Vezetői coaching

Első (bal felső) - Minden, ami zavar, irritál, vagy meg akarok változtatni a másiknál/-on, bennem van.

Második (jobb felső) - Minden, amit valaki kritizál/megítél rajtam/bennem, ha zavar engem vagy sért, el van nyomva bennem és szülséges foglalkoznom vele

Harmadik (balra lent) - Minden, ami tetszik nekem a másikban, amit szeretek benne, bennem is megvan

Negyedik (jobbra lent) - Minden, amit valaki kritizál/megítél bennem, vagy meg akar változtatni, anélkül, hogy ez igazán megérintene engem, az benne van meg.

(forrást, szerzőt nem ismerek, a képet a Linkedinen szereztem, a fordítás saját)

Megint el vagyok maradva… most olvasok először a séma terápiáról (shema therapy), ami egy második generációs kognitív terápia (az első generációs legismertebbje a CBT), sok mindenhonnan merít, egy bizonyos Jeffrey E. Young keverte ki, de mindene van már neki, sématerapeuta is van, pszichoterápiás osztály is van, alapítvány is van, minden ami gut und kader…

Alapvetően XXI. századi termék, integratív irányzat (ez olyasmit jelent, hogy magába integrál más irányzatoktól ezt-azt), és biztos, hogy tud megfelelő ember “kezében” hasznos lenni, meg az is biztos, hogy már vannak fanatikus hívei, művelői, akik biztosak benne, hogy ha a séma terápiát minden segítő a világon magáévá tenné, a világ egy jobb hellyé válna (ez minden egyes segítő koncepcióra igaz, ez az “én vagyok a legjobb” (nyilván nem
illik túl hangosan mondani…), nyilván erre is… csak véletlen talán, hogy főleg a monoteista vallások - de nem csak - mindenki mást kizárnak az üdvözülésből, kivéve, aki az ő istenüket imádja…).

Ja hogy némi iróniát észlelsz? Tudatos…:-))) Még az is eszembe jutott, hogy azért kell 20-30 (gondolom ez rövidült már) évenként megtalálni a bölcsek kövét igérő módszert, mert egyszerűen jönnek az új emberek, akik nem akarnak sokadikok lenni a már megtelepedett módszerek követőjeként, hát időről-időre kitalálnak maguknak egyet, amiben meg ők lesznek az elsők, utolsó pár előre fuss.

Neve is van a marketingben, ez a blue ocean stratégia, teremteni kell egy új piacot, új igényt, és azt gyorsan ki kell elégíteni. Így megy ez… Hajrá!

Csak lábjegyzet… a mindenáron kitartás és az okos időben elengedés között - szerintem az átlagember (ha van ilyen…) fejében - olyan lehet az arány, mint kritizálás és az elismerés között (állítólag - az ilyen pszichológiai kísérletek eredményeit egy egész sóbánya mondjuk évi kitermelésével kezelni -, 1:3-5-höz a kiegyenlítő arány, azaz egy kritika olyan nyomot hagy a lélekben, amit talán csak 3-5 db elismerés tud semlegesíteni). 

Ugyanígy, az emberek akár irracionálisan is 3-5-ször tartanak ki menthetetlen (vagy ár/teljesítmény szempontból negatív hozamú) helyzetek mellett, míg talán egyszer veszik időben észre, hogy (innentől) már nem éri meg…

“…At the present time the annual increase in the world population runs to about forty-three millions. This means that every four years mankind adds to its numbers the equivalent of the present population of the United States, every eight and a half years the equivalent of the present population of India. 

At the rate of increase prevailing between the birth of Christ and the death of Queen Elizabeth 1 it took sixteen centuries for the population of the earth to double. At the present rate it will double in less than half a century. 

And this fantastically rapid doubling of our numbers will be taking place on a planet whose most desirable and productive areas are already densely populated, whose soils are being eroded by the frantic efforts of bad farmers to raise more food, and whose easily available mineral capital is being squandered with the reckless extravagance of a drunken sailor getting rid of his accumulated pay…”

Érdekes kiragadott kinyomtatott könyvekre vonatkozó statisztikai adatok…

Egy könyves csoportban idézték (Nádasi Krisz) a mellékelt grafikont (forrás: KSH). Évekre lebontva a kinyomtatott könyvek számát mutatja és ugyanabba, de más léptékű koordinátarendszerbe a kiadott címek számát.

Hogy fogalmunk lehessen a nagyságrendekről, megadom a 2020-as járványév két adatát (utolsó év ordináta tengely menti tengelymetszetei):

- a kinyomtatott könyvek darabszáma 28 millió volt

- a címek száma, amelyekre engedélyt kértek: 14 694 db

Mielőtt túl gyorsan vonnánk le tanulságokat, jó tudni:

1. Csak az összes kinyomtatott, tehát papír-könyvekre vonatkozik (nem találtam adatot/infót arra, hogy az engedélykérések között nincs-e csak digitális formában megjelenő mű). A magánkiadások is beleszámítanak.

2. Az összetétel (2020-ban!) 33% szakkönyv, 27% szépirodalmi, 14% tankönyv, 13% ifjúsági/gyerekirodalmi művek, a maradék 13% ismeretlen/egyéb(!).

3. 1990-ben 8 322 címet nyomtattak ki
125 741 000 példányban.

4. 2020-ban 14 694 címet nyomtattak ki
28 025 000 példányban.

5. Átlag példányszám összes kiadványra:
1990 - 15 109 db/cím
2020 - 1 907 db/cím
6. Magyar szépirodalmi szerzőkre vonatkozóan
- címek db-szám:
1990 - 832 db
2020 - 2 224 db

- kinyomtatott db-szám:
1990 - 17 741 000 db
2020 - 2 347 000 db
azaz
- átlagos db-szám/cím:
1990 - 21 323 db-os átlagos példányszám
2020 - 1 055 db-os átlagos példányszám (és ez átlagos példányszám “takarja” pl. a 3 legnagyobb példànyszámú kötetet is (Arany János Toldi (140 000), Száraz Miklós György Fájó Trianon (120 000) és Frei Tamás Bábel (120 000) című kötetei), tehát az átlagszámítás másik pólusán sokkal kisebb példányszámú könyveknek is kell lenniük.

Nem hagy nyugodni egy írás a Linkedinen, kiírom magamból. Az írás a feminizmusról szól 2019-ből, és a férfiakhoz szól, akik nem szeretik azt a dolgot, félnek tőle. Na, azok nem fognak ilyet olvasni, de mindegy. Még egy cikkre rákerestem, ez  már friss és egy 2021-es felmérésre hivatkozik, ami szerint a nemek közötti munkahelyi egyenlőtlenség egyértelműen nőtt a pandémia alatt. Alapvetően az otthonba szorult munka miatt, ahol aránytalanul többet vállaltak a nők (több jutott rájuk…). A cikk lényege: a férfiakra is szükség van az 50-50 megvalósításához, hogy együtt megváltoztassuk a kultúrát, mert nem kevesebbről van persze szó…

Személyes attitűdöm: én mindig is feministának gondoltam magam (nem biztos, hogy bármelyik elfogadott definícióra rímelve, mint ahogy pl. baloldaliságom sem talál igazán camp-re…), nem csak szeretem a nőket, de tisztelem is, végtelenül becsülöm őket készségtelenül nagyobb terheik viseléséért, a történelmi távlatban elért egyenjogúságért folytatott sikeres küzdelmükért, amelynek a rugóit, motivációit abszolút megértem… Egy még személyesebb dimenzióban azt gondolom, hogy ők az alapvető nem, szerintem a mítosz úgy lenne igazságos, hogy Ádám született Éva oldalbordájaként, ami azóta is folytonosan történik, igaz, kicsit lejjebb…

Fontos bekezdés jön (ha a későbbiekben dühös lennél rám, kéretik ehhez a bekezdéshez visszatérni emlékeztetőül, mert ez az alapvetés): nem tudom a megoldást, nem tudom, hogyan kellene csinálni, a bölcsek köve (ráadásul szerintem) nem is létezik. Amit keresek itt is, hogy hogyan vannak a dolgok, mi történik a valóságban. Ebben az is benne van, hogy tudatosan még csak az okokra sem kérdezek rá, még ha néha úgy tűnhet is, abszolút fenomenológiai a dolgokra való rákérdezési szándékom.

A feminizmusra, a női egyenjogúságra fejtem ki a témát, de közben rájöttem, hogy tulajdonképpen a mi északi, nyugati kultúránkban számos (ma még) kisebbségi, egyenjogúságáért küzdő csoport mind egyet akar, egyenjogúnak lenni a fehér, zsidó-keresztény (néha inkább csak az utóbbi) férfi jogaival. Sietek hozzátenni az egyenjogúságot a hozzáférési, egyenlő lehetőségek értelmében triviális követelésnek tartom, az eredményt tekintve viszont nem feltétlenül.

Egy mondatban a “tételem”, amiért ezt az egészen írom, és így sehol nem találkoztam vele eddig: az összes, tehát a női egyenjogúsági törekvés célcsoportja, akivel egyenjogúak akarnak lenni, az ennek a mítizált fehér, keresztény, hetero férfi halmaznak a sikeresebb, messze kisebb hányada és ez magában hordozza a törekvések nem is kudarcát (ki tudja, mi lesz még itt…), de legalábbis kapitális nehézségét.

Soha nem hallottam, hogy valaki a lenézett, a szegény, kudarcot vallott, az élet peremére sodródott fehér, keresztény, hetero férfiakkal akarna egyenjogú lenni. Pedig ezt a halmazt sikeresen célozzák meg a politikai marketing kampányok. Ennek a rétegnek a támogatására számíthatott, számított (és a gazdag 1%  pénzére) egy Trump, egy ügyes szélhámos.

Talán nem újdonság, de a fehér férfiak világa kemény harcok világa, ahol kevés a nyertes és sok a vesztes. És ennek a világnak a sikeres részével akarnak eredményt, outputot illetően egyenjogúak lenni a nők, és más kisebbségek (a nők ráadásul nem is kisebbség számszakilag). A fehér nyugati kultúrán nevelkedett többségében vesztesnek számító férfiak segítségére számítanak a nők en block adminisztratív úton (pl. kvóta) elérhető pozitív diszkriminációjukért folytatott harcukban? Tényleg? Csak hogy a feladat nagysága valóságában érzékelhető legyen…

Talán a social media olyan (egy lehetséges párhuzam a sok közül), mint 1982-ben Bostonban lehetett a virtuális “Cheers” bár, amelyet a hajdani (csak) helyi nevezetességű baseball star, Sam Malone vitt. Nagy országos siker volt (akkor még lehetett ilyen, a broadcast televíziózás prime time-jában) Amerikában, sok Emmy-t is nyert, amúgy csak egy a sok sikeres sitcom közül, Úri passzióból mostanában nézem, a 9. évadnál tartok, és több mint 200 epizódban szólalt meg már ez a címdal, és egyre jobban időszerűnek éreztem az “üzenetét”. 

És a szereplők is, van itt Cliffünk is, Carlánk is, meg Norm, Frasier, Lilith, Diana, Rebecca, a Coach (!!), meg a többiek. Itt is néha dühösek vagyunk (hogy minek írnak ilyen hülyeségeket - mint pl. ez is itten! -, vagy minek okoskodnak annyit, vagy miért próbálkoznak olyan menthetetlenül az ún. brand-építéssel, nem beszélve a postokról, macskákról, kutyákról, egy ilyen komoly professzionális site-ra, mint a Linkedin…)

…és akkor a címnóta szövege angoul, és hevenyészett fordításban magyarul is…

“Making your way in the world today

Takes everything you’ve got. 

Taking a break from all your worries

Sure would help a lot.

Wouldn’t you like to get away?

Sometimes you want to go

Where everybody knows your name,

And they are always glad you came

You wanna be where you can see

Our troubles are all the same

You wanna be where everybody knows your name.

You wanna go where people know

People are all the same

You wanna go where everybody knows your name.”

(Nagyon) szabad fordításban:

Hogy megtaláld az utad a mai világban, 

Minden erődre szükséged van.

Néha megszabadulni az összes aggódástól

Biztos, hogy sokat segít…

Nem szeretnél egy kicsit kiszabadulni?

Néha el akarsz oda menni,

Ahol mindenki tudja a neved,

És mindig megörülnek, ha eljössz,

Ott akarsz lenni, ahol látod,

A bajaink ugyanazok

Ott akarsz lenni, ahol mindenki tudja a neved…

Ott akarsz lenni, ahol tudják

Hogy végsősoron az emberek ugyanolyanok, 

Ott akarsz lenni, ahol mindenki tudja a neved…

(Szöveg átemelve Földesi Zoló 2009-es blogjából)

Nemcsak 1 felirat volt, hanem (a blog szerint) 7. A bloghoz írt egyik comment szerint (görög ember szerint) 147 mondás van. Itt az eredeti blogbejegyzés szerinti 7-et és az embereket, akikhez fűződik, tudom megjelentetni... A számomra fontosakat kiemelem...

"...I. Khilón a bejárat fölé a homlokzatra: "Gnóthi szeauton!" (Ismerd meg tenmagad!)

II. Kleobulosz a kapu jobb oldalára: "Méden agan" (Semmit se túlságosan!/Tarts mértéket!)

III. Periandrosz a kapu bal oldalára: "Metron ariszton!" (Legszebb dolog a mérték/nyugalom!)

IV. Szolón szerényen az előcsarnok egyik félreeső zugába: „Ha megtanultál engedelmeskedni, akkor fogsz tudni uralkodni.”

V. Thalész a templom külső falára, ahol az érkező zarándokok jól látták: „Emlékezz meg barátaidról”

VI. Pittakosz Püthia háromlábú széke elé a padlóra: „Fizesd vissza a betétet!”

VII. Biasz hosszú vonakodás után: „Az emberek többsége rossz”

„...Példás rend, vagy jó kedély? Példás rend vagy az öröm? Van a kötelesség érzése. De mi az első kötelesség?...” – Egy önéletrajzi ihletésű, anekdótákból, portrékból építkező francia könyvből származik az idézet, egy már nem élő XX-századi francia kisrealista szerzőtől, aki belga-francia írói viszonylatban viszonylag nagy karriert futott be, majdnem élete végéig a Goncourt díj bizottság tagja volt.

A Goncourt díj a legmagasabb írói elismerés Franciaországban, a francia Oscar, abban a bizottságban ülni felér az akadémiai tagsággal... Nyárutón, őszelőn hirdetik ki, és egy író egyszer kaphatja meg életében (figyelemreméltó kivétel volt Romain Gary, aki kétszer kapta meg, de a bizottság és az egész világ átverésével, mert élete vége felé egy csak halála után napvilágra került álnéven írt is könyveket, és így Émile Ajar néven is nyert egy második ’egyszeri’ Goncourt díjat...).

Vissza az idézethez. Ez nem irodalmi szintű fordítás,  többszörösen nem, mert van benne egy szó, amit sehol nem találtam abban a figuratív, absztrakt értelemben, amiben az írónő, egyébként Francoise Mallet-Joris használta. Ő az ’encaustique’ szót használta, amit szerinte Flandriában, Belgiumban (gyerekkorában halhatta) valami olyasmit jelent, amit én ’példás rend’-nek fordítottam. Szó szerint a caustique = maró, encaustique = viasszal pucolt padló, bútor. Gondoltam még a jobban lefordítható ’qu’en dira-t-on’-ra is, ami kb. ’Mit mondanak (mit fognak mondani) mások... A több-terítős háziasszony, mondták valamikor, aki letakarja az asztal egy terítővel, hogy megvédje, azután arra is terített egy másik terítőt, vagy csipkét. Vagy a fű nyírva legyen állandóan, nehogy megszóljanak a szomszédok.

Magyar, de valószinüleg nem csak magyar viszonylatban (még?) talán ez a pár mondatnyi idézet magánéletet tekintve inkább női szereplő gondolataiban jelenik meg, de ha az egész életet vesszük, mindannyian ízlelgethetjük újra a mélyebb üzenetét ennek a kis idézetnek:

„...Példás rend, vagy jó kedély? Példás rend vagy az öröm. Van a kötelesség érzése. De mi az első kötelesség?...”

A könyvben a ’rendetlenség’ című fejezet pár oldalának a közepén teszi fel. A nyári vidéki házban töltött időt idézi fel legszívesebben, és a rendetlenség rekvizitumai között még  kinyitatlan számlák, adóbevallások, felszólítások (egy nagy fiókba borítékostul bedobva...) is szerepelnek.

Egy darab férj, 3 darab gyermek, az elmaradhatatlan segítők, segítők, gyerek mellé felvett ’lányok’ garmada (egyik se marad sokáig, gyakorlatilag helyettük is dolgozni kell, hálás témák a regényben a mini-portrék róluk...), és egy írói karrier... Még a vallással is a maga módján újra megismerkedik és a lelkifurdalásnak van egy hitbéli (gyónásban kulmináló) vetülete is. De erős egyéniség, a jó kedély, az öröm keresése dominál nála, a felsorolt tevékenységek által teremtett nehézségek keretei között... A napi gitár leckéi nem maradhattak el...:-))) Mindenki előtt ott áll folyamatosan az idézetbeli dilemma, és nem is mondom, hogy időről időre könnyű vele megbírkózni, de meg kell...

Talán akkor még (1970-ben jelent meg ez a regénye) az az előnye megvolt, hogy nem volt mobil, számítógép, és televíziót se nagyon nézett... Mennyi időt nyerhetnénk így?!  

Duolingo „használati utasítás” (blogokból szedtem össze, de alapvetően a saját gyakorlati tapasztalat dominál).

1. Magyar nyelven angolt lehet tanulni, talán már lehet németet is, franciául, amikor utoljára megnéztem, 6 nyelvet lehetett, angol alapon 30+ nyelvet, köztük japánt, kínait, görögöt...:-)))

2. Én 148. napja csinálom folyamatosan (nem én jegyzem meg, az app...) kb. 2-3 órát egy nap. Lehet ingyen is csinálni, de akkor reklámokat kell nézni, meg csak 5 életed van, szóval komplikáltabb, én 2020- decemberében befizettem egy fél évre, 18 eFt (3 eFt/hó). Más nyelv-tanulási módszerekhez képest szerintem minimális, de persze csak akkor, ha csinálod, kihasználod.

3. Első tanács, ne vállalj túl sokat, én napi 20 XP-t (mindegy is mi, kb. két lecke) vállaltam, és így sikerül akkor is bent maradnom 1 „run”-ban, ha nincs annyi időm. Átlagosan a 148 napra számítva 100+ XP-t teljesítettem eddig.

4. Meddig tart egy tanfolyam? Fogalmam sincs, hogy a többi mennyi ideig tart, csak a francia alapon olaszról tudok beszámolni, úgy néz ki, kb. 8 hónapig (van egy site, később ideteszem a linkjét, ahol az addigi teljesítményed alapján (hogy napi hány leckét teljesítettél) egy saccot kapsz a végére. Ez elég csalós, mert van, amikor meglódul az ember, és van, amikor ellanyhul, nekem például decemberi kezdésre saccolt ez a site már január végét is (!!), most éppen július közepét saccolja... (ld. később)

5. A képen látható „tányérok” (én annak nevezem őket, el tudnak „törni”...:-))) mindegyikét kb. 5x5x20 kérdés megválaszolása után lehet aranyossá változtatni. 5 különböző szint (elérhető korona) van, minden szinten általában 5 lecke, és minden leckében 10-20 kérdés.

Ezt az elején nem tudtam, egy-két leckét megcsináltam minden „tányérból”, és mentem tovább, így is el lehet érni (az olaszban 5 etap után) az arany baglyot (az a vége). De akkor teljesíted kompletten, ha mindegyiket (a teljes „fa”, az összes tányér + Arany Bagoly) teljesen végig csinálod. Miért? Mert abban van az ismétlési juice. Persze, lehet, ha nem nulláról indulsz, frissítéshez nem feltétlenül, de nulláról szerintem így hasznos.

6. Trükk, hogy minden nap „összetörik” 3 db tányér a már teljesített modulokból (azaz nem teljes már a teljesítése...), én azokat is mindig megcsinálom, megint csak: ismétlés, állandó ismétlés így is bele van építve...:-))) Így tulajdonképpen soha nem tudsz kompletten befejezni egy nyelvet...:-)))

7. Látszik a modulok nevéből, hogy van modul egy nyelvtani jelenség köré építve, és vannak tematikus modulok. A francia alapú olasz (ezt ismerem) jól van összeállítva, elkezdeni egy témát, nyelvtani szabályt mindig előre elkezdi adagolni, még ezelőtt, hogy elmagyarázná. És azután jön valamikor a modulja.

8. Számítógép vagy mobil app? Én végülis most már a számítógépet csak arra használom, hogy az éppen következő modul nyelvtanját pdf-ben elmentsem. Tanuláshoz a mobilt használom. Részben mert egy-egy leckét bármikor meg tudok csinálni, részben mert a modulon gyakorolhatod a kiejtést is, ilyen kérdés a számítógépen eddig nem volt (leellenőrzi, hogy helyesen mondasz-e ki egy adott mondatot, és akkor enged tovább, ha elfogadja). Persze váltogatni is lehet.

9. Mi kell hozzá plusz? Először azért vettem hozzá két Kindle francia-olasz nyelvtant, néha belenézek, de igazából nincs rájuk szükség. A Google translate-et használom, újabban a DeepL Translate-et, más nem is kell (nem mindig ugyanaz az eredmény, mint amit a Duolingo megad, aminek szintén van egy szótára, da azt nem használom. Egy ragozási site-ot találtam, ami még hasznos: https://www.coniugazione.it/verbo/potere.php

10. Külön pontban írom, mert fontosnak tartom, hogy én legalábbis jegyzetelek (amúgy a Duolingo maga is felhívja erre időnként a figyelmet). Először valami 5 vagy 6 db füzetet írtam tele (régen írtam kézzel, alig olvasható...), vettem hozzá még tollat, betéteket is, de azután áttértem a számítógépre és már egy Word file-ba írom a nehezebbeket (80-90%...). A 80+ oldalnál tartok, de a füzetbe kézzel beírtak még (?) nincsenek benne. A Word azért is hasznos, mert pillanat alatt a kereső funkcióval rá lehet keresni egy szóra (majd jön még itt, hogy ez hol lehet hasznos...). 2019 feb. egy hétig csináltam, 2020 decembererében kezdtem újra, ezt mutatja....

11. Akarok még szólni a játékos plusz motivációról is, de előtte még a tanulás követési lehetőségeiről, hogy hol tartasz. Ez a kép a mobil alap-adatokat mutatja (az app-on/rendszeren belül), de ennél van bővebb is.

Ha regisztráltál és elkezdtél egy nyelvet, akkor a rendszerben kapsz egy nevet, ami a név amit megadsz + egy szám. Ha ezt a név+szám kifejezést a duome.eu/.... mögé beírod, akkor egy részletesebb adathalmazt találsz a tanulásodról, hogy hol is tartasz, pl. egy ilyet:

És ha a jobb oldalon a „Crowns” vagy „Lessons” melletti felkiáltójelre kattintasz, ez az ablak jön elő, ami még azt is megmondja, hogy ha továbbra is ebben a tempóban csinálod, mikorra leszel kész:

12. Egy kis taktika, finom szerkezet. Ahogy egy modulon belül (mondjuk első ábrában a „Sport”) haladsz felfelé a szinteken, az adott témában (vagy nyelvtani jelenségben) az új dolgok fejnehezek, azaz az első kb. 3 szinten hangsúlyosabbak, ahogy felfelé haladunk az 5. szint felé, egyre hangsúlyosabb az ismétlés, de azért oda is kerül új pédamondat. Tehát az első 2-3 szintnél fontosabb, hogy jegyzetelj, mert oda kell majd visszakeresni egyre gyakrabban, ahogy a szinteken emelkedsz.

13. A Word visszakeresésnek (a sebességnek, amivel teljesítesz egy 10-20 kérdésből álló feladatot) akkor van jelentősége, amikor a rendszer az XP pontok duplázását ajánlja fel, ha sikerül egy konkrét feladaton (kérdéssoron) 15 perc szintidő alatt végigjutnod. Ennek persze csak a mindjárt tárgyalandó motivációs kiegészítő izéknél/játékoknál lehet jelentősége, ha csak simán, szárazon nyelvet tanulni, akkor nincs, az XP-k másra nem jók, pl. kenyeret se lehet rajta venni...:-))) De ha véletlenül, Téged is, mint engem – bár fékezett habzásúan, de mégis – elkapna az a dolog is, akkor a Word-ben villámgyorsan lehet utána keresni az adott mondatnak (ha ismétlés...), és nem veszítesz időt. Ilyenkor én csak elmentem a fotóba a képernyőképet és csak utólag írom be a gépbe (idő!) és ha a part szakad, a fotókban is lehet keresni...

14. ...és akkor az XP pontok jelentősége... Most jön egy következő réteg, a Duolingo interaktivitása, játékos plusz-motiváló mozzanata. A Duolingo időnként mailt küld, például, hogy ma se hagyd ki az olasz tanulást, ne veszítsd el a folyamatosságot. De van egy sajátos verseny is...:-))) Vagy, kipottyantál az első, tizedik helyről, ha nem nyomod meg, kiesel a Diamant divizióból...:-)))

Én most (2021. 05. 10. 14:29) itt állok éppen, össze kell még magamat szedni, ha bent akarok maradni...:-)))

15. Erre a versenyre nem kell jelentkezni, ha elkezded csinálni, maga a Duolingo benevez. Egyszercsak észreveszed (akár a mobilon, akár a gépen), hogy 30 emberrel hetenként újra kezdődően sorba vagy rendezve az azon a héten elért (XP...) pontszámod alapján (az első agregációs szint, a (10-20 kérdés megválaszolásából álló) lecke érhet 10-30 XP-t, könnyen kiszámítható, hogy a vállalt napi 20 XP-vel minimum 2 leckét vállaltam).

A 30 ember a legkülönbözőbb országokból a különböző nyelveket tanul, nem tudom, a rendszer miszerint rak össze minket, azt se tudom, hány ilyen párhuzamos verseny van, úgy tűnik, minden héten mások vannak körülöttem, de ezt nem nagyon figyeltem meg, ez futó benyomás. Minden héten nulláról indulva kumulálódik a napi taljesítmény a vasárnap 24:00-i célig (igazából 2,5 órával később zárják a versenyt, de a mi időzónánkban 24:00-ig veszik figyelembe az eredményt, ne kérdezd miért, pláne a fél órát, nem tudom...)

16. Különböző elnevezésű heti szintek vannak (rubin, ametiszt, stb), az elején a 30-ból az első 10 feljebb kerül egy szintre, és mivel sok szint van, az ember először azt gondolja, hogy végtelen sok szint van, de nem. A legfelső szint a Diamant, ott már a 30-ból elég, ha az első 27-ben benne vagy, akkor benne maradsz a Diamantban, innen nincs feljebb. A Diamant előtt egyszer nyertem meg a heti versenyt, a Diamantban  már kétszer, egyébként csak arra vigyázok, hogy ne essek ki. Amellett, hogy olaszul tanulok, ami mindig is a prioritás persze, de a játék is jó, ébren tart...:-)))

És néhány kérdés típus - mobil-képernyők:

Hallott szöveg értésének ellenőrzése megadott szókészletből válogatva (főleg a modul elején, az első 2 szinten, mondjuk):

.Fordítás oda-vissza megadott szókészletből válogatva (szintén az elején inkább):

Kiejtés ellenőrzése:

Szöveg kiegészítése egy szóval:

Hallás után leírni a szöveget:

Ennyi jutott eszembe így kapásból...:-)))

Többek között az Elfújta a szél és a Woody Allen filmekkel szembeni valódi és kvázi bojkott kapcsán a “cancel culture”-ről, ami visszafelé is mindent el akar törölni, aminek a tartalmában, vagy készítőinek életében olyan dolgokat vél felfedezni (az internet korában a vélelem, a gyanú is elegendő...), ami a mai normák szerint már - akár mindenki, akár némelyek áltak - nem kívánatos, talán már büntetendő is.

Reggelihez egy igazi kis jó ARTE-beszélgetés (francia-német finanszírozású állami kulturális csatorna) a “cancel culture”-ről. Meg tudtam például, hogy a Princeton-on az egyik professzor megszüntette a klasszika-szakát, mert hogy Plato-nak (!!) kb. 2500 éve rabszolgái voltak, meg hogy Anny Cordy egy belga könnyű, majdnem gyermek-szintű sanzonja a kakaó, a csokoládé és Afrika körül (legalább 50 éve) mondjuk max. a 70-es években...) rasszista... Ja igen, és A 10 kicsi néger (huhh, leírtam...) c. Agathe Christie-nek legyen más a címe...

Szerintem ezek az újsütetű mozgalmak (meetoo, a fekete élet (is) számít, stb) maguk alatt vágják a fát (öntik ki a gyereket a mosdóvízzel), ha nem arra koncentrálnak, hogy innentől a jelenben és a jövőben mind szavakban, mint tettekben a kisebbségeket (mondjuk a nők maximum alárendeltek voltak, mennyiségileg nem kisebbség), mint a színesbőrűek, a különböző szexuális orientáltságúak, nők, ne érjék hátrányok, alapból egyenrangú résztvevői lehessenek az emberi társadalomnak, amivel maximálisan egyetértek. A túlzott pozitív diszkriminációval nem annyira, pláne, ha állandóra akarnák bevezetni, de egy átmeneti időszakban annak is lehet szerepe. 

Alapvetően szereptévesztés, sőt, saját maguk alatt az ág vágása (miközben kívül ülnek az ágon), ha visszafelé vagdalkoznak. Hergelik az átlagembert, sokszor a többséget maguk ellen, ha ez a cél, jól csinálják. Öngól, a pipába... De ha az a cél, hogy ma, holnap máshogy legyen, akkor rosszul...

Egy érdekes analógia jutott eszembe ma. Annak idején, amikor terroristák (meg nem csak), Afganisztánban, Irakban, még Tunéziában is (amikor abban a múzeumban nem csak emberekre, de múzeumi tárgyakra a saját történelmükből vadásztak), pótolhatatlan műemlékeket, amelyek évezredeket vészeltek át, semmisítettek meg, lőttek porrá, homokká a mitraillette-eikkel (talán mint a gyerekek, akik nem tudják még mit tesznek, élvezve is a rombolás aktusát magát...), a “kultúrált” Nyugat jogosan el volt szörnyűlködve, őszintén meg volt rendülve ilyen nyilvánvaló barbárság láttán...

Most meg ugyanez a “kultúrált” Nyugat nem veszi észre, hogy ugyanezt csinálja, a múltját próbálja megsemmisíteni... és nem veszi észre, hogy pont azért is kell megőrizni a múltat, hogy nyomon lehessen követni a változást és  (néha, nem mindig) fejlődést... hogy kik voltunk, hogy gondolkoztunk, és ma kik vagyunk, hogy gondolkozunk... A Tamás bátya kunyhója, az Elfújta a szél kordokumentum is, nem vagyunk már ott, nagyon nem vagyunk már ott, de milyen jó lenne, a gondolkozásunkat kicsit átkeretezve, ha úgy lennénk képesek nézni, olvasni ezeket, mint a régen meghaladott múltat... ahhoz gondolkozni kellene, és egyszerűbb megpróbálni eltörölni mindent... nem lehet... nincs új lap... de új fejezet lehet...

„...A szabadelvű konzervatívnak tetszik Magyarország. Történetmítosza, habár szkeptikus, barátságos. Nemcsak vérfürdőkről, hazaárulásokról, Mohácsokról vél tudni, hanem Krúdy ironikus melankóliájához hasonlóan képes fölfödözni jó kis helyeket, bolyongván a históriai ködben – jó kocsmákat, könnyű borokat, pörgő nyelvű lányokat, szellemes ivócimborákat, jó ívű karosszékeket; nemcsak mérget és tőrt, könnyeket és dogmákat. Elgyönyörködik Deák furfangjában, gr. Széchenyi túlsúlyos gondolatgörgetegeiben, Arany depressziós piszmogásában, br. Kemény Zsigmond szinte beteges józanságában. Mindez egyszerűen szép. A számunkra dicső XIX. század – még kedvenceink, Lovik, Török Gyula, Gozsdu és a többi méla prizmáján át is . csöndes élvezetet okoz a szemlélőnek. Akinek a történelme csak honfibú, könnyáztatta kebel, ágyúdörgés – az forradalmár lesz, amíg szeretethetővé nem erőszakolja maga körül a világot. Nem vagyunk forradalmárok...”

(Nekem kicsit) meglepő tollból szaladtak ki e szavak 1989-ben, a Búcsú a baloldaltól írásban (megtalálható például a Másvilág tanulmánykötetben). TGM, azaz Tamás Gáspár Miklós írta őket, a lateiner filozopter....:-))) A sorolt nevek egynémelyikét nem is ismerem, van, akit ismerek, de nem olvastam tőlük semmit. én egy ilyen bekezdésből biztosan nem hagynám ki Karinthy-t és Szerb Antalt, de nem ez a lényeg, hanem az egész bekezdés csendes szemlélete - egy jó ívű karosszékbe gondolja az ember az írót. És azt is gonolhatja az ember, hogy aki ilyet képes írni, jó ember lehet...

Oberfrank Zoltán blog-posztjához (“Miért vesznek fel a cégek munkatársakat”) a  Linkedin terjedelmi korlátok okán ebben a posztban szólok hozzá. Felvételiztető “nehéz elmondani” tapasztalati kapcsán gondolkodik el, mi lehetne tenni, hogy a helyzet javulhasson. A poszt sok commentet generált, pár rövidebbet én is írtam hozzá közvetlenül, azután ma reggel találtam néhány újabb mélyremenőt, amelyek kitágítják a témát általában a munkahelyi légkör és alakíthatósága irányában és ennek kapcsán.

Aki nem olvasta, annak is értelmezhető, megpróbáltam minimálisan tartani a konkrét hivatkozásokat, és meg az alapélmény annyira univerzális, hogy szinte bárhol be lehet kapcsolódni a gondolatmenetekbe, ezzel együtt bocs, hogy ez kicsit egy külső triggerhez kötött poszt... Ott, úgy lehetne talán a következőkhöz kapcsolódni, hogy egyik válasz-commentben Zoltán ezt írta

“...Az a nagyon érdekes jelenség az életben - legalábbis ebben hiszek, ez foglalkoztat -, hogy ha egyszerre és egyben látod ezt a két lépést, azaz képes vagy mindkét felet áldozatnak látni a maga sorsában - és még ráadásul képes vagy mindkét felet a dolgok előidézőjének és megoldójának is látni -, akkor mindkét ember életében képes lehetsz olyan tartós változásokat előidézni, ami túlmutathat egy szituáció felületes és látszólagos megoldásán. Valami ilyesmit ért talán a zen buddhizmus a dualisztikus gondolkodás meghaladásán...”

És itt jön az én reakcióm:

Ez a mindkettőt megérteni, meg mindkettő áldozat, vs mégis, itt “lent” olyan nehéz ezt dolgot kezelni, magamnak nagyon régen úgy szoktam leegyszerüsíteni, hogy kellő távolságból mindenki megérthető, sőt, ha nincs vele közvetlen dolgom, valamilyen érdek-kapcsolat, még sokkal közelebbről is. 

Nemes egyszerűséggel saját használatra ezt a szintet nevezem “isteni”, mindent megértő szintnek (empátia, kiváncsiság az emberi viselkedés rugói, stb. kell hozzá, a Kenya West idézetet (*) köszönöm, nem ismertem, nyilván nem mindenkit érdekel ez a szint.) Te itt ide emelkedtél...

Azután van az élet, a konkrét, és a harcai. Ott, ezen a szinten, hogy mit csinálsz, attól is függ, hogy melyik szerepet kaptad a kapcsolatban. Feszt meggyőződésem, hogy ha ketten vagytok a ringben (“test-test ellen”, valamilyen módon aktívan ártani akarnak Neked, otteni kontextusban fúrnak, stb.), akkor isteni szint becsukva, életmentés, surviving mód lép (a másik “szint”) lép működésbe, transzparensnek és “kegyetlennek” kell lenni, nem válogatni az önvédelem eszközeiben.

Transzparensnek, ami azt jelenti, hogy nyílt kártyával, mert általában a másik félnek előnyt jelent, ha szemben, mások előtt normális, megadja a kötelező minimum tiszteletet, mögötted meg ezerrel dolgozik ellened. Ha ezt felszínre hozod, egy fontos taktikai fegyvertől fosztod meg, bármit mond, tesz ellened már “beszámít” a közösség előtt, el kell kezdenie vigyázni...

Azután még sokféle pozicióban lehetsz olyan tartósan elviselhetetlen helyzetben (vagy a közelében!), amikor valaki surviving módra kapcsol. Lehetsz kettejük (1) közös főnöke, (2) HR-ese (vagy közvetetten érintett családtagja...) és természetesen általában (3) egyikük segítője, coach-a, pszichológusa, terapeutája. És persze lehetsz az (4) ártó fél, és a (5) szenvedő fél. 

Hogyan hasznos működni az (1)-ben, (2)-ben, (3)-ban, erről szól a témabeli írások 80-90%-a. A (4)-es eset már közepesen szélsőséges esetben praktikusan megközelíthetetlen, mint ember (Kanye West, a 45. USA elnök triviális és transzparens példák...), ha az (1), illetve (2) nem tud ellene hatékonyan eljárni (praktikusan eltávolítani az illetőt), a légkör mérgezése háborítatlanul folytatódik.

Az (5) pozícióban, ha szenvedő fél vagy, előtérbe kerül a hasznos ragaszkodás vs hasznos elengedés dilemmája. A surviving szintről írtam az előbb, harc. Ez a ragaszkodás opció. Azután, ha túl nagy a hatalom differencia, jöhet a katapult... 

(*) “I actually don't like thinking. I think people think I like to think a lot. And I don't. I do not like to think at all." (Kanye West)

Ui.: a végén tartok a tavaly nyáron elkezdett egyik projektemnek, hogy szigorú történési (nem megírási...) időrendben végigolvassam Asimov robotos-birodalmas-alapítványos saga-ját. 17 általa írt, plusz 2 db trilógia, ami tudtával és a hagyomány szerint a saga szerves részét képező 6 kötettel (A második alapítvány, és a Kalibán trilógia) kiegészítve 23 könyv. Asimov megoldási javaslata (plusz “Alapítvány győzelme” a mások által írt “A második alapítvány” trilógiaq záró kötete) bizonyos értelemben hasonlít a fenti Zoltán idézet-részlet megoldásához, mondjuk emberiség-léptékben. A megoldás eszerint buddhista eredetű meditáció univerzálissá válása, amikor a Gaia (a gondolkodó bolygó) rendszerében az egyes ember mintegy rákapcsolódik a többi emberre, és az univerzumra... 

Mindennapi notion-jaink, beszélgetéseink/reagálásaink egyértelműen besorolják az önzést a rossz, az önzetlenséget a jó kategóriába. A szociopatákat meg úgy emlegetjük, mint valami MARVEL antihőst. Azon gondolkoztam el ebben a postban, kísérletképpen, hogy hogyan lehetne tárgyalni ezt a látszólagosan végletes  outlier/szélsőséges állapotot egy egységes rendszerben, amelyben mindenki megtalálhatja a helyét... megpróbáltam rátenni őket a mindennapi ember térképére (az én térképemre...)...

Tétel (és az egész gondolatnenetet triggerelő alapgondolat): a szociopata alapvetően reflektálatlan, alkatilag, szerkezetileg, organikusan, 100%-osan empátia-hiányos (vagy tökéletesen compassion mentes empátiával rendelkező...), 100%-osan önző ember.

Az önzés skála a két szélsőséget is jelzi:

1. A félelemből, kishitűségből, vagy valamilyen nemes indítéktól (is?) vezérelten, végletesen szociálisan érzékeny, önmagát másokért valóságosan feláldozó, cselekedeteit akár kényszerűen is meghatározó (akár önveszélyes...) 100% compassion-től, empátiától vezérelt, 0% önzéssel jellemezhető emberi magatartást és a
2. a saját érdekében mindenkin szó szerint átgázoló szociopata, és - ahogy én látom -, a még szélsőségesebb pszichopata emberi magatartást.

Mint általában minden szélsőséges viselkedés, a végletek az optimálistól két irányban végletesen eltérő eredményhez vezetnek. Az első típusnak a saját érdekei szenvednek akár szélsőséges hátrányt, a másodiknak az összes kapcsolatban lévő többiek érdekei szenvednek akár szélsőséges hátrányt.

Az első csak betesz időt, energiát, teljesítményt az emberiség rendszerébe (akár végletesen sem veszi ki még a minimálisan önfenntartáshoz szükségest sem), a második csak kivesz onnan, vissza semmit sem ad.

Az optimális valahol a kettő között van a skálán, egyszerüsítve mondjuk azt, hogy az emberek természetes viselkedése ezen a skálán  vagy a 0-50%-os sávban van, vagy az 50-100%-os sávban van.

1. Az első csoport viselkedését a degree-től függően nevezhetjük általában (különböző mértékben) önzetlennek, akár naívnak is, inkább optimistának az emberek indítékainak megítélését illetően (és ebből eredően más területen is), akik magukból kiindulva képesek alapvetően jót feltételezni az embertársaikról.
2. A második csoportba tartozókat nevezhetjük (megint különböző mértékben) önzőnek, pesszimistának az emberek indítékainak megítélését illetően (és ebből eredően más területen is), akik önmagukból kiindulva alapvetően embertársaik viselkedési rugójának a - mások érdekeit akár szélsőségesen figyelmen kívül hagyó - önös érdekeket tartják. 

Az első csoportnak viszonylag nehéz megérteni a másik szélsőséget, mert valamekkora empátiát mindenkiről feltételeznek. Az empátia első közelítésben akár tekinthető a fordított skálának is, de a dolog bonyolultabb. Létezik ugyanis compassion-mentes (vagy valamilyen mértékben defektes...) empátia, amikor az egyén az empátiás-képességét saját, önző céljaira használja. 

Még egy fontos tényező van, ami meghatározó lehet ebben a térben, alapvetően az önismereten alapuló, az azt lehetővé tevő önreflexió, saját működésünkre folyamatosan kritikusan rálátó és azt ennek fényében változtatni akaró önirányítás.

Ahogy az önzés skálán a középtől, az elméleti optimumtól (amelyben dinamikusan kiegyensúlyozottan jelenhet  meg az önmagát fejleszteni képes önfenntartáshoz szükséges önzés faktora és a másokat megértő és segíteni kész alap emberi szolidaritás faktora) bármelyik irányban haladva ahogy valaki jellemző viselkedése, attitűdje fokozottan eltávolodik, növekszik benne a belső feszültség a külső világhoz való viszonyából eredeztethetően.

A végletesen önzetlen pólushoz közeledő viselkedés a saját élet sorozatos kudarcaiban, szélsőséges esetben akár megszűnésében jelentkezhet, a végletesen önző viselkedés pólusához közelítve az emberi kapcsolatok elhidegedése, kiüresedése, megszűnése következik be. Mindkettő - a szélsőséges mintákhoz közeledve növekvő - feszültséget generál.

Ez az így keletkezett feszültség lehet ártó, romboló, halálos, és egészséges töltetet/motivációt hordozó is lehet. Utóbbi, amennyiben önreflexió + kellő önismeret hatására az egyén lép, dolgozik magán, hogy aktívan csökkentse a fellépő feszültséget.

A túlságosan, szélsőségesen önzetlen egyén felismeri az egyensúlytalanságot, és elkezd beépíteni fékeket, szabályozókat, asszertívabbá válhat, és jobban figyelhet a saját alapvető érdekeire is. A túlságosan, szélsőségesen önző egyén a helyzetet felismerve és tarthatatlannak érezve (hideg, csak érdeken alapuló kapcsolatok, stb.) a meglévő empátiáját aktíválhatja, compassion-nel töltheti meg valamennyire és ezzel a kapcsolataiba melegséget, szeretetet vihet be.

Valószínű, hogy az eredeti konstitúció nem változik alapvetően, mégis jelentős eredmények érhetők el az ebből a szempontból az optimálishoz közelítő tudatosan megváltoztatott viselkedéssel, attitűddel. 

Mint minden jelentős, szélesebb értelemben vett kultúra-mátrixot (sok-faktoros mezőt...)  érintő változás, az ezen az önzetlenség-önzés skálán való tudatos araszolás is az optimális felé a legnehezebbek közé tartozik.

Nem tudom, minek kapcsán, talán ilyesmiről álmodtam (?), arra ébredtem, hogy valahogy néha felületesen gondolkodunk a flow-állapotról. Lehet, hogy ez a fogalom azért fontos nekünk, mert (1) magyar származású, aki megfogalmazta, vagy (2) olyan triviálisnak látszik, ha egyszer megismerkedik vele az ember, vagy (3) olyan nagy átfedésben van a boldogsággal, és arról is képesek vagyunk úgy beszélni, mintha olyan nagyonis kézzelfogható, tangible dolog lenne? Tudomisén, az (1)-es nem valószínű, a (2) és (3) nem zárja ki egymást...

És ez az opciós gondolatmenet mindjárt segített is... a boldogságról is sokszor leírtam, hogy szerintem közvetlenül keresni, megpróbálni “előállítani” hiábavaló dolog (sok-tényezős, szubjektív “áldott állapot”, amikor szerencsés a “csillagok együttállása”, azaz tele van X-tényezővel, amire nincs ráhatásunk...). Ami egy tudatos  törekvés célja lehet, az a saját, szubjektív komplett test-elme-szellem kiegyensúlyzottsági sávban való működésének elősegítése, aktív keresése.

Abban a ránk jellemző kiegyensúlyozottsági sávban azután van esélyünk rá, hogy amikor elengedjük magunkat, nem figyelünk annyira oda, akkor egyszer-egyszer meglephet minket az a bizonyos áldott, a mesékből oly jól ismert boldog pillanat. Az egy olyan whole body feeling, nem lehet eltéveszteni...

OK, kérdezheted, ez túl elméleti, de ha a boldogságra nem is, de ennek a kiegyensúlyozottsági sávnak az elérésére szerintem hogyan lehet tudatosan törekedni? A választott kapcsolataink, a minket körülvevő emberek, helyzetek, körülmények, tevékenységek lehetőség szerinti megválogatásával, amely megválogatást a minél teljesebb önismeretünk segíthet. Tehát hasznos hozzá az utóbbi, de ez mind nagyjából egyszerre zajlik.

No, a flow állapot eléréséről kb. ugyanezt gondolom. Ahogy a boldogságot, a flow-állapotot se lehet csak úgy “bekapcsolni”, mindentől függetlenül, tudatosan. Éppen azért, mert szinte semmitől nem független, hanem egy nagyon magas szintű szinergiája nagyon sok minket érintő körülmény együttállásának. Tudatosan egy olyan működési sáv (pl. tehetségeinkkel harmonizáló, sok szorgalommal “testet kapott” tevékenység) elérése, amelyben időről időre elérhetjük, vagy megközelíthetjük a flow-állapotot... amikor kicsit nem figyrlünk oda (tudatosan), amikor nem nagyon görcsösen akarjuk elérni...

Talán általánosabban is így gondolom, hogy azokat a magasabb szintű (rezgésű?) állapotokat elérni, amelyek oly sokszor lebegnek (szerintem sokszor délibábként...) a szemünk előtt, görcsösen akarva egyszerűen lehetetlen elérni. Szorgalmasan, tudatosan lehet dolgozni az egyes  tényezők, körülmények, helyzetek elérésén, de az eredményt nem lehet erőltetni. Hogy is szokták mondani, hogy már az utat élvezni kell, hogy esetleg ne fogyjon el a lelkesedés/energia/kitartás a cél elérésére? Ilyesmi... és akkor talán a flow, vagy a boldogság “csak úgy jön”, (mindig is csak) meglepetésként...

Kiválasztási szempontok... találkoztam eggyel, ami különböző változatokban, formákban meg szokott jelenni, de - valószínüsíthetően - az amerikai angolban egy különlegesen sűrített változat jött velem szemben a minap...

Amikor a csapat összeállítása folyt, a már felvett jogászok, ügyvédek több jelöltet is javasoltak maguk is Robert S. Mueller III.-nak, mint alkalmasakat a feladatra, akiket Mueller, a tapasztalt ügyész, többek közt 10 év FBI igazgatósággal a CV-jén és aki kimondottan nem egy szószátyár típus, mind elutasította.

Közben meg felvett néhány embert, akit meg nem értettek, hogy miért vett fel a csapatba. Van, akinek tapasztalata nem volt, de volt, akinek az extrovertált stílusa volt messze Mueller végletekig introvertált, cautious (100% kék...) stílusától...

Nem értették... se ezt, se azt... megkérdezték egyszer, mondja már meg, mi az, ami a különböző, de egyaránt kiválóan kvalifikált jelöltekből hiányzott, akiket ők javasoltak...

Mueller a maga bőbeszédű módján csak annyit mondott: “pizzaz”...

Na most itt kellett csinálnom egy kerülőt, sok könyvet már csak hangoskönyvben veszek meg, onnan ezt nem tudtam megfejteni, meg kellett vennem a Kindle változatot is, nehogy má’... (nektek így most csak ingyen...:-)))

Második lépés a The free dictionary volt (megnéztem az Urban-ban is, de ez volt a jobb.  

“Informal. 1. Dazzling style; flamboyance; flair. 2. Vigorous spirit; energy or excitement. [Origin unknown.].” (Informális. 1. Elkápráztató stílus; túldíszitettség; érzék. 2. Élénk szellem; energia vagy  izgatottság.)

Szóval lelkesedés...:-)))

Vezetőnek, managernek lenni jó (?). Mindenesetre ára van. Egy érdekes visszaemlékezésben akadtam rá a következő vallomásra... 

„...10 év után a bűnügyi osztály vezetője lettem. Ahelyett, hogy jelentős ügyekben folytattam volna tovább a vizsgálatokat, végtelennek látszó management meetingeken kezdtem el tölteni a napjaimat. Ez mind olyan unalmas és bürokratikus volt. Elkeseredve hívtam fel édesanyámat. ’Ez nem fair... már nem tudok haverkodni a hozzám beosztott US ügyész barátaimmal... Minden, amit mondok, úgy hallgatják, mint a főnöküket és nem mint az egyik barátjukat...’ – anyám kicsit csöndben volt a telefon másik végén... 

Ő, aki pszichológus volt, csak ennyit mondott, hogy ’meg kell hoznod egy döntést.  A hatalom neheztelést szül. Az emberek nem szeretik, ha megmondják nekik, hogy mit csináljanak. Tehát, ha te csak azt akarod, hogy szeressenek az emberek, akkor ne legyél vezető... De ha az akarsz lenni, meg kell tanulnod együtt élni a többiek neheztelésével.’ Okos szavai azóta is velem vannak...” 

Ja... az én fülemben egy kollégám, akkor beosztottam szavai maradtak meg. Már nem tudom, mit kérdeztem, mire mondta ezt, meg hogy pontosan mit is mondott, de ez volt a lényege: „Miklós, vezető nem lehet (igazi, tartós)  barátja a beosztottjainak...” (No, tudom, hogy ezzel majd sokan vitatkozni fognak, tisztelet nekik, örüljenek, ha tartósan nekik sikerült... és tudom, hogy van a holakrácia, amikor nincs vezető. Ebben nem hiszek, a tartósságában. A vágyat, a nekibuzdulást megértem... Szerintem egy (bármilen emberi csoportban formálisan, vagy informálisan, mindegy is, de mindig vannak vezetők...) 

(Az idézet forrása: Andrew Weissmann – Where Law Ends – Inside the Mueller Investigation)

"Egy-egy bolygó népességének pszichohistóriai trendje igen nagymérvű tehetetlenségi energiával terhelt. Csak olyasvalami képes megváltoztatni az irányát, ami legalább hasonló nagyságrendű tehetetlenségi nyomatékkal rendelkezik. Vagy a változást akaró emberek számának kell igen nagynak lennie, vagy pedig, ha az emberek száma viszonylag csekély, akkor a változás lezajlásához szükséges idő növekszik meg hatalmas mértékben."  

Mi is ez és honnan van?

Olvasgatom Asimov kibővített Alapítvány saga-ját. 17 könyv (a robot-os és birodalmi könyvekkel együtt), plusz 2 trilógia (összesen 6 könyv, amelyeket már nem ő írt, de valamilyen formában hozzájárult, egyet-egyet el is kezdett és más fejezett be), ezek együtt 23 darab könyv... Nekem kb. egy fél éves projekt volt, már csak egy pár van hátra...

Az van, hogy akárhányszor ezeket olvasom (nem először, de most először rakkolósan szoros történeti időrendi sorrendben), mindig megragad Hari Seldon figurája (nyilván nem vagyok ezzel egyedül...), és egy kicsit talán meg is próbálok belebújni a bőrébe...:-))) Nem nehéz, sok áthallásra akadhat az ember... a legjobb sci-fi, amit valaha olvastam...:-)))

Az egyik "idegen kezű" könyv, az Alapítvány és káosz egy passzusát gondoltam, most ide másolom. Hari Seldon már nagyon öreg, a Hollónak nevezik a pszichohistóriája alapján hirdetett sötét jövő miatt. Már szerte a birodalomban vagy 100 ezer tudós dolgozik már a pszichohistória projekten, de a császár és környezete egyre gyanakvóbban szemléli a felforgatónak érzett munkáját. Egy bizottság elé idézik, amely tárgyaláson ő kvázi vádlottként van jelen, és  a tárgyalás kimenetele akármi lehet, akár végzetes is. Ott mondja a fentieket (ld. első bekezdés) az egyik kérdésre válaszolva... 

Na most a 'pszichohistóriai trend’ helyébe nyugodtan behelyettesíthetjük mondjuk azt, hogy ‘kultúrája, (és annak hatása, vagy végzete)’... Az állítás érvényessége semmit sem veszít erejéből... A többi, akár tiszteletre is méltó erőfeszítés is kb.:  “malaszttal teljes...”...

Trump kezdhetne már foglalkozni azzal, amivel ex-elnökök szoktak, a róla elnevezett könyvtár alapításával. Kezdhetné mindjárt azzal, hogy elolvas egyet...

Ezeket olyan jól kitalálják... például Amerikában elkezdték a vámpolitikát erősen használni. Mindenki egyetért vele, meg is tapsolják, adott esetben választást is lehet nyerni vele (ha az ember másképpen nem szúrja el...), hogy azokat a fránya kínai árukat jól megvámolják. 

És tényleg, adott iparágban, ha van hazai gyártás/szolgáltatás, ami eddig drágának számított, lesznek nyertesek. De ne tévedjünk, akár a vámmal megterhelt magasabb árat, akár az addig nem versenyképes hazai, értelemszerűen magasabb árakat a fogyasztók fogják megfizetni. Ez lehet egy nemzet-stratégia is akár, de tudni kell, hogy ez  a tendencia a nap végén a fogyasztói árak emelkedésével jár (amelyek úgyis, minden beavatkozás nélkül is nőnének amúgy, de így kapnak egy határozott plusz árrés-elemet...).

Most büszkén mondják a franciák (és a többiek sorban), hogy a digitális szolgáltatásokat, a GAFA-monstrumokat (Google-Amazon-Facebook-Apple) nemzeti adókivetéssel “büntetik”. Hát ennek azután ki ne örülne?! Fizessenek a gazdagok! Aha... ebben az esetben még igazi hazai versenytárs sincs, hazai nyertes (cég, másik, egyenértékű szolgáltató) egyszerűen nincs, illetve a költségvetés (ajtó, ablak helyzet...). Se a franciáknak, se a németeknek, se az angoloknak... hogy kik fogják mégis megfizetni azt a plusz adót? Valamire jöjjél rá Te is...:-))) Ravasz, nem?

Továbbgondoltam a Paradicsomból kiűzetés történet okát... volt 2 különleges fa, az örökélet fája, meg a bölcsesség fája...

Amúgy érdekes, hogy az asszony készítette (elő) már akkor is a kaját (sőt, elő-kóstolóként is fungált...), benne megvolt a bátorság is, a kellő kiváncsiság (R&D...), hogy learassa a bölcsesség fájának gyümölcsét (azaz ő dolgozott...) és abból először “evék”... ez részben meg is látszik...:-))) A férj meg biztos olvasta az esti heraldot..

Na meg, állítólag volt egy másik fa is, a halhatatlanság fája, az meg ott kornyadozott...

(a kép Tiziano: Ádám és Éva...)

Ez a Buddha is... még a legszimpatikusabb a főnökök között, de azért elég bizarrul kezdődött. 29 éves volt, volt már felesége, gyereke is, Siddharta királyfi. Addig nem látott beteget, öreget és halált... OK, gyereket már tudott csinálni, de 3 évtizedig sikerült a szüleinek ettől megkímélnie... nem vicces, bizarr...

Akkor kikocsizott és látott egy beteget, egy öreget, meg a halált. Mindig megkérdezte a kocsist, hogy ez mi, az meg mondta neki, hogy ezek az emberi élettel együttjáró dolgok, ezeket nem lehet elkerülni...

Erre ez a hibbant (már bocs...) otthagyott csapot-papot, feleséget, gyereket (!!) és elkezdett zarándokolni, elkezdte különböző szekták rutinját követve sanyargatni magát, de egyik eredményével sem volt elégedett...

Végül leült jó hosszan egy fügefa alá, és egyszercsak megvilágosodott, megbuddhásodott... Rájött, hogy az élet szenvedés: betegség, öregség, halál vár ránk, és ez nem elkerülhető. OK, akkor mondjunk le a vágyainkról eleve, lépjünk ki ebből a mókuskerékből, és ugyan akkor se ússzuk meg ezeket, de legalább nem veszítünk semmit, mert semmink sincs, mert semmire se vágyunk...

Hát akinek ez jó business, hajrá. Szerintem ez egy marhaság...

PS.: Amikor kilépek a házból, vagy beleülök a hintaágyba a teraszon, két kis Buddha szobor van előttem egymástól talán 2-3 m-re a terasz szélén, a fűben (az egyik meditációs pózban, ászanában, a másik térdel)... Szeretem őket, megnyugtatnak akkor is, amikor már nyugodt vagyok...:-))) Ezzel az egész Buddha történettel sincs semmi baj, ő dolga... hogy mi benne a követendő, na, azt persze nem értem... Végülis cak az ökör következetes...:-)))

Egy könyvről... amikor elkezdtem olvasni, először azt gondoltam, ezt minden segítőnek és minden jövendőbeli kliensnek, páciensnek, lelki tanácskérőnek, és szülőnek (!) el kellene olvasnia... mert hogy a tréningeken, a hirdetésekben, az ajánlásokban mindig csak az van, hogy mi mindenre is jó a segítés, egy adott konkrét eljárás, beavatkozás.

Ez a könyv pedig, hogy stílusban maradjak (Jung...), megmutatja a shadow-ját/árnyékát a segítő tevékenységeknek. Ahogy mindenkinek, minden személynek van egy publikus, vagy publikusnak szánt personája, és egy árnyéka, amiről nem beszél, amiről nem akar beszélni, ez a gondolat kiterjeszthető a szakmákra, tevékenységekre is. Mindig jó többet tudni...:-))) Segít az eligazodásban, az orientálódásban...

Most, hogy végigolvastam a könyvet, már nem vagyok biztos... illetve biztos vagyok benne, hogy jó lenne, és főleg jó lenne, ha a benne foglaltak, akár vitatkozva is, de belekerülnének a szakmai és azon keresztül a laikus közbeszédbe, hogy ha nem lennének tabu-témák... Abban nem vagyok biztos, hogy ez utóbbi megvalósulhat-e egyáltalán... szerintem azok fogják elolvasni, akik nagyjából egyetértenek vele, legalábbis a kritikai gondolkodású megközelítésével és a többiek meg képletesen átmennek a másik oldalra... mindenesetre minden megy tovább a maga útján... a kutya ugat...

Mert ez a lényeg, egészséges kritikai gondolkozási attitűd nélkül nem biztos, hogy érdemes nekiugrani. Kemény sorok íródnak le konkrét eljárásokról, gyógymódokról, még diagnózisokról is. Őszintén, nem hiszem, hogy ha valaki valamelyiket a kritizált módon végzi, propagálja, előszöris ne dobná a sutba a könyvet, amikor az ő számára szent eljárás, diagnózis, stb. jön szóba (miközben esetleg a többi, neki kvázi semleges eljárás kritikáját akár kárörömmel is olvashatja... hja, az ember önző és kárörvendő lény...).

Egy „ez hülyeség, nem ért hozzá a szerző”-vel szerte a világon könnyedén elintézik a racionális, tényekre támaszkodó kritikai gondolkodás termékeit, ha az valaki személyes érdekkörét érinti...  

Alapvetően pszichológus írja a nagyközönségnek és a szakmának is, egy kicsit görbetükör, egy kicsit pamflet, sorra veszi azokat az előítéleteket, amelyeket ápol a szakma és rajta keresztül a nagyközönség a pszichológiai segítő tevékenység táplál általában a segítő folyamat irányában.

A szerző Szigeti Ildikó, pszichológus-tanácsadó és újságíró, a könyv a „Pszichobiznisz – A segítők hálójában” és most (2020.12.6.) éppen 1745 Ft az Alexandra online oldalán...

Akit érdekel a dolgok árnyoldala, aki szereti körbejárni a dolgokat, nem csak felületesen felkapni a divatos mém-eket, szeretni fogja... pszichológia, de annyira a levegőben lévő dolgokról, áramlatokról (mindfulness, ADHD, Rorschach test, pszichológiai tesztek (amelyeket sokszor a felvételiztetésnél használnak fel), család(fel)állítás, gyerekek és a pszichológus, és sok-sok minden más) van szó, és friss, olvasmányos, hogy bárki számára elérhető és együltében elolvasós (jó, képletesen, elég nagy betűvel szedve, de azért 300+ oldal...).

Na most fontos, hogy a szerző gyakorló pszichológus-tanácsadó, tehát nem akarja kiönteni a gyereket a fürdővízzel, nem érdeke neki se. Nem azt mondja, hogy a segítésre az adott helyzetben, adott személy számára nem lehet szükséges, de minimum hasznos. De azt állítja, hogy jól érdemes megfontolni, mikor fordulunk külső segítőhöz.

Mindkét esetre mond példákat: hogy sokszor feleslegesen fordulunk hozzájuk, és előfordul az is, hogy amikor helye lenne, nem tesszük, többek között például azért, mert azt a segítők valamiért (könyvben esetenként elmagyarázva) nem ajánlják, propagálják. De ahogy a cím sugallja, a szerző azt gondolja, és ezt mindenképpen le akarta írni, hogy amikor csak egyértelműen a pénzkereset válik a céllá, az bizony prostituálhatja az eredetileg ép és hasznos alapgondolatot is. És ezt mutatja meg témánként, hogy ez a prostituálódás hogyan is történik.

Az arányok a fontosak és a (legalább, minimum) „nem ártani” alapelv... mert hogy az emberi psziché kényes matéria, ami nem hasznos, nem biztos, hogy csak semleges, nem számít, bizony lehet, előfordulhat, hogy egyenesen árt...

Hipotézis, magyarázó elmélet, nem kell elfogadni, inkább gondolati keret, de helyesen használva lehet praktikus, forward looking erejű hasznosítása is... 

Az emberek 3 féle energia-csomaggal születnek, fizikai, szellemi és spirituális energiával. Ez folyamatosan megújul életük folyamán, amikor gátlódni kezd, majd megszűnik a megújulása, az az élet végét jelenti. Mondhatjuk úgyis, ez a három együtt az életerő, ami éltet, mozgat minket. 

A fizikai energia szintje az egyértelműbb, ez világosan követhető külsődleges jegyek alapján is, kevésbé érdekes, bár alapból persze meghatározó a sikereinkben, kudarcainkban. Vannak akár híres kivételek is, de általában a fizikai energia megléte meghatározhatja a siker/kudarc lehetőségét. 

Ennek a rövid esszének (próbálkozásnak...) a szempontjából a másik kettő, a szellemi és spirituális energia érdekes, ráadásul összevonva egy energia-csomagba, a szellemi-spirituális energia fogalmába. 

Mit értek energián? A teljesítőképességet, ami forr bennünk, aminek ki kell sülnie rendszeresen, meg kell nyilvánulnia tetteinkben, működésünkben. A hipotézis 2 axiómája/kiinduló tétele: 

1. Az emberek adott energia mennyisége nem különbözik jelentősen, a 3 szigmán belül (Gauss görbe, több, mint 95,45%) az emberek adott individuális megújuló energia mennyisége viszonylag szűk sávban mozog... Magyarul, kvázi ugyanannyi energival rendelkezik az emberek túlnyomó többsége. Azért nevezem axiómának, mert bizonyíthatlan, viszont a levezetésnek alapja.
2. Ez a kvázi hasonló mennyiségű energia minden esetben megnyilvánul, valahogyan „kisül”, nem lehet másképpen. 

És akkor a hipotézis: az életünk folyamán naponta megújuló szellemi/spirituális energia mennyiség „kisülésének” 3 lehetséges módja van (általában egy-egy emberre lebontva valamennyi %-ban mindegyik kisülési mód jelen van, ritka szélsőséges esetben egy-egy embernél valamelyik, vagy valamelyik kettő túlnyomó jellegű: 

1. Pozitív, adekvát felhasználás, amikor az energiából hasznos teljesítmény keletkezik, amikor valaki megtalálja a helyét a világban, munkájában, magánéletében.
2. Destruktív felhasználódás, belső, amikor valaki nem találja a helyét a világban és a saját energiája belülről rágja, felemészti, pl., legtöbbször pszicho-szomatikus betegségek megjelenési formájában.
3. Destruktív felhasználódás, külső, amikor valaki nem találja a helyét a világban, valahogy megússza, hogy a kitörni akaró energia őt magát tegye tönkre, ezért ez egyetlen mód az energia kitörésére mások, mások életének tönkretétele. 

Igazi, autentikus sikerről csak az (A) esetben beszélhetünk, de a (C) eset is vezethet külső sikerre, mások letaposásán, tönkretételén, nemtelen felhasználásának árán. A (B) eset egyértelmű kudarc, az én személyes megítélésem szerint a (C) is az... Lehet, hogy valakik szerint a (C) végülis  a (B)-be torkollik, sokáig szerettem volna ezt hinni én is, már nem vagyok biztos benne... Az (A) megoldás megkeresése/megtalálása nem triviális, szerencse is kell hozzá, sok minden kell hozzá, de persze, mi is kellünk hozzá. Ilyen értelemben saját sikerünk kovácsa mi (is) vagyunk... 

Lefordítom ezt egy adott szervezeten belüli működésre. Szoktam hallani, olvasni, hogy „én nem szeretem a „hivatali politikát”, azért vagyunk bent, hogy dolgozzunk, és mindenki érdeme szerint érvényesüljön...”. Kezdem azzal, hogy meglepne, ha lenne valaki, például Te, aki ezt most olvasod, aki ne tudna számos példát felsorolni arra, hogy emberek egy szervezetben kifejezetten nem érdemeik alapján, hanem „ügyességük”, manipulációs zsenijük, talpnyalásuk, könyöklésük, abszolút elvtelen törtetésük alapján jutnak a szervezet kulcs-pozícióiba... OK,  vajon ezzel a szellemi-spirituális energia hipotézissel magyarázható-e ez? Nem csak magyarázható, hanem pont erről jutott eszembe, hogy ezt szerettem volna már régóta egy leegyszerűsített modellel megmagyarázni...:-))) Ez az a leegyszerűsített modell... 

Még valami ehhez. A szélhámosok, a csalók első látásra abszolút kedves, hiteles, dinamikus, optimista embernek látszanak, ez triviális. Ha rá lenne írva a fizimiskájukra, hogy mik, semmit se érnének el. Éppen ez a lényeg, hogy pont az ellenkezőjének látszanak... 

Tehát, ha meg akarod érteni egy konkrét ember szerepét egy szervezetben, ne a szavaira, a külsőre, a viselkedésére figyelj, hanem két dologra: (a) hogyan teljesít, (b) milyen a fizikai (itt bejön!) és szellemi fitnesssége, rezilienciája az idő függvényében. 

Ha jól teljesít, jó esély van rá, hogy energiájának nagy rész (A) típusú. Ha a fizikai, szellemi rezilienciája romlik, emészti magát, „kiégési” tüneteket mutat, érdemes segíteni neki, hogy módosítson valamin az életében (ez lehet életének bármelyik területe), biztosan tudható, hogy az energiája, ami kérlelhetetlenül kitör/”kisül”, belülről emészti. 

Ha viszont az értékelhető teljesítménye kicsi, vagy zéró (amit ügyes nyüzsgéssel, elterelésekkel, másokra hárítással és még ezer kreatív ötlettel palástol) és még köszöni jól is van, biztos lehetsz benne, hogy az energiája manipulálásban, furkálásban, mások hamis színben feltüntetésében, stb. nyilvánul meg. Az energia mérleg nem hazudik: teljesítmény nincs, vagy minimális, belülről nem rágja semmi, akkor manipulál... Bármi más excuse keresése felesleges, ellenjavallt... Ez ilyen egyszerű...