HTML

Vezetői coaching

Szilágyi Miklós - teveatufokan@gmail.com - @preisocrates (Skype)

Friss topikok

Linkblog

A boldogágról… egy rekkenő nyári nap késő délutánján..

isocrates_coaching 2015.08.05. 19:16

happiness_kep.jpgSzerintem túl gyakran "dobálózunk" a BOLDOGSÁG szóval... kívánjuk egymásnak, arra vágyunk, kb. olyan megfogható valaminek gondoljuk, mint egy tölcsér csokoládé fagylaltot... csak helyükön kell lenni a dolgoknak, oda kell figyelni rájuk, és kész (optimálisan legyen meleg, legyen pénzem és legyen a közelben egy állati finom fagylaltos...). Tőlünk függ, csak még ez kell hozzá, meg az és hopp, itt van... és ami fő, itt is marad... 

Azután meglesz ez, meglesz az (ha nem, nincs probléma, ez meg az kell hozzá, ha nincs meg, hát...), és azon kapjuk magunkat, hogy arra gondolunk, hogy akkor leszek boldog, ha meglesz emez, meg amaz... 

Az hogy megvan ez meg az (az ez meg az lehet diploma, állás, kocsi, lakás, ház, Juli feleségnek, Ádám férjnek, you name it...), az most már természetes, az életem része, ez a "normál", a normál meg nem a boldogság, a boldogság, az valami több... ha majd emez, meg amaz meglesz...

C. Molnár Emmától olvasom a frissen megjelent Anyátlan nemzedékben: "Én azt nem tudom, mi a boldogság. Megélhető, de nem megcélozható - szerintem..." Agree... Azt' mi van? Szinte mindenki ezt célozza meg... 

Azért hogy ne hagyjam ezt így befejezetlenül, azt szoktam mondani, hogy arra lehet törekedni, hogy rendben legyenek a dolgaim, legyen egy olyan elfoglaltságom, munkám, amit legalább néha, de jobb, ha sokszor, szeretek és tudok csinálni (semmilyen tevékenység sem csak tejfel, de legyen neki jó része, ez fontos), legyenek olyan emberek, legalább egy pár az összes fontos helyen, ahol rendszerint jelen vagyunk, akikkel egyszerűen szeretünk együtt lenni, mindegy miért… van akivel összebújni jó, van akivel együtt kitalálni valamit, és van, akivel, meg vitatkozni jó, mert kihozza a legjobbat belőled… 

Otthon persze lehetőleg mindenki ilyen legyen. Naná, egy részüket nem válogathatjuk, ott alkalmazkodni is kell (kicsit (?) többet, de főleg másként, mint ahol OK), de van akiket mi választunk… vigyázzunk a válogatással... ha hosszú időre tervezünk kapcsolatokat, egyrészt megfontoltan (is) válasszunk és azután legyünk olyanok, hogy velünk is jó legyen együtt lenni. 

Röviden, mindenben, mindenkiben és mindenkivel keressük az egyensúlyt és a harmóniát. Hozzá szoktam tenni, hogy tudjunk róla, hogy ilyen állandó, csak jó, csak magas intenzitású harmónia, vagy állandóan optimális kiegyensúlyozottság nincs a világon, mindig lesz fent és lent, de ha az előbbi szabályokra végig figyeltünk, akkor a lentek se lesznek olyan mélyek és kivédhetetlenek... 

És tudjátok mit? A dinamikus harmónia és kiegyensúlyozottság erőterében majd a fenteket nem fogjátok tudni megkülönböztetni az úgynevezett boldogságtól, amit annak idején olyan direktben próbáltatok és az istennek nem sikerült... ez azért van, mert ez az, ez a megfoghatatlan, tervezhetetlen, eltárolhatatlan, illanó valami, izé, ez a boldogság... 

Amit ha el akarsz kapni, szétporlad a kezedben (és tök az az érzésed, hogy ott se volt, csak egy délibábot láttál a távolban…)... 

Elég lesz (ez a legtöbb egyébként amit tehetsz, jó, ha mielőbb rájössz), ha ez a boldogság cucc időnként átjár (ne kapkodj, ne nyüzsögj, élvezd…) és feltölt a következő nehezebb periódus átvészelésére... 

teveatufokan@gmail.com

Szólj hozzá!

Romantikus szerelem és az autentikus vezetés – és az egzisztencializmus…

isocrates_coaching 2015.08.05. 07:51

duke_ellington_kep.jpgA kreativitás egyik felfogása szerint a kreativitás egyik fő forrása a teljesen különböző területek/szférák/stb. sajátos működési jellegzetességeinek az egymásra hattatásából származik. Lesz itt minden, mi szem-szájnak ingere, a szerelemetől a filozófián keresztül a management tudományig…:-))) 

Hoppá, érdekes... "Existentialism and romantic love" címmel könyv jelent meg a témáról, megvizsgálva néhány híres egziszitencialista nézeteit, köztük Soren Kierkegaard-ét, Friedrich Nietzsché-ét, Jean-Paul Sartre-ét, és Simone de Beauvoir-ét... 

Hogy hogyan jön ez a Vezetői coachinghoz? Nos, kiderül a továbbiakban… talán…:-))) 

Az inicializáló rövid blog bejegyzés (http://www.huffingtonpost.com/skye-cleary/simone-de-beauvoir-and-lo_b_7922726.html) - a könyvből szemezgetve - Beauvoir-t idézi, aki a (-z alkalmasint egyetlen generálisan elfogadott) romantikus szerelemmel az autentikus szerelmet helyezi szembe... 

A romantikus szerelem szerinte

“…romantic loving is, for Simone de Beauvoir, existentially dangerous. Romantic relationships can be such intoxicating experiences that lovers get lost in euphoria. Passionately they sink together into the muck and mire of couple-centered selfishness and attempt to merge in ecstatic harmony. The problem is that this eventually leads either to boredom or to games of submission, domination, and possession.”

(…A romantikus szerelem Beauvoir szerint egzisztenciálisan veszélyes. A romantikus kapcsolat lehet olyan mérgező tapasztalat, amelyben a szerelmesek elvesznek az eufóriában. Szenvedéylesen süllyednek el a pár-központú önzés iszapjában, mocsarában és egy exsztatikus harmóniában próbálnak meg egyesülni. A probléma ezzel az, hogy ez az egész előbb-utóbb unalomhoz, vagy alávetettségi, dominációs és birtoklási játszmákhoz vezet…) 

Ezzel szembe Beauvoir az autentikus szerelmet helyezi, amelyben 

“…authentic loving eeds to overcome such traps… The first step in loving authentically is for lovers to believe and recognize each other as free and equal and act accordingly. This means that both partners are autonomous, generous, cooperate, and overcome petty power games…”

(…Az autentikus szerelemre van szükség, hogy elkerüljük ezeket a csapdákat. Az első lépés az autentikus szerelemhez az, hogy egymást szabadnak és egyenlőnek kell hinni és elfogadni és aszerint kell cselekedni. Ez azt jelenti, hogy mindkét partner autonóm, nagylelkű, együttműködő és felülkerekedik a kicsinyes játszmákon…)

Na most én nem mondom, hogy ez mindenkinek a jó recept… Az autonómia például… vannak, jól látjuk, akik félnek az autonómiától, és életük többi területén is megelégszenek maximum autonómia pótlékokkal, vagy még arra sincs szükségük, nekik mondják meg az okosok, mit tegyenek, hogyan éljenek… ezek a cuccok nem hozzájuk szólnak… vagy határesetben pont hozzájuk leginkább?! ...:-))) 

Sőt, még azt se mondom, hogy a romantikus szerelmet el kellene kerülni (úgyse lehet, amikor az jön, az a cunami…). De azt mondom – és végül a blog szerzője is ide lyukad ki olvasva a könyvet - eszerint a két kis idézet szerint, hogy ha nem is lehet elkerülni az érzékek első lépcsős csapdáját, ha tényleg jót és tartósat akarunk belőle csinálni, akkor “első lépésként” el kell indulni, el kell kezdeni “színezni” a dolgot ezekkel – az egyébként egyéb területeken is “remekül használható”, hasznos dolgokkal, mint “…hogy egymást szabadnak és egyenlőnek kell hinni és elfogadni és aszerint kell cselekedni. Ez azt jelenti, hogy mindkét partner autonomy, nagylelkű, együttműködő és felülkerekedik a kicsinyes játszmákon…” 

…és itt lesz ez a szerelemről szóló könyv sokkal általánosabb tanulságú, általánosan az emberi kapcsolatokra is igaz…. Nincs-e mindegyikünk fejében meg a “romantikus” vezetési modell? A karizmatikus vezető, a jó herceg, aki majd elvezet minket a Kánaánba, aki mindig tudja a tuttit, és nekünk ez olyan nagy biztonságot ad, hogy kicsit egyénieskedünk azért, kakaskodunk, de lényegében életünket és vérünket (…sőt a búzát is…)? És nem az-e a helyzet, hogy minden valamirevaló management könyv az “autentikus” vezetés modelljét rajzolja elénk (hívják bárhogy az éppen érvényes divat-paradigma szerint…)? Amelyben “…egymást szabadnak és egyenlőnek kell hinni és elfogadni és aszerint kell cselekedni. Ez azt jelenti, hogy mindkét partner autonomy, nagylelkű, együttműködő és felülkerekedik a kicsinyes játszmákon…” – semmit nem kellett megváltoztatni a szövegben…:-))) 

Vissza a könyvhöz, ami azért mégiscsak a (proprement dite) szerelem és az egzisztencializmus kapcsolatáról… érdekes a szerzője, Skye Cleary. A fiatal hölgy (megállapíthatatlan a kora a képből a könyv sample-adatlapján a New yourky City University-n, a Coulumbián és a New York Public Library-ben tanít (könyvátrban tanít?), társalapítója a Manhattan Love Salon-nak (ez meg mi lehet?), és tagja filozófusként az amerikai Filozófusok Társaságának. Filozofálás (a bölcsesség szeretete…) előtt international equity arbitrageur (nemzetközi méltányossági mediátor – azt hiszem…) és menedzsment konzultáns volt. Taekwando fekete öves (?!!!), szereti a jógát (jó, azt én is…) és a scuba divingot… 

Még “érdekesebb”, hogy a könyv az Amazonon szinte prohibitíven drága, a Kindle ára USD 82.28… A print pedig: USD 95 helyett 66!!! – disznóság… - ez mutatja az e-book előretörését… azért hajlandók megfizetni a vevők a magasabb árat… ma reggel rámentem az Amazon-com site-ra, sistergett… A Kindle – szintén ma reggel még az USD 95-öt mutatta, a számítógép pedig már az USD 66-ot (a hard coverért!!!!)… és az is jelezve volt, hogy rendelj gyorsan, mert “már csak 13 példány van” – nyilván a hard coverből… kapkodják, mint a cukrot… hogy is mondta Boris Vian: “Két dolog számít, a szerelem és a new orleans-i jazz (esetleg még Duke Ellington…)…”. Mindezt 220 oldalért (Kindle-n - mert ha hozzászámítom a szállítási költségét a hard covernek, az már 100-on felül less -, ez kb. 100 Ft/oldal, nem mondom…). Sajnos, engem kb. egyenlő intenzitással (??) érdekel mind a 3 – szerelem, filozófia és a manemegment (ja igen, és Duke Ellington, pl. a Chloé hangszerelésével...:-)))

 

teveatufokan@gmail.com

Szólj hozzá!

Executive/vezetői coachingról vállakozóknak... - Vendégbejegyzés...

isocrates_coaching 2015.08.04. 05:34

Az "Entrepreneur" site-ról (http://www.entrepreneur.com/article/249090) fordítottam ide integralitásában ezt a tegnapi (2015.08.3.) bejegyzést:

image_3.jpg

(A feliratok: "Amit a névjegykártyád mond: 'Alapító; Ügyvezető; Én Cégem' - Amit mindania kell: A majom, aki körbe-körbe szaladgál, hogy biztosítsa, hogy semmi nem robban le...")

"Lehet-e egy vállalkozót segíteni az útján? Ahogy egy kliensem mondta egyszer: "Nekem nincs szükségem pszichológusra. Mi, A-típusú vállalkozók nem beszélünk ezekről a dolgokról. Mi megoldjuk a problémákat és megyünk előre." Amikor arra kerül a sor, hogy egy vállalkozó fontolgatja az executive/vezetői coachingot, a nyilvánvaló kérdés az, hogy "képes lesz-e ez jobbá tenni a teljesítményét?". Az executive/vezetői coaching valamennyire amorf/alaktalan, formátlan szakmának tűnik, mert az executive/vezetői coachok nem terapeuták, akik a múltat vizsgálják a jelen problémáinak megoldása édekében, nem is menedzsment tanácsadók, akiknek az a dolguk, hogy oldják meg a cég egy részének problémáját. Ők inkább olyan emberek - gyakran gazdag tapasztalattal az ügyfél speciális területén -, akik elnyerik a bizalmat tapasztalatuk, vagy reputációjuk alapján, és akik támogatják az ügyfelet, hogy elérjék a megállapodott üzleti célokat, karriert és életet.

Biztos, hogy a vállalkozóknak nincs szükségük coachingra, miközben természetes hajlandóságból, vagy vágyból ők azok, akik coacholnak és vezetnek másokat? A jelenlegi helyzet az, hogy a coaching egy önálló szakmává vált és a coachok számos szakmai egyesületbe tömörültek, mint az Association of Coaching, The International Coaching Federation és a European Coaching and Mentoring Council (vagy, teszem hozzá - SZM - itthon a Magyarországi Coach-Szervezetek Szövetségét alkotó, jelenleg 8 magyarországi coach-egyesület). Ezek a szerveződések segítettek kialakítani training sztenderdeket azok számára, akik az executive/vezetői coachingot szakmaként kívánják űzni. A koncepció, hogy a coachok támogatják a személyt az útján, hogy eljussanak oda, ahová akarnak, egy gyakran idézett referencia az executive/vezetői coaching gyakorlatában.

Szerencsés vagyok, hogy mindenféle iparágban és ágazatban tudtam dolgozni ügyfelekkel, akik nagyon sikeresek voltak és maradtak, így a hozzáadott érték, amelyet a coaching segítségével elértek, gyakran abban jelentkezett, hogyan csinálják a dolgaikat és nem abban, hogy miért. Az egyik kliensem azt kérdezte tőlem: "Ugye, nem fogja megváltoztatni a személyiségemet, Martin?" A válaszom az volt, hogy ha ilyen tehetségem lenne, akkor világkörüli úton lennék éppen David Copperfielddel. Nem, a valóság az, hogy kis viselkedésbeli változások gyakran korábban el nem ért magasságokba tudják segíteni a klienst.

Sikeres vállalkozók coacholásához valami extra is szükséges. Az executive/vezetői coachnak partnerré kell tudnia válni, akinek a befektetése a kliens (vagy coachee, bár ezt a szót személyesen nem szeretem!) kihívásainak megértésébe megfelelő szintűnek kell legyen. Megfelelő szintűnek a coach képességét és felkészültségét illetően, hogy megértse, szembe tudjon nézni és kihívások elé legyen képes állítani az ügyfél gondolkodását és módszereit, különösen a legnehezebb pillanatban és képes legyen integritással és becsületesen kommunikálni.

Ez az, ahol a bizalom jön a képbe. A coaching kapcsolat bizalomra kell épüljön. Ez nem egy opcionális extra, ez alapvető feltétel, hogy az ügyfél megbízzon a coachában és vice versa. Mint minden kapcsolatban, a bizalom hídjának felépítése időbe kerúl és ki kell érdemelni. Mindazonáltal, minél gyorsabban lehet megteremteni a bizalmi légkört, annál könnyebb lesz a valódi témákat érinteni és annál több értéket tud az ügyfél a coaching programból kinyerni.

Honnan fogja megtudni az ügyfél, hogy értéket kapott a coaching programtól? Amikor tudni fogják, hogy a coaching segített neki a kihívásoknak megfelelni, ami lehetővé tette számára, hogy transzformálja a tanulását kézzelfogható eredményekbe az üzleti életében. Röviden ez összefglalható azzal, hogy a coaching tud segíteni és segít embereknek elérni azt, amit el akarnak érni, és persze, a coaching kiábrándító tapasztalat is tud lenni, ha rossz coachot választasz." - Martin Braddock, 2015. aug. 3.

teveatufokan@gmail.com 

 

Szólj hozzá!

A nemverbális jelenségek fontossága...

isocrates_coaching 2015.08.03. 08:32

metakommunikacios_kep.jpg

Merthogy persze fontosak, nagyon fontosak… A híres-hírhedt 7/38/55 %-os szabály erősen korlátozott használhatóságáról írtam a múltkori blogbejegyzést, ami az üzenethordozó elemek egymáshoz való kvantitatív erősségét határozná meg bármely kommunikációs helyzetre: 7%-ért a tartalom "felelős", 38%-ért a hang különböző jellemzői, 55%-ért pedig a testi metakommunikáció (http://vezetoi-coaching.blog.hu/2015/07/29/7_a_jelentes_38_-ban_a_hang_jellemzoi_es_55_-ban_a_testi_metakommunikacio_nem_vagy_legalabbis_nem_ug). 

Tegnap a Kundun című film a kiválasztott kiválasztási jelenetéről jutott eszembe az okos Hans esete… Megvan az okos Hans esete? 1891-ben mutatták be okos Hans-ot a nyilvánosságnak, aki a patájának dobbantásával megadta az eredményét például egyszerű számtani összeadáspéldáknak… nagy szanzáció volt a számoló ló… azután rájöttek, hogy ha a ló közelében nincs olyan valaki, aki tudja a megoldást, akkor a ló sem tudta “megmondani” és innentől elég hamar rájöttek, hogy a ló egyszerűen érzékelte az ember számára nehezen érzékelhető metakommunikációs testi rezdüléseket és amikor a jó eredményhez ért, érzékelvén a jelenlévők megváltozott öntudatlan metakommunikációs állapotát, abbahagyta a dobbantásokat pont a jó megoldásnál… - http://www.szabadgondolkodo.hu/szkeptikus/szotar/okoshans.php 

A Martin Scorsese Kundun című filmjében az elején van az a jelenet, amikor a potenciális (egyéb jelek alapján kiválasztott) kisfiúkat tesztelik (0:29-től https://youtu.be/WiHrro9zymc), hogy melyik ismeri fel a megfelelő, az utolsó Dalai Lámához tartozó tárgyakat, mert ez a jele a végső kiválasztottságának a következő Dalai Láma szerepére. Nos, a kisfiú nagyon figyel, amikor például a “rossz” botot ragadja meg és a főtesztelő szerzetes arcáról világosan leolvasható, hogy nem az a jó választás. A kisfiú játszik a bottal, vidám, figyel és leteszi a botot és megfogja a másik botot… a szerzetes arca felderül és a kisfiú elég hamar elkezd örülni és kiabálni kezdi, “Ez az enyém, ez az enyém…”. Ez még nem is nehezen felismerhető reakció volt… 

Rengeteg jelet adunk és veszünk működésünk, kommunikációnk közben. Ha azt hisszük, hogy sikeresen el tudjuk rejteni (mert el akarjuk rejteni…) az érzelmeinket, akkor tévedünk (OK, vannak a póker arcúak… de mibe kerül az nekik…)… Ettől azután inautentikusnak látszhatunk, egymásnak ellentmondó információs jeleket kibocsátva környezetünknek, megnehezítjük a saját helyzetünket… nem fognak hinni nekünk… 

Akár furán is hangozhat, de a legpraktikusabb és leghatékonyabb kommunikációs stratégia, ha – megfelelő önismeret alapján – hitelesek és autentikusak vagyunk… Nem mondom, hogy ennek megfelelően magas szintjét könnyű elérni, de nem is lehetetlen… Mondjuk a legegyszerűbb módszer, ha azt gondoljuk (jó, nagyjából…), amit mondunk, teszünk… ennyi… 

Persze, van a másik oldal is, a jelek, amiket mi kapunk… érdemes tudatosan is odafigyelni rájuk (tudattalanul nem tudunk nem…) 

teveatufokan@gmail.com

 

Szólj hozzá!

Amikor változik a változás...

isocrates_coaching 2015.07.30. 17:48

9_environments_large_kep.jpgFolyik a coaching folyamat... általában hónapok telnek el, hetenként-kéthetenként találkozunk, közbe jön a nyár, ünnepek, vagy tartunk egy kis szünetet, hogy legyen idő feldolgozni az addigiakat... egy egyéni coaching folyamat, mondjuk 10 alkalommal így simán tarthat fél-egy évig... 

Amikor a coaching folyamatra az igény felmerül, általában valami változás van a levegőben. A változási igény lehet külső indíttatású (új pozíció, új csapatot kap a vezető, új minkahely, külső kezdményezésű változási igény) és lehet belső indíttatású (elégedetlenség a helyzettel, önmagunkkal, a céggel, a főnökünkkel)... 

Elkezdtek dolgozni valamin és „as time goes by”, akár az egész alaphelyzet megváltozik. A változás változást vonz... 

Két példa jut eszembe... egyikben 2-3 hónappal az első ülés után olyan alapvető családi jellegű változás állt be a coachee életében, ami alapvetően változtatta meg az alapvető framework-öt, amiben elkezdtünk dolgozni (ebben az esetben egy komoly lökéssel segítve a folyamatot). A másik esetben az utolsó két ülés előtt (amelyeket további tapasztalatok és az addigi munka feldolgozása érdekében néhány hónap választott el az első 10 üléstől) olyan munkahelyi változások (munkaköri szerep alapvető megváltozása) történtek, hogy az utolsó két ülésen tulajdonképpen erre az új útra, feladatra való felkészülés segítésének a jegyében telt el, alaposan eltérve az előző ívtől, de azért erőteljesen támaszkodva az addigi megismerésekre, önismereti fejlesztésre. 

Az eredeti helyzet változása a „sebesség”, amivel az egyik állapotból a másikba kerülünk, a sebesség változása pedig a „gyorsulás”, ahogy az egyik állapotból a másik állapotba kerülésünk üteme változik... az eredeti helyzet második deriváltja...:-))). Persze az is lehet, hogy a változás változása irány-/koncepcióváltoztatást (is) jelent...  

...és ez nem is olyan ritka, hogy a coach ilyen helyzet előtt találja magát... készüljünk rá... a coachee-val együtt...:-))) 

Ennyit azoknak, akik azt hiszik most ebben a pillanatban is, hogy az, amiben vannak, örök... 

teveatufokan@gmail.com

Szólj hozzá!

Ahogy a csövön kifér...

isocrates_coaching 2015.07.30. 13:32

cso_szeleppel_kep.jpgHa mindent elmondunk, mindig, amit gondolunk, „őszinték vagyunk”, de teljesen (ahogy ezt egyébként majdnem mind gondoljuk magunkról hót komolyan...), az jelenti azt, hogy „ahogy a csövön kifér”... ez pillanatnyilag nagyon megnyugtató, lemegy a feszültség, kiadjuk, nem lesz gyomorfekély... legalábbis közvetlenül nem.... 

Ha meg mindent túlságosan megfontolunk, szinte semmit se adunk ki, az összes szűrőt bekapcsoljuk, akkor sok feszültség marad bent, akkor is, ha nem érzékeljük azonnal, közvetlenül... és jöhet a rejtőzködés, emberkerülés, betegség, stb... 

Vajon mennyire surprize, surprize, hogy valahol a kettő között kellene?! És nincs egy szabály mindenkire, minden helyzetre... Attól függ...  

Mindenesetre, ha nem akarunk túl nagy kavart magunk körül, nem akarunk ad absurdum teljesen ott maradni magunknak egyedül (munka, partner, egyáltalán bármi és bárki nélkül) és nem akarunk így másodlagos, ám jó tartós stressz-triggereket generálni (mert: „ahogy a csövön kifért...”), vagy nem akarunk hiteltelen, inautentikus életet élni, amelyben állandóan csak mérlegelünk addig-addig, amíg már senki nem fogja kivárni a mérlegelésünk eredményét, és persze, senki nem fog már hinni nekünk, amit mondunk, mert persze, mindenki számára lejön, hogy nem az igazi véleményünket mondjuk, akkor és csak akkor minden helyzethez, minden emberhez meg kell találnunk a kellő távolságot, a kellő szelepállást, a megfelelő szűrőkkel annak a bizonyos csönek a végén... 

Na most ez akkor igazi és jó, ha gondolkodni se kell rajta, valahogy úgy vagyunk összerakva. De ez nem jelenti azt, hogy nem tanulható a cső végén a szelep és a szűrők kezelése, hogy egy pillanatig maradjunk még a választott metafóránál... és ha azt gondolod most, hogy ez manipuláció, és ez alantas rád nézve, nem érdemes tovább olvasnod, mert az önismeretnek olyan alacsony fokán állsz, hogy egyelőre ez a blog még korai Neked... De azért útravalót adok... Igen, szó szerint ez is manipuláció, azaz a másokra való hatásod befolyásolása... de ha azt hiszed, hogy Te soha nem manipulálsz, és csak itt, csak most, ezzel a bloggal akarlak elcsábítani, na ez az, ezért hagyd abba az olvasást... 

Hogy találkozhatsz vele, vagy mondjuk még jobb, hogyan találkoztam én ezzel a dilemmával? Úgy, hogy ami az egyik működésemhez jó volt (vagy pontosítsunk: kevésbé volt rossz...), az újabbhoz teljesen alkalmatlan volt. Pökhendi voltam, besserwisser, lenéző, sokat beszéltem (képzeld, még többet), tudtam a tuttit... (valószínüleg ez így azért egy kis exaggeration, de legyen már kövér az a lúd...). Gyakorlatilag „ahogy acsövön kifért”... Akkoriban, amikor az első átképző tréningemen (azután sokszor utána) megfogalmaztam magamnak: „sok voltam...”.  

És akkor elkezdtem felszerelni egy szelepet a cső végére és beépíteni szűrőket... Évek kellettek hozzá, hogy viszonylag normálisan működjön a rendszer (nem vagyok a végén és sose leszek...). Egyre finomabb működésű szelepeket szereztem be, egyre finomabban tudtam szabályozni, és nem kellett annyi szűrő se, de azok is változtak...  

Újabb metafórákat is találtam, mind ugyanarra... az egyik kedvencem (talán 2 éve jutott eszembe...) az egó-gomb... Középen, a mellkasomra szoktam mutatni, amikor azt mondom, hogy benyomom, kvázi kiiktatom, ha kell (pl. coachingnál...). 

Szóval – talán most merészelek egy kicsit általánosítani a személyes példámból - azok és olyan helyzetekben szoktak ezzel a dilemmával találkozni (hol is helyezkedjen el a viselkedésük a „ahogy a csövön kifér” és a „gyakorlatilag semmi se fér ki a csövön” végpólusok közötti kontinuumon), akik „túl sokak” a környezetüknek, ők azok, akik előbb-utóbb rákényszerülnek, hogy szabályozzák az outputot.  

Azok, akik küzdenek azzal, hogy szinte egyáltalán nem merik (ezért, azért, amazért) a másik póluson vannak, küzdenek az önállóságukért, az őnmegvalósításukért, de a véleményük, a kontribúciójuk bent ragad (ezért, azért, amazért), nagyobbb veszélyben vannak. Ellentétes pólus („ahogy kijön a csövön”) közelében lévő sorstársaikkal ellentétben ők „nem látszanak”, nem kavarnak vizet, ha nem szólnak, hát nem szólnak, a világ annyire tele van azokkal, akik szólnak, hogy tiszta felüdülés az, aki csöndben marad (ezért, azért, amazért). Ám nekik maguknak ez rossz, nagyon rossz, hosszú távon nagyon-nagyon rossz.... Vagy legalábbis én így gondolom... és ha vannak néhányan, akikre ez igaz, már érdemes róla...

A fair part, a jogos rész(esedés) lenne az ideális, amikor mindenki annyival járul hozzá a közöshöz, hogy az neki magának azt a jó érzést okozhassa, hogy „meghallgattak”, „teret adtak nekem”. Egy közösségben lehet, hogy valakinek egy kicsit több tér a jó, az optimális, a másiknak meg kicsit kevesebb és ezt az egész közösség is így látja jónak, velük együtt... nem a teljes, órával mérhető egyenlőségre gondolok, hanem az érzett egyenlőségre (analógia: objektív hőmérséklet és az érzett hőmérséklet...) 

Ja, szóval óvatosan a csővel, de ne túl óvatosan...:-))) 

teveatufokan@gmail.com  

Szólj hozzá!

7% a jelentés, 38 %-ban a hang jellemzői és 55%-ban a (testi) metakommunikáció - NEM!!! vagy legalábbis NEM ÚGY, NEM AKKOR, stb...

isocrates_coaching 2015.07.29. 12:44

albert_mehrabian_kep_jpeg.jpg"Bármilyen kommunikációs helyzetben hatását tekintve a ható tényezők a következőek:

-    7%-ban a jelentés, amit mondunk,

-    38%-ban a hang jellemzői és

-    55%-ban a (testi) metakommunikáció..." 

Hallottatok már erről? Hogy ilyen arányban hatnak ránk egy közlésből a közlés különböző csatornái? Ahogy tapasztalom a szakmában, ez egy tényként kezelt cucc… 

Ez egy nagyon széleskörben idézett kísérleti eredmény, amit főleg annak hangsúlyozására használnak, hogy a tartalom, a jelentés csak 7%-ért "felelős", a többit a hang, meg az egyéb metakommunikációs elemek (minika, testtartás, gesztikuláció) hordozzák... 

Amikor legközelebb erről hallasz, netán beépíted valamilyen prezentációdba, tréningedbe, hasznos lehet tudni, honnan származik, mi a valamennyire érvényesnek tekinthető jellemző hatóköre.  

A dolog Albert Mehrabian Iránban született örmény származású, Amerikában élő, a UCLA egyetem tiszteletbeli pszichológus professzorának 1967-es kutatási anyagából származik. Kifejezetten érzelmet kifejező (szeretem, nem szeretem dimenziókat kifejező, mint a dear(kedves), terrible (szörnyű)) egyes SZAVAK-ra adott reakciókat vizsgálták és a kapott híres-hírhedt számsort  két kísérleti helyzet eredményeiből szintetizálták. 

Az első kísérletben a (szemantikus) jelentés és a hangsúly hatását vetették egybe (ezeknél az érzelmet kifejező szavaknál a hangsúly hatása sokkal lényegesebb volt), a másodikban az arckifejezés és a hangsúly hatását elemezték. Erre 3:2-es arány jött ki az arckifejezés erősebb hatását mutatva. Mehrabian azután ennek a két kísérletnek az eredményeit kombinálta, és így jött ki a 7:38:55-ös arány. 

Tehát leginkább szó nincs róla, hogy ez komplikáltabb információt tartalmazó szöveg/kommunikációra igaz lehetne: NEM AZ... Ami nem jelenti azt, hogy maga a gondolat ne lenne zseniális és igaz, hogy a jelentés mellett a hang modulációja, a gesztusok, az attitűd, szóval a metakommunikációs ne lenne fontos eleme a kommunikáció hatékonyságának... Egyszerűen csak nem igazán lehet tudni, milyen arányban felelősek, ez a kísérlet NEM konklúzív, hogy eldöntse...

Nem gondolom, hogy a 47 évvel lenne "baj", ami azóta eltelt (ebben a human sapiens talán nem mutat akkora változást azóta, mint sok más dologban…), de az, hogy mire vonatkozott (főleg ahhoz képest, hogy mi minden helyzetre, kvázi minden kommunikációs helyzetre rá próbálják húzni), fontos lehet észben tartani.  

Innen származik az infó: http://en.m.wikipedia.org/wiki/Albert_Mehrabian (amúgy pedig Gerlei Béla hívta fel erre a figyelmemet). 

Ui.: Az megvan, hogy mi következik ebből a gondolatból (függetlenül ezektől a %-ékoktól)? Hogy komoly redundanciával (ismétléssel...)  kell kommunikálnunk, ha a jelentésből minél többet át akarnánk adni. És persze, meg kell próbálnunk érdekessé & vonzóvá tennünk, meg kell "ágyaznunk" a jelentésnek, hogy egyáltalán legyen rá vevő...

teveatufokan@gmail.com

Szólj hozzá!

Prioritás…

isocrates_coaching 2015.07.27. 14:14

priority_2.jpgElgondolkoztam a helyes prioritásról... 

"Mi a szösz? Nem teszed hozzá, hogy 'az én térképemen'?!"

"Nem, cimbora, nem teszem hozzá, mert ez a kevés dolog közé tartozik, amiben biztos vagyok, hogy mindenkinek és így hasznos... (az arányok változhatnak, de a lényeg nem...)"

"OK, akkor mondsza..." 

No, 5 területre osztom az idő optimális kihasználása szempontjából a tevékenységeket: 

  1. gazdasági szükségszerűségből folytatott tevékenység
  2. testi, lelki, szellemi megújulásra fordított idő
  3. szeretteinkkel töltött minőségi idő
  4. önmegvalósítás, legacy 
  5. "mit mondanak mások"-ra figyelés és az ebből következő időráfordítás 

Mindjárt abba a sorrendbe is helyeztem őket, amit magamra érvényesnek tartok. A 4. helye mozgó lehet, a többi sorrendjét szíves figyelmébe ajánlom mindenkinek, aki úgy találja, hogy nála nem ez a sorrend... mondhat ellent is nekem, de jobban jár, ha a nagy “garrt”, amit arra használna, hogy engem meggyőzzön egy más sorrendről (ebben nem tud, kár a gőzért, sok mindenben rugalmas vagyok, ebben nem...), használja arra, hogy maga magát nagyon jó érvekkel gyôzze meg az ő eltérő prioritási rendjéről... 

Na akkor azért néhány kis megjegyzés a sorrendhez: 

priority_kep.jpgAd.1. Ahhoz, hogy megéljünk, pénzre van szükségünk (most vegyünk egy átlagembert, átlag családot, ha ilyen nincs is...:-))), ezt jelenti a "gazdasági szükségszerűség". Persze, vannak a szerencsések, akik többé-kevésbé a szenvedélyükből élnek meg, nos, minél jobban így van, annál kevésbé gazdasági szükségszerűség a cucc és annál inkább Spass... érdemes erre hajtani, de az emberiség többségének a munka mindig is gazdasági szükségszerűség lesz, nem lógunk ki a sorból, ha ezek közé tartozunk... 

Ad.2. Ide sok minden, sport, étkezés, beletartozik. Ennek tulajdonképpen az elsőnek kellene lennie, mert mindenhez, mind a másik 4-hez szükséges/elengedhetetlen, hogy tartósan odafigyelve, jól csináljuk… Ez – mégegyszer, annyira fontos - elengedhetetlen... (szerintem az elsőben nagy konszenzus lehet, a másikban elméletben szintén nagy lehet a konszenzus, de szerintem itt tömeges mértekben a gyakorlat durván eltér ettől a magas prioritási pozíciótól… ez baj, nagy baj... nem nekem… mindenkinek, akinél ez nincs ennyire kiemelt helyen, rosszabb esetben nincs sehol...) 

Ad.3. Kell-e ezt magyarázni? Szívre a kéz: ez rendben van Nálad? Barátok is ide... 

Ad.4. Ne legyünk farizeusok, az emberiség egy jelentős része nem tud és nem is fog tudni eljutni oda, hogy ezt a lehetőséget a prioritásai között komolyan mérlegelje. Mások meg az 1. pontban, a munkájukkal kapcsolatban is meg tudják ezt élni... nagy vízválasztó ez... 

Ad.5. A "qu'en dira-t-on", a mit fognak mondani mások szerintem sok ember életét sokkal jobban meghatározza, mint ezt a maradék energia az első 4 teljesítése után lehetővé tenne. Persze, hogy fontos mások visszajelzése, időnként jóakaratú véleménye is (ami nem jóakaratú, azzal meg pont elmehetnek a búsba…), de nem írhatja felül az első 4 fontosságát. Nem mi élünk a házért, a kertért, hogy mindig minden ragyogjon és tökéletes legyen (ha 24 órában azt csinálnánk, akkor is nehéz elérni, nagyobb “létesítményeknél” segítség nélkül egyenesen lehetetlen), hanem a házunk, a kertünk van miértünk. Eleve úgy kell ezeket megtervezni, belakni, amennyire úgy érezzük, van energiánk. Minden ami ennél több, azt kivágni, füvet helyére, vagy egy részére még murvát, akár betont. Lehet valakinek ez a 4. pontos cucca, hogy övé legyen mindenben a legragyogóbb, akkor OK, de a többieknek ezt a pontot, a fontosságát naponta érdemes megkérdőjelezniük… Jai gen, és nem keveset ismerek, akiknél ez a "qu'en dira-t-on" belsővé vált, már természetes, hogy az első után mindjárt ez jön, és suvickol, takararít, ültet, metsz, és közben az élet elmegy mellette… 

Ha valakinek az az érzése, hogy az 5. pont megjegyzése matt írtam az egészet, annyiban igaza van, hogy definitive az volt a trigger/kiváltó… Azután persze gellert kapott...:-)))

teveatufokan@gmail.com

Szólj hozzá!

Utószó a "Mítoszdöntögetés - Humanity is (sometimes) overrated..." bejegyzéshez

isocrates_coaching 2015.07.12. 12:13

authentic_leader_kep.jpgTulajdonképpen ez volt az egyik alapötlet (coaching - anti-coaching) és kifelejtettem, annyira belejöttem a lábjegyzetek lábjegyzeteibe (szokásom szerint...). Be is szerkeszthettem volna az eredeti szövegbe (módosítható), de annyira lényeges, hogy így elveszett volna...

No, az jutott eredetileg az eszembe, hogy azt szoktuk mondani, hogy minél több (minden?) vezetőnek hasznos lenne a coaching. Meg azt is (és ezt sokan tudják is), hogy a "benne vagyok éppen egy coaching folyamatban", "igen, éppen most én is dolgozom egy coach-csal" inkább büszkeség tárgya lehetne, mint szégyen (amit még mindig gondolnak egyesek, hogy aszongya: "a coachingnak célja van, problémákkal foglalkozik, ergo, ha nekem coachingot ajánl a cég, akkor velem valami baj van... Pedig általában - nem tisztelet a kivételnek - nem így van, akire a cég áldoz, időt, pénzt, azt megbecsüli, fontosnak tartja és azt akarja, hogy még jobb lehessen és erre mindenféle eszközt a rendelkezésére bocsát...).

hugh_laurie_2_kep.jpgIgenám, de nem mindegy, hogy milyen az adott vezető működése, viselkedése, motivációja, belső természetes erőforrásai (pl. az első dimenzió, amit egy helyzetben csípőből észrevesz, lemez, kalkulál vele, az vajon az emberi dimenzió, a praktikus dimenzió (csinljuk minél előbb, ne öljük meg az egész projektet a sok tervezősdivel, vagy a szisztematikus dimenzió (akkor most hol is vagyunk, hová szeretnénk, mi i a bluepront, ami szerint lépegetünk, elindulunk, haladunk)). Erre mindre, a felderítésre, remek eszköz a 3-modulos Innermetrix ADV személyiségdiagnosztikai eszköz.


Tutti, hogy nem mindegyik vezetőnek coachingra van szüksége. Van nem kevés, akinek anti-coachingra. Ami arra vezeti rá, hogy persze, hogy ideje nagy részében tök jó és hasznos, hogy odafigyel, bevon, megkérdez, épít a munkatársai erőforrásaira, de az isten szerelmére, ez egy adott ponton, pillanatban, helyzetben, ha nem vigyáz, teszefoszasággá válik, ami az egész addigi nagy humán relaciós kapcsolatépítést is romba dönti: "Ja ez csak azért kérdezget, meg hallgat meg minket, kéri minden csip-csup dologhoz a véleményünket, mert ennyire határozatlan? Ja, hogy amikor dönteni kell, lefagy? Anyám..."

innermetrix_-_mellekletek_-_imx_logo_szoveg.jpg

Szóval, érdemes jól körbejárni azt az embert, a működését, az alapállapotot, mielőtt valamilyen standard útra tereljük. Nem is tudom... ha HR-es, vagy akármilyen vezető lennék, azt hiszem ez lenne a legfontosabb... Azután aszerint választanám meg a segítőket, coachokat, trénereket, hogy mi a helyzet... amikor puhítani kell, a coaching-szemléletet erősíteni, akkor általánosabb coachot választanék nagy coach-tapasztalattal, ha meg keményíteni kell, akkor meg mindenképpen olyanvalakit, akinek a coaching tapasztalata mellett mélyvizes szervezeti vezetői tapasztalata is van... aki tudja, hogy mikor hasznos és mikor kell egy vezetőnek a sarkára állni... Persze, arra is kell vigyázni - ezt már említettem az alap-bejegyzsben is,  de ismételendő -, hogy valaki, aki a kontinuum középső harmadában működik (se nem túl kemény, se nem túl puha), a nagy puhulásban nehogy ott is kipuhuljon, ahol nem kéne...

Ui. (az utószóhoz): El fogom fogadni, ha valamelyik coachtársam opponál, hogy az itt említett "anti-coching" természetesen a jó coaching folyamatba beleérthető. Ezzel a furcsa antipólusus (gestaltos? – mindennek nézzük meg az ellentétjét is, hasznos lehet…) fogalommal csak azt akarom nagyon aláhúzni, hogy ne vesszünk már el ebben a nagy "szeressük egymást gyerekekben", ebben a "csak ne okozzunk kellemetlenséget" és "istenszerelmére, nehogy már veszekedjünk" - értsd, akár egészséges, hasznos, előrevivő konfliktustól is tartózkodjunk, mert "itt mi megértjük egymást és nincsenek problémáink egymással"... ez az agyhalál, jó ha tudjátok... 

teveatufokan@gmail.com

teve_a_tu_fokan_kep.jpg

Szólj hozzá!

Pozitív pletyka… - Egy (majdnem hamvába hullt…) kísérlet…

isocrates_coaching 2015.07.12. 11:31

viz_alatt_medital_kep.jpgJúnius negyedikén elindítottam egy “kísérletet” a szakmai Facebook oldalamon (https://www.facebook.com/Vezetoi.Coaching.SZM ). Ezt a bejegyzést máig 127-an nézték meg, ketten válaszoltak rá, nem valószínű, hogy sokat mozog már, a timeline-on már ember nincs, aki visszakeresné, le lehet vonni valamilyen tanulságot. 

Mivel ide alább bemásoltam – mintegy archiváltam - az egész bejegyzést és az összes commentet, nevekkel, mindennel együtt, nem megyek bele a részletekbe, miről szól a kísérlet, és hogy miért kezdeményeztem.

Tény, hogy egy kicsit több jelentkezést is el tudtam volna képzelni, de a dolog nagyon személyes volta miatt egyáltalán nem vagyok meglepődve a commentelők megtekintőkhöz képesti alacsony számán, és ugrottam/lapoztam is volna az egészen (ennyi…), ha az ami bejött, meg amilyen “párbeszéd” kialakult az egyik commentelővel, nem lenne önmagában is egy kicsit hosszabb időre megörökítendő és messze tágasabb következtetések levonására nagyonis alkalmas valami… 

Micsoda tárház a memóriánk, mi minden tudásunk, benyomásunk van helyzetekről, másokról, dzsíííízusz…, Aminek nagyon nagy, túlnyomó részét amúgy soha nem mondjuk el egymásnak… Van ennek olyan része, amelyet talán jobb is (biztos? – nem biztos… - ld. a végén az egyik megjegyzést), de bizony van olyan része, amelyet nagyon kár, hogy nem tudunk meg, mert okulhatnánk, erősödhetnénk belőle, tőle… 

Egy kis ízelítő a való életből, élesre töltött ‘pozitív pletyka’ demonstráció… csak hogy megmutassam az erejét… ha nem kezdek bele, ezek a szinapszisok csendesen ott fognak elhalni az idővel a neuronjaink világában és soha nem fogunk róluk tudomást szerezni… érteni fogod, miért írom: kár lett volna értük… és talán még inspirál is a követésre…:-))) 

best_better_good_kep.jpgEgy ötlettel indítottam (Facebook bejegyzés): 

“No, egy kísérlet... először itt, a majdnem 200 fős Vezető coaching FB-page-emen, azután, ha sikeres (kapok néhány hasznos választ/commentet), akkor lehet, hogy megpróbálom a személyes FB-oldalamon is, ahol 500+ "friend"-del és friend-del állok kapcsolatban... 

A "feladat" egyszerű és (nagyon) személyes: 

Kérlek, egy kommentben írd meg: "Szerinted mikor voltam én (SZM) általad tapasztaltan a legjobb, amikor éppen mit csináltam/tettem? És még?" - (angolul sokkal egyszerűbb: ("Can you tell me when I was at my best? And perhaps can you tell me another time when I was at my best?") - minél konkrétabban indokolod, annál hasznosabb... 

Kis háttér (ez még mindig az eredeti FB bejegyzésből): 

(1) Mi ez az egész? No, van a Coursera, ez egy egyetemi kurzusokat gyűjtő oldal/kezdeményezés, ahol teljes egyetemi kurzusokat lehet felvenni, sokat teljesen ingyenesen. Én most éppen egyre jelentkeztem, kb. 2 hónapos, minden héten videókat, anyagokat és házi feladatokat kapunk. Ez a konkrét kurzus az emocionális és szociális intelligenciának a pozitív, megkülönböztető hatásával foglalkozik, az egyetem a Case Western Reserve University, Cleveland, Ohio. De a kurzusok száma, témája szinte (nyilván figuratíve túlzok...) végtelen... több szinten lehet csinálni, van fizetős szint is, a tiszta ismeretszerzőtől a valamilyen szintű, papírral is igazolható elvégzési szintig. A fenti kérdés feltevése a harmadik heti assignment/házi feladat... 

(2) Folytatás? Mint a megoldásközpontú megközelítéstől (de mondhatom az Innermetrixet, az a Gordon módszert, az NLP-t, Carl Rogers szellemét) megérintett valaki, extra fontosnak tartom, hogy ébren tartsuk a tudásunkat az emocionális, szociális és minden egyéb tehetségeink, erőforrásaink, erősségeink meglétéről, használhatóságáról, dinamikájáról. Ha kedvetek (és merszetek?) van ezt a kérdést feltenni, és pl. nekem van valamilyen konkrét tapasztalatom Veletek kapcsolatban, viszonzásképpen (meg amúgy is...) szívesen megírom Nektek...” 

No nem tolongtak… bár rákattintani, elolvasni, az átlagosnál többen, 116-an jöttek az oldalra aznap estére. Az első “jelentkező”, nem érti egészen, miről van szó (Lacival a TV2-nél voltunk kollégák, később erről egy kicsit többet is meg lehet tudni…): 

‪Jancso Laszlo‪ ez azért lehet, hogy egy kicsit becsapós, mert sokan különböző korszakodból ismerünk téged, és számomra a TV2-es pénzügyi igazgatói periódusod a top, annyira , hogy sokszor mások elé szoktalak példaként állítani... mivel azóta is fejlődsz, az akkori tapasztalatok alapján bátran állítanám, hogy azóta csak jobb lettél, de ugye most nincs meg a napi kapcsolatunk, ez csak feltételezés lenne a részemről : ))” 

És akkor jött valaki, bele a közepébe, akinek szintén nagyon örültem (megoldásközpontú “szaktárs”…:-))): 

kaptar_2_kep.jpg
‪Császár Eszter‪ Kedves Miklós! A Kaptárban voltunk egy SF egyesületi esten és élénken élnek bennem azok a képek és energiák, amikor egy jövőbeli fotót / pillanatképet készítettünk el. Maximális odafigyelés, maximális inspiráció, és MÉG egy picit többet adás, így tudom jellemezni azt a magas energiaszintű pezsgő állapotot, ahogyan készítettük ezt a képet és ahogy az intuíciónak engedve kiszaladtunk és készítettünk egy spontán közös képet…:-))) Talán Benned is felidéződik az emlék...:-))) ‪Kíváncsian várom a kezdeményezéssel, kísérletezéssel kapcsolatos tapasztalataidat.” 

Itt válaszolok Lacinak (először): 

‪Vezetői coaching - Szilágyi Miklós‪ Laci, ez nemcsak becsapós, hanem rizikós is, mert vannak, akiknek nincsen off-line tapasztalata sem, nem beszélve a nem magyar anyanyelvűekről... de... annál érdekesebb lehet, hogy ha mindenki (már aki rászánja magát...) egyszerűen azt mondja magának, OK, itt van ez a pasas, mi volt az, amikor azt gondoltam, hogy ez mennyire OK, amit most csinált, mondott... és ha nincs ilyen, az is teljesen rendben van... azt hiszem, hogy ez egy azért megfelelő fórum, mert itt azért olyanok vannak valószínüsíthetően, akiknek valamilyen affinitásuk van legalábbis ahhoz, amiket itt posztolok...:-))) Laci, már is gondolkoztam azon, hogy Neked mit írnék...:-)))” 

…és megköszönöm Eszternek: 

‪”Vezetői coaching - Szilágyi Miklós‪ Wow, Eszter, köszönöm, már ez az egy megérte...:-)))” 

Laci itt komolyan nekidurálta magát és belecsapott a lecsóba…:-))): 

‪Jancso Laszlo‪ ha ki kellene emelnem valamit, akkor az alábbi pár témakör lenne az. Nyilván ezek csak szilánkok kettőnk munkakapcsolatában, de számomra mégis fontosak voltak: az egyik, a nyíltságod a problémák irányába. Elég markáns véleménnyel rendelkező embernek ismertelek meg, aki ettől függetlenül meggyőzhető volt. Ez számomra egy nagyon fontos tulajdonság, két okból is. Az egyik, hogy vezetőként hiába van benned egy kialakult kép, más emberek, más pozícióból, más megközelítésből sokszor sok mindent másképpen látnak. 

‪Ami számomra nagy „segítség” volt akkoriban, hogy az általunk adott visszajelzéseket figyelembe vetted, vagy legalább is meghallgatásra találtak. Ez utóbbi is fontos, még akkor is, ha nem teljesül, tudjuk, hogy benne volt a döntési mechanizmusban. A másik, hogy ha valamiben nem is értettél egyet, akkor is érdemben válaszoltál felvetésekre, és nem söpörted le „hatalmi szóval”, amire ugye a státuszod feljogosíthatott volna. Ma napig emlékszem a véget nem érő levelezésinkre : )) 

‪A „meggyőzés” azért is fontos, mert kevés vezető tudja, hogy nem feltétlenül kell 10:0-ra nyerni minden meccset, a 6:4-es „győzelem” pont ugyanolyan jó, csak a másik oldalon kevesebb az sértett fél. Egyébként erre én is csak később, saját káraimon keresztül jöttem rá, most már a hülye egómat háttérbe szorítva nem akarok feltétlenül és mindenáron érdeket érvényesíteni. 

‪A következő markáns pont az az általad felépített csapat volt. Nem szeretnék sok embert megbántani, de azok a szakemberek akik akkor az általad vezetett igazgatóságon voltak számomra ma napig szakmai etalonnak számítanak. Pár éve ugye már én sem vagyok ott, „szabadúszok”, de olyan jó szakemberekkel azóta sem hozott össze a sors. Ennek vicces következménye, hogy ha valami komolyabb probléma előtt állok, akkor a mai napig hozzájuk fordulok tanácsért. : )) 

‪..és végül, de nem utolsó sorban, amit kedveltem, hogy – ne értsd félre : )) – volt benned egy bizonyos fokú „kópéság” vagy „beleállás”. Ismersz engem, én sem megyek a szomszédba némi huncutságért, de ezzel egyre inkább magam vagyok… a manapság dolgozó emberekben egyre jobban a megfelelni vágyás munkálkodik, sokszor, sok esetben gondolkodás nélkül követik az utasításokat. Ennek persze számtalan oka van, kezdve az egzisztenciálistól, de a rendszerek is manapság már úgy épülnek fel, hogy a kiválasztási és a bennmaradási szempontok is ebbe az irányba mutatnak. Nálad soha nem éreztem ilyet, hiába a multi környezet, volt egy véleményed, egy stratégiád, és ehhez tartottad magad, összhangba hozva a túlnyomórészt külföldi elvárásokkal. 

‪Ezen kívül volt még több is, de ha ki kellene emelnem, akkor ezeket feltétlenül : )) 

‪remélem ilyesmire gondoltál, és van egy kis erre szánt időd a jövőben, szívesen venném, ha te is leírnád a velem kapcsolatos gondolataidat…” 

Itt Lacinak köszöntem meg (és kicsit elmélkedek a ‘pozitív pletykáról’): 

‪”Vezetői coaching - Szilágyi Miklós‪ Wow, Laci, elképesztő, hogy mennyire (és hogyan!!) megmaradtak Benned dolgok... Nagyon köszönöm, sokat adtál ezzel, nem is tudod talán, mennyit... 

Tudod, ennek az egésznek (pártatlan, vagy kevésbé pártatlan, de mindenképpen - valahogy "műsorrenden kívüli" - pozitív visszajelzésnek) van ám egy kifejezett, műszóval technikának is nevezhető gyakorlata... 

Ezt a megoldásközpontú megközelítésben 'pozitív pletykának' hívjuk (szélesebb körben alkalmazzák is) és tréningen mondjuk (vigyázva, hogy helye legyen és ne csépelődjön, mechanizálódjon el) úgy szoktuk alkalmazni, hogy mondjuk pl. a végefelé egy-egy valaki kifordul a székével a körből, de ott marad, a többiek pedig röviden, de tartalmasan beszélgetnek arról - róla 3. személyben -, hogy milyen erősségeket, erőforrásokat figyeltek meg a gyakorlati működésében például a tréning során... elképesztő, hogy mi mindent megemlítenek az emberek és hogy ennek milyen én-erősítő, önmegismerést segítő, motiváló hatása van... 

Vagy egy éppen nagyon feszült helyzetben élő/működő csapat csoportos fejlesztésének (mindegy, hogy az tréning, team-coaching) az elején megkérni őket, hogy mindenkiről, a társaikról mondjanak mondjuk 2 dolgot, amit tisztelnek benne, vagy amiért fontos, hogy a csapatban vannak, vagy amit nagyon jól megoldottak az elmúlt hónapban/negyedévben... 

... és talán azt is el tudjuk képzelni, hogy - ehhez még moderátor sem kell - mondjuk egy évzáró beszélgetésen a vezető megkéri a csapat tagjait, hogy keresztbe-kasul pozitív pletykáljanak egymásról valamelyik fenti, vagy általuk kitalált egyéb szempontból...” 

A pozitív pletyka pozitívan tetszik meg Lacinak: 

‪Jancso Laszlo‪ ez nagyon jó ötlet, mármint a pozitív pletyka. Mindenkinek vannak jó tulajdonságai, amelyek sajnos a mai, intrikus világban elvesznek a sok negatív cselekedett között. Nyilván egyszerűbb valakiről rosszat mondani, társadalmilag is helyénvalóbb, sőt, a híreket megfigyelve, ott is nagyobb hangsúly esik a rossz hírekre, mint a jókra.” 

Kölcsönkenyér visszajár, Laciról, erősségeiről, erőforrásos működéséről írtam: 

‪”Vezetői coaching - Szilágyi Miklós‪ No, akkor Laci Neked... Pirulásra késztet, hogy ennyit nem tudok vissza... de lássuk, mit tudok... néhány markáns dolog jut eszembe... talán senkivel nem találkoztam (egyet most ismerek, de az ő vonatkozó történeteit csak közvetve ismerem), aki ennyire stratégiaian és taktikusan felépített volna egy-egy történetet, érvelést, riposztot... én, alapvetően abban a közegben, mondjuk egy megbeszélés vonatkozásában a spontaneitás embere (akik csuklanak most, másik világból ismernek) elképedve és csodálva figyeltem meg egy-két közvetlen storydat. Te készültél, forgatókönyv, bevezetés, tárgyalás, poén...

‪Ennek a számomra örökké emlékezetes csúcsa az igazgatói szobámban zajlott, amikor bebizonyítandó, hogy a szigorított vagyonvédelmi intézkedések fabatkát sem érnek (hozzám tartozott többek között ez is és Te embereid a gyártásból - alapvetően operatőrök - nehézményezték a szigorítást, mert megnehezítette a rengeteg üzemszerű ki-/beszállítást), a tárgyalás egy fontos pontján felugrottál és feneketlen zsebedből az asztalra varázsoltál 2 füles mikrofon alkatrészt, hogy "lám, ha akar valaki, a szigorítás ellenére is ki tud vinni bármit..." Azt hiszem, a kíváló performace-t látva talán elröhögtem magam és úgy emlékszem, hogy ebben is megegyeztünk valahogy... 

‪És éppen ez az, hogy "megegyeztünk valahogy"... Te is mindig nyitott voltál, figyeltél, és ha valamilyen vonatkozásban a másik jobbat mondott, azt rögtön elfogadtad (szerintem energetikailag hasonlóan gondolkozunk talán, Te sem szereted a felesleges meddő vitát...) 

‪Te nem említed, de kicsit talán a kicsit korábbi és jobb beágyazottságod (Te mindig mindenhol ott voltál, mindenről tudtál, híres volt, hogy az udvaron Te nem lébecolsz, hanem networkölsz, szerzed, feldolgozod, használod az információkat, én meg sokkal inkább főleg a váramból szőttem a hálót, egy másik hemiszférán, anelynek fontos elemei a kinti központ, az auditorok és a bankok voltak - nagyon más működések...). Te eleinte - ez utólagos megérzésem, pláne, hogy most használtad ezt a metafórát - 10:0-ra próbáltál játszani... Az én helyemen előttem az évet, de még a félévet se húzta ki senki, gondolhattad, hogy na, megint itt van egy nyeretlen kétéves... Azután szép lassan, ahogy elkezdtünk "huzakodni" ezen-azon (Te voltál a kezdeményező), kezdted megérezni, hogy a 10:0 nem megy, de nem is zéró-összegű a játék, lehet hasznosabb is akár az együttdolgozás... és ez szerintem a másik nagy erősséged, hogy tudsz stratégiához/taktikához jól ragaszkodni és tudsz jól elengedni gondolatokat, elképzeléseket, ha túléretté válnak és újakat befogadni, kitalálni, kigondolni... 

‪A harmadik kicsit a másodikból is következik (figyelsz, rugalmas vagy, ragaszkodni is tudsz, de elengedni is), hogy nagyon jó az emberismereted. Tudnék magam mellett mást is mondani a csapatból, akivel vívtál-vívtál addig, amíg rá nem jöttél, hogy hopp, ez akár egy bajtárs is lehet, és akkor 180 fok... Érdekes lenne tudni, hogy igaz-e az a feltevésem, hogy ez egy minta az életedben, hogy mintha ezekkel a (-z adott esetben akár kellemetlen hatású) "vívásokkal" tesztelnéd (is) az embereket, és aki állja a sarat, azt "befogadod"... (és talán vannak, akikkel nem is kezdesz el vívni se... azt ki kell érdemelni...:-))) 

‪És addig, amíg vívtok, nem tudod, Laci mit fog legközelebb kitalálni, ha meg bejön a 180 fok, a legmegbízhatóbb fegyvertársad lehet... Én is úgy emlékszem Rád, mint akivel félszavakból értjük egymást, tökéletesen megbízható, és a szavára mindig teljes mértékben lehet adni... a 180 fok után...:-)))” 

Erre kicsit, néhány nappal később válaszolt Laci és tovább színezi a képet…: 

‪Jancso Laszlo‪ “Miklós, kicsit megkésve, de köszönöm a gondolatokat. Ezeknek a beszélgetéseknek nem kis haszna, hogy igazán vidám élményeket idézünk fel közben. Az említett performansz tényleg jól sikerült, szerintem 2/3 arányban, belül tényleg majd megszakadtunk! : DD 

‪A „vívásos” felvetésedre egy pár gondolattal reagálnék. Igen, jól láttad, előszeretettel keveredtem ilyenekbe, vagy ha nem is tudatosan, de nem kerültem ki a felkínálkozó lehetőségeket. Ennek fentebb említett az érdekérvényesítésen kívül kettős célja volt/van/lesz. 

‪Az első, mások számára nyilván kevésbé szimpatikus, az igen öncélú szórakoztatás, egy kis adrenalin-bomba. : )) Ilyet persze csak olyanokkal érdemes, vagy szabad csinálni, akikkel érdemi vitát lehet folytatni (tehát „óvodások”, „gyengék”, stb. kilőve), de ha rátalálsz a megfelelő emberre, akkor olyan érzés, mint amikor az oroszlánykölykök birkóznak. Tárgyilagosan nézve, pallérozza az elmét, belülről nézve pedig melengeti a szívet. 

‪A másik, általad is felvetett lehetőség is helytálló. Egy távol-keleti mondás szerint, ha valakit igazán meg akarsz ismerni, akkor küzdj meg vele. Szerencsés adottság, hogy az ilyen vitákat érzelemmentesen tudom „moderálni”, azaz közben nem ragadnak el annyira az érzelmek, hogy ne tudjak figyelni. Márpedig koncentrálni mindenképpen kell közben, mert egyrészt a vitában részt kell venned, méghozzá jól, másrészt közben nem szabad elsiklani a másik reakciói felett. Nagyon sok mindent meg lehet tudni egy ember igazi énjéről, ha ki tudod hozni a komfortzónájából és/vagy sikerül stresszhelyzetbe hoznod...” 

…és - csak egy pillanatra ugorjunk egy nagyot -, a Te életedbe… hány és hány ilyen információ csomagról – akár a legközelebbi embereidtől sem – nem fogsz soha értesülni és milyen kár ezért… Beszélgessünk többet egymással, segítsük egymást megerősödni, megizmosodni, nagyobb önbizalommal rendelkezni… 

Szerinted mennyi ilyen kapcsolat lehet az életünkben, amiről a másikból ilyen érdekfeszítő, segítő, erősítő elemzéseket lehetne előhozni a kapcsolatról, kettőnkről, a másik alapelveiről, életfilozófiájáról, arról, hogy ő hogyan lát minket? És hogy hogyan lehetne hozzájuk jutni? 

