Vezetői coaching

„...[Szókratész] egy másik tanítványa, Arisztidész, amíg Szókratésszel kapcsolatban állt, nagy előrelépéseket tett a filozófiában, aztán elhagyta a kört, hogy részt vegyen [sic] egy hadjáraton. Amikor visszatért , elveszítette minden vitakészségét. Szókratész megkérdezte, mi az oka ennek a visszafejlődésnek, mire Arisztidész azt válaszolta, hogy sohasem tanult igazán Szókratésztől semmit, korábbi bölcsességét inkább csak annak köszönhette, hogy Szókratésszel egy házban vagy térben tartózkodott. Akkor érte el a legnagyobb haladást, amikor Szókratésznál ült vagy megérintette...” *

Persze, el lehet gondolkozni azon, hogy adott esetben nem is annyira meglepő, ha valaki visszatérve egy háborúból (amiben „részt vett”) elveszíti a kapcsolatépítő, vitakészségét (lásd például a vietnami háború túlélőinek többféleképpen dokumentált mentális állapotát).  

De a mi - ebben a blogban vezérfonálként (vagy „búvópatakként”, de szép!) végighúzódó coaching – szempontunkból nézve egyszerüsítsük  le a dolgot arra, hogy valaki láthatóan tanul valakitől, de amikor elválnak az útjaik, kiderül, hogy tulajdonképpen igazából csak az áramkörbe bekerülve látszott ez igazi, magáévá tett tudásnak, ez igazából csak (pillanatnyi) alkalmazkodás volt, ami nyom nélkül eltűnt a hatás megszűnése után.

Ez egy nagyon jó alkalom, példa arra, hogy mi és mi nem a coaching. Siessük leszögezni, hogy éppen ez az amiről nem szól a coaching.  Több szempontból sem. Először is a coaching a szó szoros értelemben nem tanítás. Egy tágabb, másodfajú értelemben viszont  igen, segít megtanulni adott reakció-/válasz-mintákat megváltoztatni, finomhangolást végezni rajtuk, de úgy, hogy ez tudássá váljon. És ez utóbbi a lényeg. A coaching akkor (nagyon) jó, ha a coachee, a coach-olt a coaching folyamat után felismeri magától, amikor a korábbi elakadást okozó probléma típushoz ér és alkalmazni tudja a megtanult új reakció-mintát.

Arisztidész esete rossz példa a tanulásra általában is, de a coaching folyamatra is. Ki csinálta a hibát, hogy ezt nem vették észre? A forrás talán nem mond többet az esetről, nehéz megmondani. Mindenesetre a coachnak az egy alapvető feladata, hogy segítsen felismerni a saját-erejű/-energiájú tanulás fázisait és ha valami kimarad, segíteni kell a coachee-t abban, hogy lassítson és ne lépjen addig tovább, amíg el nem sajátítja az előző fázist.

Sok coach azt mondaná és egyetértek velük: akció, akció, akció! Fel kell tenni az elején és annyiszor, amennyiszer kell, a kérdést, hogy (itt általánosan, nyilván a konkrét esetre konkréten kell megfogalmazni őket, de az irány, a cél ezekkel a kérdésekkel egyértelmű):

• „Ha el fogod érni  a célt, azt a változást, amire szerződtünk, az miben fog megmutatkozni?
• Hogyan fogod konkréten érezni magad?
• Mit fogsz konkréten mást csinálni?
• Mennyiben fogsz konkréten másképpen kommunikálni a többiekkel?
• Mi az, ami konkréten meg fog változni a múködésedben és ennek a hatásában?

Segíteni kell – gyakorlatilag az egész coaching folyamat során -, hogy „akciókra”, és idézőjel nélküli akciókra kerüljön sor, amelyeket a coachee megtervez saját maga számára és végrehajt (majd az megbeszélésre kerül a coaching folyamatban), amelyek mind azt célozzák, hogy a vágyott, kitűzött cél-helyzethez minél hamarabb, minél közelebb jussunk. Gyakorlatilag az akciók a fenti kérdésekre adott válaszokat próbálják ki éles helyzetben.

Minél több sikeres akció színezi a coaching folyamatot, annál gyorsabban kerülünk közel a célhoz. Kevesebb elmélet, kevesebb diszkusszió, több gyakorlat, több akció.  Többet (eredmény)  kevesebbel (dumával, elmélettel).  

*Idézi Marie-Louise von Franz „Álmok” című könyében Platón vitatottan hiteles dialógusából, a Nagy Alkibiadész-ből (akit esetleg érdekel, ennek azért megpróbáltam utánanézni, az 1984-es nagy 3-kötetes Platón összesben nincs benne, a Kindle összesben viszont kettő Alkibiades dialógus is van...)  

** Abba most ne menjünk bele, hogy a coaching nagyon sok típusú helyzetben lehet hasznos, amelyekben mind az a közös, hogy valami változás jön létre a körülöttünk lévő világ érzékelésében és arra adott válaszainkban, de ezeket nem mindig lehet a fenti reakció-minta megváltoztatás fogalommal leírni. Itt egyszerüsítettem és csak egy – talán a legfontosabb – témát említettem.

Szilágyi Miklós - Business coach: coaching.szm@gmail.com

Ahogy már az 1. részben szó volt róla, most egy önbecsülési pillanatfelvétel következik. Érdemes megcsinálni, csak Magadnak, hogy felmérd, hol tartasz. A mondásom az, hogy ha a szép lassan ide-csepegtetett részeket Magadnak „elszámolva” becsületesen végigolvasod, végiggondolod és megcsinálod a feladatokat (nem dísznek vannak benne), és utána újra megcsinálod Magaddal ugyanezt a felmérést, sokkal jobb eredményt fog mutatni.

Szóval az

Önbecsülési felmérés

Az első részben 12 kijelentést olvasol, kérlek, értékeld azt, hogy Rád az adott kijelentés mennyire igaz, mennyire stimmel és ezt a „stimmelést” mérd egy 0-10-es skálán. Copy/paste ezt a részt egy új, üres Word dokumentumba, nyomtasd ki és minden egyes kijelentés mellé írj egy számot 0-10 között, ami a legjobban jellemez Téged az adott kijelentés vonatkozásában.

Mivel 12 kijelentés következik, a lehetséges minimum összeg  0 és a lehetséges maximális összeg 120.

Add össze a 12 számot és az eredményt írd az „Összesen” mellé. 

A második részben néhány kérdésre kell Magadra vonatkozóan választani lehetséges alternatívák között (olyan, mint egy vizsga-teszt). Jelöld meg a kinyomtatott lapon a Rád legjobban jellemző alternatívát.

Egy fontos megjegyzés: a későbbi részekben többször megemlítődik majd, hogy az önbecsülés és az önbizalom két különböző dolog, bár összefüggenek. Röviden (részletesen később): az önbecsülés nem függhet külső tényezőktől, ez egy közös, belső  emberi erőforrás, az önbizalom az adott területtől, tevékenységtől függhet, például ha nem tudok teniszezni és elkezdek tanulni, normál, hogy nincs hozzá önbizalmam. Ezt azért mondom, mert lefogadom, hogy majdnem mindegyikőtökben a két fogalom (önbecsülés és önbizalom) keveredik. Az alábbi felmérésben ha nem tudod pontosan, mit érts önbecsülés alatt, ne habozz, alkalmazd egyelőre a saját fogalmaidat, amelyek szerint még önbizalomnak hívod az önbecsülést is. Most, az elején, mindegy, hogy minek hívjuk, a lényeg, hogy próbálj – Magadnak, Magadhoz – őszinte lenni.

Ja igen: tényleg nem érdemes „átverni” Magad, a Te ügyed, csak Te fogod látni. Ez még akkor is így lenne, ha nem érzel elegendő erőt Magadban, de mindenképpen végig szeretnéd csinálni ezt a folyamatot és segítséget kérsz egy coach-tól; akkor is megtarthatod Magadnak a felmérés eredményét.

A kinyomtatott és ezen a módon kitöltött lapot dátumozd meg és tedd el, hogy később egy újabb felmérés eredményét össze tudd vele hasonlítani.

1.       12 db állítás (értékeld őket Magadra vonatkozóan egy 0-10-es skálán)

Értékes ember vagyok.

Értékes vagyok, mint mindenki más.

Megvannak bennem azok a képességek, ami ahhoz kell, hogy jól éljek.

Amikor a tükörbe nézek, kellemes érzés tölt el.

Nem tartom magam egy komplett katasztrófának.

Tudok nevetni magamon.

Örülök, hogy én én vagyok, hogy ilyen vagyok.

Szeretem magam akkor is, ha mások visszautasítanak.

Szeretem és támogatom magam, attól függetlenül, hogy mi történik.

Általában elégedett vagyok azzal, ahogy a személyiségem fejlődik.

Tisztelem magam.

Én szeretem magam úgy, ahogy vagyok, és nem akarnék más lenni.

ÖSSZESEN:

2.       Válaszolj két kérdésre, kiválasztva a megadott alternatívák egyikét

Milyen gyakran érzed Magad korlátozva a mindennapi működésedben önbecsülési problémáid miatt?

Lehetséges válaszok:

Mindig

Gyakran

Néha

Ritkán

Soha

Mennyire érzed súlyosnak az önbecsüléseddel kapcsolatos problémád?

Lehetséges válaszok:

Nincs probléma

Enyhén

Közepesen

Komolyan

Teljesen lehetetlenné teszi a normális működést

No, akkor van egy kiindulópontunk, amihez később hasonlíthatod a fejlődésedet. Egy biztos, ha nem 120 a felső összeg és ha nem az első alternatívákat választottad, felesleges energiád megy el arra, hogy kompenzáld az ebből származó belső feszültségeidet, „visszabeszélj” a mindannyiunkban állandóan pergő belső monológnak, ami/”aki” viszzafog, nem hagy a legjobb hatásfokodon működni, ahelyett, hogy  motiválna, jobb eredmény eléréséhez szükséges harmonikus, de legalábbis dinamikus belső hangulatot megteremtené. Szóval kevesebb energiád marad az „életre” magára, legyen az a munkád, a magánéleted, a szerelmed, barátságod, vagy akár az álmod (mert persze, az önbecsülési problémák néha alva se hagynak minket teljesen békén).

Na most ne álmodjunk a tökéletesről, ha igazán őszinte, senki nem éri el a tökéletest egy ilyen felmérésben, vagy ha eléri, rögtön kérjen időpontot egy pszichiáternél. Normál, hogy ebben-abban  egy kicsit bizonytalanabbak vagyunk, még akkor is, ha végig ez az anyag arról beszél, hogy  márpedig ennek az önbecsülésnek állandónak és a legmagasabbnak kell lennie optimális esetben. Naná, a mesében. De, nem mindegy, hogy milyen szinten van és nem mindegy, hogy ne változzon nagyon széles, hanem inkább egy szűkebb sávban.

Ebből persze az is következik, hogy elképzelhető, hogy valaki olyan – nem maximális, de – „jó” eredményt ér el, amin nem nagyon lehet változtatni, el kell fogadni, hogy rá ez a szint jellemző (egy idevágó  idézet egy Litvániában élő coach-tól, Turai Lédától, egy minapi story coaching tréningről: „Az elég jó jó, nem kell a tökéletesre törekedni”).

Csak játékból, meg hogy legyen is valami tétje, és hogy kedvet csináljak ezzel Nektek is, a következő bejegyzésben visszatérek erre és megcsinálom magamra a felmérést.

Többet kevesebbel. Ha sikerül csökkenteni a felesleges, - az önbecsülés belső energia-elszívó hatását közömbösítő  - energia-veszteséget, több jut az igazi „életre”, munkára. Többet kevesebbel.

Szilágyi Miklós, coaching.szm@gmail.com

Jó későn van, de ez a cikk nagyon tetszik.

 

Kevesebb energiával nagyobb eredmény. Ha nem elegendő empátiával közeledem, vagy nem jókor, jó esélyem van rá, hogy akár a sokkal nagyobb energia sem ér semmit...

A belgákkal szegényekkel mindenféle bajok vannak. Nagyon nagy a politikai bizonytalanság, egy éve csak korlátozott hatókörű ügyvezető kormány van hatalmon. Volt szó arról is ezalatt az idő alatt (ez végülis nem a valószínű szcenárió), hogy szétválnak a flamand és vallon országrészek. A döntő valami, ami ahhoz vezetett, hogy a héten a Standard & Poor nemzetközi gazdasági teljesítményt értékelő társaság leértékelte a belga államkötvény minőségét a még befektetésinek számító AA kategóriába, az volt, hogy a pártok, amelyek hosszú ideje nem tudnak megállapodni egy hosszabb távon működő, teljes felhatalmazású  koalíciós kormány létrehozásában, nem tudtak még megállapodni a jövő évi budgetben és az ügyvezető kormány nincs abban a helyzetben, hogy a szükséges költségvetési reformokat elindítsa.

Nem hiszek az olvasás halálában. OK, nem egészen úgy, olyan hosszút, annyit egyszerre, de egyre többet olvasunk. Az interneten alapvetően olvasunk. Persze, nézünk képeket és videókat, de közben egyfolytában ovasunk. Az igaz, hogy az időtartam, amíg bármi le tud kötni minket, az egyre rövidebb (mindegy, könyv, újság vagy film, videó). Vannak olyan filmek, amelyeket láttam ugyan végig, de lehet, hogy innen-onnan, különböző időkben, 4-5-szöri nekifutásra, részletekben. A neten is a 2-5 perces klippek a legkelendőbbek.

...e kettő kell  nekem. Van ezek között némi (?) ellentmondás. Ti még nem gondolkoztatok ezen?

2011-11-02. A görög miniszterelnök nem meri meglépni népszavazás nélkül a segítségnyújtási csomag (ami persze, példátlanul kemény belső intézkedéseket is fog követelni) elfogadását. Az időpontra először januárt jelentette be, de hamar decemberre változtatták. A piacok, árfolyamok azonnal kiakadtak, a „mérőműszerek” normál érték-tartománya már kihalt, sivatagi vidék....

Nagyon komplikált a kép. Hogy egy érdekes aspektusára is felhívjam a figyelmet, azt a sok hitelt, amit a görögök most semmiképpen nem tudnak visszafizetni teljes egészében (valószínű, hogy az 50% is sok...), nem mind „itták/szórakozták el”. Nem keveset olyan árukra, beruházásokra költöttek, amire ugyan sürgős szükségük nem volt, viszont a kölcsönadónak meg nagyon (munkaerő, export, GDP), hogy azon azután megvásárolhassák az ő saját áruikat. Például, a német kölcsönök egy részén ultramodern tengeralattjárókat vettek ( http://www.dw-world.de/dw/article/0,,5890375,00.html )és gondolom, mivel a francia hadiipar is igen erős, a francia hiteleknek is lehetett (legalább részben) ilyen célja. Na most, persze, a hajukra kenhetik a tengeralattjáróikat. Szóval ennyit arról, hogy a takarékos északi EU szomszédoknak mennyi erkölcsi alapjuk van a nagyon magas lóról beszéléshez (persze, azért van, csak nem árt tudni, hogy milyen színes a kép).

Legyen tiszta. Az EU-n kívüli spontán csőd következménye a görög állampolgárokra, szakszerevezetekre, politikai osztályra sokkal megsemmisítőbb hatással lesz, mint a jelenleg összeállított szabályozott államcsőd-csomag levezetése. Amit a görög választópolgár most megakadályozhat (ha jól tudom, a szavazás nem a segélycsomag és a vele járó drasztikus, nagyon drasztikus hosszú évekig tartó megszorításokról szól majd, hanem arról, hogy egyáltalán, Görögország maradjon-e belül az EURÓ övezeten (vagy az EU-n?)), az még mindig sokkal kisebb törést fog okozni az életében, mint az EU-n kívüli sodródás. De, élet lesz az is, „van élet az EU-n kívül is”. Van, persze, kérdés, milyen...

Most komolyan, a néhány EU össz-GDP százaléknyit kitevő görög gazdaság alapján a görögök azt képzelik, hogy az EU majd kivárja, hogy mit tetszenek dönteni decemberben, több, mint egy hónap múlva?! Vicc. Szerintem most gyorsabb lesz az EU döntés-mechanizmus a szokásosnál és nem leszek meglepődve, ha előzetes döntés születik még ezen a héten az EU-ban Görögorzság tagságának felfüggesztéséről.

Hogy a fenébe kerül ez ebbe a business coaching blogba? Nagyon egyszerűen. Jó példa arra, hogy meddig szabad feszíteni a húrt egy-egy éles szakmai és/vagy személyes karriert érintő vitában. Ha tök nem lesz igazam, vagy ha igazam lesz, mindegy, visszatérek erre, mert nagyon érdekes emberi tényezők és azoknak a sokasága van emögött az egész gubanc mögött.

Ha csak a két fő európai döntéshozót nézem, Merkel asszony mondjuk egy-másfél évvel ezelőtti otthoni és nemzetközi „nyugodt erő” pozíciójából alaposan kipottyant otthon is és a nemzetközi színtéren is, Nicolas Sarkozy, aki éppen most próbálja a jövő évi elnökválasztás előtt újraépíteni a komoly köztársasági elnök imázsát, hát, bajban van, főleg otthon, de a nemzetközi sikerek is vagy váratnak magukra, vagy felemásak. Cameron-t, akinek szintén fogy a személyes hitele, bár ő legalább ezen az áron igazán komoly intézkedéseket mert hozni otthon (igaz, nem is ígért nagyon mást), Sarkozy nem akarja a görög-ügy közelébe engedni (elég neki Merkel, akiről azt gondolja, hogy schlagfertig-ségével könnyedén fölébe kerekedik a világ szemében). Obama, nos, van elég baja otthon és már most béna kacsa (ilyen korán nem szoktak ebbe a helyzetbe kerülni az amerikai elnökök), a kínaiak még 5-ször meggondolják, hogy akármennyit adjanak abba a bizonyos 1 mrd EUR-ós mentő alapba (amelybe a napokban a kiírt 5 mrd EUR-óra sem sikerült vevőre találni... - http://www.zerohedge.com/news/latest-china-bailout-rumor-crumbles-efsf-pulls-bond-due-market-conditions-france-bund-spread-re ), szóval ezek a közvetlen és a körön kívüli legfontosabb szereplők.

És ehhez találja ki most a görög miniszterelnök a népszavazást. Valamiért azt gondolom, hogy egy néhány órás „brief coaching” elég lenne, hogy észre térjen (viccelek...).

...és hogyan készüljünk fel rá. Minél fiatalabb vagy, aki ezt most olvasod, annál fontosabb, hogy megértsd, miért és a magad módján felkészülj rá.

Volt már az az érzésed (észrevetted-e már), hogy ha valamilyen ismeretlen helyre mész (lehetőleg messze, autóval, repülővel, ilyesmi), a szubjektíven érzékelt idő odafelé sokkal hosszabb volt, hosszabbnak tűnt, mint visszafelé. Odafelé vagy megnézed a térképen, hová mész, a térképet kiterítve, kicsit összehajtva leteszed a melletted lévő ülésre (vagy az anyósülésen ülő valamelyik szerettednek, vagy ismerősöd a kezébe nyomod), vagy beütöd a címet a GPS-be.

A míg nem eléggé ismered ki magad a GPS-en, lehetnek problémáid. Én 2008 óta használok, jártam már úgy, hogy elvétettem a leágazást (mert magától változtatja a léptéket és erre készülni kell, mindig ellenőrizni kell, milyen nagyításban van éppen), 2 alkalommal egyszerűen nem ismerte (fel) az azóta készült műtárgyat (a dunántúli viaduktot és az új észak-pesti hídat), 1 alkalommal pedig nem tudta beazonosítani jól a célt (solymári temető). Mindegy milyen eszközzel, de odafelé kis túlzással minden „fa” új és figyelembe kell venni, nehogy eltévedj. A vasúti átkelők, a váratlan éles kanyarok (amelyek ugyan jól előre vannak jelezve, de mégis más, hogy ha eleve számítasz rá, mintha belebukkansz), újabb és újabb faluk, városelkerülő utak, mind, mind újdonságok, amelyekkel először találkozol. Nem akarsz eltévedni, ezért nagyon figyelsz, éber vagy.

Amikor visszafelé jössz, vannak ismerős részek, már nem érdekelnek a „fák”, már nehezen tudnál eltévedni, az érzékeidnek már nincs szüksége akkora készültségre, már könnyebben el is álmosodsz, és az egész benyomásod az, hogy jé, mennyivel hamarabb hazaértem. Ha ugyanoda kell menned újra, a normál vezetési állapotodnál még mindig egy kicsit készültebb leszel, de a harmadik, negyedik alkalommal beáll a normál figyelmi szinted és onnantól nagyjából a szubjektíven érzékelt utazási időtartam nem változik, sem az oda és vissza út, sem az egyes alkalmak között.

Próbáld elképzelni, hogy az élet különböző eseményeinek tartamát ugyanilyen szubjektíven éled át. Amikor – hogy talán a legintenzívebbre utaljak – például először vagy szerelmes, na, az megráz, 360 voltosan, egy párhuzamos világba kerülsz, az örökkévalóság a Tiétek, stb. A negyedik, ötödik szerelmi kapcsolatnál (ha eléggé figyelsz magadra is) kb. beállsz a tevékenység-ciklusra, kb. azt várod, amit lehet várni, és egyre kevésbé lep meg, hogy a szerelem legintenzívebb szenzuális szakasza törvényszerűen végetér és vagy beleolvad valami nyugodtabba, vagy rohantok tovább, keresni a következő párhuzamos élet-létet. Azt mondják a fiziológusok, hogy ráadásul ez a – fogódzkodj meg, ha éppen nagyon szerelmes vagy – biológiai törvényszerűség nem is csak egyszerűen a megszokás miatt van (bár szerintem döntő lehet benne), hanem fiziológiailag is kb. 3 év alatt lecseng az a bizonyos legnagyobb láz. Naná, nem lehet örökké a föld felett járni, és – nyugodt, külső szemlélő számára transzparensen - meglehetős marhaságokban hinni.

Vagy itt van a tanulás időszaka, amikor készülünk az életre, akkor is, simán eszünkbe se jut, hogy ez az egész azért határos valami, végtelennek tűnhet, ami előttünk van. Nincs még ott az életünkben, hogy nem élünk örökké, és az, hogy – ahogy az egyik kedvenc pénzügyi site-om, a Zerohedge jelmondata mondja -  elég hosszú távlatban bárkinek a túlélési esélye a nullára csökken (on a long enough timeline the survival rate for everyone drops to zero).

Nem ijeszteni akarok ezzel a trivialitással (bár a nyugati társadalom mindennapi „halál-tagadása” elég érdekes), hanem arra akarom felhívni a figyelmet, hogy ahogy haladunk előre az életünkben, egyre gyorsabbnak fogjuk érezni a közeledésünket, zuhanásunkat a saját életünk végpontjához és erre érdemes felkészününk úgy, hogy egyre több újdonságot, újrakezdést (hobb, sport, bridzs, akármi, nem feltétlenül partnerváltás, bár ez is lehet egy eszköz) kell beépítenünk, hogy az életünk érdekes maradhasson.

Ha folyamatosan csak azokkal a dolgokkal, barátokkal, tevékenységekkel fogunk foglalkozni egész életünkben, akiket, amelyeket mondjuk 20-30 éves korunking magunk köré gyűjtöttünk, ezek egyre kevésbé fognak kielégíteni minket (és őket), egyre unalmasabbá fog válni az életünk, egyre szürkébbé és úgy fogunk járni, mint a reklámban az ősz hajú férfiak, akik nem látják a pirosságát a „piros ruhás” hölgynek.  

Mit jelent ez?! Nem elég az a napi rohanás, hagyjál már békén... OK, békén hagylak, de akkor a leírtak fognak történni veled. Egyrészt egyre gyorsabban fog röpülni az idő, a reggelekből este lesz, a tavaszból tél egy pillanat alatt, alig kezdted el a nyári szezont, már fizetheted be a téli sátras tenisz-szezon bérletet. Hót unalmassá fog válni az egész, és csak Te tehetsz róla, hogy ne az legyen.

Személyes példám. Milyen váltásokat, új dolgokat pakoltam az életembe? Persze, fogalmam se volt arról, amit az előbb leírtam, csak most visszafelé vagyok ilyen okos, nem volt a váltásaimban filozófia, csak valamilyen erő belülről mindig újabb sínek felé ösztönzött. Például, amikor 25 lettem, elgondolkoztam arról, hogy, wow, ez minden, most már csak ez fog ismétlődni (szerintem valamikor e kor tájt, ezen mindenki így vagy úgy elgondolkozik). Nos, túl voltam már az amatőr zenészi pályám zenitjén, dolgoztam és levelezőn végeztem a gépészmérnöki kar vegyigépészmérnöki szakát, volt dolgom.

Mégis, 20-on éves éves koromban elkezdtem angolul tanulni, zongorázni és teniszezni. Ma az angol és a tenisz mindennapi társam, és ugyan van egy kis elektromos zongorám is, hogy ha eszembe jut, újra kezdhessem, de nagyon régem nem klimpíroztam. Nem rossz arány, 3-ból kettő bejött.

Tervezőként dolgoztam, már franciául és németül is megtanultam valamennyire és megint váltottam. Kimentem tanítani Afrikába (Algériába), francia nyelven mechanikát, műszaki rajzot, vízgépeket egy vízügyi főiskolán. Ez viszonylag merész lépés volt, mert a franciám akkor nem volt még olyan szinten (csak itthon tanultam és vizsgáztam a Rigó utcában), tanítani nem tanítottam előtte és a mechanikát is újra kellett tanulnom – franciául. Egy fél év kellett, hogy igazán megkapaszkodjak, kemény volt, de az utolsó két évben már az általános tanszék vezetője voltam (ami igazából inkább megtiszteltetés volt, mint valóságos tanszékvezetés).

Hazajöttem Afrikából, elkezdtem egy angol nemzetközi pénzügyi diplomát és hamarosan rögtön gazdasági igazgatói pozícióba (annál a cégnél az elnevezés financial controller volt) sikerült kerülnöm egy ír-magyar pénzügyi cégben. Éppen csak elkezdtem (az angol...) könyvelést tanulni, viszont tudtam elég jól angolul (és ismertem angol számviteli kifejezéseket, naná, éppen azt tanultam), ez használt, amikor az ír controller-rel leültem a felvételi beszélgetésre. Nos,  ebben is volt bizonyos mennyiségű merészség. Nehéz is volt, tanultam, mint a güzü, és végül megszereztem a gyakorlatot is és a következő években több multinacionális cég magyar leányvállalatánál első számú pénzügyi vezetőjeként dolgoztam.

Elegem lett a 8-órázásból (8?!), most business coachként dolgozom, van mit hasznosítani az előbbiekből, de azért most is gőzerővel hozom be, amire a pszichológiából szükség van ehhez, szerencse, hogy a pszichológia, pszichiátria, annak története mindig is érdekelt és csinos kis gyűjteményem is volt már indulásnál a vonatkozó szakirodalmoból, amibe már korábban is (20 éves koromtól kezdve) bele-bele kóstolgattam.

Vissza az eredeti témához. Azt gondolom, hogy tudni érdemes, hogy

1. ma biztosnak látszik, hogy a ma 20 éveseknek (de lehet, hogy a valamivel idősebbeknek is) az életük folyamán egynél több – egymástól akár gyökeresen különböző - szakmával kell megismerkedniük;
2. a jövőben nem lesz annyi 8-órás alkalmazotti állás, amennyire szükség lenne, az emberek nagy részének (akik akár 1 napot sem fognak a jövőben ilyen állásban tölteni) meg/ki kell találnia az egyéni, vagy csoportos önfoglalkoztatás lehetőségeit;
3. az életkor meghosszabbodásával majd’ mindenkinek egynél több tartós párja/felesége/férje lesz az élete folyamán. Akik kb. 10 évet kibírnak/élveznek egymással, az már jónak fog számítani (a gyerekek szempontjából 15 év jobb lenne, de ez ebben a rohanó világban, amikor 2 ember szinte lehetetlen, hogy egyszerre ugyanazt a tv-műsort, rádió-műsort, újságot, stb, élvezze, lehetetlennek látszik számomra);
4. jó lenne, ha a hobbijaidat is időnként megújítanád, ha azt szeretnéd, hogy az érdekesség, az igazi érdeklődés  szikrája ne húnyjon ki az életedben.

No, voltak korábbi bejegyzéseim (a „Vezetői edzés program” sorozat, ez egyébként az Executive coaching fordítása akar lenni...), amelyek érintették a coaching határterületeit és gyökereit is, sőt, ígértem, hogy jövök még abban a sorozatban további címekkel, könyvekkel, szerzőkkel. Most is egy könyv jön, ami a coaching gyökereit keresi.

A gyökerek keresése engem azért érdekel nagyon túl a gyakorlati – bár eléggé közvetett és távoli – hasznán, mert amivel éppen foglalkozom, azt szeretem „visszakötni” a korábbi élményeimhez és mindig is érdeklődtem a filozófia és a pszichológia (számomra) érdekes alakjainak gondolatai iránt (nekem mindig az ember számít, hogy érdekel-e, ezért ismereteim ezeken a területeken nem igazán rendszerezettek és inkább kedvencekhez kötődnek).

Persze, amikor egy területet felfedezek, úgy csinálok, mint a történet szerinti egyszeri amerikaiak Vietnamban. Ha jött a hír, hogy valamelyik erdőben van egy Viet-kong harcos, nem ám odaküldték tengerészgyalogosokat, hanem odaküldtek 20 helikoptert, azok le-napalmozták az egész erdőt és egy biztos volt. Ha ott tényleg volt egy Viet-kong, az már biztosan nincs ott. Élve.

Mi felel meg nálam a szőnyegbombázásnak? Szőnyeg könyv-beszerzés. Ilyenkor sokat foglalkozom a tájékozódással (alapvetően internetről, de a korábbi könyvtáram is mindig a segítségemre siet), és biztos, hogy beszerzek néhány könyvet, amit (szintén) soha nem fogok elolvasni, de hogy lesznek benne olyan könyvek, amelyek aranyat érnek, az is biztos. (Azt ismeritek, amit Száz Jánostól, a korábbi tőzsde-elnöktől és zseniális tanártól a Közgázon pénzügyi opciók órán hallottam a 2000-es évek elején? A könyv vásárlás az opció vásárlás. Opciót vásárlok arra, hogy amikor akarom, elolvashassam, az ár pedig az opciós díj...)

Most találkoztam egy viszonylag kis termetű, 150 oldalas, karcsú könyvvel, ami megfogott ebből a szempontból, sokat segít a tájékozódásban. A coaching gyökereiről van szó benne, és nem nekem kellett megtalálni ezeket az összefüggéseket, hanem ezt valaki kikutatta nekem. Dr. Sárvári György Metalépés könyve azokat szólítja meg, akik hajlandóak energiát befektetni a megértésre, mert ez (nagyon) nem könnyű könyv. Amilyen karcsú, olyan sűrű. Érdekes, mert a másik könyve, ami szintén fontos könyvem (A belső harcos útja) nem lehetne „népeszerűbb”, könnyebben emészthető olvasmány (igaz, ez az első réteg, ott is vannak további rétegek, amelyek már nem olyan könnyen „elérhetőek”).

Disclaimer: én most fejezem be Sárvári György cégénél az egy-éves coaching tréningemet, úgyhogy ezt a véleményem értékelésénél vegyétek figyelembe.

No, akkor most tudjátok, hogy ismerem, ettől még persze akár tényleg jó is lehet, de mindenesetre, a fair-séghez ez hozzá tartozott.

 Vissza a könyvhöz. A könyv a coaching legközelebbi filozófiai gyökereit leginkább Heidegger és Gadamer közelmúltbeli munkásságára alapozva mutatja ki. Persze, hogy kiválasztottam már egy-két könyvet tőlük az irodalomjegyzékből...,  a Lét és idő például letölthető pdf-ben magyarul:

 http://phil.elte.hu/students/files/jegyzet/fl6/06HeideggerLetesido.doc

De ezt már tényleg csak erős idegzetűeknek, OK, viccelek,  olyanoknak, akiket tényleg érdekelnek a létkérdések és mondjuk az, hogy érvényesen rá lehet-e kérdezni a „lét”-re...

Vissza a  Metalépésre. A hermeneautikai megközelítés baromira leegyszerüsítve azt mondja, hogy csak módszerek használatával, pusztán elméleti megközelítéssel a valóság nem megismerhető. Azt mondja, hogy ahhoz, hogy igazán közel kerüljünk a valósághoz, ahhoz több kell, mint az elmélet, több kell, mint a módszer, ahhoz bele kell kicsit olvadni a megismert világának az egészébe, a részt megismerve mindig egy kicsit többet tudunk az egészről, de a világban benne élve, eleve van egy nem explicit tudásunk az egészről, és így tovább cirkulárisan és ezt a folyamatot semmilyen módszer nem képes előre programozni.

Meglepne,  ha a coachingot ismerők nem értenék meg azonnal, miről van szó. Gondoljatok csak a Gestalt elméletre, arra, hogy minden (akármilyen jelentéktelen) részletben benne van az egész. No igen, „az ember a világba vetetten létezik, a világ pedig benne tárul fel, és ez az egymáshoz rendelés a megértés alapfeltétele is egyben”.

És a legfontosabb talán: „Minden valódi megismerés legmélyebben önismereti kérdés”. Na, most azután kiváncsi vagyok, hogy kedvet csináltam-e hozzá...

...egy űrhajó, vagy egy műhold űrkomp segítségével való feljuttatása a Föld közvetlen vonzáskörén kívüli pályájára.

Miközben folyamatosan azzal (is) küzd az ember, hogy ha kérdezik a mindennapokban, hogy mivel is foglalkozik, magyarázgathatja, hogy business/üzleti/vezetői coaching-gal, ami azt jelenti, hogy... és akkor belekezd – a rendelkezésre álló időtől, helyzettől és a beszélgető partnerrel való kapcsolattól függően -, hogy mi is ennek a lényege.

Halogatás, elemzési bénultság, beleragadás a mocsárba, akárhogyis hívjuk, képtelenné tesz minket a cselekvésre. Túl sokat akarunk markolni és annyit sem sikerül, amennyire lehetőség lenne, ha csak arra az egyre, vagy (egymásután!!) kettőre koncentrálnánk. Kapkodunk ide-oda, annyira telik csak, hogy újra és újra felvegyük a fonalat egyikben-másikban, de hogy igazán előre lépjünk, arra nem, mert megint megnő a feszültség, jesszusom, a másikat kellene befejezni, és ez így megy...

Ma, aki dolgozik, sokat dolgozik. A feszültség nagyobb, mert nagyobb a tét, mint bármikor és ez meglátszik, persze, a feszültségszinten is, aminek  beosztott és főnök egyaránt ki van téve.

Most egy kicsit nem a stressz, a megakadások felől közelítek a coachinghoz, hogy mire jó, hanem mondjuk az energia egyenlegünk felől.

Több, mint egy hónapja az önbecsülés témát járom körül. Coaching folyamatban volt rá szükségem, találtam érdekes irodalmat is hozzá. Egy viszonylag rövid könyvet le is fordítottam, jó gyakorlatok vannak benne az önbecsülés fejlesztésére (ha valakit érdekel, Kindle-n is elérheti: Glenn R. Schiraldi: Self-esteem workbook).

Ugye, majd’ mindenki hallott arról, hogy a kommunikációban a tudatos, nyelvi, beszéd kommunikáció a teljes kommunikációs csomagnak csak egy meglepően kis része és a többi az az úgynevezett metakommunikációs szinten zajlik (viselkedés, önkéntelen gesztusok, hangsúlyok, hangmagasság, -sebesség, annyi minden).

Az állítás az volt, hogy ez az okos ló (Hans egy ló neve volt) tud számolni és egyéb intellektuális feladatokat megoldani a patájának a dobbantásainak a számával. Messziről jöttek tudósok és nem tudtak zöld ágra vergődni a lóval, nem tudtak rajta kifogni, mindig jó választ dobogott ki. Mígnem egyszer az egyik tudós segédje észrevette, hogy a ló szemével érzékeli az emberek által észre nem vett hajszálfinomságú testi reakciókat és ezeket használja annak megállapítására, hogy mikor kell a dobbantással leállni. Magyarul, ha az illető, aki a kérdést feltette és előtte, látható helyen állt, akkor nem tudta elrejteni azt, hogy mikor várja, hogy a ló megálljon a dobbantásokkal, és ezt akaratlanul is valamilyen egészen kicsi testi reakcióval ezt egyérteltműsítette. Ezt „vette le” a ló és megállt. Amikor ez kiderült, elkezdtek szemellenzőt használni, vagy olyan állt oda, aki tökéletesen tudta kontrollálni a testi jelenlétét, a ló azonnal megzavarodott, és nem jó válaszokat adott.

Általában nem gondolom, hogy a tudomány mindent meg tud magyarázni és hogy valaha is képes lesz erre és azt is gondolom, hogy létezhetnek dolgok, amelyeket nem értünk, ezzel nincs baj.  Valószínüleg ahhoz van egy kis érzékem, hogy az ilyesmiknek a vámszedőiről megérezzem, hogy sima csalók.