Nem tudom, minek kapcsán, talán ilyesmiről álmodtam (?), arra ébredtem, hogy valahogy néha felületesen gondolkodunk a flow-állapotról. Lehet, hogy ez a fogalom azért fontos nekünk, mert (1) magyar származású, aki megfogalmazta, vagy (2) olyan triviálisnak látszik, ha egyszer megismerkedik vele az ember, vagy (3) olyan nagy átfedésben van a boldogsággal, és arról is képesek vagyunk úgy beszélni, mintha olyan nagyonis kézzelfogható, tangible dolog lenne? Tudomisén, az (1)-es nem valószínű, a (2) és (3) nem zárja ki egymást...
És ez az opciós gondolatmenet mindjárt segített is... a boldogságról is sokszor leírtam, hogy szerintem közvetlenül keresni, megpróbálni “előállítani” hiábavaló dolog (sok-tényezős, szubjektív “áldott állapot”, amikor szerencsés a “csillagok együttállása”, azaz tele van X-tényezővel, amire nincs ráhatásunk...). Ami egy tudatos törekvés célja lehet, az a saját, szubjektív komplett test-elme-szellem kiegyensúlyzottsági sávban való működésének elősegítése, aktív keresése.
Abban a ránk jellemző kiegyensúlyozottsági sávban azután van esélyünk rá, hogy amikor elengedjük magunkat, nem figyelünk annyira oda, akkor egyszer-egyszer meglephet minket az a bizonyos áldott, a mesékből oly jól ismert boldog pillanat. Az egy olyan whole body feeling, nem lehet eltéveszteni...
OK, kérdezheted, ez túl elméleti, de ha a boldogságra nem is, de ennek a kiegyensúlyozottsági sávnak az elérésére szerintem hogyan lehet tudatosan törekedni? A választott kapcsolataink, a minket körülvevő emberek, helyzetek, körülmények, tevékenységek lehetőség szerinti megválogatásával, amely megválogatást a minél teljesebb önismeretünk segíthet. Tehát hasznos hozzá az utóbbi, de ez mind nagyjából egyszerre zajlik.
No, a flow állapot eléréséről kb. ugyanezt gondolom. Ahogy a boldogságot, a flow-állapotot se lehet csak úgy “bekapcsolni”, mindentől függetlenül, tudatosan. Éppen azért, mert szinte semmitől nem független, hanem egy nagyon magas szintű szinergiája nagyon sok minket érintő körülmény együttállásának. Tudatosan egy olyan működési sáv (pl. tehetségeinkkel harmonizáló, sok szorgalommal “testet kapott” tevékenység) elérése, amelyben időről időre elérhetjük, vagy megközelíthetjük a flow-állapotot... amikor kicsit nem figyrlünk oda (tudatosan), amikor nem nagyon görcsösen akarjuk elérni...
Talán általánosabban is így gondolom, hogy azokat a magasabb szintű (rezgésű?) állapotokat elérni, amelyek oly sokszor lebegnek (szerintem sokszor délibábként...) a szemünk előtt, görcsösen akarva egyszerűen lehetetlen elérni. Szorgalmasan, tudatosan lehet dolgozni az egyes tényezők, körülmények, helyzetek elérésén, de az eredményt nem lehet erőltetni. Hogy is szokták mondani, hogy már az utat élvezni kell, hogy esetleg ne fogyjon el a lelkesedés/energia/kitartás a cél elérésére? Ilyesmi... és akkor talán a flow, vagy a boldogság “csak úgy jön”, (mindig is csak) meglepetésként...
Ez a Buddha is... még a legszimpatikusabb a főnökök között, de azért elég bizarrul kezdődött. 29 éves volt, volt már felesége, gyereke is, Siddharta királyfi. Addig nem látott beteget, öreget és halált... OK, gyereket már tudott csinálni, de 3 évtizedig sikerült a szüleinek ettől megkímélnie... nem vicces, bizarr...
Egy könyvről... amikor elkezdtem olvasni, először azt gondoltam, ezt minden segítőnek és minden jövendőbeli kliensnek, páciensnek, lelki tanácskérőnek, és szülőnek (!) el kellene olvasnia... mert hogy a tréningeken, a hirdetésekben, az ajánlásokban mindig csak az van, hogy mi mindenre is jó a segítés, egy adott konkrét eljárás, beavatkozás.
Hipotézis, magyarázó elmélet, nem kell elfogadni, inkább gondolati keret, de helyesen használva lehet praktikus, forward looking erejű hasznosítása is... 
A déli napon lesülni, órákig fejelő meccseket tartani a Balaton déli partján a derékig érő vízben (minden egyes fejes után kötelező csobbanással...:-))) anélkül, hogy bőrrákot kapnánk, még minden állat a helyén volt, nem halt ki mindennap 15 faj, a levegő ugyan akkor is szar volt a városokban (hajjaj, Ferenc körút, 12-es buszok, n’en parlons plus...), de vidéken meg tök jó volt, nem volt ennyi autó, meg persze, fiatalabbak (és még csak 2-3 milliárdan) voltunk...
Ne legyen félreértés, megteheti ezt. Az összes többi ország ezt teszi lényegében. Igaz, hogy ők nem is tartják magukat kivételesnek, ez nem külpolitikájuk egyik alapelve. Nem lehet egyszerre egy ország kivételes, a többi felett álló, és ugyanolyan is, mindenben csak az előnyt kereső/leső, mint ők. Vagy az egyik, vagy a másik. Nem diktálhat, nem oszthatja az észt végtelenségig, nem „terjesztheti/védheti a demokráciát” elveket/eszméket emlegetve, közben az aprót számolgatva tartva a markát. Persze, lehetne kompromisszumos megoldásokat találni a két szélsőség között, de kompromisszumokról most nincs szó, „America first”. 
Hogy honnan veszem? Olvasok okos könyveket/elemzéseket....:-))) Az egyik forrásom Kishore Mahbubani 2018-as és 2019-es könyvei. Ő egy a világban sokat mozgó, többek között 10 éves szingapúri ENSZ-nagyköveti státust és különböző szingapúri állami funkciókat betöltő, a kínai és amerikai helyzettel és gazdasággal egyaránt otthonos ismeretekkel rendelkező ember, aki mind a két ország elitjének szánja könyveit. Segíteni akar a helyzet mindkét oldali jobb megértésében és az együttműködés optimumának megtalálásában. 
A tanulság számomra ebből a történetből is az, hogy az antifragilis attitűd az, hogy miközben mindent érdemes megtenni, hogy egy pozitív kompetitív helyzetet fenntartsunk, de B tervként érdemes azon is dolgozni, hogy hogyan találjuk meg a számításunkat, amikor ez a felénk hajló pozitivitás megszűnik és egy jóval kompetitívebb helyzetben találjuk majd magunkat. 
Plan C… Mi is az a Plan C? Nos, az élet egésze, nem csak a munka, nem csak a magánélet, hanem az egész egyben. Hogy arra is legyen… mert hogy a Plan A az tulajdonképpen nincs is, az az, ahogy éppen aktuálisan élünk, akivel élünk, ahol élünk, ahol dolgozunk. Erről soha nem beszélünk, mert ebben vagyunk benne, ez már nem tud “plan”/terv lenni… A B terv/Plan B már sokszor előkerül, olyankor általában, amikor az A-val valami baj van, vagy lehet, hogy lesz… De ezt mindig majdnem kizárólag a munkára használjuk, pedig persze megvan a magánéleti pendantja is… A C terv-et/Plan C-t, ha tetszik, én találtam ki…:-))) Hogy legyen egy ilyenünk is. Egy C tervünk… az életünkre… 
Ui.: az óra számlapja... 
Nézzünk egy kicsit ezek mögé... “a letagadhatnál X évet”, ezt én magam is hallottam néha, kb. 60 fölött... (semmi értelme egy 30 évesnek azt mondani, hogy alig nézel ki 20-nak, mert akár még meg is sértheted...). Az 50 meg még polgári, rendben-van kor, bár állást keresni csak úgy utcáról már nem olyan frankó, de társadalmilag abszolút elmegy...
Csak ízelítőül, hogy mire számítsunk... 1935. július 3-án késő este a Budapest Nagykávéházban vagyunk. „...Ez egy előkelő kávéház. Szép, nagy, villanyfényes, tiszta, jó, óriási ablakokkal – minden kedvezőt el lehet róla mondani. Hogy drága, az is csak azt jelenti, hogy kifogástalanul finom benne minden...” 
A kis történet a történelmi Spártába visz vissza minket, ahol a 12 éves fiúkat egy érdekes, elég vad szertartásnak vetették alá (nem, ez nem a Tajgetosz történet...), kitették őket a városállam körüli dombokra, és nem kaptak ételt. Egy idő után visszajöhettek a városba és az ügyességüket, a kemény világban való túlélőképességüket bizonyítandó lopniuk kellett kaját, úgy persze, hogy ne kapják őket rajta. A Maffialeckék című könyv szerzője szerint aki lopni megtanul, az megállja majd a helyét az életben.