Vezetői coaching

Megfigyeltétek már, hogy ha egy ismeretlen szónak megnézed, megismered a jelentését, utána egyszercsak, egyre többször, elkezdesz találkozni vele? Valószínű, hogy előtte is találkoztál vele, csak átugrottál rajta a szövegben, mert nem tudtad mit jelent… (én mostanában például a “serendipidity”-vel voltam így, többször is megnéztem, amíg lassan kezdem megjegyezni, olyasmit jelent, hogy “véletlen felfedezésekre való képesség”…). 

Régen ott van az egyik polcunkon Jerzy Grotowsky tanulmányait (1965-1969 közötti szövegeket) összefogó kis kötet, nem tudom, pontosan mikor vettem, a fordítás és kiadás 1999-es (ez egyébként halálának éve is…). Szóval a szövegek több, mint 45 évesek és a könyv is több, mint 10 éves. És… beléptek az életembe ma este… 

Tudomásom szerint a lengyel Grotowski és az orosz Sztanyiszlavszkij voltak azok a színházi gyakorlati szakemberek és teoretikusok egyszemélyben, akik talán a legnagyobb hatással voltak a világ nyugati féltekéjének a színházi kultúrájára a XX. században. Talán még Peter Brook, de ő inkább gyakorlati munkásságával, míg az említett két szakember teoretikusok is voltak a javából… 

Grotowski nevével a “kegyetlen”, vagy “szegény” színház fogalma forrott össze és most az első szöveget olvastam el ebből a könyvből, aminek a címe éppen erre utal: “A szegény színház…”. 

Na, ezzel a könyvvel és a “kegyetlen/szegény” színház fogalmával pont úgy voltam, mint például ezzel a szóval, ezzel a “serendepidity”-vel. Hallottam, hogy van ilyen, de azt se tudtam, eszik vagy isszák. Még hogy “kegyetlen”, arról lehetett valami ködös elképzelésem (csak úgy passzív fantáziában), de a “szegény” színházról?! Semmi… A könyvet azt hiszem néhányszor levettem már a polcról, belelapozgattam, de a könyv “hallgatott”, nem mondott nekem semmit, visszatettem… 

Most elkezdtem beleolvasni és íme, ideidézve egy idézet-töredék ebből az első “szövegből”, és szép lassan kiderül, hogy kerül ez ide, a megoldásközpontú brief coachinggal összefüggésben:

“…E módszer lényege, hogy nem akarja a a színészt meghatározott jártasság kialakítására nevelni, sem pedig arra, hogy kifejezési eszközeinek úgynevezett “kelléktárát” kiépítse. Nem deduktív út ez, amely a megtanult hozzáértést összegezné… Ebben a színházban a színészképzés módszere nem arra irányul, hogy a színész megtanuljon valamit, hanem azoknak az akadályoknak  az eltávolítására, amelyeket a lelki folyamatok során a saját szervezete támaszthat. 

A színész szervezetének a belső folyamat érdekében meg kell szabadulnia mindenféle ellenállástól… Ebben az értelemben via negative ez: nem a hozzáértés összegzése, hanem az akadályok eltávolítása… Ebben a színházban a legtöbb színész az önhelyesbítés szakaszában van, útban afelé, hogy e folyamat lehetővé váljék szára…” 

Hoppá… ez nagyon megszólított… ez ugyanarról beszél, ami most igazán foglalkoztat… Nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy itt tulajdonképpen egy megoldásközpontú folyamatról van szó, amelyben az “ügyfél” a színész, és a “coach” a rendező, Grotowski, aki segít a színésznek megszabadulni/elengedni a “szűrőit”, a belső akadályokat, amelyek megakadályozzák, hogy a tartalom surlódásmentes interpretátora/megjelenítője lehessen, és eközben a rendező kizárólag a színész erőforrásaira támaszkodik a változás létrehozásában… ő csak jókor a jó kérdéseket teszi fel… 

Azóta, hogy évekkel ezelőtt utoljára kezembe került ez a könyv és néma maradt, elkezdtem coachinggal  foglalkozni és ezen belül is a hozzám legközelebb álló,  a legkevésbé instrumentalista, (ha egyáltalán) csak minimalista beavatkozást engedélyező módszer, a Steve de Shazer és Insoo Kim Berg féle megoldásközpontú megközelítésen alapuló brief coachinggal. Therese Steiner (egyik tanítványuk) azt mondja “Jetzt mal angenommen…” című könyvében, hogy

(a) ennek a módszernek a sikeres alkalmazásához a coach hozzáállásának  két alapelvnek biztosan meg kell felelni, mégpedig annak, hogy az ügyfél által kívánatosnak tartott változás elindulásának nem feltétlenül elengedhetetlen feltétele a probléma megértése (ebből egyébként következik, hogy  a “probléma-nyelv” és a “megoldás-nyelv” sem egyezik meg..), illetve annak, hogy az ügyfél szakértelmét a saját megoldását illetően az első pillanattól adottnak kell tekinteni, és

(b) ha ezekről az alapelvekről valaki nincs meggyőződve, akkor nem fogja tudni eredményesen alkalmazni a megoldásközpontú megközelítést, másrészről, nehéz lesz másik megközelítést alkalmazni, ha az ember egyszer meggyőződött arról, hogy  hamarabb lehet a változást kezdeményezni, ha a vágyott célra, illetve a problematikus viselkedéstől eltérő kivételekre koncentrálunk. 

Itt az ideje, hogy összekössem a két szálat, Grotowskit és a megoldásközpontúságot. A lényeg valahol a “saját anyagból dolgozásban” van - mindkét esetben. 

A megoldásközpontú megközelítés semmit nem visz be a folyamatba kívülről, mindent az ügyfél által felvetett gondolatok, sőt szavak, gondolatok irányítanak, a coach a keretekre, a folyamatra ügyel és – istenem, milyen egyszerűen hangzik! – jókor, jó kérdéseket tesz fel, amelyek az ügyfelet a változás kreatív előkészítő gondolkodásának “flow”-jában tartják… 

Persze, mint mindig, “az egyszerűség (a sallangmentesség) az a legnehezebb”, minél egyszerűbb valami, egy módszer, annál nehezebb, megfoghatatlanabb, sok tapasztalatot igénylő az alkalmazása (aminek a birtokában azután a “mesterek” nevezhetik könnyűnek,  “csoki-job”-nak a coach-“mesterséget”…), így van ez a megoldásközpontú brief-coachinggal is… 

Jellemző, hogy amikor  egy full egy-éves – amúgy kíváló, mély önismereti munkán, az elmélet és gyakorlat egészséges arányán, ezen belül inkább gyakorlat-súlypontú coach-képzés után megismerkedtem egy hosszabb tréning-folyamat első néhány napján a megoldásközpontú brief-coaching alap-megközelítésének elemeivel, hangosan is feltettem a kérdést: “Most komolyan, ez az egész?! Ezért tanultam eddig ennyit?!” 

És igen, azóta, néhány tucat  könyv áttanulmányozása és természetesen egyre több gyakorlati tapasztalat után egyre jobban tudom, hogy – hála istennek (szeretek tanulni… kis defekt, vannak ilyenek…) – ezt innentől nem is kell abbahagyni, mindig lehet  jobban csinálni és többet tudni róla… 

Grotowski színháza is megpróbál semmit sem bevinni a folyamatba kívülről. Ebben a már idézett első, alapozó szövegben megemlíti (majd egy-egy bekezdésben ki is fejti), mi mindent nyert azáltal, hogy minden “normál” alkotó elemét egy “normál” színháznak “elengedte”…: 

“…Mindenesetre azáltal, hogy az előadásról fokozatosan lebontottuk, amit le lehetett bontani, mintegy tapasztalatilag kimutattuk, hogy létezhet színház karakterizálás nélkül, autonóm jelmez és díszlet nélkül, elkülönített színpad nélkül, fényjáték, zenei aláfestés nélkül… De nem létezhet, ha nincs meg a színész-néző viszony, a színész és a néző kézzelfogható, közvetlen, “élő” érintkezése…”

Ez igaz a cochingra is, az egyetlen dolog, ami nélkül nem lehetséges coaching, az az emberi kapcsolat a coach és az ügyfél személyisége között. Emellett persze  nagyon fontos feltétele a megoldásközpontú (és mindegyik) coaching-folyamatnak, hogy a coach akkor működik jól, ha a változás beindulásával és a változási folyamat előrehaladásával arányosan a coach szerepe egyre csökken és a végére (amikor az ügyfél ezt jelzi) mintegy el is enyészik.

Zárásként erre az utolsó gondolatra (a coach időben “elenyésző” szerepe…) idézek Chris Iveson et alii/és társai könyvének (BRIEF Coacing) bevezetéséből: “…Ahogy egy ügyfél mondta a harmadik ülés végén, ‘Tudom, hogy már halott lennék, ha nem jöttem volna el Önhöz, de fontos, hogy megmondjam, hogy Ön semmilyen szerepet nem játszott az életemben.’ Ez megérintette a coach-ot és így felelt, ‘Köszönöm. És Ön sem játszott semmilyent az enyémben. De mindig emlékezni fogok Önre.’ ‘És én is mindig emlékezni fogok Önre’, válaszolta az ügyfél mosolyogva…’” 

Szilágyi Miklós - coaching.szm@gmail.com

The earth is moving/trembling under our feet. Everything is in (radical) changes, when we are looking around and then back, the landscape is already changed and perhaps we are on the street to search for another job… we are constantly losing our repairs, the North… and do not find our well known milestones in our life… you should be vigilant, you should be cautious and you should doubt everything and be on the alert… really? 

What is the system (I mean the capitalism) we are actually living in? Is it the best of of the best? Is there any other system we could search for? Are we understanding & using well all the opportunities we have in this system? Or we simply sc….ing it up and crying quickly for another one? Is it the system being wrong or we ourselves could do better? What on earth could be a good direction to take? 

In 1905  a sociologist, one of the first perhaps, Max Weber has written an interesting book about the spirit of capitalism (later he revised the original up to 1930), the title was:  

The Protestant Ethic and the Spirit of Capitalism (The Book – Published by Routledge in 2005 – originally in 1992 on the base of the 1930 version) - This edition was translated from German by Talcott Parsons (introduced by  Anthony Giddens), the last link (Max Weber’s…. in the 21^st Century) is just speaking about a new English translation… -  

http://www.d.umn.edu/cla/faculty/jhamlin/1095/The%20Protestant%20Ethic%20and%20the%20Spirit%20of%20Capitalism.pdf 

“Weber’s claim  is that rational capitalism is the source of the industrial revolution and the growth of capitalism as the preeminent universal economic system. Weber claimed that this rational capitalism came into being by a work ethic rooted in Calvinism.” (quote from the “About Weber” thesis, see the link below). 

