Sokan olvasunk sokat. E-mailt (sokan óránként többször is ellenőrizzük az okos-phone-unkon, nem kaptunk-e új, halaszthatatlan intézkedést igénylő mailt, az idő-management tanácsok egy fontos pontja lett: “max. kétszer ellenőrizd egy nap a mailjeidet”…), szerződést, feljegyzéseket, értekezlet-jegyzőkönyveket, használati utasításokat, szakkönyveket, tankönyveket, tanulmányokat, számítógépen Facebook bejegyzéseket, netes anyagokat, twittereket, LinkedIn fórumokat, újságot és még annyi mindent olvasni, ez mind-mind olvasás.
Mégis, valahogyan nekem az olvasás, az igazi olvasás az az, amikor csak az olvasás csodájáért, mágiájáért, flow-jáért olvasok. Ez nem feltétlenül jelent “tiszta” irodalmat, fikciót, nagyon el tudja az embert varázsolni (engem legalábbis) sokfajta non-fikction könyv is.
De igen, olvasásnak szűkebben a könyvek olvasása számít. Ne gyertek a papír és elektronikus könyv “jelentős” különbségével, meg a “könyv szagával”, mert ez engem nem igazán érdekel, a könyv így is úgy is “igazi”, egyik könyvem papíron van meg, a másik elektronikusan és vannak olyanak – fontosak -, amelyek, ha elértem őket, mindkét formában, hogy bármikor hozzájuk férjek.
No, könyvet (tehát nem újságot, nem netes anyagokat, stb.-t) már olvasni, ha lehet hinni a különböző beismeréseknek, jóval kevesebben olvasunk. Venni, még mindig veszünk könyvet, de olvasni… Ja igen, és néha olvastam olyan könyvet is, úgymond könnyű, nyári lektűrt, krimit, ilyeneket, amikor szintén “tudtam” (nekem így “jött le”), hogy ez persze nem igazi olvasás…
Az igazi (zabolátlan?) olvasás alap-kritériuma, hogy aktuálisan ne legyen szükségem annak a könyvnek az elolvasására, nem kapcsolódik közvetlenül ahhoz, amivel szakmaszerűen foglalkozom (még akkor is, ha jelenleg az ezzel kapcsolatos dolgok is nagyon olvasási flow-ba tudnak vinni, mégis, ez “hasznos”…). Igen, az “igazi” olvasás nem közvetlenül hasznos (persze, (saját) elméletem szerint: nincs olyan olvasás, ami nem lenne valamikor, valamilyen formában hasznos). Nem hasznos, egyszerűen csak flow… bármit jelentsen is ez…
Na ez az, amit mostanában elneveztem zabolátlan olvasásnak… és ez nagyon tud hiányozni néha, amikor különböző okokból nem jutok hozzá…
Van, akinek más az, ami hiányzik a napi mókuskerék miatt, talán mindenkinek hiányzik valami, valami zabolátlan izé (vagy legalábbis hasznos lehetne), és ha nem tudod mi az, és csak éled az életedet, és nem tudsz (mások kárára nem lévően) “zabolátlan” lenni, nincs biztosítószelep, ahol a felesleges gőz “le tud fújni”, bajba kerülsz.
Van, aki ezt a barátaival, szerelmével való extra minőségű együttlétekben találja meg (a mókukerék-szerű működési állapot “nem ér”), van, aki az idegen világok fizikai megismerésében, az utazásban és azáltali extra minőségű tapasztalatszerzésben (az se “ér”, amikor egy napra kiugrasz valahová egy megbeszélésre és a repülőtereken, meg a taxi ablakából látsz valamit a helyből, ahol éppen vagy…), vagy a rendszeres sportban találja meg, van aki, meg pont a rendszeres sport miatt kell, hogy találjon valamit, mást, amiben egy kicsit zabolátlan tud lenni (mégegyszer: nem vadulásra gondolok, hanem a mókuskerék-élet feszültségeinek különböző időtávú – nagyon rövid, pontszerűtől az éves lehetőleg többszöri szabadságig terjedő - oldásáról). És persze, az a jó, ha több ilyened is van…
A nagyokosok erre azt mondják, hogy olyan munkát, foglalkozást kell találni, amelyben teljesen ki tudod élni az összes igényedet és a Maslow-piramis csúcsáig el tudsz jutni. Hmmm… Csíkszentmihályi Mihályt ez a flow elmélet tette híressé és gondolom (megérdemelten) gazdaggá. Na most, komolyan, hány ilyennel találkoztál életedben? A tied ilyen?
És ha még ilyen is, még akkor is azt gondolom, hogy a passzív fizikai és szellemi lazítási képesség és gyakorlat mellett (ez most hosszú lenne, remélem értitek) aktív fizikai és szellemi “lazításra’” is szükség lehet. Jó, ha egyszer-egyszer “belehallgatsz” magadba, különböző segítők ebben hatékonyan tudhatnak segíteni, és csekkeled, nincs-e benned túl sok felgyülemlett fáradt gőz, amit a fenti értelemben vett zabolátlan valami (nekem például leggyakrabban az olvasás, és a sport is) le tud vezetni…
És hogy ne legyen már ennyire elvi ez a tárgyalás, mondok egy példát az én “zabolátlan olvasásomra”. A felfrissítő hatás lényege abban van, hogy új impulzusokat ad, megforgatja az agyat, kirázza egy kicsit abból az öntőformából, amibe éppen bele vagyunk pistulva – kötelességből, szükségből, vagy szeretetből, mindenesetre egyoldalúan.
Tegnap reggel (okt. 22), egy közös, megbeszélt program előtt, 3 egymás melletti könyv hívogatott az egyik könyvespolcon, a történelmi szekcióban. 3 francia könyv az iszlámról. Ez jó irány, erre most – legalábbis első közelítésben - abszolút nincsen szükségem…
Algériában vettem őket, még a 80-as évek végén, az egyik két-nyelvű, tényleg gyönyörű kiadás, a Korán franciául és arabul. Ezt hagytam a polcon, a másik két zöld borítású (a zöld szín az iszlám egyik legfontosabb, a természetet és az életet jelentő szimbóluma, a próféta és sok arab, moszlim ország zászlója zöld (is), a Koránt zöld színű kötéebe kötik, a szufi szentek koporsóit zöld selyemmel borítják…) könyv közül a vastagabbikat vettem le, de ebbe csak belelapoztam és visszatettem azzal, hogy na, ez is érdekes, egyszer ebbe is jó lenne jobban elmélyedni. Ez egy szufista irodalmi összefoglaló (a szufi a Wikipedia szerint egy ezoterikus iszlám irányzat, sok mindent jelenthet, a francia Wikipoédia szerint az alap-jelentés a 9. századig élő aszketikusan élő szent emberekre és nézeteikre utal).
Amelyikbe belelapoztam és beleolvastam végül, az egy szintén francia nyelvű, ám eredeti algériai kiadású könyv (a másik kettő francia kiadás, a Korán egyenesen a híres Gallimard kiadótól), és a címe szerint az Iszlám vallás elemi szótára. Mint ilyen, szócikkeket tartalmaz.
Nézzünk két szócikket annak mintájára, milyen utakra is vezetett engem ez a tegnap reggeli “zabolátlan olvasás”:
- Az egyik “út”, véletlenszerű lapozgatás (tényleg) teljesen véletlenül a többnejűséghez, a poligámiához vezetett (p-betűnél: Polygamie). A fő meglepetés az volt, hogy milyen kiterjedten támaszkodnak ezek a szócikk-magyarázatok a Szentírásra, onnan is alapvetően az Ószövetségre. Ezirányú ismereteim a viszonylagosan olvasott emberek ismeretevel egyeznek meg, itt-ott beleolvastam, sok történetet ismerek, de teljesen ki soha nem olvastam, ezért mindig revelációként hat rám, hogy mennyi minden vezet vissza hozzá.
Bibliai példákkal vélik bizonyítani, hogy a poligámia egyáltalán nem iszlám találmány, legalábbis nem volt tiltott (sok-sok minden volt tiltva, tehát ha valami véletlenül nem, az feltűnik…), de bizonyos helyeken pozitív utalás is megtalálható rá a Bibliában. Az egész szócikknek van egy olyan olvasata, hogy a szócikk szerzője kicsit szabadkozik emiatt a “barbár” szokás miatt, hiszen jól tudja, a nem-moszlim egyik első gondolata ez, amikor az iszlám kerül szóba. Tény, hogy a Korán az, amely expliciten beszél erről, de valóban érdekes formában. A röviden idézett rész például kitér arra, hogy a lehetséges feleségek számát korlátozza 4-ben (ezt nem is tudtam…), és kitér arra, hogy ha valaki nem képes egyenlően kezelni ennyi asszonyt, akkor igenis önkorlátozza magát és csak egy felesége legyen.
Tehát, egyáltalán nem kötelező és nem kezeli az asszonynépet alacsonyabbrendű teremtménynek. Sőt, az intézmény fennmaradását azzal is indokolja, hogy a mohamedánok harcos nép, az iszlám harcos vallás révén, a mindennapi gyakorlathoz tartozott, hogy a férfiak száma rendszeresen tizedelődött a harcokban és az egyedülmaradt özvegyek és árvák számára ez a lehetőség egy ajándék volt. Hát így. Nem érdekes?
- Ez már felkeltette a figyelmemet. A szufi-könyv is hivogató, de ezt az iszlám “olvasókönyv”, amit egyébként az algériai egyetemi kiadó jegyez, meg kifejezetten úgy találtam, hogy érthető, ugyanakkor érdekes, kellemes stílusú magyarázataival, találó utalásaival és idézeteivel kifejezetten vonzó olvasmánynak ígérkezik. Volt még egy negyedóra, nosza, nézzünk még egy véletlen lapozást: Sára…
Sára Ábrahám felesége volt (igen, az az Ábrahám, ennek kapcsán elég hamar rátaláltam az Ábrahám-vallások címszóra a Wikipédiában, igen, a keresztény, a zsidó mellé – mint “Ábrahám-vallás” – feliratkozik az iszlám is, mint a 3, közös gyökerű Ábrahám-vallás egyike…), aki gyermektelenként az egyik fáraótól kapott Agar (később a könyv is Hágár-ként emlegeti, így meg már ismerős volt nekem is…) nevű szolgálóját ajánlotta fel a pátriárkának, aki a neki felajánlott Hágárt “megismerte”, és ebből az “ismeretségből” született Izmáel, az arab törzsek őse, Ábrahám elsőszülöttje.
Két történet is meg van említve Ábrahám és Izmáel kapcsolatában: az egyik szerint Sára később féltékeny lesz Hágárra és ráveszi Ábrahámot, hogy vigye ki a nőt és fiát egy sivatagba és ott hagyja sorsukra őket. Ábrahám, nem akar több zűrt, így tesz.
Azért van lelkifúrója, néha visszanéz oda és megkeresi Izmáelt és ezen könyv szerint ez a fiú lesz a mellékszereplője annak a híres epizódnak (azért többször állt sorba Izmáel, lássuk be, amikor a pechet osztogatták…), amelyben Isten arra kéri Ábrahámot, hogy áldozza fel az elsőszülött fiát neki. No, azért mondom, hogy “ezen könyv szerint”, mert névvel az Ótestamentum nem nevezi meg a fiút, de ez a könyv-szócikk levezeti, hogy akiről szó van, csak Izmáel lehet.
Ami ebben a szócikkben figyelemreméltó volt még és eddig nem ismertem ilyen részletességgel, az az, hogy Ábrahám először külön megkérdezi a fiút, hogy mit szól ehhez a projekthez (hogy fel akarja áldozni, mert Isten ezt kéri tőle). A fiú pedig apját bíztatóan válaszol, az ő hite is olyan erős, hogy csak annyit mond, hogy tedd apám, amit tenned kell.
Ugyanúgy, mint édesapja, nem vitázik, nem keresi az okot, miért akarja ezt tőlük Isten… nyilván megvan a jó oka… Ezzel mutatja meg apjának, hogy az ő szeretete Isten felé ugyanolyan nagy, mint apjáé és hogy tud bátor és türelmes lenni. És itt teszi hozzá a könyv, összekötve az Iszlám alap-értékeit az arab nép első fiának cselekedetével: “Ilyen az Iszlám, alávetést, engedelmességet és áldozatot jelent, beleértve a saját életét is…”
Ugye, az epizód azzal végződik, hogy Isten az utolsó pillanatban megkegyelmez… ez “csak” egy próbatétel volt… (ebbe speciel soha nem tudtam igazán beleélni magam…)
No, ilyesmi… egész nap – amikor már megint egészen mást csináltam, olvastam – vissza-visszatért ennek a reggeli “zabolátlan olvasásnak” az üdítő, frissítő hatása. Ami kell hozzá, elegendően sok érdekes könyv, amelyek között mindig találok olyat, ami elég régen volt a kezemben, elég régen olvastam, vagy még nem is (mint ezt a hármat). Ez az itt említett hatáshoz hasonló pozitív break-hatást tud elérni (a break-et itt szünet/gyors vágás értelemben használom), beindít nem használt “kerekeket” a gondolkodásban, összekapcsol, erősít meglévő dolgokat/összefüggéseket, új szintézisek lehetőségét teremti meg…
Na most persze, nem mennék el a dolog kultúrtörténeti, fejlődéstörténeti, vallástörténeti vonatkozások mellett (kvázi, hogy mi mindent tudtam meg - többet, finomszerkezetűbbet -, vagy miben erősödtem meg ennek a kis reggeli “zabolátlan “ olvasásnak a hatására).
Ugye, konkréten a vallás (csak említem, szerintem nem triviális, hogy vallás és hit, az két dolog…) szempontjából a dolog kevéssé érdekel, bár hit szempontjából – mint elméleti agnosztikust (valakit, aki azt gondolja, hogy szerény emberi eszköztárunk nem elegendő arra, hogy az erre a területre vonatkozó végső igazságokba ténylegesen belelásson, s mint ilyen, nyitva hagyja a lehetőségét, hogy ezekben a dolgokban akár még ténylegesen is lehessen valami) – akár még érdekes is lehet ez a közös gyökerűség is....
Annak a lehetősége, – csak ebből, amit erről tegnap reggel egy szabad félóra alatt olvastam -, hogy a ma élő emberiség egy jelentős része felismerje (gondoljuk el az Ábrahám-vallások - zsidóság, kereszténység, iszlám - által érintett populáció nagyságát), hogy végső soron annyira különbözőnek tekintett hitük (és ebből a szempontból, akinek fontos ennek az instrumentális környezete, vallásuk) gyökerei megegyeznek és – horribile dictu, még kimondani is “szörnyű” – az egy-istenük… Istenem, azonos… csak az egyiknek a “prófétája” mondjuk Jézus Krisztus (OK, itt az egy-lényegűség miatt háborúztak is, lásd Az ember tragédiájában a homusion-homoiusion vitát, az istennel egylényegűség, vagy csak hasonlóság vitáját, ez a gondolatmenet az utóbbi, a homoiusion hipotézissel “dolgozik”…), a másiknak (akikkel most annyi összeütközés van) meg Mohamed… Azért ez is nagy távlatokat nyithatna az emberiség egy nagy részének együttműködésben, nem? Pláne, hogy egész más - igazi - okokból sokszor ezeket a “vallási” ellentéteket használják ki nemtelenül…
Egy dolog kellene hozzá… többet és jobb minőségűen és szélesebb körben kellene gondolkodni… és – talán – zabolátlanul olvasgatni is egy kicsit… többször, sok minden helyett… OK, értem… bocs, én meg ennek vagyok a “prófétája”…
Jól van na, tudom, sok minden lehet ilyen, amivel ki tudsz egy kicsit kapcsolni, nemcsak a zabolátlan olvasás (bár, mint láttuk, ennek még akár (hasznos, nem tervezett) mellékhatása is lehet)… például, amikor fáradt vagy, nem megy már annyira valami, változtass, csinálj valami mást. Menj el pároddal, barátaiddal “zülleni” egy kicsit, moziba, presszóba, bowlingozni/sörözni, menj le/el sétálni egy kicsit, ha jó társaságban, még jobb, de egy fülhallgatós iPhone/MP3 lejátszó is megteszi. Vagy fuss néhány kört a háztömb körül, vagy a Szigeten, ülj be a masszázs-fotelbe, ha van, menj le biciklizni, vagy biciklizz a szoba-biciklin, csinálj néhány fekvőtámaszt, fordított testtartású ászanát, állj fejen néhány percig (ez utóbbiak jólesően forgatják meg a véráramlást), “törj ki” abból, amibe éppen belefáradtál, sok minden lehet egy rövid időre hasznosan “zabolátlan”…
Élj… gazdagon, színesen, abban a körben, amit Te szeretsz, azon dolgok segítségével, amiket pont Te szeretsz, amelyek pont Neked felelnek meg… most nem fogok jönni azzal, hogy a pénz nem boldogít… de tényleg, a mindennapi tapasztalataid azt mutatják, hogy egyértelműen, mindig, mindenkit boldogít? Ennyire egyszerű lenne? Mindenki, akinek több van, talán már elég is lehetne nekik az egész életükre, mind boldogok? És akiknek meg nincs elég, talán a jövő hónapra se (rosszabbat nem mondok, hogy holnapra se, pedig ismerek ilyet is…), ők a mindennapjaikban mind, mindig boldogtalanok?
Egy garas a zabolátlan olvasás némelykori “gyönyöre” mellett…
Szilágyi Miklós - coaching.szm@gmail.com