Vezetői coaching

Az Actors Studio hires interjú sorozatában láttam/hallgattam őt ma délután az MGM-csatornán. Az utolsó 5 percben van egy kérdez-felelet rész, ahol a színész-hallgatók kérdezhetnek a meghívottól. Ami megfogott és érdemesnek találtam idehozni, az két hallgatói kérdésre adott válasz volt, mert sokkal többről volt bennük szó, mint a színészetről… 

A kérdés: “Tegyük fel, csinál valamit a színpadon, a kamera előtt és nem tartja jónak, nem szereti magát benne, és valahogy nem sikerül ‘elengedni’ ezt az érzést. Az érdekelne, ha tudna tanácsot adni nekünk, hogy ha beszorulva érzi magát ebbe a negatív világba… 

Válasz (közbevágva szinte): “… ha valakivel ez megtörténik, ez nem jó, ez negatív különböző okokból. Sztaniszlavszkij azt mondta (hires orosz/szovjet rendező és színház-teoretikus, szó volt róla  a beszélgetésben, hogy korán, fiatal korában találkozott az ő írásaival) egy Othello előadás kapcsán (jegyzetei szerint) annak a színésznek, aki Brabanciót játszotta: 

‘Ne gondold, hogy az egészet végig, mindig, teljesen jól meg tudod majd csinálni, lehet, hogy hétfő este tökéletes leszel, kedd este meg folytatod és valahogy nem indulsz be (nem “szállsz fel”  (take off) az eredetiben), valahogy nem jön az inspiráció. 

Mindannyian ismerjük azt, amikor azt mondja valaki: ‘A mai előadás fantasztikus volt!’…  ez az az este általában, amikor éppen nem így volt… nagy érzelmeket mutattál, kiabáltál, stb. , az emberek meg elszenderetek (horkant egyet ezt jelezve), mert az igazán nagy dolog az, hogy ha kimész a színpadra és belekerülsz az előadás flow-jába (fluid performance) és azon belül improvizálni tudsz. 

És esélye van annak, hogy ha elcsendesíted magad (széles mozdulattal a két kezét maga előtt egy vízszintes vonalat követve széttárja) és eltávolítod magadtól ezeket a negatív gondolatokat, akkor sikerülni fog a “felszállás”… És ezek a pillanatok… mágikusak… 

Ilyenek történnek… ez jöhet a forgatókönyvből, jöhet az írás természetéből, vagy a rendező egy megjegyzéséből, bármi beindíthatja… néha meg nem… de nem szabad emiatt aggódnia… ne gyötörje emiatt magát… (a kérdező lány halkan: “Köszönöm”…). Mert végülis egyikünk sem igazán fontos… 

A másik cinikus dolog, amit mondani fogok magának, ami akár kicsit sokkoló is lehet: ha egyikünk (körül mutat egy kis sugarú, felemelt mutatóujjú, körbe mutató csukló-mozdulattal a nézőtéren) sem fog soha többé (színészként) játszani… (hatásszünet) a világ tovább fog forogni, nem áll meg… (csendes, kicsit megilletődött nevetés fut át a közönségen). Ha én nem kerültem volna újra a színpadra? Ennyi volt… Kit érdekel (Who cares)? 

És ez egy nagyszerű érzés, ezt tudni… így könnyebben tudod venni a dolgokat… ahogy lesz, úgy lesz… Van egy mondás, ami segíteni szokott nekem (keresztbe fonja a kezét a mellén, ugye, a “szakkönyvek” szerint ez az elutasítás/elzárkózás jele, de ha már ‘mindenki’ ismeri, ugye, nem titok, kevésbé hat…, itt mindenesetre kontrasztos a tartalommal, ami inkább felszabadító jellegű…): ‘A ma az a holnap, ami miatt annyira aggódtam tegnap…” 

Egy másik kérdésre (hogyan éli bele magát Hopkins a szerepbe, a szerep karakterébe), Hopkins azt válaszolja: sehogy. Mindig ugyanazok maradunk, akik játszanak egy szerepet. A dolgok a nézők lelkében játszódnak le. Clint Eastwood-nál senki nem játssza jobban Clint Eastwood-ot. Például a Dirty Harry-ben, ahogy megkérdezi a kocsmában, mi a probléma, azután kisétál, megnézi a fickót és egyszerűen lelövi (“Make my day!”), ezt senki nem tudja így utána csinálni… vagy Brando a Keresztapában, amikor a macskával játszik és csak mesél (itt utánozza), egyszerűen felhasználta a macskát, meg az egész, adott helyzetet/környezetet és az egész jelenet ettől volt varázslatos…

Ha idáig sikerült elolvasnod, nem szeretném megtörni a varázst, Hopkins bölcsességének a varázsát… szerintem értjük egymást… 

Szilágyi Miklós - coaching.szm@gmail.com

Őri Sándor 2012-es Konfuciusz bölcseletei – Lun jü című könyvében néztem ennek utána… egy-két idézetet kiemeltem – teljesen esetlegesen, ide-oda lapozgatva:

“Zigong így kérdezett:

Akit környezetében mindenki egyaránt szeret, arról hogyan vélekedsz?

A Mester így felelt:

Ez alapján véleményt formalin még nem lehet.

(Zigong tovább kérdezett):

És akit a környezetében mindenki gyűlöl egyaránt, arról milyen véleményt mondanál?

A Mester így felelt:

Véleményt alkotni még ebből kiindulva sem lehet;

Mert mindez nem ér fel azzal,

Mint amikor valakit a körülötte lévő jók szeretnek,

Akik pedig körülötte nem jók, gyűlölnek.”

“A Mester mondotta:

Régen, aki tanult, azért tette, hogy önmagának felaljen meg;

Ma, aki tanul, azért teszi, hogy megfeleljen más embereknek.”

“Qu Boyu üzenetével jött egy ember Konfuciuszhoz.

Konfuciusz, miután együtt leült vele, így kérdezte:

Hogy van az urad?

A másik így felelt:

Az uram arra vágyik, hogy hibája kevesebb legyen,

De még nem volt képes arra, hogy ehhez felérjen.

Miután az üzenet hozója kiment,

A Mester így szólt:

Micsoda üzenet! Micsoda üzenet!”

“A Mester mondotta:

Aki nem áll önmaga helyén,

Az nem tervezi saját irányítása menetét.”

“Zigong a helyes korményzás felől kérdezett,

mire a Mester neki így felelt:

Legyen elég élelem és legyen elég fegyver,

S a népben bizalom és szavahihetőség éljen!

Zigong így folytatta:

Ha valamelyiket el kellene vetni, elkerülhetetlenül,

Akkor melyik lenne az első ezen három pont közül?

A Mester ezt felelte:

Vesd el a fegyvereket!

Zigong tovább kérdezett:

Ha még valamelyiket el kellene vetni, elkerülhetetlenül,

Akkor melyik lenne a következő a maradék kettő közül?

A Mester pedig így felelt:

Vesd el az élelmet!

Mert ősidőktől fogva a halál egyszer mindenkire rátalál,

De a nép bizalom és szavahihetőség híján,

Nem fogja tudni min megvetni a lábát.”

“Konfuciusz mondotta:

Háromféle barátság van, mely hasznos,

És háromféle barátság van, mely káros:

Az egyenesek barátsága,

az őszinte szavúak barátsága,

s akiknek ismeretei tágak, azok barátsága hasznos.

Az egyoldalúan megtévesztők barátsága,

a megnyerően kedveskedők barátsága,

és az ékesszólásban jártasak barátsága pedig káros.”

“Konfuciusz mondotta:

Három dolog van, melyek élvezete hasznos,

és három dolog van, melyek élvezete káros:

Élvezni, ha a tradíciók szabályiból öröm fakad;

Élvezni, ha a helyes úton az ember megfelelőn halad;

És élvezni, amikor sok kíváló-erényű barát akad;

Ez mind hasznot ad.

Ám élvezni, ha öröm a fennhéjázás,

S ha élvezet a semmittevő kóborlás,

S ha élvezet öröme a lakmározás;

Ez mind károkozás.”

 Lejegyző (másoló) írnok: Szilágyi Miklós - coaching.szm@gmail.com

I know something but I don’t know that I know it. (Tudok valamit, de nem tudom, hogy tudom…)  – Ilyen (sokszor) van… Azt hiszem ez az, amiben a például a coaching segíthet.

Ezt akár be is lehetne illeszteni az "elevator speech"-be: "Segítek felfedezni azt, amit a coachee tud, de nem tud róla, hogy tudja..." 

Szilágyi Miklós - coaching.szm@gmail.com

Ezt a blog-bejegyzést vendég-bloggerként írtam az ICF (International Coaching Federation) hazai tagozata által fenntartott www.icfcoachklub.hu site-jára írtam, ott jelent meg először (ennek a blognak a tartalmát egyébként tudomásom szerint a HR Portál is átveszi). 

Olvasgattam ez egyik angol nyelvű LinkedIn (szakmai közösségi site) ICF csoportjának fórumán a most már 6 hónapja tartó végtelennek tűnő (majdnem 600 hozzászólás a világ minden tájáról) bejegyzés-folyamát arról, hogy ki hogyan mutatkozik/mutatkozna be coach-ként, mit emelne ki, hogy egy úgynevezett “elevator speech”-ben “megfogja” a hallgatót.

Ugye, ez az a közmondásos helyzet, amikor néhány 10 másodpercre egy fontos emberrel egy liftbe kerülsz, aki ha megtudja, hogy Te mi mindenre vagy képes, fantasztikus, soha nem látott lehetőségek nyílhatnak meg előtted. És ezen a néhány 10 másodperces liftbeli prezentáción, az “elevator speech” hatékonyságán múlhat ez a lehetőség… 

Nos, voila, a cikk… 

http://icfcoachklub.hu/2012/08/21/az-irnok-avagy-a-jo-hir-hozoja/ 

Szilágyi Miklós - coaching.szm@gmail.com

Ma dolgom volt a bankban, olyan dolog, amit személyesen kellett intézni (ilyen egyre kevesebb van általában). Egyik nagyobb magyar bankról van szó, amelynek viszonylag a közelünkben is van néhány fiókja, az egyikhez szoktam járni, útba esik. Ma kicsit másfelé volt dolgom, nem volt ügyintéző-specifikus  dolog, gondoltam egy fizikailag közelebb eső fiókban elintézem és ezzel megtakarítok időt és talán 6-8 km-t. 

Délután 2 óra körül léptem be a fiókba, dög meleg kint, bent kellemes hőmérséklet, keresem a ma már szokásos jegyköpő automatát, valami van, de az nem az. OK. Senki, síri csönd, mikor beljebb lépek az ügyfél térbe, csak a 4 asztal közül 3-nál ülő banki alkalmazott közül az egyik beszél kedvesen telefonon egy ügyféllel. 

Mivel amúgy halálos csend van, pontosan lehet hallani az ő részét, egy hölggyel beszél, régen ismerheti, keresztnevén szólítja, a hölgy befektetések után érdeklődik, különösen az arany-alapú befektetési papírok után. Az alkalmazott kedvesen megígéri, hogy amellett, hogy szóban is ad némi tájékoztatást, el fogja küldeni a különböző lehetséges alternatívák ismertetőit. Majd leteszi a kagylót és tényleg beáll a halálos csend. 

Csak a keyboard-ok hangja hallatszik, mind a hárman szorgosan dolgoznak. Leülök, néha rájuk-rájuk nézek, nem nagy az ügyféltér, mind a hárman pontosan tudják, nem hülyék, hogy valaki jött, de pillanatnyilag sürgősebb dolguk van. 

Előveszem az okos telefonomat, megnézek egy-két mailt, Facebook-ot, néha felnézek, próbálok szemkontaktust teremteni, az istennek nem lehet. Majdnem teljesen szembe velem egy fiatal lány ül, neki keményen lefelé kell néznie, hogy ha nem akar észrevenni, balra a gondos frizurájú fiatalember meg se mozdítja impozáns fejét, szeme a számítógépre ragad, és csak az ujjai mozognak serényen. A telefonáló hölgy hamar felzárkózott, szem tapad, ujjak serényen… 

Még kétszer próbálok valamit csinálni a telefonomon (normál helyzetben hónapokat ki tudnék húzni vele teljesen egyedül, csak áram legyen, meg internet, de off-line is tele van könyvekkel, pdf-ekkel, amelyeket ha nem adódik majd egyszer egy ilyen alkalom, a büdös életben nem fogok elolvasni), de igazából for már a vérem, kint várnak a tűzforró fekete autóban, ezekre a f…  s…. fejekre nem érek rá…

Komolyan, ilyen nincs… ma amikor fiókokat zárnak be (lehet, hogy ezt már bejelentették? De azt se hiszem, mert egyszer voltam  egy (másik bank)  olyan fiókjában is, amit azon a hét végén zártak be, ott is több élet volt ennél, sőt, ott volt élet, ott éreztem az emberek fájdalmát, az ügyfelek is sajnálkoztak, olyan emberi volt az egész… ez meg olyan mint egy viasz-bábú Pantheon, Madame Tusssaud-nál…). 5 perc türelmem volt, akkor felálltam és elmentem… köszönéssel se volt baj, akkor se köszöntek, amikor bementem… 

No, akkor mégis elmentem a kicsit messzebb lévő fiókba. Az egy kicsit nagyobb, lehet, hogy ezért, ott van ez a sorszám-köpő, itt is egyedül voltam (mondtam délután 2 és 3 között, holt idő…). Le se tudtam ülni, amikor már szólt egy kedves fiatal ügyintéző, hogy “már hívtam”, fölnéztem és tényleg, már az asztala feletti kijelzőn ott volt a számom, még azt se tudtam megnézni, hányas… (mondtam is magamban, milyen gyors, ő is elmosolyodott és a mellette lévő boxban lévő hölgy is csendesen…) …nem voltam nehéz ügyfél, pimf dolgok, villámgyorsan ment, már kész is voltam. Szerintem itt se voltam bent többet, talán 6-7 percet, de az ügyem elintézésével együtt. 

Tehát mi az ábra? Ugyanaz a napszak, ugyanaz a bank, ugyanaz a heyzet (egyetlen ügyfél) és ég és föld… Szóval ne mondja senki nekem, hogy egy cégnél minden a vezérigazgatón múlik… egy fenét… ha így lenne, az egyik alapján felejtős, a másik alapján kíváló, ugye, hülyeség? A helyi vezetőn ugyanakkor azt hiszem sokkal több múlik, mint néha gondoljuk. Mindig meg fogom tenni azt a pár plusz kilometer… és némi coaching, tréning, mit tudom én, redressement az egyik fióknak elkelne… 

Szilágyi Miklós - coaching.szm@gmail.com

Tulajdonképpen útálom a háborús, harci hasonlatokat... próbálom őket elkerülni, de ide most tényleg ez a megfelelő...

Félig technikai megjegyzés: ez az egyik kedvenc Federer-ütésem, a backhand slice/nyesés, pattanás után alig ugrik fel, nehéz belőle támadót ütni... 

Vagy 30 éve írt egy könyvet W. Timothy Gallwey A belső meccs a teniszben (The Inner Game of Tennis) és ez mostanában nagyon foglalkoztat, részben újra olvasom, meg találtam tőle későbbi, kifejezetten üzleti coaching témájú könyveket is. Ebből a (tenisz-)könyvből az 1 milliót közelítő példányt adtak el szerte a világon sok-sok kiadásban (legjobb tudomásom szerint magyarul nem elérhető). Már írtam valahol, hogy még nem foglalkoztam az üzleti coachinggal, amikor megvettem, kifejezetten, mint tenisz-játékomat segítő irodalmat... és később nagyon örültem, amikor megtudtam, hogy 2 legyet egy csapásra, mert Gallwey elismerten az egyik úttörője az üzleti coachingnak is, abban a formájában, ahogy ma ismerjük...

Tenisz könyve nem a technikával foglalkozik, azt csak érinti, hanem azzal a „meccsel”, ami játék (edzés, meccs, mindegy...) közben belül, a játékos lelkében, az „irányító-központban” zajlik (emlékeztek Woody Allen Amit mindig tudni akartál a szexről, de sohasem merted megkérdezni című filmjének arra a szkeccs-film részletére, amelyben a szerelmi légyott alatt a férfi szervezetében lejátszódó folyamatok tréfás/ironikus megszemélyesítése egy irányító-központ személyzetének az összehangolt munkájával történik?) .

Most nem megyek bele ennek a könyvnek a részleteibe, erre össze kell majd kicsit szednem magam, hogy egy ilyen blog-bejegyzés méretűre zanzásítsam (bár maga könyv is  karcsú és vékony, de annyira sűrű...). Mindössze „felvezettem”, hogy miért van már történelme is, hogy a tenisz (és sok más sport) és az üzleti élet törvényszerűségei oly sok ponton tudnak találkozni... ha eléggé figyelünk...

A vasárnap végetért amerikai, kemény-pályás, szezon-nyitó, fontos tenisz-tornájának, a Cincinnati tenisz-sorozatnak a két egyes döntőjéről jutott eszembe újra, hogy mennyire sok területen alkalmazható tanulságokat hordoz egy-egy teniszmeccs.

Az érdekesség az volt, hogy mindkét döntő, a férfi és a női is hasonlóan kezdődött. A papírforma (éppeni világranglista helyezés) szerinti előre rangsorolt játékos fölényesen nyerte az első set-et. Federer 6:0-ra (!!) Djokovic ellen és a német Kerber 6:1-re a kínai Li ellen.

Álljunk meg itt egy pillanatra. Mi történik az életben, amikor egy nagy feladat elé kerülünk, elkezdjük megcsinálni, és valahogy nagyon könnyen jönnek az első rész-sikerek, nagyon megy  a szekér, Csíkszentmihályi úr flow-jában feredőzünk, minden sikerül – és ha ez egy zéró-összegű játék, stb. -, akkor ezzel egyidejüleg az ellenfelünk meg nem találja magát, nincs formában, szinte alvajáróként van jelen?  Tulajdonképpen már csak egy kis erőfeszítés, és mienk a trófea, minket vesznek fel az egyetemre, az állásba, karnyújtásnyira vagyunk a teljes sikerhez? Nagy az esélye annak, hogy elbízzuk magunkat, könnyebbnek tűnik pillanatnyilag a feladat, mint ahogy számítottunk rá, egy kicsit visszaveszünk (ennyi is elég lesz...), ilyenek... Állj meg itt egy pillanatra és gondolj bele, Veled hányszor fordult elő ez, vagy valami hasonló?

Egy bibi van, az ellenfél (zéró-összegű játékok/játszmák/helyzetek esetén, amikor amit én megnyerek, a másiknak el kell veszítenie, az összeg nem változik, tehát a totál változása zéró). Ő egyszerre csak arra „ébred fel”, hogy komoly hátrányba került, és hogy ő kerüljön ki a végén győztesen, őt válasszák ki, stb., ahhoz alaposan fel kell ráznia magát, legalább dupla erőfeszítésre van szüksége, hogy innen nyerjen, megfordítsa a meccset, mintha az elején sikerült volna „megfognia”... Ez benne, ha igazi játékos (ez sokkal többet jelent a jó technikánál, hidegvért jelent, képességet a fókuszálásra még ebben a nehéz helyzetben is arra, amin változtatni kell, nem billenti ki a pillanatnyi nehezebb helyzet, csinálja, újra felépíti a saját játékát... és majd meglátjuk, az mire lesz elég...), akkor hihetetlen energiákat tud felszabadítani, és ahelyett hogy megadná magát a helyzetnek (ma ő a jobb és kész...), feláll és újra kezdi, mintha mi sem történt volna...

És mi van azzal, aki erre jelentős előnyre szert tett? Nos, itt például mind a két döntőben az történt, hogy párhuzamosan az ellenfelek feltámadásával (és soha ne felejtsük el a mondást, mindenki optimális esetben annyira jól tud játszani, amennyire a másik hagyja/engedi...) Federer kicsit, de Kerber esetében nagyon kiengedtek és kiesett a kezükből a labdamenetek, a játszma irányítása. Legalábbis egy időre... Persze, nekik is vannak, lehetnek tartalékaik, amit mozgósíthatnak, ahogy a sportriporter az egyik mérkőzésen  megfogalmazta: itt most azért már több kell Federer-nek, ha nyerni akar, mint az első setben, ha Djokovic ennyire vissza tudott illeszkedni a saját harcmodorába...

Hát igen, Kerber egy fordulópont után (második gémben, amikor Li 4:3-ra vezetett, Kerber egy nagyon hosszú játékban – amelyben mindketten többször voltak már csak egy pontra a játék megnyerésétől – végülis veszített és ezzel a set-ben stratégiai, gyakorlatilag behozhatatlan hátrányba került) összeomlott és a végül 1:2-re elveszített mérközés végéig nem is sikerült újra megtalálnia magát.

Federer-éknél is hajszálon múlt, hogy nem került sor egy döntő set-re. Míg az első set-ben Federer Djokovic  összes saját szerva-játékát megnyerte (természetesen a sajátjain kívül), a másodikban egyetlen egy Djokovic szerva-játékot sem tudott megynyerni és csak egy nagyon szoros 8:6-ra megnyert tie-break döntotte el az ő javára a mékőzést (6:0, 7:6). Neki sikerült megmentenie a mérkőzést, de aki végig látta a két set-et és a tempót, amivel a padlós első set után rohamosan jött fel Djokovic, egyre jobban játszott, nem tudja elkergetni a gondolatot, hogy vajon milyen eredménnyel zárult volna a harmadik, a döntő set... Djokovic tovább javul és végül győz, vagy azért Federer is tud még mozgósítani energiákat, koncentrációt, és ugyan nem olyan simán, ahogy az első megnyert set eredménye sugallta, de azért elég komfortosan győzni tud végül? Mindegy, az annalesekben, az évkönyvekben az fog állni: Federer-Djokovic 6:0, 7:6...

Nem elég megnyerni az első set-et... Nem elég, hogy az elején jól csinálod, benne vagy a flow-ban, a groove-ban, stb, a lényeg, hogy a végéig bírd lelkesedéssel, erővel, energiával, kitartással, és a rész-veszteségeknél ne veszítsd el a fejed, de ne is lazulj/engedj ki, még ha nagyon el is szaladsz az elején... a 10 km-es úszásnál a 10. km végénél kell az első helyen beúszni, és ahogy a tenisznél mondogatni szoktuk, van egy Legfontosabb Labda, azt mindenáron Neked kell megnyerni: a legutolsót... a projekteknél, más típusú munkáknál is nagyon-nagyon fontos, hogy ne csak a kezdéshez, az elinduláshoz legyen kedved, motivációd, energiád, hanem a befejezéshez is...

Szilágyi Miklós – coaching.szm@gmail.com

From the time of W. Timothy Gallwey’s book of The Inner Game of Tennis it’s ABC that the experience, the life-changing ideas are transferable from one area to the other and especially from tennis to the business world… 

From both single finals of the this year Cincinnati tennis championship there seems to me one conclusion: the war is the one you should win, some battles you can lose on the way to the win but the most important battles you should win anyhow… 

That’s the lesson a lot of times from tennis matches where there is no draw, somebody will leave the court as winner and somebody as loser.  There is no time limit, there is a tool, the tie-break but even with this a tennis match could be really long (last year in Wimbledon Isner and Mahut had palyed 11 hours, the score of the longest tie-break in history was 70:68…)

Federer has in 20 minutes won the first set against Djokovic at 6:0 (!!!). Then, in the second set he wasn’t able to break Djoko’s serve games and in a very tight tie-break at the end of the second set he won 8:6…

Kerber has beaten Li in the first set at 6:1, then he lost the second at 3:6 and then, he lost the third one at 1:6. Li was very convincing from the second set on, she payed really very very well. Let’s not forget that Kerber has earlier beaten here Serena Williams (after Serena’s long winning rally in this year) and Kvitova while Li has beaten Venus Williams (32!) who is now back in the game. The turning point in this final was at 4:3 (to Li) in the second set where in a long game where Kerber wasn’t able to win… She has practically collapsed from that moment on, the time was not enough to revive herself (OK, also, Li played as I said  extremely well til the end of the match). 

In the Federer-Djokovic match the second game was a very little bit rather towards Djokovic, he was really be able to come back quickly after the devastating  0:6… His forehand cross shots had newly become phenomenal, and Federer has sometimes too much pushed the backhand of Djokovic, even at the net, instead of ending the rally by some short cross volleys… Anyhow, in the tie-break (at this level the tie-break is impossible to say who will win, it’s so intense…) Federer has won with an inch… Who knows what could have happened if by chance it was Djokovic who won the  second set?!

Both Federer and Kerber has won in a royal way the first battles, the first sets. And in both cases it were the opponents who profited from the situation, who have been empowered from their temporary losing situation. Federer has won finally but Kerber has lost the confidence in his play for the rest of the match… 

What is happening inside you when you are winning the first set in your life? In your battles: are you just letting go temporarily  your enthusiasm, your interest or are you keeping or even make stronger the steam what fuels your whole physical and psychical engine?

These two matches were excellent exemples how it works and how you shouldn’t lose your steam when in the winning stream…  

Miklos Szilagyi - coaching.szm@gmail.com