A libri.hu ezt írja róla:
“Valamibe nagyon beletrafált Kosztolányi: azt írja, Biró stílusa "intim sürgönystílus", "az igaz elbeszélő minden hazug festést és elemzést félrelökve biztosan halad célja felé. Ezért szeretem Biró Lajosnak rövid telegramstílusát. Tömör mondatai mögött mindég egy elhallgatott gondolat és érzelemvilág lappang." Van egy különös regénye, A Serpolette. A kalandos históriát elbeszélő regény tanulsága úgy foglalható össze, hogy meg kell szabadulni a rendi életforma maradiságától, de nem szabad belefutni a teljes egyenlőség világába sem, az is csak illúzió - az egyetlen élhető életforma a polgárságé. Mint Kenyeres Zoltán, a regény elemzője megállapította, Biró regénye az egyik első antiutópia, s éppen a nagy politikai kísérletek hajnalán. (Széchenyi Ágnes)”
Én nem ebben az opcióban olvastam,hanem az epa.oszk.hu site-on, ingyen. Nem tudom valakit érdekel-e, valaki rákeresett-e, a Nyugat c. irodalmi folyóirat 1908-1941-es évfolyamai integrálisan megtalálhatók itt.
Erre a Bíró Lajos regényre rátaláltam, nem kerestem, jószerivel nem is tudtam, volt ilyen nevű író… Egy ekkora anyagból nehéz válogatni, hol kezdj hozzá?! Nekem egy szempont, hogy ha valahol, valamikor szerettem volna egy kicsit élni jobban, mint itt és ekkor, amikor, egy régi becsípődés, hogy 1914-ben Bécsben, pontosabban az első félévében (utána jött augusztusban az a csúnya I. világháború).
Ott is a pezsgő főleg irodalmi, de tágabban társadalmi közegben, amit odaképzelek (van is egy csomó könyvem erről, majd lehetne egy ilyen project is… meg kell érni…:-)))
Ez a 2014-“imádat” vezette a kezemet, amikor a Nyugat 7. évfolyamába, az 1914-es évibe, az első számba lapoztam bele (2-heti megjelenés, évi 24 szám 1934-ig, utána évi 12, az utolsó évben, 1941-ben 8 szám, Babits Mihály, az utolsó főszerkesztő halálával vége lett…).
Az első három “tétel” ebben a számban ennek a Bíró Lajos könyvnek az első 3 része volt (divat volt részekre bontva megjelentetni regényeket, ez pl. kitartott az 5. számig).
2 nap (lehet 3…) alatt végigolvastam, felszínen egy szerelmi történet, ám egy személyes antiutópia kísérletbe ágyazva. Ami érdekes, az igazi kommunizmus menthetetlen utópikus jellegét sikerül egy romantikus, kicsit kaland regény keretében megérzékíteni. Az örök negatív emberi trait-ek, az irigység, hatalomvágy, mohóság felülírta mindig is a szépséges vágyott utópiákat.
Mindezt 1914-ben, amikor még 3 évre vagyunk az egyik legnagyobb lábnyomot hagyott emberi társadalom-szervezési paradigma, az ún. kommunizmus (szó szerint ilyesmi együttesség…) nagy kísérletének megkezdésétől…
108 évvel később már tudjuk, hogy az emberiség alkatilag, attitűdileg alkalmatlan rá. Nem is sikerült a kísérletnek még az első fázisának (az ún. szocializmusnak (szó szerint ilyesmi: társadalmiság…) a befejezése sem. Fenn az ernyő, nincsen kas forma volt az, ami itt-ott kialakult. Sok duma, semmi substance. Sajátos káder-oligarchia féle “sikerült” mindenütt is, köze nem volt az elvi, kiderült, halva született “kommunizmus” eszméjéhez…
Amit "tudott" a 'létező szocializmus': sokkal kisebbek voltak a jövedelmi/vagyoni különbségek a legfelső és legalsó decilisek között, persze alapos lefelé nivellálás mellett, azaz az össztársadalmi termelékenység, összgazdasági teljesítmény alsó ötödében voltak mondjuk a többi európai országhoz képest, szóval az 'alvég'..... A 'szocialista' országok voltak Európa szegény országai a szó legszorosabb értelmében (a más kontinenseken található próbálkozások összehasonlítása a nem-szocialista országok teljesítményével nem volt olyan szembeszökő, mint Európában...).
