Olyanok kapnak valamit itt most, akik elhatározták, hogy coach-ok lesznek és olyanok is, akik egy marha jó coach-ot keresnek éppen (nem azt fogom mondani, hogy engem –persze, nem tilos - , ennél azért komplikáltabb).
Az embereket (ebből a szempontból) két csoportra lehet osztani: olyanokra, akik még nem is hallottak a coachingról és valami homályos dolognak tartják és nem is érdekli őket és olyanokra, akik hallottak róla, megtetszett nekik és valamilyen értelemben érdekli is őket, vonzódnak a dologhoz.
Ez a szakma olyan ma már (mondhatnék mást is, de erre látok magam körül példát), mint az ügyvédeké. Tudjátok, hogy majd’ 8.000 ügyvéd dolgozik Buapesten? Dehogy dolgozik ennyi, legalábbis ennyi biztosan nem él meg belőle.
Így van ez a coachinggal is. (A következőket gondolom több divat-szakmára le lehet vezetni, példa jellegű folyamatról van szó. ) Néhány éve néhány odafigyelő (és nyelvet tudó), főleg vállalati tréninggel foglalkozó ember felfedezte a coachingot. Nyugaton, először persze Amerikában divatba jött a coaching, az adótanácsadó pénzügyi coach lett, a kozmetikus make-up coach, az életvezetési tanácsadó life coach, és ahány ember, annyi megoldás. A szakirodalom az 1990-es években főleg angolul robbanásszerűen megnőtt, nem volt nehéz gyorstalpalón kitanulni és „behozni”. Azt nem tudom, mert akkor még nem érdekelt, hogy akkor mekkora business-t lehetett ebből csinálni (20 évig voltam felső vezető 1991-től 5 nagy multinál, tréningjeink voltak, a coaching valahogy mindig elkerült – most már tudom: sajnos).
Lehet, hogy az elmúlt néhány évben az első fecskék (mondom, főleg a trénerek közül, mert a tréningnek egy kicsit leáldozott) talán megtalálták a számításukat.
Legyen világos, ma már tudom, magamon kipróbálva, hogy a life/business coaching, ha hozzáértő coach-ra akadunk, eszméletlen hasznos lehet. Néhány óra az életedből, néhány 10 ezer forint a pénztárcádból, vagy a cég pénztárcájából, és megváltozhat az életed, megjavulhat a teljesítményed és a céged teljesítménye is, nem beszélve a légkörről. Az emberek általában nem tudják, milyen kis tudati, viselkedésbeli, kommunikációbeli elmozdulás a saját működésükben milyen alapvető pozitív változásokat hozhat az életükben. A környezetük barátságosabbá, elfogadóbbá válik, a főnökük megérti, amit szeretnének és időnként már meg is dícséri őket, a munkatársai nem feszülten kezdik a napot és sokkal kevesebb hibát követnek el, plusz, amikor belépnek a szobába, nem hallgat el rögtön mindenki és vidáman, kedvesen köszönnek nekik, örülnek nekik (!). Ez ne érné meg az energiát, befektetést? Hidd ezt, és éld az életed a fenti könnyítések nélkül...Jó, persze, azért egy-két dolog még kell ehhez, hogy így sikerüljön, de a legfontosabb – a coach emberi, szakmai minőségén túl – a megbízó motivációja, erős akarata a változásra és a koncentrált energia, amit hajlandó befektetni a céljai eléréséhez.
2009-ben kezdtem el foglalkozni vele és 2010 elején kezdtem el intenzíven tanulni, majd művelni. Először én tapasztaltam meg a hatását saját magamon. Ma egy kicsit már más ember vagyok, mint aki tavaly januárban elkezdte az intenzív, egy éves coaching tréninget. Miben változtam? Kommunikációs stílusban biztosan sokat, aktív hallgatásban óriásit javultam, és egyáltalán javultam abban, hogy ne legyek „sok” ...
16-an voltunk a tréning-csoportban, 4 db 2-napos önismereti és 10 x 1 napos elméleti/gyakorlati foglalkozáson vettünk részt az év folyamán. Az első januári önismereti csoport-foglalkozáson, már az első délután minden egyes csoporttaggal egy 7 perces videó készült és azt ott rögtön és még másnap is megbeszéltük a csoportban. Ez egy személyes coaching volt, amiben lehetett választani, hogy a 7 percben arról beszélünk, hogy milyen erősségeink, vagy alternatívaképpen milyen gyenge pontok vannak az életünkben. Úgy emlékszem, mindenki a gyengeségeit választotta.
Nekem, de ahogy kiderült a többieknek is egy kritikus fordulópontot jelentett, amikor én a videó készítés közben úgy összeszólalkoztam a tréning vezetőjével, aki természetesen kérdéseket tett fel a 7 perc alatt és valamelyik kérdésébe belegabalyodtam (a két alfa-hím...), hogy felajánlottam, hogy OK, akkor én most itthagyom ezt az egészet („...de akkor mindenkinek ki kell állnia az autójával az udvarból, mert én állok legbelül...”). Akkor szünet következett és valahogy ottmaradtam és nem bántam meg. Ha eljöttem volna, nem biztos, hogy bánnám, mert nem tudnám, miről mondtam le. Lehet, hogy lemondtam volna erről az egész coaching-dologról is.
És azért az kár lenne... Mert ezt akkor is csinálnám, foglalkoznék vele, ha nem fizetnének (jó, ezt vegyétek költői megjegyzésnek, miközben igaz). Az én életrajzom az bármi máshoz „ijesztő”, sok, túlzsúfolt. A pali (én) volt mérnök 20 évig (mint ilyen tervezőmérnök, kivitelezésen dolgozó és mérnöktanár egy algériai főiskolán), volt gazdasági igazgató 20 évig (igen, rögtön igazgató, nem mondjuk, pénzügyi asszisztenséként kezdtem, hanem igazgatóként, persze, szerencse kellett, viharos idők voltak, de ez egy másik hosszú sztori).
Egyik tréningtársam mondta, hogy egy kis „ősz haj” kell ehhez, na igen, az biztos, hogy bizonyos élettapasztalat nem árt hozzá és az a sok terület/élmény, az, hogy voltam alkalmazott, vezető, raktári munkás, szőnyegeladó és Monsieur le Professeur, minden (mint a Tanár úr...), a coachinghoz aranyat ér. Ez a reklám helye. Teaser (tudjátok, az a rövid, mp-nyi bevágása a TV logójának a reklám spot-ok között).
Térjünk vissza a coaching szakmára, ahogy én látom. Lehet, hogy nemrégen még a jóval kevesebb „eszkimó” (coach) úgy, ahogy megélt a piacon, ma már ez nem így van, mert az úttörők, az elsők, miután látták, hogy magából a coachingból már kevésbé lehet megélni, elkezdték tanítani. Ma „mindenki" coach-nak készül, vagy már az...
De van egy trükk, amit egy nagy coach-találkozón fedeztem fel, éltem át igazán. Senki nem tudja igazán coach-olni saját magát (ezért is van az, hogy a coach-oknak is, mint egyéb segítőknek megvan a saját coaching-juk, úgynevezett szupervizorok végzik). Egy minta coaching volt sok coach előtt és érdekes volt látni, hogy egy nagyon tapasztalt társunk, aki felvállalta, hogy ”behozza” egy szakmai problémáját, milyen elemi módon nem veszi/vette észre, hogy milyen egyszerűen kibontható, megérthető, felfedezhető csapdában van a saját gondolkodása az adott problémát illetően. Tanulság: senki nem tudja hatékonyan coach-olni magát.
Ha, kedves olvasó, nem vagy még coach, és ezt olvasva (vagy inkább a korábbiakat, vagy másokat, mit tudom én) kedved támad, nagy választékot találsz akkreditált és nem akkreditált képzések között (ha azt hiszed, hogy az akkreditált biztosan jobb, hát nem biztos, hogy igazad van, én se tudom, annyi van, mint a nyű, nincs annyi pénzem, hogy mind elvégezzem, kipróbáljam, de valami azt súgja, hogy (nagyon) változó minőségűek lehetnek). Nem 2 forint egyik sem.
A tréning, amit én találtam, jó volt, érdekes volt, hatékony volt, hasznos volt, de business-t nem kapsz, csak egy ilyen diploma-szerűséget. És a következő évadban képzik ki a következő adagot. Sokat coach-oljuk egymást, coach-olnak minket, sok-sok gyakorlat van. Utána a kapcsolatok, kapcsolatok, kapcsolatok tudnak segíteni.
Ha, kedves olvasó, felhasználó vagy (persze, hogy Téged szeretne főleg megszólítani ez a blog (is)), nincs könnyű dolgod, ha jó coach-ot akarsz választani. Sokféle coach van. Ez nem olyan, mint a matematika. Az analízist (tudod, a deriválást, integrálást, stb.) például nagyon különféle módokon nem lehet tanítani. A coaching nem ilyen. Különböző hangzatos nevű és lényegi tartalmát illetően is sokféle iskolával lehet találkozni és nem könnyű lemérni a hatást (a „kedvencem” az irodalomnak az a része, ami a coaching ROI-jével – akár pénzügyi terminusokban is megfogalmazható hatékonyságának mérésével - foglalkozik – erről majd egy következő blog-bejegyzésben).
Hiszek benne, hogy ennek a szakmának is le kell tisztulnia. Most fű, fa, virág, ha jó kapcsolatai vannak, eladja magát coach-nak miközben sok közöttük, számosat ismerek, tényleg nagyon jó coach. Hiszek benne, hogy hosszú távon az autentikusság, a hitelesség, a szakmai tudás lesz a meghatározó.
Tehát, Neked, aki coach-ot keresel, azt mondom, higgy az intuíciódnak. Ne feltétlenül dőlj be a kvalifikációknak (miközben egészen kíváló emberekkel találkoztam egészen kíváló kvalifikációkkal), semminek ne dőlj be. Röviden nézz bele az életrajzba (mi mindent csinált, mennyi esélye van, hogy elegendő élettapasztalatot gyűjtött össze) és beszélgess el vele. Higgy az intuíciódnak. Ennyi.
Ide a végére azt írom mindig, hogy „Többet kevesebbel” (amikor a fő-trénerem a tavalyi tréningen először meglátta ezt a mail-aláírásom alatt, azt mondta: jó mondat). Általában mindig szervesen be tudom „kötni” a mondanivalóba (meg persze, igyekszem úgy alakítani a bejegyzés végét, hogy beleilljen). Ide úgy módosítom, hogy mégis meg tudjon jelenni, meg köze is legyen a fentiekhez, hogy: „Több (igazi, érintetlen, „genuine”) intuícióval kevesebb a hibalehetőség”.
Szilágyi Miklós – coaching.szm@gmail.com
Ugye, a nagylátószögű objektívben a kép sokkal nagyobb tartományban éles, mint a telénél. A telénél nagyon pontosan kell fókuszálni, mert a mélységélesség csekély...Ami következik, nem tudom pontosan, mikorra visz minket vissza, muszáj lesz a nagylátószögűt használni. Akkor viszont jó nagynak kell lenni a felbontásnak (hogy tovább feszítsem az analógiát...), hogy egy egész pici kis részét kinagyítva még mindig lássunk valamit...
2011. december végén az önbecsülésről (self-esteem) szóló sorozat második részében (
S fölöttük, míg az estben
Sokan hallhattatok, akik ezt a bejegyzést olvassátok, már a elevator speech-ről. A nem angolosok számára: elevator = felvonó, lift; speech = beszéd (néha pitch, de ne variáljunk...). Tehát együtt lift-beszéd. Hülyén hangzik, ezért maradok az elevator speechnél. Én még csak angolul találkoztam vele, biztos lefordította valaki ennél jobban is, de azt most nem fogom megkeresni. Lényeg, hogy értsd, miről van szó.
Na most jön a farba: a coach tulajdonképpen magyar szóból származik, a kocsiból (mint tudjuk, minden magyar volt valamikor, csak összementünk egy kicsit). Kocs helység nevét viseli (Mirriam-Webster értelmező szótár: coach (első jelentés): „ ...from Hungarian kocsi...”).
Carl Gustav Jungot olvasva jutott eszembe a fenti gondolatmenet ebben a formában. Egy 1956-ban megjelent könyvéről van szó, “Az alkímiai konjunkció”-ról (Mysterium coniunctions) – a magyar kiadás 1994-ből való. A megjelenéskor 81 éves volt.
„...[Szókratész] egy másik tanítványa, Arisztidész, amíg Szókratésszel kapcsolatban állt, nagy előrelépéseket tett a filozófiában, aztán elhagyta a kört, hogy részt vegyen [sic] egy hadjáraton. Amikor visszatért , elveszítette minden vitakészségét. Szókratész megkérdezte, mi az oka ennek a visszafejlődésnek, mire Arisztidész azt válaszolta, hogy sohasem tanult igazán Szókratésztől semmit, korábbi bölcsességét inkább csak annak köszönhette, hogy Szókratésszel egy házban vagy térben tartózkodott. Akkor érte el a legnagyobb haladást, amikor Szókratésznál ült vagy megérintette...” *
Ahogy már az 1. részben szó volt róla, most egy önbecsülési pillanatfelvétel következik. Érdemes megcsinálni, csak Magadnak, hogy felmérd, hol tartasz. A mondásom az, hogy ha a szép lassan ide-csepegtetett részeket Magadnak „elszámolva” becsületesen végigolvasod, végiggondolod és megcsinálod a feladatokat (nem dísznek vannak benne), és utána újra megcsinálod Magaddal ugyanezt a felmérést, sokkal jobb eredményt fog mutatni.