His thesis was later much criticized but because of his (Weber’s) effect on the later sociology, every bits and pieces of his original works and those of his critics might be a tremendous gisement of valuable information  and arguments. However, I admit and I accept that with the speed we are now living it’s hard for the laymen to study such topics in details. Anyhow, I’ve thought I gather together some papers in one lot, if we have time we could read one or two passages from them… 

Later this work was named as one of the 10 most influential book in the sociology by the International Sociological Association and listed among the New York Public Library’s Books of the Century (1895–1995).

Some more sources about the author and the work: 

Understanding Weber (a book from 2007) –http://58.192.114.227/humanities/sociology/htmledit/uploadfile/system/20100506/20100506140232522.pdf 

About Weber (a thesis from 2006) -

http://dspace.uta.edu/bitstream/handle/10106/309/umi-uta-1247.pdf?sequence=1 

Max Weber’s Protestant Ethics in the 21^st Century (a short chapter of a book - 2002) -

http://www.uvm.edu/~lkaelber/research/KaelberPE.pdf 

Szilágyi Miklós - coaching.szm@gmail.com

A nyelvtanulásban, sőt a mindennapi használatban is (nekem) a legnehezebb az anyanyelvi beszélő (vagy nagyon nehéz szöveg) megértése volt (korábban és a nem állandóan használt nyelveken a folyékony beszéd). Én valahogy mindig megértetem magam. 

Volt nemrég egy flash-em (ehhez lesz itt egy-két történet), hogy hogyan kapcsolódik össze a megoldásközpontú coaching megközelítés és a tökéletes, 100%-os nyelvi megértésre (illetve tökéletes nyelvi pontosságra, például nyelvtani korrektségre) való törekvés… 

Szokás szerint, kapaszkodjatok… 

Sokféle coaching megközelítés van, amelyet coachok alkalmazhatnak, az egyik a megoldásközpontú rövid coaching. Ezen belül is vannak finomságok, al-irányzatok, de ezek néhány dologban megegyeznek: 

• az ügyfél a szakértője a problémának és a megoldásnak,
• a megoldásnak nem feltétlenül van, sokszor egyáltalán nincs köze a problémához, ezért a megoldásra kell fókuszálunk szinte az első perctől kezdve (a problémáról csak annyira van szó, amennyire a coach hozzájárulásához erre egyáltalán minimálisan szükség lehet, előfordul, hogy semennyire),
• a megoldásra koncentrált célkitűzés után a cél elérésnek már megélt, bármilyen csekély, előjeleire fókuszálunk együtt (azok hogyan jöttek létre, mit csinált az ügyfél másképpen a cél felé mutatóan), vagy ha ez valamiért nem rögtön járható út, akkor
• a  kivételekre fókuszálunk  az adott működési helyzetben, amikor a probléma a szokásosnál enyhébben, vagy egyáltalán nem jelentkezik.
• Erőforrás, erőforrás, erőforrás… ezeket keresünk…
• Az így adódó cselekvési, döntési alternatívák közül
  • Amelyek nem okoznak problémát, azokon nem kell változtatni
  • Amelyek sikeresek, hatékonyak, azokat az ügyfél magától is (pláne, hogy most már előjöttek  a coach-csal folytatott beszélgetés folyamán) többször fogja csinálni, és
  • Amelyek nem sikeresek, azok helyett meg mást fog csinálni, esetleg kikísérletezi, melyik más viselkedés vezet hatékonyabb működéshez. 

Ha már ilyen jól elmagyaráztam, hogy mi a (megoldásközpontú) coaching, egy megjegyzés arról, hogy mi következik. Mivel nem tudlak egyenként megkérdezni Titeket, hogy milyen erőforrásaitok vannak ehhez a konkrét nyelvtanulás témához (folyékony beszéd idegen nyelven és az anyanyelvi beszélő megértése), milyen előjelei vannak annak, hogy már alkalmazzátok észrevétlenül is azt, amiről itt beszélni fogok, ami itt következik, talán leginkább saját élményen alapuló konzultációnak nevezhető… talán hasznos lesz Nektek és talán hozzá tud járulni az alternatívák bővítéséhez, amelyeket felhasználhattok a saját tanulási módszereitekhez legjobban passzoló, leghatékonyabb nyelvtanulási utatok megtalálásában… 

OK, de a nyelvtanulás hogy jön az előző részhez? Nos, az én számomra, aki felnőtt fejemmel három idegen nyelven jutottam el egy viszonylag használható nyelvtudásig, ma is,  mindig is az anyanyelvi beszélők megértése a kulcs, a legnehezebb. 

Engem megértenek, mert én persze, akármennyit tanultam, felnőtt fejjel a tökéletes kiejtésről már lekéstem, és egyáltalán,  az idegen nyelven, ha azt nem állandóan, saját közegén belül használjuk,  az ember – kiejtésben is, szóhasználatban/-választásban, mondatszerkezetben -  mindig lassabb, körülményesebb, iskolásabb egy kicsit, szóval, őt majdnem mindig megérti a másik fél, míg az ő számára például az adott nyelvi környezetből jövő angol beszéde a sajátos idiómáival, a kicsit elharapott szóvégekkel, mindig egy kicsit titokzatos, enigmatikus/titokzatos lesz. 

Ez is változó, valószínüleg én több amerikai akcentust beszélővel találkoztam és az én kiejtésem is ahhoz áll egy kicsit közelebb, másnak lehet az angol a familiárisabb és az amerikai megértésével van baja (és így tovább, a bajor, a schwitzer Dütsch, a kanadai francia, stb. kiejtések megértésével). 

Szóval a native speaker-ek megértése. Rögtön mondom is, hogy mire gondolok, amikor szerepet szánok a megoldásközpontúságnak. Egyszerű: ha idegen nyelven társalogsz, idegen nyelvű szöveget hallgatsz, olvasol, ne azokkal a részekkel foglalkozz, amit nem értesz, ne blokkolj, ha valami kimaradt, hanem arra figyelj, amit megértesz és abból építsd fel visszafelé is az egészet. 

Tulajdonképpen ennyi itt a megoldásközpontúság: ne a hibára, a kimaradásra, a nem-értésre, a problémára koncentrálj, hanem arra amit megértesz, a megoldásra. Egyébként egy bizonyos adott nyelvi alap-képzés után  nekem bejött, hogy amikor valamit olvastam, nem néztem meg minden egyes szót, amit nem értettem, hanem a szöveg értelmét az ismert részekből/szavakból próbáltam meg megérteni. Így gyorsabban jutottam el a folyékony olvasáshoz. 

Persze, ha túl sok mindent nem értesz meg, akkor egyszer-egyszer, kulcs-mondatoknál (megérzed, melyek azok, amikor már tényleg semmit nem értesz az egészből…) ezt-azt meg kellhet nézni a szótárban. Ma akkor veszem elő a szótárt, ha nemcsak megértenem kell, hanem le is kell írnom a fordítást, nem csak az értelmét összefoglalva visszaadni (ez az angolra és a franciára igaz, a németnél azért itt-ott szótárazok). 

De hogy ne legyen ez ennyire száraz, mondok példákat részben, hogyan jutott ez eszembe, részben, hogy hogyan is jelenik meg a szöveg megértése, és az ezzel kapcsolatos 100%-os tökéletesség keresése.  Ez talán segít a fenti tételt alátámasztani. 

Úgy jutott eszembe ez a megoldás-központú megközelítés a megértésben, hogy éppen elkezdtem készülni egy coaching klub-foglalkozásra, ahol egy nagyon érdekes, nagyon dinamikus angol nyelvű beszélgetés megértetésében kell majd aktív szerepet vállalnom, ahol van aki, ugyanúgy érti mint én, vagy jobban, van, aki valamit meg fog belőle érteni, és lesz, aki alig fog valamit is megérteni belőle magától. Eddig úgy gondoltam, erre készültem, hogy meghallgatom az egészet, kiszúrok fontos részeket és azokat beütöm a gépbe magyarul, akkor amikor ott leszek, azt hozzá tudom olvasni, kézbe is tudom adni, milyen pompás lesz. Ez  100%-os tökéletességre való törekvés.  Igenám, de már látom, hogy nem lesz annyi időm, ezért elkezdtem gondolkozni, hogyan is lesz, hogy mindenkinek jó legyen. 

Az adott videót egyszer hallottam élőben, és azt hiszem, hogy már a neten is végighallgattam legalább egyszer. Lényegében elmondható, hogy teljesen értem, amibe tökéletesen belefér az én értelmezésemben, hogy vannak pontok, ahol az értésem hozzávetőleges, a lényeget értem, de nem minden egyes szót, kifejezést, de ez az egész, vagy az adott rész értésének minőségét  nem, vagy alig befolyásolja. 

Csak el kell engednem a tökéletesség igényét, és egyszerűen amikor ott leszek majd, a legjobb tudásom szerint segítenem kell megérteni a jelenlévőknek a leglényegesebb dolgokat és mivel lesznek ott olyanok, akik úgy, vagy még jobban értenek angolul, mint én és ráadásul lazábban, alaposabban tudnak figyelni a részletekre is, mert én fogom csinálni az “alap”-fordítást, majd kijavítanak, vagy kiegészítenek. Ennyi. Megoldva. 

Miért is fontos az, hog tudjuk, mi az, amire törekedni érdemes, és miért kell tudni elengedni a 100%-ig tökéletes értés igényét? 

Érdekes, hogy ez a szempont egyébként nemcsak a megértésnél jelenik meg. Ha egy kicsit perspektívát váltunk és az outputot nézzük, azt, amit Te akarsz elmondani a kommunikáció folyamán, szintén nagyon megnehezítheti az, hogy tökéleteset akarsz nyújtani. Minden szempontból. A tartalomra koncentrálás mellett igényt tartasz arra, hogy a mondandód  nyelvtani, egyeztetési és szemantikai szempontokból is tökéletes legyen, ami az elején, sőt elég sokáig a nyelvtanulás folyamán – érthetően -  paralizálja az embert és nem tud elmondani egy egyszerű  mondatot se a normálhoz közelítő sebességgel, folyékonysággal, mert mindenre egyszerre figyel és ez leblokkolja a beszédképző rendszer működését. 

Figyeljétek meg, amíg nem szorul a tudatod alá a nyelvtan, nem tudtok folyékonyan beszélni. Mint az autóvezetésnél az elején: a pedálok, a sebváltó, a kormány, a visszapillantó, és amikor mindez már majdnem megvan, az oktató megkérdezte: “És a forgalmi táblákat ki fogja nézni, az úttörőcsapat?” (ma ez talán cserkészcsapattal hangzik el, never mind…). 

A két történetből én magam nem nagyon kerülök ki jól… amellett, hogy lehet esetleg egy jót röhögni (rajtam) és a “más kárán tanul az okos”, annak a tételnek, hogy a hibáinkból tanulunk legtöbbet (többet mondok, csak azokból tanulunk), egy valamikor következő blogbejegyzést tervezek szentelni… 

No, az első történet nagyon friss. És kicsit paradox, mert a megértést magyar kontextusba helyezi és ráadásul saját szövegem megértéséről van szó (ennél jobb bizonyítéka annak nem lehet, hogy a 100%-os megértés nemcsak akadályozó igény, hanem ehhez képest még gyakorlatilag lehetetlen is…). Egy adott célra egy beszélgetésből, amit én folytattam valakivel, 5 percnyit szó szerint le kellett írnom.  Ez kb. 3,5 oldal lett és az én részemnél 2-3 esetben akárhányszor visszajátszottam, nem tudtam megállapítani, mi a fenét is mondhattam pontosan (egy ragot, vagy egy elharapott szóvéget, vagy rövid szót). Pont mint az angoloknál… 

Elgondolkoztam rajta, hogy tulajdonképpen hogyan lett volna engem képes megérteni a másik fél az adott helyzet adott atmoszférájában, ha én magam nem tudok mindent tökéletesen megérteni utólag a saját szavaimból, még a technika segítségével se (jó, a felvétel nem volt elég tiszta, de mégis, én meghallgathattam 3-4-szer – utána feladtam…). Jó történet, nem? 

Persze, ebből számomra adódik személyes tanulság: ne hadarj és artikulálj a kiskésit, ha azt akarod, hogy megértsenek, a teremburáját… Természetesen azonban van általánosabb tanulság is és erre jó emlékezni az idegen nyelv tanulásánál, mert könnyebbé teszi a tökéletesség iránti igény elengedését. 

A tanulság az, hogy a közlések szószerinti megértése az anyanyelvünkön sem 100%-os. Messze nem (ezt bárki, aki vett részt hosszabb előadáson, pláne Power Point támogatású prezentáción, hogy a felére se figyel, felét se érti…). Ráadásul, különösen a személyes kommunikációs aktusban egy vizsgálat szerint 7% a befolyása mindössze a szóbeli tartalomnak, 38%-ban számít, befolyásol a beszéd tónusa, hajlékonysága  és 55%-ban a vizuális benyomások (ez egy elég alapvető összefüggés, vizsgálat lehetett, mert a minap Dr Bagdy Emőke is pont ezeket idézte egy Balassi intézet-beli előadásán…). Ehhez jön még, hogy  a kép rólunk, amivel a kommunikációba “belépünk”, az első 10, de még inkább az első 4 másodpercben (!!) meghatározódik. Az adatokkal kapcsolatban voilà,  egy angol nyelvű cikk: http://www.omnilogos.com/2011/08/11/nonverbal-communication-theories/ ). Még telefoni kapcsolat esetén is sokkal meghatározóbb a tartalomnál a hang tonusa és  hajlékonysága. 

Idefűzök még egy linket, egy 13 oldalas magyar nyelvű összefoglalót a kommunikációról, ahol - ha valakit kicsit mélyebben érdekelnek  az alapfogalmak -, itt megtalálhatja a legfontosabbakat (arra gondoltam, hogy kitérek a redundanciára is, de kicsit utána olvasva láttam, hogy ehhez én is, meg ez a blog-bejegyzés is kevés… így került “kezembe” ez a – nem profi nyelvészeknek, hanem jóindulatú amatőröknek - jól kezelhető összefoglalás): http://www.ekt.bme.hu/Nagylete/AKommunikacio.pdf 

A másik történet az idegen nyelv értéséről (és ami ebből következhet) inkább anekdota, amihez bevezetés szükséges. Az egyik al-hobbym, hogy kedvelek és gyűjtök – közvetlenül német tv-csatornákról – német kabarékat.  Legnagyobb kedvenceimtől (Urban Priol, Volker Pispers, Georg Schramm, Horst Schroth) még külön is vásároltam CD-t,  vagy akár könyvet is. Kedvenc teszt-kérdésem, ha találkozom egy “igazi” némettel, hogy megkérdezzem tőle, hogy szereti-e a kabarét, ismeri-e legalább a kedvenceimet (név szerint még számon tartok talán kétszer ennyit és sok van, akiket nem követek). 

Most, hogy ezt írom, belegondoltam…  tutti, hogy ezt a rossz szokásomat (másokat nehéz helyzetbe hozni, én, Budafokról, kérdezgetem a szegény németeket erről, hallom Baglyot a Micimackóból, amint gubbasztanak Micimackóval a faágon és Micimackó állandó kérdezősködésére, hogy ide mi van írva, oda mi van írva, Bagoly azon morfondírozik magában: “Most lelökjem, vagy ne lökjem? Igaz, ezt holnap is megtehetem...”) biztosan leépítem a jövőben. mindegy, most ehhez a témához passzol... 

Az a német kör, amellyel eddig nagyrészt – azóta, hogy ezeket a felvételeket gyűjtöm - kapcsolatba kerültem, noha szintén médiások voltak, nemet szokott válaszolni (hát, ez az…)… talán nem néznek (annyit) tv-t vagy… mindegy is… Az én kedvenc humoristáim általában nem tortát vágnak egymás fejéhez, inkább nehéz témákról beszélnek görbe tükörben, többnyire szatírikus, filozófikus politikai kabarét csinálnak. 

Persze, jogos a kérdés, mennyit értek meg belőle (ez lesz a poén…). Nos, nem mindent (változik, mondjuk egy full bajor tájszólás esetén kevesebbet, mint egy többé-kevésbé hochdeutsch kiejtés esetén). Egyrészt kontextuálisan az idegen nyelvű/kultúrájú humort megérteni ténylegesen nehéz (gondoljátok el, Hofit hallgatni egy magyarul tanuló külföldinek… nehéz lenne…), másrészt Németországban nagy különbségek vannak a kiejtésben a területek között és a csatornákon, amelyeket elérek, időnként felléptetnek osztrák és német-svájci humoristákat is, na ezek meg megint – időnként nagyon, a svájciak drámaian - másképpen használják a kifejezéseket és más az akcentusuk is. 

De, és nekem ez a lényeg, annyira megértem, hogy a levezetések, poénok többségét veszem, halálra röhögöm magam és rengeteg helyzetben eszembe jutnak a poénok/áthallások, mert magas minőségű szatíra lévén, az általános emberiről szólnak. Ez persze azt is megköveteli, hogy valamilyen szinten otthon legyek abban, éppen mi történik Németországban és ismerjem a legfontosabb figurákat, hiszen különösen a politikai humor magától értetődően az éppen regnáló politikai szereplőket figurázza ki. Példa: legnagyobb kedvencemtől, Volker Pisperstől vannak különböző korszakból származó CD-im, video-felvételeim, könyveim, amelyekben hol Helmuth Kohl, hol Gerhard Schröder, vagy manapság éppen Angela Merkel és aktuális társaik viselt dolgairól  szatírizál… (és olyan szinten, hogy nem csak aktuálisan “vicces”, teljesen időtálló ez a fajta szatíra…). 

Jellemző volt az ilyen rokon-lélek kapcsolat-felvételi kísérleteimre, amikor Hamburgból egy újságírónak tanuló fiatal lány néhány hónapig gyakornokoskodott a korábbi médiás munkahelyemen. Ketten egy  kolléganőmmel gyakorlási céllal időnként  egy-egy társalgási óra keretében beszélgettünk vele, amelyre a hamburgi lány különböző témákat hozott. 

Az egyik alkalommal meséltem erről a hobbymról, és kiderült, hogy egyik kedvencemet se ismeri (ott, neki ennél a négynél több névvel próbálkoztam…). Következő órára odavittem a számítógépem és a youtube-on elkezdtem neki mutogatni azt hiszem vagy 9-10-et közülük. Rövidebb részleteket találtam tőlük, volt, akitől hosszabbakat is (ez akkor volt, 2000-es évek második felében, amikor még csak max 10 perces videókat lehetett feltölteni). Annyira megtetszettek neki, hogy lelkesen jegyezgette a nevüket, hogy majd otthon utánanéz… 

Ilyen előzményekkel egy idei ősz-eleji coaching konferenciának az elején az egyik színhelyről a másikra gyalog mentünk vissza és egy darabon egy német kollégával kerültem egy sétáló csoportba. Mindenféléről beszélgettünk, és ahogy lenni szokott, hamar szóba hoztam az említett hobbimat. Gondolkozott egy kicsit, és nem mondta meg, hogy vajon melyik kedvencemet kedveli, vagy egyáltalán ismeri-e egyiket is. Ehelyett csak annyit mondott: “Akkor nagyon jól kell, hogy beszélj németül…” (a konferencia nyelvén, angolul beszéltük…). 

Csak később dolgoztam fel, mit is jelentett ez az egész (persze, az is hozzájárult, hogy kölcsönösen nem kerestük később egymás társaságát; a 4 napnak ennek a hülye szokásomnak köszönhettem az egyetlen nem igazán pozitív személyes élményemet…). Nyilván, ő úgy döntött, hogy az említett természetese nyelvi akadályok miatt lehetetlen, hogy én annyira tudjak németül, hogy képes legyek a kabaréjukat élvezni (gondolhatta ezt általában is, meg egyszerűen kifejezetten rám vonatkoztatva). Nyilván nagyzolok, sznob vagyok, aki azt hiszem, hogy ha erről beszélek, majd milyen jó képet tudok magamról sugározni. 

Az, hogy egyszerűen ez nekem egy olyan szenvedélyem, amit otthon senkivel nem tudok megosztani és megörülök minden németnek, hátha van valami közös kedvencünk, túl szofisztikáltnak/komplikált magyarázatnak tűnhetett neki. Ő is úgy gondolta, hogy a kommunikáció – információ átvitele, mégha ebben az esetben egyoldalú is – csak tökéletes, 100%-os  megértés esetén lehetséges. Persze, ha az Ockham filozófiai borotvájára gondolok (ha egy dolgot több, valószínűsíthetősége szempontjából egyenértékű elmélettel lehet megmagyarázni, a legegyszerűbbet kell kiválasztani), máris kellemesebb érzésekkel gondolok vissza rá. Szerintem a legközelebbi konferencián odamegyek hozzá és ezt megpróbálom megbeszélni vele… hátha jó barátok leszünk… 

Mi is a tanulság? (Kell-e legyen?) Mondjuk talán annyi:  

• ne a korlátokra figyelj (ha beszélsz: a szórendre, nyelvtanra, ha hallgató vagy: arra, amit éppen nem értettél meg azonnal),
• hanem a lényegre, a “megoldásra” (ha beszélsz: a tartalom minél teljesebb, pontosabb megértetésére, ha hallgató vagy: arra, amit megértesz és abból rakd össze az egészet). 

Ha valaki ezt nekem az elején elmeséli, segített volna… talán Neked is segít… legalább egy kicsit… 

Ui.: ezen most gondolkoztam, hogy felküldjem-e ezt a blogra, tud-e eléggé hasznos lenni valakinek… azután egy simán önző szempont is felmerült… hátha valaki olyan is elolvassa, aki osztja ezt a hobbimat és akkor egy kicsit majd meg tudom valakivel beszélni, hogy milyen fantasztikusak voltak mondjuk  Jürgen Becker, vagy  Wilfried Schmickler szólói az októberi Mitternachtsspitzen-ben… 

Ui. 2: Ki lehet-e lépni ebből a blogbejegyzésből, hogy nincs itt egy illusztráció? Nem… - https://www.youtube.com/watch?v=zB7F5pDNYhI

Szilágyi Miklós - coaching.szm@gmail.com

Még elég sokszor találkozom azzal, hogy idegenkednek itthon az elektronikus-könyv olvasóktól (a könyv "szaga", meg ezek hiányoznak...). Értem én, van néhány gyönyörű könyvem, aminél én sem adnám a papír-könyvet az elektronikusért... Mégis, egyre többet olvasok ilyen masinákon, gondoltam, érdekes lehet megemlíteni néhány szubjektív tapasztalati élményt, részletet, előnyt. (A képen NEM a legújabb Paperwhite verzió van, de ez a kép tetszett legjobban...). Ez következik...

1. Az amazon.com tavaly lépte át azt a küszöböt, amikor több elektronikus könyvet adott el, mint papír-alapút - http://www.fastcompany.com/1754259/amazon-sells-more-e-books-paper-ones
2. Mostanában jelenik meg a legújabb Kindle-olvasó, a Kindle Paperwhite (a legolcsóbb wi-fi-s USD 119 (ha “beengedsz” egy kis reklámot azt hiszem alul egy sávban), az mondjuk a mai 220 Ft-tal számolva = kb. 26 eFt, Magyarországon nyilván valamivel drágábban árulják… - vigyázz, ha itthon vásárolsz, mert sok verzió van, el lehet keveredni bennük, fontos a specifikáció, mindig hasonlítsd össze a kinti árral…). Ez az összes eddigi fekete-fehér passzív Kindle-olvasót felülmúlja (például bekapcsolható egy speciális képernyő világítás, így gyenge fényben is olvashatsz vele, ami a korábbiakkal nem lehetséges); ha érdekel, ez tényleg “hot” most… ( https://kindle.amazon.com )
3. Vannak ismerőseim, akik aktívan használják a szolgáltatást, esetleg Kindle-olvasójuk is van és vannak, akik idegenkednek tőle még ezért-azért, de egyre többet hallanak róla, és kezdenek “olvadni”. Persze, sok más e-könyv olvasó is van… 

Ez a 3 ok elég volt nekem arra, hogy megírjam a saját tapasztalataimat. Elég korán hozattam az Amazon-tól egyet és kezdtem rá venni a könyveket. 

Fontos, hogy az eredeti, legbővebb felhasználási terület az angol nyelvű könyvek megszerzése, de az Amazontól lehet más nyelveken is könyvet rendelni (pl. francia, német, portugál könyveket, amikor ezt írom, összesen, Magyarországon éppen kb. 1,6 millió Kindle könyv érhető el az amazon.com-on (Magyarországon, mert a copyright egyességek miatt ez területenként, régiónként, országonként változhat, amikor én vettem, alig fél millió könyv volt elérhető):  http://www.amazon.com/Kindle-eBooks/b/ref=sa_menu_kbo3?ie=UTF8&node=1286228011

Ebből ingyenes ma kb. 39 ezer:

http://www.amazon.com/s/ref=sr_kk_1?rh=i%3Adigital-text%2Ck%3Afree+books+for+kindle&keywords=free+books+for+kindle&ie=UTF8&qid=1351525686 . 

Van olyan magyar site, pl. a Kindlevarázs: http://kindlevarazs.wordpress.com , ahonnan (rákattintva a Kindle-Téka linkre) letölthetők Kindle formátumban magyar könyvek is (megint: ingyenesek és nem ingyenesek is). Használhatod a készüléket akár pdf-ek olvasására is, de arra nem optimális, Legjobban működik a kifejezetten Kindle formátumra formattált könyvek esetében. Ha sok a kép, táblázat, akkor a nagyobb, színes Kindle Fire-t ajánlom, vagy még inkább az iPad-et… 

A készüléket meg lehet venni itthon is (az Árgép 40-72 ezer Ft között mutat szállítókat - http://www.argep.hu/trend/KIND/Kindle-paperwhite.html ). Mégegyszer: ellenőrizd a specifikációt, esetleg vesd össsze az eredeti árakkal az amazon.com-on! 

Fontos, hogy nem feltétlenül kell eredeti Kindle készülékednek lenni ahhoz, hogy amazon.com-ról Kindle könyvet rendelj, de a többi kompatibilis készülék (pl. iPad, iPhone, Android, számítógépek) segítségével is csak ezen az említett számlán keresztül lehet az amazon.com-tól rendelni könyvet (mindegy egyébként, hogy ingyenes, vagy nem ingyenes könyvet rendelsz, az ingyenest is csak akkor töltheted le, ha van számlád az Amazon-nál). 

Persze, nem csak az Amazon-tól lehet Kindle formátumú akármit (könyvet, tanulmányt, folyóiratot, újságot, stb.) rendelni, egyre nagyobb a Kindle-formátumra formattált választék. Ha nem az Amazon a forrásod, nyilván nincs szükség az Amazon számlára. 

Te magad is letölthetsz számítógépedről pdf-eket a készülékre (igaz, a formattálás és az olvashatóság korlátozott). A Kindle készülék a netről is le tud tölteni akár könyveket is, de maga a net-elérhetőség nagyon lassú, nem valósznű, hogy “normál” netezésre használod majd…  

Egy-egy megvett könyvet általában több, de limitált számú eszközödre töltheted le, mindegyikkel be kell jelentkezni ugyanarra az Amazon-számládra. Az engedélyezett készülék-darabszám egy-egy könyvre általában 4 db. 

Csak úgy mondom étvágygerjesztőnek, hogy a Kindlevarázs "Kindle-Téka" rovatából több, mint 500 db ingyenes könyv tölthető le (Ady, Babits, Gárdonyi, Jókai, Karinthy Frigyes, Kosztolányi, Krúdy, Mikszáth, Móra, Móricz, Petőfi, Tömörkény, de Balzac, Dosztojevszkij, Sir Arthur Conan Doyle, Shakespeare, Rejtő Jenő és sokan mások - nem minden könyvük, de sok). 

Még nem kerültek szóba a wi-fi és a 3G verziók. A 3G egy plusz szolgáltatás, amellyel bárhonnan, ahol 3G, vagy Edge mobil-hálózat szolgáltatás van, elérhető az amazon.com, nem vagy a wi-fidhez kötve. Az, egyébként, hogy kapcsolatban vagy az amazon.com számítógép-központtal, arra is jó például, hogy a központ “megjegyzi” könyvenként, hogy hol tartasz az olvasásban és ha egy másik készüléken akarod folytatni, és mindkettő rá van kapcsolódva a netre – akár wi-fin, vagy mobil-hálózattal –, akkor szinkronizálja a két készüléket a legutolsó olvasott oldalig.  A szövegben ki lehet emelni (highlight-olni…) részeket, be lehet jelölni bookmark-okat (egy-egy oldalon “szamárfület” is tud mutatni  a készülék) és megjegyzéseket is lehet fűzni a kiválasztott helyekhez (ezek kompatibilitását/hordozhatóságát minden irányban nem próbáltam ki a különböző készülékek között, valamennyi hordozhatóság van). 

Fontos tudni, hogy nincs külön telefondíj a 3G-s verzióra se, mert - ez furcsa lehet, de így van - a vételárban "örökáron" benne van a telefonkapcsolódás hálózati díja is (nyilván létezik egy háttérmegállapodás valamelyik magyar szolgáltatóval). Amint megkapod, rögtön üzembe helyezhető, azaz rendelhetsz/vehetsz/letölthetsz rá könyvet. Nyilván az ő érdekük és profitjuk kevésbé a készülék árában van, mint a folyamatos vásárlásban. 

Na még. Letölthetőek/megvásárolhatóak audio-formában is könyvek és ezek lejátszhatók a készüléken is (a többi eszközön nem próbáltam meg audio-könyveket lejátszani). Nyilván fülhallgatóval az igazi, de egy kis gyenge teljesítményű hangszórón is hallgathatók. Ezek a szokásos, profi színészek, felolvasók esetleg a szerzők saját, élvezhető produkciói. 

Ezenkívül messze nem ebben a minőségben, mégis, ha megszokod, többé-kevésbé “élvezhetően” majdnem az összes megvásárolt (angol) könyvet fel tudja “olvasni” maga a készülék, de ez szintetikus, nem igazán emberi hang. A hang ugyanakkor meglepően jó minőségű, de a mondatok szakaszolása zavaró, főleg amíg meg nem szokod (vannak olyan könyvek is – bár kisebbségben -, amelyeknél ezt a funkciót blokkolják). 

Újabb külön szolgáltatás, hogy a Kindle-be gyárilag mellékelnek angol-angol nyelvű értelmező szótárt és ha ráállsz egy szó elejére a kurzorral (van kurzor és ezt egy joystick-szerű gombbal irányítani tudod, illetve ez is változik készülék-típusonként, hogy hogyan irányítod), mutatja az adott szóhoz tartozó szócikket, ami nagyon praktikus… Néha olyat is megnézek igy, amiért a szótárért nem mennék el a polchoz. Nem próbáltam ki, de úgy tudom, hogy más egy-nyelvű szótárra is ki lehet cserélni a The New Oxford American Dictionary-t. 

No, jó olvasást… 

Szilágyi Miklós - coaching.szm@gmail.com