HTML

Vezetői coaching

Szilágyi Miklós - teveatufokan@gmail.com - @preisocrates (Skype)

Friss topikok

Linkblog

Coaching és az új marketinges ’4P’...

isocrates_coaching 2013.12.28. 19:43

4P.jpgA marketingesek tudják... (tudják is, mint a mama valamikor a Hofinál...).  Tudják, mert figyelnek, figyelniük kell, mi történik, hogy 50 év alatt lassan minden az egyre közvetlenebbül az ember felé, az ember köré mozdul el... Így azokra a segítőkre, coachokra, trénerekre, mentorokra nagyobb szükség van, mint valaha... 

Az 1960-as években a marketing - E.J. McCarthy által - megfogalmazott ’4P’ az (angol kezdőbetűkkel jelölt), akkor legfontosabb tényezőit jelenítette meg. 

Az eredeti 4P: 

  • a megfelelő Product (termék),
  • a megfelelő Place-en (helyen),
  • a megfelelő Price-on (áron) és
  • a megfelelő Promotion-nal (marketinggel).

Ezekben sok keresni valója nem volt a segítő szakmáknak, így a coachingnak se (akkor még nem is volt business coaching, még Amerikában se...), mert nem szól az emberről, aki előállítja a terméket. 

Magától értetődő volt, hogy én fizetlek, Te dolgozol, és kész, koncentráljunk a termékre, az árra, a helyre és a marketingre... 

Mondjuk az érdekes, hogy a profit nem volt benne, gondolom, akkoriban az is magától értetődő volt, annyira, hogy erről nem is kellett beszélni, és valószínüleg, valahogy - extenzíven - kisebb intenzitással is tisztességesre lehetett szert tenni, nagyobb befektetéssel (meg kis (?) szerencsével) akár mesésre is... ma meg már nem triviális, egyáltalán, úgyhogy be kellett tenni a tényezők közé, nehogy a nagy EQ-zásban elszálljunk már...:-))) 

Úgy kezdtem, hogy a ’marketingesek tudják’, ja, tudják is a marketingesek... mert hogy van ám új ’4P’ és ehhez már van közünk, coachoknak is, mert nagy részben az ember felé (részben a munkatársak, részben pedig egy új módon a vevő és a beszállítók) és mindenféle egyéb ’stakeholder’, még a szélesebb értelemben vett ’társadalom’ felé is... fordul: 

4P uj.jpg

Az új '4P': 

  • A (magasabb) CÉL – PURPOSE (társadalmi elkötelezettség, CRM, 'zöld' működés, stb.), 
  • a SZENVEDÉLY – PASSION (igen, a szenvedély, az ember legmélyebb, legbelsőbb erőforrása is bekerült), 
  • a RÉSZVÉTEL – PARTICIPATION (minden szempontból, munkatárs, vevő, beszállító, új az igény az erősebb, transzpaerensebb kapcsolatra) és 
  • a PROFIT – PROFIT  (OK, ezt értjük...) 

Ez a blogbejegyzés egy angol bejegyzés alapján készült, amit a scoop.it-en találtam, íme a link: http://sco.lt/8bX9LV 

Amit én tettem hozzá, az alapvetően a nyilvánvaló, ám az eredetiben nem megjelenő leágazó hatás a segítő foglalkozások, a coaching, stb. Irányában. 

Szilágyi Miklós – miklos.szilagyi@businesscoach.hu

Szólj hozzá!

Akármit is gondolsz., gondoldd az ellenkezőjét...:-)))

isocrates_coaching 2013.12.26. 18:49


Whatever you think 0.jpgEmoticon (a nevető pofa) nélkül is „él” a cím... sokszor (mindig?) annyira belemerevedünk abba, amit csinálunk, ahogy élünk, amit dolgozunk, hogy ki se látunk belőle... ezzel több dolog is lehet (ha minden tényleg tök jó, ahogy van – és éppen az erőforrásaid számbavételével vagy elfoglalva, folytasd csak, jó úton jársz... -, itt hagyd abba...) 

Nem akarlak semmire rábeszélni se, meg semmiről lebeszélni se... az alap: „SENKI HELYETT NEM LEHET ÉLNI...” (ez annak a mondásnak – én a megoldásközpontú coachingban találkoztam vele – egy variációja, hogy MINDENKI A SAJÁT ÉLETÉNEK A (-Z EGYETLEN!!!!) SZAKÉRTŐJE...)

Volt egy idő, amikor multik felső vezetőségének egy tagjaként sokat utaztam, először 2 napokra, hogy reggel időben ott legyünk a HQ-meetingeken, később - részben spórolásból, részben meg útáltam is idegen helyeken aludni, több cuccot vinni magammal egyetlen tárgyalásra -, már csak reggel mentünk, este jöttünk... szóval, sok időt töltöttem repülőtereken... ugye, odafelé az ember rohan kifelé, hogy odaérjen, de visszafelé marad egy kis idő vásárlásra...  ha többen voltunk is, a vásárlás az magányos műfaj, mindenki ment az útjára és a megfelelő „kapunál” találkoztunk kb. félórával a jelzett indulási idő előtt (ami ugye az aktuális indulási időponttal nem feltétlenül egyezett meg...).

Whatever you think 4.jpg

Hogy jön ez ide? Úgy, hogy én mindig könyvet, vagy VHS-t, később DVD-t mentem vásárolni, és mindig volt is hadizsákmányom és ez a könyv is egy ilyen portyázásból van. A könyvet, ami a minap kezembe került, egy Paul Arden nevű pofa írta (a Saatchi and Saatchi kreatív igazgatója is volt jó időben) és magyarul az a címe, ami ennek a blogbejegyzésnek: Akármit gondolsz, gondold az ellenkezőjét…, most látom, kiadták magyarul is, például ez a link is odavisz az egyik könyvéhez. 

Ez a címbeli Adler-könyv kis alakú, tele-tele képekkel, nagyon meg van “marketingelve”, nagyon figyelemfelhívó (talán ezért vettem meg…), de persze, az egész a címre van felfűzve, azaz, gondolkodj másképpen, nézz meg mindent más szemszögből is, a mások szemszögéből is, szóval ne ragadj le a jól ismert valóságodban, mert unalmassá fog válni, bocs, de az életeddel együtt… és annál… ja, érted… 

No, mindjárt idefordítok egy kis részletet, ízelítőül,  az EGÓ-ról, mert erről amúgyis sokat gondolkoztam az elmúlt 3 évben, és ez most kapóra jön. Miért is? 

Egyrészt azt gondolom, hogy rendben van az, amit minden coach-képzésen szugerálnak Beléd, hogy nyomd el az egódat, nem Te számítasz, hanem az ügyfél, Te egy tükör legyél , egy üres edény (ez hülyeség, de jól hangzik…:-))), stb, stb. Ez azért van rendben, mert tényleg más a működés a coachingban (én azt találtam ki, hogy kinyomom az EGÓ-“gombomat”…), mint általában, nagyon speciálisan lehet cask szakértő a coach a folyamatban, semmiképpen sem a megmondó ember, de még csak a terelgető se (well, hallom, amit mondasz, akkor mi a …. csinál?! Mégis?!). 

Whatever you think 8.jpgNos, a coach KÍSÉR  és F. Várkonyi Zuzsa kifejezésével a tanult intuíciójával (ez gyönyörű…): KÍSÉRI az ügyfelet (“egy fél lépéssel mellette és egy fél lépéssel mögötte (!!)), KÍSÉRI (segíti) az ügyfél tanulását… lényegében önmagáról… 

És hogy mi az a a tanult intuíció? Nos, ez a szervült szakmai attitűd és tudás és gyakorlat összefonódott, gyakorlatban edzett együttese, ami formális és gyakorlati képzés és sok-sok gyakorlat után alakul ki a coachokban… nyugodjunk bele, ez is egy szakma, az interneten megrendelt “coach” névjegy csak látszólag jogosít fel rá, használata nem hozhat sikert, egyetlen “’eredménye” lehet:  rongálja a többiek esélyeit. Ez egy szakma, aminek megvannak a fortélyai, a tanulási görbéje. Kicsit nehezebb, mint egy “normál”, nem közvetlen interakcióban embereket segítő másik szakma, mert itt nem lehet elbújtatni az igazi énünket, személyiségünket, itt – defaultban – autentikusnak, hitelesnek kell lenni a folyamat elejétől a végéig, minden pillanatban, mert megette a fene az egészet, ha nem vagy az. Ennyi. 

És – kis nehezítés  - célszerű, hasznos, ha gyakorlatilag ezt az attitűdöt átvezeted az egész életedre is, mert nehéz 14:00-től 15:30-ig autentikusnak és hitelesnek lenni, ha előtte is, utána is, hmmm… ennek nem mutatod fel minden jelét… szóval ez úgy szép lassan az első (!) természeteddé kell váljon, különben annyi, meg egy bambi…:-)))

Whatever you think 7.jpg

Másrészt meg pont azt gondolom, amit ide fogok mindjárt idézni ebből a könyvből az EGÓ-val kapcsolatban, amiről ez mind eszembe jutott…. Egyik kedves barátom azt mondaná most, hogy Miklós, olyan jókat írsz, de vagdosd szét több cikkre, mert így a kutya se fogja elolvasni, olyan hosszú… OK, akkor ez (is) a macskáknak íródott… 

És akkor az idézet (nekem az angol van meg, úgyhogy ez egy hevenyészett fordítás, nem a magyarból): 

“Divatos az úgynevezett gondolkozó emberek körében, hogy megpróbálják elveszíteni az egójukat. 

Nos, egy kicsit keményebben kellene ezen gondolkozniuk. 

Vélhetően valamiért kaptuk az egónkat. (most nem mennék bele egy evolúciós társagásba, azt Dawkins úr jobban csinálja, pl. a linken található könyvében – SZM megjegyzése) 

A nagy embereknek nagy az egójuk is, lehet, hogy az teszi őket naggyá. (előbbi megjegyzés folytatásaképpen: egyáltalán, ez teszi őket emberré, ld. evolúciós alapelvek, az marad meg, ami hasznos… - SZM megjegyzése)

Whatever you think 3.jpgSzóval használjuk inkább jó célokra, minthogy megpróbálnánk tagadni. (ez jó… - SZM) 

Az élet amúgyis az “én”-ről szól.” 

Na most kérem az előbbi coachingos részt meg ezt megfelelő dialektikával kezelni. Köszönöm…:-))) 

Üdv a család, meg boldog új évet, ilyenek…  és éljenek a macskák… (na tessék, mondja majd a barátom, megint leválasztottad aból a párból, aki idáig, a kutyakedvelőket… ). Nem baj… dolgozom a olvasó-táborom niche-ének a kialakításán…:-))) 

Szilágyi Miklós – miklos.szilagyi@businesscoach.hu

Szólj hozzá!

Az új paradigma: a hatékony (igazi) női vezető?

isocrates_coaching 2013.12.15. 09:31

Merkel-Kabinett III.jpg

Hipotézis: Angela Merkel új típusú vezető... Mindenesetre nem a Thatcher-sikerformula. Hozzáteszem, Thatcher asszony nekem szintén jó példa célkitűzésben, végrehajtásban, egyenességben, egyszerűségben, bármennyire furcsán is hangozzon, szerénységben, puritanizmusban, ezekben komoly női erőforrások jelentek meg nála, de vezetni főleg - tudatosan, vagy nem tudatoson használt - férfi eszközökkel vezetett... 

Frau Merkel abban is különbözik Margaret Thatchertől, hogy szerintem (amúgy távozása után is) egyre inkább belenő majd a nagy államnő szerepébe (elkezd ez a formula is élni...), és Thatcherrel szemben (aki nagyon megosztó személyiség volt egész életében) egyre elfogadottabbá fog válni azok szemében is, akik korábban idegenkedtek tőle. Ilyen értelemben szebb lesz majd az utóélete elődje, korábbi szeretett "főnöke" Helmuth Kohl utóéleténél is, akinek az utólag kiderült választási korrupciós története beszennyezte az örökségét. 

Frau Merkel nem lesz a haza bölcse, mint a folyton cigarettafüstbe burkolózó, 90 éves kora felett is orákulumként funkcionáló Helmuth Schmidt... könyvet nem valószínű, hogy sokat ír majd, annál többet fognak róla... 

Három nagy kancellár emelkedik ki - megint csak: szerintem - a Bundesrepublik életében: Konrad Adenauer, Willy Brandt és Helmuth Schmidt. Utóbbi kettő SPD (Szociáldemokrata Párt), az első a CDU (Keresztény-Demokrata Únió) alapítója és első elnöke. A ma 83 éves Helmuth Kohl (kancellár 1982-1998 között) 16 éves hivatali ideje és akkori reputációja alapján lehetne a CDU-s kancellár-Pantheon oszlopos tagja (például magyar szemmel a rendszerváltást segítő és a német újraegyesítést kezdeményező és végigvivő szerepéért, talán franca szemmel a Francois Mitterrand-nal való híres jó viszonyáért és ezen keresztül a valamikor nagyon ellenséges francia-német viszony további erősítéséért ezt meg is érdemli), de ha jól olvasok a "jelekben", a német közvélemény az említett korrupciós ügy miatt kiábrándult belőle, nem kapja meg azt az igazi, szívből jövő, majdnem egységes felé sugárzó, a nemzet nagyjainak "kijáró" szeretetet, amit szeretett volna. 

Angela Merkel lesz a következő ékkő a CDU-kancellárok között és ez nagy dolog... Megalakult tegnap a Merkel-Kabinett III.... erről jutott az egész az eszembe...:-))) 

Tehát a hipotézisem: Angela Merkel nem egyszerűen sikeres politikus, hanem az új típusú vezető egyik prototípusa... Költői kérdés: vajon egy férfi a CDU/CSU koalíció élén belement volna-e egy 8:6 arányú minisztérium elosztásba (8 minisztérium a CDU/CSU-nak és 6 az SPD-nek) a novemberi jól ismert választási eredmény alapján (CDU/CSU 33,8% és SPD 23%), amit mindenki az SPD történelmi mélypontjának, vereségeként értelmezett? Így létrejött a Merkel-Kabinett I. után a második (CDU/CSU-SDP) nagy-koalíció, ami azért is példa nélküli, mert az első akkora nagy siker az SPD-nek nem volt... a "híres" Merkel-Gerhard Schröder vezette nagy-koalíció után Merkel sima rajt-cél győzelmet aratott és a Merkel-Kabinett II. "tiszta" CDU/CSU kormányzást hozott... Merkel asszony nagy játékos, ez nyilvánvaló...:-))) 

Amúgy most nézem, a képen 10-en vannak, miközben 6+8=14 (csak a kukacoskodóknak, amilyen én is tudok...). A cikkben fel van sorolva mind a 14 miniszter, plusz mutatja Merkelt (az új "Kabinett Merkel III."...). Van még itt egy érdekesség: 5 nő... (Merkellel együtt, azaz 15-ből)... az egyharmad: 33,333... %...:-))) Női "kvótának" nem rossz, ugye? 

Angela Merkelnél nem kell jobb célpont a német politikai kabarénak (ugyanúgy megsiratják majd a németek, mint a franciák megsiratták Sarkozyt...). Könnyű utánozni beszédstílusát, kicsit szögletes és viszonylag szegényes gesztus-kultúráját... Van olyan férfi kabarettista, aki rendszerint be is öltözik Merkelnek (haj, hang, gesztus, ami gut und kader...), de egy-egy gesztusával egy pillanat alatt behozható minden beöltözés nélkül is, és élnek is vele gazdagon... hosszú ideig meg voltam győződve én is, aki a német politikáról elsősorban a német kabaréból értesülök, hogy itt a semmi van ügyesen feltupírozva... és most valamit megéreztem... 

A menedzsment-irodalom egy sláger-témája, hogy a női vezetők elférfiasodnak és férfi eszközökkel kénytelenek "harcolni" a férfiak által uralt színpadon, ahová nyilvánvalóan csak valamilyen véletlen alapján kerültek, és nem tudják az igazi női bölcsességükkel gazdagítani az eszköztárat...

Nem tudom a tuttit, csak hangosan gondolkozom... mi lenne, ha megpróbálnánk a Merkel-jelenséget ebben a fénytörésben megvizsgálni? Mi van, ha itt megjelenik egy új paradigma, ahol se az ideológia, se a hatalmi mohóság  "nem játszik", hanem megjelenik a női pragmatizmus... ami nem tudja (nem is akarja esetleg...) feltétlenül pontosan meghatározni se az eszközöket, se a végcélt, hanem igazi női pragmatizmussal figyel, elemez, és mindig csak a következő lépést akarja pontosan belőni... (ezt szebben is lehet: a hermeneutikai alapon álló vezetés...)... Mondjuk fontos, hogy mik a motivációk... 

Az új lakótelep zöldjén keresztül nem határozzák meg előre az utakat (ha nem akarnak kétszer dolgozni), hanem megvárják, hogy a lakók milyen leghasznosabb trajektóriákat/utakat járnak be, hol tapossák le legjobban a füvet, és ezeket a nyomvonalakat használják mondjuk egy évvel a lakótelep átadása után, hogy az utakat meghatározzák a gyepen keresztül...

Szólj hozzá!

Mentoring és coaching...

isocrates_coaching 2013.11.27. 17:34


david-clutterbuck 2.jpgValaki, akit nagyon tisztelek, akinek a könyveit, írásait szívesen olvasom, a coachingban és a mentoringban egyként otthonosan mozgó angol David Clutterbuck írt egy érdekes cikket, ami erre a blog-posztra indított. Amiről itt írni fogok, és idelinkelem az elérhetőségeket is, angol nyelven íródtak és tudtommal nincsen meg a magyar fordításuk, de bízom benne, hogy sokan vannak, akik ezt olvassák, és akiket közülük érdekel a téma, az angol nem fog problémát okozni. Ez vezetett arra, hogy a némelyeknek nyelvi korlátot okozó tény ellenére is megírjam ezt a postot.  

A Business Coach Kft és BME Mérnöktovábbképző Intézet által közösen elindítás előtt álló (indulás: 2013. február 21) Mentorképzéshez gyűjtök anyagokat, könyveket és Clutterbuck úrtól két könyvet is "horgásztam" az Amazon Kindle e-book olvasómra, szívesen megosztom a címüket, mert érdekesek: 

- Coaching the Team at Work - http://www.amazon.com/Coaching-Team-Work-David-Clutterbuck-ebook/dp/B004QGXOZ2/ref=la_B001HCVS9M_1_5?s=books&ie=UTF8&qid=1385565289&sr=1-5   

- Implementing mentoring schemes - http://www.amazon.com/Implementing-Mentoring-Schemes-Nadine-Klasen-ebook/dp/B0081YW8N4/ref=sr_1_1?s=digital-text&ie=UTF8&qid=1385565459&sr=1-1&keywords=implementing+mentoring+schemes  

(Csalós lehet, hogy az első könyv coachingról szól, nem mentoringról, de beleolvasva, belenézve látszik, hogy a mentoring - különösen a coachinggal összehasonlításban - bőséggel említődik, ha a Kindle szó-kereső funkcióját használva megnézzük, hányszor fordul elő a mentoring szó, nos, 52-szer...) 

Készülök a holnapi Mentorképzés prezentációmra - szinkronicitás -, hát nem egy Clutterback cikk "esik ki" az egyik LinkedIn fórumról?? Az EMCC (European Mentoring and Coaching Council) csoport egyik fórumára tette fel egy csoporttag és én rögtön beindultam....: 

- Az indított fórum  címe: "A mentoring jobban elfogadható a pragmatikus/gyakorlati vezetőknek", és

- az à propos-ul használt, idézett és belinkelt  Clutterback cikk címe: "Miért helyettesíti egyre inkább a mentoring a coachingot?".   

Clutterback a cikkben arról beszél, hogy ellentétben sok coaching megközelítéssel igenis van egy rétege a vezetőknek, aki szereti, ha a támogató ért ahhoz, amiről szó van és megélt már hasonló helyzeteket életében és a "klasszikus" coaching helyett bizony inkább olyan valakit választ, aki már "státuszánál" fogva is, bizony képes lesz neki a coaching keretein túl is segíteni.  

Nos, nekem, aki a menedzser "ágról" jövök (tudjuk, a támogatók különböző irányokból érkeznek, ki a professzionális támogatók táborából (pszichológus, terapeuta), ki az egyéb segítő területekről, tanár, tréner, ki a menedzsment területéről) ez jó hír, mégis egy kicsit vitatkozni van kedvem ezen. Nem azon, hogy van egy ilyen rétege az ügyfeleknek, hanem azon, hogy ez mekkora és mennyire lehet, szabad általánosítani.  

Tény, hogy amikor coachot keresnek például, általában előnyösnek számít  az, ha a coach valamilyen hasonló helyzetet megélt maga is. Vannak persze coachok, akik nem ilyenek és mégis választják őket, de ez inkább azokra igaz, akik már megugrották a lécet, akik bizonyították, hogy annak ellenére, hogy "csak " (bocs, tényleg) pszichológusok, bizony elboldogulnak az ügyvezetővel és a vezérigazgatóval is (persze, nehezen mérhető ez, és sikeres coachingnál is lehet (lehetett volna) még sikeresebb coaching, de nem lehet pontosan ugyanazt a kísérleti helyzetet előállítani, így a coaching és persze a mentoring igazi, klasszikus tudományos kísérleti szabályok szerint nem vizsgálható). 

Szóval, vitaanyagnak ajánlom az alábbi David Clutterbuck cikket (a csoport linkje nem tudom, hogy a csoporton kívülről elérhető-e)... 

http://www.davidclutterbuckpartnership.com/why-mentoring-is-increasingly-replacing-coaching/#! 

Ui.: Ami fontos lehet, és az említett EMCC LinkedIn fórumon az azóta beérkező hozzászólások is ezt támasztják alá: szolgálunk, mentorok és coachok egyaránt... és közben persze tanulunk és fejlődünk magunk is, nem csak az ügyfeleink... értük vagyunk, ez adja számunkra a munkánk lényegét, a "flow"-t.

Ha többet akarsz megtudni a mentoringról, ha szeretnéd, hogy Te is hatékonyan tudd alkalmazni ezt a megközelítést és az eszközeit, ha azon gondolkodsz, hogy a szervezetedben hogyan lehetne az elkötelezettséget, a közös célra hangoltságot javítani, a fluktuációt csökkenteni, a tehetséges fiatalok számára vonzóbbá tenni, akkor - ha még nem is tudod - a mentoring kultúra jótéteményeire gondolsz. Amivel a meglévő, általad használt külső és belső fejlesztési eszközeidet kiegészítve a mentoring teljesebbé, jobban követhetővé és irányíthatóvá teszi az emberi dimenzióját a munkahelyi kötődésnek... A Business Coach Kft és a BME Mérnöktovábbképző Intézete 2013. február 21-én indít egy 48 órás Mentorképzést, ha felkeltette az érdeklődésedet, az ott megadott koordinátákon további infromációkhoz juthatsz.

miklos.szilagyi@businesscoach.hu  

Szólj hozzá!

chocoMe, a legfinomabb csoki – és történetesen egy magyar siker-sztori (egy édesszájú coach szemével...)

isocrates_coaching 2013.11.20. 00:15

chocome 1.jpgNagyon szeretem a finom csokikat… ma délelőtt egy csokiparadicsomban jártam, a 13. Kerületben, a Kisgömb utcában (ha a GPS-ed nem találja, próbáld meg a Kis gömb alakot is, én így jártam,  ez utóbbi lett a jó…). A chocoMe főhadiszállásán, gyárában, tulajdonos-ügyvezetői szobájában, Mészáros Gábor “chocolatier”-nél (ez áll a névjegyén, ami franciául csokoládé-készítőt jelent) és mintaboltjában téblábolhattam. 

Engem valahogy eddig elkerült, talán tavaly hallottam róla először, de csak két hete kóstoltam meg egy tábla tej- és egy tábla fekete csokit. Kész. Ez a csokim és kész. 

“Ez” a csoki? Melyik? Mert hogy eszméletlen választék van belőle. Nem elég, hogy vagy 100 csokikülönlegesség között válogathatsz az internet-oldalukon http://www.chocome.hu/ajanlott-kreaciok?cat=1 az “Ajánlott kreációk” között, még Te magad is összeállíthatsz az alapanyagokból egy teljesen speciális csokoládét. 

Elképesztő volt, módomban állt különböző csokikat kóstolgatni (és nem csak táblákat, de a legújabb Raffinée (ez tetszik, ez a francia helyesírás… meg a chocolatier is…), a különböző csokoládéval bevont gyümölcsgolyócskákat)…  Persze, a több, mint 100  “Ajánlott kreáció” közül csak néhányból sikerült… ehhez egy élet kevés, hogy ezeket nyugodtan végigpróbáld…:-))) 

És nem ám ilyen kis különbségek vannak köztük, áááááá…. Gyakorlatilag – nagyon levés kivételtől eltekintve – minden import alapanyag. Alapnak belga csokoládé szolgál, 3-fajta: 65%-os fekete, 40%-os tej és kakaóvajból készített fehércsoki. Ehhez jön az ajánlott kreációk kiegészítő anyagkészlete, de ezek tárháza tényleg elképesztő… 

chocome bor.jpgTermészetesen vannak magok, mindenféle magok, liofilizált (szofisztikált és nagyon költséges nagyon anyagkímélő fagyasztva szárítás) gyümölcsök, eper, málna, egyéb, de hogy lássátok az elképesztő választékot, leírom, mi van rátéve az egyik (az F119 jelű) 40%-os tejcsokis kreációra (ami a londoni csoki-Oscaron – jó’ van nnna, egy nagyon híres és  a szakmában nagyon respektált vak-tesztes kiállításon/versenyen – ez a kreáció díjat  hozott el… ja, nem csak a sajtjaink…): szóval,

  • tengeri só tahiti vaníliaporral (aki nekem egy hónapja azt mondja, hogy csokoládét fogok enni és ízleni fog, mi több, a legjobban ízlik  8-10 más csoki íz mellett, amin “tengeri só van tahiti vanília porral”, úgy elküldöm…),
  • pekándió - jó, azt se tudom, hogy mi és honnan van, de ez végülis egy dió (hallom Gábort: “Ugyan már! Ez a pekándió?! Ilyet Te nem kapsz a Rottenbiller utcában!!” – és bebizonyítaná, odavinne az alapanyagraktárba és megmutatná a csomagolást, ami azt bizonyítaná, hogy tényleg nem a Rottenbillerből jött, hanem  mit-tudom-én, Tanganyikából…)
  • Karamellízű csokoládé pasztilla (na ez végképp olyan egyszerűnek hallatszik… nekem…) 

Na nem állom meg (ez az utolsó), a másik londoni díjnyertes kreáció összetétele: 

  • 65%-os ecuadori étcsokoládé (mindegyik ecuadori alapú, a kakaóbab Belgiumba kerül és onnan feldolgozva vásárolja, mint kész csoki alapanyagot a chocoMe ilyen nagy zacskókban - a kiszerelés nagyobb darab lencse formájú pasztilla, ami könnyen felolvasztható az állandóan forgó üstökben, de láttam ilyen viszonylag nagy darab étcsokoládé tömböket is…
  • Kandírozott (egyfajta tartósítás, a gyümölcsben, levélben, amiben a vizet cukorral helyettesítik) fodromentalevél (ez se nagyon tudom, hogy micsoda, illetve itt egy darabot megkóstoltam, most már tudom, jó)
  • Ehető ezüst (ezt végképp ne kérdezzétek, hogyan, két gyár van a világon állítólag, ahol ezt gyártják, nem árulják el, hogyan, de nemcsak ezüst van ehető a chocoMe csokikhoz, de ehető arany is van az ajánlott kreációk között…) 

chocome gabor 2.jpgElképesztő siker sztori… tudom, van néhány, IT-ben, biokémiában és még mit tudom én hol, de valahogy ez egészen különlegesnek tűnik számomra… és nem csak az én számomra… számos, nemcsak hazai díj és a ma már 19 (!!) országra kiterjedő külföldi terjesztő hálózat bizonyítja, hogy az alaposság, a kitartás, a részletekre való fantasztikus érzék és figyelem meghozza a gyümölcsét. Próbálják is másolni, ma a “handmade”, manufaktruálisan, kézi munkával készített csokoládé a divat, de vigyázat, (nagyon gyengén) másolják… 

Nehéz is lenne igazán lemásolni, mert ahhoz ugyanannyit, vagy többet kellene belefeccölni, arra meg kevés esély van… Próbálják koppintani, de vérszegények a próbálkozások… mindenki csak a csillogást, meg az eredményeket, díjakat, növekedést látja és nem látja mögötte azt az iszonyatos erő- és energiabefektetést, amit Mészáros Gábor és csapata belefektet ebbe a projektbe. 

Gábor korábban trade marketing vezetőként dolgozott egy multinál, és amikor annak vége lett, úgy döntött, csokoládét fog gyártani… Magyarországon nem talált elég szakértelmet, Belgiumi csokoládé akadémián (igen, van ilyen…) megszerezte a szükséges tudást… Azután elkezdte terveztetni egy jó ismerősével a dobozt, és a megjelenést, mert tudta, hogy a prémium handmade csokoládénál mindennek stimmelni kell… 

“Mi ügyelünk a részletekre…” – az Aranypóknak volt ez a jelmondata, ha nem használták volna el,  ezt javasolnám Gábornak marketingesként, vagy valami hasonlót, ami arra utal, hogy őt ugyanannyira érdekli termékének minden egyes részletvonatkozása, mint az íze… Még egy márka eszembe jutott és lehet, hogy meghökkentő, de az Apple-re gondolok.

Akármikor vettem valami Apple-t, alig akarózott kivenni a cuccot a dobozából…. Minden úgy ki volt találva, az összes tartozék, mindig a fülhallgató jut eszembe, ami úgy van feltekerve, hogy az embernek fáj a szíve kitekerni, mert soha a büdös életben nem fogja tudni újra úgy visszatekerni… na ez, ez jutott eszembe, ahogy ennak a siker-sztorinak a részletei elkezdtek kibontakozni előttem… 

A csokinak a doboz ablakában látszó része azokat az összetevőket mutatja a csokitáblán, ami az adott kreációra jellemző. Ha kiveszed a táblát a dobozából és a celofánból és megfordítod, ahhoz hasonló kockára bontást, kocka szeleteket látsz, mint a “normál” táblacsokinál, amiket le szoktunk törni: “Adj egy szeletet…”. A chocoMe tábla hátoldalán nem egy egyszerű négyzet-(vagy téglalap-) háló van… ááááá… nem ismeritek Mészáros Gábort… 

Tehát mégegyszer, a csokoládé tábla hátoldalán, a fenekén, amit csak akkor láthatsz, ha megvetted, és kibontottad, egy viszonylag komplikált, mégis zseniális hatású rajzolat van… 3D-s… mi van?! 3D-s?! Igen. 3Ds… a nagyobb befoglaló téglalapok kisebb tégalalapokra osztódnak aranymetszés (!!!) szerint és a 3 téglalap (minden egyes nagy befoglaló téglalapon belül van 3 tégalalap (mégegyszer a méreteik az aranymetszés szabályait követik…) és a 3 téglalap magassága különböző: a legkisebb a legalacsonyabb, a középső a középső magasságban és a legnagyobb a legmagasabb)… nem értitek így? Vegyetek egy chocoMe-t… elképesztő… Értitek már, mire gondolok? 

chocome gyar.jpgHogy kerül ez ide, a vezetői coaching blogba? Úgy, hogy láttam egy vezetőt, egy VEZETŐT… Akinek az is fontos, hogy a kis üzem úgy legyen megtervezve, hogy ott jól érezzék magukat az emberek a munka közben… arra is kitért, hogy ha akarják, szólhat a zene is, sőt egy televízió is be van állítva… nem nagyon jut idejük nézni, de oldja az esetleges monotonitást, a feszültséget… és Gábornak van energiája a külföldi disztribúcióra is… franchise rendszerben üzemelteti, de nagyon megválogatja a partnereit és rajtatartja a szemét az ő munkájukon is, a főbb rendeléseket fejből tudja… 

Egy coach, mint én a végefelé mit kérdezhetett? Hogy bírod? És akkor egyrészt mondta, hogy a közelben lévő lakásába gyakorlatilag majd’ csak aludni jár, van, hogy éjszaka kisérletezik új ízeken, új kreációkon (ja, ezt nem mondtam, állandóan újít valamit, itt soha nem áll meg az élet, ő alapvetően mélyen kreatív alkat…), másrészt próbálja a kvári rutin-szerű feladatokat mindinkább delegálni… szerintem neki ez a legnagyobb kihívása… az, hogy a világ legjobb csokijait kitalálja, az már megy félkézzel is… 

miklos.szilagyi@businesscoach.hu

2 komment

Mentoring és reverse (fordított) mentoring

isocrates_coaching 2013.11.18. 20:37

mentor es telemakhosz.jpgMentorálás, mentoring, sokan gondolunk valamire, ha ezt halljuk… mint az ilyen félig-meddig ismert, mégis sok mindent jelentő szavakkal lenni szokott: “ha nem kérdezed, tudom, ha kérdezed, nem tudom, hogy mit jelent…” 

A mentoringnak a klasszikus értelmezése az eredeti szóra, egy tulajdonnévre utal vissza: Homérosz az Odüsszeiába beleírt egy ilyen nevű idősebb, tapasztalt barátot, akire rábízza fiát, amikor harcba indul a trójai gaz nőcsábító elleni háborúban (most attól a komplikáziótól tekintsünk el, hogy Mentor bőrébe bújva igazából Pallasz Athéné mentorálja Télémakhoszt, a lényeg, hogy mentorálja…). 

Hogy még az ilyen nagy klasszikus könyvek is készültükkor mennyire  a mindennapokban gyökereznek, ez az eset is példa rá. Az igazi, a történelmi Homéroszt Melesigenesnek hívták születésétől. Utazásai közben (az igazi...) Ithakába érve látása nagyon megromlott, utitársa otthagyta ápolásra egy ithakai Mentor nevű orvosbarátjára, aki jól bánt vele és ezért őt örökítette meg az Odüsszeiában (később Melesigenes Cumae-ben kapta a Homérosz nevet, ahogy a helyiek a vakokat nevezték, mert akkora már praktikusan vak volt...). 

A mentorálás klasszikus értelemben a fiatalabb, tapasztalatlanabb ember (kolléga) bevezetését jelentette az élet, a világ (a munkahely) dolgaiba. Ma sokféle mentoringot ismerünk, ez maradt az egyik, de többféle „felállás” lehetséges, például a fordított vagy „reverse” mentoring. 

Itt is adva van a cégnél tapasztalatokat szerzett „senior” és a tapaszatalatlanabb, általában fiatalabb (Y-generációs...) kolléga.  A különbség a klasszikus Mentor-Télémakhosz felélléshoz képest az, hogy ez a XXI. századi fiatal kolléga tud valamit, amit lehet, hogy a tapasztaltabb kolléga nagyonis kevésbé tud... tudja, mert ebbe nőtt bele, gyerekkorától van számítógépe, keni-vágja a számítógépes játékokat, király a Facebookon, a Twitteren, meg a többi csoda social media szoftveren, meg nem áll az ujja, úgy SMS-ezik vezetés közben az iPhoneján, szóval vannak területek, még akkor is, ha az új munkahelyén azt se tudja, hol van a WC, amelyekben kenterbe veri a tapasztaltabb kollégáját. 

Ami nem jelenti azt, hogy a tapasztalt kolléga nem tud neki segíteni ebben-abban, a beilleszkedésben, hogy kit kell ismerni, kivel érdemes jóba lenni, hogyan működik a folyamat, amibe belecsöppent, persze hogy van mit átadni. De már nem egyirányú az áramlás, hanem oda-vissza, tanulnak egymástól. Ez a reverse mentoring. 

Képzeljük el Télémakhoszt, aki megtanítja Mentort a Facebookot használni és hogy mennyivel hatékonyabb az SMS-mail-telefon kombináció használata, mint akármelyik egyedül. 

miklos.szilagyi@businesscoach.hu

Szólj hozzá!

Gondolatok a szakmai életrajz-írásról - Coaching/Támogatói hitvallásom

isocrates_coaching 2013.11.15. 12:10

CV 2.jpgNéha az ember újra írja a szakmai életrajzát. Kellhet az ide is, meg oda is. Van amikor ez kell, van, amikor csak kiváncsiak vagyunk, változott-e valami, valamilyen szempont, ami egy új színt tud adni egy ilyen életrajznak. 

Meg persze van, amikor többet is kell írni, mert erre a célra ezt célszerű kiemelni, arra a célra meg amazt. Meg az is van, hogy ha kevés dolog történt Veled még, akkor részleteket is tegyél bele, ha meg túl sok, az legyen a gondod, hogy mit hagyj ki, hogy azért a fontosak benne maradjanak. 

Mindezt úgy, hogy 2 oldalnál ne legyen hosszabb… ja igen, és legyen benne fénykép, egyfajta hitvallás, vagy krédó, vagy motivációs levél-szerű izé-kezdemény. Persze, OK, mondod, hogy van ilyen műfaj is, hogy “Motivációs levél”, nem tudom, mi a legújabb trend, de gondolj bele, te szívesen kezelnél 10, 100, 1000 jelentkező esetében 2 dokumentumot? 

Egy fenét… kinyitsz egyet, belenézel, tetszik, nem tetszik, mész a következőhöz (tudod, aki ezt csinálja, az is ember: “Még meg kell csinálnom azt a kimutatást a főnöknek, a fene egye meg, mára kérte… meg venni kell tejet, megint én megyek haza előbb és tegnap este megittuk az utolsó cseppig… a fodrászhoz is el kellene mennem, holnapután “jelenés”… Te jó isten, a kocsi már jelzi, hogy 9 nap a szervizig, be kell jelenteni!...  nem válaszoltam még arra a két e-mailre se… miért volt olyan utálatos Piri a tegnap délutáni meetingen?! Direkt égetett a főnök előtt, na megállj… és a gyerek, már megint beírtak neki, jó, persze, hülye a tanár, meg ez a mai iskola… de mégis, mi lesz ebből a gyerekből?!”) 

Szóval fénykép… na ez se egyszerű. Már férfiként se (most akkor legyen ilyen nyekkendő-zakós, vagy olyan, amilyen Neked is tetszik, jó, ha szép, vagy mint Apolló, az más, dehát ugye,  nem mindenki…:-))), hát még gondolom, nőként… van aki tapasztaltabbbnak akar látszani, van aki fiatalabbnak… és mondják, hogy van ahol meg se nézik az anyagodat, ha nincs fénykép… no, légy okos… 

Meg hogy max 2 oldal?! Életrajz, krédó, és… jai gen, referenciák… 

CV 4.jpgNa és a referenciák, ez is új… ha tudsz, bármit csinálsz, kérj olyanoktól, akikkel korábban jól tudtál dolgozni, referenciát… nem annyira nehéz, mint gondolod… és nem kell feltétlenül nevet, céget is hozzátenni, úgy könnyebb… bár itt fennáll a veszélye annak, hogy fabrikálsz egy-két ilyet… 

Na most itt jön, hogy a többit elhiszik- e Neked… van-e olyan public image-erőd, hogy rólad tudják, hogy ilyet nem csinálsz, mert minek, és mindig emlékezni kell, hogy tegnap mit hazudtál… bár azt is észrevettem, hogy akik szakmányban hazudnak, egy frászt figyelnek arra, hogy mit hazudtak tegnap. Sokszor arra se, hogy mit hazudtak ma délelőtt… úgyis elfelejtik a többiek, van elég bajuk, meg ők is össze-vissza… úgyhogy tudnak egymásra számítani, azután már tényleg nem tudod, mi van… Szóval, ha úgy általában kongruens vagy, körüljárható, autentikus, akkor ezt is elhiszik Neked… azt, hogy nem azért nem írtad ki a referenciához, hogy ki, mert nincs is ki, hanem azért, mert valamiért a referenciát szívesen adta az illető, de szintén (más) valamiért nem akarja, hogy a neve nyilvánosan szerepeljen… ennyi… ha meg mást se hisznek el Neked, ezt se fogják (“biztos csak kitalálta, nehogy má’…”) 

Public image… sokszor van szó róla, de tényleg, tudsz róla, hogy Neked ilyen van? Hogy ha fent vagy a Facebookon, akkor akármit csinálsz, már van public image-ed. Például ha nem vagy fent, az is egy public image-elem. Valamiért lenézed, nem tartod fontosnak, ez is olyan, hogy “nekem nincs tv-m” tíz éve, vagy “nem olvasok híreket 10 hónapja” (bocs a konkrét illetőtől, itt ez nem negatív példa, ezen már én is gondolkozom…). Ez mind-mind része a public image-ednek. Amikor már majdnem “mindenki” fent van a Facebookon, amikor majdnem “mindenki” nézi a tv-t, amikor majdnem “mindenki” olvassa a híreket, ezek negligálása bizony vastagon része a public image-ednek. 

Azután aki fent van a Facebook-on, de nem csinál rajta semmit… ez – szerintem egy kicsit  - rosszabb, mintha nem lenne fent… mert ez a félig megfelelés, ez az “ott kell lennem”, de k. kényszeredetten csinálom… úgy vagyok fent, hogy nem vagyok fent… ha még sok dolgot csinálsz így, el kellene gondolkoznod, hogy hová szökik el az energiád… bizony… Aki nincs fent, az legalább karakán legény, ő megmutatja…. Mit is? 

Ha meg fent vagy, és mindenfélét posztolzs, na az meg a sima, az a public image-edet építi (vagy rombolja) par excellence…. 

Szóval a csapda mindenkit megfog, kit így, kit úgy…:-))) 

Vissza az életrajzhoz… szóval referenciák… ja igen, még a  korábbi job-leírásokhoz… Azt mondják az okosok (akik a neten mondják a tuttit az életrajzírásról, van köztük egy-két tényleg okos fazon), hogy nem egyszerűen, statikusan azt kell leírni, hogy itt és itt, ekkor és ekkor és ez és ez, hanem hogy mit értél el, milyen projektjeid voltak sikeresek, milyen tevékenységekben – amelyek valamilyen eredmény-kontextusban megfogalmazhatóak – mi az, amivel növelted az adott céged teljesítményét, értékét, ha hard-fact-ekben (számokban, sales-ben, profitban) megfogalmazható, még ütősebb, hogy mindig hoztad a tervet, vagy felülteljesítetted, ilyenek… 

CV.jpgA referenciák célszerűen ahhoz a tevékenységhez kapcsolódjanak, amire keresel, vagy ahová ajánlod magad. De ezt lehet tágabban is értelmezni értelemszerűen. Ha én például a mostani támogató tevékenységem alátámasztásául teszek be referenciákat az életrajzomba, beteszek néhányat azok közül is, amelyeket olyanok adtak, akikkel mint gazdasági vezető és nem mint coach dolgoztam. Azért, mert ezekben a referenciákban utalnak arra, hogy vezetői tevékenységemnek voltak olyan vezetői elemei, amelyek hasznosak a coaching munkához is (persze, azért teszek be kifejezetten coaching munkával kapcsolatos referenciákat is, de az előbbieket se hagyom teljesen ki…) 

És akkor a krédó, a hitvallás, vagy mi… mutatok egyet magyarul és angolul, a sajátomat… nyilván arra kell megfogalmaznod, ahová, amihez írod. Én voltam mérnök, főiskolai tanár, gazdasági igazgató, internet hír-portálért felelős igazgató, most coachként (plusz egyéb kapcsolódó támogató tevékenységek) dolgozom, nyilván ez utóbbira van “kihegyezve”. 

Például ezt a mellékelt passzust 10-es betűnagysággal és az egész CV-n keresztül minimális üres elválasztó sorokkal sikerült egy 2 oldalas anyagba úgy beletennem, hogy az életrajzhoz még 6 refernciát is sikerült csatolnom. Azt kell mondjam, elégedett voltam magamamal…:-))) (ezt is próbáld ki, hogy “elégedett vagyok magammal!” – tök jó, hidd el… pozitív ön-pletyka…:-))) 

Tehát a minta krédó/hitvallás (magyarul és angolul): 

“Támogatói hitvallásom: Már vezetőként is mindig csapatban gondolkoztam, a legjobbakkal vettem körül magam. Hiszek a felhatalmazásban, az együttes munka szinergiájában és abban, hogy partneri viszonyban lehet az embernek/vezetőnek a legtöbbet kihozni magából és a társaiból. Emellett mindig pontosan kell azt is tudni, érezni, mikor jön az egyéni felelősségvállalás és a döntés pillanata. Az a jó vezető, aki ezt a kettőt optimálisan kezeli, a csapatmunka szinergiáját és az egyéni felelősségvállalást.

Nagyon természetesen adódott számomra a coachingban is a partneri viszony, ahol a coach a keretekért, a folyamatért és a (cél-)fókusz-tartásáért felel, mialatt a coachee dolgozik a tartalommal, felhasználva az esetleg rejtve benne szunnyadó erőforrásait és azokat az előjeleket, amelyek már a megoldás felé mutatnak. A megoldásközpontú szemléletből azt tanultam meg, ha megtaláljuk a probléma okát, ezzel nem jutottunk közelebb a megoldáshoz, viszont ha megtaláltuk a megoldást és visszanézünk, sokszor már nem is látjuk a problémát… “

CV 3.jpg“My credo as a supporter: Already as a manager/leader I was always thinking in teamwork, I surrounded myself by the best people I could get. I believe in the synergy of the good teamwork and that you could achieve the most (both personally and in a the team-setup) in a partner-type of relationship. Of course, it’s important to know and to feel the moment of the personal responsibility and that of the decision-making. The good leader handles both in an optimal way, the synergy of the teamwork and the personal responsibility.

Therefore was the partner-relationship of the coaching so natural to me. In the coaching the coach is responsible for the framework, the process and the focus on the goal while the coachee is working on the content, using his/her - little bit perhaps - hidden resources and the signs showing already in the direction of the awaited states for behaviour and situation. I’ve learned from the solution-focused approach: if we are finding the cause of the problem, we are not closer to the solution while if we are finding the solution and looking back, many times we cannot find any trace of the problem…” 

Szilágyi Miklós – miklos.szilagyi@businesscoach.hu

Szólj hozzá!

Feldmár a Symában - az életkedvről és a pszichoszomatikus betegségekről

isocrates_coaching 2013.11.15. 08:38

feldmar.jpgAz életkedvünk befolyásolja az életminőségünket, még a hosszát is…  Ennél azért a Symában konkrétabb dolgokról volt szó… Azt gondolom, amit ő… a betegségeink pszicho-szomatikusak…:

-       valamekkora %-ban a betegség objektív okokra (genetikus, életmód, ez utóbbiban persze benne vagyunk, de nem a jelenlegi – illetve a közvetlenül megelőző - pszichénk által meghatározottan…) vezethető vissza,

-       valamekkora %-ban pedig a jelenlegi (illetve a közvetlenül a betegséghez vezető) pszichés állapotunkra, felfogásunkra, attitűdünkre, életvágyunkra. 

Senki nem tudja egy konkrét esetben megmondani, mekkora % az “objektív” (a szomatikus, orvosi) és mekkora % a “szubjektív” (a pszichés). Miért fontos ez? Mert a két szakma (az orvosi és a pszichológiai, terápiás, stb. támogató/segítő) igyekszik – érthető módon “kisajátítani”, és megközelítően 100%-ban megmagyarázni és gyógyítani a tüneteket, a helyzetet a saját módszereivel. 

Feldmár Susan Sonntag könyvét idézte a pszichikus tényező iránt szkeptikusokat fémjelzendő. “A betegség mint metafóra” című könyvében (magyarul is megjelent) beszél arról, hogy amikor mellrákja lett, ő az orvosokban akart és tudott megbízni, és francba a pszichiáterekkel, akik – nem elég, hogy van ez a baja – rögtön azzal kezdik: “Hogyan okoztad ezt magadnak?” 

Hogy mi, hogy még ezt is “rányomják”?! És a tuberkolózist hozta fel példának. A mikroszkóp hatékonyságának megnövelése előtt, amikor még nem tudták kimutatni, hogy  jól meghatározható biológiai oka van (és ma már, ha idejében felfedezik, gyorsan és eredményesen gyógyítható), mindenféle pszichikus okokkal magyarázták a kialakulását. 

A rákkal ellentétben a tuberkolózisnak volt egy bizonyos pozitív aurája, amely sezrint ez ilyen kifinomult, érzékeny művészlelkek  betegsége, és bizonyos körökben szinte kívánatos volt egy bizonyos korszakban, hogy egy magára valamit adó művészemberrel kapcsolatban legalábbis a halvány  árnyéka felmerüljön a  tuberkolózis veszélyének. 

És mi lett ezekkel a nagyokos pszichikai magyarázatokkal, miután megtalálták a betegség effektív, nagyonis objektív okát? Huss, eltűntek a süllyesztőben (Feldmár: “…lehúzták őket a WC-n…”). Na tessék, mondja Susan Sonntag (aki egyébként a huszadik század egyik legjelentősebb nemzetközi hírű, amerikai irodalmára, író volt - http://hu.wikipedia.org/wiki/Susan_Sontag), ez lesz majd egyszer a rák pszichikai magyarázataival is… 

Nem biztos, mondom én is Feldmárral… ott van az a pszichikai % majdnem minden esetben… és valószínüleg, ha találnánk tényleg tökéletesen egyforma két pácienst egy tökéletesen megegyező betegség szindrómáival (nem fogunk…), jelentősen különbözne a gyógyulás esélye, a betegség lefolyása aszerint, hogy a beteg pszicikailag hogyan áll hozzá az életéhez, akar-e élni, van-e miért, van-e még dolga az életben (Sonntagnak például még sok dolga lehetett,  1978-ban írta a könyvét, 2004-ben, 26 évvel később halt meg 71 éves korában). 

Erre is mondott több példát Fedmár, nekem Gregory Bateson esete volt a legmegyőzőbb (http://hu.wikipedia.org/wiki/Gregory_Bateson). Szintén rákot diagnosztizáltak nála, amikor egy fontos könyvének az írásával volt elfoglalva. Írt a lányának – aki hasonló dolgokkal is foglalkozott, mint ő, ő nagyon sok dologgal foglalkozott… -, hogy segítsen neki a könyvvel, mert ez nagyon fontos neki, hogy befejezhesse… néhány hét múlva egy vizsgálatnál nyomát nem találták a ráknak… azután kész lett a könyv (talán 1,5 év múlva, ha jól emlékszem Feldmár szavaira), és elküldte a kiadónak… néhány hétre rá “visszajött” a rák és el is vitte… 

Szóval van is szerepe a pszichének (sok is…), meg lehet korlátozott is lehet a szerepe, ha például – ismét Feldmár fogalmazása – valamelyik genetikai, előre programozott  “bombánk” felrobban bennünk…. Ha véletlenül ebbe az esetbe “trafál bele” a segítő, talán kevésbé hasznos (gondoljunk Sonntagra), ha azt kérdezi pacekba, hogy: “És akkor most mit gondolsz,  mivel okozod ezt magadnak?” Mert ezzel még inkább – ráadásul potenciálisan “ártatlanul” – kétségbeejtjük az illetőt (szép kis támogatás…). 

Feldmár erre azt a példát mondta, hogy mintha az áldozatot faggatnánk, hogy mivel okozta az áldozattá válását. Tudom, hallom az ellenérvet: egy csekély kriminológia ismeret is elég hozzá, hogy erre lecsapjon valaki, “Na látod, a viktimológia pont ezzel foglalkozik! Milyen remek metafóra is ez!”… No, erről ugyanazt gondolom, mint a pszicho-szomatikus betegségekről, hogy igen, bizonyos esetekben, bizonyos áldozatok tehetnek arról valamilyen százalékban, hogy áldozatokká válnak… ja, és bizonyos esetekben meg egyáltalán nem, úgyhogy ott is egy sikamlós terület ez… és főleg: inkább arra analógia (ha már…), amit Feldmár (meg én) mondunk…:-))) 

Mivel pedig sosem lehetünk egészen biztosak (bár vannak olyan tünetek, amelyek túlnyomórészt pszichés okokra utalhatnak), hogy mi a helyzet, legcélszerűbb ezt a nagyon interrogatórikus kérdést (“…mivel okozod ezt magadnak?”) – szerintem, szigorúan IMHO  (in my humble opinion = szerény véleményem szerint), a tévedés kockázatának fenntartásával – egyáltalán nem feltenni. Viszont, az hasznos lehet, ha puhatolózunk ebben az irányban, dans le genre pl.: “Mi a fantáziád, lehet, hogy ebben valamilyen szereped Neked is  van?” 

Konklúzió? Szerintem van… Mindenkinek: számít, hogy mit gondolsz, hogy van-e életkedved, célod, törekvésed az életben. Számít az egészséged, a hosszú egészséges életed szempontjából és lehet, hogy még a halállal is köthetsz alkut, mint Bateson tette… A támogatóknak: ez fontos  aspektus, szimptóma és lehetőség, de: óvatosan… minimum ne ártsunk… (Hippokratész…) 

Szilágyi Miklós – miklos.szilagyi@businesscoach.hu

Szólj hozzá!

A delegálástól az “empowerment”-ig

isocrates_coaching 2013.11.12. 11:25

yes you can.jpgIlyenkor év vége felé megsűrűsödnek a programok, jönnek a “Save the date” mailek… hogyan döntsünk? Elmesélek valamit a tegnap  esti programról. A Professzionális Coaching Egyesületnek volt programja a jól megszokott helyen, a MOM kultúrházban. Tudjátok, ők voltak nemrég az NM Budai Coaching Támogató Csoport, jó fejek, Szabados Andi, Eperjesi Amina, Van der Meer Gabriella és a többiek (azért csak őket említem, mert őket mindenféle helyekről személyesen is ismerem, de éljenek a többiek is…). 

Jól szervezett esték szoktak lenni, aszponzorok által finanszírozott elmaradhatatlan ásványvízzel és az ajándékokkal, amit a végén húznak ki a bedobott névjegyekből. Két részből áll, egy plenáris előadásból és három részre szakadva 3 tevékenység között lehet választani, van ingyen coaching, esetleg valamilyen program, stb. bemutatása és egy csoport, most egy MasterMind csoport-izé volt, Andi moderálta (jól) és egyvalakinek elemeztük egy kicsit egy adott dilemmáját (írásos aláírással hitelesítettük, hogy nem visszük ki onnan)… 

Azt mondták, én mindig nyerek valamit a sorsoláson, kettőről tudok. Hogy először mit nyertem,  arra már nem emlékszem, most tagnap valami oktatást a Coaching Teamtől, tudjátok, a Bite Barbaráék – hopp, ez most elkezdett egy csipetnyit belterjes lenni, innen most visszajövünk…:-))) 

Merthogy van egy fontos pont, amit el akarok mesélni nektek erről az estéről (lehet, hogy mást is, de ezt mindenképpen). A delegálásról és a felhatalmazásról, az “empowerment”-ről. 

Szóval hol is tartottam? Ja, hogy hogyan dönt az ember, hogy hová megy el… tehát – az előbbiek alapján – az tiszta, hogy ezek az esték jók szoktak lenni, dehát azért az is számít, hogy mi a téma… Nos a tegnap esti téma a “Hogyan lettem coaching szemléletű vezető?” volt – Mészáros János “előadásában”, aki az ELMÜ kontrolling igazgatója. Meszaros Janos ELMU.jpg

Na ez már – elsőre – kétesélyes volt. A legnagyobb élményeim közé tartozik, amikor coaching szemléletű vezetők leülnek kerekasztal-beszélgetni. A 2012-es oxfordi SOL World konferencián azt az egy órát biztos nem fogom például elfelejteni, ahol két angol és egy Indiában dolgozó német válallatvezető osztotta meg velünk az – ott szűkebben véve megoldásközpontú coaching – élményeit és eredményeit (valahol egy bejegyzésben írtam is róla). Viszont, amikor előadást tartanak, az – sorry – unalmas szokott lenni. Nem tudom, mennyire píszí, de elsőre a kontrolling se a legszexibb job-ok egyike (én is pénzügyes voltam sokáig, tudom, miről beszélek…) és hát az ELMÜ… 

Elmentem… Nos, Mészáros János tizen (talán 14) éve dolgozik különböző posztokon az ELMÜ-nél és bemutatta, hogy milyen izgalmas is tud lenni az élet (a) az ELMÜ-ben és (b) egy controlling igazgatóságon. Karrier controller. Mindig kontroller szeretett volna lenni (ezt nem mondta, és biztos ez így túlzás is), és controller volt (ezt a “karrier …” izét valamikor régen a karrier-diplomatával hallottam, azóta megjegyeztem s kreatívan használom). Mészáros János néhány  vulnerability-t is mutatni tudó pillanatában megjegyezte, hogy ő (a) tulajdonképpen inkább meditáló, kicsit befelé forduló alkat, nem a nagy extrovertáltak közül való, (b) néha gondolkozott rajta, hogy ezt kell-e, itt kell-e, de nem ez volt a jellemző. Ettől lett körbejárható, ettől lett még erősebb, amit elmondott. 

Mert nagyon erős volt… igazából nem az,  amit elmondott, nem az, ahogy elmondta, hanem az amit el tudott mondani, mert csinálja… Hát igen, a második rezsicsökkentés után az energiaszolgáltatóknál már nagy rendnek kell lennie…  controlling rendnek (nem lehet sok multi nálunk, aki ennél hatékonyabb költség-kontrollt  exercál)… tudni kell, hogy egy controlling jelentés mennyibe kerül és amikor néhány évvel ezelőtt szembesítették azzal, mint új (akkor még csak osztály-) vezetőt, hogy nem hatékony a controlling, magyarul drága és tessék a költségeiből 3 év alatt 25%-ot lefaragn, először nem értette, szóval akkor most eddig nem jól? Vagy akkor ezt hogyan kell érteni? Azután ő, ők elérték a kitűzött célt 1 év alatt. De nem a minőség kárára (ja, és emelett a túlórát is csökkentették (jól emlékszem, 50%-kal?!)…  Az ilyen ember aranyat ér a cégnek… Mit csinált, hogyan csinálta? 

Nyilván nehéz visszapergetni, ő többek között a coachingra vezeti vissza. Előtte egyedül volt, és lehetetlennek látta, a coaching megértette vele, hogy bizalom nélkül nem megy… bíznia kell az emberekben, delegálnia kell… 

Delegálnia kell, de nem csak a feladatokat, hanem a döntések és az irányítás egy részét is… lassan mondom, hogy én is megjegyezzem, Te is megértsd, felfogd: “delegálni kell, de nem (csak a) feladatokat, hanem a döntéseket és az irányítást”. Fékezett habzással próbálok ezért itt most lelkesedni, mert ez zseniális, ez a mondat, ebben benne van az út a delegálástól a felhatalmazás/empowerment felé, ez a missing link, a hiányzó láncszem (hogy mit olvasok össze, mit nem, bele se gondolj, de ilyen szépen még nem láttam sehol megfogalmazni…). 

Mert ugye, ha feladatot delegálsz, a munka visszajön a kiskapun. Te vagy a gate-keeper, a kapuőr, minden csak Rajtad keresztül mehet ki a nagyvilágba. Ami azt jelenti, hogy, bizony, Mészáros Jánosnak minden egyes riportot végig kellett nyálaznia, megtaláőlni a hibákat, és visszaküldeni, vagy ahogy ilyenkor ez lenni szokott, arra már nem volt idő, gyorsan befejezte… És a többiek? Tudták, hogy van egy árgus szem, ami úgyis átnézi, a saját felelősség, saját rátartiság, hogy “nem adok ki hibás anyagot a kezemből”, alábbhagy, hiszen “…úgyis megnézi a főnök”. Na most így egyet nem lehet nyerni. Időt… hiába küldöm ki a “majmokat” (feladatokat) az ajtón, kicsit később beszöknek az ablakon. 

Mi a trükk, mire talált rá? Hogy meg kell ismerni az embereket, segíteni kell őket fejlődni és szép lassan terhelni kell őket… És persze, ennek is van a finomszerkezete, hogy az elején a döntési és irányítási jogköröknek csak kis részéről van szó, azt figyelni kell, hogy csinálja, jobban terhelni… ja igen és ezt is mondta még az elején – hát, göröngyös az út,  bele kell tenni az energiát, nincs mese… -, hogy hagyni kell hibázni is a delegáltat… hozzátette, hogy a controlling jelentésekkel nem lőnek nyulat, talán itt nagyobb tere van a trial & error tapogatózásnak… 

Nehezebb út, folyamatosan figyelni kell… Egyszerűbb a feladatot delegálni mindig, pikk-pakk, mint hosszú távon építkezni… Megéri? Gondolj bele… Ha hosszú távon látsz fantáziát a helyedben, biztos, ha csak túl akarod élni a következő fél évet, talán (biztos…), hogy nem… 

Egy biztos: delegálni feladatot és felhatalmazni a kollégáidat (döntési és irányítási jogköreidből átengedni nekik), ez két teljesen különböző működés mód. Az elején csak látszólag kontrollálod a helyzetet, de nem kontrollálod az idődet, az emberek nem fejlődnek, szintekkel képességeik alatt teljesítenek, nem teszik hozzá a pluszt, ami nekik is élvezetesebbé tehetné a munkájukat. 

A második út, a felhatalmazás útja az elején sokkal nagyobb befektetést igényel, és egyáltalán egy másfajta folyamatos működést, amikor odafigyelsz az embereidre a mindennapokban is, nemcsak mailjeidet olvashatják, hanem megbeszélhetnek Veled fontos dolgokat. Van egy nehézsége az utóbbi módszernek, működési módnak, amiről kevésbé beszélünk, még inkább érezzük. 

A félelelem. A félelem attól, hogy nem vagyunk elég jók. A félelem a közvetlen, azonnali, minden pillanati kontroll elveszítésétől (ha felhatalmazol, az azt jelenti, hogy egy csomó dolog a (közvetlen) tudtod nélkül történik. 

Egy controlling igazgatóság esetében egy csomó riport már a láttamozásod nélkül megy ki és csak a legfontosabbakat nézed át – hiszen ez a felhatalmazás lényege, hogy bízol az embereidben és delegáltál döntési és irányítási jogköröket is. Azám, csak akkor nem derülhet ki, hogy Rád nincs is olyan sürgős szükség? Még rosszabb: kiderülhet, hogy a felhatalmazott kollégáid közül egyik-másik – miután egyre szabadabban, a Te bevonásod nélkül kommunikálhat a külvilággal, hiszen ez a felhatalmazás lényege – esetleg alkalmasabb is lehetne az adott funkció irányítására? 

Erről nagyon nehéz lenne statisztikát készíteni, de 20 év felsővezetési tapasztalattal és  számos szervezet belső politikai térképét alaposan megismerve állítom, hogy ez utóbbi a legfontosabb érv, amiért a vezetők nem engedik közelebb  a kollégáikat a ”gombok szobájához” (azt hiszem, Gramsci fogalom-használata). Inkább meghalnak a munkában, éjszakáznak, tönkremegy a családi és egyáltalán az életük, de “ők a főnökök”… (és a jó öreg infromációvisszatartás/-manipulálás… - húúú… hány embert láttam röpülni, mint a darvakat, aki mind azt hitte magáról – és bizonyos körökben elég hatékonyan terjesztette is -, hogy nélkülözhetetlen…) 

Na most hogyan volt ezzel  Mészáros János az ELMÜ-nél? Nem egy ijedős ember. Alapos, megfontolt (mondtam már: karrier-kontroller…), ahogy szoktam mondani, “rakkolós”, de tegnap este nem ez volt a lényeg, hanem a “coaching szemléletű” (nyugodtan helyettesíthető, vagy kiegyészíthető azzal, hogy: “hatékony”…)… Megcsinálta… szép csendesen, rakkolósan, majdnem mindig kicsit ellenszélben (az a szerencséje, hogy az ellenszél nem “felülről” fújt (ezt hangsúlyozta), ott értették… - ez is kell hozzá...). 

Szóval, mégegyszer (a fontos dolgokat a végén meg kell ismételni…:-))): hogyan érte el a sikereit, mi volt a fordulópont? 

Ez volt az egyik, hogy megtanulta a csapatát, megtanult kérdezni, kapcsolódni, megérteni őket, az igényeiket, a gondolkodásukat (ja, nem mondtam? ez kell a delegáláshoz, meg a felhatalmazáshoz… meg ne próbáld olyanokkal, akiket nem ismersz, nem bízol bennük és tök mást gondolnak az egészről, mint Te… oda a command & control-t ajánlom… amíg elviselnek Téged…). 

A másik az, hogy az így felszabadult időben az időközben jól beazonosított belső “vevőikkel” tudott foglalkozni, hogy ténylegesen mi kell nekik (ne gyártsunk már felesleges riportot 30 oldalban havonta, ha az illető vezetőnek annyi ideje nincs, pont olyat készítsünk csak, ami őt valóban érdekli, és amit el fog olvasni, fel fog használni).  Büszkén jelentette ki, hogy ha kellene, minden egyes riportot megalapozott kalkulációval alátámasztva tudna kiszámláztatni. 

Komolyan, ha nem csináltam volna annyi mindent életemben és nem érdekelne annyi minden, kevésbé habzsoltam volna az életet abban az értelemben, ahogy én szeretem gondolni, ha lett volna türelmem egy dolognál kikötni és ez a pénzügy lett volna (ami két évtizedig volt is), akkor az ideálképem Mészáros János lett volna, az ELMÜ coaching szemléletű kontrolling igazgatója… 

Szilágyi Miklós – Business Coach Kft stratégiai partnere

miklos.szilagyi@businesscoach.hu

Szólj hozzá!

Frusztráció – Részlet Margaret Wheatley Perseverance című könyvéből

isocrates_coaching 2013.11.01. 20:16

Frustration.jpg“Soha nem fogunk túlélni, hacsak nem leszünk egy kicsit őrültek” – Seal 

Időről időre jó gyakorlás lehet meglepni magunkat valamilyen új viselkedéssel. Különösen akkor, amikor a megszokott technikáink nem működnek és frusztráltak vagyunk. Ilyen pillanatokban, legtöbbünk ugyanabból többet csinál. Úgy teszünk, mintha a megközelítésünk jó lenne, csak nem megfelelően alkalmazzuk. Így még jobban koncentráltakká, szorgalmasabbakká, keményen dolgozókká és frusztráltakká válunk. 

Amikor nem jól mennek a dolgok, amikor az eredmények nem mutatkoznak, itt az ideje annak, hogy mást csináljunk. Itt az ideje, hogy új válaszokat találjunk.  Nem kell jobb válaszokat találnunk, csak különbözzenek. 

Új viselkedést választani kockázatos. Furcsának látszhatunk azok számára, akik azt hiszik, hogy ismernek minket. De sok esetben ők már úgyis azt gondolják rólunk, hogy furcsák vagyunk, úgyhogy a kockázat nem olyan nagy, mint ahogy félünk tőle. 

Nem azért csinálunk dolgokat másképpen, hogy másokat idegesítsünk. A viselkedésünk megváltoztatásával tudjuk felfedezni, hogy van választásunk. Semmilyen okunk nincs arra, hogy abba maradjunk bezárva, ahogy mindig csináltunk dolgokat. Amint kiszabadítjuk magunkat a szokásaink, mintáink börtönéből, amint felvállaljuk a kockázatot, hogy valamit másképpen csináljunk, a szabadság  köszönt ránk. 

A szabadságunk megélése a lényege ennek a gyakorlatnak. Ezért van az, hogy majdnem mindegy, milyen új viselkedést próbálunk ki. Bármit csinálunk is, ami más, különbözik, ez meg fog szabadítani minket a megszokottól; bármilyen változás bevezet minket a lehetőségek terébe a szokásos minták fogsága helyett. 

Idővel persze, fel akarjuk fedezni a megfelelő válaszokat is, amelyek jobban szolgálják a céljainkat. De ezek is azután majd megszokottá válnak idővel, és alkalomadtán majd frusztrálnak is minket. 

A frusztráció a szabadság felé vezet minket, ha felismerjük a jeleit.

Szilágyi Miklós

miklos.szilagyi@businesscoach.hu

Szólj hozzá!

Ösztönösség, tudatosság és intuitivítás a vezetésben

isocrates_coaching 2013.10.31. 11:53

Subjectivity.jpgÚj zászló alatt, a Business Coach Kft stratégiai partnereként kezdtem el működni október elejétől. Több évtized vezetői, alkalmazotti lét után majd' 3 évig egyszemélyes intézményként működtem, most belevágtam abba, hogy egy csapattal dolgozzak. Sok embernek tartozom hálával, szerencsém volt, coachként való működésem csiszolása közben olyan emberektől tanultam, olyan emberekkel tudtam közelebbről megismerkedni, mint (esetleges, talán - az életemben való - megjelenési megjelenési sorrendben) Dr. Sárvári György, Dr. Palotai Gabriella, Hankovszky Katalin, Péter Szabó, Vizi Bea, F. Várkonyi Zsuzsa, Dara Péter, sorolhatnám még, hadd legyen ez itt így.

2012-ben egy évig a SolutionSurfers coach-képzésére együtt jártunk Komócsin Laurával, és azóta itt-ott kereszteződtek útjaink (azt úgy kell érteni, hogy benne voltam a fejében, ezzel-azzal kapcsolatban eszébe jutottam, felhívott, hogy van-e kedvem egy kávéra... mindig volt... - amúgy Laura így működik, elképesztő volt már látni a képzésen is, mindenkit elraktározott aszerint, hogy mit talált benne érdekesnek, jónak, egyedinek, nagyon nyitott arra, hogy felfedezze az emberekben, hogy miben jók). Egyszer 2012 őszén már volt egy ilyen partnerség-típusú kapcsolatfelvétel, de az elhalt, és ez ismétlődött meg az idén, ezúttal egy projekt-vezetéssel megfűszerezve... Jelenleg a Business Coach Kft Mentoring projektjét vezetem.

Ezt a Vezetői Coaching blogot szintén majd'  3 éve írom, bejegyzéseim száma 2011 februárjától 200 felett van, átlagosan 6 blog-bejegyzés per hónap erre a 32 hónapos időszakra... és aki olvasott már közülük egyet kettőt, tudja, hogy nem is rövidek...:-))) Félkész bejegyzésem annyi van, mint a csillag a tarsolyban, de idő kell majd, hogy lekerekítsem és feltegyem ide őket, ezért most az egyik nekem legkedvesebbet másolom ide 2011 áprilisából... no azért nem teljesen 1:1-ben, kisebb igazításokkal... egy KPMG-s reggeliről számol be, szubjektív módon, arról a mozzanatról, ami megragadott és amiről - szokás szerint - mindenféle eszembe jutott...:-))).

Talán az az egyetlen igazi változtatás benne, hogy most megnevezem azt a korábbi kollégámat, akinek a prezentációja olyan nagyon megragadta a figyelmemet.... Hiszek abban, hogy fontos arról beszélni, hogy milyen fantasztikus emberekkel találkozom, tanulok tőlük, talán ők is tanulnak tőlem... egyáltalán, ez a human resource/támogató világ, közösség elképesztően tehetséges emberek gyűjtőhelye, nagyon kreatív, nagyon támogató, bárcsak több energiát, motivációt, a munka örömérzését, "flow"-t tudnánk adni a minket körülvevő világnak... jobb hely lenne ez...

És akkor a tavalyelőtti, mindig aktuális témájú bejegyzés enyhén kipofozott változata: 

"(Majdnem) ez ("Ösztönösség, tudatosság és intuivitás a vezetésben") volt a címe a minap (2011 elején vagyunk, de a téma - mint mondtam, tényleg - evergreen…) egy KPMG üzleti reggelinek. Rövid volt, néhány brilliáns, jól felépített előadással, jól telt az idő, maradt utána is gondolkozni való.

Ahogy ott is elmeséltem az egyik  társelőadó résztvevőnek, akinek a blogjában olvastam erről a kis összejövetelről, és úgy döntöttem, hogy elmegyek. Tehát egy blog alapján. Én amúgy (azóta is) rendszeresen kapom a KPMG oktatási hírleveleket, de az ezt az előadást meghirdetőn átlapoztam (néhány ilyenen már résztvettem, azok is megérték az időt, de általában kb 1-2 téma érdekel 10-ből, talán ezért…). 

Azután már a jelentkezési határidő után a HVG-től szintén rendszeresen kapott médiás blog e-mailek egyikében (ezeket gyakorlatilag mindig kinyitom, mert majdnem mindig érdekesek) utalás volt az említett blogra, oda is elikkeltem, utána meg gyorsan visszakerestem az eredeti KPMG-mailt, és a megfelelő mailcímre kattintva jelentkeztem. 

Miért mondtam ezt el ilyen halál-hosszan? Hogy megmutassam, milyen véletlenekből áll az élet. Merthogy kifejezetten örültem ennek a találkozónak, egyrészt szakmailag, másrészt emberileg is, mert egy nagyon régi  (kb.18 éve dolgoztunk együtt) kedves vezető társam volt az egyik brilliáns előadó. És pont az ő előadása ragadott meg legjobban. A címe az volt: Intuitív management audit

A  cím akár unalmas is lehetne (átszaladhat rajta a szem), ha nem fúrná az ember oldalát: mi a fenét keres ott ebben az összefüggésben az „intuitív”?! Nos az egyik bevezető vetített dián négy egységbe foglalva ott voltak az ő rendszerében felépített jó vezetési rendszer elemei, és a jobb alsó négyzetbe azt írta: „SZUBJEKTÍV” (a többi négyzetben jól megszokott és kiválasztott elemek voltak, azok felett átsiklottam…). Mármint, hogy milyen a jó vezető. Szubjektív. 

Hogy mi van?! Elképzelhető, hogy egy  vezetőben, középvezetőtől felfelé megáll az ütő, amikor ezt hallja.  Hát nem az a legfontosabb, hogy a vezető pártatlan, objektív és következetes legyen?! Hogy nem az a legfontosabb, hogy a szubjektivitás szinte semmilyen befolyással ne lehessen a döntéseire?! Te jó Isten!

No igen. Volt kollégámnak, Polányi Sándornak (valamiért akkor nem írtam ki a nevét, pedig… nagyon szervezett, nagyon (munka-) harapós, nagyon dinamikus valaki, aki több – többnyire távközlési - cég első számú vezetője volt  az eltelt időben is) nem volt ideje persze teljesen kifejtenie az ottani "reggeli" időkeretei között  ezt a (fontos) elemét a prezentációnak. Nem is tudom most pontosan visszaidézni (de érdekel, és még majd kifaggatom – nem faggattam ki… még nem volt rá alkalmam…). 

A lényeg talán az előadásának legelső hangsúlyos gondolatával függ össze a legjobban: egy cégben, egy társaságban a legeslegfontosabb érték az ember, az emberek. Ha azok jól képzettek és meg akarják csinálni, és az adrenalin szintjük is a megfelelő szintű (ez is – így - benne volt az amúgy rövid, tömör  előadásban!), akkor az eget is megmozgatják, hogy elérjék a céljukat, ami ilyenkor a társaság céljával teljesen megegyezik. Talán ilyen, ebben három 9-es tisztaságban, csak a mesében van, de a cél nyilván az kell legyen, hogy a két cél, a társaság és az ebben a társaságban együtt dolgozók célja a lehető legközelebb kerüljön egymáshoz. 

Az ő  egyik záró gondolata az volt, hogy 2 esetben is úgy vállalta el egy-egy társaság első számú vezetői pozicióját, vezérigazgatói posztját, hogy nem nézte meg a társaság korábbi pénzügyi mérlegeit. Amit megtett a döntés előtt az az volt, hogy annyi különböző szintű emberrel próbált meg beszélgetni a cégről, amennyivel csak tudott, és annak alapján döntött. 

No, ez (az egyik) slusszpoénnak jó volt, én egy kicsit konzervatívabb vagyok, én azért megnéztem, megnézem a mérlegeket (is), de a lényeg nagyon tetszik, nagyon egyetértek vele, az emberek, bennük bennük  van-e az a  többlet, amit majd ki tudok hozni belőlük/magunkból együtt, vagy dead fish (döglött hal) az egész (mégha az utolsó pillanatig még meg is tudták bűvészkedni a mérlegeket...). 

Mi is volt az előbb a szövegben kiemelve? Az Intuitív management audit. Az előbbiek alapján nem lesz meglepetés, ha azt mondom, hogy ez a módszer nem a klasszikus due diligence (állapotfelmérő pénzügyi átvilágítás) alapvetően pénzügyi audit típusú megközelítésével dolgozik, hanem néhány megbízott szakértő elkezdi járni a céget és elkezd információkat gyűjteni az adott állapotokról akármilyen szinten gyakorlatilag mélyinterjúk formájában. Nem tudom, lehet, hogy Sándor találta ki… 

Persze, a szokásos, értelemszerű  bizalmi problémák megoldandók, a dolog természetesen nem olyan egyszerű, amennyire első pillantásra esetleg gondolnánk. 

Ez a felmérés természetesen nem törekszik teljességre sem a szinteket, sem a létszámot tekintve és a fokozatosan megkapott információk által erősen befolyásolva a csomópontokat, az kulcs-/oszlop-embereket keresi és az ő véleményükre kiváncsi. 

Ehhez alapból sok minden kell, hogy jól tudjon működni. Például. hogy a megbízó (általában az első számú vezető, esetleg a tulajdonossal karöltve) nagyon őszintén akarja megtudni, hogy melyek az igazi probléma gócpontok. 

Egy közegben, ahol még valamennyire el tud evickélni egy képmutató vezetés, nem érdem, hanem kapcsolat szerint választott vezetőkkel, ahol még egy ideig a szőnyeg alá lehet söpörni a dolgokat és azt, aki itt-ott megmondja a véleményét, kiírtják a szervezetből, ott még várni kell egy kicsit egy ilyen audittal, amíg majd már nem lehet többé szőnyeg alá söpörni  a problémákat és azok eredményét  (illetve eredménytelenségét). 

Az ilyen patt-helyzetek egyébként meglepően sokáig el tudnak húzódni, igaz, a legutóbbi, hatását még mindig itt hagyó pénzügyi/gazdasági válság (hát bizony, itt van még…) az ilyen folyamatokat fel tudja gyorsítani. 

Sok hasonlóság van itt a coaching helyzettel és annak lehetséges hatékonyságát elősegítő légkörrel. 

Mindegy, ezzel a korábbi kollégámmal együtt vallom, hogy a legjobban mindegyikünk akkor tud a legjobban együtt dolgozni, eredményes lenni egy közösségben, ha a maga pótolhatatlan, helyettesíthetetlen személyiségével  teheti ezt. 

Többször megéltem azt, hogy a csapatomból elment valaki, és aki átvette azt a munkát, utána az a munka nem olyan volt, nem ugyanúgy volt elvégezve, mindig hozzá kellett a változáshoz igazítani az egész rendszert. Van amiben kicsit vagy sokkal rosszabbul ment, és volt amiben akár sokkal-sokkal  jobban. 

Ugyanaz a munka egészen máshogyan volt elvégezve (sőt, néha egy ember helyett 1,5-2 új kellett, néha meg csak egy fél...). Ez persze kihatott azokra is, akiktől neki kellett inputot kapnia, és azokra is, akiknek neki kellett outputot adnia. Soha senki nem volt teljesen helyettesíthető. Néha a nettó hatás jobb volt, néha rosszabb, de sohasem ugyanaz. Évekig emlegettük mindig, ezt-azt bizony az az XY máshogy csinálta volna (néha azt értettük ezen, hogy rosszabbul, néha azt, hogy jobban...).   

Akarod felmérni a cégedet? Akarod tudni, hogy mi az igazság? Mert akár akarattal (mert Te úgy intézted…), akár akaratlanul (mert Te vagy a főnök…) az embereid sokszor színezik a valóságot, azt mondják, amit hallani szeretnél… mert nem akarnak felhúzni, felidegesíteni… kicsit kozmetikáznak, elhallgatnak dolgokat, veszélyeket, negatív kimeneteket. Azután csak megtudod… ilyen esetekben sokszor már későn… Van megoldás 

Szilágyi Miklós

Senior Business és Executive Coach, Mentor

A Business Coach Kft stratégiai partnere

+36-30-9-444-627

miklos.szilagyi@businesscoach.hu

http://www.linkedin.com/in/miklosszilagyi

http://businesscoach.hu/szilagyi-miklos/?mid=21

bc_logo_footer.jpg

Szólj hozzá!

LOA és (marhára árnyalt) kritikája tőlem (fele magyar + half of it is English)

isocrates_coaching 2013.10.13. 12:30

LOA.jpgSzerintem ez már annyiszor bejön az utcámba, hogy kezdenem kellett vele valamit (klasszikus coaching-kérdések: “Akarsz róla beszélni? Miklós, mondd, hogyan szól ez rólad? Miklós, hallom, amit mondasz, de nem értem… Most mi történik, Miklós?” – ja? Lerúgtam a coachot bennem a lépcsőn…) 

Rendszeresen előjön a LOA, a Law of Attraction, a vonzás törvénye, főleg az amerikai anyagokban. Ma reggel az egyik angol LinkedIn csoportban találtam egy LOA témát, amiben valaki, aki ezzel dolgozik, meg akarja győzni magát, vagy mi fene, kérdez másokat, hogy ők hogy vannak vele. Mintha sales-pitch szövegért házalna, vagy tényleg már maga is megingott a pure LOA-ban, mindegy is, ennek kapcsán jutott eszembe ez a comment, amit oda is beírtam, de olyan jól össze lett szedve, tömör, hogy gondoltam, ide beörökítem (a fórum anyagát nem lehet kilinkelni, mert zárt csoport, nincs többről szó, mint hogy “Ti hogy vagytok az LOA-val? Én használom, szeretem…”). 

Bocs, ez angolul van, kérésre lefordítom…:-))) 

Negative thinking thread, all the problem-languages, problem-focusing are, of course, obstacles in life... It's sooo widespread (of course, depending on cultures, in my local field, it's even more emphasized than the average)... 

From this point of view, all these enlightening, loosening concepts which want to dissolve these heavy binds are welcome... then comes the other pole: you will have what you want... other pole of b....t-scale... 

As time goes by, I more and more convinced that the proportion we apply in the different dimensions of our life are the most important (not necessarily of the "golden middle" of Aristotle but something similar)... 

so... that's what I can imagine ("on my map"), the "right proportion" (for us as an individuum) as a resource if we learn to turn upside down the first mentioned three things (negative thoughts, problem-focus, problem-language) into positive thoughts, solution-focus and solution-language. Speaking on the problem-language you will find problems, speaking on the solution-language you will find solutions and finding the solution (especially where the human psy is a factor) is not necessarily bound to the very detailed familiarity with the problem ... In this context I am totally fan of the basic premises of these enlightening and "positive" approaches... 

We should also think about our future as colourful as possible to motivate ourselves, we are to show up to the opportunities, we are to search for these opportunities while we are up to prepare ourselves to be more apt, capable and skilled in order that when the opportunities are arising we will be ready.... what might remains it is only the implementation work on our skills, capability will follow and hence we will be able full exploit our opportunities... 

It's useful if we are open to the world around us, if we are working on ourselves to be antifragile, if we are ready to learn and to act from the future as it emerges... I don't know much very closely what LOA is but if and in the masure it helps to support this development it should be a good thing... 

Szilágyi Miklós - coaching.szm@gmail.com  

Szólj hozzá!

Udvariasság, figyelem, e kettő kell nekem...

isocrates_coaching 2013.10.05. 06:56

Civility 2.jpgSose gondoltam, hogy ez egyszer ennyire fontos tud majd lenni nekem...:

"Civility is the lubricating oil of effective organizations." - Udvariasság a hatékony szervezetek kenőolaja... 

Marshall Goldsmith és Chip R. Bell Managers as mentors könyvükben az egyik rövid interjúban idézik ezt a Peter Druckertől származó mondást... 

Egy történetet mond el Frances Hesselbein, egy vezetői tanácsadó cég vezetője. Életének legemlékezetesebb mentoraként nagymamájára emlékszik, akitől azt tanulta, amit ma is legfontosabbnak tart az életben:  "Respect everyone..." (Tisztelj mindenkit). 

Egyet tesz még hozzá, mint fontos "élet-receptet": a meghallgatás, a figyelés művészetét. Ehhez is Druckert idézi (akivel dolgozott korábban): "Think first, speak last" (gondolkozz először és beszélj utolsónak...) és (tette hozzá Drucker: "Ask, don't tell" (kérdezz, ne mondd...). 

Hasselbein asszony egy történetet mesél el, amit Mama Wicks-től, a nagymamájától hallott Mr. Yee-ről, a kínai mosodásról, aki hagyományos hosszú kínai ruhát hordott, sapkát viselt és a sapka alól kilógott lófarokba összefogott haja... a kislányok (a történet Hasselbein asszony édesanyjának gyerekkorában játszódik) előfordult, hogy sírva jöttek haza az iskolából, mert a rosszcsont fiúk rendszeresen gúnyolták, megkergették Mr. Yee-t, csúnya szavakat mondtak neki és próbálták meghúzkodni a haját. 

Mr. Yee rendszeresen járt a házhoz, minden héten jött, elvitte Mama Wick férjének, a nagypapának a ruháját, és kimosva, tökéletesen kivasalva hozta vissza. 

Egy nap Mr. Yee kopogtatott a konyhaajtón és újságpapírba csomagolva - ahogy a nagymama kicsomagolta - két gyönyörű kínai váza volt. Mr. Yee ajándékba hozta, mert, mivel nem sikerült elérnie, hogy a családját is maga után hozza, elhatározta, hogy végleg hazamegy, és ezt a két vázát, amit annak idején magával hozott, Mama Wicknek szánta. 

A nagymama nem akarta elfogadni ezt a nagy ajándékot (amelyet egyébként a történetet elmesélő unoka örökölt és ma is féltve őriz), és kérdezte Mr. Yee-t, miért neki akarja ajándékozni? "Mrs. Wicks, I have been in this town for ten years and you are the only one who ever called me 'Mr. Yee.'" (Wicks asszony, tíz éve élek a városban és Ön volt az egyetlen, aki 'Yee úr'-nak hívott...) - Mr. Yee-nek könnyes volt a szeme a búcsúzás közben... visszament hazájába, Kínába...

Szilágyi Miklós - coaching.szm@gmail.com 

Szólj hozzá!

Amikor hatalmat kapsz, ez blokkolhatja az empátiádat

isocrates_coaching 2013.09.25. 17:34

Empatia.jpg

http://sco.lt/7oZeqX

…érdekes gondolat (a címben felvetett...), bár nem hiszem, hogy generális választ lehetne adni rá... a címben is benne van, hogy nem biztos, mindenkinél így történik... (gondolatmenet az itt idézett angol nyelvű post kapcsán, de nem egészen ugyanabban az irányban, mondjuk úgy, hogy a post "begyújtott" bennem eg ygondolatsort...:-)))

Nem is azt mondanám, hogy főnöknek lenni (vegyük a munka helyzetet, a hatalom ennél tágabb) blokkolja az empátiát, és ez a legnagyobb probléma, hanem azt mondom, hogy a legnehezebb megtalálni az egyensúlyt. 

Mik között?

  • Az empátia (és a csapatod, a céged támogatása, személyek szerinti fejlesztése, amennyire csak rajtad múlik) és
  • a döntési helyzetekben tanúsított hidegvér, határozottság között...

Egyik főnököt sem fogják tisztelni, sem azt, aki empátia-mentesen gázol át mindenen és azt sem, aki puhány és mindig eggyel többet kérdez, konzultál, meetingel, mint kellene. 

A csapat mindig pontosan tudja, hogy mikor van az ideje annak, hogy hozzájáruljon, résztvegyen a döntéshez vezető folyamatban, gondlolkodásban, a hatékony főnök ezt arra használja ki, hogy egyesíti az erőforrásokat, szó szerint szinergiát "termel"... 

...és azt is tudja a csapat pontosan, hogy eddig volt idő erre, most itt az ideje a döntésnek, mi megtettünk a magunkét, most ő jön, ővé a felelősség, neki kell döntenie... 

Ja igen... és a hatékony főnök a nem annyira sikeres döntésért elviszi a balhét egyedül, azért kapja pénzét többek között (olyan nincs, hogy valakinek minden döntése jó, azt felejtsd el, írják a management könyvek, hogy aki nem csinál hibákat, az nem dönt, nem dolgozik és ebben történetesen igazuk van...), a jó döntésekért viszont, amelyekben - ő tudja legjobban - ott van a kíváló csapatának a judíciuma (mert persze egy hatékony fönöknek mindig kíváló csapata van, értem? hogyan lehetne ő kíváló, ha még egy rendes csapatot sem tud összeállítani...) megosztja a  sikert a csapatával... 

Na ezt a főnököt fogják tisztelni és követni a beosztottai... nem csak az empátiájáért, hanem a határotottségáért is... meg hogy tudja, hogy mikor melyiket használja... 

Szilágyi Miklós - coaching.szm@gmail.com

Szólj hozzá!

Béremelés és motiváció

isocrates_coaching 2013.09.24. 21:24

MASLOW.jpgEgy anoním és nem reprezentatív felmérésről lesz itt szó ebben a témában (az abból levonható, heurisztikus következtetésekkel). Személyügyi területen magasszintű döntéshozóknak (cégvezetők, ügyvezetők, HR-esek) szervezett találkozó résztvevői voltak az “alanyok”.  Szokás szerint sok minden eszembe jutott ezzel a felméréssel kapcsolatban 

Fontos, hogy itt bár számok szóba kerülnek, ezek csak relatív számok (béremelési %-ok). Ezeket ebben a blogbejegyzésben dobbantónak, kiindulópontnak  fogom használni annak érdekében, hogy  a motiváció és a jövedelem a szokásosnál komplikáltabb összefüggésére hívjam fel a figyelmet. Kényesnek számító téma, de annál fontosabb, hogy beszéljünk róla. 

Napjaink gazdasági környezetében, az egyre erősödő versenyben egyre inkább a motiváció lesz a kulcs, a  megkülönböztető tényező a versenytársak között: hogy mennyire van benne a szíve-lelke, mennyire motivált egy-egy versenytárs “emberi erőforrása”. És, mint tudjuk, az erősödő versenyben, a csökkenő marginok világában egyre nehezebb bért emelni, sok cég és munkatársai örülnek, ha nem kell szükségszerűen csökkenteniük a létszámot, hogy az ennél rosszabb lehetőségeket ne is említsük. 

Fontosnak tartom beszélni róla, hogy a stagnáló, vagy csak enyhén növekvő bérek idején mi az, ami az embereket ott tudja tartani a munkahelyükön…  Továbbmegyek, ha ott tartja, az még nem elég, az is kell, hogy ott kedvük legyen dolgozni, motiváltak, kreatívak legyenek abban, hogyan lehetne még jobban csinálni… 

Biztonság, ez ma a kulcsszó, amit mindenki keres…  És  a külvilágban keressük, másokban, a cégben, mintha tőlünk teljesen független lenne. Pedig olyan egyszerű. Mi is a rendszer részei vagyunk. Az állításom ez: ha biztonságot akarsz magad körül, tegyél meg mindent ezért a biztonságért, tegyél meg mindent ott, ahol dolgozol, legyél kreatív, együttműködő, mi több, lelkes, mert csak ezen a módon tudod a saját biztonságodat – kisebb-nagyobb mértékben, a felelősségi, döntési szintedtől függően -  segíteni. A cég működési biztonságához való hozzájárulásoddal. 

Részben lehet azt mondani, hogy biztonság, az a fajta évtizedeken át tartó biztonság, ami a fejünkben délibábként él (saját, vagy szüleink tapasztalatából, emlékeiből, és most  ne is menjünk bele, milyen áron állt elő az a bizonyos “biztonság”, és hogy az egész korábbi szocialista rendszer ebbe, ennek a hamis biztonság-illúziónak a fenntartásába rokkant és pusztult bele…) egyszerűen nem létezik… 

Részben pedig a “biztonság” - vagy hívjuk inkább cég szinten való túlélésnek, vagy helytállásnak, vagy rezisztenciának, vagy versenyképességnek - a megteremtése minden egyes munkatárson múlik. Persze, ahogy lépkedünk felfelé a hierarchia lépcsőfokain, a növekvő bérszintekhez növekvő intézkedési jog, felelősség tartozik (ideális esetben…). A döntéseknek egyre nagyobb súlya van, de aki úgy állít be felvételire egy vállalathoz, hogy “én biztonságos cégben szeretnék dolgozni, hosszú távra akarok tervezni”,  készüljön arra, hogy egy jó HR-estől hamar megkaphatja a kérdést: “Rendben, helyes, én is. És mit szándékozik ehhez hozzátenni Ön, mi lesz az Ön hozzájárulása – ha felvesszük - ennek a cégnek a biztonságos, hosszú távú működéséhez?” Bizony, akármilyen szinten, “mi vagyunk a cég”. Nem, nem úgy, mint az “átkosban”. Aki emlékszik, tudja, hogy az állami, meg tanácsi tulajdon azt jelentette lényegében, hogy nincs tulajdonos. Azt jelentette, hogy ebek harmincadjára jutott az egész… 

És lehet azzal jönni, hogy a főnökök csak élősködnek, lehet egy új, igazságosabb világrendben reménykedni, de a tejet, kenyeret ma kell megvenni, és a jelenlegi világrendbe – ami annyira igazságos, amennyire, szerintem se az – ma kell beilleszkedni, és a tejre, kenyérre valót ma kell megkeresni a munkahelyünkön. És lehet durcáskodni a fizetésünk, a főnökök fizetése miatt, de ha nem tudjuk megtalálni a lelki egyensúlyunkat a jelenlegi világrendben, akkor baj lesz velünk a jelenlegi világrendben. 

A “Döntéshozók fóruma” elnevezésű, a DEVISE Hungary (Dara Péter) által, a budavári Hilton szállóban rendezett  délelőtti rendezvényen nem először vettem részt, tudomásom szerint erre az évenként megszervezett fórumra most a negyedik  alkalommal  került sor. Egy korábbi blogbejegyzésben - http://vezetoi-coaching.blog.hu/2013/06/11/dara_peter_a_coach-intezmeny - már elmeséltem, milyen egy ilyen Péter által rendezett dolog (az a korábbi a coachingról szólt), nem megyek bele a részletekbe: precíz, pontos, jól megtervezett és magas színvonalú az egész, a reggeli minőségétől kezdve Péter penge kérdéseiig a kerekasztal-beszélgetések (most kettő volt) résztvevőivel. Végig magas szinten tartotta a hallgatóság érdeklődését. 

Szóval, vissza a villám-felmérésre. Gyors 3 kérdésre kellett válaszolni, és Péter kettőnket kért meg, hogy septében dolgozzuk is fel az eredményeket. A feldolgozás közben arra jutottam, hogy ha nem is reprezentatív ez a felmérés, olyan érdekes az egész, hogy ide is érdemes behozni.  Csoportosítottam a válaszokat, mivel ott sem volt nevesítve, ezért az ezekhez a csoportokhoz fűzött heurisztikus (találgató, próbálgató) jellemző megjegyzések óvatossággal kezelendők… Annyival is inkább fontos az óvatosság és a nem-reprezentatívitásra való utalás, hogy itt nem az “átlagos munkavállaló” vett részt a felmérésben…. 

Ami szerintem közös és tágabb körű tárgyalásra is okot ad, az az, hogy 

  • Nehéz időkben nehezebb munkát találni mindenkinek (döntéshozóknak és beosztottaknak egyaránt)
  • Nehéz időkben is meg kell(ene) találnunk az értelmet a munkánkban (döntéshozóknak és beosztottaknak egyaránt), mert motiválatlan munkatársakkal csak a bukás időpontja kérdéses
  • Láthatjuk, hogy a döntéshozók között is vannak pozitívak, bizakodók, és kétségbeesettek,  elégedettek és elégedetlenek, negatívak és lemondóak (esetleg a %-ok egy igazán reprezentatív és széleskörű felmérésben máshogyan alakulnának, ám szerintem a csoportosítás ott is megállja a helyét)
  • Talán azért is fontos erről a lazább motiváció-bér kapcsolatról beszélni, mert különösen az Y generációval kapcsolatban egyre több helyen jelenik meg az az általánosabb, széleskörűbb felméréseken alapuló kutatási eredmény, hogy ez a generáció már életformának tartja a munkát, fontos a társaság, fontos az, hogy mit csinál, nem úgy van vele, hogy az “útálatos” munkát majd kiheverem/kompenzálom a munka utáni szórakozásban, ő a munka közben is jól akarja érezni magát… és néhány even belül az emberiség munkaképes részének fele ebből a generációból fog származni… jó lesz felkészülni az újabb munkakultúra paradigmára a többieknek is…    

Tehát mégegyszer, érdemes nem a konkrét %-okakra koncentrálni, hanem arra, hogy a béremelés nincs közvetlen, 1:1 értelmű megfeleltetésben azzal a régebben oly egyszerűnek  tekintett kapcsolattal, hogy “kis pénz, kis foci, nagy pénz, nagy foci”… 

Ennek a jelzett helyszíni “real time” felmérésnek a 3 gyors kérdése ez volt: 

  • Mekkora béremeléssel lennék elégedett (saját, bruttó)?
  • Mekkora béremelés várható?
  • Mi tart ott a cégnél?

A beérkezett válaszokból 4 csoportot képeztem: 

  • Az első csoportba a pozitívak (akik szeretnek ott dolgozni) és elégedettek tartoznak (akiknél a reális béremelés – 2. kérdés – pozitív egész %, nem nulla). Itt két alcsoport van: a) akik pont annyit kapnak, amivel elégedettek tudnak lenni, és b) akik kevesebbet, de kapnak valamit.  50% tartozott ide, ebből 14% volt, aki pozitív is volt, meg elégedett is.
  • A második egy elemből (4%) álló csoport outlier, fekete hattyú volt, aki kap emelést, de nem szereti a munkahelyét
  • A harmadik csoportba azok tartoznak, akik nem várnak emelést és nem szeretik a munkahelyüket: negatívak és elégedetlenek. Még ezen a szinten is 6 főből állt ez a csoport (21%-a a résztvevőknek)
  • A negyedik csoportba tartoznak azok, akik pozitívak (szeretnek ott dolgozni, nem vágynak el), de elégedetlenek (nem részesülnek béremelésben jövőre). 7 fő (25 %-a a résztvevőknek).

 

(A továbbiakban az idézetek mellett található a kívánt/kapható emelés %-a) 

Mennyi minden tudja a béren kívül motiválni az embereket már ebben a kislétszámú nem reprezentatív felmérésben is…

1.     Azok a pozitívak és teljesen, vagy viszonylag elégedettek, akiknél az emelés pozitív %: 

a) Pozitív és teljesen elégedettek alcsoportjába tartoznak, akik szeretik a munkahelyüket és  pont akkora béremelést fognak kapni, amellyel elégedettek. Ők realistának tűnnek (5-10% béremelésről álmodoznak, amely megvalósulni látszik jövőre), valószínű, hogy nem kezdők, viszonylag régen vannak a munkahelyükön és nagy ugrásokra nem számíthatnak, viszont a rendszeres, fokozatos emelésekhez hozzászoktatta őket a valószínüleg stabil piaci pozíciójú cégük:  

“Szeretem, amit csinálok” (10/10%) 

“Kedvemre alakítom a környzetem (munka, partnerek, stb.)” (7/7%) 

“Kihívás, érdekes munka, fejlődési lehetőség, jó légkör” (5/5%) 

“Szakmai komplexitás, fejlődési lehetőség, motiváló munkaklíma” (5/5%)

 

b) Pozitív és viszonylag elégedettek csoportjába tartoznak azok, akik reálisan számíthatnak béremelésre 2014-ben, bár nem abban a mértékben, mint amivel teljesen elégedettek lennének. Pozitívak, mert ezt kiegyenlíti számos más tényező, amelyek közvetlenül a bér/jövedelem után fontos befolyásoló tényezők egy jó, prospektív, fejlesztő munkahelyi környezet megvalósításában.  4-25%-os emeléssel lennének teljesen elégedettek, ezzel szemben 4-10%-os reális béremelés várható: 

“Jó kollektíva, tapasztalat, hozzáértő közvetlen vezető, közigazgatásban meglévő szűk munkaerőpiaci lehetőség” (20/10%) – itt azért az utolső elemben megjelenik a szükség is, de az első 3 tényező miatt ide és nem a 4. csoportba soroltam… 

“Sok szabadidő, rugalmasság, jó csapat, változatos munka” (4/3%) 

“Feladat, fejlődési lehetőség, tanulás” (15/4%) 

“A teljes csomag, a cég kultúra, a várható kihívások” (10/5%) 

“Szakma, emberek, kihívások” (20-30/3%) 

“Szeretem a munkám, vezetői szinten nehéz váltani, irreális az 50%” (50/2-3%) – ez érdekes, önkritikus, itt is megjelenik az alternative keresés motívuma, de az első kijelentés ereje ebbe a csoportba soroltatta velem… 

“Személyes és karrierfejlődési lehetőség” (15-20/10%) 

“Szeretem a munkámat, sok olyan ötletet tudok megvalósítani, amire máshol kevesebb esélyem lenne” (25/10%) 

 “20 ember és családja boldogulása, technológiai lehetőségekből egy kíváló cég létrehozása” (10/6%) – Egy felelős tulajdonos-vezető nyilván… 

“Így sem keresek rosszul, jók a feltételek” (20/7%)

 

2.     Egy kakukktojás, aki nem szeret oda bejárni, ahová bejár, igaz, várható egy kis emelés, de ő ennek a 4000%-ával lenne csak elégedett. Ritka egy ilyen felmérés egy-egy outlier, vagy “fekete hattyú” nélkül, íme, az ehhez a felméréshez tartozó (azt hiszem, a “Semmi!”-n van a lényeg, a többi vicc…): 

“Semmi!” (200/5%)

 

3.     Azok, akik várhatóan nem kapnak emelést 2014-ben és nem is elégedettek a munkahelyükkel, semmi, vagy csak a szükség tartja ott őket. Ők sok csoportból verbúválódhatnak: vagy a) egyszerűen nem elégedettek a fizetésük szintjével, többre vágynak jövedelemben (és erre előreláthatólag az adott munkahelyen nincs meg a lehetőségük), vagy b) (az előző csoport alcsoportjaként) a jövedelmük a kritikus alatt van alap-igényeikhez képest, vagy c) a fizetés elégtelensége mellett az egyéb tényezők sem eléggé vonzóak (netalán egyenesen taszítóak a jelenlegi helyükön), vagy (d), (e), (f), stb. Egyértelmű helyzet, kérdés, mernek-e,  tudnak-e, mikor, és milyen szerencsével lépni, találni egy új helyet, ahol majd jól fogják érezni magukat (egy közülük éppen vált…). Ezek az igazán nehéz helyzetek…: 

“Éppen váltok” (10/0%) 

“Váltani szeretnék, új helyet keresek” (20/0%) 

“Nincs más munkalehetőség” (5/0%) 

“Munkaerőpiac helyzete” (20/0%)

“Végelszámolásnál fizetendő juttatás, jó társaság” (30/0%) 

“Semmi” (10/0%)

 4.     Pozitív-elégedetlen… Szerintem a legérdekesebb csoport, amelyben látszólag kognitív disszonanciával küzdenek az emberek (egymásnak ellentmondó érzelmeket, véleményeket kell összeegyeztetniük magukban), nem kapnak emelést, és mégis ezért-azért jól érzik magukat a bőrükben, a munkahelyükön, szeretnek bejárni dolgozni, és nem vágynak el… ez az a csoport, ami azért a legérdekesebb, mert noha persze, hogy a fizetés, a jövedelem marad a legfontosabb tényező az életünkben, de messze nem az egyetlen…:

“A munka változatossága, a folyamatos kihívások” (5/0%) 

“Családias jó légkör” (100/0%) – Érdekes… talán csak érvet keres arra, hogy nem akar kilépne a komfort-zónájából… talán nem, ki tudja… 

“Kihívás, a cég további fejlődésének lehetősége” (20/0%) 

“ Saját tulajdonú kft ügyvezetője: kihívások, a munka élvezete, szakmai fejlődés, jó kollégák, csapatszellem” (10-15/0%) – Még egy tulajdonos-vezető… 

“Kreatív önálló munka” (20/0%) 

“A munka, a hivatás, munkatársak” (25/0-2%) 

“Így is szuper, most kezdtem” (5/0%)

 

És befejezésnek: négy érdekes példa a fentiekből, egymás mellé állítva. A közös bennük: mind a négy  20% béremeléssel lenne elégedett és 0%-ra számíthat, azaz várhatóan nem lesz béremelés,  

a) kettőjüket a lehetőségek ennek ellenére szívesen tartják ott jelenlegi munkahelyükön:

“Kreatív önálló munka”,

“Kihívás, a cég további fejlődésének lehetősége”, 

b) kettőjüket pedig nem igazán tartja ott semmi a kényszeren kívül…: 

“Váltani szeretnék, új helyet keresek”

“Nincs más munkalehetőség” 

Ezt a kérdést tette fel ma Péter: Mi tart ott a munkahelyeden? Téged mi tart ott? Legalább magadnak érdemes ezen – kicsit talán ezen példák alapján is – elgondolkodni. Van hogy csak a kényszer. Van ilyen, nem kevés. Akkor az egyetlen alternatíva az, hogy “sírunk”? Útáljuk az egészet, a céget, a főnökünket, az egész világot, otthon is egyre elviselhetetlenebbek vagyunk… OK, nem érzed jól magad…  Semmi nincs, amit csinálhatnál? Csak a siránkozás és az önsajnálat? Biztos, hogy Te mindent megteszel, hogy kikerülj ebből a helyzetből? Mit teszel meg? Mit teszel azért, hogy – ameddig nem tudsz lépni – elviselhetőbb legyen a helyzeted a jelenlegi munkahelyeden?

Értem, hülye a főnök (mindenkinek van főnöke, általában a főnöknek is van főnöke...)… biztos, hogy Te mindent megteszel, hogy javuljon, normalizálódjon a helyzet, hogy legalább egy minimum egészséges kommunikáció, együttműködés kialakuljon köztetek? Te is része vagy a rendszernek, ne feledd…  OK, értem, hülye és Te már mindent megpróbáltál… Az jut eszembe, hogy – ha elég sokáig vagy egy helyen – kiderülhet, hogy van igazság, csak nehezen, lassan tud érvényesülni,… én annyi de annyi “hülye” (jelentsen ez bármit)  főnököt láttam eltűnni a süllyesztőben… nem mondom, egyiket-másikat nehéz volt addig kibírni… Meg az is eszembe jut, hogy amikor elborult az agyam, előfordult, hogy én se voltam már kooperatív, és csak rontottam a helyzeten, ahelyett, hogy javítottam volna… a mai fejemmel egy-két csínt el tudtam volna kerülni, és nem egy helyzetet pozitívra tudtam volna fordítani azzal, ha egy kicsit elgondolkozom, mit tehetnék másképpen… ahelyett, ami nem működik…  De értem, mindent kipróbáltál már… 

Jó, de akkor meg azt kérdezem, hogy miután a jelenlegi megjavítására tett minden kísérleted kudarcba fulladt (ugye, több kísérleted volt?), mit tettél a mai napig, hogy ki tudj kerülni ebből a nem-kívánatos helyzetből és találj egy Neked megfelelőt? Konkréten írd már le légyszíves azokat a tényeket, amelyek az ilyen irányban tett sikeres, vagy sikertelen (mindegy is egyelőre) lépéseidet, amelyek mindenesetre aktívitásodat bizonyítják… Nem nekem, magadnak… és amikor leírtad, akkor tervezd meg a következő lépéseket… Elemezd ki, melyik volt sikertelen, melyik sikeres,  vagy legalábbis siker-gyanús  és mit lehet belőlük a következő lépések megtervezésénél tanulni… és így tovább… 

A coachingnak annyi definíciója van, ahány coach, sőt, egy coachnak is lehet több… az egyik jut eszembe  most: a coach támogatja az ügyfelet az alternatívák bővítésében (mind számban, mind mélységben/minőségben). 

Sokszor amikor döntés előtt állunk, két megoldás-alternatívát látunk csak magunk előtt, amelyek között nagyon nehezen tudunk választani. Ez egy klasszikus eset egyébként, amivel coachhoz szoktak fordulni. Az alap-vágy ilyenkor az szokott lenni, hogy a coach segítsen a választásban. Nem ritkán azzal a többé-kevésbé titkolt céllal keresik fel a coachot, hogy a döntés felelősségének legalább egy részét áttolják a coachra… 

Nos a coachnak nem dolga dönteni az ügyfél helyett, sőt… és abban tudja őt támogatni, hogy egy kicsit hátraléphessen, egy új,  “helicopter-nézetből” tudjon ránézni a helyzetére, vissza tudjon lépni (a megoldások közötti hiábavaló libikóka helyett) az eredeti igényeinek a megfogalmazásához. Ennek az szokott lenni az eredménye, hogy a korábbi 2 berögzült, kijegecesedett megoldás-verzió helyett egy többé-kevésbé színesebb, alternatívákban gazdagabb megoldáshalmaz áll elő, amellyel már könnyebb dolgozni… 

Szilágyi Miklós – coching.szm@gmail.com 

Szólj hozzá!

A kristálygömb keresése

isocrates_coaching 2013.09.21. 19:06

Crystal ball 5.jpgEgyre több szó van arról, hogy a  kommunikáció legerősebb, leghatásosabb formája a történet, a sztori, mert egyszerre szól a fejhez és a szívhez. Boldizsár Ildikó gyors egymásutánban (3 év…) két könyvet is megjelentetett egy speciális történet-fajtáról, a meséről és annak lehetséges megvilágosító, erősítő,  felkészítő, gyógyító szerepéről életünkben a gyerekkoron túl is. 

Az újabb, idén megjelent  könyve, a “Mesekalauz úton lévőknek – Életfordulók meséi” különböző népek, világok meséit 9 életforduló köré rendezi 9 fejezetben. Születés, Gyermekkor, Ifjúkor, Barátság és közösség, Hivatás és életcél, Szerelem, Az érett nő – a világszép asszony, Az érett férfi – a kovács és az Öregkor. 

“Hogyan állíthatják meg a mesék ‘Ember voltunk hanyatlását’?” – teszi fel a kérdést a szerző a rövid bevezető tanulmány címében és ez megfogott. Elkezdtem lapozgatni. Egy-egy életforduló köré szervezett fejezet egy rövid bevezetéssel kezdődik, majd néhány mese és elemzése úgy, hogy minden mesének van egy bevezetése, amire érdemes figyelni, azután a mese maga, majd egy ‘kalauz’ jön, ahol még néhány részletre és a lehetséges következtetésekre hívja fel a figyelmet. 

Érdemes, ahogy én tettem, nem feltétlenül lineárisan, az első oldaltól az utolsóig végigolvasni, hanem ki-ki kikeresheti magának az ő jelenlegi élethelyzetéhez legjobban passzoló néhány fejezetet, biztos vagyok benne, hogy talál bennük egy-két gondolat-, metafóra-gyöngyszemet, amiért már megérte, hogy kézbe vette a könyvet. 

Néhány mese különösen megragadott… annyira, hogy egy fejezetkezdést és egy komplett mesét és annak bevezetését és ‘kalauz’-át részben érdekessége, részben az egész könyv iránti kedvcsinálás miatt bemásoltam ide… 

Az itt következő idézett rész milyen élethelyzetről szól? Ez az ötödik fejezet, a HIVATÁS ÉS ÉLETCÉL eleje… az ifjúból felnőtté válás pillanatai ezek, amikor a hivatás és életcél megtalálása előtt mélyre kell ásni, meg kell ismernünk önmagunkat… ízelítőnek két idézet a szövegből: 

“Genetikai és környezeti tényezők által meghatározott sorsunk több összetevőből áll, s a szerelem, barátság mellett közéjük tartozik az élethivatás és az életcél megtalálása is. Ez talán az egyik legnehezebben megvalósítható emberi feladat. A nehézségek mindjárt ott kezdődnek, hogy az ember azt sem tudja, miként kezdjen hozzá a kereséshez. Mit kell ahhoz keresni, hogy rájöjjünk, mi dolgunk ezen a világon? És egyáltalán: hol találhatjuk meg azt a ‘valamit’? Kívül vagy belül?” 

Ebben a második kiemelésben megjelenik a ‘kristálygömb’ is, amelyről a mese szól: 

“…elsősorban a bennünk lévő ‘kristálygömb’ természetével és működésével kell megismerkednünk. Ez pedig azt jelenti, hogy meg kell ismerni önmagunk legjobb részét, találkozni kell a bennünk élő ‘legjobbal’, azzal teljességgel, amelyben együtt vannak a lehetőségeink, valamint a lehetőségelk megvalósításához nélkülözhetetlen képességeink.” 

Jó olvasást és ismerkedést ezzel a marasztaló könyvvel…:-))) 

“HIVATÁS ÉS ÉLETCÉL

(részlet a fejezet elejéből…) 

‘Aki nem maga választ,

annak nincs saját, személyes sorsa sem.’  - Szondi Lipót 

Életminőségünk, boldogságérzésünk nagymértékben függ attól, van-e tudásunk az emberi élet méltóságáról – a méltósággal leélt emberi életről – vagy sem. Rendkívül fontos kérdés, hogy rátalálunk-e életünk értelmére vagy sem. A manapság oly divatos infantilis létezésmód, amely nem ismeri a létezés iránti felelősséget, pusztán időpazarlásnak teinthető. A tudatlanságban eltöltött évek azonban megbosszulják magukat, és legkésőbb az öregkorban benyújtják a számlát az elpazarolt életért. Épp ezért talán nem  meglepő, hogy a mesék szigorúan bánnak azokkal a hősökkel, akikről még ifjúkorukban kiderült: csak az éveik számát akarják szaporítani földi létezésük során, és nem veszik észre az idő – és ezzel együtt a lehetőségek múlását. Az infantilis létezés, vegetálás ellen az európai mesék az önirányított élet szükségességét hangsúlyozzák, és azt állítják, hogy óriási erőfeszítések árán mindenki képes kézbe venni az életét. A keleti mesékben ez kicsit másképp van, mert ott a sors beteljesedése – a mesék alapjául szolgáló világképpel összhangban - egy természetfölötti hatalom közreműködésével történik, és a mesehősöknek (a mesehallgatókkal együtt) az a a dolguk, hogy elfogadják azt, amit a sors rendelt nekik. De ez semmivel sem könnyebb, mint összefogni és megtartani életünk szálait. 

Képzeljük el egy pillanatra, hogy ott állunk az európai és a keleti mese sorsfelfogásának keresztmetszetében, és bizonyosságot szeretnénk kapni azzal kapcsolatban, hogy mit tegyünk: elfogadjuk vagy irányítsuk sorsunkat? A keleti mesék mintáját követve hagyjunk mindent úgy, ahogy van – hiszen úgysem tehetünk semmit -, vagy lépjünk az európai mesék cselekvő hőseinek nyomdokába? Melyik nép meséje szerint éljük az életünket? …Szondi Lipót kutatásai szerint, amelyekről 1954-ben publikált, az emberi sorsban együttesen van jelen kényszer és szabadság. Az előbbi a családi ősökön keresztül érvényesül, az utóbbit az egyénnek kell kimunkálnia önmagából. Ahogy Szondi írja: ‘Az ember olyan lény, akinek sorsa elődeitől ráhagyományozott lehetőségein és egyedi létezésének tényleges lehetőségein múlik, melyet az én személyesen formál. E sorstan szerint tehát a sors nem csupán az örökség kényszere, hanem az individuum választása is.’ A keleti és európai mese metszéspontjában található kérdéstől  tehát úgy mozdulhatunk el, ha belátjuk: életminőségünk szempontjából nem mindegy, miként keveredünk ki a ‘kényszersors’ és a ‘választott sors’ egymásnak feszüléséből. Az európai mesék ugyanazt állítják, amit Szondi Lipót: ‘A kényszersors az én szabad választása nélkül tulajdonképpen nem sors, hanem csak én nélküli élet, és éppen ezért egy sors nélküli vegetáció. Csak az, aki maga választ, rendelkezik saját, személyes sorssal.’

A ‘mivégre vagyunk a világon, mi a sorsunk’ felvetést a mesék ismerik, de nem ezekkel a szavakkal kérdeznek rá a filozófiai iskolák és a vallásbölcseletek által oly régóta kutatott egzisztenciális alapproblémára. A mesék úgy kérdeznek, hogy közben állítanak. Állításokat közölnek egyrészt az ember életfeladatairól és céljairól, a be- és kiteljesedett élte nehézségeiről és örömeiről, másrészt a mások által irányított élet buktatóiról, a valóság téves érzékeléséről, a semmittevés  vagy az üres fejjel, tartalom nélkül leélt élet haszontalanságáról. Egyetlen mese sincs azonban, amely az imént felsorolt léhaságok helyére kész recepteket állítana, hiszen a mese sem tud többet mondani annál, mint amire az emberi élettel foglalkozó tudományok jutottak a fenti kérdések megválaszolása során. Nevezetesen, hogy a létezés ösvényén miondenkinek saját magának kell kitaposnia azt az utat, amelyen felelősséggel és – ahogy a mesék mondják: boldogan – leélheti az életét. Ezért van az, hogy a mesék soha nem az élet általános értelmének titkait fürkészik, hanem mindig az egyén életének tükrében teszik fel az ezzel kapcsolatos, nagyon is egyszerű kérdéseket. Például a magyar mesékben így: hol jársz itt, ahol a madár se jár? Ez a akérdés nagyjából azt jelenti: Mivégre vagy a világon?  Az orosz mesékben kissé konkrétabban: Mi járatban vagy, derék legény? Dolog elől futsz, vagy szerencsét próbálsz?  Mindkét kérdést tekinthetjük úgy, mint olyant, ami megállít életutunk egy bizonyos pontján: válaszolnunk kell rájuk, különben nem mehetünk tovább, és ha ez történik, életünk megreked. A magyar mesékben ez konkrét formában is megtörténik: azt a hőst ugyanis, aki azt válaszolja, hogy ő csak úgy errefelé kóricál, és tulajdonképpen fogalma sincs, mit keres itt, miért van itt, kővé változtatják. Ebből azt szűrhetjük le, hogy a megkezdett életút folytatásához bizonyos életkorban (az ifjúkor és a felnőttkor határán) pontosan meg kell tudni mondani, milyen céllal indulunk útnak és hova tartunk. Az orosz mesében pedig egyenesen így kell megválaszolni a kérdést: a derrék legényeket nem a kényszerűség viszi! Ami azt jelenti, hogy a ‘derék legények’ valóban nem a kényszerű, hanem a választott sors szerint haladnak az útjukon. 

Genetikai és környezeti tényezők által meghatározott sorsunk több összetevőből áll, s a szerelem, barátság mellett közéjük tartozik az élethivatás és az életcél megtalálása is. Ez talán az egyik legnehezebben megvalósítható emberi feladat. A nehézségek mindjárt ott kezdődnek, hogy az ember azt sem tudja, miként kezdjen hozzá a kereséshez. Mit kell ahhoz keresni, hogy rájöjjünk, mi dolgunk ezen a világon? És egyáltalán: hol találhatjuk meg azt a ‘valamit’? Kívül vagy belül? 

TALÁLKOZÁS AZ ERŐK FORRÁSÁVAL 

Van egy Grimm-mese, mely szerint az életcél  és az élethivatás megtalálását meg kell előznie egy belső kutakodásnak: ahhoz, hogy tudjuk, mire születtünk, előbb arról is tudomást kell szereznünk, hogy ‘mivel’ születtünk. Eddig semmi új nincs ebben, hiszen az ‘ismerd meg önmagad’ örök érvényű felszólítását az unalomig sulykolták belénk önsegítő kézikönyvek. 

A Grimm-mese leszűkíti az önmagunk megismerésére vonatkozó felszólítást: ugyanis azt állítja, hogy elsősorban a bennünk lévő ‘kristálygömb’ természetével és működésével kell megismerkednünk. Ez pedig azt jelenti, hogy meg kell ismerni önmagunk legjobb részét, találkozni kell a bennünk élő ‘legjobbal’, azzal teljességgel, amelyben együtt vannak a lehetőségeink, valamint a lehetőségelk megvalósításához nélkülözhetetlen képességeink.  Bár a lélektannak van erre egy megfelelő elnevezése (‘mélymag’), mi maradjunk inkább annál az elnevezésnél, amit a mese használ. Ez pedig nem más, mint a ‘kristálygömb’. Nemcsak a kifejezés pontos, hanem annak a nagy és csöppet sem veszélytelen küzdelemnek a leírása is, amely során kapcsolatba léphetünk a kristálygömbbel, és esélyt szerezhetünk arra, hogy benne saját valódi alakunkat – valódi énünket – megpillanthassuk.

A kristálygömb 

Volt egyszer egy varázslóasszony, volt neki három fia, akik jó testvérekként szerették egymást, ám a vén boszorkány nem bízott bennük, attól felt, hogy megfosztják a hatalmától. Azért a legidősebbiket sasmadárrá változtatta, annak aztán egy kőszálon kellett laknia, s néha látni lehetett, amint lassú, nagy köröket írva föl és alá szállong az égen. Középső fiat cethallá változtatta a boszorkány, az pedig a tenger mélységében tanyázott, s hogy merre jár, azt csak a hatalmas vízoszlop mutatta, amit olykor a magasba lövellt. Igaz, hogy mindennap visszakapták emberi alakjukat, de csak két órára, nem tovább. A harmadik fiú attól tartott, hogy anyja majd őt is valamilyen vadálattá változtatja, medvévé vagy farkassá, azért észrevétlenül elszökött hazulról. Régebben hallott róla, hogy az arany nap kastélyában van egy elvarázsolt királylány, aki megváltásra vár; csakhogy a szabadító az életével játszik, és már huszonhárom ifjú siralmas halált halt emiatt, és most már csak egy jöhet, aztán senki többnek nincs alkalom. S mert nem volt szívében semmi félelem, elhatározta, hogy elmegy az arany nap kastélyába. Sokáig bolyongott, ámde nem talált oda, végül egy rengeteg erdőbe érkezett, s nem tudta, merre keveredjék ki belőle.  Egyszerre csak megpillantott a messzeségben két óriást, azok magukhoz intették, s amikor odaért, így szóltak hozzá: ‘Azon torzsalkodunk, melyikünké legyen ez a kalap, s mert egyforma erősek vagyunk, egyikünk sem tudja legyőzni a másikat; a magadfajta kis emberek okosabbak nálunk, azért most neked kell igazságot tenned.’ – ‘Érdemes egy ilyen avítt kalapon civakodni?’ – kérdezte az ifjú. – ‘Látszik, hogy nem tudod, milyen erénye van ennek a kalapnak; ez egy varázskalap: aki a fejére teszi, az bárhová kívánhatja magát, abban a szempillantásban ott is terem.’ – ‘Adjátok ide a kalapot – szólt az ifjú -, odébb megyek valamivel, s ha kiáltok, fussatok versenyt, és amelyikőtök először ér hozzám, azé lesz a kalap.’ Azzal a fejébe nyomta a kalapot, és elindult, közben eszébe jutott a királyleány, az óriásokról pedig elfeledkezett, és egyre csak ment előre. Egyszerre csak felsóhajtott: ‘Ah, bárcsak ott lennék az arany nap kastélyában!’ És alighogy e szókat kimondta, már ott is állt egy magas hegyen, a kastély kapuja előtt. 

Belépett, és végigment az összes szobán, mígnem a legutolsóban reá lelt a királyleányra. De mekkora volt rémülete, amikor szemügyre vette: a királyleánynak ráncokkal telibarázdált, hamuszürke orcája volt, savószínű szeme és veres haja. – ‘Te voltál az a királyleány, akinek az egész világ hirdeti szépségét?’ – kiáltotta. – ‘Ah – felelte a királyleány -, nem ez az én igazi alakom, csak az emberi szem lát engem ebben a rút külsőben; s hogy tudd, milyen is vagyok igazából, pillants a tükörbe, azt nem lehet becsapni, az olyannak mutat, amilyen a valóságban vagyok.’ Egy tükröt adott az ifjú kezébe, aki abban a világ legszebb leányát pillantotta meg, és azt is látta, hogy bánat ül az arcán, és könnyek hullanak a szeméből. Szólt az ifjú: - ‘Miként lehet megszabadítani téged? Nem riadok vissza semmiféle vésztől!’ Szólt a leány: - ‘Aki a kristálygömböt megszerzi, és a varázslónak elébe adja, az megtöri az ő hatalmát ezáltal, s én visszatérhetek valóságos alakomba. Csakhogy, jaj – folytatta a beszédét -, már annyian lelték halálukat emiatt, s kár volna érted, zsenge ifjú, ha ily nagy veszedelmeknek tennéd ki magadat!’ – ‘Engem pedig nem tarthat vissza semmi – felelte az ifjú -, csak azt mondd el, mitévő legyek.’ – ‘Tudj meg hát mindent! – szólt a királylány. – Ha lemégy a hegyről, amelyen áll ez a kastély, lent egy forrás mellett van egy szilaj tulok, azzal meg kell vívnod. És ha sikerül megölnöd, akkor kiröppen belőle egy tüzes madár, annak a hasában van egy izzó tojás, és a kristálygömb ennek a tojásnak a sárgája. Csakhogy a madár addig nem adja ki magából a tojást, amíg meg nem fogják, ha pedig a tojást lerakja bárhová a földön, az mindent felnyújt és fölperzsel maga körül, és a tűzben ő maga is megolvad, és elolvad benne a kristálygömb, és akkor mindhiába fáradoztál.’ 

Az ifjú lebocsátkozott a forráshoz, ahol a tulok volt, az felhorkant az ifjú láttán, és bömbölni kezdett. Hosszú tusa után az ifjú végre beledöfte a kardját a tulok szügyébe, s az leroskadt. Abban a szempillantásban kiröppent belőle a tűzmadár, hogy máris tovaszálljon, csakhogy a sas, az ifjú nagyobbik bátyja közben fölébük szállt a felhők között, most lecsapott a tűzmadárra, hajszolta-űzte a tenger felé, majd belevágta csőrét, úgyhogy az nagy szorongattatásában kilökte magából a tojást. Ám a tojás nem a tengerbe  hullott, hanem egy tengerparti halászkunyhó tetejére, s az rögtön füstölögni kezdett, és már-már fölcsaptak belőle a lángok.  Ám ekkor toronymagas hullámok emelkedtek ki a tengerből, átcsaptak a kunyhón, és eloltották a tüzet. Az ifjú másik bátyja, a cethal úszott arrafelé, ő kavarta föl a tenger vizét. Amint a tűz kialudt, az ifjú megkereste a tojást és szerencsésen meg is találta; nem olvadt meg, csak a héja pattogzott le róla a hirtelen reá zúduló hideg víztől, úgyhogy a kristálygömb sértetlen volt, és könnyűszerrel ki lehetett venni. Akkor az ifjú odament a varázslóhoz, és elébe adta a kristálygömböt, az pedig így szólt: ‘Hatalmam odalett, mostantól te vagy az arany nap kastélyának királya. Ezzel a gömbbel fivéreidnek is vissza tudod adni emberi alakjukat.’ Szaladt az ifjú a királyleányhoz, s amikor belépett a szobájába, ott állt a leány szépségének teljes fényében, s nagy örvendezve gyűrűt váltottak. 

KALAUZ. A gyönyörű, sokszorosan összetett mesével napokon keresztül lehetne foglalkozni, de most csak egyetlen aspektusára szeretném irányítani a figyelmet: a kristálygömbre. Első olvasásra ugyanis nem ez a motívum ragadja meg a figyelmünket, hanem az elátkozottság, elvarázsoltság súlyos terhe, és leginkább arra vagyunk kiváncsiak ó, vajon sikerül-e megváltani a két testvért és a királylányt. Pedig már a címben is egyértelmű utalás történik arra, hogy mi köré fonódik a mese, mi a történet központi magja. Egy kristálygömb. A fejezet elején szó esett róla, hogy ez nem lehet más, mint önmagunk legjobb része, az a teljesség, amelyben együtt vannak a lehetőségeink, és azok megvalósításához nélkülözhetetlen képességeink, s amelybe  pillantva valódi önmagunkat láthatjuk meg. Arról is szó esett, hogy az életcél megtalálása szorosan összefügg e kristálygömb birtoklásával. A meséből is kiderül, hogy a kristálygömb birtoklásának hatalma van az élet fölött. Az arany nap kastélyában senyvedő, elvarázsolt királylánynak épp az a baja, hogy e ‘kristálygömb’ nélkül maradt, s bár az ‘egész világ hirdeti szépségét’, a valóságban ráncokkal barázdált, hamuszürke orcája van, szeme savószínű és a haja pedig veres. Vagyis nem az, aki lehetne, annál az egyszerű oknál fogva, hogy nem ura az életének, nem ő irányítja azt. Nem ura önmagának és szépségének sem. Mert ‘elvarázsolták’. De ő is tud a kristálygömb hatalmáról, arról, hogy a gömbnek köze lehet a valódi létezéshez. Tud róla, hogy ‘csak akkor térhet vissza valóságos alakjába’, ha valaki megszerzi a varázslótól a kristálygömböt. A mese végén megtudjuk azt is, hogy a varázslónő elvarázsolt fiai is a kristálygömb révén kaphatják vissza alakjukat. Ha ez így van, valóban óriási kincs lehet, s talán épp ezért van olyan jól elzárva. Nehéz út vezet a birtoklásáig, s aki megpróbálja megszerezni, szó szerint ‘az életével játszik’. Pedig három szereplőről biztosan tudható, hogy önmaguk legjobb részét, emberi létezésük lényegét kénytelenek nélkülözni, amíg a kristálygömb elő nem kerül. Mi azon a ponton kapcsolódunk a történetbe, amikor – nehezítésképpen – már csak egyetlenegy ember tehet próbát, aztán vége, ‘senki többnek nincs alkalom’. Finom, ám kegyetlen utalás ez arra, hogy vannak dolgok, amelyeknek nem lehet háromszor nekiugrani. Ha elsőre nem sikerül, nincs több próbálkozás. Vannak lehetőségek, amelyek ránk várnak, de csak egyszer állnak előttünk, s ha nem élünk velük, örökre búcsút mondanak nekünk. Ezzel találja szembe magát az anyja varázshatalma elől futó, harmadik fiú is, aki nem retten meg ettől a feltételtől, hanem így válaszol a kihívásra: ‘Nem riadok vissza semmiféle vésztől!’… ‘Engem nem tarthat vissza semmi!’ Amióta világ a világ, a ‘kristálygömböt’ keresők csak ezzel a tudással indulhatnak útnak: nem riadni vissza semmi vésztől. Szükség is van erre az elszántságra, mert mesénkben a ‘legfőbb jó’ nem máshol található, mint egy tojás sárgájában, a tojás egy tűzmadárban, a tűzmadár pedig egy szilaj tulokban. Újra szembesülünk tehát azzal, hogy nagyon meg kell dolgozni érte. 

A mesék is tudják, hogy minden út egyedi, de legalább segítenek az irányok meghatározásában. Itt például fontos információ, hogy a szilaj tulok nem a hegyekben vagy egy barlangban található, hanem egy ‘forrásnál’. A mese alapján valószínűsíthető, hogy épp azt a forrást zárja el, ahonnan az életenergiák áramlanak, emiatt nem tud valóságos alakjával kapcsolatot találni sem a királylány, sem a két elvarázsolt fiú. A szilaj tulok ebben az értelemben nem más, mint azon belső akadályaink és korlátaink összessége, amelyek hatalmas erővé összeállva nem engednek bennünket a saját forrásainknál található kincseinkhez. 

Nos, hát ehhez az életforráshoz ‘bocsátkozik le’ az ifjú, mert itt kell megküzdenie a tulokkal, innen kell az akadályt elhárítania. Nem meglepő, hogy amikor megérkezik, a tulok bömbölni kezd. Próbára teszi a ‘mindenre kész’ ifjút, el akarja ijeszteni, de a fiú ahelyett, hogy elmenekülne, ‘hosszú tusába’ kezd vele. A mesék ritkán részletezik egy harc időtartamát, de az mindig kiderül, hogy az ellenfelek legyőzése nem a gyors megoldások közé tartozik. Itt is tusakodásnak lehetünk tanúi: hol a tulok, hol az ifjú áll győzelemre, de amikor a szilaj tulok végre leroskad – s ezzel a belső akadályok elhárulnak -, még nincs vége a küzdelemnek. Egy tűzmadár röppen ki belőle, aki se nem jó, se nem rossz, egyszerűen annyit tudunk meg róla, hogy ‘máris tovaszáll’, és csak ‘szorongattatásában’ löki ki magából a tojást. Jó ismerősünk ez a megszülető és máris tovaszálló tüzes, szenvedélyes madár, aki megfelelő kontroll – ahogy a mese mondja: ‘hajszolás-űzés, szorongattatás’ . híján nem adja át nekünk a keresett kristálygömböt, hanem elviszi erre-arra, leszáll vele ide-oda, hogy az, még mielőtt bármit kezdhetnénk vele, mindent fölégessen. A mese itt kezd izgalmassá válni, hiszen kiderül, hogy a harmadik fiúnak nagyon is köze van ‘fivérei’ elvarázsoltságához, hiszen azok tulajdonképpen az ő lényének más-más aspektusai. Vagyis végső soron őt is elvarázsolták, s bár nem tették farkassá vagy medvévé, elvették tőle sas- és bálnatermészetét: azt a lehetőséget, hogy olykor képes legyen lassú, nagy köröket leírva föl és alá szállongani az égen, máskor meg a tenger mélyén tanyázva hatalmas vízoszloppal jelzést adni magáról. Legkésőbb ezen a ponton válik nyilvánvalóvá, hogy tulajdonképpen egyetlen személy kristálygömbje körül forog a történet: egy ifjú a főhős, aki keresi önmaga sas-, bálna- és királylány természetét, és csak annyit tud ezekről, hogy egy szilaj tulok által őrzött kristálygömbben találhatja meg. Nem kevesebb feladatot kell tehát végrehajtania, mint a tudatos (sas) és a tudattalan (bálna) világából nyerhető képességek összekapcsolásával, a szabadságra áhitozó lélek (tűzmadár) igába fogásával életre keltheti önmagából azt, akinek ‘egész világ hirdeti a szépségét’, s aki nem ráncos  és hamuszínű többé, és a szeme sem savószínű már. Emlékezhetünk rá, hogy amikor először meglátta a királylányt, megrémült tőle – ahogy mi is megrémülünk saját zilált, hamuszürke, élettelen természetünktől -, és egy tükörre volt szüksége, amely a megvalósuló jövőt mutatva erőt adott neki a megpróbáltatások elviseléséhez. A kristálygömb megszerzésével önmaga teljességét alkotta meg, és az efféle ‘érett személyiség’ előtt még a varázslóknak is meg kell hajolniuk. Ez meg is történik, a varázsló a mese végén minden cselvetést, drámát, bosszút nélkülözve önként mond le  a hatalmáról, hiszen az már az ifjút illeti. Mert az, aki ismeri saját kristálygömb- természetét, már rá tud fordulni élethivatásának kimunkálására és életcéljának megtalálására, azaz valóban hatalma lesz saját teste, lelke és szelleme – azaz az arany nap kastélya – fölött.” 

Az idézet ebből a könyvből való: http://www.libri.hu/konyv/boldizsar_ildiko.mesekalauz-uton-levoknek-eletfordulok-mesei.html  

Szóval, ez a feladat, le kell győzni (tusában…) a  szilaj tulkot (amely belső akadályaink és korlátaink összességét jelképezi és meg kell találnunk a kristálygömböt (azaz meg kell ismerni önmagunk legjobb részét, találkozni kell a bennünk élő ‘legjobbal’, azzal teljességgel, amelyben együtt vannak a lehetőségeink, valamint a lehetőségelk megvalósításához nélkülözhetetlen képességeink)… a többi sima…:-))) Ha ezzel a dologgal problémáink vannak, segítők, pl. coachok támogatása hasznos lehet az elindulásban, főleg az út elején… 

Szilágyi Miklós - coaching.szm@gmail.com

2 komment

Mennyire “egészséges” a komfort-zónád?

isocrates_coaching 2013.09.19. 19:49

Felzabált bPower game.jpgolygó, hatalmi játszmák címmel  egy érdekes előadás-sorozaton voltam tegnap a kolor-ban (Király utca 13). A második előadás előadója (Dr. Sárvári György pszichológus-coach, a Neosys fejlesztő cég alapító-vezetője) hívott meg. 

Az első előadáson Bonifert Anna képesztett el azzal, hogy sok-sok diával, adattal igazolta, hogy mi húsevők milyen mértékben pusztítjuk – közvetlenül és közvetetten, igényeinkkel – a bolygót. Persze, a kocsik, meg az üzemek, meg minden, de itt most három életforma környezetre való hatását elemezték, a húsevőkét, a vegetáriánusokét (akik azért tejet, sajtot fogyasztanak) és a vegákét, akik csak növényi táplálékot vesznek magukhoz. 

Drámai, hogy a húsevők miatt mennyivel több esőerdőt, stb. kell kiírtani, mert az állati fehérje előállítása sokkal, de sokkal kevésbé hatékony, mint a növényi (és akkor még az etikai szempontokról nem is beszéltünk, meg a berögződött önáltatásainkról, például, hogy az aranyos kis kutyák társállatok és a hasonlóan aranyos bocik meg haszonállatok, azok “arra vannak”…). 

Nem mondom, kicsit nehezebben ment le ma  a sonka… de azért lement… 

Na, ezután jött Gyuri a hatalmi játszmákkal, amelyekben a félelem az úr, és amelyekben a hatalom birtokosa energiát szív el a többiektől, a többiek meg játsszák tovább a játszmát és veszítik az energiát, a kedvüket, az életük meg megy pocsékba… Gyuri szokásos szuggesztivitásával, felkészültségével, példáival (köztük például egy híres jelenet-részlet a Keresztapából, amikor Brando egy monológot mond a cicáját simogatva valakihez, aki elé járul, de fél igazán a csapatába állni… félelmetes…). Persze, ez a mindennapi szinten, otthon, a cégnél, az utcán (vagy a leányfalui strandon, Gyuri egy előző heti példája szerint), mindenütt ott van, alig van ember, aki egyszer-egyszer nem kerül bele, és általában a szívó végén… 

Hogy jön ide a komfort zóna? Előadás után két szót váltottunk, odajött egy hölgy, kérdezi Gyurit, de hát hogy lehet, hogy valaki tudja, érzi, hogy benne van egy ilyen játszmában a szívó ágon, és nem lép ki belőle… Gyuri kitért rá az előadásban, hogy az ok az az, hogy a kilépés csak az ismeretlenbe, a káoszba való kilépést jelentheti, egyfajta elengedést, ami sok embernek nehéz, mert fél tőle, inkább választja az ismert rosszat az ismeretlen helyett. 

Gyuri állítja, hogy ha ezt a lépést meg tudjuk tenni, akkor csak jó tud történni velünk. Itt is, máshol is nem káoszról, hanem kontrollált káoszról beszél. Még nem olvastam végig Sématörés című új könyvét, talán ott elmagyarázza, ez a két állítás nekem még némi mélyítésre szorul, de nem erről akarok beszélni. 

Hanem arról, hogy miért nem lépnek ki az emberek a szorításból, a játszmából (ez nem igazán más, mint amit Gyuri mondott, talán van benne egy elem, amit hozzáteszek). Mert félnek. Félnek az ismeretlentől, a káosztól. Félnek kilépni a komfort-zónájukból. 

Mindenkinek van komfort-zónája. Kinek ilyen, kinek olyan. És itt jött egy megvilágosodás, egy metafóra. Ez nem több és nem kevesebb, mint egy metafóra, tessék annak is venni (próbálok nem elszakadni a képekben, megfogható, megfigyelhető dolgokban megjelenő fogalmaktól és egyre kevesebb metafizikát belevinni bármibe is, “félek” a Wittgenstein-teszttől…:-))) 

Vannak, akiknek több játszmájuk van, vannnak, akiknek kevesebb. Az emberek játszmával “ellátottságát” még metafóra szinten se merném összehasonlítani. Tehát amikor összehozom ebben a metafórában a komfort zónát a hatalmi és egyéb játszmákkal (vannak-e egyéb játszmák, ezt a kérdést feltettem Gyurinak is, nem jutottunk a végére, el se kezdtük igazán, ebben nem árt meg még továbbképeznem magam tranzakciós analízisileg…), akkor szigorúan egy ember aktuális állapotára és lehetőségeire gondolok. 

A tézisem az, hogy egy embernek a komfortzónáját megterhelik a játszmák, elszívják belőle az energiát, ha 2-dimenzióban egy körrel ábrázolnám  valaki komfort-zónáját, minél több játszma terheli azt, a kör annál kisebb lenne, az ember energiája is annál kisebb. Ahogy sikerül egy-két játszma-homokzsákot (vigyázat, metafóra+képzavar a metafórán belül, de most szárnyalok, bocs…) kidobnia a  komfort-zónából, úgy nő a kör, (3 dimenzióban a gömb). 

Ha még ehhez hozzáteszem, hogy a coaching alternatív definíciói között szerepelhet mondjuk az alternatívák bővítése mellett az energiák felszabadítása is, akkor kezdünk ott lenni, amiért ezt írom...

Minél kevesebb energiára van szükség a belső démonaink, a szívó végen elszenvedett játszmáink “karbantartására”, annál több energia jut hasznos célokra, fejlődésre, növekedésre, mások segítésére, annál hatékonyabbak vagyunk), akkor a magasabb felhasználható energiaszint egy rendszeren belül (az ember saját lehetőségeihez képest és nem másokhoz hasonlítva!), annál magasabb  az emberi lét minősége (kész, a Wittgenstein-teszt műszer ennél az “emberi lét minősége” kifejezésnél kiakadt, kész, vehetek egy újat…). 

Marad a feladat: felismerni a játszmáinkat és dolgozni azon, hogy hatásukat magunkra, életünkre, működésünkre csökkentsük, semlegesítsük, és az energiánkat hasznosabb dolgokra tudjuk költeni… gyerekjáték…:-))) 

Szilágyi Miklós - coaching.szm@gmail.com 

1 komment

Y üzeni Z-nek, hogy nem is annyira nagyfejű…

isocrates_coaching 2013.08.24. 12:35

Kutcher.jpgEgy korai Y generációs tanácsai a Z generáció számára, de tulajdonképpen mindenkihez szól… A videón Chris (Ashton) Kutcher 4 perces inspirációs beszéde látható/hallható a Teen Choice Awards átadásán. https://www.youtube.com/watch?v=FNXwKGZHmDc&feature=player_detailpage  Egy 35 éves fickó (mellesleg a tinik bálványa, bízvást indulhat a legszexisebb színész a Földön címért) 4 percben, 3 percben foglalja össze az eddigi élettapasztalatainak a summáját, hogy min múlik az, hogy sikeres életed legyen: 

  • Lehetőség – szerinte a lehetőség komoly, nehéz, folyamatos munkán alapszik. Sokféle munkát végzett, egyik jött a másik után, mindegyik egy lépcsőfok volt a következőhöz… soha nem hagyott ott egy munkát, mielőtt meglett volna a következő… A lehetőséget a munka alapozza meg… (Ez ahhoz hasonlít, amit mindig mondok: készülni kell, mutatni kell magad a szerencsének, a Rád szabott szerencsés helyzeteknek, lehetőségeknek, különben észre se veszed őket, elmész melletük közömbösen, persze ők is a lehetőségeid, a Te lehetőségeid is elmennek melletted közömbösen, ha nem voltál rájuk készen, nem dolgoztál a megágyazásukon…)
  • Szexinek lenni – szexinek lenni szerinte azt jelenti, hogy okosnak lenni, gondolkodni és nagyvonalúnak lenni, minden más, ahogy mondja, csak ‘marhaság’, amivel meg akarnak etetni minket… ne legyünk vevők rá… szexinek lenni, azt jelenti számára: okosnak (smart) lenni… “okosnak lenni” teszem hozzá én az élethez való okosságot érti, valahol a furfangosság és az intelligencia metszéspontján, nehéz a smartot 1:1-ben áttenni…)
  • Élni/építeni az életedet – ezen a Steve Jobs film közben gondolkozott el… Steve Jobs mond valami olyasmit, hogy általában az emberek azt a világot adottságnak fogadják el, amibe beleszületnek… megpróbálnak azon belül elhelyezkedni, nem túl sok bajt csinálni, tanulni, dolgozni, családot alapítani… Kutcher magának azt fogalmazta meg és ezt akarta továbbadni, hogy hey, guys, akik ezt a világot körülöttünk létrehozták, nem voltak okosabbak, mint Te vagy én… 

Szóval, építsd meg és ne csak éld a világodat… Esetleg, ha másoknak is megtetszik, csatlakoznak hozzád és élik a Te általad, Ti általatok megteremtett új világot… Persze, Steve Jobs tudta miről beszél, neki sikerült… Nem mindegyikünknek fog feltételezhetően  ilyen méretekben sikerülni, de azt, hogy a saját életedet éld, ne a másét, az mindenesetre ne mitt hallod először… ideje lenne elkezdeni gondolkodni róla, nem?! 

Szilágyi Miklós - coaching.szm@gmail.com

Szólj hozzá!

A gyöngy a kagylóban… és az elengedés...

isocrates_coaching 2013.07.12. 21:15

Kagylo.jpgEgy könyvben olvasom ezt a metafórát, amely lenyűgöz... egy nagyon mélyről jövő valaki, jamaikai emigráns családból, harmadik gyerekként, akit szülei minden erejükkel segítenek... A pályaválasztási tanácsadó ördögi kacaja ellenére megpróbálja, majd elvégzi a leghíresebb amerikai egyetemek egyikét és egy fantasztikus vezetői karriert fut be.  

El tudta végezni a gyászmunkát, el tudta engedni azt, hogy honnan, milyen mélyről jött és az, ami az iskolákban először hátrány, szégyen volt, előnyére tudta fordítani az erőt, amelyet az ellenállás fejlesztett ki benne... és erre azután az egész új életét felépítette...

Ez a gyöngy képe a lagylóban... Először ez egy idegen test, amit a kagyló el akar távítani, ki akar vetni magából. A kagyló, hogy elkülönítse az idegen testet, egy anyagot bocsát ki magából, ami rétegről rétegre bebutkolja, egyre szebbé teszi egészen addig, amíg a bántó tisztátalanság egy csodálatos ékszerré nem válik... A problémát a kagyló eredeti szándékával ellentétben egy csodálatosan más minőségű megoldássá  változtatta... 

A metafórákkal ott kell vigyázni, hogy nem szabad túlfeszíteni őket... ez eddig volt mesés... Lehetne még azon filózni, hogy nem mindenki találja meg a kagylóját és nem mindenkiből lesz gyöngy... És hogy azt a bizonyos anyagot, amivel az idegen testet a "kagyló" (a Mátrix?! most ugrott be...:-))) körülveszi, nem csak a rendszer (a "kagyló") határozza meg... hogy lánc lesz-e, megköt (a Mátrixban kapszula, ahol bekötnek a vezetékek hálózatába, hogy élet-energiáddal tápláld az energiafaló nagy Rendszert...), vagy segít - az ellenálláson, a "csakazértis"-en keresztül - kifejleszteni a készségeidet, képességeidet, ami elérhetetlen, megfizethetelen, egyedi gyönggyé, csodává varázsol...:-))) 

De maradjunk az alap-metafóránál... a társadalmi "kagyló" képes "gyöngyöt" létrehozni. Ez az eset szélsőséges, nagyon nagy távolságokat hidal át... Ekkora távolságok ritkák. Ebben jobban lehetett megmutatni, hogy a nehéz helyzetet hogyan lehet felhasználni az előnyödre... a problémát,  a nehéz indulást, egy visszavetődést az életedben, a munkád, a kedvesed, valami nagyon fontos hirtelen elvesztése először lever, lehorgonyoz, úgy érzed, mozdulni se tudsz... az egyik út a beletörődés, a másik az elengedés és az újra felállás, a "gyöngy"-gyé válás útja... ezen az úton azt az energiát, ami először lenyomott, azt is felhasználod, ha felismered, mi történik... ez az energia váltja ki az ellenenergiát, amivel amazt le tudod győzni... ennek az első lépése az elengedés... a horgogy felhúzása...:-)))

Szilágyi Miklós - coaching.szm@gmail.com

Szólj hozzá!

Kultúrák… a coaching/mentoring tükrében… (minielemzés)

isocrates_coaching 2013.07.07. 13:07

Mentoring konyv.jpgNa, azért a címnél szerényebb lesz a bejegyzés… arról van szó, hogy olvasok egy francia coaching-mentoring könyvet… halál érdekes, hogyan építi fel a könyvet a két francia szerző. Vagy egy másik könyv, Philippe Bigot Le coaching orienté solution, annál is nagyjából ez a helyzet, talán ott ez az általános bevezető, amiről beszélni akarok, kicsit rövidebb. 

Lábjegyzet (ezt nem szoktam kiírni, de ez speciel annyira lábjegyzet…): Ezt az utóbbi pofát, ezt a Bigot-t,  a “nagymenő”, a krém solution-focus-osok nagyon nem szeretik, mert levédette a “le coaching orienté solution” kifejezést (gondolom Fr. o.-ban, mert meglepne, ha Minnesotában sikerülne…), na ja, ott is a kis © a solution  szó felett, igaz, hogy R van a körben, de azt nem találtam a billentyűzeten... és ugye, a “nagyok” azt mondják, hogy sohase gondoltak rá, hogy a solution-focused-ot levédessék, hiszen ez köznév… ja, miért nem gondoltak rá…:-))) 

Szóval nagy a “lé” az elején, ezt akarom mondani kultúriailag (nem véletlen, hogy nem kultúrálisan-t írtam… te… rossz vagy…). Ezzel szemben a 40. oldalon egy angolszász coaching könyvben? Már legalább 3 vezérigazgatót “megreparáltunk”… ezek a franciák meg? Még be se indultak igazán…. Csak néhány fejezetet mondok:

  • Bevezetés – a 23. oldalig!!
  • A mentoring ideje – Le temps du mentoring. Szóval, hogy eljött, mert a körülmények, meg a gazdaság… van itt szó Alvin Toffler Harmadik hullámáról, Drucker Knowledge worker-éről, nem viccelek, a Ford által bevezetett futószalagrendszerről és hogy az hogyan függ össze a mával… ebben több van olyan, ami új volt (nekem)… pl. hogy egész életünkben a munka rész (jó franciákról van szó, az ő nyavalyás 35 órás hetükről, stb. de akkor is…) nem tesz ki többet, mint 7%-ot… nem vicc, levezeti… persze, ebben nincs benne az előkészület, a tanulmányok, ez a nettó meló… Szóval, ez a “lé” k. érdekes, csak szokatlan az angolszász tempóhoz szokott fejemnek… - 44. oldalig
  • Akkor még jön 3 fejezet: A mentoring koncepciója és filozófiája (!!) – ettől amúgy az angolok, pláne az amerikaiak hülyét kapnának, az angolok akkori legnagyobb filozófusa Newton volt, nekik kicsit mást jelent, azután A mentoring sajátosságai, majd a Mentoring története (ez utóbbi is 22 oldal!) – mindez összesen 62 oldal
  • A 107. oldaltól mondható főszövegnek a mentoringról (a könyv amúgy 183 oldalas). 

Na most mit akarok mondani? Hogy ezek a franciák össze-vissza beszélnek, nem a lényegről? Nem, nem ezt akarom mondani… Fontosak ezek az elemzések, és most azért ragadtam keyboard-ot, hogy ezt az élményemet, ezt a flash-t azonnyomban rögzítsem, mert tök jók az elemzések, fontos az a körítés, hogy tulajdonképpen hogyan alakult ki az igény ezekre a hatékony támogató tevékenységekre azért is, mert egyre rosszabb már általában az embereknek a közérzete a munkahelyen (és ebből következően a hatékony munkavégzéshez szükséges igazodást/alignment-t a cégen, egységeken belül egyre nehezebb elérni, mindenki Észak-fok, idegenség… és úszik az életének téridejében kikötő nélkül, vagy “csak” utálja a kikötőit…). 

Nekem ezek a (jó) bevezetők hiányoznak az angolszász szakkönyvekből… és bár azt szokták mondani, hogy filozófust németeknél, jó irodalmat a franciáknál, jó management irodalmat meg az angolszászoknál keressünk, én protestálok… tetszenek a francia coaching/mentoring könyvek… Új szín, sajátos feldolgozás… Felüdít… de azért figyelek…:-)))

Mondjuk a bevezető után már több bajom van, annyifelé kacsintgatnak, hogy a módszerek tisztasága, sőt nemcsak a módszereké, hanem az egyes tevékenységek elhatárolása egymástól, ennek főbb elemei, na ebben, ahogy haladok előre a könyvben, ezzel vannak problémáim… Tehát a kép vegyes... Azt ajánlom, hogy először és főleg angolszász könyveket érdemes olvasni (a többi nyelvterületre is általában  innen fordítanak…), de érdemes, ha az ember beszél más nyelven is, belenézni a szorosan vett szakirodalomba más, eredeti nyelven írt (nem fordítás!) szakkönyvekbe is… az ugyanaz nagyon nem ugyanaz és ez nagyon izgalmas…:-))) 

Az európai keresi a nagy összefüggéseket, a Big Picture-t, nem elégszik meg a szűk technikával... én európai vagyok, azt hiszem... Jól felépített, kellemes nyelvezetű, kíváló szakkönyvről van szó. Ezt akartam mondani…:-))) 

Szilágyi Miklós - coaching.szm@gmail.com

Szólj hozzá!

Te hogy vagy a belső napoddal?

isocrates_coaching 2013.07.04. 14:38

Nap - sugarakkal.jpgEz jó, ez a nap... egyik kedvenc metafórám központi eleme a "belső nap", ami sugárzik belőlünk, amitől pozitív auránk van, ami megnyugtatja, ha nem meggyógyítja (jó' van nna, segít egy kicsit...) környezetünk (legalábbis lelki) sebeit... 

…és ha azt érzed, hogy ennek a napnak a sugarai (amelyek gyerekkorunkban gyöngítetlenül sugároznak ki a környezetünk felé, benne van jókedvünkben, mosolyunkban, kiváncsiságunkban, mindent megtapasztalni akarásunkban - érezted, hogy egy kis gyerek jelenlétében könnyebb, vidámabb az életed?) valahogy le van árnyékolva, sok-sok gond, baj, és azok nem megfelelő feldolgozása elzárja a benned lévő belső nap sugarait, nem tudnak ezen az egyre vastagodó rétegen áthatolni, úgy érzed, hogy megkérgesedtél, nincs energiád a többiekre, sőt már magadra se igazán... nos, nem könnyű helyzet... 

A nap ebben a metafórában az ön-becsülésed megjelenési formája... ha nem érnek el a sugarai a felszínre, akkor nem fogod érezni, megbicsaklik a bizalmad magadban, nem fogod tudni becsülni magad annyira, amennyire minden emberi lénynek alapból kell(ene)… 

…és ahogy egyre kevésbé érzi a környezeted a belső napod ragyogását, úgy leszel egyre bezárkozóbb, és a többiek elkezdik nem keresni a társaságodat, és az önbecsülésed (ami akkor érezhető 100-nak a magad és a környezeted számára, amikor a belső napod sugarai akadálytalanul bearanyozzák azt, amihez hozzányúlsz, akihez beszélsz, mint a gyerekeknél...) csúszik-csúszik lefelé, rossz spirálba kerülsz... 

Egyre mogorvább, és bizony szomorúbb leszel (hogyan tudnál másokat becsülni, amikor magad se tudod?!), és egyre kevésbé kívánják az emberek a társaságodat... na jó, ennyit a rossz spirálról, és akkor hogyan lehet ebből kijönni... 

Nincs könnyebb, királyi út, mint az önismeret fejlesztése, aminek a legegyszerűbb módja erre alkalmas könyvek olvasása, beszélgetés barátokkal, családdal, ők hogy látják, ők mivel küzdenek, de egyre több helyen lehet találkozni talán olcsó önismereti csoportokkal is (mindenesetre látens, lappangó igény van rá…)… az egy fokozattal már jobb, és persze, a határ a csillagos ég, könnyebb esetben életvezetési tanácsadás, life coaching, nehezebb esetben pszichológus, pszichiáter... 

Tudom, ezek olyan ijesztően, vagy akár nevetségesen hangzanak (mennyit tudunk röhögni főleg amerikai filmekben ezek kifigurázásán...), meg ez nincs is még benne a kultúránkban... ugyanakkor egyre nyilvánvalóbb (és ez azért megjelenik már akár a népszerű médiában is), hogy a személyiség elfojtott feszültségei, a romboló lélektani játszmák természetesen komoly fizikális, neuroszomatikus tünetekkel, effektív betegségekkel is együtt járnak, mi több, okozói... persze, ezt tudni, és belátni magunkról, hogy igen, ez az a pont, amikor valamit kellene kezdeni magammal ebben az irányban is, nos, ez a két gondolat - még - fényévnyi távolságra is lehet... 

Vannak olyan szintek, ahol sima étrend váltással, plusz rendszeres rendesen megmozgató sportszerű testmozgással és egy kissé átgondoltabb idő-managementtel csodákat lehet elérni… Azután vannak olyan szintek, ahonnan “visszajönni” már jóval kmplikáltabb… Te tudod, te életed, te érzed, hol vagy benne… vezető vagy, vagy beosztott, vagy saját business-edet viszed, tulajdonképpen már mindegy is, mindenütt a lelkedet is kell (legalább egy kicsit, néha túlságosan sokat is) adnod… ma már nem nagyon lehet “dolgozgatni” és ránézni az órára és csomagolni (ne legyenek illúzióid, ha arrafelé kacsintgatsz, hogy  “a magad ura legyél”, dettó, ebből a szempontból akár rosszabb is lehet… az egész felelősség a Tied, ha sikerül, ha nem… 

Gondolkozz magadról egészben, ne csak “szétszabdalva”, szerepenként: “ez a család, ez a barátok, az a munkahely…”, mindent külön is persze, de összefüggéseiben is végy figyelembe… hogy hogyan hatnak egymásra, mi a számodra legharmonikusabb egyensúly, ami elérhető és milyen messze vagy most tőle… és a lelked (dinamikus) nyugalma ne az utolsó legyen a listán…

Ui.: sokszor - itt is, máshol is - használom a "dinamikus"-t.... általában pozitív, elérendő célokhoz, állapotokhoz szoktam társítani és azt jelenti, hogy mivel minden változik, nyilván, egy statikus (a dinamikus ellentéte...) jó állapot kitűzése is illuzórikus, de állandóan törekedni az optimum visszaállítására, még akkor is, ha ki-kipottyanunk ezer ok miatt belőle, de nem hagyjuk magunk, újra és újra nekiveselkedünk, na ez van benne ebben a "dinamikus"-ban...:-)))

Szilágyi Miklós - coaching.szm@gmail.com

Szólj hozzá!

Miért kiabálunk, amikor dühösek vagyunk?

isocrates_coaching 2013.06.30. 19:21

Kiabal.jpgEzt a történetet a Facebookon találtam, ott share-eltem, de annyira fontos az üzenete, hogy a többi csatornára is kirakom, hogy terjesszem ezt a mém-et...

"Egy hindu szent, aki elment a Gangesz folyóhoz megfürödni, egy családot látott a folyóparton, akik mérgesen kiabáltak egymásra. Odafordult a tanítványaihoz, mosolygott és megkérdezte:

“Miért kiabálnak az emberek, amikor idegesek egymásra?”

A tanítványok gondolkodtak egy ideig, majd az egyikük ezt mondta: “Azért, mert ilyenkor elveszítjük a nyugalmunkat.”

“De miért kiabálunk, amikor a másik személy ott áll mellettünk? Mondhatnánk neki sokkal halkabban is”
- kérdezte a szent.

A tanítványok tanakodtak még, de nem találták a megfelelő választ. 

Végül a szent elmagyarázta:

“Mikor két ember mérges egymásra a lelkük eltávolodik egymástól. Hogy leküzdjék ezt a távolságot kiabálniuk kell, hogy meghallják egymást. Minél mérgesebbek, annál hangosabban kiabálnak, hogy leküzdjék a nagy távolságot.
Mi történik a szerelmeseknél? Ők nem kiabálnak egymásra, hanem halkan beszélnek, mert a lelkük nagyon közel van egymáshoz. Köztük lévő távolság nincs is vagy nagyon kicsi."

A szent folytatta:

“Amikor még jobban szeretik egymást mi történik? Nem beszélnek, csak suttognak és így még közelebb kerülnek egymáshoz. Végül már suttogniuk sem kell, csak egymás tekintetéből megértik egymást. Ez mutatja meg milyen közel áll két ember egymáshoz, amikor szeretik egymást.”

Ránézett a tanítványaira és ezt mondta:

“Ezért amikor vitáztok ne hagyjátok, hogy lelketek eltávolodjon. Ne mondjatok olyan dolgokat, amik eltávolítanak egymástól, különben egyszer eljön a nap, mikor akkora lesz a távolság köztetek, hogy lelketek többé nem talál vissza egymáshoz.”

Csend és gondolkodás...  hogy ezt ne felejtsük el... Kíváncsi vagyok, legközelebb, amikor, ahogy szoktál, dühbe jössz és elkezdesz kiabálni (vagy én) el tudjuk-e ezt felejteni?

Szilágyi Miklós - coaching.szm@gmail.com 

Szólj hozzá!

Gondolatok az önbecsülésről... 6. (folytatás)

isocrates_coaching 2013.06.29. 18:21

Self-esteem workbook2_1.jpgTöbbféleképpen lehet bekapcsolódni ebbe a sorozatba. A legutolsó, 5. részt kb. egy féléve tettem fel a blogra… ami késik, nem múlik… Szóval, az alább jelzett linken elérhetők az előző részek, de ha valami különösen érdekel és ismered általában a témát, szemezgethetsz is… ez a 6. Rész a 6-9. fejezetet tartalmazza a könyvből…

Az 5.részben – a hosszú 5. Fejezetben - “az önsorsrontó, önsorsromboló, negatív gondolatok kezeléséhez adott a könyv útmutatót. Mindannyiunk fejében megy a "közvetítés", "kommentelés" párhuzamosan azzal, amit csinálunk és amit a többiek csinálnak körülöttünk. Ez szorosan összefügg az önbecsülésünk fejlesztésével, a belső napunk energiájához való hatékonyabb hozzáféréssel. Nagyon nem mindegy ennek a monológnak tartalma. Ráadásul minél nagyobb kontrasztban van a külvilággal, annál jobban kell és egyszerre nehezebb is vigyázni arra, hogy isten mentsen, hogy valami kikerüljön belőle a napvilágra... ez azután pótlólagosan növeli a stressz-szintünket...” 

Egy gyakorlati kézikönyv folytatásokban... Ez a 6-9. fejezet... az előző részek:

http://vezetoi-coaching.blog.hu/2012/12/01/gondolatok_az_onbecsulesrol_5_folytatas

6.   fejezet. - Nézzünk szembe a Valósággal: „mégis!”

Az eddigiek alapján – ha alaposan foglalkoztunk vele, végigcsináltuk a javasolt feladatokat és elég éleseszűek és türelmesek és/vagy szerencsések voltunk, hogy hatékonyan tudjuk használni az adott ön-elemző eszközöket – eljuthattunk oda, hogy felismerjük és helyettesíteni is tudjuk már az önromboló, negatív. valóság-érzékelésünket torzító automatikus gondolatainkat és eljussunk a gátló, negatív alap-meggyőződéseinkig.

Az eközben (szinte észrevétlenül) kialakult érzékünknek az a nagyon nagy előnye, hogy miközben az ember már szembe tud nézni a valósággal, eközben jól érzi magát a bőrében, az önbecsülése nemhogy csökkent volna, nő.

Néhány kulcs momentum:

  1. Az, hogy ha aktuálisan rosszul érezzük magunkat eseményekkel, viselkedésekkel, kimenetelekkel vagy bármi más külső tényezővel kapcsolatban, az önmagában rendben lehet. Persze, hogy nem ülünk vigyorogva, ha ránk szakad az ég. Rosszul érezhetjük magunkat a helyénvaló lekifurdalás, vagy csalódás miatt az adott történéssel kapcsolatban. Ez alapvetően különbözik azonban attól, ha a belső immanens, örök belső emberi értékünkkel kapcsolatban van rossz érzésünk (ahogy korábban említésre került,  a szégyen-érzés ilyen).
  2. Azt modani, hogy „Még nem vagyok teljesen alkalmas a vállalt munkára” alapvetően különbözik attól, hogy „Nem vagyok alkalmas/jó, mint ember”. Rosszul érezni magunkat egy kudarc felett nagyon más, mint azt mondani/gondolni, hogy „Egy komplett szerencsétlenség, ami vagyok”. Ez utóbbi, ha komolyan, erősen beépült a gondolkodásunkba, nem teszi lehetővé az egészséges önbecsülés kialakulását.
  3. Rendben van, ha megítélünk, hagyunk megítélni viselkedést, valamihez való tehetséget, érzéket, de alapvetően nincsen rendben, ha ez a megítélés a  belső emberi értéket akarja érinteni.

Képesség-fejlesztés

Meg akarjuk különböztetni a kellemetlen külső tényezők (vagy saját ügyetlenség, stb.) által okozott rossz érzést az alapvető, belső emberi értéket megkérdőjelező,   alapvetően negatív hatású rossz érzéstől. Az utóbbit szeretnénk kiküszöbölni, az előbbit pedig természetesen kezelni.

Az emberek, akiknek problémája van az önbecsüléssel, gyakran használják a Mivel...azért formulába öltöztetva a következtéseiket, gondolatmeneteiket. Például: Mivel ...(külső feltétel), ezért ..nem vagyok alkalmas, jó ember. Ez természetesen  vagy megsemmisíti az önbecsülésünket, de legalábbis nem engedi nőni, fejlődni. Ezért az ilyen típusú gondolatmeneteket el kell kerülni, helyettesíteni kell.

Az itt ismertetett Mégis.. fordulat által gerjesztett gondolatmenet ésszerű, pozitív, azonnali választ ad kellemetlen, problematikus külső tényezők megjelenésére – olyan választ, amely megerősíti az emberben az értékesség érzést, megkülönböztetve azt a külső ényezők által befolyásolható viselkedéstől, illetve tulajdonságtól. Az alapgondolat itt az, hogy a Mivel...ezért  gondolatmenetet a Habár...mégis  formulával kell behelyettesíteni.

(Ez az egész magyar fülnek azért kicsit gyerekesnek hallatszhat, mi szeretünk az események, az ilyen levezetések felett elszáguldani, mert mi sokkal okosabbak vagyunk ennél...sőt, hajlamosak is vagyunk kicsit lenézni azokat (gyakran lekicsinyelve „amerikai” módszereknek híva ezeket a módszereket), akik ilyen dolgokkal próbálják helyre bütykölni negatív hatású gondolkodásukat. Gondoljunk csak a „csííííz, mosolyogni”-ra, vagy a pozitív gondolkodás túlzott emlegetésére. Nos, most figyeljünk oda és kész. – SZM)

A Habár...mégis  helyettesítő formula első részében ugyanaz az esemény/tényező szerepel (esetleg kicsit megváltoztatva, például a kizárólagosságot részlegességre), mint az eredeti Mivel...ezért  formulában, az igazi  különbség a ...mégis utáni részben van:

Habár...(valami külső tényező), mégis (valamilyen kijelentés az értékességről)

Például: „Habár elszúrtam ezt a projektet, mégis ez nem változtat azon, hogy értékes ember vagyok.”

Egyéb Mégis kijelentések:

  • Mégis, én még mindig nagyon értékes ember vagyok
  • Mégis, én továbbra is fontos és értékes ember vagyok
  • Mégis, az én értékességem végtelen és változatlan (születésemmel kaptam és halálommal enyészik el, mint minden embernél).

Mégis gyakorlat

Ezt érdemes egy partnerrel végigcsinálni, egyedül nehezebb. Kérjük meg a partnerünket, hogy bármilyen negatív gondolat eszébe jut veled kapcsolatban, vágja a fejedhez. Például:

  • Ezt tényleg elszúrtad!
  • De furcsa orrod van!
  • Állandóan motyogsz, semmit se értek!
  • Állandóan hibát keresel bennem!
  • Baromi hülye tudsz lenni!

Mindegyik ilyen negatív kritikára próbálj meg az egód sarkára állni és használva a Habár...mégis formulát, hasznosítsd az eddigi tapasztalataidat a kognitív pszichológiában. Ha például valaki butának nevez, mondd azt, hogy „Habár néha tényleg bután viselkedek, mégis...” (itt változott például a buta vagy általánosító, kizárólagos formulája a néha tényleg bután viselkedek  részlegességére). „Mindegy, mit csinálsz vagy mondasz rólam, én mégis értékes ember vagyok”.

Gyakorlat

Lépések

  1. a következő 6 nap alatt válassz ki minden napra 3 olyan történést, ami potenciálisan képes rongálni az önbecsülésedet.
  2. Mindegyik eseményre keress egy  Habár...mégis formulát:
    • azután írd le az eseményt,
    • a Habár...mégis kijelentést és
    • az érzést, amit a formula kitalálása közben éreztél.

Ha leírod, jobban megmarad, gyorsabban magadévá teszed a módszert.

                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                               

Esemény/Helyzet

Habár...mégis kijelentés

Hatása

Első nap

 

 

 

1.

 

 

 

2.

 

 

 

3.

 

 

 

Első nap

 

 

 

1.

 

 

 

2.

 

 

 

3.

 

 

 

Első nap

 

 

 

1.

 

 

 

2.

 

 

 

3.

 

 

 

Első nap

 

 

 

1.

 

 

 

2.

 

 

 

3.

 

 

 

Első nap

 

 

 

1.

 

 

 

2.

 

 

 

3.

 

 

 

Első nap

 

 

 

1.

 

 

 

2.

 

 

 

3.

 

 

 

 

7.   fejezet. - Vedd észre és mérd fel a saját belső emberi értékeidet

„Gondolj inkább arra, amid van és ne arra, amid hiányzik. Azok közül, amelyek redelkezésedre állnak, válaszd ki a legjobbat és gondoldd el, mennyire sóvárogva szeretnéd őket megszerezni, ha hiányoznának.” – Marcus

Fontos, hogy pontosan tisztában legyél az immanens belső emberi értékeiddel. Gyenge önbecsüléssel rendelkező emberek a saját belső értékeiket nagyon szűken határozzák meg. Feltételesen és csak bizonyos jellemvonásokkal és viselkedéssel kapcsolatban. Amikor azután az így, szűken meghatározott feltétel nem, vagy nem teljes egészében teljesül, akkor a maradék önbecsülésük is veszélyben van.

Ezzel szemben, akiknek helyén van az önbecsülésük, biztonságban érzik magukat a belső emberi értéküket illetően. Tudják, hogy a vonzó és kívánatos tulajdonságok és viselkedés csak kifejezik ezt az állandó, belső emberi értéket és talán bizonyos mértékig emlékeztetői ennek az értéknek. Nem hagyják, hogy a valamilyen területen elért, kicsit gyengébb teljesítmény befolyásolja ezt a biztonságos érzést és tudatot. Miközben valaki felnőtté, emberré érik, megtanulja, hogy az emberek különböző és komplex módon juttatják érvényre magukat és maguk is egyre több lehetőséget találnak arra, hogy a saját állandó belső emberi értékeiket megjelenítsék.

Érdekes megfigyelés (Patricia Linville, egy Yale pszichológus részéről), hogy minél komplexebb, bonyolultabb valakinek a magáról alkotott képe (és így az érzékelése a belső világáról), annál jobban áll ellen az önbecsülése a stressznek. Például aki magát egyszerűen egy tenisz-játékosnak tartja, valószínübb, hogy súlyosabban fogja érinteni az önbecsülését, ha elveszít egy meccset,  mint valaki, aki korral és tapasztalattal felvértezve, önmagát egy összetettebb, több én-szeletből álló valakinek látja különböző életbeli szerepein keresztül.

Mindenki embrió állapotában már kész van ebből a szempontból, az emberi értékei ott vanank belül, a legbensőnkben,  egy „magban”. Ez már akkor magában hordozza a belső változatlan/változhatatlan emberi érték összes lehetséges vonását olyan gazdagon, amelyből azután egy csodálatos virág fejlődhet ki. Nyilván, ha ezt szorosan tudományosan szemlélnénk, kimutathatnánk, hogy természetesen, az öröklési anyagunk különböző, ezért a fentiek átfogalmazhatóak úgy, hogy mindenkiben születéskor a saját öröklési anyagának megfelelően végtelen gazdag tárháza van meg a lehetőségeknek, de ezek az egyébként végtelen lehetőségek mindenkinél kicsit más, csak rá jellemző hálózatban és hierarchiában,  mátrixos szerkezetben illetve  -szövetben jelennek meg.

Például valakiben a kreatív tehetség művészeteken keresztül hajlamos megnyilvánulni, valaki másban a probléma-megoldásban, vagy a túlélési képességben, megint másban az emberek segítésében, vagy valaminek a szenvedélyes művelésében.

Másokban a kreatív tehetség teljesen, vagy részben éppen „alszik”. Megszületésekor azonban mindenki rendelkezik valamilyen praktikus, intellektuális, művészi, szóval valamilyen kreatív tehetség áldásával.

A kreatív tehetséghez hasonlóan mindenki rendelkezik valamilyen mértékben valamelyik kívánatos tulajdonsággal a fejlődése különböző szakaszaiban. Még egy elítélt is becsületes néha. Még egy bandavezér is lehet kreatív a kommunikációjában vagy szervezési készségében.

Minden egyes ember hasonlítható egy portréhoz, amely  különböző szintű készültséget ért el. Az egyik embernél egy terület meglehetősen előrehaladott állapotban van már, és itt a fényt a portré érdekesen vetíti vissza. Egy másik embernél, egyik terület sem tűnik ki a többi közül, de mindegyik valahogyan eléggé előrhaladott, nagyjából egyenletesen, ezzel is egy egyedi és érdekes mintát mutatva. Mindegyik portrét egy művész szemén keresztül látjuk, érzékelve az egyedi mintákat és lehetőségeket.

A következő feladat segíteni fog, hogy valósághűbben és öszintén fel tudd ismerni a saját állandó belső emberi értékedet olyan módon, ami később is emlékeztetni fog Téged erre.

Képesség-építő feladat

3 részből áll a feladat:

  • rész: lista a személyes vonásokról, képességekről, amelyekkel leírhatóak az emberek, ezt kell kitölteni Magadra.
  • rész: lehetővé teszi, hogy meghatározd azokat a kiegészítő tulajdonságokat, amelyek speciálisan rád jellemzőek
  • rész: segít annak meghatározásában, hogy a saját válaszaid hogyan demonstrálhatják egyedi módon a Te állandó belső emberi értékeidet. 
  1. rész: Személyes vonások, képességek 

Értékeld saját magad az alábbi táblázatban 1-10-ig minden egyes feltüntetett személyiség-vonásnál. 0 azt jelenti, hogy ez a vonás belőled teljesen hiányzik (soha nem is mutattad fel semmilyen mértékben sem) és 10 jelenti azt a vonást, amely nálad teljesen kifejlődött és meg is jelenik a működésedben, amennyire ez lehetséges. 

Próbálj meg annyira pontos és fair lenni, amennyire csak Tőled telik. Ne befolyásoljon, hogy „hogyan néz ki”, hogy egyikben kénytelen vagy magadnak nagyon alacsony értékelést adni, míg másban magasabbat. Ne fújd fel feleslegesen az értéket és ne is értékeld magad alá, az a normális, ha nagyon vegyes a kép. Néhány dolog nagyon jellemző lesz Rád, néhány nagyon kevéssé és a maradék olyan átlagos vagy közepes értékelést fog kapni. Ahhoz, hogy valamire használni tudd, érdemes a lehető legőszintébbnek lenni, mi értelme magadnak hazudni? (Jelzem, másnak is minek, de ez most messzire vezetne...SZM) 

Ez nem egy verseny, senkit sem kell (és nem is lehet) legyőzni. Magas értékek nem a nagyobb értékességet jelzik (nincs nagyobb értékesség, ebben mindenki egyenlő). Ne felejtsd el, hogy az állandó belső emberi érték egy adottság és mindenki ugyanannyit kapott belőle. Amiben különbözünk, az a csak ránk jellemző egyedi mód, ahogyan ez a belső érték megjelenik, sugárzik belőlünk. 

Csak az objektív kitöltésnek lehet valami haszna. Kerüld el (itt is) a mindent-vagy-semmit és a túláltalánosító gondolkodást. 

Írj be egy X-et   minden egyes tulajdonságnál, a megfelelő értékeknél a következő táblázatban:

 

Teljesen hiányzik

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Teljesen kifejlődött

 

0

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

Intelligencia/IQ

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Karakter (etika, becsületesség, tisztesség, fair-ség)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kreativitás/Probléma-megoldás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ítélőképesség/Bölcsesség

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kedvesség/Együttérzés

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Humor (kezdeményező és elismerő)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Tisztelet/figyelem mások irányában

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Figyelem önmagam irányában

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Képesség a növekedésre, fejlődésre, változásra

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2. rész: Pótlólagos személyiségi vonások

Öt olyan pótlólagos személyiségi vonást kell majd a következő táblázatban megnevezned és értékelned az 1-10-es skálán, amellyel hozzájárulsz a saját és mások jólétéhez.  Rád van bízva, melyik 5-öt választod, a következő lista is segít, de nem feltétlenül csak a listából lehet választanod. A várható az, hogy még az így kiválasztott 5 személyiség-vonás sem jellemezhető a maximális értékkel (esetleg csak akkor, ha Te vagy a mesebeli Superman...-SZM).

Tehát válassz ki 5-öt a következő lehetséges tulajdonságok listájából, vagy találj ki magadnak 5-öt:

  • rendszeretet
  • nyugodtság, csendesség
  • határozottság
  • szorgalom
  • spórolás
  • komolyság
  • igazságosság
  • moderáltság
  • tisztaságszeretet
  • hűség
  • szerénység
  • mások értékelése
  • érzékenység
  • szeretetre méltóság, -re képesség
  • önkritikusság
  • emberi melegség
  • bátorság
  • vidámság
  • az emberi élet tisztelete
  • játékosság
  • gyengédség
  • döntőképesség

Ha sikerült megadnod 5 ilyen a fenti táblázathoz képest addicionális pozitív tulajdonságot, a következő táblázatban ugyanúgy be kell x-elni a Rád jellemzőnek érzett értéket a megfelelő személyiségvonásoknál:

 

0

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

A.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

B.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

C

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

D.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

D.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3. rész: A feladat értelmezése

Mivel az emberek komplexek  és különbözőek, a Te táblázataid mindenki másétól különbözni fognak. Egyrészt nagy valószínüséggel nem azonosak az addicionális tulajdonságok, másrészt (ha valamilyen módon ezt transzparens módon mindenki kitöltené és azt mindenki megismerhetné . ami természetesen  nem lehetséges), akkor kiderülhetne, hogy bizonyos területeken Te valószínüleg magasabb „osztályzatot” adtál magadnak, másoknál pedig alacsonyabbat. Az is valószínű, hogy a szélsőségek (0-k és 10-esek) vagy egyáltalán nem lesznek gyakoriak, vagy hiányozni fognak, mert általában nem vagyunk szélsőségesek.

Ez a kép, ez a személyes portré,  ami ezekből a táblázatokból kialakul, egy komplex és egyedi mintát fog mutatni, a különböző pontokon különböző fejlődési fázisokban. Mindenesetre ebből a portréból bizonyosan következik a belső emberi értékünk egy magasabb szintű érzékelése. A számszerű értékelésnek nem az összehasonlíthatóság a lényege, hanem hogy segítenek  egy teljesség-kép megteremtésében. Ez – ahogy az előbbi analógiában már szóltunk erről - egy klasszikus képhez hasonlít egy kicsit. Néhány szín élénk, néhány halvány. Kiegészítik egymást. Együttesen, egy egyedi teljességet képviselnek. Hogyan lehet értékelni azokat a területeket, ahol csak alacsony értéket tudtunk adni magunknak? Kétféleképpen lehet ezeket értékelni. Az egyik mód, hogy úgy tekintsd a személyiségvonások teljességét ezekkel az alacsonyabb értékekkel együtt, mint egy nagyon értékes gyémántot, amelynek van néhány (anyag-)hibája. A másik mód, hogy úgy tekinthetsz ezekre a gyengébbre értékelt tulajdonságokra, mint potenciálisan fejleszthető területekre, és kihívásnak tekintheted őket, amelyeken módod van javulást elérni.

Fontos (ez megint ismétlése a lényegnek), ezek az esetleges alacsonyabb értékek egyik-másik tulajdonságunknál nem csökkentik egy jottányit se az állandó, örök (azaz „immanens”) belső emberi értéket, csak annak felszínen való megjelenését teszik egy kicsit halványabbá, ugyanúgy, mint ahogy a fejlesztésük se fogja növelni ezt a belső értéket, csak (belülről) ragyogóbbá teszi.

Válaszolj a következő kérdésekre:

    1. Ha  gondolkozol az előző két táblázat válaszain, választásain, melyik tulajdonságokat érzed a legfontosabbaknak?

 

 

2. Azok a tulajdonságok, amelyeket magadnál a legfontosabbnak tartasz, a következők (mindegyikhez írd oda, miért):

  • ....

 

 

 

  • ....

 

 

  • ....

 

 

3. Vegyük az én-mint-egy-kép hasonlatot/analógiát. Próbálj meg egy pártatlan megfigyelő szemével rátekinteni, hol lenne „a fény a legfényesebb”? Más szóval, ha valaki rászánná az időt, hogy úgy tekintsen Rád, amilyen most vagy, melyik területeket értékelné a legjobban?

 

4. Ebből a feladatból, azt tanultam, hogy.....

 

8.   fejezet. - Teremtsd meg a belső emberi értéket  erősítő gondolataidat

„Önmagunk elfogadása nem önkritikátlanságot szül. Ellenkezőleg, kedvességet, tiszteletet, bátorítást, támogatást, kemény de törődő fegyelmet...ezek adják a jó alapot a fejlődésre.” – Anonymus

Az emberek nem tökéletesek és - akár önbecsüléssel, akár anélkül - időnként hibáznak. Mindkét esetben előfordul, hogy nem tudják elérni a céljaikat és nem tudják megvalósítani az álmaikat. Mindkét csoportban vannak vonzó emberek, és olyanok, akik kevésbé. Mindkét csoportban vannak olyanok, akik sikeresek az üzleti életben, az iskolában, sportban, pár- és egyéb kapcsolatokban, vagy egyéb területeken és vannak, akik kevésbé. Mi különbözteti meg mégis a két csoportot, azt, akinek van önbecsülése és akinek nincs?

A kutatások és klinikai tapasztalatok jelzik, hogy az önbecsüléssel megáldott csoport tagjai máshogyan gondolkoznak és a belső beszédük is különbözik, mint a másik csoport tagjai, akik önbecsülése hiányos.

Ha például hibáznak azok, akiknek gyengébb az önbecsülése (azokkal együtt, akik „A”-típusosos személyiségvonással rendelkeznek és az aggódás-tesztben magas értékkel szerepelnek), nagyon ön-kritikus gondolatokat fogalmaznak meg, olyanokat, mint „Mi a baj velem?”, vagy „Tudhattam volna!”, vagy „Miért vagyok ennyire hülye?”. Az ilyen és ehhez hasonló ön-megtagadó, ön-romboló kijelentések nyilvánvalóan rongálják az önbecsülést.

Megjegyzés (SZM): az „A” személyiségtípus jellemzői: ambiciózus, aggresszív, üzleti-mentalitású, kontrolláló személyiség, nagyon versenyző alkat, türelmetlen, aggódó.

A „B” személyiségtípus jellemzői: teljes ellenkezője az „A” típusnak: türelmes, nyugodt, könnyed/laza, hiányzik belőle a sürgősség érzése.

Az „A” és „B” típusosra osztást a Wikipedia szerint 1950-ben publikálták, sokan kritizálják a pszichológiai szakmában, de népszerű pop-pszichológiai fogalomként meghonosodott)

Ezzel szemben a másik csoport, az egészséges önbecsüléssel rendelkezők, (például a „B”-típusú személyiségek és az aggódási-tesztben alacsony értéket produkáló) a balsikereket sokkal dinamikusabban értékelik, a külső tényezőkre, viselkedésre fókuszálnak (pl.: „Ez egy nehéz teszt volt”, vagy „annyi területen kell teljesítenem”, vagy „nem tanultam eleget – a következő vizsgára jobban fel fogok készülni”). Az ilyen kijelentések nem is nagyon horzsolják az önbecsülést a stresszes helyzetek ellenére, könnyen megnyitva a lehetőséget a viselkedésük megjavítására anélkül, hogy magukat okolnák közben.

Azzal, hogy arra fókuszálnak, hogy mi „a baj” velük, az önbecsülés-hiányosabb emberek elégtelennek, alkalmatlannak érzik magukat. Vesztesnek érzik magukat, elvesztik a motivációjukat és az örömet, hogy magukat értékesnek tudják látni/érezni. Ha mégis sikerül rávenniük magukat az önfejlesztésre, azt mindent-vagy-semmit, perfekcionista gondolkodással próbálják megvalósítani, erőszakosan, valahogy örömtelenül, szenvedve, ami rendszerint kudarchoz vezet.

Ezzel szemben az egészséges önbecsüléssel rendelkező emberek tudatában vannak változatlan, örök belső emberi értéküknek annak ellenére, hogy nem tökéletesek, és vannak hiányosságaik. A jó dolgokra koncentrálnak inkább, természetes számukra, hogy a fejlődésre koncentráljanak, és inkább a répára, mint a botra.

A kognitív terápia célja az önbecsülést aláásó negatív gondolatok semlegesítése, helyettesítése. Ezt gyakorlatokon keresztül teszi, amelyek ön-megerősítő gondolatokkal foglalkoznak, amelyek segítik építeni és megvédeni az önbecsülésünket.

Képesség-fejlesztő gyakorlat

A következő felsorolás olyan kijelentéseket tartalmaz, amelyeket az egészséges önbecsüléssel rendelkező emberek használnak belső monológjukban.

Először arról, hogy hogyan érdemes ezekkel a gondolatokkal foglalkoznod: célszerű minden egyes gondolatot egy kicsit „megrágni”, elgondolkozni rajta, mielőtt továbblépsz a következőhöz.  Ezért érdemes megteremteni magad számára az optimális körülményeket:

  1. Keress egy csendes pontot, ülj le egy kényelmes karosszékbe, ahol a következő 20 percben nyugalmad lesz. A gondolatok listája legyen nálad,  a kezedben, az öledbe ejtve.
  2. Csukd be a szemed, végy néhány mély lélegzetet és lazítsd el magad olyan mélyen és teljesen, amennyire lehetséges. Készülj fel és számíts egy kellemes élményre.
  3. Nyisd ki a szemed csak annyira, hogy el tudd olvasni az első kijelentést. Azután csukd be a szemed és koncentrálj az olvasott kijelentésre. Ismételd meg halkan, vagy hang nélkül magadnak háromszor, lassan, lehetővé téve, hogy a kijelentés teljes igazságát sikerüljön teljesen magadévá tenni. Ha képes vagy, próbáld meg magad egy konkrét helyzetben elképzelni, amelyben ténylegesen végigfut a gondolataidban és az érzéseidben ez a gondolat.
  4. Persze, lehet, hogy van olyan közöttük, amelyet nem érzel magadra megfelelőnek. Ez természetes, különbözőek vagyunk. Gondolj arra, hogy ez egy türelmet is erősítő  gyakorlat új – egyelőre akár kicsit idegennek tűnő - gondolatok elsajátítására. Ebben a folyamatban hessegesd el magadtól azonnal a negatív, vagy pesszimista gondolatokat, amelyek megpróbálnak az agyadba türemkedni és elronthatnák a hatást. Fogadd el, akármi történik, anélkül, hogy elvárnád a tökéletességet. Ha valamelyik gondolattal nem esne jó végigcsinálni ezt a gyakorlatot, hagyd ki, és esetleg egy másik alkalommal próbálkozz vele újólag. Esetleg próbáld meg ezeket a kicsit számodra idegen gondolatokat úgy módosítani, hogy jó érzésed legyen velük kapcsolatban, de csakis pozitív értelemben.
  5. Ismételd meg az első 3 lépést mindegyik kijelentésre, ez kb. 20 percet fog igénybe venni.
  6. 6 napig ismételd meg ezt naponta, ha azt szeretnéd, hogy hatása is legyen.
  7. Minden nap, miután letelt ez a kb. 20 perc, figyeld meg, hogyan érzed magad. Sokan, akik végig csinálták ezt a gyakorlatot, azt tapasztalták, hogy ezek a gondolatok egyre komfortosabb érzéseket indukálnak és hű baráttá válnak. Azok a gondolatok, amelyek ezalatt az idő alatt nem válnak komfortossá, még azok is azokká válhatnak, ha az egész gyakorlat végén visszatérsz hozzájuk.

Az önbecsülés természetes megjelenései:

  1. Jól érzem magam. Ez jó.
  2. Elfogadom magam, tudom, hogy én több vagyok, mint a botlásaim, hibáim és egyéb negatív külső tényezők.
  3. A kritika külső tényező. Ha kritikát kapok, megvizsgálom, hogy tanulhassak belőle, anélkül, hogy ettől értéktelenebbnek gondolnám magam.
  4. Én magam is kritizálhatom saját viselkedésemet, hozzáállásomat, anélkül, hogy megkérdőjelezném a belső emberi értékeiemet.
  5. Észreveszek minden jelet, ami arra mutat, hogy elértem valamit, vagy fejlődök és örülök neki. Nem  számít, hogy esetleg mások, vagy akár saját magam is nem gondolom, hogy ez a változás olyan nagyon jelentős lenne. A kis sikereknek is tudok örülni.
  6. Örülök minden sikernek, vagy fejlődést mutató jelnek, amit másoknál veszek észre, anélkül, hogy ettől őket értékesebbnek gondolnám magamnál.
  7. Képes vagyok jól élni és jól kihasználni az időt, az energiámat, türelmemet, gyakorlásomat és a segítséget, amelyre ehhez szükségem van.
  8. Elvárom másoktól, hogy szeressenek és tiszteljenek. Ha némelyek nem, az is rendben van.
  9. Általában bíznak bennem az emberek és őszintén és tisztelettel fordulnak felém. Ha nem, az se baj.
  10. Általában a véleményeim a kapcsolataimban és a munkában megállják a helyüket.
  11. Képes vagyok másokat befolyásolni logikus gondolkodásommal, amelyet hatékonyan tudok megjeleníteni és védeni.
  12. Szeretek másoknak segíteni, hogy jól érezzék magukat az életben.
  13. Szeretem az új kihívásokat és nem háborodok fel, ha nem minden sikerül.
  14. A munka, amit kiadok a kezemből, általában jó minőségű és még sok értékes dolgot szeretnék megvalósítani az életben.
  15. Tisztában vagyok az erősségeimmel és tudom őket hasznosítani.
  16. Tudok nevetni magamon, azokon a nevetséges dolgokon, amelyeket néha csinálok.
  17. Azt gondolom, hogy a hozzájárulásom tud javítani az emberek életén.
  18. Jól esik, hogy hozzájárulhatok ahhoz, hogy másokat boldogabbak lehessenek és jól érzem magam, amikor velük vagyok.
  19. Értékes embernek gondolom magam.
  20. Szeretem, hogy egyedi vagyok.
  21. Szeretem magam, anélkül hogy bárkihez hasonlítanám magam.
  22. Stabil vagyok és biztos magamban mert semmi nem árnyékolja be a belső emberi értékeim ragyogását.

 

9.   fejezet. - A feltétlen emberi érték – Áttekintés

Eddigiekben áttekintettünk néhány fontos gondolatot és karaktervonást, amelyek az önbecsülés 3 építő-kockájának, oszlopának az egyikével, a feltétlen emberi értékkel kapcsolatosak. A további ötletek és képességek erre az oszlopra épülnek, ezért fontos, hogy egy pillanatra megállva áttekintsük az eddigieket.

3 fontos gondolat:

  1. Minden ember végtelen, változatlan és egyenlő értékkel bír, amelyet születésekor kap meg.
  2. A belső emberi értéknek ez a magja különálló, független a külső tényezőktől. A külső tényezők mutathatják, megjeleníthetik bizonyos mértékig ezt a mag-érzést, vagy segíthetnek, hogy átragyogjon a személyiségünkön, de ettől az esetleg változó hatástól függetlenül a belső emberi érték állandó és változatlan (azaz örök).
  3. Az emberek belső állandó és változatlan értéke különbözőképpen, más és más minták szerint jelenik meg, de minden egyes ember teljes ember, őrzi magában ezt a változatlan belső emberi értéket születésétől kezdve.

4 tanult képesség:

  1. A negatív, belső emberi érték átélését, az önbecsülést veszélyeztető gondolatot ki kell váltani, pozitívval kell helyettesíteni.
  2. Használni kell a Habár...mégis mintát.
  3. Tudatosítsd magadban, tartsd ébren az érzést a saját változatlan emberi értékeddel kapcsolatban.
  4. Váljon természeteddé, hogy ezt a belső emberi értéket erősítő, elfogadó, felmutató gondolatokkal vértezd fel magad.

Általános áttekintés

Segít, ha erősíted magadban az előző oldalakon található ötleteket és a képességeket. Ennek jegyében próbáld meg befejezni, teljessé tenni a következő kijelentéseket. Lehet, hogy szükséged lesz hozzá visszalapozni az előző oldalakra, ne habozz ezt tenni. Szóval a kiegészítendő kijelentések, gondolatok a következők:

  1. Azok a gondolatok, amelyek a legmélyebb benyomást tették rám, a következők:

 

 

2. Azok  a képességek, amelyekre a legszívesebben emlékeznék a leghosszabb ideig, a következők:

 

Befejezésként ehhez a részhez, egy kis történet:

Mindig hálás vagyok a sorsnak azokért a pillanatokért, amikor egy villanásra mintegy belülről és a lehető legtisztábba látok meg dolgokat: a következőket egy amerikai szüfrazsett (a nők emancipációjáért harcoló hölgy), Elisabeth Cady Stanton hagyta bejegyzésként egy út melletti fogadóban:

„Azt gondoltam, hogy a legfontosabb dolog, amit meg kell tenni, hogy egyenlőek legyünk a fiúkkal, az, hogy okosak és bátrak legyünk. Ezért elhatároztam, hogy görögül fogok tanulni és megtanulok a lovakkal bánni.”

Egy csodálatos hölgy, aki jól tudott bánni a lovakkal, elolvasva az előbbi bejegyzést, azt kérdezte tőlem: „Nem egy csodálatos gondolat?”. Azt válaszoltam neki: „De. Magam is lejegyeztem. De valahogy furcsán hat rám.” Erre ő: „Miért? Szeretek a lovakkal bánni, azt az érzést adja, hogy ura vagyok a helyzetnek.”

Mire én: „Egyetértek. Jó dolog tanultnak és bátornak lenni. Csak az, amiből ez következne, az hibás, az, hogy valamit tennünk kell, hogy egyenlőek legyünk (azaz egyenlő értékűek) egymással. Jó dolog ezeket a tulajdonságokat bírtokolni, de nem azért, hogy egyenlőek lehessünk bárkivel is. Már azok vagyunk.”

Szilágyi Miklós - coaching.szm@gmail.com  

Szólj hozzá!

Külföldi coachok virágcsokra újra szeptembertől...

isocrates_coaching 2013.06.25. 17:24

Put this on your calendar.jpgÁbri Judit kreatív, kitartó brand-építő… Harmadik évadját indítja útra szeptemberben a Coaching Határok Nélkülnek.  A világ sok tájáról jönnek ide coachok, akiknek nagy részét könyvekből, fényképről, hírükből, youtube videójukról ismerjük, hogy  egy teljes napon át,  válogatott coach és coachee társaság számára egy kiválasztott, kedvenc témájukról, technikájukról vagy egyszerűen csak a tapasztalataikról beszéljenek egy témát körüljárva, és amennyit lehet, be is mutassanak ezek közül, működés közben.

Magam a második évadban fedeztem fel a CHN-t és az én első napom “hőse”, akire nagyon kiváncsi voltam és el is mentem meghallgatni, Robert Dilts volt. Ő a harmadik “név” az NLP történetében Bandler és Grinder után, számos könyve ismert és “nagy durranás”. Nem tévedtem, emlékezetes élmény volt. Még három előadáson voltam ott a 2. évadon, Donatus Thöne demonstrációira emlékszem különlegesen szívesen és egy másik előadás végén egy egy-órás bensőséges beszélgetésre Dawn Campbell-lel (már sokan elmentek, talán 10-15-en ültünk körben az egyik sarokban és kérdésekre Dawn nagyon érdekes mindennapi coaching tapasztalatairól számolt be).

Nagyrészt ismerősökkel találkoztam a legszélesebb értelemben vett coaching univerzumból (beleértve HR-eseket, vállalati embereket is),  akik felismerték a minél tágabb látókörű eszmecsere hasznosságát, és akik közül – az újak mellett – biztos vagyok, hogy sokan leszünk, akik időt és pénzt is szánunk rá, hogy szeptembertől következő év május-júniusáig előre meghatározott időpontokat fixen “foglalt”-ra jelöljük be a naptárunkba.

Megnéztem a 3. évad programját és az egyes előadókat. Ami következik, egy  szubjektív “rálátás”, egy szubjektív figyelemfelkeltés, mi minden is lehet/lesz izgalmas a 3. évadban.

Daniel Meier-rel kezdődik a sorozat szeptember 18-án. Ez egy kicsit a külön “meccsem” is, mert Judit szellemes ötletére minden egyes napot valaki “örökbefogadhat” és én “Dani”-re jelentkeztem… Ismerem korábbról, szeretem a könyveit (3 is megjelent már magyarul, az egyikben társszerző), a megoldásközpontú briefcoaching jeles svájci képviselője, a SolutionSurfers társtulajdonosa… Örülök, hogy segíthetek a sorozatnak, Dani és munkássága megismertetésében.

Lisa Bloom jön október 17-én. Lisa Bloom-mal már nem tudom melyik közösségi site-on találkoztam (talán a Twitteren?), arra emlékszem, hogy egy ingyenes e-bookjára feliratkozva adtam meg a mail-címemet…  Tény, hogy azóta olvasom a mailjeit (ez nem minden ilyen típusú maillel van így!), mindegyikben van egy kis történet, kedvelem a stílusát… az ingyenes e-book (“Using Stories to Get Clients – Your Story is Your Success”) ma is elérhető, és a “Cinderella and the Coach” című könyvét pedig az Amazonon meg is vettem a Kindle-re, amikor megjelent. Nagyon szeretem a story-mesélést, Lisa könyvei ébresztettek rá, hogy ez tulajdonképpen mennyire közel áll hozzám (mint az Úrhatnám polgárban a főszereplő, én is felfedeztem, hogy “ja… szóval én story-kban beszélek?”).

John Blakey könyve a “Challenging Coaching: Going beyond traditional coaching to face the FACTS” is ott található a Kindle olvasó listámon, talán éppen azért mert én óvatosabban közelítem meg a konfrontációt a gyakorlatomban. Értem, tudom a jelentőségét, ezért is érdekel a könyv és az a 2014. március 20-i nap, hogy a létező feltételes előítéleteimmel újra szembesülhessek… addigra meg is próbálom majd kiolvasni…

Dorothy E. Siminovitch-ról (2013 november 28.) semmit se hallottam addig, amíg a minap két nagyon kedves és nagyon tisztelt coach-kolléganőm nem kezdtek el róla beszélni valaminek kapcsán… áradoztak róla, hogy milyen érdekes volt tavaly a londoni ICF coach-konferencián őt hallgatni, ha valahol megjelent.  Gestaltos és  a jelenlétünk tudatos használatáról fog beszélni… érdekes téma, Magyarországon eddig csak Horváth Tünde előadásain lehetett erről hallani…

Az előzőekről kapásból tudtam ezt-azt, de utánanéztem egy kicsit a többieknek is  a programban.  Nézzük rögtön az utolsó napot 2014. Június 18-án, ami Prof. David Clutterbuck napja, “Mentoring és tehetséggondozás” címen. Nem tőle is találtam egy könyvet a Kindle könyvtáramban (rengeteg coaching könyv vár a sorára, nem tudom őket mind fejben tartani…:-)))?! “Coaching the Team at Work”… ez egyébként nem az egyetlen könyve, az Amazon 3 oldalon sorolja a könyveket, amelyekhez így-úgy köze van, az kb. 30 könyv lehet…  Érdekes nap lesz…

Marcia Smythe napjának a címe: “Az agykutatás legújabb eredményei a vezetés és a coaching szolgálatában” ígéretesnek tűnik (2014. január 21.), szoktam olvasgatni a neuroscience dolgokat, bár némi szkepszissel… de lássuk a medvét… azaz az agyat…

Ann Alder-nek (“A tapasztalati tanulás és szempontjai”, 2014. február 27-én) van egy könyve az Amazonon feltüntetve (“Pattern making, Pattern Breaking”, 240 oldal, 2010 november). Ami érdekes, hogy közvetlenül az Amazon a papírkönyvet nem forgalmazza, de ad meg forrásokat kb. 100 dolláros áron (!!), és a Kindle-n elérhető, de picit borsos áron, 119,33 dollárért…

Maradt Keith Antoine “A sport coach – teljesítmény az olimpiaia érmek és az üzleti világ tükrében” című napjával 2014. április 16-án.  Érdekes tendenciának tűnik, hogy egy-egy, egyelőre még elszigeteltnek tűnő alkalommal sportolók, egyéni és csapat-sportolók számára a szakmai edző (coach!) és a sport-pszichológus mellett, vagy néha helyett üzleti és/vagy személyes coachot “fogadnak” és az segíti a minél sokrétűbb felkészülésüket. Kiváncsi vagyok, hogyan illeszkedik vissza az eredetileg részben a szakmai sport-coachingból is származó személyes coaching a sportba is Keith szerint.

Ezt a cikket az ICF Coach Egyesület site-járól emeltem át, oda írtam eredetileg...

Szólj hozzá!

A jó elengedés és a jó ragaszkodás…

isocrates_coaching 2013.06.25. 08:35

elengedes 3.jpgEgy kis epizód a minap elgondolkoztatott azon, hogy mennyiszer tapasztalom, hogy az emberek nehezen, vagy nem tudnak elengedni valamit. Elengedni egy helyzetet, egy vitát, vagy komolyabb esetben egy szerelmet, egy munkahelyet, egy szakmát akkor is, ha külső szemlélő számára már nyilvánvaló, hogy esély nincs a megmentésére… beleragadunk, elszívja az energiánkat, nem vagyunk képesek fogásából szabadulni, nincs energiánk az újrakezdésre, az új befogadására, elzárkózunk előtte, nekünk az a régi kell, ami már nincs… nem tudjuk elengedni… 

Azután eszembe jutott az is, hogy a párja ennek, amikor nem tudunk jól ragaszkodni valamihez, valakihez… amikor “túlragaszkodunk”… amikor valami jól megy, túlságosan beleéljük magunkat, tobzódunk benne, ha ez egy jó, szerencsés munkahely, ahol minden összejött, büszkék vagyunk rá, nagyra vagyunk magunkkal, mintha az egész csak a mi érdemünk lenne, vagy ha egy szerelemről például, akkor elhalmozzuk szeretetünket a túlzott ragaszkodásunk minden jelével, túl, túl, túl, mindent, vagy sok minden túl-csinálunk… 

Arisztotelész etikái jutottak eszembe, van belőle vagy 3 magyarra is lefordítva, amelyeket kamaszkoromban mindegyiket akkor tettem le (ahogy erről már valahol biztosan írtam, de most megint ide passzol…), amikor arról kezdett írni (mindegyik…), hogy a legfontosabb mindenben a középút megtalálása, a nem túl sok és nem túl kevés… na, egy huszonéves kamasznak ez pont elég, hogy – legyen akármennyire “olvasós”, könyvmániás – letegye és sutba vágja a nagyokos könyvet, persze, hogy ezt tettem én is… soha nem olvastam ki ezeket a könyveket… érdekes, sok év után az a kicsi, ameddig eljutottam bennük, kezd bennem visszhangozni és leírom, hátha valakire még idejében tud hatni… Elengedes.jpg

Talán a "közép" nem is a jó szó... ez olyan langyos (langyosak, közömbösek …akiket kiköp az úr… - vagy hogyan van az idézet, azért ez nem semmi, ez a mondás…)... hátha a Neked jó nem egészen középen van… én inkább a “jó”-t használom… Ott, akkor és annak, akinek...  ez nagyon különböző is lehet… nem egyforma a mérték, nem lehet standard-et csinálni belőle… 

Még mielőtt ráfordulnék a címre, egy kis óvatosság… mind a ragaszkodásnál, mind az elengedésnél, ha azt mondja valaki, hogy találd meg a Te mértékedet mindkettőben (ez lesz a “Neked jó…”), könnyen megkaphatja, hogy nana… ne méricskélj, tedd, ahogy érzed, miért kellene például visszafogni a ragaszkodást, a túláradó örömet, az öröm tombolását?! Vagy miért kellene olyan könnyen elengedni valakit, valamit?! Nem az az igazi őszinte dolog, ha kimutatod az igazi érzéseidet, ha őszintén boldog vagy, teljes szíveddel? Vagy ha egyszer olyan fontos (volt) neked valami, miért ne ragaszkodnál hozzá körömszakadtáig?! Ha bármit, bárkit csak úgy, minden további nélkül el tudsz engedni, nem az mutatja azt, hogy tényleg olyan vagy, langyos, közömbös, semmi ember, akit – mint tudjuk – az úr…?! 

Erre azt mondom (és ez végülis, akármilyen szavakat használok, ez mélyen összecseng a valószínüleg nem kamaszkorú Arisztotelész szavaival), hogy mindenben a mérték, hívjuk azt “juste milieu”-nek, vagy “megfelelő”-nek, vagy “Neked jó”-nak, az arányok határozzák meg, hogy valami merre billen, hogyan tart ki, mennyire tartós, mennyire elviselhető, mennyire fenntartható… 

“A jó elengedés és a jó ragaszkodás”… Azt helyetted soha nem fogja tudni senki megmondani neked, hogy mi, mennyi, mikor  a “Neked jó…”, elég azt tudnod, hogy van “Neked jó…”… a megfelelő mérték mindkettőből, az elengedésből és a ragaszkodásból is…  

elengedes 4.jpgThe sooner the better to learn it… minél előbb tanulod meg (Magad), annál jobban jársz, több örömet fogsz találni az életben, annál könnyebben fel fogsz tudni állni a padlóról, ha véletlenül elesnél, annál hosszabban fogod tudni élvezni a kapcsolataidat,  az életedet és annál sikeresebben fogod élvezetessé tenni, amennyire csak lehet, a többiek életét is körülötted… és ezt tudatni, éreztetni fogják Veled, talán tartósabban is, mint eddig tapasztaltad és kevesebb szükség lesz a "jó" elengedés tudományára…:-))) 

Szilágyi Miklós - coaching.szm@gmail.com

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása