjelennek) facilitátorral beszélgetnek, tanulnak. 

Nem emlékszem visszafelé sem az időben, hogy egy képzés ennyi érdekes és tapasztalatban gazdag embert össze tudott volna hozni ennyire jól kitalált szerkezetben. 

Érdekesség, és megfigyeltem, hogy általában úgy csinálunk, mintha nem lenne fontos, tulajdonképpen tabu arról beszélni, hogy mennyit teszünk a networkingért. Aki ismeri Laurát, és a szakmában gyakorlatilag mindenki ismeri, tudja, hogy a téma egyik zsenije, ő mondja, hogy az ilyen típusú képzéseken (pl. a korábbi KPMG képzésnek ez egy továbbfejlesztése) gyakran alakult ki  üzleti kapcsolat – a résztvevők között, hoppá... Erre is vigyázunk, hogy változatos legyen a résztvevők palettája, több cégtől, több ágazatból érkezzenek, a lehető legérdekesebb, legváltozatosabb legyen a tapasztalati szinergia közöttük. 

Néhány témát és előadót ki is emeltem illusztrálásképpen: 

  • A „ki vagyok én és merre tartok” mindenfajta működésünkhöz alapvetően szükséges kérdéséről Almási Kittivel beszélget először Vásárhelyi Judit, aki azután végig fogja facilitálni az egész napot (az első 10 napban a témában elmélyült és hiteles  vendégelőadó/beszélgető partner a délelőtt első felében lesz a csoporttal, majd a résztvevők, részben ezáltal inspirálva, részben a facilitátor által segítve fogják tovább feldologozni az adott nap témáját, az utolsó 2 napot pedig a felsővezetői stratégiai és pénzügyi világba enged betekintést a Boston Consulting és a K&H bank szakértő gárdája).
  • Vezetői hitelesség és karizma témában Papp Istvánt (Microsoft) hívtuk meg, aki hallotta már, ismeri, érti a választást... tavaly a Gellértben a sikeres cégek konferenciáján, idén a február 4-i Gerbeaud-ban rendezett 6. Coach konferencián nekem az ő gondolatai voltak a legátütőbbek a délelőtti kerekasztalban.  Koczó Ildikó facilitálásával (aki szintén nem először „küzd meg” a témával, a Boscolóban volt talán egy hónapja egy management reggeli, ahol hasonló volt a téma). Itt, ezen a képzésen az a plusz, hogy Papp Istvánnal ezt most meg is lehet beszélni, hogyan is változik meg éppen a Microsoft Magyarország cégkultúrája az ő segítségével.
  • Emóciók kezelése, stress, burnout kezelése, na kit hívtunk meg? Ha most ez egy csoportfoglalkozás lenne, megállnék, várakozóan néznék egyik arcról a másikra, és meglepne, ha az első három névben nem lenne benne Bagdy Emőke neve (tulajdonképpen azon is meglepődnék, ha nem az első lenne az ő neve...). Vele is Jutka fog beszélgetni, majd ő lesz a nap háziasszonya is.
  • Szövetségesek, konfliktusok, érdekegyeztetés, hatalom. F. Várkonyi Zsuzsa a vendég és Tóth Róbert a facilitátor. Kész, Zsuzsa talán a legkedvencebb pszichológus, coach-előadóm ma Magyarországon. Abban a privilégiumban volt részem, hogy résztvehettem olyan coach és tréner-képzésen, ahol ő az egyik tréner volt. Amazing. Nem véletlen az a sok nagyon népszerű, sok kiadást megért könyv, amit megírt. Ha gyorsírásban leírod, amit éppen mond, akár kedd délelőttönkénti negyedórájában a rádióban, akár a Momentán társulat Fröccs című rögtönző előadásának állandó pszichológus-szakértő szereplőjeként, nyugodtan elviheted egy kiadónak, nem sokat fogják szerkesztgetni. Tóth Robi  a MOLnak volt hosszú-hosszú évekig a szervezetfejlesztője, most dolgozom vele egy-két témában a Business Coach Kft-ben. Meghallgattuk belül néhányan a minap a Hatalom workshopjának egy zanzásított változatát (ő is „hazai pályán” fog facilitálni...), mondhatom, a szakma egyik legmélyebben gondolkodó, legautentikusabb emberét sikerült benne megismernem az utóbbi néhány hónapban. Szerintem erre legalább bebújok valahogy a kulcslyukon (vagy ahogy az egyik mailcímem mondja: mint teveatufokan@...)
  • Mocsai Lajos. Motiváció. Aki hallotta őt például a február 4-i konferencián, szerintem most kattinthat is már rá a jelentkezési linkre (mindjárt azt is idemásolom), mert ha ott „csak” egy fantasztikus előadást hallott, itt meg egy kis csoportban beszélgethet is vele, szerintem nagy élmény lesz. Ezt a napot is Jutka fogja moderálni, neki is „hazai pálya” a motiváció, erről beszélt tavaly november 28-án a nyílt napunkon, február 4-én a konferencián, ő volt az, aki kitalálta, hogy a konferencia fő témája a motiváció legyen. Új Motvációs workshopját már második alkalommal szervezzük meg a nagy érdeklődésre való tekintettel, Pink 3.0-jára, és Chapman könyvére esküszik mostanában, de biztos vagyok benne, hogy Mocsai Lajos is inspirálni fogja...:-)))
  • “XXI. századi döntéshozatal
- részinformációk, egyéni érdekek, megérzések – hogyan döntsünk helyesen?”  - húúú… már a címe is… na ez azután ha nem jó kezekbe kerül… de, megtaláltuk azt az előadót, aki ebbe a témába biztosan gyakorlati lelket tud önteni,  talán az intellektuálisan legjobban felkészült magyar üzleti tulajdonos-vezető személyében, aki pedig Bojár Gábor. A Graphisoft, nyugodtan mondhatjuk, világszerte ismert alapítójával Koczó Ildikó és a résztvevők fognak beszélgetni egy bevezető után, majd az egész napnak ez lesza témája. Most komolyan, van ennél izgalmasabb ma egy vezetőnek, hogy akár az egyik saját üzleti problémáját (amennyire részletei abban az intim közegben publikusak lehetnek) meg tudja beszélni?
  • A mentoringról, coaching szemléletű vezetésről, talent programokról, fejlesztésről Komócsin Laura moderálásával a K&H-tól Sávainé Ábel Anita fog beszélgetni, majd ez lesz az egész nap témája is. Vannak akik felismerték a human fejlesztés befektetés jellegét, nemcsak a költséget látják benne és van rá pénz, paripa, fegyver, mert tudják, hogy megtérül. Ezek közé tartozik a K&H Bank is. Nemcsak ebben a programban működnek együtt a Business Coach Kft-vel, de Sávainé a díjalapító Laurával együtt tagja is a néhány éve alapított Mentor Oscar díjnak. Van, lesz miről beszélniük és itt is különlegesen érdekes lehet majd a nap folyamán a szervezeti/vállalati tapasztalatok megosztása a résztvevők között is.
  • Életvezetés-, karrierváltás témában Kulka János a meghívott és Juhos Andrea karriertanácsadó viszi a napot. Szuggesztív egyéniség, mind színészi mágiában, versmondásban, hangos könyvben, sőt chanson-éneklésben is. Itt is bebújnék a kulcslyukon...:-))) Mert hiába ülünk egy nagy cég nagyon fontos pozíciójában és az ezzel járó felsőkategóriájú autó vezető-, vagy pláne hátsó ülésén, hogy mi van velünk, nem a vezetővel, hanem az emberrel, az már akkor is érdekes, amíg benne vagyunk a pozícióban, de mennyire érdekes lesz, amikor hirtelen (ez (majdnem) mindig hirtelen van…) kikerülünk belőle (nagyon, vagy csak egy időre, kettő között…). Mindegyikre legalább egy kis halovány B-tervecske erejéig érdemes készülni…
  • Az interkultúrális management és nemzetközi karrier témában két témavezető tréner fog együttműködni, akik full job-ban viszik/élik  azt, amiről beszélni fognak: Jakobsen Petra, Bonafarm HR igazgató és Debreczeni Eszter Microsoft regionális HR vezető. Autentikusak, hitelesek, még az is lehet, hogy ez lesz az egyik legérdekesebb nap.
  • A generációs kihívásokról ki más is beszélgethetne, mint a téma elismert szakértője, Tari  Annamária, a meghívott pedig az Y-generációs Kaszás Krisztián

Azt ígértem, hogy ízelítőt adok, ehhez képest, ahogy haladtam előre, nem volt olyan 10 alaptéma között (plusz a felsővezetői stratégiai és a pénzügyi nap),  amihez ne tudtam volna kapcsolódni.  Tényleg nagyon tetszik, és  ha majd az 5-et tartjuk, addigra talán mindegyik napba bele tudok majd kukkantani… 

Itt vannak a részletek, a jelentkezési lehetőség, de írhattok nekem is, ide-oda, ahol majd ezt meg fogjátok találni: 

http://businesscoach.hu/vezetoknek/szolgaltatasok/executivemba2-0/ 

miklos.szilagyi@businesscoach.hu

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása