Vezetői coaching

A LinkedIn-en egy fórumba szánom ezt, de túl hosszú lett egy comment-nek (376 karakterrel túllépte az engedélyezett keretet és nem kezdtem el gondolkozni, melyik legyen az a 376 karakter, mert így volt kerek…) 

Hogy a blog olvasói értsék miről van szó, kis bevezetés. Remek fórumok, beszélgetések vannak a LinkedIn-en (ez most a reklám helye…) a különböző csoportokban (a csoportok egyike-másika zárt, oda, ha be akarsz írni, jelentkezz be (eddig még mindenhová, ahová jelentkeztem, befogadtak) és vannak nyitott csoportok is. Én magyarul és angolul is használom a LinkedIn-en, határ a csillagos ég, annyi érdekes dolog, téma van. Egy-egy témát egy-egy csoporttag indíthat, saját gondolata, egy cikk linkje, vagy a kettő kombinációja kapcsán… van aki a véleményét teszi próbára, van aki kérdez, szenzációs (de időrabló, mert ha elkap a gépszíj… szóval erre az egyre vigyázz…) 

A fórum, amihez ezt a konkrét comment-et írtam, a “Magyarországi HR-vezetők” csoport “Ha már az iskolában is kötelező lesz… Végre” címmel indított fóruma volt, amely egy cikk kapcsán örült annak, hogy a meditáció kötelező lesz az iskolában és ezt az örömét kívánta megosztani a nagyérdeművel (a fórum-indítóban idézett Origo-cikk linkje: http://www.origo.hu/itthon/20130410-kotelezo-lesz-a-meditacio-az-iskolaban.html?goback=%2Egde_1353947_member_231048168) 

Na most a meditációval (és a cikkben említve van a relaxáció is) és pláne Bagdy Emőkével  nincsen baj, sőt… de valahogy – ahogy a fórumok szoktak – kicsit elkanyarodott és valaki már azt a hírt is idehozta (nem tudom, igaz-e mindkettő, én erre a bejegyzésre indultam be), hogy milyen jó, akkor most már a gyerekek meditálni is fognak, meg biciklizni tanulni, meg erkölcstan is lesz, nyilván “itt van már a Kánaán”… 

Erre nekem ezt a kis víziót sikerült beírnom (elnézést, ez az én blogom, ide az enyémeket idézem), aki a többiek összes bejegyzésére is kiváncsi, menjen az idézett fórumra, köszönöm…): 

“Ez szép lesz... bicikliző, erkölcstant meditáló fiatalokkal megyünk az új világ felé... bocs, tényleg, de ez ennyire egyszerű? Úgy értem, ez az csak, ami hiányzott, a többi minden rendben van az iskolában? Csak az egyenszilárdságon gondolkozom, az arányokon, a kiegyensúlyozottságon és, húuuu... nem tudom, ez a szó még nincs-e indexen: versenyképességen...” 

Erre a fórum indítója (nem vagyok felhatalmazva, hogy ide idézzem a nevét, ld. fent) leheletfinom módon felhívta többek között az én  figyelmemet is arra, hogy jobb lett volna, ha hallgattunk volna (ideidézem – már csak a vitakultúránk javításának érdekében is: “'Ki nem mondott szónak ura, míg a kimondottnak foglya vagy'. Régi, bölcs mondás ez...”). 

Hát értettem én, ő indított egy fórumot, és valakik szegény meditációt beszorítva a biciklizés és az erkölcstan közé, hogy úgy mondjam, kicsit eltérítették a fórumot… 

Na erre én: 

“Na most a meditáció (én mondjuk az egyszerűbbel kezdeném, ha már, mondjuk akkor a relaxációval, annál mindenki tudhatja, nagyjából, mi az, hasznos is, a meditáció azért többféle lehet, marad egy nem-egyértelműség, akárhogyis...), de ez így a biciklizés, az erkölcstan és a meditáció együtt, bocs, röhejesen amatőr... Jövünk, és most megmutatjuk, valami tök újat és az lesz a tökéletes... bocs, de a Monty Python jut eszembe, hogy "senki nem gondolt a spanyol inkvizícióra"... Tényleg, hát erre senki nem gondolt így együtt...” 

Na és erre beindultam, és elkezdtem pozitívan gonndolkozni, hogy tényleg mi is a bajom ezzel a hármassal és akkor ehhez a bejegyzéshez jutottam, amit ennek a blogbejegyzésnek a pirulájával tudok csak a fórumra eljuttatni: 

“De jó, legyünk pozitívak és konstruktívak… mondjuk, ha én leülnék a “tervező asztalhoz”, először elolvasnék könyveket, tanulámányutakra mennék, konzultálnék, szóval ismereteket gyűjtenék, hol tart a világ,mindenfelé északra, délre, nyugatra, keletre… 

Vagy először csak annyit tennék, mint én most reggel (volt 10 percem) és a kinyitnám a tablet-ekre kifejlesztett Zite app-ot (mondjuk, azt nem mondtam, hogy ha még nem tudok és bármivel akarok foglalkozni a világon, megtanulnék angolul, a mai tudás lingua franca-ján. (Közbevetés: mert hogy az már milyen, hogy ne az angol legyen az első?! Ez sokkal durvábban “spanyol inkvizíciós”, mint ez a három itt, végülis a meditációnak van értelme, mondjuk egyedül annak, mert biciklizni úgyis megtanul, ha (…) kap otthon biciklit, az erkölcstant meg úgy kell kezdeni, hogy aki tanítja, nem lop, nem csal, nem hazudik, egyáltalán, erkölcsös ember, ez jó neki és ennél jobb, ennél a fantasztikus mintánál több nem is kell…) 

Szóval vissza az oktatási “architektúrához”. Tehát az elfoglalt “építész” ebbe a Zite app-ba beállítja a számtalan téma lehetőséget (mert hogy ez a “Zite” egy angol nyelven gyűjtő hírgyűjtő eszköz, ami blogokig bezárólag az adott témában begyűjt 10-20 témát és ezt állandóan, amikor van valami új, érdekes bárhol a világon a neten, beszerkeszti… nem tudom, hogy a beállítandó témáknak egy gépen (lehet okos telefon is) van-e határa, nekem most vagy 30 van beállítva, amiken gyűjt… 

Tanulással, tanítással kapcsolatosan nem állítottam be az összes lehetséges, felajánlott kapcsolatos témát (merthogy felajánl témákat és altémákat, és azok közül lehet/kell választani, a résztémák köre, ahogy figyelem, egyre bővül…), először csak találomra a következőket: Education, Education technology, Higher education, Learning, Game based learning, Learning styles… 

Na most ennek a bejegyzésnek már így is feszegetem a kereteit, meg nincs is most erre több időm, vegyünk egyet a témák közül (ami nem az összes lehetséges!!!) és abból vegyünk 2013. 04. 14-én 7:30-kor a két oldalról (a tableten oldalakba vannak rendezve a hírek, 4-5 egy oldalra, általában képpel, nagyon esztétikusan, tök úgy néz ki, mint egy szép magazine, ahol minden cikkből csak egy ízelítő van és ráklikkelve lehet elérni az egész cikket, amit azután tovább lehet küldeni, share-elni lehet… 

Ez az egy téma a Lerning styles, a tanulási stílusok… na ebből a témából, ebben az időpontban, ha én lennék egy ilyen oktatás-“építész”, a következőket olvasnám el: 

Learning styles, ha, ha, ha - http://www.internettime.com/2013/04/learning-styles-ha-ha-ha-ha/ - nyissunk egy olyannal, amely rögtön tartalmaz egy linket egy más véleményeket tartalmazó tanulmányhoz is (ez is lehetne az oktatásban egy alapelv, hogy nem egy doktrínát tanítok, hanem jelzem a külömnböző megközelítéseket, had tanuljon az a gyerek és kifejlődhessen a kritikai érzéke, ami a jó és rossz megkülönböztetés első lépcsője (persze, tudom én, hogy vannak akik azt gondolják “kell fenének a kritikai érzék”, álljon a géphez, a seprűhöz, “asztán kész”… elég, ha én tudok gondolkozni…) 

What’s happening to cooperative learning? - http://www.educationnews.org/higher-education/whats-happening-to-cooperative-learning/ - és tényleg, mi történik? 

The myth of learning styles - http://thinkneuroscience.wordpress.com/2013/04/11/the-myth-of-learning-styles/ - na ez megint képes fejleszteni a kritikai érzékünket, mert vannak olyan gondolatpárok, amelyek nem férnek meg, úgymond “kognitív disszonanciát” okoznak, ezek közül – sajnos (?) – választanunk kell, mert ha nem tesszük, az rongálja az egészségünket és a gondolkodási képességünket… (ennek elkerülése például egy szép oktatási cél lehetne…) 

Homeschool basics: what is your child’s learning style? - http://www.homeschoolcreations.net/2013/04/homeschool-basics-what-is-your-childs-learning-style/ - és tényleg, mi? Tudjuk egyáltalán, hogy mi a tanulási stílus? És alkalmazzuk? Úgy állítjuk össze a tanulási anyagot, hogy gondolunk az osztályban majd bizonyosan megjelenő különböző stílusban tanulni tudó gyerekekre, hogy mindenki “kapjon valamit”? Ez, jelzem, bármelyik szülőnek hasznos lehet… 

A tanagyag összeállításához segédlet - http://www.slideshare.net/diego-819/helping-with-lesson-planning-talk-2-18518557 - Na, ez a kedvencem, egy slide-sorozat, hogy mi mindenre kell felkészülni, amikor összeállítok egy tananyagot…” 

Hogy hogyan kerül ez az egész ide, a Vezetői coaching blogba? A kérdés komoly? Úgy, hogy a coaching folyamat a tanulásról szól… ráadásul a tanulás tanulásáról… így… 

Szilágyi Miklós – coaching.szm@gmail.com

Egy kis social media tapasztalat (részben az enyém), ami alapján érdemes átgondolni a social media helyét az életünkben (már azoknak, akik igazán aktívan itt (is ott-)vannak...)

A héten az egyik szünetben az üzleti gondolkodók klubján beszélgettünk róla (helyesebben egy nagyon kedves és érdekes eredetileg on-line ismerősöm (friend?) fogalmazta meg kb. így), hogy "...át kell értékelnünk az erről (a social mediáról) való gondolkodásunkat..." 

Egyre többször az on-line nem egyszerűen a színesítése, gazdagítása, sűrítése az off-line kapcsolatoknak, hanem egyre gyakoribb, hogy az on-line az elsődleges és az off-line követi...

Karinthy Frigyes Mennyei riportja jut eszembe, ahol századokon, évezredeken keresztül jobban megértik egymást emberek, akiket ugyanaz a dolog érdekel, mint a kert, vagy emelet-szomszédaik... 

Ma egy póker-fan, vagy egy RPG rajongó bizonyosan hamarabb érti meg magát akár a világ másik végén élő másik (mondjuk grönlandi, vagy új-zealandi) fan-nel, rajongóval, mint valakivel, akivel esetleg fizikailag együtt utazik a metrón, még ha akár azzal a másik fan-nel egy szót sem értenek egymás nyelvén... elég tudni a közös tevékenység kódját...

 

Istenem, Karihnthy hogy élvezné a netet (és mi hogy élveznénk Karinthyt a neten!), szerintem baj is lenne, mert fő blogger lenne, “véleményvezér”  és nem is lenne kedve könyveket írni (még annyit se, amennyit írt, és ugye, tudjuk a nagy vágyát a "Nagy Mű" megírására...), mert mennyivel egyszerűbb egy blogot feltenni a netre...

 

Most nem megyek bele a részletekbe, mert nem egyeztettem velük, de nekem most már nagyon fontos emberekkel való megismerkedés, akikkel a kapcsolatok egyik legfontosabb eleme köt össze - érdekel, amit mondanak és (néha) őket is érdekli, hogy mit mondok -, a social mediához kötődik, ott kezdődött (mondjuk keresztbe commenteltünk, like-oltuk egymás anyagait…) és csak később találkoztunk személyesen és kezdtünk el beszélgetni ("off-line"). 

Tegnap egy újabb ilyen on-line-ból off-line (is) kapcsolat alakult ki... 
 

Tegnapelőtt meg valaki mással találkoztam, akivel talán 3 évvel ezelőtt találkoztam egyetlen egyszer személyesen egy szabadtéri rendezvényen a várban... Akkor nagyon az elején voltam ennek az egésznek, "panaszkodtam" neki, hogy milyen nehéz Twitter-követőket találni... akkor este bejelölt a Twitteren, talán ő volt a 10., vagy 20. "follower"-em... Azóta sok víz folyt le a Dunán, mégis úgy állt ki a sorból és jött oda hozzám mosolyogva, mintha tegnap találkoztunk volna...

Azután van más variáció is... egy adott körben egyre több on-line ismerősöd van és ezek a site-ok, a kereső motoraik, keresik a további összekötési lehetőségeket és az eddigi ismerőseid alapján ajánlanak Neked lehetséges "barátokat"... 

Tegnap este egy kötetlen társaságban (ugyanabban, amiben az előbb említett off-line “egymásra találás” is megtörtént) megláttam valakit, akiről távolról régen tudom, hogy ki és a Facebook is rendszeresen "felajánlja" (mint annak a körnek egyik jeles képviselőjét, ahonnan már vagy 40 közös ismerősünk van), hogy kezdeményezzem a barátság felvételét vele... 

Igazából én nagyon óvatos vagyok ezzel, talán ha 5%-a az ismerőseimnek származik abból, hogy én kezdeményeztem (ez nyilván főleg rólam szól, tranzakció analízises sorskönyv meghatározással ki lehet deríteni...)... 

Na itt érdekes dolog történt velem, egy beszélgetésben volt éppen, én mégis odaléptem és valami ilyesmit mondtam neki, "Én tudom, Te ki vagy, a Facebook hetente kétszer "felajánl", mint "friend"-et, nincs kedved ezt realizálni?" - a válasz nagyon kedves volt, kéznyújtás, bemutatkozás... mondtam, hogy most már akkor megvárom a következő kereső motoros felajánlást és én jelentkezem... ma jelentkezett ő... köszönöm... 

De mást mondok… Az előbbi egy picit most kiegészítve már 20 perccel előbb felkerült a Facebookra, és mivel közben mindenfélét csinálok a számítógépen, még lett egy idevágó történet (ezalatt a 20 perc alatt!). A lényege az (ez a LinkedIn-en, angolul, az egyik csoport fórumán történt), hogy az adott fórumon eléggé “heated”/forró vita megy, mert a legmegosztóbb dolog ba csúszott a vita, a hit kérdésébe… A fórum címe: Why doesn't the Law of Attraction work?  (Miért nem működik a Vonzás törvénye?). Ezen azután a világ minden tájáról jól elvitatkozgatunk angolul, szerintem, hogy én hol állok ebben, tudjátok (ha nem, ajánlom figyelmetekbe a blog egyéb bejegyzéseit…:-))). A poén az (és ami miatt ide tartozik) az az, hogy a legutóbbi “kettős” Tim és Ethelle jól elvitatkozgatnak, védve mindegyik a saját álláspontját és egy ponton, amikor Ethelle azzal jött, hogy kvázi az LoA egy univerzális (beleértendő: “természeti”) törtvény, ez már sok volt nekem és a következő commentet “nyomtam be”: 

“Just to come back a little bit to the very earth, please... universal law is e.g. the law of gravity... ( http://en.wikipedia.org/wiki/Newton's_law_of_universal_gravitation ). LoA could be a lot of things, e.g. a concept or what but a universal law?! On the base of what? Is it provable in research environment or is it repetable and provable anywhere in the same conditions as it should be if it would be a "universal law"?” – “Csak jöjjünk egy kicsit vissza a földre, azt kérem… Univerzális törvény mondjuk a gravitáció törvénye… (ide betettem az angol nyelvű Wiki szócikk linkjét az univerzális gravitáció törvényéről…). A Vonzás törvénye sok minden lehet, például egy koncepció, de hogy univerzális törvény?! Minek alapján? Bizonyítható egy kisérleti környezetben, vagy megismételhető és bizonyítható bárhol ugyanazok között a körülmények között, ahogy ennek egy univerzális törvény esetében történni kell?” 

Hát, ez nem nagyon barátságos Ethelle által képviselt álláspont irányában… és mit gondoltok, mi történt? 2 perc múlva Ethelle like-olta a comment-emet… érdekes fordulat… annyira érdekes, hogy erre egy rövid commentet írtam: 

“@Ethelle... chapeau for the like... thank you...:-)))” - @Ethelle… kalap le a like-ért… köszönöm…:-)))” – Na és erre mi lett, mit gondoltok? 

2 perc múlva itt volt Ethelle meghívása a LinkedIn-en, hogy legyünk barátok… a fene se ismeri ki magát…:-))) 

Szilágyi Miklós - coaching.szm@gmail.com

Kell egy csapat… az a coaching könyv (Daniel Meier: “A coach hajónaplója”), aminek a bemutatóján voltam tegnap a Kaptárban, azt a tételt állítja fel, hogy ha nincs más, akkor “Kell az ügyfél…”… az ügyfél, mint “csapat”… 

Életünk különböző területein különböző csoportok, csapatok részei vagyunk. Fontos, meghatározó, milyenek ezek a csoportok/csapatok… persze, akkor a jó, ha már csapatokká alakultak (group-ból team-mé….) és jól (nagyon jól) érezzük magunkat bennük… ismerjük a csoport-alakulás fázisait: formálódás, vihar, normaalkotás, teljesítés, megszűnés… például egy tréning csoport is mindig végigmegy ezeken a fázisokon… 

Egy jó csapatban, ami már teljesít, nagyon jó lenni… viszonylag könnyen flow-ba (a magasszintű teljesítéshez szükséges állapot, az “I’m OK-You’re OK”, a “nincs probléma” zónán túl…) tudunk kerülni, mindenki energetizálódik, szállunk a Főld felett, a Teljesítmény felhőben (hopp, ez kicsit képzavar, na mindegy, még fel vagyok dobva…:-)))…  és tanulunk… egymástól… 

Ez tud történni a legjobb pillanatokban a legkülönbözőbb csapatokkal, legyen az munkahely, iskola, tréning, család, mindenütt találunk példákat és persze, ellenpéldákat… 

Kellenek a csapatok…  Sokféle csapatnak voltam és vagyok tagja… alkalmazottként beosztottként és felső vezetőként is sokféle csapat tagja voltam... teniszeztem, különböző időkben, különböző pályákon, különböző nagyságú, összetételű és eredetű csapatoknak voltam aktív tagja… Amikor a Lukácsba jártam úszni, tagja voltam a reggeli csapatnak… ismertük egymást, nevettünk egymással, húztuk egymást… 

A Dagályban máshogy van, ott kevesebb alkalom akad a “csapatépítésre”, valahogy ridegebb az  egész ebből a szempontból, de ott is van egy lazábban szőtt csapat, akikkel jóban vagyunk, igaz, sokkal ritkábban találkozunk, mert kevesebben vagyunk (nem az uszodában, jóban…) és ott nem annyira a hely hozza magával, hanem erősebben a személyes kötődés lassú kialakulása (meg az 50 m-es, télen nyáron “open air” medence…) 

Most coachként élve/dolgozva más típusú, valamivel lazább csoportok tagja vagyok… Ide tartozik, hogy ezek a csapatok nagyon sokat adtak nekem az utóbbi néhány évben (remélem, ők is azt érzik, nekem is sikerült valamit adnom nekik…)… Coachingban ezt úgy hívjuk, hogy intenzíven “dolgozom magamon”,  önismereti munkában vagyok…  ebben volt nagy hasznomra, és van ma is a mindenkori és a korábbi csapatok, legyen az a Neosys csapata (trénerek+a csapat), a SolutionSurfers csapata (trénerek+a csapat, akikkel rendszeresen összejövünk egy sajátos csoport-szupervizori csoportként), és a Gordon & T.A. (trénerek és a csapat), amelynek jelenleg is aktív tagja vagyok… 

Van azután az NLP Intézetes (trénerek+csapat) kötődés, van a Gordon & T.A. trénerképzős (trénerek+csapat) kötődés és érdekes módon van egy kis “pannonhalmi” csapat, akikkel tavaly nyáron, egyetlen 3-napos alkalommal vettünk részt egy nagyon meghatározó (talán úgy hívnám) workshop-on és azóta is tart ez a kapcsolat, már nem kötődik az adott pillanathoz, már saját élete van… 

Jut eszembe, tagja vagyok a Magyarországi Coach-szervezetek Szövetsége Etikai munkacsoportjának is tavaly nyár óta, és ahhoz képest, hogy ezzel a kis 6-fős csapattal 1-2 hónaponként találkozunk mindössze néhány órára, talán meglepően, talán nem, a 6 alapító egyesületet képviselő 6 fő csapata,  amely ugyanolyan véletlenszerűen alakult ki, mint annyi más csapat az életemben, ez a véletlen egy hajde erős kötődést hozott létre, mindenki mindig szívesen jön (örömmel beszél a többiekről, mint “csapat”-ról), még ha nehéz is ilyen ritka alkalmakkal fizikailag is összehozni a 6 elfoglalt embert. 

Mi még? Van az elmúlt vezetői éveimből is néhány ember, akikkel többé-kevésbé virtuális, de még mindig létező csapatot alkotunk… Van egy isteni vasárnap reggeli tenisz-páros, ami ki is bővült egy kicsit a helyettesítések okán… egy évre különböző okokból megszakadt, de azután olyan erős volt a kötődés, hogy hiányzott (a tenisz, meg utána a duma…) és újra1:1-ben működik… és, persze, “nem utolsó sorban”, a kis család, ami  nagyon erős és ott vagyunk egymásnak alap-támaszként…  

Miért is soroltam fel most ezt? Mert (1) jól esett összeszedni ezeket a vidám, boldog, komoly és támogató csapatokat (nyilván kifelejtettem közülük, most a legfrissebben ható csapatok tudtak bekerülni a felsorolásba), és (2) ezzel arra bíztatlak Téged, kedves Olvasó, hogy mielőtt tovább folytatod ennek a bejegyzésnek az olvasását, merülj el Te is magadban néhány percre, ahogy én tettem és ugyanúgy (vagy tök másképpen) szedjél össze legalább egy csokorral a Te csapataid közül… 

….

….

….

…. 

Megvagy? Milyen volt? Jó volt? De jó… 

Daniel Meier új könyve abban segít, hogy ha éppen nem vagy egy aktív tréning csapat tagja, akkor hogyan fejlődj tovább coachként… az ügyfeleid, mint “csapattagok” által, a velük való munkában megtalálva és kihasználva a fejlődés lehetőségeit… hogy ne fáradj bele, ne legyen unalmas, hanem erőt meríts, tanulj belőle, erősítsen Téged is, ne csak őt a flow-ban, ahogy a változás történik, az előtérben vele, ahogy nő, javul a működése, a háttérben pedig Veled, kedves coach-ismerősöm, ahogy nő az önismereted, munkád legfőbb támasza… 

Ha nem coachinggal foglalkozol közvetlenül - csak idetévedtél, erre a blogra, vagy egyszerűen csak valami elkapott már korábban is az ide születő írások egyikében-másikában és néha visszakukkantasz, mi is foglalkoztat engem mostanában, hátha abban is találsz egy érdekesség morzsát, ami hasznos lehet számodra, amit beépíthetsz a gondolkodásodba, szokásaid mikroszerkezetébe is -, a gondolat Neked is fontos, talán meghatározó lehet akkor is, ha  talán a coachoknak szánt könyv ebben Neked nem tud oly sokat segíteni… De a gondolat, a gondolat sokkal általánosabb, mint hogy a coachokra szűkítsük (jó, most Dani írt egyet a coachoknak… a mázlisták...:-)))… 

Ez a gondolat pedig, ami sokkal általánosabb érvényű, mint hgy csak coachoknak szólna az, hogy tanulni, tudatosan fejlődni minden helyzetből, minden kapcsolatból, csapattól, akivel szerencsénk van találkozni, lehet (mondanám, hogy “és kell”, de nem erőszak… akkor működik, ha akarod, használod, megéled az örömet, amit ez a feldolgozás, ez a tanulán pluszban jelenthet Neked…). 

Jó, megengedem, nem mindegyik találkozó tűnik annyira szerencsésnek az életben, azokon tedd túl magad, de gondolatban, tapasztalatban azokon is időzz el, mert lehet, hogy azokból többet tanulhatsz, mint a nagyon sok örömet okozókból… mi történt, mit tett hozzá ő, mit én? Mit csinálhattam volna másképpen (csinálhatok másképpen a jövőben hasonló helyzetekben), ami számomra is perfektül vállalható, és a kapcsolat jellegét képes lett volna teljesen megfordítani? Volt-e ilyen lehetőség, vagy én, noha mindent megtettem, nem tudtam volna a dolgot hasznosba fordítani? Ilyeneken érdemes elgondolkozni és a lehetséges cselekvési alternatívákon elgondolkozni (akkor is, ha szevasz tavasz, ennek annyi, mert lehet, hogy újra belekerülsz egy hasonló helyzetben, és akkor majd  felismerheted, hogy hopp, de hiszen nekem sokkal több alternatívám van…) 

Tegnap a felsorolt tréning-csapatok egyikének (az SF Egyesület tagjaival kibővített) egyik rendezvényén voltam, amelyen igen jól érzem magam, teljesen feldobott megint (mint szokott)… Az à propos a  SolutionSurfers Magyarország által kiadott coaching könyv (Daniel Meier: A coach hajónaplója) megjelenése volt. Ez a harmadik, kifejezetten megoldásközpontú coaching megközelítést alkalmazó magyar nyelvű könyv, amit a SolutionSurfers Magyarországon  megjelentetett, ez a pár könyv kezd egy kis coaching könyvtár fontos szigetévé, kristályosodási középpontjává válni… Daniel Meier írt ezek közül kettőt, a másik a nemrég megjelent Teamcoaching… 

Hankovszky Kati moderálta a bemutató alkalmával kialakított workshop-ot, amelynek során először 5-ös csoportokban cseréltünk gondolatokat (lehettünk 40-50-en), coacholtuk egymást akörül a téma körül, hogy milyen emékezetes pillanataink voltak, mi mindent kaptunk coachként az ügyfeleinktől… volt olyan később párossá alakult kör, amelyben az egyikünk beszámolt egy folyamat ilyen szempontból legérdekesebb aspektusáról és azután  a másik az új könyv egy példányából, azt találomra felütve,  egy megoldásközpontú kérdést tett fel az éppen mesélt történettel kapcsolatban… Kati ennek a körnek a végén megkérdezte, hogy milyen különbséget jelentett  a válasz erre a kérdésre, hogy működik-e a könyv… mondhatom, számomra működött…:-))) 

Peter Szabo, a SolutionsSurfers csapatából (Kati, Daniel Meier és Péter) is velünk volt ezen az estén és ahogy megszokhattuk, a záró “mesét” ő mondta… egy régi coaching történetet elevenített fel, amikor Svájcban 3-an, coachok segítettek 30, éppen munkanélkülivé vált embernek  megtalálni újra önmagát… az egyik ember egy 58 éves néni volt (lábjegyzet: akkor Péter harminconéves lehetett, és figyeljétek meg, az ember kb 20 évre “lát előre”, a 10 évesnek a 30 éves már néni/bácsi, a 20 évesnek a 40 éves, a 30 évesnek az 50, az 50 évesnek a 70 éves és a 60 évesnek a 80 éves… ma már Peter sem “nénizné” a nénit, de vissza a történethez…)… szóval a hölgy, mint a többiek mind 30-an, nagyon el volt keseredve, egész életében, amire visszaemlékezett, azt csinálta, amit csinált, és nem is tudta elképzelni, hogy valami mást csináljon… 

Az amit csinált, az volt, hogy egy nagy intézmény előterében vezetett egy trafikot… azáltal, hogy neki ez volt az élete, öröme, mindig tudott adni valamit az embereknek, ha mást nem, örömet…  aki csak elment előtte reggel, munkába jövet, vagy elment előtte délután, vagy este, munkából hazafelé kapott tőle valamit, ha mást nem, egy mosolyt… 

…és most itt volt a “néni” és nem volt munkája, a cég átépítette az előteret, mit lehet tudni, megspórolt ezzel valamit, vagy egyszerűen csak nemdohányzóvá nyilvánították az egész épületet és hogyan nézett volna ki a bejárattal szemben egy trafik… 

Peter elkezdte mondani a hölgynek, hogy – tudjátok, a “csodakérdés” (aki nem, keresse meg korábbi bejegyzésekben, vagy az egyik SolutionSurfers könyvben a 3 közül…:-))) lassan, ha még elég sokáig találkozgatunk Peterrel, és mindenütt elmond egyet-egyet a történeteiből, javasolni fogom egy negyedik kötet összeállítását: “Peter történetei” címmel…) – mi lenne, ha egy csoda történne… a hölgy elgondolkozott: “igazi csoda?!” “Igazi csoda… igen…” – válaszolta Peter. “Ne, olyan nincs…” – mondta először a hölgy…  Peter – jó szokása szerint – erről is van megemlékezés egy nem nagyon régi bejegyzésben errefelé – hallgatott… és a hölgy egyszercsak megszólalt: “És egy egészen nagy csoda lehet?” Peter: “Persze, lehet…” 

És akkor a hölgy elkezdte mondani… ő (azt hiszem) a nővérével a svájci városnak egy olyan kis városi erdővel szegélyezett részén lakott, ahol egy kis emelkedőn, közvetlenül az erdő előtt volt egy villamos megálló és ebben a villamosmegállóban volt egy trafik… na most a trafikosoknak egy egyáltalán nem elhanyagolható problémája, hogy napközben hol végezzék el a dolgukat (a nagy intézmény előterében ez nyilván nem volt ügy…) Ebben a villamosmegállóban lévő trafikban az volt a szép, hogy nagyon közel volt a házhoz, ahol lakott és ha napközben kellett, akkor egy pillanatra be tudta volna zárni, megjárja azt a rövid utat és máris újra nyitva a trafik… Ez lett volna az egészen nagy csoda… 

Néhány hónap múlt el, hogy, hogy nem (talán találkoztak, vagy arra villamosozott…), Peter megtudta, hogy abban a bizonyos trafikban, a villamosmegállóban az erdőcske szélén bizony, már ez a hölgy volt a trafikos… még 7 aktív évig… Peter azt tanulta ettől az ügyféltől (hiszen ez volt az esti workshop témája), hogy néha az egészen nagy csodák is megtörténhetnek… 

Kati volt az, aki felütötte az új könyvet és azt a kérdést olvasta ki belőle, hogy mi volt az, amit a coach hozzáadott ahhoz, hogy ez létrejöhessen… Peter rövid gondolkodás után  annyit mondott: “…talán azzal, hogy nagyon megszerettem azt a nénit… igen, azt hiszem, a szeretet…” 

Szilágyi Miklós - coaching.szm@gmail.com

"Coachként azt kontrolláld, amit tudsz - a Szádat!" - W. Timothy Gallwey (1938-) - Profi teniszező, teniszedző és a sporton messze túlmutató life és business coaching egyik úttörője... 

Korszakindító "The inner game of tennis" (amit később egy egész sorozat "The inner game of..." könyv született) könyvében írja: "In every human endeavor there are two arenas of engagement: the outer and the inner. The outer game is played on an external arena to overcome external obstacles to reach an external goal. The inner game takes place within the mind of the player and is played against such obstacles as fear, self-doubt, lapses in focus, and limiting concepts or assumptions. The inner game is played to overcome the self-imposed obstacles that prevent an individual or team from accessing their full potential..." - 

"Minden emberi erőfeszítésben két fontos aréna van: a külső és a belső. A külső játszma a külső arénában játszódik, hogy legyőzzük a külső akadályokat, hogy elérhessük a külső céljainkat. A belső játszma a játékos tudatában játszódik, olyan akadályok legyőzése a cél, mint a félelem, a kétség magunkban, a fókusz elvesztése, akadályok, és korlátozó koncepciók és feltételezések. A belső játszmában ("the inner game...") azokat az akadályokat akarjuk legyőzni, amelyeket saját magunk elé állítunk saját magunk elé, amelyek megakadályozzák az egyént vagy egy  csapatot, hogy elérje a lehetséges maximális képességeinek megfelelő teljesítményt..." 

Akár a coaching egyik (n+1-ik...) definíciója lehetne, hogy a coach ebben a beső játszmában tudja segíteni az ügyfelet, hogy ő lehetőségei, képességei és - legfontosabb - vágyai szerint optimalizálni tudja működését és a világra (munkahelyén kollégáira, főnökeire, magáméletében családjára, barátaira) való hatását...

Szilágyi Miklós - coaching.szm@gmail.com