Vezetői coaching

Szolgálati közlemény a blog.hu-ról, aki hallja adja át... az előző bejegyzést nem akarta bevenni a rendszer n-szerre se, erre írtam nekik ma, 2014. Szeptember 16-án, CET szerint 18:13-kor... Kedvesen, decensen, mindig minden működik, 2011 eleje óta már közelítem a 300-adik bejegyzést (...és tudjátok, az én átlag bejegyzésem, 1-es sortávval, 12-es betűnagysággal easily 4-5 oldal...) és egyre jobban működik, folyamatosan fejlesztik is... 

Rettenetesen sokat vártam a válaszra: ma, 2014. szeptember 16-án 19:16-kor kaptam a levelet, hogy nem pontosan értik, azt az üzenetet miért kaptam, de az okot megszüntették, beveszi-e már a rendszer? Bevette, válaszoltam, köszöntem... 

Semmi különös... (nem lenne egy tökéletes világban...) 

„Csak” egyszerűen (a) odafigyelnek, (b) azonnal megnézik, (c) kijavítják, (d) szólnak, visszakérdeznek, hogy ez így rendben lesz-e... 

Nos, igen, ez nagyon rendben van, gratulálok és köszönöm!

miklos.szilagyi@zilappo.hu

Nem az a kérdés, hogy van-e személyes márkád... naná hogy van... mindig is volt, csak nem hívták így... és nehogy azt hidd, hogy ez csak a celebeknek van... van Neked is a családodban, a munkádban, itt a Facebookon, a Twitteren, mindenütt... az a kérdés, hogy mit kezdesz vele, odafigyelsz-e rá, vagy nem...

A lenti The New Yorker (nagyon laza, nagyon szeretem...) cikkben egy csomó link, elágazás van a témában, majdnem mind nagyon érdekes... Az, hogy "ez engem nem érint" ez - nekem - nagyon hasonlít arra egy más síkon, hogy "nekem nincs Klout-számom"...(utóbbiról később még egy-két dolgot hozzáteszek ebben a konkrét vonatkozásban a korábban itt a blogban tárgyaltakhoz)...

Naná, hogy Téged is érint (ha máshogy nem, passzívan, erről majd a végén), és most, amikor nyakra-főre mindenfélét tolunk a Facebookra, stb-re annyi mindent, talán nem mindegy, milyen kép áll össze az emberekben rólunk (vigyázat, nem azt mondom, hogy azt csinálunk ezzel a "képpel" a többiek fejében, amit akarunk... egy frászt... de azért valami közünk mégis van hozzá...:-))) abból rakják végülis össze, amit összebohóckodunk itt-ott, mindenütt, vagy akár összekomolykodunk....)...

Az egyik linken (még (?) nem magyar) példák vannak arra, hogy hogyan szólt bele az életébe valakinek az, amit a neten csinált és nem egészen abban a formában, ahogy azt szerette volna... Valaki például beteget jelentett, rosszul van, ágyat nyomja és valakinek a cégnél eszébe jutott (munka helyett/közben le-föl browse-olt, csak ő bent volt a munkahelyén, "dolgozott"...) csekkelni, vagy egyszerűen csak a Facebook kijelezte, hogy a nagybeteg bizony commentel a neten... kirúgták... csak mondom... 

A Klout-szám... (ez nem új itt, de most ide is illik, meg szó is van róla vagy a cikkben, vagy az egyik linken belőle kiindulva)... elvileg az is van mindenkinek, azaz, másképpen mondva, aki nyüzsög a neten ezeken a site-okon (főleg Facebook, Twitter, LinkedIn, Google+ és még néhány), azt ilyen szerver-parkokban elemzik és úgynevezett social médiás befolyást értékelő algoritmusok mindenki tevékenységéhez egy számot rendelnek, ez a Klout-szám...

Ez alapból nem fizetős, hanem automatikus, nem kell őket "megkérni", hogy számítsák már ki a "számodat", ők mindenkire kiszámolják, ha nem találod a nevedet (úgy írd be, ahogy ezeken a siteokon szerepelsz), akkor azt hiszem 10 alatt van... amikor néhány éve valaki írt róla a Twitteren, megnéztem és megtaláltam magam 22-es értékkel... (akkoriban volt egy-két őrült Twitteres nyári hónapom (talán 2011-ben?), és majdnem az egész abból jött... akkor még a Facebookra csak be-benéztem...

Azért olyan van, hogy a Klout néha "eldobja" valamelyik profilodat, nekem a LinkedIn-t kell néha frissíteni (ebből persze nem tudom, hogy amikor még nem is tudsz róla, hogyan rakja ő maga össze a kvázi teljes profilodat...). Ami érdekes, és egyáltalán nem biztos, hogy tendencia lesz belőle, hogy a cikk egyik linkjén mutatnak egy olyan Twitteres sales-es álláshirdetést, ahol feltételként jelölik meg a minimum 35-ös Klout-számot...

Persze a cikk (és én is)azt gondoljuk, hogy (1) egy szám, hogy jellemezzen egy ilyen komplikált dolgot, hát, kétes, (2) hogy mivel hajtja össze az ember azt a 35-öt mondjuk, lehet, hogy semmi köze nincs az értékesítési kompetenciájához...

Mégis egy világban, ahol az amerikai felmérés szerint (valami fehér könyv, szintén az egyik linken, hát, dolgozni kell vele...:-))) a HR-eseknek már 99%-a használja a netes ellenőrzést, hogy ki is a jelentkező, mit lehet tudni róla a social mediás profilja alapján, szóval, egyre jobban oda kell figyelni arra, mit csinálsz, mit posztolsz (több szempontból is...)...

És itt kapcsolok vissza az eredeti gondolathoz, ahhoz aki azt mondja, "Haggyál már ezekkel a baromságokkal, hogy személyes márka, meg Facebook, fent se vagyok!!". Na ez az... ha művészként tengeted életedet, és tudsz eladni festményt, zenét mondjuk külföldön is, megvan a vevőköröd, igazad van, nem is vagy már itt velem, rég tovább lapoztál... ha viszont függsz szervezetektől, emberektől, HR-től, stb., ha nem látszol sehol, az is egy érdekes információ ám (igaz, ha ilyen vagy, honnan  a fészkes fenéből tudnád, hogy ezt Neked is írom... na mindegy...). Szóval az is jelent valamit és nem biztos, hogy jót... lehet, hogy van hely, ahol pont ilyet keresnek, ne keseredj el...:-)))  

...és akkor itt a link a The New Yorker íráshoz (amiről ez az egész az eszembe jutott...:-))):

http://sco.lt/7qOWB7 Már nem él, bocs...

miklos.szilagyi@zilappo.hu

Igazából vagy tanulunk a más hibájából, vagy a saját hibánkból, vagy nem... Ez az „itt lehet hibázni... egyszer!” elég szörnyen hangzik és kevéssé felszabadítóan... találtam egy rövid, csattanós összefoglalást arról, miért kerülhetnek cégek a tönk szélére, megosztom fordításban... 

Érdekes, hogy (a) milyen mindennapi dolgok, (b) hogy a menedzsereknek is mennyire vállalkozói erényekkel is kell bírniuk... Meglepő, dehogy... 

Sok első számú vezető (rajtuk múlik a legtöbb, ma eszembe is jutott: eszméletlen gyorsan és sokat tudnak ártani, sajnos az, ha jót, stratégiával, építkezve akarnak csinálni, annak nehezen, lassan mutatkozik eredménye - nem is népszerű taktika...), és felső vezetőség azt hiszi, hogy ülhet a jól, vagy kevésbé megérdemelt (ma már édesmindegy...) babérjain... 

Pedig elmúltak azok az idők, amikor egy-két (három-négy?) évig jól el lehetett üddögélni a jól párnázott és hangszigetelt vállalati autóban  (amit elvisznek neki mosatni, szervízbe, kereket cserélni, a cég pénzén tankolni, megveszik rá a matricát...), és egész jól el lehetett tölteni a napot a partnerekkel ebédelgetve, vacsorázgatva és valahogy a konjunktúra hullámán át lehetett szörfözni az életet. 

Ma, bocs, aki még talpon van, kis vállalkozás, közepes, vagy nagy, vállalkoznia kell (az igazi profit-szféráról beszélek, a többit hagyjuk...). Igen,  a tulajdonosok vagyonát kezelő  vezetőknek is, akik nem tulajdonosok, azoknak is, vagy röpülnek... Fejleszteni kell, stratégiát kell készíteni, kockáztatni kell... Néha ki lehet húzni egy kis szélcsendben enélkül is egy ideig (mondjuk amíg a tulajdonos  a könyvvizsgálóit a többi országra pazarolja), de el fog jönni a „mi” időnk és akkor, ha nem kötöttük fel időben a gatyát, jó, ha előre gondoskodtunk a szárnyakról... 

Egy vendégszövegrész egész kis módosításokkal (Scott Williams-től a Big is the new small-ról): 

A Kodak csődbejelentése sokk volt 3 évvel ezelőtt. Nem azért, mintha nem lett volna előre látható, hanem mert egy újabb, valamikor ikonikus név került az intenzívre. 

Ez készült már egy jó ideje, ahogy a ’90-es évek végén első oldalon hozták az újságok, hogy a Kodaknak 10 ezer embert kellett elbocsátania. (Írás a falon...) 

Vannak nyilvánvaló okai annak, hogy ezek a cégek haldokolnak, vagy nagy betegek, és ezek ugyanazok az okok, amelyek más korábban kimúlt márkák végéhez hozzájárultak. American Airlines csődben, Yahoo nincs igazán a régi formájában, RIM Blackberry vergődik, Sears, a nagy áruházlánc, amely valamikor Amerika legnagyobb munkaadója (!!) és legnagyobb kiskereskedelmi hálózata volt, az utolsókat rúgja. 

Hogy tudták ezek a márkák idáig juttatni magukat?! Ugyanúgy, mint ahogy Te, a te szervezeted, céged, profit, vagy nem-profit tudja majd végezni. 

10 ok, amely miatt Kodak  és oly sok nagy márka tönkremegy, vagy csak árnyéka egykori önmagának: 

1. Képtelen újítani. – Képtelen új, figyelemreméltó és gyümölcsöző gyártási ötltekkel előállni.
2. Képtelenség arra,  hogy előrelásson/elöljárjon az időben. – Csak az itt és mostot látja, nem gondolkozik előre.
3. Nem alkalmazkodik. – Nem alkalmazkodik a piachoz vagy a versenytársak technológiájához.
4. Élni a múlt sikereiből. – A korábbi sikerekből él.
5. A vezetők ugyanazok. – Nem akarják kicserélni a kulcs vezető embereket,
6. Belterjes akvizíció. – Csak belülről választanak vezetőket és nem akarnak kívülről behozni friss szemű és friss perspektívájú új embereket
7. Vonakodnak kockázatot vállalni. – Biztosra játszani egy meghosszabbított időszakra végzetes lehet. A legtöbb márka siker-történeteket több ponton is kockázatvállalások tarkítják.
8. Elutasítják, hogy körülvegyék magukat a legnagyobb tehetségekkel és hogy visszatartsák őket. – Hagyják a kulcs-szereplőket elmenni anélkül, hogy lehetőségeket próbálnának számukra teremteni, hogy maradjanak. A nagy márkák legjobb újításainak némelyike olyan kulcs szereplők  munkája, akiket egy másik, konkurens márkától akviráltak.
9. Nem akarnak változni. – Egyszerűen azt akarják, hogy a dolgok úgy menjenek, ahogy szoktak.
10. Ide illeszd be a Te okodat... 

...és ez lehet a No.1 oka annak, hogy a márkák miért tűnnek vagy halványulnak el. – Nem akarnak változni, alkalmazkodni, és az élen maradni. Ahogy a mondás mondja: „Szállj, vagy hal meg” (angolul „viccesebben” hangzik: „Fly or die...”). 

miklos.szilagyi@zilappo.hu