Talán meg lehetne kérdezni néha… és nem félni tőle, hogy valami olyat mond majd, ami fájni fog… Mert lehet, hogy olyat (is) mond (ez akkor is előfordulhat, ha ő épp azt hiszi, hogy full pozitívat tól, miközben meg Neked az pont full negatív…), de akkor megint előbbre jutottál, mert ha olyat mond, ami fáj, azzal két dolog lehet: 

  • tudsz róla, és Te sem szereted és szeretnél megszabadulni tőle, akkor az, hogy más is mondja, erősíti a motivációdat, hogy csinálj vele valamit (plusz pont, “előre léphetsz 4 kockával…"), vagy
  • nem tudsz róla és akkor beletrafált egy vakfoltodba, ami rejtve van előtted, de létezik, másoknak legalábbis világosan… ez még “jobb”, mint az előző, mert akkor ezen meg elkezdhetsz végre “dolgozni”… (plusz pont, “előre léphetsz 6 kockával...”) 

Van még egy nagyon érdekes eredménye ennek a konkrét beszélgetésnek, ami szerintem szintén tök széles körben általánosítható lehet: azt, amit itt leírtunk Lacival egymásról, a helyzetekről, megvolt a fejünkben, de messze nem ilyen rendezettséggel, mint ahogy végülis leírásra került… csak bizonyos elemek találhatók meg a memóriánkban, amelyek előhívhatók és összerendezhetők, ha valami rászorít, vagy valaki explicit kér erre minket… 

Ha nem kérdezünk rá egymástól, az egyes elemek, emlékfoszlányok, amelyek a leírások kristályosodási középpontjait adták, szép lassan halványulnának egészen addig, amikor már nem lehet ilyen kompaktul összerakni őket. Dolgozni, előhívni, összerakni, összekötni, szintetizálni kell ezeket a dolgokat, szóval munka az van vele… de, higgyétek el, aki “dolgozik” ezen, annak is öröm, mert – fene tudja miért…:-))) – olyan jó meglátni másban, más működésében is a jó dolgokat… próbáld ki és írjál, igazam van-e...:-))) 

Nézzük meg itt konkrétan az idő-dimenziót. Az, amiről Lacival írtunk, a közös, nem feltétlenül nagyon szoros munkakapcsolat, egy hosszú időszak benyomás-/tranzakciók töredékeiből áll össze, vissza talán akár 1999-ig, amikor én csatlakoztam a TV2 csapatához (Laci úgy tudom, az “alapítók” között volt…) és tartott több mint 4 évvel ezelőttig, 2011 elejéig (utána gyakorlatilag egy FB-friend-ségen kívül a kapcsolat lényegében megszakadt), szóval erről az időtávról beszélünk. 

…és erre – visszamenőleg majd’ 15 évre - ennyire jól, 3-dimenziósan lehetett emlékezni… Nyilván ez egyéni, hogy kinek mi meddig marad meg, de ez azt is mondhatja Neked, hogy nemcsak az időbeli azonnali kortársaidat érdemes “faggatnod” (és nekik Téged…), de régebbi kollégáid, szeretteid, barátaid is szolgálhatnak meglepetésekkel… 

“Pozitív pletyka” - ….:-))) 

Nem erősködök tovább, akit érdekelt/érdekel a téma, és végigolvasta ezt a bejegyzést, érti, miért vagyok ilyen lelkes ezügyben… azért a többieket is csókoltatom…:-))) 

teve_a_tu_fokan_kep.jpg

teveatufokan@gmail.com

Szólj hozzá!

Mindfullness... éber tudatosság... Hadd mondjak erről valami nagyon egyszerűt...

isocrates_coaching 2015.07.12. 08:17

csend_2_bazilika_a_kapolna_felol.jpgAzt gondolom, hogy nem kell nagy faksznit csinálni, (nagyon) kis dolgokban is lehet gyakorolni... például nagyon éberen odafigyelsz arra, amit csinálsz éppen, például amikor zárod be az ajtót, kaput, az aktussal együtt nyugtázod éberen, hogy igen, becsuktad... az itt és mostban, nem révedezel, nem jár máshol a gondolatod, ott vagy fullban, testben, lélekben, szellemben... (nehéz ám!!)... Vagy úgy vele, hogy elindulsz otthonról és a hetedik határban jut eszedbe, hogy vajon bezártad-e az ajtót, ablakot (például eső is lehet...), vagy a kocsidra rákattintottál-e..? Vagy állandóan keresel valamit otthon? Na, akkor Neked találták ki a mindfullness-t... ezt az egyszerű, hétköznapi tenyeres-talpast... különben meg, ha Te vagy Mr/Mrs Itt és Most, akkor: meg minek...:-))) 

Ez a következő big thing a fejlesztő szakmákban is, meg a magán hókuszpókusz mestereknél is, a mindfullness (meg talán a Gamestorming)... Végig-stormingolnak rajtunk, a köd feloszlik majd, és mindennek meglesz megint a helye... 

Jó, tudom, tök fontosak... tényleg... csak amikor túlpörögni látszik valami, az irritál mindig egy kicsit.... de az is lehet, hogy pont így lesz egy kis foganatja... fene tudja... 

Szóval voltam én megint a minap, immár harmadszor, Pannonhalmán, egy különleges néhány napos programon (nagyon szeretem Pannonhalmát, ha helynek van genius loci-ja, na ennek van...), és ott is elvoltunk a meditációval, meg a mindfullness-szel... 

csend_2_gabi_mark_kep.jpgDr. Palotai Gabi és Bokros Márk bencés szerzetes tartotta meg a korábban Gabi és Varga Mátyás által tartott Csend I. kurzus folytatását, a Csend II. kurzust. Nos, az első is nagyon jó, nagyon mély volt és ez semmiben sem maradt el amögött...  

Sajnálom, ami Varga Mátyás körül van, amibe keveredett, én/mi ezeken a programokon (én voltam egy másikon is, amit ő tartott Gabival, a Spirituális kisérésen) a legjobbat kaptuk belőle/tőle is, Gabitól is, és ezt semmilyen elő- stb. történet nem tudja megmásítani.  

Pannonhalma nem változott, varázsa örök, Palotai Gabi pedig valaki igazán figyelemreméltó, tisztaságában, tisztességében, mély szakmai tapasztalatában, valaki, akitől öröm tanulni, építkezni. Bokros Márk fiatal ember, az első három szerzetes egyike Pannonhalmán, aki a gyönyörűen újjáépített bazilikában tette le a szerzetesi esküt... Gabi segítségével, de önmaga judíciuma által is felnőtt egy ilyen program co-vezetéséhez. Matekot és hittant tanít és még van egy csomó más funkciója is a főapátság szervezetében... ambiciózus fiatalember (persze szerzetesi értelemben...) 

De vissza az éber tudatossághoz... olyan hozzákészülősnek tűnik, de nem (csak) az... Reggel és este a kurzus 4 napjának mindegyikén az akkor éppen üres bazilika hatalmas szenteltvíz tartóját a program 2 facilitátorával 9-en körülültük és egy-egy félórát meditáltunk. Ki mire gondolt, vagy nem gondolt a sparsam instrukciók alapján, nem feltétlenül derült ki, mindegy is, csendben, szinte hangtalanul ültünk és magunkba mélyedtünk... 

csend_2_meditaciorol_indulunk_vissza_kep.jpgLehetett olyan, aki imádkozott is, voltunk, akik nem, akik az elején leszögeztük, hogy mi ebben a dologban nem hiszünk (én a klasszikus, valamikor megformált definícióm szerint praktikus materialista, elméleti agnosztikus vagyok, utóbbi olyasmit jelent, hogy bár praktikusan nem hiszek istenben, elméletileg nem tartom bizonyíthatónak sem isten létét, sem nemlétét....), de ez a kurzuson való részvételünket, épülésünket egyáltalán nem zavarta, a vallás szerves része a kultúrának és mint ilyen, felekezet és hithűség-semleges... Szóval meditáltunk, ami egy út a mindfulnesshez... talán... van olyan nagyon jó ismerősöm, aki erről a részről többet tudna, én meg még nem értem meg rá teljesen...  

Én lényegében különböző szinteken – függően attól, hogy éppen mennyire voltam diszpozálva - jól ellazítottam... amióta a jóga-kurzusokon Dely Károlynál a Duna mozi felett pár évtizeddel ezelőtt megtanultam a relaxálást (is), különböző korszakaim voltak, most éppen jólesett, hogy visszajött ezen a varázslatos helyen a régi rutin...   

De vissza a mindennapokhoz... van ez a parkolás... elvileg olcsóbb az SMS, stb., ha odafigyelsz... ha nem, akkor sokkal drágább... javaslom, hogy ezzel kezd, mindig koncentrálj az itt és mostra, amikor beszállsz a kocsiba, hogy kijelentkeztél-e... 

Vagy amikor hosszabban vagy valahol, és a parkolás lejár 3, vagy 4 óra múlva... szinte mindig elrontom és később ébredek fel... eddig csak – a sokból – egyszer kaptak így el... fizettem, mint a katonatiszt... 

Van Popper Péter mindfulness-es gyakorló könyvének egy gyakorlata, hogy néhány hétig határozd meg/el, hogy egy megadott napon egy megadott időpontban fogsz valamit csinálni, valami kis dolgot, deliberately, a lényeg a koncentráció beépítése... megpróbáltam néhány napig, még way off vagyok, de tetszik...  

Vagy a mobiltelefonom keresése (vagy valamelyik szemüvegemé...). Volt egy időszak, amíg volt vonalas telefonunk, azt én csak arra használtam, hogy néha, amikor nem találtam a mobilt, egyszerűen felhívtam... azután tavaly év végén lemondtam... és ha most nincs meg, nem hisztizek (tudok...), hanem megszáll az éber tudatosság, és százszor nagyobb figyelemmel, lassabban, szinte lopakodva, mint egy párduc, aki lopakszik a gnúk csordája felé, kinézve egy csenevész fiatalkát, ami várhatólag nem lesz olyan nagyon gyors, érzékszerveim (alapvetően látásom és memóriám) megszokszorozva (vérnyomásom nem fel, hanem leszabályozódik...), nem csak a megszokott helyeket figyelem (nagyon találékony vagyok abban (is), hogy hová tudom letenni...), hanem a bárholt... nagyon érdekes... többnyire (mindig) megtalálom záros határidőn belül...  

Szóval éber tudatosság... és használni a legegyszerűbb helyzetekben is... sőt, ott a legjobb gyakorolni... és azután jöhetnek a következő magasabb cuccok, a gimi, meg az egyetemi szint... csak arra vigyázzatok, hogy másolják, a kóklereket, akik egy fél nappal járnak előttetek a diszciplinában, kerüljétek... Hahó, jó meditálást! 

teveatufokan@gmail.com

Szólj hozzá!

A Holstee manifesto és a 7 dolog fordítással...

isocrates_coaching 2015.07.11. 22:40

2 Holstee dolog idekívánkozik, hogy ne tűnjön csak úgy el a timeline-ok túlságos időbeliségében...

A Holstee dolgokról, a manifestoról itt olvashatsz: https://www.holstee.com/pages/manifesto

anyag_holsteemanifesto_kep.jpgA Holstee manifesto és fordítása:

 

"Ez a te életed.
Csináld azt, amit szeretsz és csináld gyakran.
Ha nem szeretsz valamit, változtasd meg.
Ha nem szereted a munkádat, keress másikat.
Ha nincs elég időd, ne nézz tévét.
Ha életed nagy szerelmére vársz, állj le, ők fognak rád várni, ha elkezded csinálni, amit szeretsz.
Ne elemezz mindent túl, az élet az egyszerű.
Amikor eszel, értékelj minden utolsó falatot.
Nyisd ki az elméd, a karod, és a szíved új dolgokra és emberekre, a különbözőségeinkben egyesülünk.
Kérdezd meg a következő embert, akivel találkozol, hogy mi a szenvedélye, és oszd meg vele az inspiráló álmodat.
Utazz sokat, az eltévedés segíteni fog megtalálni magad.
Néhány lehetőség csak egyszer adódik, ragadd meg őket.
Az élet azokról az emberekről szól, akikkel találkozol, és a dolgokról, amelyeket csinálsz velük, tehát indulj el és alkoss.
Az élet rövid.
Éld az álmodat és oszd meg a szenvedélyedet."

anyag_holstee_7things_kep.jpgEz pedig a Holstee 7 dolog és fordítása (a fő kijelentések):

"Engedd meg magadnak a tudatod megváltoztatásának nem komfortos luxusát...
Semmit ne tegyél egyedül bűntudatból, vagy presztizsből, vagy státuszod miatt, vagy pénzért vagy hogy elfogadjanak...
Kezeld nagyvonalúan az idődet, az erőforrásaidat és azt, ahogy elfogadsz másokat és különösen a szavaidat...
Amikor az emberek megpróbálják elmondani, hogy milyen vagy, ne higgy nekik...
Építs be ilyen kis csendeket az életedbe...
A jelenlét sokkal komplikáltabb és többet jelentő valami, mint a termelékenység...
Számíts rá, hogy bármiről legyen is szó, ami értékes, hosszú időbe telik, amig elérheted..."

teveatufokan@gmail.com

Szólj hozzá!

Mítoszdöntögetés – „Humanity is (sometimes) overrated”, avagy „Puha vagy, Jenő!”

isocrates_coaching 2015.07.11. 21:25

humanity_is_overrated.jpgTézis: Azt gondolom, hogy a munkahelyi környezetben egyszerre van helye a vezetői határozottságnak, döntőképességnek és a coaching szemléletnek. Az EQ lehet a megkülönböztető tényező a nagyon jók és a futottak még (vezetők) között, de az arányokat a task-people dimenzió-térben – persze, az iparág, az adott egység, stb. jellegének függvényében – hasznos figyelni és a task-dimenziót (döntés, stb.) nem elhanyagolni. 

Aki ezt olvasod, kedves Olvasó, ezt akkora trivialitásnak gondolhatod, hogy nem lennék meglepve, ha most rögtön abbahagynád az olvasást... A vezető dolga nagyon összetett, és a ma sokat emlegetett coaching-/mentoring-szemlélet mellett bizony időnként (hasznos, ha olyankor, amikor kell...) képes irányítani is... bizony, irányítani (tervezni, kiválasztani, munkát kiadni, ellenőrizni, stb.) is... És ezt jó, ha kicsit körüljárjuk Veled, kedves Olvasó, Benned is erősebb lehet talán az optimális arányok iránti vágy... az arányok, az arányok, az arányok, a konkrét helyzet konkrét elemzése alapján cselekedni, ügyelni a dinamikus harmóniára... ilyen egyszerű...:-))) 

humanity_is_overrated_t-shirt_kep.jpgVan egy pólóm, még a TV2-es időkből, egyszerű fekete, nagyon finom, de végülis egyszerű pamut anyagból, rajta szürke betűkkel ez a felirat: „Humanity is overrated”, ami mint tudjuk (vagy ha nem, hát most...), a Hugh Laurie által szenzációsan alakított bicegő, bottal járó, full pokróc, de a mélyben nem igazán tudjuk, milyen indíttatású Dr (Gregory) House filozófiája (lásd még a hasonló című tv-sorozatot)... ahogy jártam, keltem benne, láttam egy-két megrökönyödött pillantást, hogy ez most... talán nem annyira időszerű... 

...és erről nekem eszembe jutott, hogy egy ilyen blog-misét azér’ megér már, hogy hogyan is vagyunk a vezetéssel humanitárius szempontból... Ha türelmes vagy, megérted majd, miért az elgondolkodás és még az sincs teljesen kizárva, hogy Te is elgondolkozol a dolgon, sőt, még meg is erősíthet valamiben, amiben nem árt, ha megerősödsz... 

Ja, még a „Puha vagy Jenő”-ről... ezt akkor kapta Dalnoki Jenő, a Fradi szurkolóktól kórusban a Fradi egyik fénykorában, a legendás balhátvéd, ha egy kicsit puhább volt, értsd, az ellenfél a szerelés után tovább tudott futni, játszani, vagy netán még el is húzott Dalnoki mellett persze a labdával együtt a kapu felé... 

Tény: ma, az (iparit követő) információs, stb. társadalomban- sokkal fontosabb az emberi tényező, mint valaha, Ma tényleg ez a differenciáló tényező, ami a sikeres túlélést segítheti. A nagyon jók, meg a jók abban különböznek a többiektől, hogy megtalálták a kulcsát annak, hogy hogyan motiválják, hogyan tegyék elkötelezetté a munkatársaikat. 

Tény: a hagyományos szigorú hierarchia ebben nem segít. Ez az alkalmazkodást, a felelősség felfelé szorulását, az alattvalói szemléletet kívánja meg. Te csak ne innoválj, okoskodj, engedelmeskedj. Persze, az így működő szervezetekben is érzik az idők szelét, dumában ott van az innováció, meg a kreativitás, felelőségvállalás igénye a Mannschaft irányában, de működik a klasszikus pszichológiai double binding/kettős kötés, a száj, a feljegyzések, a town-hall meetingeken ez megy, de a kultúra, a hierarchia meg szigorúan vigyáz, hogy mindig az derüljön ki, hogy aki feljebb van, az az okosabb is („akinek isten hivatalt ád, észt is ad hozzá...”). Tehát ott feszül az ember a két végletes elvárás között, de pont mint a kis gyerek, pontosan érzi, melyiknek kell megfelelnie... a duma az duma, a kultúrális nyomás a sokkal erősebb... marad az engedelmesség („azt teszem, amit mondanak, akkor övék a felelősség...”). 

Tény: a modern (nem tudom hány tíz éve amúgy...) HR, szakirodalom zengi az emberközpontúság dalát, a coaching szemléletű vezetést, stb. Collins, Covey, a coach-iskolák (ők persze...), stb. stb., aki ezt éppen olvassa, tudná mondani a saját kedvenceit. 

Én, mint coach, vezető fejlesztő, tréner, persze, szintén ezt a dalt terjesztem, mert azt gondolom, hogy ez az, amiben a többlet potenciál van, ami a ma tényleg nagyon nehézzé, sokszor korábban elképzelhetetlenül stresszessé vált munkahelyi környezet elviselését egyáltalán élhetővé teszi. Ez, ha jól csinálják, szignifikánsan kellemesebb környezetet teremt mindenkinek, munkatársnak, vezetésnek, szervezetnek... win-win... ha jól csinálják... 

live_life_and_watch_bing_bang_theory_kep.jpgAz életben meg, a különböző munkák, folyamatok során azt látom, hogy más az élet és más az elmélet (jó, persze, jól meg is lepődtem ezen...). 

Többször találkozom bizonytalan vezetővel (ettől egyébként kifelé lehet kőkeménynek látszó valaki, sőt, ha nem tévedek, ez a látszat neki fontosabb is, mint a reziliens, dinamikus, helyzetfüggő (igen, Ken Blanchard...) vezetőnek), mint magában igazán bízó, határozottban, akinek helyén a szíve, az esze, és tudja, mikor milyen eszköz, attitűd a hasznos, és minden különösebb mesterkéltség nélkül tud váltani közöttük, mesterien uralja magát, a helyzetet és teszi ezzel munkatársai számára motiválttá, együttműködést generálva optimálissá az együttműködést, partnerei számára pedig kívánatossá a kapcsolatot. 

Egyre több vezető olvassa a szakirodalmat, kap coachingot, team-coachingot, új típusú, aktív bevonást alkalmazó tréninget és találkoztam olyannal, nem eggyel, aki kipuhult, elveszítette a (maradék) önbizalmát is, hogy akkor most hogyan működjön:

  • „Mit fognak szólni a többiek, akik már hozzászoktak, hogy a meetingen gyorsan mindenki beszámol, azután én elmondom, mi az irány, és szerintem ki mit csináljon és csinálják... nem fogom elveszíteni tekintélyemet?”,
  • „Én ilyen vagyok... ha most ekkorát változtatok... hmmm... én jól elvagyok most is...”,
  • „Akkor most mindig mindenkit kérdezzek és hallgassak meg?! Állatira le fog lassulni az egész... csak nem azt mondod, hogy addig beszélgessünk róla, amíg mindenkivel konszenzusra jutunk?! Akkor leáll a cég...”,
  • „Nem lehet, ő jó szakember, nagyon ért ahhoz, amit csinál... mi lenne velünk nélküle?! Igaz, hogy mindenkinek tele van vele, nem lehet vele vitatkozni, mindig neki kell, hogy igaza legyen... de mikor olyan jó szakember!”, „Mindenkinek meg kell tanulnia vele kommunikálni... csak egyszer kell nagyon leugatni, akkor visszahúzza a körmeit... legalább két hétre biztosan...” 

Az utóbbi kettő a „kedvencem”, a nehéz ember... Mondjuk írtam is róla itt-ott, meg a nemzetközi irodalma se kicsi, pl. ez: http://vezetoi-coaching.blog.hu/2015/03/13/mergezo_emberek_jobb_ha_fel_se_veszed_oket, vagy ez: https://www.psychologytoday.com/blog/communication-success/201309/ten-keys-handling-unreasonable-difficult-people 

Tisztázzuk: a nehéz ember eleve, ab ovo, a priori jó valamiben, általában szakmailag, meg okos is... ez adottság... mindig... (ha nem lenne az, nem lehetne nehéz ember, mert régen kirúgták volna a susnyásba...). Úgyhogy nem kell külön hangsúlyozni, hogy X pedig milyen jó Y-ban, mert ez sine qua non feltétele (ld. fent), hogy nehéz ember legyen...  

toxic_people_kep.jpgTudod mit, nem definiálom, ki a nehéz/mérgező ember... üsd be a „toxic people”-t, nekem 28 millió (!!!) 700 ezer item jött fel a Google-ban 0,38 másodperc alatt (2015. július 11-én 20:30-kor). Szerintem pontosan tudod, kikről beszélek, 1 milliót se kell végigböngészned ezek közül az említések közül, nem lehet olyan szerencséd, hogy ne találkoztál volna velük...  

 

Jó, mégis egy kis hint: Ha intuitív vagy és jó megfigyelő, nagyon könnyű felismerni őket (mondja egy kigyűjtés a majdnem 29 millióból...): 

  • negatív rezgéseket/hullámokat keltenek maguk körül (jó, ezt talán úgy direktben nehéz, de tudjuk, miről van szó...)
  • manipulatívak és kontrollálók
  • nagyon nagyra tartják magukat
  • szadisztikus tendencia érzékelhető náluk (ne (csak?) a szexre gondolj...)
  • az önbecsülésünkre utaznak
  • élvezik, hogy kellemetlenkednek nekünk
  • stresszt és diszharmoniát okoznak/keltenek
  • lerombolják a lelki békénket 

olvad_a_jeghegyunk_kep.jpgNa most, keresd meg akár Kotternél is, a változás-menedzsment (többek között pingvines) gurujánál, a nehéz (mondjuk inkább mérgező) emberrel két dolgot lehet érvényesen csinálni, hogy ne mérgezze meg a szervezet azon részének az életét, amelyben működik: 

  • ki kell rúgni (olyan villámgyorsan és nyomtalanul, amennyire lehetséges)
  • el kell szaparálni a többiektől, amennyiben a munka jellege megengedi (kiküldeni Hong Kongba, ha van ott valami, ilyenek), hogy ne mérgezhesse a többiek hangulatát, vagy
  • (tudom ez a harmadik, nem baj) ki kell rúgni (ld. fent) 

Ez csak akkor fontos, ha a szervezet – mint általában a szervezetek – munkája kifejeztetten csapat-szinten optimalizálható. Ahol a munka nagymértékben egyéni, és nem csoport/csapatmunkán alapul, ott jöhetnek az önjelölt zsenik, lehet, hogy ott pont őrájuk van szükség... Nem az egyéniség kreatív érvényesülése ellen vagyok, rengeteg fantasztikusan egyéni és kreatív emberrel találkoztam életemben, akik megtalálták azt a modus vivendit, hogy például nem kellett akkor is rájuk és csak rájuk figyelni, amikor nem arra volt szüksége a csapatnak. Megvoltak a maguk dolgai, de (a) azt nem akarták ráerőltetni a többiekre mértéken felül, (b) nem rontották a többiek hangulatát semmilyen más módon se. 

De nem csak erről van szó. Arról, hogy a coaching-szemléletű vezetőnek is – akár az „idejétmúlt” command & control értelmében – irányító vezetőnek is kell lennie. Döntésképesnek, amikor eljön a pillanat és tudnia kell vállalni a felelősséget. Mert az, hogy bevonunk, meg meghallagatunk (teret adunk), reagálunk, figyelembe veszünk, az jó, amíg el nem jön a döntés, az egyéni felelősség pillanata. 

Érdekes volt, a minap egy team-coachingon, jellemzően egy kiváló EQ képességekkel rendelkező középvezető megkérdezte haloványan, hogy ugye, akkor most ez hogy is van, hogy ha a vezető bevon valakit a döntésbe, meg delegál is, sőt, a felelősséget is delegálja, akkor a végén kié is lesz a felelősség?  

Tényleg... ide tudunk eljutni, hogy összekavarodnak a dolgok ezzel a nagy coaching szemlélettel... Nos, a felelősség az egység munkájának eredményéért természetesen mindig egyértelműen és egyszemélyben az egység vezetőéé. Full stop. Most komolyan, el tudunk képzelni olyan normális helyzetet, hogy a vezető az ő vezetőjének azt mondja, hogy „te, ezt kiadtam Z-nek és elszúrta...”. Mit mond erre a vezető vezetője? Szerinted?  

Nos, ilyesmit is válaszolhat – jogosan (jó, kicsit szájbarágós lett a demonstráció kedvéért...): „Te adtad ki neki... A Te felelősséged, hogy mindene meglegyen, képessége, segítsége, lehetősége, ideje, eszközei, információja, budgetje... Értem amit mondasz, talán egyszer valamire használni is fogom tudni használni ezt az információt... ebben a pillanatban azonban nem akarok és nem tudok mikromenedzselni, átnyúlni a fejed fölött és így intézkedni... én Veled állok kapcsolatban, Neked adtam ki a munkát, Tőled várom vissza, határidőre, elvégezve... ha nem így kapom, Te vagy a felelős...” 

Jó, de akkor mi van azzal a híres delegációval, hogy a még híresebb empowermentről/felhatalmazásról ne is beszéljünk?! Olyan könnyen használjuk ezeket, azután milyen nehéz a valóságban az arányokat, a világos helyzetet „tisztán” tartani... 

Nos, természetesen itt egy folyamatról van szó, egy bizalmi folyamatról a vezető és a csapata, a munkatársai között. A végén kifelé mindig a vezető viszi el a balhét, de minél fokozatosabban, jobban előkészítve dolgozza ki a delegálási „projekteket”, annál jobban fogja tudni, érezni, mit tud a csapata/munkatársai az adott pillanatban, miben kell erősödniük, kinek mi a gyenge és erős pontja... a delegálás/felhatalmazás egyben a csapat jobb megismerésének/építésének is az eszköze... A vezető sokféle módon tudja azt a bizonyos delegált felelősséget a csapat keretein belül tartva, mégis a csapat és a munkatársak részére is transzparensen és a jövőre tekintve hasznos fejlesztési akciókra fordítani (vagy persze, ha az kell, idejében észrevenni a minőségi csere szükségességét és levezényelni a cserét). 

puha_vagy_jeno_kep.jpgA tézis tehát: Amikor megértőnek kell lenni, megértőnek kell lenni, amikor pedig dönteni kell, akkor meg döntőképesnek és a kettőt nem jó összekavarni. ...és a coaching-szemléletű fürdővízzel nem szabad kiönteni a vezetői határozottságot és felelősségvállalást – amikor erre van szükség... Azt gondolom, hogy a munkahelyi környezetben egyszerre van helye a vezetői határozottságnak, döntőképességnek és a coaching szemléletnek.  

teveatufokan@gmail.com

Szólj hozzá!

CIC-ek és ügyfeleik... – Egy üzleti reggeli margójára az Oxygen Wellnessben...

isocrates_coaching 2015.06.25. 19:03

imx_oxygen_imx_beigli_kep.jpgCicc-cicc, ugye ismerős? Így szoktuk hívni a macsekokat, vagy nomen est omen „cicákat” (már aki szereti őket, és hívja, a többiek maximum egy sicc-cel zavarják el őket...). Mindenesetre az én macskámat, Beiglit (lásd címkép egyik része), ezzel nem nagyon tudom, mert 17 éves múlt, és ez már kevés az ő hallási képességének, általában tapsolni szoktam neki, arra felfigyel. A tapssal hívom, hívom kajálni, zavarom ki onnan, ahol nem szeretem, hogy megjelenik, és ezzel meglehetősen szinkronban vagyok az ő miájú-jával (vagy inkább máú-jával), ami szintén sok mindent jelenthet. „Éhes vagyok”, „ki akarok menni”, „be akarok jönni”, „azt szeretném, ha megsimogatnál”... 

A címbeli CIC (nagyon) nem erre utal, ez egy (nagyon is komoly) betűszó, de a fentiek miatt általam kicsit nehezen háziasítható rövidítés, és a következőt jelenti: „Certified Innermetrix Consultant” (okleveles Innermetrix szakértő...). Én magam is CIC vagyok és rendszeresen alkalmazom is az ügyfelek nagy megelégedésére ezt a számomra egyedülálló személyiségdiagnosztikai rendszert. Máshol megírtam, hogy találtam rá, mielőtt másokat is kipróbáltam, egy másiknak a konzulense is lettem, hasonló módon, mint az Innermetrix-nek. 

Egyet tudok, érdemes alapos megfontolás után egy jó időre legalább valamelyiknél kikötni. Akár CIC-ként, akár ügyfélként. Mind kiterjedésében (tehát csoport, vállalat szinten), mint időben (egy, vagy inkább két évenként érdemes befektetni , megcsináltatni, különösen gyorsan változó környezetben, sőt, ha nem változik a környezet, akkor is, mert az ember viszont változik, például elkezdi idővel a kiégés jegyeit mutatni és ha értékes munkatársról van szó, érdemes ezt időben detektálni, és tenni ellene). Tehát ügyfél oldalról az összehasonlíthatóság, a konzisztencia érdekében érdemes kikötni egy rendszer mellett. 

CIC-ként, illetve személyiségdiagnosztikai konzulensként meg azért érdemes valamelyiket kiválasztani, mert nincs megállás egy-egy rendszer mélységeinek a megértésében, mindig beljebb és beljebb kerül az ember, egyre több finomságot fedez fel és ez, ha több rendszerrel csinálja, amelyek bizonyos szeletekben lényegében ugyanazokat a tényezőket mérik, mégis más kifejezésekkel, kicsit más tartalommal és megkeveredne az ember. Egy egész picit fájó szívvel (mindig szerettem a sokoldalúságot, „többet tudni mindig jobb”) lemondtam mindegyik másról és most már egy ideje az Innermetrix az, amelyiknek a felfedezésébe vetettem bele magam, az igazi mélységeibe. És mondhatom, vannak mélységei... 

És nem csalódok, mindig új kisebb-nagyobb meglepetések érnek, újabb lendületet kapok, pl. ma is ezen az üzleti reggelin... mindig azt hiszem, hogy már annyira értek hozzá, hogy csak na, és voilá, mindig tud lenni egy-egy pici hangsúly, egy-egy ráismerés, megfogalmazás, amit mindig örömmel raktározok el... Malchiner Péter is, és a két esetfeldolgozás is, amelyekben Borbély László és Kiss József jöttek el az ügyfeleikkel, az első egy vezetői folyamattal, Jóska egy egész menedzsment fejlesztési projektjének a résztvevőivel, az én 10-es skálámon 10-esre teljesítettek motivációban, érdekességben, hasznosságban, human touch-ban egyaránt kíválóat alkottak, jó volt megint, itt is CIC-nek lenni ma a Naphegy utcában, az Oxygen Wellness központban.  

imx_oxygen_peter_kep.jpg„Csak azt tudjuk igazából megérteni, amit meg tudunk mérni...” – Peter Druckert idézte Malchiner Péter, az Innermetrix, az egyik legisemrtebb személyiség diagnosztikai eszköz magyar guruja, aki ezt a „guruságot” egyébként Németországban, Ausztriában és Svájcban is gyakorolja.  

És persze, ha nem tudjuk megérteni, akkor menedzselni is tudjuk... Vicces, hogy mennyi rétege tud lenni a gondolkodásunknak... ezt a mondást elméleti alapon (ami nekem szokott fontosabb lenni, mint a körülöttem lévőknek, naná egy kiugró elméleti motivációval – ld. Innermetrix 2. Modul, Value Index...:-))) szoktam kicsit szuttyogatni, mégis ebben az üzleti környezetben, ahol annyit jelent a mérés, a mérhetőség, elég erős érvnek látszik amellett, hogy ha egyszer ebben azért mindenképpen nehezebben megragadhattó „people management” diszciplinában is vannak bizonyos mérési lehetőségek, mint például a személyiségi profilok, akkor azokat kár lenne nem felhasználni... ha egy területen általában nem könnyű a mérés, mégis vannak bizonyos fogódzók, azokat kihagyni?! 

imx_oxygen_whats_your_genius_kep.jpgAz Innermetrix bevezetésével összefüggésben Jay Niblick, az Innermetrix kitalálója és tulajdonosa egy nagy kutatást/vizsgálatot indított el, a Géniusz projektet (amelynek az eredményeit egy 200+ oldalas könyvben, a What’s your genius?”-ban foglalták össze), amelyet 7 éven keresztül a világ sok országában közel 1000 tanácsadó végzett el, 197 ezer csúcsteljesítményű embert interjúvoltak & vizsgáltak le a profillal (olyanokat, mint pl.: Tony Robbins, Oprah Winfrey, Marshall Goldsmith). „Vajon a 185 kompetenciából (ennyit mér és dokumentál az Innermetrix ADV riport) ezek a csúcsteljesítményű emberek hányban voltak mások, mint a többiek?”-hangzott a kérdés... Nos, egyben sem... konzisztensen nem találtak ilyet... két (tanulható) készséget (skillt) viszont találtak, amely, szignifikánsan jelen volt magas szinten mindegyikükben: 

- az önismeretük 90 % felett volt (tudták, miben jók, tudták, mi az erősségük, és semmilyen unszolásra, motiválásra („nem volt az a pénz...”), amiért eltértek volna attól a gyakorlatuktól, hogy csak olyan dologgal foglalkozzanak, amihez van affinitásuk, motivációjuk és erőforrásuk, ez volt az egyik sajátosságuk, a másik pedig

- az autenticitásuk, a hitelességük, ami tulajdonképpen szintén az előzőből következett, hiszen azért tudnak autentikusak/hitelesek lenni, mert csak azt vállalják el, csinálják, amiben kíválóak... 

Persze, ma már kvázi mindenki ezzel, az „önismerettel” házal, meg azzal, hogy csodát tudnak csinálni, megnövelik a teljesítményt, motivációt, stb. Nos, ha csak azt mondom valakinek, hogy megnövelem a teljesítményedet, nem biztos, hogy örülni fog... részben mindenki más is ezt mondja neki, hogy „növeld már meg...”, részben meg elkerülhetetlenül lineáris komfort-zónás gondolkozásunk miatt biztosan arra fog gondolni, hogy jó, de több energiám már nincs, kész, csúcsra vagyok járatva... merthogy a több teljesítmény több energia-befektetést igényel, nem?!  

Nos, nem feltétlenül... Akkor, ha valami miatt nem érzed jól magad a bőrödben, könnyen elfáradsz, nyűgös/ideges vagy, nem szeretsz felkelni és a munkába menetelre gondolni, vagy akár hazamenni is nehéz, mert ott is valami kellemetlen veszekedés várhat, vagy még ennél is keményebb dolgok jelentek meg az életedben/hangulatodban/egészségedben, szóval, amikor nem vagy OK, akkor az önismeret megerősítése és annak kapcsán a megfelelő módosítások végrehajtása, egy új helyzet beállítása a biztosabb, alaposabb, mélyebb önismeretre alapozva bizonyosan mindkét hatással járhat: (i) megnövelheti a teljesítményedet, (ii) csökkentheti a terhelésedet... így együtt ez talán már érdekes lehet, nem?  

Nyilván nem véletlen a feltételes mód... persze, hogy nem... az önismerethez hozzásegítő személyiségdiagnosztika, esetleg addicionálisan egy részben erre is épülhető személyes coaching, vagy csoport esetében kombinált fejlesztési programok csak az első fele az egyenletnek... a másik fele Te magad vagy, a motivációd, az akaratod, az energiád, a befektetésed... mert valamilyen változást generáló/támogató anyagi és/vagy energiabefektetés nélkül nem fogod tudni egy másik szintre emelni és beállítani a folyamatos működésed megemelt teljesítményét és az ehhez tartozó – az erősségeidet és képességeidet a jelenleginél jóval hatékonyabban kiszolgáló, összességében alacsonyabb – új energia-szintedet (ne keverd össze itt az egyszeri befektetést az önismeretbe az annak alapján történő változások, akár a jelentős szakmai/munkahelyi irányváltásod igényelte energia-/figyelem-/szervezés-/összefogottság-szükségletével...)  

Viszont, ha magas az önismereted, fogod tudni, hogy miben vagy jó, és ha a magas önismereted még józan, magadhoz való ésszel is párosul, akkor olyan dolgot fogsz csinálni/csinálsz már, amiben tehetséges, erős vagy... ha már nagyon magas az önismereted (vagy így tűnik), mindenesetre helyeden vagy, ilyen erőforrásaidnak, motivációdnak nagyban, vagy akár tökéletesen megfelelő tevékenységet végzel, kvázi sokszor flowban, akkor (a) talán már korábban elvégeztél egy személyiségdiagnosztikát és az eredményeit felhasználtad, vagy (b) szerencséd volt, nincs is tudatos önismereted, de jó volt az intuíciód és jó helyre, hozzád passzoló tevékenységbe, körülmények közé keveredtél. Az (a) esetben Good luck/Jó szerencsét!, sok újat nem tud Neked mondani az Innermetrix (esetleg, ha nagyon megváltozik körülötted a világ, és benne a Te szereped, akkor majd megint igen...).  

A (b) esetben hasznos lehet leellenőrizni, hogy vajon a személyiségdiagnosztikai eszköz valóban visszaigazolja-e azt, amit látsz, és ha nincs is feltétlenül ennek a visszaigazolásnak azonnali haszna, jobban felkészít az előbb-utóbb mindig bekövetkező változásra. Akkor segíthet a készülődésben az új életre, jelentsen ez bármit is...  

Az Innermetrix ADV riport 3 modulja egyedülállóan komplexen méri fel a személyiség lehetőségeit,

  • A viselkedési profilt, ahogy mások látnak minket (ez az ismert DISC-modul, de vigyázat, DISC és DISC felmérés között ég és föld különbség lehet mélységben, alaposságban, fejlesztési tanácsokban, én, aki többet megcsináltam, messze kiemelkedőnek tartom gyakorlati tapasztalatból az Innermetrix ADV első moduljában szereplő DISC viselkedésprofil felmérést és annak eredmény-feldolgozását)
  • A motivációs profilt, 7 dimenzióban mutatja meg azt, hogy mi az, ami miatt van kedvünk felkelni reggel és melyek azok a tényezők, amelyek akár hidegen is hagynak (meglepő, hogy nem volt még olyan azok között, akiknek konzulensként segítettem értelmezni a személyiség-profilukat, akiket valami ne lepett volna meg a motivációs profiljukban (is).
  • A természetes tehetség diagnosztika az igazi különlegessége az Innermetrix ADV riportnak, ahol az észlelési/gondolkozási dimenziók közül (empatikus, progmatikus és szisztematikus) megmutatja, hogy melyik az erősségünk, és melyek a vakfoltjaink, milyen dimenziókra kell külön figyelnünk, hogy azok is léteznek, mert nem ugranak be alapból. Ez Robert S. Hartman kutatásaira támaszkodik, a formális axológia módszerére, amiről még sokat fogok írni, ez az igazi show itt, még akkor is, ha a másik két modul se „középiskolás fokon” végzi a dolgát... (a képen egy mai új szerzemény, Hartman önéletírása...) 

imx_oxygen_hartman_kep.jpgMennyire frankó ez az egész, mennyire lehet hinni neki, vagy mennyire parasztvakítás? Az ilyen rendszereket validálni szokták, ami durván leegyszerüsítve olyasmit jelent, hogy az adott riportok eredményeit mélyinterjúkkal ellenőrzik és kódolják az egyezéseket és a nem egyezéseket... Nemzetközi validálási riport az elmúlt években készült vagy 20 darab (összesen az Innermetrix különböző moduljaira), a legmagasabb pszichológiai tesztelési alapelveknek/módszertannak megfelelően és ez a validálás az összes modulra 0,9-0,92 körüli erdményt mutat, azaz a riportok megfelelése/beválása 90-92%-os, a legmagasabbak közül való a piacon lévők között. A legújabb legmagasabb szintű német összegzés szerint az Innermetrix benne van a 20 legjelentősebb személydiagnosztikai eszköz között. Ez nagyon nagy dolog, mert az eszköz elsődlegesen Amerikában került bevezetésre, és szép lassan hódítja meg a kontinenst.  

imx_oxygen_nemet_konyv_kep.jpg

(A képen a könyv fedőlapja, a tartalomjegyzékben az Innermetrixről szóló fejezet („IMX Leistunkspotenzial-Profil” – Teljesítménypotenciál-profil), és az előszó címe látható (az alcím: „Ohne Tools läuft nichts...” - van néhány barátom, de talán magam se gondolom így 100%-ban, és azt se mondom, hogy mondjuk egy coaching folyamathoz elengedhetetlen lenne először megcsinálni egy ilyen profilt. Eszembe jut valaki a Coaching Camp-ről, akivel erről eszmét cseréltünk... ja, nem kell hozzá, de egyre hasznosabbnak tartom...). 

Erről a validitásról jut eszembe, hogy a kvázi kötelező, és az árban benne lévő személyes (esetleg Skype-os) konzultáció során mindig megkérdezzük az ügyfelet az eredmény-jelentés meghatározásaival, javaslataival kapcsolatban, hogy melyikek azok, amelyekben teljesen magára ismer, melyek azok, amelyeket problémásnak talál és változtatni szeretni és melyek azok, amelyeket egyáltalán nem talál jellemzőnek.  

Nos, az utóbbival kapcsolatban, ha kicsit megpiszkáljuk őket (ezeket mindig érdemes), kiderülhet, hogy valóban, ez a 0,8-ba (8%) tartozik, egy kicsit ez mellémegy, a hibahatárt jelzi, hogy az nem véletlenül jelződött vissza a validálási kutatások során. De, óvatosan az agarakkal itt, mert lehet dolog másképpen is...  

Tulajdonképpen, azoknál a kijelentéseknél, amelyeknél akár a legkategórikusabban is tiltakozik az ügyfél (hogy „hát ez aztán biztosan nem igaz, nem jellemző rám!”), gyakran előfordult/előfordulhat, hogy ha kicsit utánagondol (meg a konzulens azért nem adja fel rögtön, próbálkozik...), kiderülhet a saját maga számára, hogy az első pillanatnyi reakcióiban tulajdonképpen jelen van a dolog, de viszonylag a mindennapokban megtanulta már kezelni... Ezek a vakfoltok, amelyekről nem tudunk, de másoknak napnál világosabbak... ezek lehetnek a leghasznosabb pillanatok, mozzanatok a felmérés eredményében, ezekre, akár csak egyre is, rátalálni...  

Emlékszem, amikor az én egyik eredmény-füzetemet segített elemezni egy barátom, volt ilyen élményem... azt gondoltam elsőre egy nekem normál értékrendem szerint nem igazán szimpatikus vonást kidomborító kijelentés alapján, hogy jó, OK, lehet hogy jó a rendszer, de azért ez se tökéletes... a konzulens szelíden elkezdte körbekérdezni az adott jelenséget addig-addig, amíg magam is rá nem jöttem, hogy hoppá, igaz, hogy ezt valamennyire szinte öntudatlanul lekezelem/”megoldom”, hogy végülis ebből nagyobb zűr nincs, de az inicializálás/indíttatás/impulzus, az alap-jelenség bizony ott van bennem (és valószínüleg örökre ott is marad), még ha – mondom, már szinte tudatalatti, rutin-működéssel – ki is küszöbölöm a legkritikusabb hatástát... ezzel a bezsélgetés résszel ez tudatossá vált bennem és segített mélyebben változtatni rajta... (tudjátok, ez az a szabad akarat pillanata az inger és a reakció között, amikor eldöntheted, hogy hogyan reagálsz... ezt kell figyelni és jól használni, ezt a rést, ezt a pillanatot...) 

Tudjuk – analógia - , ha fizikailag fáj valamink, előfordul, hogy olyan mozgásformákat alakítunk ki, amelyekkel megpróbáljuk kikompenzálni a fájdalmat okozó mozgáselemeket... amikor látunk valakit, aki akár már teljesen természetellenesen mozog, az is ilyenekből állhatott eredetileg össze, rakódhatott egymásra... ahelyett hogy elmennénk az orvoshoz... mert félünk, hogy „úgyis talál valamit...”.  

A személyes konzultáció obligációjára azért van szükség, mert mondjuk a felsővezetői változat eredmény-listája 76 db A4-es oldalból áll, egyszerűen egy részletes, 1-1,5 órás elemző beszélgetés nélkül valószínüleg pont a sava-borsa nem lesz hasznosítva...  

Megint saját példa: amikor 2012-ben megcsinálták nekem először, határozottan nem kértem a visszajelzést (mit nekem, majd elolvasom és kész...)... nem is hasznosítottam abból, akkor, talán csak a harmadát... jellemzően, a legérdekesebb, leghasznosabb és egyúttal a legtitokzatosabb modul, az Attribútum Index eredményeit elsőre nem is értettem magamtól, így hagytam a fenébe... 2014-ben, amikor megcsináltattam a másodikat és megkaptam a személyes visszajelzést is, akkor vettem elő a 2012-est, elkezdtem nézni az összefüggéseket, a hasonlóságokat és a különbségeket és úgy kezdett el kibontakozni az egész rendszer mélysége, komolysága és leíró/prediktív ereje... 

imx_laci_joska_kep.jpg

A két esettanulmány (Borbély László és Kiss József CIC-konzulensségével) külön blog témája lesz, annyira érdekesek voltak... Tschüss...:-))) 

teveatufokan@gmail.com

Szólj hozzá!

Future/Past perfect - "Hangos" gondolkozás a 4.b-s “intőkönyvem” feltalálása kapcsán...

isocrates_coaching 2015.06.21. 09:20

intokonyv_kep.jpgIsmerjük-e az utat, amit megtettünk, a viselkedésünket különböző helyzetekben, az erőforrásainkat és a fejleszthető elemeket? Vajon pontosan emlékezünk-e, úgy, ahogy történt, vagy konstruáljuk a múltat is, mint adott esetben a vágyott (vagy félt?) jövőt? 

Chris Iveson és társai a BRIEF-ben (és a magyarul megjelent Brief coaching-ban) a future perfect (vágyott jövő) megkonstruálásának hatásosságát (mint a megoldásközpontú megközelítés egyik kulcslépését...) többek között azzal is kommentálják, hogy voilà, általában a fenti első kérdésre a válasz: nem... A másodikra meg igen… 

Igenis, a múltat is konstruáljuk, alakítjuk... a különbség a future perfect konstruálásához képest az, hogy a múlt (re-)konstruálása általában nem akaratlagos, hanem vakfoltszerű jelenség, azaz meg vagyunk győződve róla, hogy halálpontosan emlékezünk mindenre (ha nem is feltétlenül mindenre, legalább az összképre, a lényegre), miközben meg: nem (vagy legalábbis: max kb...)... 

Tehát, szól az érvelés: semmi más nem történik előrefelé sem (tehát: rutin... működtetjük az agy begyakorolt kreatív, teremtő funkcióját), amikor a future perfect minél színesebb, mikro viselkedéseseményekben gazdag megalkotása közben, hihető, már-már átélt, jövőbeli "múltat"/"emléket" konstruálunk... 

Érdekes "bizonyítékra" találtam lomtalanításra előkészületben, a garázspadláson, egy egérrágta családi iratokat tartalmazó dobozban, ráakadva és -csodálkozva egy általános iskola negyedik osztályos ellenőrzőkönyvemre (amit rövidítve csak intőkönyvnek hívtunk... - amint ki fog derülni, találóan...). Arra bizonyíték, hogy néha mennyire sommás és ilyenként akár teljesen fals is lehet az emlékezetünk... (ehhez talán annyit, hogy - egyelőre (? - ennyire lefoglalom az agyam kapacitását a jelen cuccaival? vagy, (b), vagy (c)...) - szinte semmilyen konkrétumra nem emlékszem a gyermekkoromról, de későbbi dolgokra is csak haloványan (27 éves korom óta velem élő, nem is olyan régen meghalt feleségem "reszortja" volt legalább onnan emlékezni az én dolgaimra is...)... Én állandóan szinte csak előrefelé "konstruálok", hogy a bejegyzés regiszterében maradjak...:-)))

Ja, az előbbihez, egy mellékszál/lábjegyzet... nem tudom, gondoltatok-e már arra, hogy azoknak az embereknek az (akármilyen típusú) eltűnésével az életetekből, akik valamilyen szakaszban rövidebb-hosszabb ideig társaitok (nagyszüleitek, szüleitek, gyerekeitek, rokonaitok, barátaitok, egyéb szeretteitek/házas- vagy élettársatok) voltak, a kollektív emlékezetből eltűnik egy kép/interpretáció (képek/interpretációk Rólatok az adott életszakaszban)... Rólam például szüleimmel/felmenőimmel gyakorlatilag teljesen eltűnt az a svédszőke 6 éves kisgyerek, aki biciklizni tanul éppen egy képen, vagy egy homályos, kicsit elmosódó képen lépeget le egy lépcsőről… Eltűnik - egy második napi Coaching Camp workshopon felelevenedett kifejezéssel – a Veletek izomorf alteregótok, ahogyan ők láttak Titeket...

szm_6_evesen_lepcso_kep.jpg 

És ebből az is következik, hogy a fizikai halálunkkal nem tűnünk el egyszerre a kollektív memóriából, a térképekről... akkor halunk meg/tűnünk el majd igazán, amikor ezek a leképezések vagy fizikailag szintén eltűnnek, vagy elhalványodnak... és persze, lesznek, akik kvázi soha nem tűnnek/halnak meg igazán... Hogy mi van (kérdezheted)? Nos, szerintem pl. Szókratész, vagy Shakespeare soha nem halt meg igazán, csak fizikailag... itt élnek bennünk... de a szüleink, szeretteink is itt élnek bennünk, (akár meghaltak, akár csak eltávolodtak tőlünk...)... ott lesznek mindig a "térképünkön" és bizonyos értelemben vonatkoztatási pontok is maradnak... 

Vissza az intőkönyvemhez... Akkoriban az iskola egyszerűbb volt, legalábbis időbeli felépítését illetően: volt 8 év általános iskola, 4 év gimnázium (technikum) és általában 3 év főiskola, vagy 4-6 év egyetem (bolognai rendszer előtt az egyetem elvégzése zárt, megszabott tartalmú, tantárgyú félévekből állt, voltak vizsgák (szóbeli, írásbeli, sokkal inkább kifejtő jellegű, mint teszt-jellegű, találgatós számonkéréssel), voltak uv(utóvizsga)-lehetőségek… ha ezek nem sikerültek, az egész félévet meg kellett ismételni, full stop...). 

Szóval negyedik osztály, amikor 10 éves voltam... hallgatom néha kortársaim és kevésbé kortársaim rövid utalását gyerekkorukra, érdekes módon, majdnem mindenki kvázi "rossz" gyerek volt, ez olyan divatnak tűnik... az én emlékeimben egy későn érő, "jó" gyerek élt, és kicsit szégyelltem is magam, hogy ezek szerint én voltam a korszak egyetlen "jó" gyereke, tök ciki... 

Ez volt tegnap délutánig... akkor végigolvastam a 4.b-s "Az iskola értesítései és a szülő kérései" Ellenőrzö könyv rovatot (17-24. oldal)... A lehetséges 8 oldalból 7 oldal teleírva... Szülői kérés egy darab, vannak intők, megrovások és érdekes módon dícséretek is... valahogy nem az utóbbiak dominálnak... ebben az évben 4 intőt, plusz 4 megrovást kaptam, mindkét nemben osztályfőnöki súlyosbító minősítés is megjelenik egyiknél-másiknál, sőt egy külön rovatban ("Értesítés a tantestület értekezletének a tanulóra vonatkozó határazatairól" elől, a 4. oldalon, még a folyó év osztályzatait részletező oldalak előtt) egyetlen, különös módon kiegyensúlyozott bejegyzés található (november 22-én, tehát az első félév derekán): "A nevelőtestület határozata: Intőt kapott magatartásból, dicsérőt kapott számtanból"... 

Hátul az intők, megrovások (és dícséretek között) a kedvenceim (talán a láttató részletek hatására a következő (december 1-ei bejegyzés, kicsit több, mint egy héttel az előbb idézett tantestületi után...)): "Fegyelmezetlenségével rendszeresen zavarja a tanulást, osztálytársát tanítási órán csípi, rugja (sic). Ezért megrovom magatartásból és a félévi bizonyítvány magatartási osztályzatába beszámítom." Vagy ez február 5.-éről azt mutatva, hogy már dolgoztam az évvégi minősítés "beállításán" is (bár ez konkrétumokban kevésbé bővelkedik): "A tanítási órák állandó zavarásáért osztályfőnöki megrovásban részesítem ami (sic, nem emlékszem, hogy ez az ofő magyar tanár volt-e, de itt meg egy vessző hiányzik... jól felhúzhattam...) tűrhető (3) (sic) magatartást von maga után"... (azután február közepére – úgy tűnik - egy kicsit összekaphattam magam…:-)))

intokonyv_bejegyzes_kep.jpg 

Ja gen, és márciusban már végképp elege lehetett belőlem, mert már az egész hónapra kiterjesztetten kaptam egy bejegyzést, mintegy pausáléban: “Március hónapban tanusított magatartásáért megintem.” Szerintem május vége volt az, amikor már nekem is nagyon tele lehetett: május 27: “Fegyelmezetlen magatartása miatt megrovásban (sic) részesült.”, május 29: “Fegyelmezetlen magatartásáért, a tanítási órák zavarásáért (mi a fenét csinálhattam?! Biztos beledumáltam… – SZM) osztályvezetői megrovásban részesítem.” (nem adok, “részesítem...” – bikkfanyelv…) 

8 intő, rovó egy tanítási év alatt... sokallom... (olvassák a fiaim, na hiszen…). Mindenesetre hűebb, sokszínűbb képem alakult ki magamról visszafelé, jobban ismerem magam megint egy kicsit... és megtaláltam az ősét is bizonyos impulzusaimnak... az ember holtig tanul...:-))) Szóval konstruáljuk… és a vicces az, hogy még szégyelltem is egy kicsit (jó, nem komolyan…), hogy én “’csak” jó gyerek voltam…:-))) 

Van egy elvarratlan szál fentebb, a "...vagy konstruáljuk a múltat is, mint adott esetben a vágyott (vagy félt?) jövőt?" kérdés-részletben... ez a "...félt?"... Erre a (pozitív "future perfect"-tel tükör-) elemre nem emlékszem az irodalomból, ez úgy jutott eszembe, ahogy ezt írtam... úgy felmerül, hogy, persze, van a lehetséges negatív, jövőre is vonatkozó narratíva, de nem tükör-elemként... gondolom azért, hogy ne beszéljünk a problémáról, a negatív lehetőségről, és akkor a megjelenésének a valószínűsége csökken... 

Eszembe jut, hányszor kell emlékeztetni (rutin...) az ügyfelet a (pozitív) future perfect konstruálás közben arra, hogy ne azt fogalmazza meg, hogy a vágyott jövőben mi nem lesz/legyen, hanem hogy mi lesz/legyen helyette... most ez is segít (a fenti ösztönszerűen megjelenő kiegészítés megtámogatásával) kikerekíteni a következő gondolatmenetet... 

A "tétel" a következő: állandóan konstruáljuk a közeli és távoli jövőnket... nem tudjuk nem (rutin...). Amikor pl. a megoldásközpontú (vagy az NLP, stb) megközelítés segítségével a magunk, vagy egy segítő segítségével tesszük ezt, egyszerűen elkezdjük kiszitálni a lehetséges jövő-alternatívák közül a kívánatosakat, és azokhoz kezdünk "emlékeket" gyűjteni (igazából konstruálni...). Szóval tudatosítjuk a mindenképpen ható folyamatot, és megpróbáljuk - a szónak a legjobb, leghasznosabb értelmében - kontrollálni/befolyásolni annyira, amennyire képesek vagyunk... 

Végülis, a múltunk is a mienk, a jelenünk és a jövőnk is (azt csinálunk vele elvileg, amit akarunk és más - ha vigyázunk - nem fér hozzá a folyamathoz...).

Mindegyiket konstruáljuk (ne tévedjünk, az éppen múlttá váló jelenünket is... just now, ahogy éljük :-))), miért ne sikerülhetne?

teveatufokan@gmail.com

Szólj hozzá!

„Ezután nem lesz...”

isocrates_coaching 2015.06.11. 10:27

meryl_streep_i_no_longer_kep.jpgMeryl Streep írta, és nagyon betalált... Szerintem mindenkinek, nemre, korra (és beosztásra...) való tekintet nélkül belegondolnia... 

„Ezután nem lesz... 

Ezután nem lesz türelmem bizonyos dolgokhoz, nem azért, mert arrogánssá váltam, de egyszerűen elértem egy pontot az életemben, ahol nem akarok többet időt vesztegetni olyan dolgokra, amelyek nem tetszenek nekem, vagy megbántanak. Nincs türelmem a cinizmushoz, a túlzó kritikához, és bármilyen követeléshez. Elvesztettem a motivációt arra, hogy olyanoknak akarjak tetszeni, akik nem szeretnek engem, hogy szeressem azokat, akik nem szeretnek engem és hogy mosolyogjak azokra, akik nem mosolyognak rám. 

Ezután egy percet nem fogok szánni azokra, akik hazudnak vagy manipulálni akarnak. Elhatároztam, hogy nem vagyok hajlandó együttélni a színleléssel, képmutatással, becstelenséggel és olcsó dícsérettel. Nem tolerálom a válogató műveltséget és az akadémikus arroganciát. Nem viselem el a népszerű pletykálkodást se. Gyűlölöm a konflitust és az összehasonlításokat. Hiszek az ellentétek világában és ezért van, hogy elkerülöm a merev és rugalmatlan személyiségű embereket. A barátságban nem szeretem a lojalitás hiányát és az árulást. Nem tudok jól kijönni azokkal, akik nem tudják, hogyan kell bókolni, vagy bíztató szavakat mondani. A túlzások úntatnak és nehezen tudom azokat elfogadni, akik nem szeretik az állatokat. És mindennek a tetejében nincs türelmem azokhoz, akik nem érdemlik meg a türelmemet...” 

Volt, aki azt mondta, nem is biztos, hogy ő írta... de, minden valószínűség szerint ő írta... Egyik kedvenc színésznőm amúgy, egy kis ízelítő, emlékeztető, miért is lehet ez:

  • ...és ezért is szeretjük, a „privát” eszéért, a tartásáért (a Columbián beszélt 2010-ben...) - https://youtu.be/5-a8QXUAe2g 

Utóirat: nem ő írta... Az FB-n ezt a commentet kaptam:

(Czikora Anita:) "Kis kiegészítéssel: ez Meryl Streep, hitvallása, José Micard Teixeira portugál író szavai"

teveatufokan@gmail.com

Szólj hozzá!

Zsebben és fülben a mentorod...:-)))

isocrates_coaching 2015.06.08. 21:21

mentor_fm_kep.pngNo, egy érdekes kezdeményezés... Mentor FM (MentorFf) rövid audió file-okat (podcastokat) készít és gyűjt össze különböző szakmai területekről. Az applikáció ingyenes, én ma letöltöttem az App Storeból...  

Meg is hallgattam azt a hármat, ami az engem legközelebbről érdeklő "Vállalat és vezetés" témakörben egyelőre található volt. Jól megválogatott profi hang mondja az összekötőt, olyan "FM" reklámosan, a 3 meghallgatott téma kidolgozása színvonalas volt, talán legkevésbé az 5 perces "Mitől lesz működő egy vezetőképzés", de még ez a "legkevébé" is jó tartalmi színvonalat jelez.  

Marton Krisztina​ jegyzi, állította össze, írta gondolom és mondja végig a másik kettőt abban a témában, ami mindig legközelebb állt hozzá tudomásom szerint: "Mit néz a fejvadász az állásinterjún?" 9 perces és a "Munkaerőpiaci generációk - hogyan keressek pályakezdőt és hogyan tapasztalt munkaerőt" 20 perces podcastjaiban... Krisztina egyenletesen magas színvonalon, kellemes, nem-altató, sőt a másikban egy pici, nagyon is adekvát anekdotát is elhelyezve, a legfontosabb tapasztalatait foglalja össze és fordítja tanácsok formájába... 

És akkor ez még mindig a reklám helye... (disclaimer: semmi közöm hozzájuk, ma láttam Gergő FB-bejegyzésén...). Vannak más témák is: ön- és emberismeret, produktivitás, a megtérülő online jelenlét, így működik az agyad (nna, podcastban...), karrier pályakezdőknek, karrier tapasztalt munkavállalóknak, a megtérülő személyes márka, Sikeres emberek... 

Kicsit irónikusnak találom és tetszik is, hogy főleg – az én kis média-világomban legalábbis - Koltányi Gergely​-jel előszeretettel keresünk és teszünk fel szösszeneteket arról, hogy mennyire kell mondjuk már 10-20 éves távlatban is arra vigyázni, hogy milyen aktivitást, foglalkozást, szakmát válaszzunk, mibe fektessünk be (vagy egyengessük fiúnk-lányunk útját ezek felé), mert hogy amit algoritmizálni lehet, azt fogják (csalós ezt automatizálásnak, pláne robotosításnak nevezni, mert az mást asszociációkat vonz...)...  

Itt van tehát már a mi szakmánkat, tanácsadókét, coachokét, trénerekét "veszélyeztető" új csoda, a bárhol, bármikor fülhallgatóra csapható kisokos... Persze, mindig itt voltak a könyvek is, aztán mire mentek vele... megátjuk... én hiszek abban továbbra is, hogy ezek egymásra fognak épülni... a szervezhető, előkészített folyamatos e-tanulás, vagy mi, amivel Gergő főleg foglalkozik, mindig is meg fog férni a személyre szabott kiegészítő dolgokkal... igaz, mint minden egyes tevékenységben, itt is egyre kevésbé lehet majd "varázsolni", egyre felkészültebbnek, rugalmasabbnak, kreatívabbnak kell lenni, hogy álljuk a versenyt... mindenkinek... mindenhol... 

teveatufokan@gmail.com

Szólj hozzá!

Néhány mítosz a pénzről és a motivációról – széljegyzetek egy cikkhez…

isocrates_coaching 2015.06.03. 08:56

ber_csak_minimum_kep.jpgNagyon fontos, amiket Dara Péter mond ebben a cikkben... nem először hangzanak el ezek, dzsíííízusz, de a mindennapokban hányszor beleszaladunk... három dolgot emelek ki, egy mítoszt és egy ellenmítoszt a pénzről és egy ún, soft (magyarul puha, ezt nem véletlenül nem szokták lefordítani…) tényezőt… 

Első mítosz: "a pénz motivál, a többi csak rizsa..." - nos, a pénz, a fizetés ún."higiénikus" tényező, nem motiváló... (egy Herzberg nevű ember ezzel egészítette ki a Maslow-piramisként ismert modellt… nagyon helyesen…)… illetve a hiánya, nem megfelelő volta negatívan motivál, állandó váltás-keresésre... kutatások szerint pl. a fizetésemelés tényét néhány hét alatt "megszokja" az ember (megszűnik az öröm felette), míg - a ritka, de létező - fizetés csökkentés örök trauma marad... kérdéses a mozgóbér/bónusz (akármennyire teljesítményhez kötött) hatása is... eltúlzott a hozzá fűzött motivációs várakozás, többek között rövid távú gondolkodásra ösztönöz, és bizony kozmetikázásra, odőzítési és egyéb kisebb-nagyobb csalásokra... (minél mérhetőbb, annál inkább...)… azért veszélyes ez a mítosz, mert elkényelmesít, mert csak a (látszólag) látható dolgokra, a materiális dolgokra, a fizetésre, a bónuszra, a pénzre összpontosít (“money makes the world go around” – énekli a clown a Kabaré című filmben…), és a nem látható részt, a mélyt, ami igazán mozgat minket, figyelmen kívül hagyja… 

…és az ellenmítosz (második mítosz)? “Nem a pénz motivál”... Nos, ha azt értjük motiváción, hogy valami miatt TARTÓSAN fenntartja az ember a munkakedvét, -energiáját, elkötelezettségét (ezt értjük rajta…), akkor tényleg nem… de nem szabad elfelejteni, hogy ha alapvetően csak azért van ott valaki valahol, hogy ne legyen munkanélküli, de akár sértőnek is tartja azt a szintet, ahogy “megbecsülik”, azt érzi REÁLISAN (ez nehéz, tudom…), hogy a hasonló (hasznosított!!!) képességért (csak a hasznosított képesség “ér”…) “piacon” többet lehetne/kellene elérni, csak x tényező miatt neki ez nem sikerül egyelőre, akkor ez az ember túszként, sértődötten fog viselkedni, tudatosan, vagy nem tudatosan szabotál, az állandó rosszkedvét, amertümét, negatívizmusát spricceli szétfele, és többet tud ártani, ha elég “tehetséges” ebben, mint 10 másik… és természetesen permanensen állást keres… 

Az érdekes az, aki tudja, hogy nagyjából helyén van, ennél sokkal többet nem tudna elérni, ezért alapvetően elégedett a helyével… elégedettnek lenni és motiváltnak lenni nem ugyanaz… az elégedett ember nem motivált, az elégedett ember elégedett… ez az a kategória, akiről ez a cikk szól… ezeknek az embereknek más, több (is) kell… 

Harmadik cucc: önismeret és kommunikáció… magamról tudom, mit jelentett nekem az, hogy elkezdtem önismerettel foglalkozni, megcsináltam néhány önismereti tesztet, tréningeken, gyakorló coachingokon, mint coachee-nak/ügyfélnek volt alkalmam élesíteni, finomhangolni a magamról való tudásomat… De: örök feladat, nincs vége, állandóan figyelni kell rá, sose érsz a végére, viszont ez a “kell” egy drive/motiváló tényező, nem egy nem-szeretem feladat, mert úton-útfélen tapasztalom, hogy milyen mértékben teszi a kommunikációmat hatékonyabbá, kellemesebbé, elfogadhatóbbá, motiválóvá, inspirálóbbá… nincs kockázata a magad megismerésébe fektetett időnek, energiának, csak lehetőség és néha jobban lűátható, néha közvetettebb lehetőség, hogy ne mondjam, “nyereség”, haszon… 

És ha vezető vagy, a munkád, a kommunikációd a személyes és peer-körödön kívül is alapvetően befolyásolja egy csomó ember életét, közérzetét, motivációját, talán nem meglepő, amit Dara Péter hangsúlyoz a cikkben, hogy a szervezet a cég és az ott dolgozó emberek teljesítményét illetően is meghatározó, hogy milyen ember vagy egészében. Nem csak a szakmai tudásod meghatározó, hanem a jól megalapozott önismereten alapuló kommunikációs, tranzakciós stílusod is az lesz… (nem mintha az élet minden területén, beosztottként is, ne használna végtelenül sokat, hogy isemred magad és az embereket is (a kettő összefügg…),,,) 

Amíg magányos lovasként Te voltál a szakértő, vagy az értékesítő, egyértelműen a Te munkád minősége és mennyisége (ha kellett hozzá, és mihez nem kell, a befektetett kreativitásod) határozta meg az értékedet a szervezet számára, pont. 

Abban a pillanatban, amikor vezetővé válsz és így egy szervezeti egység, több ember munkájáért leszel felelős, nagy változásnak kell végbe mennie a gondolkodásodban: a szervezet számára akkor leszel értékes, ha optimalizálni, maximalizálni leszel képes a Te szervezeti egységed munkájának a minőségét és mennyiségét és ez válik a Te teljesítményed megítélésének alapjává… Ez – mégegyszer – drámai különbség… hányszor hallasz olyat, hogy “én jól csinálom, de a csapatom nem jó”… nos, az a vezető, aki ezt mondja, bizony fordítva ül a lovon, még mindig csak magában gondolkodik, pedig már a csapatának a teljesítményét kérik számon rajta… 

Szögezzük le: nincs jó vezető & rossz csapat… ha a csapat teljesítménye rossz, azt a vezetőn fogják leverni és jogosan… a vezető, aki ezt nem ismeri fel, nem sokáig less (ott) vezető…

Ez a hosszútávú képlet… természetesen, vannak nehézségek, kudarcok, mélypontok egy csapat életében, a vezető megítélésében az fog közép és hosszú távon komolyan latba esni, hogy mennyire gyorsan ismeri fel ezeket, az okokat és milyen hatékonyan tesz róla, hogy visszavezesse a csapatot a hatékony pályára… nem a pillanatnyi állapot számít csak a vezető megítélésében, hanem az is, hogy hová tart, mennyire jól látja, hol van a csapata a pályán, a szervezet életciklusában és a megfelelő irányban változtat a működés alapfeltételein…. Megfelelően magas szintű önismeret és finomhangolt kommunikációs készségek nélkül esélytelen...

teveatufokan@gmail.com

Szólj hozzá!

Frivol gondolkodás a management-elixírről... - a felelős nem-tudás haszna...

isocrates_coaching 2015.05.31. 10:14

kristalygomb_kep.jpgOlvasok blogokat, cikkeket a managementről és környékéről, olvasom éppen a LinkedInen, hogy mi lesz/van 2015 fő témája ezen a területen (kultúra és elkötelezettség), hogy nem lehet úgy vezetni, mint régen, hogy az EQ fontosabb, mint az IQ, hogy a generációk, meg hogy nem is kell managenent (példák...), meg hogy dehogynem (példák...), mindenki annyira tudja... 

Persze én is... lelkesen osztok meg, kommentelek, meg írok itt-ott magam is, a frankót (naná...), hogy hogyan kellene a többieknek... és mind tudjuk a tuttit... és olvassuk a főleg angolszász irodalnat és lelkesen próbáljuk adaptálni... nem baj, hogy elemi kereszt-/multi-kultúrális elemzések, kutatások mutatják ki régóta, hogy még az angol és az amerikai kultúrális minta is különbözik (ami azután mindenféle érdekes félreértés forrása lehet), nemhogy pl. a miénk az övéktől... 

Keressük az örök management elixírjét, és néha azt hisszük, megtaláltuk az egyetlen transzformációs receptet, amivel a mindennapi management-izé/szenvedés management-arannyá változtatható...

peter_drucker_kep.jpgPeter Drucker a mi Paracelsusunk és talán az lehet a pozitív szemléletű megközelítése a munkánknak, hogy mint annak idején az alkimisták, mi is tehetségünkhöz képest a jövőt, a fejlődést szolgáljuk, amikor ez majd valamilyen nagyobb rendszerbe szerveződően “komolyabb” tudománnyá fog válni… paracelsus_kep.jpg

Én mondjuk abban nem hiszek egyáltalán, hogy bármilyen siker (akár közel) 1:1-ben alkalmazható lehetne egy másik helyzetben. De durvábbat mondok: ugyanannak a szervezetnek is újra és újra ki kell találnia a siker receptjét, mert ami hasznos volt tegnap, nem lesz elég jó ma és plane holnap (ld. Marshall Goldsmith gondolatát és könyvét erről). Csínjával a best practice-ekkel… biztos út lehet a max. közepes teljesítményhez… 

Konkrét helyzet konkrét analízise… akárki mondta (ma nem nagyon divatos…:-))), jól mondta… 

Meg hogy lépjenek ki abból a nyüves komfortzónájukból (ki mondta nekik, hogy mindig abban lubickolhatnak?! A teremburáját, nna...)... hát lehet hogy ő meg éppen örül, hogy megtalálta... a komfortzónáját... 

Van egy mondás a befektetési pénzügyben, hogy amikor annyira "jó & biztos" a piac, hogy már a "widows and orphans"/özvegyek és árvák is befektetési jegyet, részvényt, kötvényt, opciót vesznek (attól függően, hogy mi a divat, és a vonatkozó kérdőív kiértékelése alapján milyen instrumentet lehet nekik eladni), na akkor biztos, hogy a piac hamarosan zuhanni kezd és a pincéig meg nem áll. Amikor az EQ, az elkötelezettség, a felhatalmazás és társai a mondén társalgás (és a napi sajtó) martalékává válik, akkor biztosra vehető, hogy komolyan elkezdődött az adott fogalmak kognitív higítású kiüresedése és használatuk hatékonysága a zéróhoz kezd konvergálni... 

Azután meg van az Élet, az embernek vannak családtagjai, rokonai, barátai, ismerősei, üzletfelei és ügyfelei, és hall egyet s mást... mintha a Valóság még (?) nem tudna róla, hogy a dolgok régen meg vannak oldva, tényleg, csak csinálni kéne... 

bastya_elvtars_kep.jpg"Szerénység, amit szeretek magamban, az a szerénység..." Igazából azt hiszem, hogy nem tudjuk, fogalmunk sincs róla, és olyan jó lenne, ha ezt diszkréten, ügyesen, hogy azért ne nézzenek minket tök hülyének (sőt...) értésre is lehetne adni... tanácsadóként, trénerként, coachként... 

"Hogy mi van? Hogy nem tudod, fogalmad sincs róla? Te eszednél vagy?! Benne voltam, hogy Te csináld (tényleg Te voltál a legjobb), exponáltam magam, erre ezzel jössz? Le akarsz járatni, égetni a főnökség előtt?! Figyelj, Te tényleg nem vagy normális... bánom, hogy akkor nem a másik pofával kezdtem el beszélgetni, az biztos nem hagyna így a slamasztikában..." 

Erre Te (haloványan): "Azt hiszem, rosszul fogalmaztam, félreérthető voltam... csak azt akartam, hogy minden helyzet egyedi... erre pont most tényleg fogalmam sincs, de ez normál is, gyakorlatilag mindig így van... elkezdünk gondolkozni, dolgozni, és bizton mondom, mindig elkezd egyszercsak virradni, elkezd kialakulni valami, valami, amiben benne is vagyok, meg nem is... ha az én megoldásom lenne, azzal senki más nem tudna mit kezdeni, Ti se... a Ti megoldásotok kell legyen, egyszerűen nincs más út... és annyit meg tudok, hogy sok hasonló helyzetben tudtam hasznos lenni, katalizálni, segíteni megszülni a megoldást... most sem tudok mást igérni, de azt nagyon... aki bejön hozzád, és szinte meg se hallgat, máris nyomja a kész PPT slide-jairól a tutti megoldást, szerinted az mennyire komoly? Na látod..." 

teveatufokan@gmail.com

Szólj hozzá!

"Az ember drága és pontatlan..."

isocrates_coaching 2015.05.31. 09:51

robot_maintenance_kep.jpg"Az ember drága és pontatlan..." - ezt a mondatot kaptam el egy rádióadás végéből, amelyet egy szegedi biológus kutatóval készítettek, aki ezt a laboratóriumi munkák robotokkal való helyettesítésének indoklására mondta... "Drágák voltak a robotok, de..." - és itt jött a kezdő mondat... 

Drága vs drága, hogy is van ez?! - az egyik egyszeri beruházás (európai kutatás-támogatás...), kisebb fenntartási költséggel, a másik folyamatos magasabb költség... ahol erre lehetőség van/lesz, meg fogják csinálni, belátható időn belül, és nem csak a laboratóriumokban... 

Igen, ez lesz az egyik szempont, ahol a robotizálható feladatokat (érdemes ezeket jó tágan, HW és SW szempontokból is értelmezni) “robotizálni” fogják... de a másik szempont is érdekes: "az ember .... és pontatlan...". Meg megbetegszik, szabadságra kell mennie, rossz a hangulata, nem figyel oda, szakszervezetbe tömörül, sztrájkol, ellenáll, netán bújtogat, szabotál, és így tovább, és így tovább... 

OK, és akkor most mit? Távlatban érdemes magasabb, neheze(bbe)n algoritmizálható feladatokra készülni, olyanokra, ahol az emberi elméleti és gyakorlati tudás, az általunk ismert univerzum legbonyolultabb szerkezetének, "szuperrobotjának", az embernek a képességei & lehetőségei mindinkább a maguk teljességében tudnak működni, érvényesülni… 

Tanulni, jobban meg-/kiismerni magunkat, egész életünkben képezni (ha kell, átképezni) magunkat, már nem ilyen egyszerű lesz az élet, hogy külön, egymás után van a készülés és a teljesítés, ezek összecsúsznak, együttesen egymást támogatva működnek, gyerekeinket ilyen irányban érdemes elindítani, többet és sokoldalúbban felhasználható ismereteket, készségeket megszerezni, meg… Szóval tanulni, képzéseken résztvenni, továbbtanulni és röptében, azonnal, ha mód nyílik rá, hasznosítani, gyakorlatban alkalmazni… és a tanulás is egyre kevésbé a szokásos, tradicionális iskolatermi tanulás legyen, hanem a saját élménnyel, megéléssel, gyakorlattal és effektív munkábani hasznosítással sűrűn teletűzdelt, ahol a kettő, az ismeret/tudás, és a gyakorlat/tapasztalat egymást segítik, egymásnak adja a labdát, együtt erősíti a hasznosíthatóságot, az önbizalmat és a talpon maradni tudást… 

robot_kep.jpgAz ember csak az olyan munkákban/feladatokban “drága és pontatlan”, ahol munkája 1:1-ben összemérhető a gépesített/robotosított munkájával. És ott ahol összemérhető, ott bizony le is marad… és a kutatás és a gyakorlatba fordított tudomány egyre újabb területeket fog meghódítani, ahol összemérhető lesz… minél komplexebb egy feladat, annál nehezebb ez a meghódítás, ezért a komplexitás, a sokoldalúság az, ahol az emberi teljesítmény előnye megmarad… (például a robotizált világ létrehozásában és karbantartásában…:-))) az nagyrészt jelentősen komplexebb feladatrendszert jelent…), meg a szegény országokban/területeken, ahol nincs elég pénz a robotizálásra… ott persze, az életszínvonal is más lesz…

...és itt már egy másik területhez értünk, hogy vajon a mindenáron való fejlődés hová vezet, vajon a fenntarthatóság szempontja hol keresztezheti a mindenáron való fejlődés jelenlegi mindent átható paradigmáját, és ez azután tényleg a legkomplexebb feladatok közé tartozik, nem is merek itt belekezdeni…:-))) 

Aki megáll, lemarad… 

teveatufokan@gmail.com

Szólj hozzá!

A "rainmaker" történet... - a vonzás törvényének őse?

isocrates_coaching 2015.05.24. 11:13

rainmaker_kep.jpgA law of attraction, a vonzás törvénye talán erre (is) vezethető vissza. Tudjuk, hogy Jung gondolatai bizonyos ezoteriáknak is nyújtanak fogódzókat, kiindulópontokat. Ilyen lehet a vonzás törvényének az esőcsináló története (mert ne tévedjünk, a vonzás törvénye vastagon ezotéria – ami persze nem mindenkinek négybetűs szó...). 

Személy szerint a „fapados” vonzás törvénye cuccokat nevetségesnek találom (egy „témoignage”: http://vezetoi-coaching.blog.hu/2013/10/13/loa_es_marhara_arnyalt_kritikaja_tolem_fele_magyar_half_of_it_is_english), de rákerestem Jung történetére és az elgondolkoztatott... Íme, egy autentikus tolmácsolásban egy kis kommentárral:  

„Az esőcsináló történet 

’Nagy szárazság volt, ahol Wilhelm élt; 4 hónapja nem esett egy csepp eső sem és a helyzet már katasztrófába fordult. A katolikusok körmeneteket tartottak, a protestánsok imádkoztak és a kínaiak illatosított pálcákat égettek és ágyukat sütöttek el, hogy elriasszák a szárazság démonát, de minden eredmény nélkül. Végül a kínaiak azt mondták: idehozzuk az esőcsinálót. És egy másik tartományból egy kiszáradt öreg ember meg is érkezett. Az egyetlen dolog, emit kért, egy csendes házat valahol, és ott bezárkózott 3 napra. A negyedik nap felhők jelentek meg az égen és egy nagy hóvihar keletkezett az évnek egy olyan időszakában, amikor egyáltalán nem lehetett hóra számítani, szokatlanul nagy mennyiségben és a város annyira tele volt a pletykákkal a csodálatos esőcsináló emberről, hogy Wilhelm elment hozzá, hogy megkérdezze őt, hogyan csinálta. Bánatos európai módon kérdezte meg: „Esőcsinálónak neveznek, megmondanád, hogy hogyan csináltál havat?” És a kis kínai ember azt felelte: „Én nem csináltam havat, nem vagyok felelős.” „De mit csináltál itt három napig?” „Ja, azt el tudom mondani. Egy másik vidékről jövök, ahol a dolgok rendben vannak. Itt nincsenek rendben, nem olyanok, amilyeneknek lenniük kellene az ég rendelése szerint. Ezért az egész vidék nincs a Taoban és én sem vagyok a dolgok természetes rendjében, mert egy kifordult vidéken vagyok. Ezért három napot kellett várnom, amíg megint a Taoban tudtam lenni, és azután természetesen jött az eső.’ – Vision Seminars 

Ez a történet azt feltételezi, hogy valami nagyon titokzatos dologról beszélünk, amikor a pszichéről és a természetről beszélünk. A történet értelmében van összefüggés van a „külső” és a „belső” valóság között és a psziché mind a kettőre kiterjed. A modern kultúrában arra vagyunk programozva, hogy a pszichére, mint egy belső jelenségre gondoljunk, és a természetre, mint egy külsőre. Eszerint a történet szerint viszont a psziché kiterjed mindenre, és a természet elkülöníthetetlen a pszichétől.  

Jung az esőcsinálóhoz írt kommentárjában ezt írja: ’...de ha valaki pszichológikusan gondolkozik, akkor teljesen meg lehet győződve arról, hogy a dolgok természetesen történnek így (az esőcsináló esőt csináló képességére utalva). Ha valaki a megfelelő attitűddel rendelkezik, akkor a megfelelő dolgok történnek. Az ember nem jól csinálja, csak éppen ami van, jó, és az ember azt érzi, hogy ennek kell történnie. Ez pont olyan, mintha az ember a dolgokon belül lenne. Ha valaki jól érzi magát, hogy a dolgoknak meg kell változniuk, akkor megváltoznak. Csak akkor, ha az ember a rossz attitűddel rendelkezik, és azt érzi, hogy a dolgok nem stimmelnek, hogy „keresztben vannak”. Ha valaki azt mondja nekem, hogy a környezetében állandóan rossz dolgok történnek, azt mondom: Te vagy az, aki rossz, nem vagy a Taoban; ha a Taoban lennél, éreznéd, hogy a dolgok olyanok, amilyeneknek lenniük kell. Persze, az ember néha a sötétség völgyébe jut, sötét dologok történnek, és akkor a sötét dolgok oda tartoznak, az történik velük, aminek történnie kell; és ennek ellenére a Taoban vannak.’ 

Jung egy eléggé radikális gondolatot ajánl, azt, hogy ha valaki a Taoban van, a megfelelő dolgok történnek. A kérdés az, mit jelent az, a Taoban lenni? Tao jelenti az „utat”, vagy „ahogy természet teszi”. 

A Tao nem passzív elfogadást jelent, inkább – Jung írása szerint – Ta az az „állapot, amelyben az egő és a nem-ego többé nem ellentétesek”, a „középső út”, és az „irracionális harmadik”, így kötődik Jung transzcnendentális funkció fogalmához és az ellentétek közötti feszültségek feloldásához. A Tao irodalma nagy és gyakram túl van az emberi logikán. A saját célunkra Tao egy feltételrendszer, amelyben a psziché és a természet, vagy tudat és anyag nem mint ellentétekként jelennek meg, hanem folytonosságban, egy folytonos térben.” - Betsy Perluss, 2008 - http://www.psycheandnature.com/html/rainmaker_story.html  

Ja... hogy a Taoban kell lenni (bármit is jelentsen ez...) és akkor lesz valami harmónia, ami belülről is indulhat? Így azért más... és ne felejtsük – talán ezek a legnevetségesebbek a „fapados” LOA (Law of Attraction) storykban – hogy a Taoban nincs pénz, anyagi javak, és ilyesmi... tehát aki ilyet akar az LOA-val elérni, eleve nem lehet a Taoban... Azt hiszem, most értem igazán, mi a bajom a „fapados”-okkal, a híres 6-jegyű bevételt ajánlókkal... csak akarni kell... persze...:-))) 

teveatufokan@gmail.com

Szólj hozzá!

Back to the future... és az itt és mostban lenni... (Mert, persze, ami nem öl meg, erősebbé tesz...:-)))

isocrates_coaching 2015.05.21. 11:20

image_2.jpgBack to the basics:

"Listen attentively. Listen as though the other person is about to reveal a great secret or the winning lottery number and you will hear it only once. Since you always pay attention to what you most value, when you pay close attention to another person, you tell that person that they are of great value to you. You will be remembered.

(Figyelemmel hallgass. Úgy halgass, mintha a másik éppen valami nagy titokról, vagy a győztes lottószámokról beszélne, és csak egyszer hallgathatod meg. Mivel mindig arra fordítaaz figyelmet, amit a legértékesebbnek tartasz, amikor a másikra hangsúlozottan figyelsz, ezzel azt üzened neki, hogy nagyon értékesnek tartod őt. Emlékezni fog Rád...)

Pause before replying. When you pause, you avoid the risk of interrupting the other person if they are reformulating their thoughts. It also enables you to hear not only what was said, but what was not said. Then you can respond with greater awareness and sensitivity.

(Tarts szünetet, mielőtt válaszolsz. Ha csöndben vagy, elkerülöd a másik félbeszakításának veszélyét, amikor újrafogalmazza a gondolatait. Meg azt is lehetővé teszi, hogy ne csak azt halld meg, amit mondott, de azt is, amit nem. Azután jobban felkészülve és nagyobb érzékenységgel tudsz majd válaszolni...)

Ask for clarification. Never assume that you automatically know what the other person is thinking or feeling. It is when you ask questions and seek clarity that you demonstrate that you really care about what he or she is saying, and that you are genuinely interested in understanding how he or she thinks and feels.

(Tegyél fel tisztázó kérdéseket. Soha ne feltételezd, hogy automatikusan tudod, mit gondol, vagy érez a másik. Amikor kérdezel és tisztázni akarsz dolgokat, ezzel demonstrálod, hogy tényleg foglalkoztat az, amit a másik mond és valóban érdekel, hogy megértsd, hogyan gondolkodik és érez...)

Feed it back. The acid test of listening is to see if you can paraphrase what you heard in your own words. It is only when you can repeat back what the other person has just said, in your own words, that you prove you are really listening, and understood the message. For all feedback, be sure to mirror the other person's pace and communication style.

(Jelezz vissza. A figyelem igazi tesztje, hogy parafrazálni tudod (össze tudod foglalni), amit hallottál, a saját szavaiddal. Csak, ha vissza tudod igazolni a saját szavaiddal, amit a másik személy mondott, a saját szavaiddal, akkor tudod bizonyítani, hogy valóban figyeltél és megértetted az üzenetet. Minden visszajelzésnél tükrözd vissza a másik sebességét és egyéb fontos kommunikációs jellemzőit...)"

Nem lehet csipőből, nem lehet rutinból, nem lehet hányavetien... tegnapi tapasztalatom (alapvetően játék, egy kis kör 10-perces "coaching" egy remek workshopon, szakemberek egymás közt, és én nem voltam a topon... és ez bántott még este is... pedig nem volt tét, az egész inkább jó, hogy történt, hogy tudjam, legalábbis nekem meg kell ráznom magam (amit ha tét van, mindig meg is teszek...), hogy "itt és most" legyek, és ne szálljak el gondolataim szárnyain...:-)))

Lehet, hogy már nem is fog érdekelni, ha nem így lesz, ha majd egy jó közepest ki tudok hozni magamból már alaphangon is...

Eszembe jutott egy barátom, aki "otthon is tölti a kredencbe a benzint" (Hofi mondta egyszer, amikor kérték az utcán, boltban, hogy "Művész úr drága, mondjon már egy olyan jó kis viccet!", mite Hofi: "Azt gondolja, hogy a benzinkutas..." - ld. fent...). Abszolút sikeres, keresett coach, aki - hogy otthon, azt végülis nem tudom, de - társaságban is többnyire coaching-üzemmódban van... én meg nem... hogy ez most jó, vagy nem, nem tudom eldönteni... néha (tegnap este biztos) azt gondolom, "de jó lenne"), általában meg azt, hogy "ne má'...".

Még valami. Ennyire erős párhuzamos folyamattal soha nem találkoztam még, mint ebben a 10 percben, és ez is jó, fontos tapasztalat volt (párhuzamos folyamatnak hívjuk, amikor a coachee témája pont éppen a coachnak is az egyik legfontosabb témája az életében (legyen elég annyi, hogy idő-managrmenttel kapcsolatos...:-)))

Mi a tapasztalatom ebből a párhuzamos folyamatos cuccból? Mi az, ami másnak is hasznos lehet? Nos, az első - talán természetes - reakció az az, hogy elhagyod a "fedélzetet", bemész a "kabinodba" és elmerülsz a sajátodban - és magára hagyod a coacheet... rapport nulla, Kelvin... (mondjuk a 10 perc egy jelentős része erre el is ment...). Mi lenne a hasznos ehelyett?

Erről biztos a rengeteg okos könyv ír(t) ezt-azt, amelyek vagy (félig, egészen) olvasottan, vagy olvasatlanul a rendelkezésemre állnak, nekem meg a következő jutott eszembe (vagy öntudatlanul befolyásolva valami korábban olvasottól, vagy a közvetlen tapasztalattól és a ma reggel talált fenti idézet egy gondolatától - "Úgy halgass, mintha a másik éppen valami nagy titokról, vagy a győztes lottószámokról beszélne, és csak egyszer hallgathatod meg." - inspirálva): minél erősebb a párhuzamosság, annál fontosabb és értékesebb lehet, hogy a másik meddig jutott, hogyan birkózik vele, milyen erőforrásokat sikerült mozgósítania... hát nem sokkal érdekesebb, plusz motiválóbb erre figyelni, a titokra, az ő titkára, mint a "kabinodban" főni a régi levedben?!

(A kezdő idézet ebből a postból való: http://m.huffpost.com/us/entry/883887 )

teveatufokan@gmail.com

Szólj hozzá!

Mindennapi mítoszaink: coaching szemlélet… több, mint készség…

isocrates_coaching 2015.05.20. 08:42

jing-jang_homokban_kep.jpgCservenyák Tamás barátom ma reggel FB-n (is) posztolt blogja beindított bennem valamit. Mivel a bejegyzés nagyon tetszett, és a szemléletével is alapvetően egyetértek, 1:1-ben következzen ez, majd két comment és utána egy kis “levezető” gondolatmenet… 

“Lehet-e valaki vezető coach szemlélet nélkül? 

A címben szereplő kérdést tette fel egy tréningrésztvevőm pár nappal ezelőtt, amikor a coaching alapjaival foglalkoztunk. Hirtelen hátrahőköltem. Az első gondolatom az volt, hogy mégse vághatom rá, hogy nem, hiszen kizárni nem tudom. Aztán elkezdtünk ott közösen morfondírozni rajta. 

Mi is a lényege a coach szemléletnek? Hiszünk az embereinkben, és abban, hogy képesek megcsinálni, amit felvállalnak. Szeretnénk őket segíteni a céljaik elérésében, a tanulásban és a fejlődésben. Szerintünk meg tudják fogalmazni a saját céljaikat, fel tudják tárni a megoldási opciókat vagy a célokhoz vezető lépéseket, tudnak dönteni és akciótervet készíteni. Képesek felmérni a kockázatokat és szükség esetén tudnak segítséget bevonni. A coach szemléletű vezetőként rajta tartjuk a fókuszt a folyamaton, nyomon követjük a teljesüléseket, következetesen számon kérjük a vállalásokat. Segítünk elhárítani az akadályokat és megünnepeljük a sikereket. Őszinte visszajelzést adunk, és akár az érzéseinket, megérzéseinket is megosztjuk a kollégával, melyeket a közös munka során tapasztalunk. Mi magunk is befolyásolhatóak vagyunk, fejlődünk, tanulunk a vezető-beosztott kapcsolatban. És persze a coaching szemlélet nem jelenti azt, hogy szükség esetén ne adnánk tanácsot, ne tanítanánk meg valamit, ne adnánk kemény kritikai visszajelzést, uram bocsá' ne fogalmaznánk meg határozott elvárásokat, vagy akár utasítanánk. 

Szóval arra jutottunk inkább, hogy vannak helyzetek, amikor másfajta vezetésre van szükség, például egy vészhelyzetben vagy háborús viszonyok között egy ellentmondást nem tűrő, határozottan irányt mutató vezetői viselkedés lehet a megfelelő, de ha az a célunk, hogy egy hosszú távon fenntartható, magas teljesítményre képes, összetartó csapatot építsünk, melynek tagjai intenzíven fejlődnek, a coach szemléletnek nemigen van alternatívája. Azt is megállapítottuk, hogy bármi más vezetési szemlélet lehet üzletileg eredményes, legalábbis egy bizonyos ideig. 

Lehet persze vitatkozni, ez is része a személetnek, hogy nem csak nekem lehet igazam. :-)” 

Két comment ugyanonnan: 

Az enyém: “Tetszik Tamás és nem utolsósorban az óvatosságod miatt... úgy dobálózunk lassan a "coaching szemlélettel", mintha azt olyan könnyű lenne megtanulni, elsajátítani... 

Nos, nem... szerintem, akik effektíve coachnak tanulnak, azoknak is néha nagyon is nehezen mehet tényleg azzá válni... és nem is biztos, hogy mindenkinek sikerül... lehet hogy van olyan, akinek ez komplett "zöld-mezős beruházás", kvázi nulláról... ez nem csak elmélet (az könnyű), nem csak technika (az se olyan nehéz), ez értékrend, attitűd, hozzáállás (ez már nehéz), világlátás (ez a legnehezebb)... persze, jó lesz a lovon maradni, és egyik oldalon se leesni róla, nem akarom túlmisztifikálni se... 

Még egy (húúú, ez már majdnem egy blog...): szerintem a határozottságnak, egyéni felelősségnek, döntésképességnek egy vezető esetében nem csak kivételesnek kell lennie (a régi kabaréjelenet poénjából: "buzgár esetén..."), hanem az a normál eszköztár része... a legrosszabb ami történhet egy vezetővel, aki mondjuk megcsinál egy fullos coach képzést (tudjuk, hogy ma már ez gyakori), ha elkezd coach lenni, amikor vezető kellene, hogy legyen és akkor "játszik" határozottat, amikor a coaching megközelítés lenne a hasznos...” 

…és Tamás válasz-commentje: 

“Nekem is az ugrott be ‪Miklos hogy ez a hozzászólás már egyben egy blogpost . Egyetértek!” 

…és tényleg, ez a blogpost lett belőle…:-))) Nagy téma, nagyon beindított… Akkor már csak szellemi ugródeszkának használva az előbbieket: 

  1. Előszöris, ha “coaching szemléletről” beszélünk, miről is beszélünk?! Sokféle coaching iskola van, hogy azokat hozzam ide, amelyeket nagyon óvatosan ajánlanék (vagy nem) “mezei” vezetőknek… pl. a challenging coaching-ot, a provocative coachingot, a pszichoterápiába hajló coachingot…   ismerek olyan coachot, aki hatékonyan az általam witenessed helyzetekben inkább hasznosan használja kedvenc “kimozdító” kérdését, a “és mondd, mitől félsz?”-t… nos, megoszolhatnak a vélemények erről, én nem ajánlanám se nyitó, se közbenső kérdésnek egy “mezei” vezető számára… 
  1. Coaching szemléleten szerintem értsünk egy alapot, egy hozzáállást, egy attitűdöt, és mint ilyet, egy akármilyen brilliáns szervezett tréning, oktatás csak elindítani tud. Arra persze kíváló lehet, de félrevezető, ha nem mondják el már az elején, hogy a coaching szemlélet (pl. a másik fokozott, kiemelt, alapvetően erősség alapú fejlesztésen alapuló figyelembevétele, az aktív/értő figyelem, a címkézéses te-üzenetek helyett én-üzenetek fokozott használata) NEM EGYENLŐ az 1 oldalon is összefoglalható elméleti alappal és az akár 1 könyvből megtanulható eszközök tárával. 
  1. Coaching szemlélet elsajátítása fokozott, nagyon motivált önismereti fejlődés nélkül egyszerűen hatástalan, talán akár ártó hatású manipulációs technikák megismerésévé válhat. 
  1. Aki coaching szemléletű vezetés oktatására adja a fejét, kutya kötelessége jelezni, hogy (1) egy bevezetést tud csak adni (elmélet, technika, etikai megfontolások, és az egész út felvázolása), (2) erős önismereti részt kell beiktatnia, (3) nagy súlyt kell fektetnie az elmélet és a technikák mellett a dolog mélységének megérzékítésére és arra, hogy milyen tartós és folyamatosan magas szintű belső hajtóerőre, motivációra, utómunkára (valójában az lesz az igazi munka…) és főként trial & error próbálkozásra, kisérletezésre és gyakorlatra lesz szükség, amíg ez a több, mint készség kibontakozhat… 

Ja… elsőre kb. ennyi…:-))) 

teveatufokan@gmail.com

Szólj hozzá!

Mire jó?

isocrates_coaching 2015.05.17. 12:53

open_channel_2.jpgValaki minap kérdezte tőlem kicsit tanárbácsisan, kicsit megróvóan, hogy mire jó ez a nagy kitárulkozás, ez a sok „social media” cucc, amivel annyi időm elmegy... 

Nos, találtam egy idézetet (másoknak, akik a könyvek olvasásáról szoktak hasonlókat kérdezni, hogy miért nem inkább magamból, belülről merítek többet, amire olyasmit szoktam válaszolni, hogy nekem a könyvek, nem könyvek, hanem emberek, akikkel beszélgetek, és csakúgy, mint amikor ez élő emberrel való beszélgetésben fordul ez elő, ha valami megérint, ha valamit én is mondhattam volna, ha valami olyan, mintha én raktam volna össze – de eddig még nem tettem – az olyanná válik egy szempillantás alatt, mintha mindig is az enyém lett volna, gazdagodom általa, gazdagodom végtelen, infinite módon...), ami erre nagyon passzol erre a kérdésre... 

Martha Graham tánctanárnő volt, még 90 éves kora felett is tanított, talán mert a következő volt az élethez való hozzáállása: 

„There is a vitality, a life force, a quickening that is translated through you into action, and because there is only one of you in all time, this expression is unique. If you block it, it will never exist through any other medium and be lost. The world will not have it. It is not yours to determine how good it is, nor how it compares with other expressions. It is your business to keep the channel open...” 

(„Van egy vitalitás, egy életerő, egy megelevenítés, ami rajtad keresztül tetté/cselekedetté válik, és mivel belőled mindig csak egy van, ennek kifejezése egyedi lesz. Ha ezt leblokkolod, semmilyen más médiumon keresztül nem fog manifesztálódni és elveszik. A világ nem fog tudni róla. Nem a te dolgod, hogy megítéld, milyen jó, és az sem, hogy más kifejeződésekhez hogyan viszonyul. A te dolgod, hogy tartsd a csatornát nyitva...”  

Nos, erre...:-))) 

 

Szilágyi Miklós

Coaching szemléletű vezetői tanácsadó, coach, tréner

„Többet kevesebbel... hozom a jó hírt, hogy meg tudod csinálni...:-)))”

teveatufokan@gmail.com

+36-30-9-444-627

https://hu.linkedin.com/in/miklosszilagyi

https://www.facebook.com/Vezetoi.Coaching.SZM?ref=hl

https://twitter.com/preisocrates

http://www.scoop.it/u/miklos-szilagyi

 

Szólj hozzá!

"Emberek jelentkezését nem kérjük..."

isocrates_coaching 2015.05.08. 13:37

robot_1-_kep.jpgNo, ez egy fontos 15 perc, tutti, hogy így vagy úgy megváltoztatja kicsit a gondolkodásodat... (angol feliratos is, úgyhogy könnyű követni. Hogyan helyettesítik egyre gyorsuló ütemben ember által végzett munkát robotok és software bot-ok? Milyen szakmák vannak „veszélyben”, vagy csak egyszerűen veszélyben?  

Erről az egészről szoktam innen-onnan beshare-elni cikkeket, bejegyzéseket, mert ez egy nagyon fontos tendencia, de soha még ilyen jól összeszedett, konkrét lehetséges adatokkal is szolgáló feldolgozással nem találkoztam. 

Mindenkinek, akinek még van minimum 10-20 éve a nyugdíjig (és ki tudja, mi lesz a korhatár, amire elérsz addig, amit most gondolsz a nyugdíj korhatárodnak...), de akinek olyan gyereke van, aki még tanul, vagy még csak óvodás, érdemes elgondolkodnia komolyan azon, hogy merre orientálódjon, mit tanuljon, milyen szakmát tanuljon, hol helyezkedjen el, egyáltalán hogyan gondolkozzon ezekről a dolgokról... Mennyire csak a ma igényeire koncentráljon, illetve mennyire legyen rugalmas az, amit tanul, hogy kvázi bármilyen, de legalábbis minél nagyobb területen alkalmazhassa majd. 

amazon_warehouse_kep.jpgNagy tévedés, hogy csak az alacsony komplexitású job-ok vannak veszélyben, már régen „megtámadták” főleg a software bot-ok a fehér-galléros job-okat is és akár olyan professzionális szolgáltatók, mint az ügyvédek, jogászok, de az orvosok is kezdenek veszélyben lenni... és bizony, vannak már újságcikkek, amelyeket software bot-ok írnak, a robotok, festenek, zenét szereznek, Kaszparovot legyőzik sakkban, úgyhogy nem a jövőről, de bel et bien a jelenről beszélünk. 

Amerikai viszonylatban a következő számszaki példát hozza a videó-klip. Az 1929-es nagy gazdasági válságban a munkanélküliség 25%-os volt. Egy kimutatást mutat be ezután a klip olyan foglalkozásokról az abban foglalakoztatottak konkrét számaival, és összegzésével, amelyekben a közeljövőben (10-20-30 év távlatában) a mai konkrét fejlesztések tükrében az emberi munkaerő fogallkoztatottsága drasztikusan lecsökken, kvázi megszűnhet...  

Mit gondoltok, mekkora ez a (nem teljesen belőhetően időben, de) várható, prognosztizálható %? Visszamegy a nagy válság 25 %-ára? Na? Nem... 45%... 

https://youtu.be/7Pq-S557XQU

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása